Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-18 / 244. szám

IflW. «Atőber IÍ. KELET MAGYARORSZÁG 3 Demokrácia a munkahelyen A vita határai Uj módszerek sikere R Jó év titka GávaveifcseFőn DEMOKRÁCIA és FE­GYELEM: édes testvérek. Am testvérek között sem ritka a harag, a hangos szó, a félre­értés. Ezért szükséges a mun­kahelyeken is a két testvér, demokrácia és fegyelem moz­gásának, hatósugarának ha­tárait megjelölni Eddig és se tovább. A munkahely: szervezet Létezése, működé­se elválaszthatatlan sokféle előírástól, utasítástól, sza­bálytól. Amiket — éppen közérdekből, a munkahely zavartalan tevékenységét elő­segítve — be kell tartani Alapvető kérdés tehát: miről lehet és szükséges, miről nem szabad vitatkozni? Eléggé elterjedt nézet, fő­ként a gazdasági vezetők vallják: termelési kérdések­ben nincs helye a demokrati­kus fórumoknak, ezekben a felelős poszt betöltője dönt, utasít, s a többieknek marad a végrehajtás. E vélekedés gyengéje általánosságában rejlik. Mert mit értsünk „termelési kérdések” alatt? A napi tervfeladatot? A tech­nológiát? Ha a huzakodók erre gondolnak, akkor igazuk van. Am ha e tilálmi tábla mögé azt a felfogást rejtik, hogy a munkahelyi íonimok vitatkozzanak csak szociális, munkásellátási, esetleg bére­zési, jutalmazási ügyekről, de • gazdásági tevékenység lé­nyegét ne érintsék, akkor te­védnek. ■ Ahogy azok, szintén, akik m~‘ a munkások soraiból — azt szeretnék, hogy tólük mindenről véleményt kérje­nek. Addig nincs demokrá­cia, míg velünk meg nem be­szélnek mindent, míg a főnö­kök maguk között döntenek — így hangzik az „érvelés”. Jól néznénk ki, ha a terme­lés folyamatát újra meg újra gyűlésezéssel akasztanánk meg, mondván, most megvi­tatjuk a dekádtervet, most meg a technológiai előírást,­EGÉSZSÉGES ARANYOK­RA VAN SZÜKSÉG. Annak tisztázására, mit lehet, mit érdemes a gazdasági témáik közül megvitatásra a demok­ratikus fórumok elé terjesz­teni. Igen, de kit illessen e A tájékozatlan olvasónak elárulom, hogy nem­csak a hivatalnoknak, hanem az újságírónak is vannak ügyfelei. Ügyfelek, akik nem azért jönnek a szerkesztőség­be, hogy újságcikk Íródjon róluk, hanem panaszokkal teli szívüket akarják kiönte­ni, mert ugyebár megköny- nyébbül az ember, ha alapo­san kipanaszkodja magát. Olykor nem is remélnek in­tézkedést, miként az a nyug­díjas művezető sem várt gyors beavatkozást, aki be­kutyagolt a város pereméről, hogy elpanaszolja, széles e hazában nem lehet kapni háztartási enyvet— Tudta, hogy egy dekát sem rejtege­tek az Íróasztalom fiókjában, tudta, hogy otthon sem tár­tok raktáron, tudta, hogy nem lehet titkos enyvárusító üzletem, nem akarta, hogy vezércikkben dörrentsek azokra, akik bűnös mulasz­tásból engedték, hogy kifogy­jon az ország háztartási enyv- készlete. Ez az ember csak panaszkodni akart. S hogy együttérzéssel csóváltam a ■ fe­jem. Indulatos arcáról .elsi­multak a haragos vonások mélabúsra szelídült a tekin­tete Alighogy az ajtóig kísé­rem az enyvhlányra panasz­kodó embert megjelenik a következő ügvfél. Lakótársá­ra panaszkodik, mondván, hogy a lakótárs pokollá teszi kiválasztás joga? Félreérthe­tetlen feleletet ad erre az a határozat, amelyet a Minisz­tertanács 1973. június 27-i Ülésén hozott az üzemi de­mokrácia fejlesztéséről, s amelyben több más mellett ezt olvashatjuk: „ ... a köz- jSonti irányelvekből kiindul­va és az érvényben' levő jog­szabályok keretei között a vállalatok maguk alakítsák, fejlesszék tovább a helyi kö­rülményeknek legjobban megfelelő formákat és azon belül a tartalmi megoldáso­kat”. Semmiféle központi akarat nem fogja kézen a munkahe­lyek közösségeit, s nem okít­ja részletekbe menően őket, mit szabad, mit nem: Érdem­ben csakis helyben lehet dön­teni arról, hol húzódjanak demokratikus vita és fegyel­mezett végrehajtás határai. Amihez segitséget adnak a központi — a szakszervezetek és a kormányzat közös állás­pontját megfogalmazó — irányelvek, a különböző jog­szabályok, de a konkrétumo­kat a- helyi körülmények szabják meg. Tegyük fel: a vállalati párt- és szakszervezeti, ifjú­sági testületek, a gazgasági vezetők véleményét is kikér­ve, meghúzták a határokat. Világossá tették minden ér­dekelt előtt, hogy meddig és miről tart a vita, s hol adja át helyét a fegyelemnek. Te­gyük fel azt is, hogy jól si­került, a határvonal kijelölé­se, élesen elválnak egymás­tól .az utasításokkal és a vi­tákkal eldöntendő kérdések. Akkor már biztos az ered­mény, a vonzó munkahelyi légkör, a közös gtrüdolkozas? Hiba lenne ezt hinni. Egy valami még nagyon hiányzik. Nevezetesen a mindenkit ösz- szefogó, az erőket egy irány­ba terelő cselekvés. S talán furcsán hangzik, de igaz: a demokratikus fórumok sem akkor élnek, hatnak teljes valóságukban, ha ott az em­berek bátran elmondhatják véleményüket, hanem ha ezt a közösen kialakított teen­dők fegyelmezett végrehajtá­sa követi. Fogalmazhatunk úgy is: a szavak demokráciá­az életét, aztán jön a követ­kező ügyfél, panaszt, tenni a tanácsra, amely a városkép védelme címén szívtelenül megtagadja az ügyféltől azt a jogot, hogy saját udvarán fás-sufnit építsen. — Pedig itt a tél — sóhajt az ügyféL — Fás-sufni nélkül, hogy birom ki az életet télviz idején? Akikről eddig beszéltem, ők a kellemes • ügyfelek. De néha, váratlanul, be­toppan egy-egy olyan ügyfél is, akivel nem a legszíveseb­ben társalgunk. A napokban jött egy asszonyság, aki köl­tőnek nevezte magát, el­mondta. hogy szerinte mo­dernizálni kellene a Him­nuszt, a Kölcsey-vers három szakaszát már át is írta a ro­hanó tempójú kor szellemé­nek megfelelően. Arra kért, hogy intézzem el valamelyik irodalmi lapnál: kössenek ve­le szerződést a modern Him­nusz kiadására, de adjanak előleget is, mert anyagi; biz­tosíték nélkül nem dolgozik tovább. Mit tehet ilyenkor az ember? Ügv szabadul az ügyféltől, ahogy tud. Jóma­gam, egyik legkedvesebb munkatársam rovására szaba, dúltam a kutyaszorítóbóL így szóltam: ja a cselekvés demokráciájá­ba nő át, hogy azután — a számonkéréskor, az ellenőr­zéskor — ismét az együttes megfontolás, értékelés szavai vegyék vissza a főszerepet, NEM LEHET ARRÓL VI­TATKOZNI, hogy mekkora bérösszeget használjon fel a vállalat, de arról lehet — sőt kell! —, hogyan gyarapíthat- nák a bérek növelésére for­dítható forintokat, miként alakuljon a bérezés gyakor­lata, mit állítson előtérbe a helyi bérpolitika, — a meny- nylséget, a minőséget, az idő- kihasználást a gépállások csökkentését, — miért nyújt­son kevesebbet Veszélyesnek bizonyulna demokratikus fó­rumokra hagyni a készlet­gazdálkodás alakítását, az árukiszállítás időrendjének meghatározását, de a készlet- gazdálkodás, az áruszállítás javításához — optimalizálá­sához — már sok segítséget adhatnak a kért és feldolgo­zott vélemények. Az egészséges arányok mellett ezért elengedhetetlen a dolgok sorrendjének sért­hetetlensége. A bajok abból származnak, ha a munkahe­lyeken föl sem állítják e sor­rendet, vagy ha igen, akkor unos, untalan fölborítják. Ilyenkor elmosódnak a hatá­rok, hol mindenre parancsok érkeznek, hol fölösleges vi­tákkal telik az idő, s csak ak­kor kapnak észbe, amikor már kátyúba ragadt a szeke­rük, se előre, se hátra. Ki kemény kéz, ki nagyobb de­mokratizmus után sóhajto­zik, esetleg kiabál ebben, a helyzetben, holott nem ezek segítenek. Hanem a logikus sorrend becsületének megte­remtése! Az, hogy ne a mun­ka, a cselekvés helyett vitat­kozzanak, hanem a munka, a cselekvés hogyanjáról, cél- járóL Az, hogy a demokrácia és a fegyelem területeit elvá­lasztó határokat senki — a vezérigazgató sem, a segéd­munkás sern — ne sérthesse meg. E határokat az egész közösség vonja meg és az egész közösség őrizze, óvja. M. O. — Kedves asszonyom, va­lóban nagy dolog, amivel ön foglalkozik. De én kisember vagyok ahhoz, hogy ebben az ügyben segíteni tudjak. Am azt tanácsolom, hogy keresse fel a kollégámat, ő éppen a Szózat átdolgozásán munkál­kodik... , Megmondtam a kolléga ne­vét, az asszonyság hálálkodott én pedig már előre hallottam jó barátom dühös hangját a telefonban. De nem. Nem' te­lefonált. Nem tett szemrehá­nyást, hanem még aznap a nyakamra küldött egy em­bert, aki úgy nézett ki, hogy így jajdúltam fel, amikor megpillantottam: — Istenem, istenem, ütött az utolsó órám. Nyár volt, tűzött a nap, de az az ember csizmát és bá­ránybőr kucsmát viselt, csi­kóbőr tarisznya lógott az ol­dalán. Polihisztornak mond­ta magát Tervrajzokat hú­zott elő a tarisznyájából, m^jd elmondta, hogy az 6 tervei szerint tetőt lehetne szerkeszteni minden város fölé Ha elképzelését megva­lósítanák nem esne ránk az eső, nem hullna ránk a hó, sőt, üvegfalat lehetne keríte­ni a város köré, akkor nagy fűtőtestekkel biztosítani" le­Már ahogy közeledünk Gá- vavencsellő „felvégéhez”, fel­tűnik a Szabadság Termelő- szövetkezet földjein két nagy vállalkozás földmunkája. Itt épül a szárító (bár utolérné befejezése a kukoricatörést — sóhajtanak a helybeliek), amott pedig már az új öntö­zőfürt árkait ássák. Bent, a faluban a? őszi dél- előttön csend van. Az a né­hány járókelő, aki gyalog, vagy járművel közlekedik, si­etve igyekszik célja felé. Annál több az árut szállító jármű. Viszik az almát, bur­gonyát A gyalogmunkások mind a mezőn. A következő órákban azon­ban úgy éreztük magunkat, mint egy mezőgazdasági munkaszervezési „ötletna­pon” A tsz-központban ugyanis egész sor ügyes in­tézkedésről hallottunk. Ennek következtében a Szabadság Termelőszövetkezet bizony­nyal remélheti, hogy október húszadika után már csak a decemberben is végezhető mélyszántási munkák marad­nak hátra. Vagyis: elsők közt végeznek az „őszi csúcsban” a megyében. t Uj szervezési forma Keresztes Sarolta főköny- vevelö mondja: .„Legnagyob­bat az almaszedés meggyorsí­tásában és minőségi telje­sítményében léptünk előre. Előre kell ehhez bocsátani, hogy kétszáz holdas almás­kertünk tavaly elfáradt.’ Mondják, hogy minden má­sodik évben van ez. (Nem igaz. Most műtrágya után­pótlással gondoskodunk ró­la, hogy minden esztendő „jó év” legyen.) Mindeneset­re az első termésbecslések 150 vagonról szóltak. Most tartunk kétszáz vagonnál. .Nagyon csalódnék, ha a leg­újabb hírek szerinti 250 va­gon nem lenne meg. óriási érték. Az árbevételben terve­zett 6 millió helyett tízmilliót ad helyette. De lehet, hogy többet. Éppen ezért szerve­zőink új munkaformába ala­kították át az egész almasze­dést. Az eddigi 40 fős cso­portok helyett négy—öttagú csoportokat alakítottak ki, akik „abszolút” érdekeltek az almaszedés minőségében is. A többlet 4 millió bevételé­nél ez az üzemnek sem mind­egy, de a szedőknek se.” Sokan segítettek. Segített a helyi gimnázium, múlt va­sárnap az Állami Biztosító Sietne az állandó kellemes meleg hőmérsékletet is. A kucsmás ember elmondta, hogy kollégám szerint a vá­rosok tető alá hozásának én va_ gyök a legjobb magyar szak­értője. Nem tehettem mást, néhány kis módosítást java­soltam a terveken, aztán másról kezdtünk csevegni, egészen barátságosan. Ekkor megtudtam, hogy a kucsmás ember egyebek között ideoló­giával is foglalkozik, kibő­vítette a tízparancsolatot — tizenegyre. No, erre már kiváncsi vol­tam, hogyan is hangzik az a tizenegyedik parancsolat? Az bizony, valóban, lemaradt Mózes kőtáblájáról, hiszen így szól: — Felebarátod férjét se kí­vánd ! De a gyakorlati ügyekben is járatos — magyarázta pél­dául, hogy falragaszokra írt vérsidézetekkel kellene jobb munkára ösztönözni a dolgo­zókat Ebből is hozott egy mintapéldányt. Piros papíros­ra, fehér temperával írta a következőt: — Istenem, istenem, adjál néki szárnyat — Ezt hová akarná kifüg­geszteni? — kérdeztem. — Egyik kocsmában bor­zasztóan lassan hozta a sö­römet a pincér. Hát oda. Símos Lajos ÜGYFELEK nyíregyházi 90 főnyi csapata, de a legfontosabb az, hogy az anyagi érdekeltséget is meg­teremtették. A négy—öt fős csapatokat, amelyeket az el­múlt évi 40—50 fős csapatok helyett kialakítottak, úgy tették érdekeltté az almasze­désben, hogy minden este megnézik a leszedett gyü­mölcs minőségét, válogatását és ezért fizetnek. \ Másfélszeres kereset — Az űj szervezési formá­ban — mondja a főkönyve­lőnő— a tavalyi szedési nap­számnak a másfélszeresét ke­resik meg. Ott maradnak az almafák alatt, vigyáznak rá­juk, mert a tavalyi kereset­nek is a másfélszeresét kap­ják meg a bérelszámolástól. Egy ilyen nagyüzemben az a legfontosabb, hogy meddig dolgoznak a gépek. Róka Im­re főmérnök mondja: itt min­denki 14 órás műszakban dol­gozik, s meg is kapja érte a bérét. Például: a nagyon gyorsan sikerült nyári beta­karítási munkával nagyon ér­dekelt volt minden kombáj- nos. Sván er Antal, Cserpák Mihály, Kardos András, F. Türk Péter öszesen 5500 fo­rint jutalmat kaptak, azon­kívül, hogy gyakorlatilag a teüesítménybérben körülbe­lül 9 ezer forintot kerestek egy hónapban. A termelőszövetkezet ve­zetőit kérdezzük: „Nem irigy - lik tőlük?” Megnyugtattak: „Most már nem!” A gávavencsellő! felvég si­kerének egyik titka — aho­gyan Novak János elnök mondja —, az, hogy szinte teljesen teljesítménybérben nevezték be a kombájnosokat és a traktorosokat. Ezért van­nak „megtáltosodva”. Új­donság, hogy a kisebb, 4—8 fős almaszedő csoportok egyé­nenkénti teljesítménye a ta­valyi négy mázsáról 6 mázsás felülre szökött fel. Ugyanez vonatkozik a segíteni jött gimnáziumi diákokra. Meg is keresik érte a diákok is, meg a háztáji dolgozók is a 100 forintnál jóval magasabb napszámokat, Fegyelmezett munka Ügy gondolják ezt Vencsel- lőn, hogy: a forint szervezi a munkát. De nem csak a forint van ennek fordítottja is. Az egyik minapi eligazításon an­nak a három munkacsoport­nak — összesen tizenhat em­bernek — akik szeptemberben a legsíralmasabb minőségű munkát végezték — szépen megköszönték az eddigi mun - kát, ki is fizették, már amennyi járt érte, és mind­járt hozzá tették, hogy to­vább nincs szükség a munká­jukra. Értették is, hogy mi­ről van szó, nem szóltak egy szót sem. Elmentek. De ez olyan munkafegyel­met teremtett a megmaradt 600 dolgozó közt, amiről akár még egy krónikát lehetne ír­ni Gesztelyi Nagy Zoltán Vetélkedő — tanulságokkal Vetélkedőt rendezett a KPVDSZ megyei szervezete több közreműködő segítségé­vel, azzal az aktuális es fon­tos céllal, hogy a szocialista brigádok művelődéséhez egyfajta segítséget adjanak, s a versenyre készülődés ide­jén a minél szélesebb kőiben való tájékozódásra serkent­senek. Ez maradéktalanul si­került. A nyíregyházi színház deszkái ezúttal nem a látvá­nyos sikerek útján indították el a versenyzőket, ez a siker a későbbi mindennapokban majd mérhető; a továbbgyű­rűző érdeklődésben, a továb­bi megismerést sürgető ön­művelésben, azzal, hogy egy- egy művészeti értékre, könyvre, festményre, az éle­tünket kiegészítő szépségre hívták fel újra a figyelmet a kérdések összeállításávaL öt szocialista brigád küld­te el csapatát, hogy a koráb­ban megrendezett helyi vá­logatók után a megyei dön­tőn képviseljenek egy-egy munkahelyet A kérdések összeállításánál kategóri­ákba próbálták foglalni az érdeklődési köröket, s a gyorsan pergő villámkérdé­sekre gondolkodási idő nél­kül, vagy éppen egy perc alatt versenyző a tal­pán, aki vá.aszol. Mert nol az a szocialista brigád-tag, aki fejből, azonnal vágja, ki, hol milyen sportágban, mikor nyert ezüstöt, aranyat? Meg is vallom, nem szívesen ül­tem volna egyik csapatban sem, főleg akkor nem, ami­kor az általános tájékozott­ság címszó alatt a beri-beri betegség tüneteiről kellett pontos leírást adni Jól sike­rült viszont a megyei kérdé­sek összeállítása, minden fontos tudnivalót felelevení­tett, a lexikális tudás szá­monkérése nélkül. Hasonlóan sikeres volt a jól pergő mű­sorvezetés. A legnagyobb sikere azon­ban mégsem a szűk értelem­ben vett vetélkedőnek volt Sokkal inkább annak, hogy a verseny nem vált az asztal két oldalán ülők, a verseny­zők és a zsűri küzdelmévé, mivel jó szervezéssel — vagy anélkül — a nézőtéren csak­nem annyian ültek, mint egy bérletes színielőadáson. Ki ­jöttek a brigád tagjai, a munkatársak, a hozzátarto­zók, a falubéliek, hogy végu> izgulják, tapsolják, bíráljáis a rendezvényt Az is szimpa­tikus vonása a szervezésnej', hogy a közönség bőkezű meg­ajándékozásáról is gondos­kodtak egy-egy jól megvála­szolt kérdés után, s így az együtt játszással, az aktív közremőködéssel nem har­minc, de közel négyszáz embert vontak be a játékba. Nem volt viszont szimpati­kus egyik-másik versenyző válaszaoan az a lexikális, percrekész biztonság, amely- lyel még a felsőbb szintű in­tézményekben sem oktatott, időszámítás előtti évszámok­ra, egyéb hasonló adatokra azonnal válaszoltak. Csak arra gondolhattam, vagy fej­ből megtanultak min­den fajta lexikont — ami egyrészt ab­szurdum, másrészt fölösleges — vagy a sors szeszélyéből' a versenyre készülő kérdések­be valahol bepillantgathat- tak. Ha netán tévednék, s valaki mégis „bevágta” a le­xikonokat, úgy természetesen minden elismerésem az övé. S végül néhány szó a he­lyezésekről. Ebben, a vetél­kedőben a célnak adnám az első helyet, annak a törődés­nek, ahogy az ágazat megyei vezetői megpróbáltak segíte­ni a sokszor tétován tervez­gető, kulturális programok után keresgélő szocialista brigádoknak. Másrészt , a kö­zönségnek adnék helyezést, lelkes közreműködéséért. Továbbá a zsűri egyes tag­jainak, a versenyszabályokba nem foglalt, az egész közön­ségnek szánt kis ismeretter­jesztő előadásokért, ame­lyekre egy-egy kérdés adott alkalmat. Mint ahol dílakat oszta­nak, itt is kialakult a ver­senyzők sorrendje, elsőtől ötödik helyezettig: a Ven­déglátó Vállalat Ságvári, a MÉK Széchenyi, az Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat Béke, a Centrum Ár ház If­júsági ég az Ibrányi 'FÉS3 Petőfi brigádja között. a ^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents