Kelet-Magyarország, 1974. október (34. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-13 / 240. szám

l9n. ólttöber IR. «BLET-MAGYARORgTXO 3 A legnagyobb község örömei, gondjai Beszélgetés Marján Pállal, az új fehértói községi pártbizottság titkárával Közérzet, felelősség Ausztrália kivételivel minden földrészre eljutnak a nyíregyházi UNIVER- SIL gyár termékei. De már egészen közel vannak az ötödik földrészhez is. Jáva szige­tén már ismerik a gyár világszínvonalú gyártmányait. Az 1967 szeptemberében az építőanyag-ipari vállalatból alakult UNIVER- SIL nagy utat tett meg, amíg sikerrel ostro­molhatta a világpiacot... Megyénkben teljesen új, hagyomány nél­küli utat taposott ki a gyár kollektívája. Há- fom fő profillal dolgoznak, elektroakusztikai cikkeket, laboratóriumi üvegtechnikai felsze­reléseket és oxigént gyártanak. A munka nagyságára és értékére jellemző, hogy ebben ■z évben a gyáregység 638 munkása 136 millió forintos termelési értéket hoz létre. Az egy munkásra jutó termelési érték tavaly 182 800 forint volt, az idén várhatóan 213 900 forint körül lesz.., Mindezekből azt hihetnénk; az UNI- VERSIL a dolgozók életkorát tekintve idős vagy javakorabeliekből áll, hisz a hazai és a világpiacon igen kelendő termékeik előál­lítása magasan képzett, jól szervezett és a változó nyersanyag és piaci helyzethez ru­galmasan alkalmazkodó munkás-technikus- mérnökgárdát tételez fel. Valójában a gyár dolgozóinak átlag életkora 24 év, a munkás­állomány 35 százaléka szakképzett, 58 száza­léka betanított és 7 százaléka segédmunkás. A nők és a fiatalok gyára az UNIVER- *il, a 630 munkás közül 328 a nő, a fiatalok ■zárna pedig eléri a 385-öt. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a munkások többsége — 56 százaléka — nyíregyházi, de a többi, a környező községekből jár be a sorompóval elzárt gyárba, s a különböző okok miatt kis híján annyian hagyják el a gyárat — más munkát keresve — mint amennyien kopognak új munkásként, — máris érthetővé válik: a dinamikusan fejlődő gyáregység sok feszítő gonddal is küzd. A további fejlődés szem­pontjából nem csak az a lényeges, hogyan alakul a gyártmányszerkezet, a piac, a tech­nológia. Van ettől egy fontosabb tényező az UNIVERSIL-nél is: a munkásember, aki kul­csa az egésznek. Milyen a gyáregység munkáskollektívá­jának helyzete — anyagi és erkölcsi megbe­csülése, élet- és munkakörülményeik, részvé­telük a gyár dolgainak alakulásában, s egy­általán hogyan ölt testet e gyáregységnél a párt munkáspolitikája. EZEKRE KERESTE A VÄLASZT a nyír egyházi városi párt-végrehajtóbizottság leg­utóbb a helyszínen — az UNIVERSTL-nél. A helyzetelemző és feltáró ülés a munkások helyzetének javítására tett inktézkedések gyakorlati megvalósulását vizsgálta. Együtte­sen megállapították, hogy a gyáregység dina­mikus fejlődése egy kicsit jelképezi a sza­bolcsi ipar gyors ütemű fejlődését, s tartal­mazza mindazokat az ellentmondásokat, ame­lyekkel a párt- és állami szervek gyakran ta­lálkoznak. Elismeréssel szóltak a végrehajtó bizott­ság tagjai a gyáregység termelési eredmé­nyeiről, a munkások munkakörülményeit, egészségvédelmét segítő beruházásokról, a gyár dolgozóinak áldozatkészségéről a nyír­egyházi óvodagondok megoldásában, és más, ft munkáskol^tívát érintő kérdésekről. A munkásKollketíva magatartását, köz­érzetét, a gazdatudat s több dolog erősen be­folyásolja. Ezek egyike, hogy gyáregységen belül a két fő termelési ágazat — az elektro­akusztika és a laborüvegtechnika —* közötti összhang nem zavartalan. Ennek részben objektív okai is vannak, mivel az elektro­akusztikai üzem a fővárosi törzsgyárral áll szorosabb termelési kapcsolatban, emiatt né­ha „kilóg” a gyár összképéből. Szükséges; a gyár vezetése tegyen folyamatos intézkedése­ket, hogy a házon belüli kettősség negatív hatása megszűnjék. Nem csupán szakmai gon­dokról van szó. Politikai kérdés is, hogy a gyár két üzemrésze ne a „két dudás egy csárdában” érzésével éljen és dolgozzon egy fedél alatt. Ne legyen olyan vélemény, hogy az egyik üzemrész termeli meg a nyereséget a másiknak, vagy az egyik üzemrész szociális ellátása — fürdő, öltöző — jó, a másiké meg­oldatlan. .. MINDEZ FOGLALKOZTATJA A MUN­KÁSOKAT, csakúgy, mint a gyáron belüli nagy szóródás az éves kereteknél. A végre­hajtó bizottság tagjai is indokolatlannak ta­láltak a 18 ezertől 40 ezer forintig terjedő kereseti határokat. Felhívták a gyár szakmai és a párt-, társadalmi szerveinek figyelmét, vizsgálják meg és tegyenek intézkedéseket az egészségtelen arányok kiküszöbölésére. Hasonlóan alaposabb elemzésre vár a gyár vezetése részéről az igen magas fluktu­áció okainak kiderítése és megszüntetése. Sok igazság van abban az érvelésben, hogy ma már nem olyan könnyű új munkaerőt találni, mint jónéhány évvel ezelőtt. Az elhelyezked­ni szándékozók mérlegelik, hol, melyik üzem­ben járnak jobban anyagilag, melyiket tudják megközelíteni kisebb fáradsággal. De csupán ezzel magyarázni a nagyszámú elvándorlást, egyoldalúság lenne. Jobban kell keresni a gyáron belüli „elidegenítő” okokat, amelyek közrejátszanak az UNIVERSIL-től való elpár­toláshoz. .. A munkások helyzetét nem elegendő csak a keresetek alakulásával mérni — hangsú­lyozták a vb-ülésen. Nagyon fontos persze, hogy évről évre növekedjék a munkások jö­vedelme. Fel is hívták a figyelmet a körül­tekintőbb bérgazdálkodásra. Nem kis súllyal került szóba az a kívánság, hogy kísérjék fi­gyelemmel a budapesti törzsgyár és a nyír­egyházi gyáregység azonos munkát végző és képzettségű dolgozóinak bérezése közötti még mindig sok vitára okot adó problémáját és tisztázzák termelési tanácskozáson a munkás­kollektíva előtt. Politikai igényként fogalma­zódott meg többek között, hogy szélesíteni kell az üzemi demokrácia fórumait, javítani tartalmát. Jobban tájékozódni a vezetésnek a munkásokat foglalkoztató problémákról és jobban tájékoztatni a munkáskollektívát a gyár életét érintő minden fontos dologról. A MUNKÁSOK KÖZÉRZETET, hangulatát, a gyárhoz való kötődését az is megszabja, milyen a bánásmód, a felsőbb és a középve­zetők vezetői stílusa. Varga Gyula, a városi pártbizottság első titkára a gyár jelenlévő szakmai és politikai vezetőihez fordulva megjegyezte: „A munkások nem azt várják, hogy a pesti törzsgyár igazgatója amikor lent jár, kezet fogjon velük. A művezetőtől, a csoportvezetőtől már elvárják ezt és a velük való törődést.. .” Elsőrendű, hogy a g/ár fel­sőbb vezetése nagyobb gonddal foglalkozzék a középvezetőkkel, állandóan elemezze mun­kájukat, segítse politikai és szakmai fejlődé­süket. Bírálta a végrehajtó bizottság a gyár ve­zetőségét azért is, mert a tényleges intézke­dések mellett is, többet tehettek volna a nő­politikái határozat megvalósításáért. Arányuk­hoz képest még mindig kevés a nő a veze­tésben, a kitüntettek között. Nagyobb fi­gyelmet és támogatást kíván a munkáslakis- építési akció is, amely a gyárhoz való tartós kötődés egyik fontos motívuma. Több fi­gyelmet érdemelnek a vidékről bejáró mun­kások is. Azt mindenképpen el lehetne érni, hogy buszra, vonatra várva kulturált körül­mények között töltsék el az időt. Pozitív lépés viszont, hogy a közeljövőben megszer­vezik először a hetedik, majd a nyolcadik felnőtt osztályt, jobban kézbe veszik a szak­munkástanuló-képzést és a betanított mun­kások szakmunkássá képzését. A huszonkét pontból álló művelődési program megvaló­sulása sokat lendíthet az UNIVERSIL mun­kásainak művelődésén. Jó eredmények, de sok megoldásra váró feladat — így jellemezhetnénk röviden a munkáskollektíva helyzetét az UNIVERSIL- nél. A megoldás egy igen fontos kulcsfel­adatban találkozik, s ez is elhangzott a hely­színi vb-ülésen: szorosabbá kell tenni a kap­csolatot a gazdasági és a párt-, társadalmi szervek között. Most már a tudatos elemzés következzék, amikor kendőzés nélkül mérle­gelik a helyi intézkedések hatását, s a mun­kásokkal együtt, őket tájékoztatva és velük megvitatva minden lényegest, közösen meg­határozzák miben kell előbbre jutni EL JÖVET A GYÄR UDVARA egy ki­sebb szárazföldi kikötő látványát nyújtotta. Hatalmas dobozok várnak elszállításra, Pe­ruba. Á gyár vezetői elégedetten mondták, hogy a legutóbbi kommunista szombat ered­ményei ezek. .. Mégjobban megerősödött bennünk az a meggyőződés; egy ilyen gyár­ban, ahol naponta bizonyítani kell a világpia­con és itthon, — nem lehet másodrangú, ho­gyan törődnek a munkások helyzetének ja­vításával, milyen intenzitással valósul meg a X. kongresszus határozata. Páll Géz? Jacque Rémy: A precíz igazgató Ojfchértő Szabolcs legnagyobb, s talán legellent­mondásosabb községe is. Tizenötezer lakosa van. Eb­ből a jelentős településből egy falura való ember: kétezerkétszáz munkás ingázik naponta, hetente. Szép számmal laknak fürdőszobás lakásokban, de még csaknem kétezerkétszázan a szétszórt tanyákon. Van bontakozó — fejlődő ipari üzeme, de megta­lálható a szakszövetkezet is. Virágzik a termelőszö­vetkezete, fejlődik az ipari szövetkezet. Az általános­ból kikerülők helyi gimnáziumban tanulhatnak to­vább, s impozáns a kultúra háza is, a centrumban. Van már zeneiskolája, de még csak most gondolnak az ivóvízhálózat kiépítésére. Nem város, de már nem is igazi falu. Az igazgató kivételesen ko­rán ment be az irodájába. A gyárkapunál zílílva-fujtatva Michel bácsi, az éjjeliőr fo­gadta imára kulcsolt kézzel: — Igazgató úr, az ég sze­relmire, azonnal hajtson vissza. Azt álmodtam, hogy a családja nyaral, s ön az éj­szaka nyitva felejtette a te­levízióját, és az egy hiba folytán begerjedt és kigyul­ladt tőle a ház. Higyjen ne kém, igazgató úr. Ha ér megíimodok valamit, még jósnő is elbújhat mellettem Az igazgató legyintett, d< aztán -"'n1'.' \iíí. ral iba nyaral a családom és való ban nem etnij .s.em n t»o0t. zlzá; tani volna tegna este i tv met. Beugrott ke cs jiba. haza száguldott. / ház előtt már ott állt a mg piros tűzoltókocsi, pontosa az ő ablakáig nyúlt ki a hosszú létra, alul ponyva volt kifeszítve, s az ablakból éppen Elvira, az éjjel ott aludt szeretője ugrott ki. A megpróbáltatásokat há­rom napig heverte ki az gazgxtó a kórházban. Ez idő latt a lakását rendbehoz- ík. A negyedik napon újra órán hajtott be irodájábc ■épkocsijával. A kapuban •laszólt Michel bácsinak: — Michel úr! Magát csak kor váltják. Addig is sze etném kifejezni magánál diámat. Milyen jól eseti agy négy napja szólt ne ■em. Képzelje: tényleg égett t házam és tényleg a beger- iedt tv-től gyulladt ki. Hát én magát Michel bácsi ezen­nel megjutalmazon és még kiutalok magának 20o fran­kot. — Köszönöm! — hajolt meg az éjjeliőr a gépkocsi lehúzott ablaka előtt. — Ézzel még nincs vége, — szólt az igazgató. — A precizitás ugyanis megkíván­ta, hogy ugyanakkor meg­intessem és áthelyezzem nagát Michel úr nap iali őr­nek. Éspedig azért, mert ma­in kérem, mint éjjeliőr éj­szaka alszik és mindenféle marhaságot összeálmodik., na, végeztünk. Franciából fordította: Dénes Géza Olyan település Ujfehértó, amelynek átfogó irányítása ugyancsak próbára tette és teszi a pártvezetést. A tele­pülés az utóbbi években mind jobban a megyei párt- és állami vezetés fókuszába került gondjaival, megoldás­ra váró, égető teendőivel. Nagyobb, foghatóbb) a segít­ség is. Marján Pál, a pártbizott­ság titkára kétszeresen is fiatal. Alig múlt 34 eszten­dős. Két éve állította a bi­zalom erre a posztra, a párt­iskola elvégzése után, 1973 július elsejétől látja el hi­vatásszerűen ezt a párttiszt­séget. — Tíz esztendeig voltam a vezetője az állami gazdaság szarvasmarha-tehenészeti te­lepének. Érthető, hogy „hoz­zánőttem”, hiszen az én időmben építették. Kicsit fá­jó szívvel hagytam ott. Kiemelt gondoskodás — Gondolom, talált he­lyette felelősségteljesebb munkát. — Lényegesen fontosabbat. Ez tagadhatatlan. Csaknem minden jelentősebb üzemben, intézményben van pártszer­vezetünk. Most 12, s a párt­tagság létszáma a mai sta­tisztika szerint 374. Átfogja az egész községet. Egyedül az Újpesti Gyapjúszövő új­fehértói üzemében nincs még pártszervezetünk. De már itt is szervezzük. — Milyen segítséget ka­pott munkájához? — Talán a legtöbbet most kaptuk, amikor szeptember 18-án a párt megyei végre­hajtó bizottsága tárgyalta a munkánkat. Nagy izgalom­mal készültem, s igazán jól esett a reális értékelés, a se­gítő szándék, a sok jó tanács. Megnyugtató, hogy jónak ér­tékelte a vb a munkánkat, az alapszervezetek segítése érdekében végzett tevékeny­ségünket, pártbizottságunk irányító-ellenőrző tevékeny­ségét. Természetes, néhány nagyon fontos teendőre is felhívta a figyelmünket. — Úgy gondolom segítség, de egyben megtisztelés is volt, hogy a megyei párt-vb foglalkozott Ujfehértóval. Rá­irányította figyelmünket a PB és más fontos párthatá­rozat következetes végrehaj­tására. Úgy ítéljük meg, amit korábban elhatároztak a megyénél, azt tartják is. Arról van szó: a megyei pártbizottság néhány éve úgy határozott, Ujfehértót kiemelten kezelik éppen sa­játos gazdasági, társadalmi gondjai miatt. Ezt a gon­doskodást valójában két éve érezzük igazán. Érezzük és tapasztaljuk, hogy erőfeszí­téseket tesznek, segítenek, gondjaink csökkentésében, megoldásában. Jobb most az összhang — Miben jut ez kifejezés­re? — A megyei tanács 10 millió forint támogatást nyújtott épületek felújításá­ra. így kezdhette meg mun­káját a zeneiskola. Ennek eredményeként fejlődött ax egészségügyi hálózat, lett korszerűbb az iskolahálóza­tunk. Valójában a megyei pártbizottság határozatának a feltételei most érnek be. Nagy dolog lösz az is, ha majd megépül vízműhálóza­tunk gerincvezetéke — jó­részt állami segítségből, 10 millióból. Ennek egyrészét is a megyei tanács fedezi. — Érdemi a járási pártbi­zottság segítsége is. Jó, hogy a területfelelős rendszeresen meglátogat bennünket és se­gíti a munkát. A titkári ta­nácskozásokon értelmezzük a párt egy-egy fontos határo­zatát, kicseréljük tapaszta­latainkat, ráirányítják fi­gyelmünket a legaktuálisabb kérdésekre. — Hogyan summázná a községi pártbizottság irányí­tó munkájának az utóbbi évekbe^ elért eredményeit? — Ez az alapszervezetek munkájával mérhető igazáa Ott javult a pártirányítás- pártellenőrzés. Előtérbe ke­rült az elvi-politikai irá­nyítás. És ez nem mellékes, mert korábban bizony in­kább az operatív irányítás dominált mindenbe „bele­szóltak”, a gazdasági veze­tést nem hagyták dolgozni sok helyen. Lényegesen jobb most az összhang a párt és a gazdasági vezetők között, mint korábban volt. A X. pártkongresszus határozatai­nak megfelelően képzettebb vezetők kerültek az alap­szervezetek élére. Bekerül­tek a vezetésbe munkások, fiatalok, nők. Azon igyekez­tünk, hogy növeljük a párttagság általános iskolai és politikai képzettségét. Je­lenleg is 38—40 párttag Vég­zi az általánost. Csak azok nem tanulnak, akiket már nem lehet erre kötelezni. Pártvezetőségi tagjaink fele végezte el a marxista-leni­nista esti középiskolát F’gxelem a munkásokra — Nem hagyjuk figyelmen kívül a munkásokat, fizikai dolgozókat. Két év alatt 160 dolgozó végezte el a nyolc általánost. Most még erőtel­jesebb az érdeklődésük. Ezt a mozgalmat nagyban segí­tették a népfront, a KISZ, az intézmények vezetői és a pártvezetőségek. Ki kell emelnem a Vörös Hajnal Tsz-t, ahonnan két év alatt 25 dolgozó fejezte be a nyolc általánost. Jelentkeznek a dolgozók a gimnázium esti tagozatára is. Évenként 20— 22-en végeznek, főleg fizikai dolgozók. Igaz még sokat kell tennünk a munkásmű­velődés érdekében. — Az új gyapjúszövő fej­lődése jelentősen enyhíti a munkaerőgondokat XJjfehér- tón. — Kétségtelen. A kilátá­sok, a Jövő még biztatóbb. A gyár főmérnökétől tu­dom, hogy az ötödik ötéves tervben további bővítésre kerül sor. Akkor eléri a dolgozók létszáma az 1200- at. Ez valójában megoldaná Ujfehértó női munkaerő­foglalkoztatásának a gondját. Ez ügyben most vannak a tárgyalások. Ez az üzem Uj­fehértó egész fejlődését je­lentősen segítené, mégváltoz­tatná. — Milyen eredmények születtek a pártépítésben? Kiket vettek fel a pártba, s kik kerültek ki? — Pártépítő munkánkban figyelemmel kísértük a X. kongresszus határozatait Ennek szellemében dolgo­zunk. Elsősorban a fizikai munkások, a fiatalok és a nők köréből vettünk fel so­rainkba. Az utóbbi két esz­tendőben 26 dolgozó került a pártba, ezek közül 22 volt a fizikai munkás, 14 á fiatal. Sajnos a nők száma még mindig kevés, alig három. Igyekeztünk megfelelni a követelményeknek. Ügyel­tünk arra, hogy a nyolc ál­talánosa minden párttagnak meglegyen, s megfelelő po­litikai iskolai végzettséggel is rendelkezzenek. Természe­tesen nem zárkóztunk el más dolgozók elől sem. Felvettük a pártba a jelentkező legki­válóbb műszakiakat, agrár­értelmiségieket, pedagóguso­kat. Velük szemben maga­sabb követelményeket tá­masztottunk. Egészséges folyamat — Egészséges folyamat in­dult meg a pártépítő mun­kában, javult az összetétel, de megkezdődött a pártban egy egészséges tisztulási fo­lyamat is, éppen a Politikai Bizottság határozatának a végrehajtása soráa Az utóbbi másfél évben nyolc kilépésre, illetve törlésre ke­rült sor. Az a véleményünk jó, hogy ezek az emberek nincsenek a párton belüL Főleg passzív magatartásuk miatt kerültek ki, s azért, mert nem feleltek meg a követelményeknek, amelye­ket a pártaggal szemben tá­maszt a szervezeti szabály­zat — Az újfehértóiak szeretik községüket. Ez kifejezésre jut áldozatvállalásaikban is. Jelentős társadalmi munká­kat végeznek. — Van becsülete nálunk» társadalmi munkának. Pél­daként szeretném említeni a most épülő két 50 személyes óvodánkat Esetenként több száz dolgozó vesz részt a munkákban. Párttagok, fi­zikai dolgozók, tanácsiak, üzemi dolgozók, fiatalok, nők, anyák, a tsz-tagok. így szü­letett a sportkombinát is, amelyet gimnázisták, diák­otthoni tanulók építettek. Szülők bontották le a bo­korhegyi és kisszegegyházi tanyai iskolákat, amelyekre már nem volt szükség. In­nen társadalmi munkában szállították el a használható építőanyagokat az óvoda- és szertárépítkezéshez. így lé­tesült a fiatalok munkája nyomán a művelődési köz­pont előterében a park, fá­kat ültettek, füvesítettek. A XI. pártkongresszus és ha­zánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére plusz egymillió forint értékű tár­sadalmi munkát vállalt köz­ségünk. Eddig évente 3 mil­liót vállaltunk, s teljesítet­tünk. Most 4 millió lesz, s remélem túlteljesítjük. Ha a beszélgetés elején Marján Pál nem árulía el, hogy mindössze 14 hónapja aktív pártmunkás, aügha tudtuk volna meg. Őszintén örültem annak, hogy ’íven higgadt, megfontolt, de a gondokra-problémákra, a közügyekre érzékeny ember a oártbizottság titkára Szabolcs még mindig sok gonddal küzdő első „falu­jában”. Farkas KálmáJi

Next

/
Thumbnails
Contents