Kelet-Magyarország, 1974. szeptember (34. évfolyam, 204-227. szám)
1974-09-01 / 204. szám
WH. szeptemberi: #**r*s* zJVAS faifK'pf NTfff.r ,fjcr yer Nyírbátori Zenei Napok ’74 Iskolai körkép 1. Mátészalka SZÍNVONALKÜLÖNBSÉG. A mátészalkai művelődési szervek egyik legégetőbb gondja, hogy a Központi Bizottság oktatáspolitikai határozata értelmében mindent megtegyenek az egyes iskolák tárgyi és személyi ellátásának Javításáért, a színvonalkülönbség csökkentéséért. Elégedetten állapították meg a közelmúltban tartott városi tanácsülésen, hogy jó ütemben folytatódik az általános iskolák korszerű. ®>tése. A Zalka Máté általános iskola felújításával kezdődött, s a Hősök terén lévő általános iskolával folytatódik a munka. Az elmúlt tanévben a két szerényebb körülmények köpött dolgozó általános iskola korszerűsítésére több mint két és fél millió forintot költöttek. Ezzel az idén szeptember 1-tól mindkét iskolában megoldják a központi fűtést, befejezik a közművesítést, jobb körülmények között lát munkához — különösen a Hősök terei általános iskolában — a tantestület. SZEMLÉLTETŐ ESZKÖZÖK. Az iskolai oktatás egyik hátrányos tényezője, hogy hiányos a szemléltető eszközök száma, aránya, minősége. A mátészalkai iskolákban ősztől to-’ vább javul a helyzet, már az országos és a megyei intézkedések megtétele előtt beszerezték az alapvető szemléltető eszközöket. A megyei tanács keretét ebben az évben is az iskolák által közölt igények gondos elbírálása alapján használják fel. A közelmúltban az általános iskolákban ismét felmérték a taneszközökkel való ellátottságot és folyamatos rendelésekkel egészítik ki az állományt. SZEMÉLYI FELTÉTELEK. Eredménynek tartják viszont, hogy valamennyi iskolában erőteljesebbé vált a nevelőtestületek fiatalítása. Erre nagy szükség van. Aggasztó azonban, hogy betegség, gyermekgondozási segély, vagy égyéb távoliét miatt gyakori a nevelők hiányzása, magas a helyettesítések száma. Az elmúlt tanévben a három mátészalkai általános iskolában 4 ezer órát kellett helyettesítéssel ellátni. Ezek az órák a szakszerűség hiánya miatt sem nevelési, sem oktatási szempontból nem teljes értékűek. A jövőben állandó helyettesítők alkalmazását tervezik, akik a legfontosabb szaktárgyaknál eredményesebb munkát tudnának végezni. HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK. Nem tartják megnyugtatónak — az oktató-nevelő munka minőségének javulása ellenére sem, — hogy nem csökkent az osztályozatlan és a pótvizsgára utasított tanulók száma. Ezen főként 6 tanulószoba! hálózat fejlesztésével, az ide járó tanulók egész napos foglalkoztatásával, Szervezett felkészítésével igyekeznek változtatni. Megkülönböztetett gondot fordítanak a fizikai dolgozók gyermekeinél a hátrányok leküzdésére. Nyolc tanulószobai csoportban száznál több fiatal kapott segítséget, az eredményes tanuláshoz. Megszervezték nekik magyar nyelvből és irodalomból, orosz nyelvből és számtanból a középiskolára előkészítő tanfolyamot, amely díjmentesen nyújtott lehetőséget a fizikai dolgozók gyermekeinek az elmélyültebb, a középiskolákban is hasznosítható ismeretek gyarapításához. Ezen hatvan nyolcadikos tanuló vett részt. A tapasztalatokat felhasználva az új tanévben még hatásosabban szeretnék megszervezni a fizikai dolgozok gyermekeinek segítését. LÉPCSŐFOKOK. Az új tanévben is igen fontosnak tartják Mátészalkán az általános és középiskolák közötti jó együttműködést. Ez különösen az átmeneti osztályokban lényeges, ahol a fiatalok nehezebben birkóznak a feladatokkal. Nem kevésbé fontos a pályaválasztás szempontjából. Az állandó kapcsolatnak köszönhető az általános és a középiskolák páA városi művelődési szervek tapasztalatai szerint az értékelés legkülönbözőbb formáival találkozhatunk. A legrendszeresebb, tár- gyilagosabb a matematikai ismeretek értékelése a városi feladatlapok alapján. A 10. sz. iskolában bevezetett „személyi lapot” ugyancsak jónak tartják. Az ellenőrző könyv is betölt értékelő szerepet. A gyakorlatban Inkább a negatív tartalmú bejegyzések tárháza, holott a kedvező, elismerő értékelésnek is helye lenne ebben, s búzdítaná a tanulókat, a szülőket. A korábbinál nagyobb tekintélyt kellene szerezni -a szorgalom érdemjegynek, s helyesen alkalmazni a magatartás értékelését, amelynek legfontosabb eleme a közösséghez való viszony. Annak ellenére, hogy a pedagógiai légkörben évek óta benne van az osztályozás „trónfosztása” — állapították meg a nyíregyházi iskolák vezetői, —-az alapelvek elfogadásáért, a megfelelő gyakorlat kialakításáért még sokat kell tenni... ÉS A NAPKÖZI? A korszerű oktató-nevelő munka egyik problémás színtere a napközi otthon. A baj, hogy kevés a napközis hely, általában nagy a zsúfoltság és ez nehezíti a másnapi feladatokra való készülődést. De más gond is van. A nevelői felfogás sem egységes — derült ki a nyíregyházi évnyitó előtti megbeszéléseken. I Két véglettel lehet találkozni. Az egyik szemlélet szerint a napköziben Való tartózkodást csak úgy lehet elképzelni, mint az iskolai órák folytatását, — olyan módszerekkel, eszközökkel, tegyük hozzá „hanggal”. S mindent számon kell kérni a gyermekektől, ami másnapra esedékes... A másik véglet hívei viszont csaknem oda szeretnék bízni a gyermekekre, mivel töltik az idejüket a napköziben. Egyik véglet sem lehet követendő, az „én tanítok az órán — a napköziben pedig tanulja meg a gyermek” álláspont is tarthatatlan, de az is, mely szerint semmi segítséget ne adjon a napközis nevelő, csak a tanulás feltételeit teremtse meg. Valójában a gyermekek egyéni, differenciált segítése hozhat nagyobb sikert, ami viszont összefügg a napközis csoportok létszámával, a nevelő túlterhelésével, szakmai és emberi érettségével. Talán azokat a legjobb tapasztalatokat lehetne bátrabban átültetni a hagyományos napközis gyakorlatba, amelyeket az iskolaotthonos kísérletek hoznak és megerősítettek. A napközis órák jó kihasználásával és a pihentető foglalkozások helyes megszervezésével el lehetne érni, hogy a tanulók ne vigyenek haza tanulni valót, házi feladatot, s a játékra, pihenésre szánt időt célszerűen és jól töltsék eL ALLADÖ TANULÁS. Az új iskolai évben nem csak a gyermekek, hanem a pedagógusok is folytatják a tanulást. Az oktatáspolitikai határozat alapján született rendelkezések, állásfoglalások emelték a mércét a pedagógusok tudásával, felkészültségével szemben is. Nyíregyházán jól segíti ezt a törekvést a rendszeresen megrendezésre kerülő pedagógiai hetek gazdag és arculatában is formálódó programja. A sokoldalú személyiségfejlesztést, a készségek, képességek kibontakoztatásának tudományát, az elméleti és a gyakorlati ismeretek szembesítését szolgálták az előadások, találkozások, mintatanítások, bemutatók, kiállítások. Megállapították viszont, hogy a hétköznapok során a tapasztalatok terjesztésére hivatott szakmai munkaközösségek tevékenysége nem egyenletes, feladatuk, szerepük elmosódik a többi továbbképzési forma között. Szükségessé válik az iskolai munkaközösségek erősítése, melyhez a szakfelügyelők adhatnak nagy segítséget C SAK HOMÁLYOS ELKÉPZELÉSÉIN K vannak általában a műalkotás, de különösen a zenemű születéséről. A sokat emlegetett Múzsa, Ihlet, „isteni szikra” csak tapogatódzó, laikus körülírása az alkotói folyamatnak. Ügy tűnik, mintha valamivel többet tudnánk- az előadóművészetről, hisz szemünk láttára, fülünk hallatára „teremtik újjá”, amit a zeneköltő megálmodott. Rövid vizsgálódás meggyőz ennek bonyolultságáról is. Hasonlóképpen nehéz szavakban megfogalmazni a közönség, a hallgatóság lelkiállapotát, amikor a zeneműveket átélve befogadja. Ha e három pólus, — alkotó—előadó—be* fogadó, — minél közelebb kerül egymáshoz, ha a taláp rég elhunyt zeneszerző műve olyan „kényszerítő erővel” szólal meg, hogy a hallgató nem tud hatásától szabadulni, akkor beszélünk embert formáló, leiket nemesítő k a- tartikus élményről Vagy egyszerűbben: ilyenkor lesz a zenemű a jelenlévők sajátjává. Erről írja Kodály: „Vannak olyan zeneművek, amelyek hatására jobbnak vagy legalábbis minden jóra késznek érezzük magunkat”. Az idén nyolcadszor megrendezett Nyírbátori Zenei Napok sikerének titkát éppen ebben látom. Pergolesi, Händel, Vivaldi, Verdi és Kodály műveinek ihletett tolmácsolására ( vállalkozó művészek és művészegyüttesek — a négy hangversenyen közel 500 közreműködő —, „zsúfolt ház” forró légkörében, mintegy négyezer zenerajongó számóra szerzett ilyen — másutt megismételhetetlen — zenei élményt. . A KIK JELEN LEHETTEK valamelyik koncerten, azok számára nem kell bizonygatni, hogy mindebben az előadót és hallgatót egyaránt inspiráló környezetiek is jelentős szerepe van. Itt megszólalnak és megszólítanak a művek. S bár számomra a csúcspontot Verdi monumentális alkotása, a Requiem jelentette, mégis a megnyitó hangverseny néhány tanulságát szeretném megemlíteni, értékelés nélkül, hiszen ezt Juhász Előd cikke megtette, amint a többi hangversenyről is részletes beszámolót közölt lapunk. Nyírbátor fő vonzerejét, műemlékeit évszázados örökségként kaptuk. Éljünk vele! Az eddigi rendezvények valamennyi közreműködője máshonnan, vendégként érkezett. Szívesen látjuk és halljuk 'őket. De ez volt az első alkalom, amikor a mieink léptek pódiumra, s a szárnypróbálgatást jóval meghaladó minőséggel. Az igazi zenekultúra nem az átutazó vendégművészek száma, hanem a saját művészegyüttesek — zenekar, énekkar — léte és színvonala szerint mérhető. Jó dolog, ha anyagi áldozatot nem kímélve meg tudjuk „vásárolni a kultúrát”, de még jobb, ha — legalább részben — önellátók is vagyunk közművelődésünk egészséges fejlődésének, a jó értelemben vett provinciális zenekultúra megteremtésének, ez elengedhetetlen feltétele. Ezért örültünk e koncert sikerének, amely igazolta a művészi ösz- szefogás életrevalóságát, szakmai színvonalát, és megcsillantotta a továbblépés aranytartalékát is. U GYANC1AK EHHEZ A KONCERTHEZ k ocsolódik néhány gondolatom a műsorpolitikáról. A „hely szelleme” kötelez, s gondos válogatást igényel a bemutatásra kerülő program összeállítása. Kézenfekvő, hogy elsősorban a templomi környezettel korban vagy tartalomban kapcsolatot tartó művek szerepelnek. De szerencsés választásnak tartom olyan világi kompozíciók bemutatását is, mint Händel: Sándor ünnepe c. óda, amely hatalmas kórus-tömbjeivel remekül illeszke- lett a környezetbe. A régi muzsikában különben Is eléggé gyakori volt, a templomi és világi-népi hang keveredése. A zeneszerzők — nem ritkán — világi műveikből vett részletekhez alkalmaztak vallásos szöveget. (Lásd: Pergolesi) így pusztán a szöveg alapján nem tehet a hovatartozást eldönteni. De bizonyos, hogy érdemes ezen a téren a búvárkodást folytatni, és ilyenekkel iq bővíteni a progra- mot S ha majd a plakátokon, röplapokon a grafikusok hosszú „í”-vel írják a vendéglátó város nevét, ha a borítójában mindig megújuló műsorfüzet kicsit „belsőleg is felfrissül” — a beköszöntő öt éve, a Psalmus ismertetése nyolc éve változatlan —, akkor örömünk teljes lesi I arulékos rendezvényeivel l igen tartalmas és gazdag volt az idei program. Azoké legyen őszinte köszönetünk, akik fáradtságot nem ismerve munkálkodtak sikeréért, s akiknek a nyilvános ünneplésből nem igen jutott. Űjúlt erővel kezdhetnek a jövő évi előkészítéséhez, mert ügybuzgalmuk hálós fogadtatásra talál. Tárcái Zoltán Mohácsi—Regás: Augusztus. lyaválasztási felelősei között, hogy idejében tájékoztatást kapnak a fiatalok a továbbtanulási lehetőségekről. A nyolcadikosok 94 százaléka jelentkezett továbbtanulásra. Egyre rendszeresebb az iskolák és az üzemek kapcsolata Is, s az általános iskolai tanulók közül egyre többen maradnak a város által kínált munkaiehetőségeknél. 2. Nyíregyháza ÉRDEMJEGY HELYETT... A nyíregyházi Iskolák tanéveleji értekezletén az egyik legizgalmasabb téma az osztályzás volt. Egy megkövesedett, beidegződött szemléletet kell felváltani egy árnyaltabb, sokoldalúbb, egyben nehezebb, nagyobb mesterségbeli tudást, gyermekismeretet, hivatástudatot igénylő értékeléssel. Kétségtelen, egyszerűbb volt beírni egy számjegyet, mint teljes mélységében és fejlődésében megismerni, nyomon követni, minősíteni a gyermekek személyiségét, teljesítményeiket. A vérbeli pedagógusok örültek a régen Várt intézkedésnek, mert az lehetőséget teremt s nyugodtabb ismeretszerzésre, a gyermekek jobb megismerésére növeli a pedagógus szabadságát, s az osztályzatgyűjtés helyett a tényleges eredményekre törekedhet. A mesék asszonya M ár az első tíz percben háromszor egymásután igazított helyre első találkozásunkon M&ria néni. Amikor a születési helye felől érdeklődtem és egy beregi falu nevét mondta, mindjárt rávágtam, hogy: „Tehát Beregben”. — Nem, fiam, hanem a Felső-Tiszaháton! Másodszor úgy történt, hogy gyönyörködtem a kézimunkájában. Egyik unokájának hímez egy nagyméretű falvédőt. Jelenlegi terve szerint negyvennyolc állat és huszonnégy gyermekfigura fogja benépesíteni a kompozíciót. Ránéztem és megállapítottam, hogy ez, ugye, beregi keresztszemes hímzés. „Nem — ismételte dacosan —, hanem felsőtiszaháti”. Harmadszor, amikor a meséire került sor, amivel már sok ezer gyermeket bűvölt el, néhány motívum ismeretében még egyszer, de utoljára kiejtettem a számon azt a kifejezést, hogy beregi mesék. „Ezek is felső-tiszahátiak” — mondta kis évödéssel és ezután már tudtam, milyen kifejezést használjak, főleg, amikor megmutatta utolsó ma- emuig tauig jeles* mag • Máira Könyvkiadó gondozásában. Címe: A csodacsupor. A címadó mesét tartja legjobb művének. Ebben csak tizenkét mese van, de az előbbi két kötettel együtt összesen már száz meséje jelent meg könyveiben. További száznyolcvanhat várja a nyilvánosságot. Hét unokája és öt dédunokája, akik, ahányszor meglátogatja őket, mindig kérik a mesét. Leggyakrabban éppen a Csodacsuprot, amelynek megyebeli fogantatását már az indítása is jelzi. A mese főhőse azért maradt árva, mert a szülei „két víz közé szorulva" meghaltak. És a Kis fehér egér története is sláger a családban. Nemrég egyik unokája szemrehányást tett neki, amiért az esti sorozatból, — ki tudja, hányadszor már —, kihagyta. Minden kötete címe alatt ez áll: felső- tiszaháti népmesék. Egy kicsit vallatom az életéről Mária nénit, írói leánynevén Szirmai Fóris Máriát, asszonynevén özvegy Kocsis Jánosnét. Arra büszke, hogy minap, a hetvenötödik születésnapján úgy tele volt a szobája virággal, hogy ómaga óiig firt el közöttük. Most már egy éve a sóstól szociális oifr* hon lakója. A nyugdíja elég ehhez, írói keresetéből pedig jut erre-arra az unokáknak 6a dédunokáknak. Végül is egyenesen megkérdem, honnan valók a mesék? — Én írom őketl — Na, de Mária néni, valami mesevilág csak volt— Felnéz az unoka falvédőjérSl, kinéz a & épület 8. szobájának ablakán. Nyárvégi szél lebbenti a függönyt, a nagy gyepszőnyeg tut- Só oldalán a sóstói erdők fái integetnék. Leveszi a szemüvegét: — Az igazság az, hogy volt egy dajkám; Pályuk Annának hívták, ruszin lány volt, de kitünően tudott magyarul. Az én gyermekkoromban még nem volt se rádió, se tévé, sem újság mifelénk. Mindezt Anna pótolta nekem, estéről estére, kifogyhatatlan bőségű mesemondásával... Ez az a ritka pillanat, amikor minden érthetővé válik. Az is, miért nem bírta ki Magyaregresen, a szép, Kaposvár melletti somogyi faluban, sem a Tündérhegyen, Budapesten. Hiszén ez a táj itt a sóstói erdő szélén éppen olyan, mint mondjuk Mátyus,, vagy Tiszakerecseny körül. Itt érzi magát otthon. G. N. Z,
