Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-11 / 187. szám
WT4. augusztus ti: KTTLTtt MäCYÄRORSzm« * <*m Ki kit szolgál ? Gondolatok a munkásosztály fogalmához EX-KATEDBA HANGZOTT EL a következő mondat: Micsoda dolog az, hogy a hivatalban az uralkodó osztályt saját „kiszolgálói” rendreutasítják! Egyik hivatalunkban történt meg ugyanis az egyik munkással, hogy a fiatal tisztviselőnő rászólt: várjon sorára. Úgy vélem, hogy az eset kapcsán tisztáznunk kell: mi a munkásosztály esetében az uralkodó osztályról és nem uralkodó emberről beszélünk. Az osztály fogalmát soha nem szabad felcserélni, összekeverni az egyes ember fogalmával. Egészen más az, ha az egyes ember — legyen az munkás, mérnök tisztviselő — téved, annak következménye is általában csak az egyénre van kihatással. A munkásosztályt történelmi hivatásának a teljesítése érdekében szükséges — ha úgy tetszik — kiszolgálni. És ez olyan ügy szolgálata, amely együtt jár az egész osztály, az összes elnyomott felszabadításával, érdekeinek az érvényesítésével. S ezt az osztály, annak vezető pártja érvényesíti. Ezek tudatában irányítja a társadalom fejlődéséért, átalakulásáért folyó forradalmat. Lényegében a munkásság osztályérdekei nek az érvényesítése a feladat. Márpedig ezt szolgálni egyet jelent a társadalmi haladással, saját osztályunk, csoportunk érdekeinek a szolgálatával is. E gondolatkörben szükséges szólni a másik — ugyancsak végletes — felfogásról, amely egy értelmiségi körben hangzott el valahogy így: „Csak azért tanuljon valaki, hogy a munkásosztály kiszolgálója legyen?!” Hogy érdemes-e manapság tanulni? Erről valóban azokat kell megkérdezni, akik szabad időt feláldozva, utazást vállalva, a munka nehézségeit leküzdve vállalják. És ezek száma nem kevés. Hogy miért teszik? Van benne egy kis csakazértis, amolyan hiúságféle, rátarti- ság, nem akarnak lemaradni, meg akarják mutatni, ők is érnek annyit, mint a másik. És persze érdekek is. Több a pénz, a kereset, nagyobb a megbecsülés. És gondolom, senki nem azért tanul, hogy a „munkásosztály kiszolgálója” váljék belőle. Aki tanul, többet tud, magasabb posztra kerül, s valóban a munkásosztály ideológiájának, politikájának, akaratának, a szocializmus megvalósításának cselekvő részese lesz. Van más félreértés is, amit el kell oszlatni. Ez pedig az, hogv ha valaki tanult, elvégezte a főiskolát, egyetemet, a fizikai munkásból technikus, mérnök lett, a munkás gyerekéből orvos, vagyis más osztályba, csoportba került, akkor ez már ledegradálást jelent. Szó sincs erről! KÉTSÉGTELEN, HOGY ott, ahol a X. pártkongresszus határozatát homályosan értelmezik, ilyen nézetek érvényesülhetnek. Pedig a dolog világos. Megszűnt a kategorizálás, az emberek származás szerinti beskatulyázása. Azért, hogy közelítsük egymáshoz a társadalom osztályait és rétegeit, a munkás- osztályt, a termelőszövetkezeti parasztságot, a szocialista jegyeiben erősödő értelmiséget. Hogy a válaszfalakat lebontsuk, s az új alapokon nyugvó munkás-paraszt szövetséggel olyan erős igazi szocialista népi-nemzeti egységet valósítsunk meg, amely a társadalom haladását mind jobban és gyorsabban elősegíti . Persze, ez hosszú folyamat. És ebben a csendes, nem látványos, de valójában mégis a szocialista forradalom kiteljesedéséért vívott eszmei-ideológiai harcban az általánosan kedvező eredmények mellett hibák Is becsúsznak. Küzdenünk kell ezek ellen. Megszámlálhatatlan vegyes család él hazánkban, s így természetesen megyénkben Is. Milyen elvi alapról, álláspontról ítéljük meg őket? Hová, a munkásosztályhoz, tsz-parasztsághoz, értelmiséghez soroljuk-e azokat a családokat, ahol csaknem minden osztály, réteg tagja megtalálható? Milyen mércét használjunk? Az értelmiségnek azt a részét, amely a korszerű technikai színvonalon álló termeléssel közvetlen kapcsolatban van, a munkásosztályhoz soroljuk. Vajon itt a „besorolás” alapja az, hogy honnan jött? Nem! És mégcsak nem is az, hogy hová tartozónak érzi magát politikai, világnézeti állásfoglalása, meggyőződése alapján, hanem az, hogy milyen a munkamegosztásból adódó technikai viszonya a termelési eszközökhöz. Egy ember, egy munkás magán viselhet, magában hordhat olyan pozitív jegyeket, amelyek jellemzők, meghatározók saját osztályájára. Ilyenek például: a forradal- miság, a kollektivizmus, a politikai hűség, a szervezeti készség, stb. Vajon ez csak azt jelenti, hogy ilyen jegyei vannak? Ennél sokkal ösz- szetettebb, bonyolultabb az ember. És kétségtelen, nem csupán egy pozitívan, vagy negatívan élő, gondolkodó munkásból kell megítélni a munkásosztályt. Nem abból a munkásból kell következtetni az osztályra és főleg megítélni annak vezető szerepre való alkalmasságát, aki nem rendelkezik azokkal a pozitív tulajdonságokkal, amelyek jellemzik az osztályt VITATKOZÓ PARTNEREIMET is inkább az bosz- szantotta, hogy még mindig sok a negatív jelenség, még mindig sok a teendő a fejek tisztulásáért. A tudat, a gondolkodás átalakítása érdekében sok történt már, de még nem elég. Pártunk X. kongresszusa klasszikusan fogalmazta meg, hogyan érvényesül a munkásosztály vezető szerepe. „A munkásosztály vezető szerepe — mondotta Kádár János elvtárs, a Központi Bizottság beszámolójában — hazánkban az osztályszervezetek, a munkásosztály forradalmi pártja és szakszervezetei útján, továbbá az államhatalom útján valósul meg. A munkásosztály vezető szerepét érvényesíti az a több százezer munkás, akik a hatalom kivívásával egyidő- ben és azóta az ország vezető posztjaira kerültek. Érvényesül rendszerünk szocialista demokratizmusa révén.” Természetesen olyan mértékben, amilyen mértékben ezeket a társadalmi-gazdasá- gi-politikai-kulturális élet területén gyakoroljuk, megvalósítjuk. Végeredményben nagyon leegyszerűsítve minden kérdést: ha az jó ügyet szolgál, akkor a proletárdiktatúrát erősíti, a munkáshatalmat szolgálja, ha ellenkező irányban hat, akkor gyengíti, a szocializmus elméletét-gya- korlatát, hadállásait. S ez lehet negatív személyes megnyilvánulás, nem megfelelő viselkedés a hivatalban, a társaságban, a munkában, a brigádban, a családban; rossz értékelés, ítélkezés emberek ügyében vagy emberi viszonylatokban, az igazság feltárásában vagy elhallgatásában, fontos kérdések ismertetésében, vagy rosszul informáltságban — tudati, értelmi, érzelmi tényezőkben. NEM LEHET REÁLIS a munkásosztályról vallott nézetünk, ha általánosítunk, ha egyetlen munkás műveletlen- ségéről, udvariatlan viselkedéséből következtetünk osztályára. s ennek alapján ítéljük meg a munkásosztály vezető szerepét. Mint ahogy legalább ilyen helytelen, ha egy állami hivatalnok bürokratizmusából, nyegle magatartásából ítéljük meg az egész állam- apparátus magatartását, az uralkodó osztályhoz, a munkásosztályhoz való viszonyát. Ezek csak arra jók, hogy gyengítsék a munkásosztály és a szövetségesei közötti kapcsolatot. Az ellenük való fellépés kötelessége ’a munkásnak, parasztnak, .értelmiséginek. Ha ezt tesszük, végeredményben a munkásosztály érdekében, a szocializmus javára cselekszünk. Farkas Kálmán Miloslav Svandrlik: A harmadik feleség — Szeretsz? — kérdezte fl harmadik feleségem. — Természetesen, drágám — feleltem, ahogy illik. — Jobban, mint a másodikat szeretted? — faggatott. — Téged másképp szeretlek! — mondtam. — Az akkor egy hirtelen érzelmi fellángolás volt. Ellenőrizhetetlen mámor Melletted az állhatatosság és a biztonság érzése tölt el. Te az én végleges kísérőm vagy, drágám! — De jobban, vagy kevésbé szeretsz? — Az érzelmeket nem lehet mérni, drágám! — Szóval, nem akarod elismerni, hogy a második feleségedet jobban szeretted? — Ez badarság! Hogy lehet két teljesen különböző dolgot összehasonlítani? A második feleségem csodálatos teremtés volt ugyan, de nem voltak olyan tulajdonságai, mini nerced. Szerettem, de most csak téged szeretlek... — És hogyan szeretsz engem? Nagyon! — Jobban, mint az első feleségedet? — Miért kezded most meg már az elsőt emlegetni? — Biztosan nagyon szeretted őt! — Természetesen, ö volt az első szerelmem, öt már a második gimnáziumban megismertem. — Ha a gimnázium helyett valami technikumba jártál volna, nem ismerted volna meg... és most nagyobb lenne a fizetésed! — Akkor még nem voltam elég körültekintő! — Jó, azért ne borulj ki mindjárt magadból. Jobban szeretted az első feleségedet, mint ingem? — Hányszor mondjam neked, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet összehasonlítani. Hogyan lehetne egy narancsot egy barackkal, vagy krumplival összevetni? — Ki a narancs és ki a krumpli? — Ez csak példa voltl — Tudom. Gondolom, én vagyok a krupli! — Nagyon kérlek...! — Tudod mit? — kérdezte hirtelen. — Ha kevésbé szeretsz, mint az első feleségedet és még kevésbé, mint a másodikat, legalább Ígérd meg, hogy jobban szeretsz, mint majd a negyediket fogod! Ezt meg tudom ígérni— Oroszból fordította: Antatfy István Megérkeztek a vendégkombáj’nok Fábiánházára Vendégek „kombájnországból“ Szeszélyes nyár kő- szöntget ránk az utóbbi időben. Derűre ború, borúra derű... S ez így megy kiszámíthatatlan hullámzással. Nem csak az üdülő embert tréfálja meg, hanem a szabad ég munkásait, az aratókat is. Tavaly a szabolcsi kombáj- nosok több mint ötszáz kilométert vonatoztak, s Győr megyében szálltak a búzaföldekre, hogy egyetlen szem termés se menjen veszendőbe. Szűcs András, a Szatmár- beregi Tsz Szövetség munkatársa Mátészalkáról vezényelte a kombájnnokkal megrakott irányvonatokat Győrbe. Most pedig ők várják a vendégeket „kombájnországból”. A 70 szatmári, beregi termelőszövetkezet 31400 hektáros kalászosából néhány ezer hektárnyi lábon álL Nagy szükség van a véghajrában a szomszédos járásokból érkező kombájnokra, jól jött a megyén túli segítség is: Hajdúból és Szolnokból. Napokkal ezelőtt kezdték meg a munkát a szatmári földeken a Hajdú megyéből érkezett kombájnosok; a nagyecsedi Rákóczi Tsz tábláiban három, a jánkmajtisi Dózsa Tsz-ében négy. E héten, csütörtökön délben jött az újabb „felmentő sereg”. Három hajdúsági — nádudvari — kombájn a fábiánhá- zi Kossuth földjére, Szolnok megyéből is megérkeztek a vendégkombájnosok: kettő a csengerújfalui Béke, ugyancsak kettő a fábiánházi Kossuth, a mérki Kossuth, a botpaládi Üj Barázda és a fehérgyarmati Győzhetetlen Brigád Tsz tábláján állt munkába. Gépkocsink nyeli a kilométereket, amikor nyomába eredünk az ecsedi lápon arató vendégkombájnosoknak. Előttünk, Fábiánháza alatt furcsa lassan haladó gép vonja magára a figyelmet. A hagyományos kombájnhoz egyáltalán nem hasonlít. A gép ajtaján lévő betűk el- osztlatják a kételyeinket: az új NDK gyármányú kom- bájn ez, nyergében két hajdúsági emberrel... — Reggel négykor Indultunk Hajdúszoboszlóról. Tegnap este Hajdúszováton arattunk, — magyarázza a kérésünkre rövid műszaki pihenőt tartó Nemes József és Szombati Sándor, a nádudvari Vörös Csillag Tsz két kombájnosa. A gumikerekű kombájnok saját „lábon” tették meg az utat Fábiánházá- ig. Húsz kilométeres sebességgel haladnak az E 512-esek. — Tavaly már arattunk ezen a vidéken, Tarpán és Nagyecseden — folytatja Nemes József, s hozzáteszi: — A család, főleg a kislány nem nagyon örült, hogy ilyen messzire kellett jönnünk. De nem olyan sok ez a néhány nap, learatunk és indulunk haza... Mit vár, mit kíván a kom- bájnos? „Kicsi szalmát, nagy kalászt” — válaszolják kórusban. Kevés gazt, mert beszorulnak a csigák és folyton igazgatni kell. A kombájnNemas József Szombati Sándor ban, mint legjobb segítőtársban nagyon bíznak. Volt olyan nap, hogy 90 mázsán felül vágtak vele... — Aztán, mondják meg a sógoromnak, Boros Antalnak Nagyecseden, hogy itt vagyunk a szomszédban... — kérte búcsúzóul Nemes József. Akkor még nem gondoltuk, hogy az üzenet átadása nem is olyan egyszerű ezen az ördöngős lápi földön... A nagyecsedi Rákóczi Tsz irodái szinte üresek, mindenki a földeken. Nemes Gabriella, a tsz fiatal üzemgazdásza vállalkozik, hogy elkísér bennünket a lápra, ahol a vendégkombájnosok aratnak. Nyaktörő utakon megyünk a kőkeményre száradt lápon. Mintha a föld nyelte volna el a búzatáblákat. Jó hat—nyolc kilométerre vagyunk már a lápl földön, Zsigulinkat megpróbáljuk vontatókra felcserélni. Nézzük a zöld határt és az üzemgazdász lány kitalálja mire gondolunk: — Először a Veres és a Csapó tagba arattak a nádudvariak, — magyarázza. Négy és fél nap alatt 160 hektárral végeztek, vasárnap is dolgoztak. Aztán jöttek ide, ahol most járunk. Nagyon cifrákat mondhattak, mert valósággal zöld szecska jött ki a kombájnból, nem is hasonlított a szalmához. Boros Antalt a hatalma« lápi világ elrejtette előlünk, már egy újabb táblában birkózott a talajjal, a dudvá- val, nem sikerült átadni a sógora, Nemes József üzenetét. Visszajövet viszont találkoztunk a Fábiánházára érkező többi nádudvari kombájnnal. A tsz központja előtt álltak a Jóim Deere-k. kora reggel óta úton voltak a Hajdúságból. Egyikük kormányosa, Bogár Gyula tavaly márt járt Szabolcsban, Nyírteleken. Ugyanezzel a sok mindent tudó masinával, akkor kukoricát „arattak”. — Ügy hallottuk, elég gazos, egyenetlen itt a föld. Mindenesetre az első kör megmondja, mire kell vigyázni, mondják. Több kérdésünk lenne még; vajon hány liter vizet iszik egy kombájnos egy műszak alatt, éget-e a nap a kis üveg „kalitkában”, hány órát bimak egy huzamban, — és hasonlók. Kevés szóval válaszolt Bogár Gyula, Nagy Dezső, Borbély Antal és Rábai Gyula. Bármilyen furcsán hang- zik, a modem kombájnok fülkéiben nem olyan elviselhetetlen már a munka, mint a régebbiekben. Légkondicionáló berendezés hüti a forrósodó levegőt. Azt mondják a kormányosok: néha a fülkében kellemesebb, mint kint a szaoadban. Nem sok vizet fogyasztanak, de a vendéglátók rendszerint ellátják őket hősivel, cólával, feketével... Egy—két óránként váltják egymást... — Első dolgunk lesz, hogy küldünk haza egy képeslapot — mondta búcsúzóul Rábai Gyula. És a vendégkombájnosok asztalhoz ültek a fábiánházi tsz-irodában, hogy a húsleves, sült hús és burgonya után, elinduljanak a határba... Azóta valószínű többször kémlelik az eget, nézik a felhőket, meddig engedi őket dolgozni az időjárás... Biztos, hogy vasárnap is ott ülnek a kombájnokon. Fán Oém
