Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-04 / 181. szám

1971. augusztus 4. KTüLW-MAttYAttORSZA« ' S. oCAf A falusi közélet IPAIII BÁZIS ALAKULT KI sok vidéken, s ez nagy­mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a falvak lakói között mind több az ipari munkás, s nem elszigetelten élnek a falu más dolgozóitól, hanem gyakran egyazon családban meg­található mind az ipari munkás, mind a mezőgazdasági dolgozó. Uj helyzet alakult ki tehát a munkásosztály és a pa­rasztság viszonyában. A munkások és parasztok találkozása a községek számottevő részében mindennapos dologgá vált, hiszen a munkások jelentékeny része falun él. Mindez a falusi közéletre, a falvak közösségére is jelen­tős hatással van. Gyakran hangoztatjuk, hogy a munkás- osztály társadalmi-politikai szerepe, felelőssége nem ér vé­get az üzemek kapuinál, hanem a lakóterületen is érvénye­sülnie kell. S ez nemcsak a városra, hanem a falura is ér­vényes. Különösen nagy szerep hárul itt azokra az ipari munkásokra, akik a saját lakóhelyükön vagy annak köz­vetlen környékén dolgoznak, tehát nem töltenek órákat az utazással. Számukra minden lehetőség adott, hogy a falusi közélet cselekvő részeseiként képviseljék és tovább sugá­rozzák a munkásosztály szemléletét, gondolkodásmódját és a legnagyobb hatást gyakorolják a falu közösségére. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy mind több falusi munkás ismeri fel ennek szükségességét. E felismerés pá­rosul a lakóhely gazdagodásában való közvetlen, személyes érdekeltséggel is. Ezek a tényezők magyarázzák, hogy a közfunkciók ellátásától a község fejlődését szolgáló társa­dalmi akciókig mindenütt ott találjuk a munkásokat. Ott vannak a községi párt- és KISZ-szervezetek vezetőségei­ben, a tanácstagok között, a népfront testületéiben. Társa­dalmi munkájukkal segítik az óvodák és bölcsődék, járdák és utak, csatornák és vízhálózatok megépítését. NEM ELEG AZONBAN, ha csupán egy-egy politikai kampány idején esik szó erről. Az érintett üzemi pártszer­vezeteknek folyamatosan szorgalmazniuk kell a munkások — különösen a kommunisták — részvételét a községi poli­tika alakításában. Megértve és megértetve, hogy a helyi politikát semmiesetre sem szabad leszűkíteni az út- és jár­daépítésre, a víz bevezetésére és az egyéb kommunális fel­adatokra. E tekintetben a falusi munkásokra, s mindenek­előtt a párttagokra igen nagy feladat hárul. S ezen mind az üzemi, mind a községi pártszervezeteknek folyamatosan kell munkálkodniuk. Ez utóbbiaknak — a többi között — fontos tennivalójuk a munkások rendszeres tájékoztatása a lakóhelyi eredmé­nyekről, problémákról, tervekről. Érdemleges közéleti, poli­tikai tevékenységet ugyanis csak megfelelő ismeretek bir­tokában lehet folytatni. Jelentékeny teendők várnak a munkásokra a falusi köz- rondolkodás alakításában, a munkásosztály szemléletének, életfelfogásának terjesztésében. Ha szükséges, a munkásnak kell elfogadtatnia azt, amire a közösségnek ugyan szüksége lenne, de ennek teljes felismeréséhez még mindnyájan nem jutottak el. Ha úgy adódik, segítenie kell megszerettetnie az új technikát, ami számára már nem idegen. Szükség ese­tén szorgalmaznia kell a gyerekekkel való szülői törődést, a továbbtanulást. S még számos példát lehetne felsorolni, ami­kor a kommunista munkásnak a párt álláspontját a falusi közvélemény állásfoglalásává kell tennie. Ennek nagyon lé­nyeges fóruma lehet maga a család is. AZ ÜZEMI ÉS KÖZSÉGI PARTSZERVEZETEK aka­ratán, törődésén, összefogásán, tevékenységük összehango­lásán múlik elsősorban, hogy falvaink társadalmi életében még jelentékenyebb szerepet játszanak az ipari munkások, s az egész közösség javára még erőteljesebben érvényesül­jön a munkásosztály szemlélete, vezető szerepe. Hegedűs László, az MSZMP KB munkatársa Helytállás nehéz időkben Mindenki a „fedélzeten“ SZÍNHELY: A VOR És e kritikus körülmény ellenére is ezt vallja özvegy Vécsei Ferencnó, a Vörös Október Férfiruhagyár nyír­egyházi gyáregységének a munkásnője: „Csak annyiból rossz, hdígy most levegőtlen a csarnok. Nagyobb az akaraterő, s ki kell bírnunk. Ezzel jár a fejlődés.” Nos, ha a gyárba most látogató ezt is tudja, megenyhül, amikor arról tá­jékoztatják, hogy bizony a második negyedéves tervét nem teljesítette az üzem. Nem is csoda. Ilyen körül­mények között?! Marinka János, a műszaki osztály ve­zetője így tájékoztat: „Ezért nem tudtuk teljesíteni idő­arányosan a kongresszusi vállalásainkat sem.” Plusz százezer öltöny Nem féltjük ennek ellené­re sem ezt a kollektívát. Sok nehéz helyzetben helytálltak már. Nem az első olyan aka­dály, amivel megbirkóznak. S ezt szinte szó szerint kell értelmezni. Aki a gyárkapun belép, valóságos „alkotói” felfordulást lát. Feltúrva az út. Sóderkupacok. Előkészü­letek a betonút készítéséhez. Készül a betonút ágya. A nagy csarnok bejárata mel­lett becsomagolva, ládákban az NDK-ból érkezett gépek, gőzvasalók. Hogy mikor ér­keztek? Salamon Mihály, a gyárvezető: „Alig két hete, még nincs bekötve a légve­zeték, hogy használhatnánk.” Nem is csoda. Bővítik a szo­ciális helyiséget is. Immár hetedik esztendeje tart a gyár újjávarázsolása. 1967—74 között az előírások­nak megfelelően 606 fővel kell növelni a munkáslétszá­mot. Ebből mostanáig 469-at vettek fel. Salamon mondja: Itt villanyvarrógépek hada berreg egymás mögött sorban, amott kőművesek falaznak. Egyik helyen a gőz­vasaló ontja a forróságot, a másikon a hegesztőpisztoly fénye. Egymás tőszomszédságában. Készülnek az új za­kók, s közben bővül a gyár. A nem is oly régi, impozáns, minden oldalról tágas, csupaablakú nagycsarnok egyik részét befalazták. Nem működik most a ventillátor sem. Megtelepszik a forró levegő. Kopácsolás, zaj, s a munka mégsem áll. „Ha a csarnok és a szociális helyiség bővítésének a mun­kái befejeződnek, akkor to­vábbi 140 munkás felvételé­re kerül sor. Csaknem mind nő lesz.” Ezért van lényegé­ben hét esztendő óta „fel­fordulás” a VOR-ban Nyír­egyházán. Megéri. Ennyi idő alatt 87 milliót fordítottak a gyáregység fejlesztésére. Eb­ből 36 millióból most fej­lesztik az üzemet. így ezek­kel a bővítésekkel válik le­hetővé plusz 100 ezer öltöny gyártása egy esztendőben. Vagyis ez 1975-től 70 milljós termelési értéknövekedést je­lent majd. És addig mi lesz? Vállalni kell a nehézségeket. „Sajnos ez így lesz év végéig. Addig csak dolgozgatunk. És ilyen körülmények között nem könnyű. Most minden hó­napban egy szalag újraszere- lését kell elvégezni. Ha elké­szül a szabászat, mely szin­tén korszerűvé válik, oda kerül ideiglenesen a zakó­gyártás. Kilencven munkás dolgozik majd ott. Később vissza. Kétszer költözik min­den szalag. Ezt nem lehet elkerülni.” Oda — vissza Váltott szabad szombato­kon váltva dolgoztak építők, ruhagyáriak. Július első két szombatján az építők, az ifjfélkor, vagy kevéssel ^ később indul a rotá­ciósgép. Akkor megremeg a Nyírségi Nyomda épülete. A nagy monstrum hengerein surrogva fut át a papír. Új­ság lesz belőle. A „rota”, ahogyan általában mondják, régi jószág, ötven éve szol­gál. Előbb Budapesten, majd közel 15 éve Nyíregyházán. A gép az éjjel is dübör­gőit. De egy ember, Kábái József, aki évtizedekig kezel­te, olajozta, zsírozta, állította a hengereket, befűzte a pa­pírt, felrakta az ólomlemeze­ket, már nem áll mellette. Nem nagy ügy. Hétköznapi eset, hogy emberek nyugdíj­ba mennek. Másokkal is megesik, hogy az utolsó munkanapon, amikor már le­tették a kalapácsot, amikor már a műhelyajtó kilincsén van a kezük, visszanéznek. Mire? Ők tudják. IDÉZET NÉHÁNY HIVA­TALOS ÍRÁSBÓL: „A Központi Bizottság tit­kársága párttagságát 1934-től ismerte el...” „Igazolás. Kábái József, született 1914-ben... a mun­kásmozgalomban 1934 óta vés? részt.” HALK. SZŰKSZAVÚ VAL­LOMÁSOK: — 1929-ben kezdtem dol­gozni. Negyvenöt évvel ez­előtt. Kifutófiú voltam egy debreceni kereskedőnél. Egy évvel később lettem nyom- dásztanonc a Hegedűs és Sándor Rt.-nél. Négy évig tanultam a gépmesterséget Sokszor éjjel, vasárnap lop­va is bementem, mert sze­rettem a gépet, meg akar­tam tanulni a szakmát. — A munkásmozgalom ná­lunk családi hagyomány Apám 1919-ben aktívan részt vett a Tanácsköztársaság, küzdelmeiben. Később sem nyugodott, szervezkedett A péfuncsé Mint kiskölyök hordtam a röpcédulákat. Apámat 1925- ben úgy összetörték, hogy emberi ábrázata sem volt: Nemsokára belehalt. — Segéd lettem, szakszer­vezeti bizalmi. Kiálltam az emberekért, az emberek iga­záért. Ezért gyakran tettek az utcára. A HÉTKÖZNAPOK: Mindig pontosan érkezett a nyomdába. Illetve hol volt még a hivatalos munkakez­dés ideje, amikor már ott hajladozott a gép körül, szótlan komoly arccal, ' iga­zított, olajozott és törölge- tett! Mindennap minden al­katrészt a legkisebb csavar­tól a nagy fogaskerekekig számbavett. Néha megjegyzé­seket tett a már kész, be­tördelt újsáeoldalakra. Nem tetszett egy-két cím, egy-két címbetű, sőt volt úgy, hogy írás. Szusszanásnyi időközök­ben beszélgetett a kollégák­kal. Mindenről és mindig halkan. A szakmáról, a nyomda dolgairól, a politi­káról szeretett vitázni. Ha szemináriumi nap volt, már kora délután beállított a nyomdába és akkor társadal­mi életet élt. Egyszer, hét évvel ezelőtt baleset történt. Akkor is, mint mindig, korábban kez­dett. A papírt fűzte be, a hengereket állította. Meg­csúszott, bal tenverét bevitte a henger. Ott ült a kann be­járat kerékvető kőnadkálán. jobb kezével elszorftotta bal­keze ütőerét és szótlan fáj­dalommal várta a mentőket. Nem volt szemrehányás a szavaiban, csak tárgyilago­san megállapította: „A se­gédmunkás elcsorgatta az olajat.” Betegállomány után dolgo­zott tovább. Néhány ujja használhatatlan, keze fejé­nek csonkja ma is fáj. Mit lehet tenni? A rotára, amely mellett több mint 40 éyet dolgozott, már csak ezért is, a keze miatt, műig él, emlé­kezni fog. IDÉZET A VÁLLALAT VEZETŐSÉGE LEVELÉBŐL: „Nyugdíjbavonulása alkal­mából fogadja eddigi odaadó, fáradhatatlan és hűséges munkájáért a vállalat őszin­te elismerését...” VÉLEMÉNY A MUNKÁ­RÓL: — Ha újra kezdhetném, újra ezt csinálnám. Szívem- lelkem benne volt. Néha úgy, hogy egy rossz betű miatt, egy rossz öntésért rágtam, emésztettem ma­gam. Szebbet, jobbat akar­tam mindig. — Nem volt könnyű. Kü­lönösen akkor, amikor a mostani rotációst Nyíregyhá­zára hoztuk. Ha egy igen ér­zékeny génét, ahol a milli­méteres eltérés is számít, megmozgatnak, azt nehéz új­ra beállítani. Az öreg gép érzékeny, sokszor úgy kel­lett babusgatni, mint a gyer­meket. Amikor a kezem miatt beteg voltam, akkor is gyakran behívtak, főleg a színes nyomáshoz. Szívesen mentem. A gép miatt, az új­ság miatt. — Mit szerettem a mun­kában? Az embereket na­gyon szerettem. A becsüle­tet, a tudást értékelem. Azo­kat, akik szeretnek dolgoz­ni, én is megbecsülöm. Sze­rettem a kollektívát, bár én keveset lehettem közöttük, hiszen mindig éjjel dolgoz­tam. Akkor, amikor a nyom­dai dolgozók többsége már aludt AZ EMLÉKPLAKETT VERSIDÉZETE: Kábái József 60 éves születésnapjára 1974. június 23-án egy emlékplakettel és 1700 forint jutalommal aján­dékozta meg a vállalat veze­tősége. Az emlékplakett fel­irata: „Mennyi sok mindent odaadtam, amíg így szépen elfáradtam. (ADY)” MOST MÁR EGY KICSIT Élni — Nem sokat szórakoz­tam. Tévé, mozi, színház, vagy amit általában szóra­kozásnak hívnak az embe­rek, ilyesmire nekem az éj­szakázás miatt nem jutott időm. — Vettem egy rossz házat Sóstón. Azt építgettem. Ezt a házat kerestem, gyűjtöt­tem egy egész élet munkájá­val. A fiamat, aki most mű­szerész, becsületesen felne­veltem. — Szeretnék egy kicsit él­ni. Utazni akarok, többet látni a világból, szeretnék be­hozni valamit abból, ami az én életemből elmaradt. Ne­kem úgy tetszik, ha mind­az megvalósul amit még aka­rok, űjjászületek. Hétköznapi eset, hogy az emberek nyugdíjba mennek. A hely a gépnél, a munka­padnál, nem marad üres. A rotációs is újra meg újra dü­börög. De már az sem so­káig. Követi régi gazdáját. A gép is „nyugdíjba megy”. Seres Ernő ÉPSZER munkásai, a máso­dikon a VOR-isták. Korsze­rű, nagyüzemi szállítópályá­kat építenek ki, bekötik a közvasalóasztalokat, a pneu­matikus gépeket, kiépítik a szabászathoz az energiaháló­zatot. Es lehetne sorolni, mi mindenre kerül sor. Valójában négyhónapos költözködés oda-vissza. Úgy ítélik meg a vezetők, nem biztos, hogy mindezt terme­léscsökkenés nélkül át lehet vészelni. Emberek, csopor­tok, brigádok, szalagok zök­kennek ki szokott életrend­jükből, a kialakult munka­ritmusból. Megérzik ezt ide­gileg is, de a zsebek is. Haj­dú Miklós, a gyár MSZMP- csúcsvezetőségének titkára mondja: „Most kell különö­sen észnél lennünk. Jó, hogy modernizálódik az üzem, nö­vekszik a munkáslétszám is, de ez az állandó építkezés bizony az emberekre-terme- lésre negatív hatással is van. Ezt mutatja, ha az első és a második negyedéves ter­melést összehasonlítjuk. Az elsőben, amikor még nem kezdődött meg a „felfordu­lás”, a tervet 104 százalékra teljesítettük. Ez 95,6-ra csök­kent, amikor megkezdődött az építkezés. És ezen nem szabad megdöbbenni.” E nehéz körülmények kö­zött szükséges szót érteni és megérteni az embereket. Most ingerlékenyebbek, tü­relmetlenebbek, s vigyázni kell. Ezt vallja a csúcstitkár is. — Hamarosan aktívát tar­tunk. Ezen mindent megbe­szélünk, az új technológiára való „átállást” is, termelés- csökkenést, az okait, a kong­resszusi versenyért mit tud­nánk tenni. És így tovább. Munkásgyűlést, munkásfó­rumot tartunk augusztus el­ső felében. Fontos, hogy min­denről tudjanak a dolgozók. Csak így várhatjuk a foko­zottabb helytállásukat. Az utánpótlásért Fedélzeten vannak a párt­tagok. Felkészítik az agitá- ciós munkára őket. Csaknem 60 párttagra, sok-sok KISZ- esre, szakszervezeti aktivis­tára vár ez a nem könnyű feladat. Reménykedik a párttitkár, sikeres munkát végeznek. Hétfő délelőtt tizenegy óra. Tanácskoznak a műszakiak. Marinka János, az osztály- vezető gondosan elemez minden gondot. Valaki szó- váteszi. „Gondoskodjon a ve­zetés arról, hogy a megfele­lő atmoszféra nyomás meg­legyen.” Nem kimagyarázko­dásnak, inkább tájékoztatás­nak tűnik „felfelé” a követ­kező megjegyzés: „Ne gon­dolják Pesten a központban, hogy Nyíregyházán bőviben vagyunk a jó, szakképzet! utánpótlás biztosításának Lassan kifogynak a tartalé­kok.” Valóban, helyes lesz erre Is gondolni. Marinka a fiú-szakmunkásképzés gon­dolatát pendíti meg. Szimpa­tizálnak vele, Hogy miért? Ez derül ki egy másik tájé* koztatásból. „A tanulóink 40 százaléka férjhez ment, több­sége kismama, vagy ilyen örömök elé néz. Egy statisz­tika : szülési szabadságon 22, GYES-en 110, s kismama! örömök elé néz 30. Ez össze­sen 162. Marinka János! „Szóval ez is jó, de nem va­gyunk valami rózsás hely­zetben.” Salamon Mihály: „Most 20 tanulót tudunk csak beiskolázni.” Papp László fiatal művezető így panaszkodik: „A 20-as szala­gon jelenleg alig 6 régi dol­gozó van. Rájuk kellene épí­tenem. A többiek alig 2—3 hónapja vannak itt, nem tud­nak minden reszorton dol­gozni. És kettő közülük férj- hezmenés előtt áll.” Ott ahol beszélgetünk, nem is régen ablakok voltak. Most fal van. Levegőtlen- ség. Zúgó varrógépek, forró­ság. De a munka egy pilla­natra sem szünetel. Újra öz­vegy Vécsei Ferencné emlí­ti: „Most még kibírható, da amikor közvetlenül mellet­tünk bontottak, akkor az a sok por-piszok! Nehezen vi­seltük el, bizony nem is volt meg a teljesítményünk sem, a keresetünk sem. Már a ko­romra fogtam, hogy baj van velem. De aztán megnyug­tattak. Látom, hogy más is így van. „Ha eddig kibírtuk.,,“ Köröskényi Márta, a Rab tál varrómunkáslány, már könnyebben viseli el a ..fel­fordulást”: „Ha eddig kibírd tűk. ezt a keveset már el­tűrjük valahogy. Nem csald rajtunk múlt a terv nem tel­jesítése. Itt kopácsoltak mel­lettünk.” Kevesebb került a borítékokba Is. Ezt mondja Dankó Orbánná is, aki va­salómunkás, s 3 éve jár be dolgozni a VOR-ba Nyírte­lekről: „Zavaró ez a körül­mény az ember közérzetére Is, munkájára is. Jó lenned ha hamarosan megszűnne. Tudjuk, nem lesz változás máról-holnapra. De ki kell bírnunk. Június—július hó­napban csökkent jelentősebb ben emiatt a keresetem.’* Mutatja az építkezést, a mellette most alakuló-for­málódó új vasalótermet. Mol­nár Józsefet nem zökkenti ld semmi: „Fütyülök az egész­re. Tőlem kopácsolhatnak,' nem érdekel. Végzem a munkám.” Alig múlt 19 éves, vasalómunkát végez. És mint mondják, egész nap fütyülve dolgozik, áll a gőz­vasaló mellett. Persze azért az ő keresete is kevesebb volt három-négy pirossal. Berencsi Anna vasalómun­káslány közvetlen szomszéd­ságában az építők a padlót ragasztják: „Én is keveseb­bet kerestem.” Papp Simon Miklósné férfiszabó. Most vasalőmunkát végez, ö mel­lette is kőművesek dolgoz­nak néhány méterre: „Bi-1 zony én panaszkodtam, men­tem, hogy porfellegben nem lehet dolgozni. Kénytelen megszokni az ember. Ez van és kész!” Mégis helytállnak. Vajon értékeli-e ezt az utánuk kő­vetkező nemzedék? Ha az ember csak azt tudja, hogy a VOR nyíregyházi üzeme a második negyedévben nem teljesítette tervét, kongresz- szusi vállalását, könnyen el­marasztalná ezeket a mun­kásokat. Vajon igazságosak lennénk? Farkas Kálmán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents