Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-03 / 180. szám
ffHL apgoffifaa i: «Äff-»iT(r?A1tÖTlS7Afl Munkásnak lenni A MUNKÁSOSZTÁLY KÖRE a termelésben elfoglaU helye szerint és szélesebben, politikai értelemben is meghatározható. A munkásosztályhoz tartoznak a termelésben elfoglalt helyük szerint az állami és szövetkezeti ipar (bányászat, gyár-, építőipar), az állami mező-, erdőgazdaságok és a vízgazdálkodás, a közlekedés, szállítás és hírközlés, az állami és szövetkezeti kereskedelmi és egyéb szolgáltatások fizikai dolgozói, valamint a felsoro't ágazatok művezetői és technikusai, illetve az ennek megfelelő szintű, funkciójú közvetlen termelésirányítók, összesen mintegy 2,9 millió íő. A munkásosztály azonban társadalmi súlya és még nagyságrendje szerint is tény'e- gesen ennél számosabb és nagyobb erőt képvisel. Egyebek között azért is, mert politikai értelemben magában foglalja a fő tömegét jelentő, szociológiai értelemben vett munkásokon túl az ezekből az ágazatokból kikerü'ő nyugdíjasokat is. Az utóbbiak a termelésben elfoglalt helyük szerint már nem munkások, de egy emberö'tőn keresztül munkásként tevékenykedtek, — társadalmi, emberi, rokoni környezetük munkás. Gondolkodásukban, mentalitásukban, életmódjukban és erkölcseikben őrzik munkásmúltuk hagyományait, ök a körzeti pártszervezetek legaktívabb tagjai, a Hazafias Népfront, a tanácsok legszorgalmasabb aktivistái, s lelkesen segítenek vállaltuknak, ha a terv teljesítése érdekében szükség van munkaerejükre. Munkásmultjuk tehát politikai öntudatukban is megnyilvánul. A munkásosztályhoz sorolásuk nemcsak igazságos és méltányos, hanem tudományosan is megalapozható. A munkásosztály azzal, hogy hatalomra Jutott, s a döntő termelési eszközök tu'ajdono- sa lett, az elé a feladat elé került, hogy elsajátítsa az ország kormányzását, a gazdaság vezetését; a volt uralkodó osztályok kulturális monopóliumát megtörve, uralkodó he'yet és szerepet töltsön be a kulturális-ideológiai életben is. Az osztály erejének, tehetségének, vezetésre való elhivatottságának egyik bizonyítéka — egyben feltétele — volt, hogy tömegesen tudott soraiból kiemelni olyan tehetséges munkásokat, akik képesek voltak ezeknek a feladatoknak az ellátására. Ehhez persze sok tanulásra volt szükség, hiszen igen messziről indultak, korábban nem volt alkalmuk képezni magukat. Emellett a fáradtságos, — csak nagyon ritkán 8 órás — napi munka után kel'ett tanulniuk, ami nagy kitartást és hősies helytállást követelt tőlük. Mintegy százezer emberről van szó, főként nagyüzemi munkásokról. A munkásosztály helyzetéről 1958-ban végzett vizsgálat az egyes üzemekben azt mutatta, hogy volt olyan gyár, ahonnan az üzem akkori munkás'étszá- mának 20—25%-át kiemelték. EZEN A TERÜLETEN VOLTAK persze túlzások is. amennyiben például nemcsak a kulcspozíciókba, hanem — tévesen értelmezve a mobilitást és a hatalmat — alkalmazotti munkára is sokan kerültek. A mennyiségi túlzások következménye, hogy néha sem politikailag, sem más szempontbó1 nem alkalmas embereket is kiemeltek. Ez a magyarázata, hogy egy részük nem volt képes megoldani az előtte álló feladatokat, s visszakerült a munkapad mellé, ami nem egyszer egyéni, emberi tragédiát jelentett az illető számára. Gyakran nemcsak az érintett, hanem az üzem do'gozói is ezt „lecsúszásnak”, szégyelni való .dolognak tekintették. A többség azonban jól megállta a helyét. kemény munkával, nagy kitartással sajátította el a funkciójához szükséges ismereteket, tudást, s nagy tömegükben ma is a munkásosztály vezető szerepének érvényesítői azokon a posztokon, ahová a munkásosztály bizalmá- bó1 kerültek. Gyakran feUeszik azt a kérdést is, hogy a párt Központi Bizottságának névsorában a párt egyes vezetőiről miért írják, hogy munkás. A kérdés jogos, hiszen ha ma kiemelnek egy vasesztergályost és holnap osztályvezető, tanácselnök vagy egyéb közfunkcionárius lesz belőle, a társadalmi termelés rendszerében elfoglalt helye szerint értelmiségi funkciót tolt be, értelmiségivé válik. A Központi Bizottság névsorában Kádár János, Apró Anta1 és mások neve mellett a munkás megjelölés (ami egyébként csak a választott szervek névsorában szerepel így) azt jelenti, hogy eredetileg munkások voltak. S bár ma már nem azok, a KB összetétele szempontjából sem közömbös, hogy tagjai között mennyi a munkásból lett vezető. TERMÉSZETESEN HIBA LENNE az osztály vezető szerepét csak azon mérni, hogy az egyes funkciókban mennyi a volt munkás. A munkásosztály vezető szerepét — s ez napjainkra különösen vonatkozik — hatékonyan érvényesíthetik nem munkásból lett értelmiségi, vagy paraszti származású vezetők is, akik magukévá tették a munkásosztály szocialista célját, világnézetét, pártjának politikáját, s akik egész népünk helyesen felfogott érdekeit is szem etótt tartva a munkásság osztályálláspontjára helyezkedtek. A „politikai értelemben vett munkásosztály” fogalma nyugvópontra juttatja társadalmi életünknek egy sajátos, sokat vitatott ellentmondását, amit a munkásból lett vezetők gyakran úgy foga>maztak meg, hogy miért nem vagyok én munkás és miért az a parasztból, vagy esetleg a volt uralkodó osztályok tagjaiból lett munkás? S hozzáteszik: miért lettem én azzal „rosszabb”, hogy 20—25 éve felelős funkcióban, becsületesen szolgálom a munkáshata'mat és egyetemet, vagy főiskolát végeztem ? Ami az utóbbi kérdést illeti: munkásnak lenni valóban társadalmi rang, de természetesen a munkásosztályhoz való tartozás önmagában nem erkölcsi bizonyítvány, nem garancia a politikai megbízhatóságra, világnézeti szilárdságra, mint ahogy azt az 1950-es évek elejének káderpolitikája hibásan feltéte'ezte. ENNEK ELLENÉRE — ha nem is az 1949 —50-es években megvalósított mértékben — ma is szükség van az állam és a pártapparátus felfrissítésére olyan — főként nagyüzemi — munkásokból, akiket a mozgalomban szerzett műveltségük, tapasztalataik, szervező készségük alkalmassá tesz közfunkciók e'lá- tására. Pártunk egész tevékenysége arra irányult az elmúlt években és napjainkban is, hogy a legjobb és legöntudatosabb munkásokból közéleti emberek váljanak. A párt-, és állami funkciók ilyen felfrissítése munkásokkal erősíti az apparátus osztályhoz való kötődését, nem utolsósorban a proletármentalitás és magatartás erősödését. (Különösen jelentős ez ott, ahol bürökratizálódás, az osztá'ytól való elszakadásnak a jelei mutatkoznak.) Nyilvánvaló. hogy ezek a munkások — bár kiemelésükkel osztályhelvzetük szociológiai ér- te'emben megváltozik (vezetővé, értelmiségivé válnak) —, politikai értelemben a munkás- osztályhoz tartoznak. R J. Színek a szemléről /"> sak az egyenruhák vol- tak gyűröttek a megyei ifjúgárda-szemle záróünnepélyén — viselőiken alig-alig volt nyoma a száz- nyolcvan kilométeres kerékpártúrának. Az egyenblú- zoknak, nadrágoknak-szok- nyáknak pedig megbocsátható volt az állapotuk: Kisvárdától Rakamazig hátizsákban utaztak. Éjszaka gumimatracon aludtak gazdáik — azzal pedig nem lehet nadrágot vasalni... I Ifjúgárda-szemle és kerékpártúra. Hogyan kapcsolódik egymáshoz e két fogalom? Úgy, hogy ez utóbbi a szemle lebonyolításának egyik módja volt. Mégpedig — az Ifjú Gárda országos parancsnoka szerint — egyedülálló, újszerű módja... — Mi otthonról indultunk — mondják a kisvárdai városi csapat tagjai. — Ez persze nem jelentett túl sok előnyt, hiszen a versenyeken az eredményeket semmiben sem befolyásolta a hazai pálya. Nagy Márta negyedikes, Kiss Piroska harmadikos lesz ősszel a Bessenyei gimnáziumban. Már jó ideje ifjúgárdisták mindketten. — Nagyon szeretem az if- júgárdista-munkát — mondja Márta. — Amikor beléptem nem is gondoltam, hogy ilyen jó lesz. Az ott tanult politikai, katonai, egészség- ügyi és másféle ismeretek mellett nem utolsó szempont: jó a társaság, remekül érezzük magunkat, ha összejövünk... Piroska is hasonlóan nyilatkozik — s véleményüket alátámasztja az a harsogó jókedv, mely a fűben üldö- gélő-heverésző társaság között szétárad. A rakamazi sportpálya szélén telepedett le a szakasz — alig tíz perce érkeztek meg a túráról. A kerékpárok — megtették a magukét — egy halomban, a huszonöt tagú szakasz több kis csoportban. De nem külön... Röpködnek a tréfák, az élmények. — Phű, de meleg van — legyezgetik magukat a lányok. Se szó, se beszéd felkapja egyiküket egy fiú, és cipeli a csap alá. A nevetésből kihallatszik: — Ez a csibész Patakon is megcsinálta velünk. A város kellős közepén lelocsolta az egész szakaszt... Persze, nem mondom, hogy nem esett jól... — Vasárnap délután indultunk Várdáról — meséli Piroska. — Az út a Zempléni-hegységbe vezetett: Sárospatak, Ujhuta, Tolcsva, Rakamaz. Közben persze maga a feladat: az állomások. — Igen sokrétű volt az elméleti anyag. — Pál Attila nyíregyházi, az ÉPFU dolgozója, az Ifjú Gárdánál pedig zászlóalj-tisztségviselő. — Ifjúságpolitika, katonai ismeretek, elsősegélynyújtás, kül- és belpolitika szerepelt az állomások feladatai között. A gyakorlati rész pedig gránátdobás, gázálarcban futás és hasonló volt. — Azért az első napi, kisvárdai versenyek sem voltak könnyűek — szól közbe Nagy Imre. a nagykállói járás szakaszának parancsnoka. — Váltófutásban és lövészetben versenyeztek a szakaszok. Előtte, a megnyitó után alaki és menetdalverseny volt Ott is oda kellett ám figyelni, mert könnyen elszúrhattuk az egészet. Ugyanis a végeredményt az összes versenyszám pontjai adták... Én otthon a szakasz alaki kiképzését vezetem, mivel katona voltam. A politikai képzést más tartja... Újabb szakasz gurult be a pályára hangosan énekelve. — Holott az előző nap nagyon sokat elvett az erőből. Tolcsváról nekiindultak a hegyeknek — olyan lejK4M BRIGÁD VEZETŐK J«! szervezni Nem könnyű megtalálni Ferkó Józsefet, az Ingatlan- kezelő és Szolgáltató Vállalat dolgozóját. Már csak azért sem, mert a nyolctagú sztahanovista parkettázó szocialista brigád irányítása mellett csoportvezetői teendőket is végez a vállalat egyes számú építésvezetőségén. így aztán nemcsak a brigád munkáját, hanem a nagyobb kollektíva tevékenységét is számon kell tartani. összesen ötvenhét ember. Tatarozás, karbantartás, felújítás az egész városban. Szinte ahány ember, annyi munkahely. Számon tartani is nehéz. A lakók kívánsága — Valóban nem egyszerű dolog. Még ha csak a mi brigádunknál a parkettá- zóknál maradunk is. Általában párban külön-külön dolgoznak, de így is szinte naponként változik a munkahely. Esetenként többször is. A két-három napos munkák ritkábbak. S ezek a munkahelyek mind lakások. Általában dolgozó emberek. Előre kell tehát szólni, hogy mikor érkezünk, meddig tart a munka. Figyelembe kell venni a lakók kívánságát. Van aki szabadságot vesz ki erre az időre, de többségük otthagyja a kulcsot, ránkbízza a lakást. — Hát ennyit röviden — a feladatokról. S ha valahol szükséges, itt többszörösen is fontos a brigád munkájának a jó megszervezése. Elkezdődik ez már a munkalapok kiadásával, hiszen már jóelőre át kell vennem, hogy áttanulmányozhassam. Aztán felkeresem a lakókat, megbeszélem velük, hogy mikor alkalmas, utána megrendelem az anyagokat. Miből, mikor mennyi kell, hova vigye a gépkocsi. Ezt két nappal előre kell kérni. Általában egy hét előretar- tással dolgozunk. Ennyi szükséges ahhoz, hogy folyamatosan el legyenek munkával látva az emberek. — A mi brigádunk legnagyobb erénye a pontosság. Arra vagyok a legkényesebb. Magam is megtartom, de meg is követelem. Hétkor kezdünk, de én már fél hétkor itt vagyok. Mire a névsorolvasás kezdődik, már tudom, ki milyen munkán dolgozik, hol fejeződött be, tők és emelkedők voltak az úton, hogy bizony a gazda vitte a kerékpárt nem egyezer... — Egyik társunk pórul is járt — említik a nyíregyháziak, vagyis Nyíregyháza város egyes számú szakasza, még közelebbről a nyíregyházi gumigyár ifjúmunkásai. — Olyan meredek lejtőn száguldottunk lefelé, hogy füstöltek a teljesen behúzott fékek. Az övé nem bírta, kiszakadt — jókorát esett szegény. A bringáját kocsival hozták be — akárcsak őt... E balszerencsés bukás ellenére a gumigyáriak nem panaszkodhatnak: a lövészetben másodikok, a menetdalversenyben és a túrafeladatok végrehajtásában pedig elsők lettek. Az összesítésben is nekik volt a legtöbb pontjuk — a megyei szemle győzteseiként ez a szakasz vesz részt az augusztus közepén Tatán lezajló országos ifjúgárda- szemlén. A győztesek a jókora serleg átadásakor háromszoros hurrával adtak kifejezést örömüknek. Pedig akkor még nem is tudták, hogy három darab négyszemélyes sátorral is gazdagodott a gumigyári ifjúgárda- szakasz... Tarnavölgyi György kinek, hova kell menni. Lehet, hogy szigorúnak tartanak, de megkövetelem, hogy á névsorolvasáson mindenki pontosan ott legyen. Aki fél percet késik, az már félreáll „elbeszélgetésre”. öt perc késésért már fél óra levonás jár. Hiszen várnak ránk. A iakókat nem csaphatjuk be. Nem lehet másként — Óráról órára meghatározott ütemezés szerint dolgozunk. Előfordul azonban, hogy hamarabb befejezik egy-egy helyen a munkát. Ez természetes, hiszen átlagosan 120—láo százalékos eredménnyel dolgozunk. Ilyenkor sincs fennakadás, mert a soron következő parkettázás munkalapja már a kezükben van. Tudják, melyik lakás következik. Megesik, hogy a műszak befejezéséig csak annyi idejük van, hogy a szerszámot átvigyék a másik munkahelyre. Ez is nagy előny. Másnap már ott kezdhetnek. — Ha azt mondanám, hogy itt minden rendben, nincs semmi probléma, akkor nem mondanék igazat. Előfordul például, hogy menetközben elfogy az az anyag a raktárból. Éppen az, amire szükség lenne pár nap múlva. Mivel azonban az anyagkiszállítást előre szervezem, erről is idejében tudomást szerzek. így van még idő a lakókat felkeresni, értesíteni és a szükséges átcsoportosítást végrehajtani. Ezért is kell minden nap, minden brigádtaggal találkoznom. Természetesen azért is, hogy tudjam: befejezték-e már a beütemezett munkát? S előfordulnak problémák is, amelyeket el kell rendezni. Vagy elmenni, megmutatni, hogyan is kell azt megcsinálni. Tizennégy éve vagyok már a vállalatnál és brigádvezetőként kezdtem. Ismerem az embereket. — A mi brigádunkban a jelszó: inkább kevesebben, mintsem rosszul. Jött hozzánk nemrégiben két ember. Próbaidőre. Először a beütemzett munkát nem végezték el rendesen, azért figyelmeztetést kaptak. Aztán névnap munkaidőben. Újabb elbeszélgetés. Másnap újra folytatták az italozást. Mit lehet ilyenkor tenni? Elküldtem őket. Megértették ők is, hogy nem lehet másként. Itt minden ember munkáját számításba kell venni. Az elmúlt évi munkáért igazgatói dicséretet kaptunk, a pártszervezet vezetősége is levélben köszönte meg a munkánkat. Sok lakó írt már elismerő sorokat a brigádnaplóba. A bizalommal nem lehet visszaélni. Elismerés, segítség — Nemcsak elismerést kapunk, hanem segítséget is, hiszen a feladatok egyre nőnek. Nemrég adtak például egy kisgépet, amely a parketták helyszínen való szabását és egyéb műveleteit könnyíti meg. Van már egy szegélycsiszoló kisgépünk is. Ez a konvektorok, radiátorok alá is befér. Nem kell leszerelni, vagy kézzel csinálni. Van már jó néhány kisgépünk, amelyek köny- nyebbé teszik a munkánkat, de egy párat még szeretnénk. Természetesen ezek is csak úgy válnak a vállalat, a lakók és a brigád hasznára, ha mi is teszünk hozzá valamit. Igyekezzük ügy szervezni brigádon belül is a munkát, hogy ne döcögjön a termelés, legyen folyamatos tennivalója mindenkinek. Még a brigádvezetőnek is. — Ha az ember bármilyen vezető beosztásba kerül, elsősorban legyen példamutató. Pontosan, fegyelmezetten dolgozzon, mert csak így követelheti meg ugyanezt a többiektől. S ha ez meg van, jó a kollektíva, akkor lehet irányítani, szervezni. Mert van kikkel, hallgatnak rá az emberek. Ehhez azonban tudni kell mikor, mi következik, melyik a fontosabb. Előre szervezni, pontosnak lenni, eredményesen dolgozni csak így lehet Tóth Árpád Gondoskodás Szép és illő is, hogy a végzett szakmunkástanulókat ünnepélyesen fogadják, felavatják az üzemek, gyárak gazdasági, társadalmi vezetői. Becsülése ez az új munkásnemzedéknek. Jóleső érzés, hogy idáig jutottunk, s ezt a kedves szép szokást mind több üzemünk követi. De vajon elég-e ennyi? Azokat. akiket felvette!® az üzemek, gyárak. Csakhogy nem minden végzett fiatal találja meg egyszerre a helyét. Sokan önhibájukon; esetleg a gyár hibáján kívül is. Mi lesz velük? Egy több gyermekes munkásasszony panaszo'ta a napokban« „Most végzett a fiam, felszabadult, kezében a szakmunkás-bizonyítvány, csak éppen nem tart rá igényt a vállalat. Pedig 4 esztendeig taníttatta, »ölte- bele a pénzt.” És szemünkre vetette, hogy közben arról olvas a lapokban, panaszkodnak a vállalatok gazdasági vezetői, nincs elég szakmunkásuk, kevés a fizikai munkásokból az utánpótlás. Csak szaporítjuk az ingázó-eljáró munkások számát. Ha nem is teljesen így áll a dolog, van benne igazság. Majd ezeket mondta, de inkább kérdezte tőlem: „Tessék mondani, most merre induljon el a vándortarisznyával?” Vajon merre? Ezt kérdezem én is. Kérdezzük, s apellálunk a X. pártkongresszus határozatára, a felnövekvő munkásnemzedék neveléséért érzett felelősségre. Valójában nincs olyan statisztikánk, amelyből kiderülne: hány üzemünkben mennyi tanulót képeztek, mennyien szabadultak, kapták meg a szakmunkás-bizonyítványukat. És főleg ezek közül mennyit alkalmazták s mennyit nem. Inkább az utóbbi érdekes, izgalmas, érdemes a figyelemre és főleg a megoldásra! Ha sok egyéb másban tudnak, képesek ma már kooperálni az üzemek gazdasági, társadalmi vezetői, ebben még elv- társiasabb együttműködésre lenne szükség. Ezt kívánja a munkásért dek, a munkáshatalom ügye; a gyár érdeke. Nem mindegy, hogy a friss szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező — de saját hibájából még nem do'gozó! — fiatal, hol, hogyan helyezkedik el az élet-* ben. Ki, melyik gyár, üzemj kollektíva veszi a szárnyal alá. És egyáltalán oda ve-: szi-e? Ez ügyben többet kell tenniük ' az üzemi pártszer-; vezetéknek, szakszervezetek-! nek és a KISZ-szervezeteknek is. Farkas Ráírnád
