Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-19 / 194. szám

*. oWst •mss * ’i * iw~ ’imüf o*-' iyra. SösTtSzTniEFTSl-----------------------------4 Losonczi Pál beszéde a kecskeméti nagygyíilésesi (Folytatás az 1. oldalról) irányzatainak teljesítése tervszerűen halad. Bízvást mondhatjuk: a gazdasági épí­tő munka mai kedvező irányzatainak állandósításá­val, a hatékonyság további fokozásával negyedik ötéves tervünket sikeresebben tel­jesítjük, mint bármelyik ötéves tervünket eddig. Életszínvonal politikánk és a szociális ügyek központi kérdése: a lakás — a negye­dik ötéves terv elmúlt három esztendejében a tervezett 224 ezer lakás helyett 240 ezer épült, tehát mintegy 16 ezer­rel több a tervezettnél. A ne­gyedik ötéves terv végére előirányzott 400 ezer lakás felépítésének adva vannak a feltételei. A terv megvalósí­tása lényegesen megjavítja hazánk lakásviszonyait. Megállapíthatjuk tehát: a gazdasági munka eredmé­nyeivel összhangban, azzal arányosan emelkedik né­pünk életszínvonala. Ha­zánkban minden dolgozó osztály és számottevő réteg kereseti és lakásviszonyai, fo­gyasztása, egészségügyi, szo­ciális. kulturális ellátottsá­ga, életkörülménye rendsze­resen javul. Tudjuk, hogy vannak még megoldatlan problémáink, számos tennivaló áll előt­tünk. De tudjuk azt is, hogy eddigi eredményeinkre épít­ve, a szocializmus, a nemzeti felemelkedés útján járva bizalommal tekinthetünk a jövőbe. Fel kívánom használni ezt az ünnepi alkalmat, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, az Elnöki Tanács és a kormány nevében őszin­te köszöúetünket fejezzem ki egész népünknek, mun­kásosztályunknak, szövetke­zeti parasztságunknak, alko­tó értelmiségünknek, minden dolgozó embernek a közös ügy, a szocializmus javára végzett felelős munkáért, a párt politikája iránt tettek­ben megnyilvánuló bizalo­mért. Köszönet illeti munkásosz­tályunkat, amely a legnehe­zebb körülmények között is méltó módon töltötte és töl­ti bé felelős hivatását: a munkásosztály politkája ve­zette ki a magyar népet a nemzeti katasztrófából, a munkásosztály marxista—le­ninista pártjának politiká­jával valósultak meg a szo­cializmus már testet öltött nagyszerű vívmányai. A munkásosztály vezető szere­pe hazánkban hosszú időn át azt is jelentette, hogy a munkásságnak kellett a leg­nagyobb áldozatokat vállalnia azért, hogy a magyar nép fennmaradjon, elkerülje a pusztulást, élíflduljön az új úton a boldogulás felé. Ezért az egész nemzet javát Szolgáló, helyes politika a pártnak az äz elhatározása, hogy tovább erősíti a mun­kásosztály Vezető Szerepét, politikai befolyását, növeli anyagi megbecsülését, eme kulturális színvonalát. ,A munkásosztály történelmi célja — a szocialista társa­dalom felépítése — egész né­pünk érdeke. Ez immár társadalmi fel­ismerés. Ehhez pedig — és ezt is megtanította Velünk a történelem — a legfontosabb az, hogy a munkáshatalom szilárd legyen, és a rhunká- osztály vezető szerepe érvé­nyesüljön az élet minden területén. A dolgozóknak, a munkásoknak még jobban érezniük kell, hogy nemcsak a nagy politika kérdései, nemcsak az országos ' ügyek intézése történik az ő érde­keik, akaratük, az ő szándé­kuk. az 6 törekvésük sze­rint. hanem munkahelyükön is vari szavuk, beleszól* a sorsukat meghatározó dol­gok kimunkálásába és el­döntésébe. A munkásosztály Vézető szerepének erősítése, társadalmi befolyásának nö­vekedése egyértelműen és határozottan arra irányul, hogy a szocializmus eszméi jobban hassák át a társada­lom egészét: hogv követke­zetesebben és határozottab­ban haladjon előre a szocia­lista társadalom építése. Ez a felismerés újabb lendüle­tet és erőt éd a munkásosz tálv társadalmi és termelő tevékenységének. Alkotmányunk és az új ke­nyér ünnepén jóleső érzéssel számolhatunk be arról, hogv magtárban van az ország jö­vő évi kenyere, és hogy egyéb terméskilátásaink áltálában szintén jók. A mezőgazdaság dolgozói ilyen rövid Idő alatt és ilyen jó minőségben még soha sem végeztek az aratással, mint az Idén. Köszönet és elismerés érte mindazoknak, akik köz­vetlenül vagy közvetve hoz­zájárultak ahhoz, hogy új ke­nyerünk az ország asztalára kerüljön. Parasztságunk jó munkával viszonozza a társadalmunk segítségét, amelyet az élet- és munkakörülményeiben kiala­kult évszázados elmaradás fölszámolásában kapott. Biz­tos lehet a parasztság ab­ban. hogy pártunk és államunk a jövőben is megad min­dent termelőszövetkezeteink­nek, hogy kielégíthessék a velük szemben támasztott kö­vetelményeket. A jövőben is megteremtjük azokat a fel­tételeket, amelyek szüksége­sek ahhoz, hogy érvényesül­hessen a szövetkezetek önte­vékenysége és kezdeményező­készsége; hogy továbbra is megvalósulhasson és kibon­takozhasson az ésszerű gaz­dálkodás és a szövetkezeti élet belső demokratizmusa, amely mind-mind elemi fel­tétele a magasszíntű terme­lésnek. Elismerés illeti közös ered­ményeinkért értelmiségün­ket, amely a szocializmus építésének előrehaladásával párhuzamosan mind jelen­tősebb rétegévé válik társa­dalmunknak. Műszakiak és agrárértelmiségiek, közgaz­dászok és jogászok, pedagó­gusok és orvosok, tudósok és művészek egyaránt alkotó és cselekvő részeséi építömun- kánknak: tettekkel bizonyí­tották, bizonyítják, hogy a munkásosztállyal, a paraszt­sággal _ vállvetve dolgoznak hazánkért, a szocialista tár­sadalomért. Égésű ttépünk számít értelmiségünkre, mely teljes bizalommal tekinthet a jövőbe. Pártunk politiká­jának elválaszthatatlan al­kotóeleme az értelmsiéggel való szoros együttműködés. Népűnk számít társadal­munk kispolgári dolgozó ré­tegére is. Munkájukra szük­ség van. Becsülettel végzett munkájukat népünk érté­keli, elismeri a jövőben is. Tisztelt ünnepi nagygyű­lés! Eredményeink munkánk nyomán születtek, sikerein­ket a magunk tevékenységé­nek köszönhetjük. Egész éle­tünk. lehetőségeink, kilátá­saink alapirányát az hatá­rozza meg. hogy mit és hö- gvan végzünk itthon. Ugyan­akkor azonban egy pillanatra sem feledkezhetünk meg ar­ról. hogy a nemzetközi hely­zetben javunkra bekövetke­zett változás — a határozot­tan észlelhető és érezhető enyhülés — nagymértékben közre játszik abban, hogy hatékonyabban és záVftftalá- lanul folyik országunkban az építőmunka. Európában csaknem 3Ö éve élünk háború nélkül. Földrészünk történetében Ilyen hosszú békés időszakot nem jegyeztek még fel. E korszakos változások a világ politikai helyzetét meghatá­rozó erőviszonyok átrende­ződése nyomán következtek be. A Szovjetunió, a szocialis­ta közösség országai megsok­szorozták erejüket az élet minden területén. Egybefo­gott erőnk, összehangolt kül­politikánk egyértelműen és vitathatatlanul világpoliti­kai tényező lett, amellyel kénytelen mindenki számol­ni. De más tényezők is a mi erőnket gyarapítják. Szövet­ségesünk a tőkés országok munkásosztálya, amely a ma­ga történelmi tapasztalatai alapján látja be. hogy a ml politikánk az ő igazi érde­keinek a hordozója is. A nemzeti függetlenség út­jára lépett fejlődő országok törekvése ugyancsak sok vonatkozásban egybeesik a mi szándékainkkal. Kapcso­lataink és együttműködésünk imperialista ellenes éle, ezeknek az országoknak a nemzetközi életben játszott és betöltött szerepe bénítólag hat az ellenséges törekvé­sekre, szándékokra. A ml javunkra tolódtak el tehát az erőviszonyok a nemzetközi küzdőtéren. En­nek a tükröződése a velünk sízeniben álló országok és politikai tömörülések állás­pontjának felülvizsgálata, megváltoztatása. Az impe­rialistákat a realitások felis­merésére az erőviszonyokban bekövetkezétt változások kényszerítették rá. A reali­tásoknak a nemzetközi kap­csolatokban a jövőben is érvényesülniük kell. Üdvö­zöljük, hogy több nyugati hatalom — köztök az Ame­rikai Egyesült Államok — új vezető személyiségei is szükségesnek tekintik ‘ az ettyHülési politika folytatását. Természetes, hogy é felis­merés és a nyomában bekö­vetkező Változások létrejöt­tében nagy és meghatározó szerepe volt és van a szo­cialista országok külpolitiká­jának, legfőként és elsősor­ban a Szovjetunió diplomá­ciájának. A Szovjetunió te­kintélyt és elismerést vívott ki magának az egész vilá­gon. Diplomáciájának egyér­telmű jelzője a béke lett vi­lágszerte. A Magyar Népköztársaság külpolitikai tevékenységé ré­sze a szocialista közösség összehangolt cselekvésének. Lehetőségünkhöz mérten igyekszünk kivenni részün­ket a béÍ5e megtartásáért, megszilárdításáért vívott kö­zös küzdelemből, aminek el­engedhetetlen feltételéként tartjuk számon a szocialista közösség egységének és ösz- szeforrottságának szüntelen erősítését. Ennek szellemé­ben munkálkodunk az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet sikeres be­fejezésén épp úgy, mint Dél- Vietnamban a nemzetközt el­lenőrző és felügyelő bizottság tagjaként, vagy a leszerelési tanácskozásokon, és a dip­Juk, hogy jó utat választot­tunk, jó úton járunk, ami­kor külpolitikánkban a szo­cialista országokkal együtt — a világ haladó erőire tá­maszkodva — azon munkál­kodunk, hogy megmásítha­tatlan és visszafordíthatatlan legyen korunk uralkodó áramlata: az általános nem­zetközi enyhülés. Ez a poli­tika a nemzetköziség elvétől áthatott politika, amely a szocializmus, a haladás, a béke ügyét erősíti az egész világon. Ez a politika a leg­következetesebben hazafias politika, mert történelmünk során először biztosítja tar­tósan, megbízhatóan a ma­gyar nép számára a nyugodt élet, a békés fejlődés felté­teleit. Ez a politika rangot és tekintélyt ad a Magyar Népköztársaságnak. Hazánk ec 'íz történelme folyamán nem élvezett még a maihoz hasonló elismerést és tekin­télyt a világban. Szocialista külpolitikánk nagy vívmá­nya ez. Tisztelt ünnepi nagygyűlés! Kedves elvtársak és elv- társnők! Ha alkotmányunk megszü­letésének 25. évfordulóján visszatekintünk a múltba, bízvást elmondhatjuk, hogy nemzeti történelmünk nagy eseményére emlékezünk. Az ezer év előtti államalapítás emléke, új honfoglalásunk, szocialista társadalmi ren­dünk megteremtése, alkot­mányunk negyedszázaddal ezelőtti törvénybe iktatása, együtt az új kenyér képle­tes megszegésével gazdag ünnepünkké, nemzeti ünnep­nappá teszi augusztus 20- adikát. Méltó ünnepe ez a nap hagyományaink őrzésé­nek, harcban kivívott jo­gainknak, a munka gazdag termésének. Felfelé ívelő utat járt vé­gig népünk az alkotmány megszületése óta. A forra­dalmi változások, az alkotó munka széles útját. Népünk tudja, hogy minden eredmé­nyünk odaadó munkájában leli forrását; a munkában amely a nép és a nemzet fel­virágzását, lelkesítő szocia­lista távlatainak megvalósu­lását szolgálja immár három évtizede. Ehhez a nagyszerű törté­nelemformáló tevékeny és termékeny munkához kívá­nok valamennyiüknek — köz­vetítésükkel Kecskemét és Bács-Kiskun megye lakossá­gának — hazánk minden ál­lampolgárának erőt és jó egészséget. Munkálkodjunk sikeresén és eredményesen hazánk fel­virágoztatásán, népünk bol­dogulásán. Az Elnöki Tanács elnöké­nek beszédé után a kecske máti Magyar—Szovjet Ba­rátság Termelőszövetkezet küldöttei úf búzából sütőt' friss kenyeret adtak át Lo- sónczi Pálnak. Ezt követően a Kalocsai Népi Együttes é" a TiSzákécskei Művészet' Együttes ünnepi műsort adott, A negyedszázados al­kotmány nagyszabású ünnepi demonstrációja az ínterna- cionálé hangjaival ért véget. lomácia más fórumain. Meggyőződéssel állíthat­Román képeslap: a vaskapu er5mfi a Dunán. (MTI foto) Tovább iparosodik megyénk (Folytatás az L oldalról) mintegy hatszázmillió fo­rintból 1974-ben is jelentős összeget költ el a megye. Az ipar gyors ütemű fej­lődését segítik elő az ener­giaellátást biztosító, az áru­ellátást segítő, a szállítást, közlekedést meggyorsító egyéb beruházások, a mező- gazdaság korszerűsítése is. A kapacitás növelését köz­vetve és közvetlenül is érin­tő beruházás például a Szov­jetunióból jövő újabb ?50 ezer voltos nagyfeszültségű villamos távvezeték megépí­tése, amelynek előkészületei ebben az évben megkezdőd­tek. Elkészült a Barátság II. kőolajvezeték megyei szaka­sza, épül a Testvériség gáz­vezeték. Ez évben is folytat­ják a TITÁSZ nyíregyházi hőerőművének fejlesztését. A mintegy 180 millió forintot képviselő beruházás révén több energia jut majd el a város üzemeibe is. Alig pár hete, a tervezettnél koráb­ban, termel, besegít már a Nyíregyházi Vízmű II. A zá­honyi átrakókörzetben az eperjeskei beruházás a leg­jelentősebb. Az automatikus anyagmozgatást megoldó át- ■akó építése mellett már el­készült a korszerű öltöző, épül az üzemi konyha. Be­fejezés előtt áll Záhonyban a hőközpont építése. . A termelést közvetlen be­folyásoló nagyobb beruházá­sok egyike a MOM máté­szalkai gyárának megépíté­se. Ez év elején befejeződött lényegében a kisvárdai VSZM gyáregységében is a beruházási munka. A gyár korszerűségére jellemző, hogy itt helyezték el azt az alap­anyaggyártó gépsort, amely még Európában is egyedül­álló. Folytatódik a Vulkán vasöntöde rekonstrukciója. Közel százmillió forint be­ruházással, elsősorban a munkakörülményeket javító teljesítésekre kerül sor. Megvalósul az úgynevezett DlSAMATIC-program is, amelynek során a nehéz fi­zikai munkát igénylő for­mázást teljesen automatizál­ják. Még' éz évben elkészül az új magkészítő. Ez év elejétől folyamato­san, három éven át több, mint tízmillió forintot köl­tenek el fejlesztésre az Elektromechanikai Vállalat beregi gyárában. Ez évben elsősorban a kommunális jellegű beruházások valósul­nak meg. Elkészül a korsze­rű fürdő, öltöző, az ebédlő és kuitúrhelyiség. A továb­biakban kazánházat építe­nek, központi fűtést szerel­nek, új csarnok készül, gé­peket vásárolnak, korszerű­sítik a közműveket. Megva- ' iósítják a kétműszakos ter­melést, növelik a létszámot, munkaalkalmat teremtenek a nőknek is. Újabb, százmilliós nagy­ságrendű beruházást indít a tejipar ebben az évben Má­tészalkán. Az új tejporgyár — a nyíregyházihoz hason­lóan — gyorsított ütemben készül, hogy már a jövő év májusában üzemelhessen. Még ez évben befejezik az Állatforgalmi és Húsipari Vcillalat nyíregyházi üzemé­nek rekonstrukcióját. Ennek eredményeként több, mint ezer mázsával több, külön­böző készítményt állíthatnak majd elő. A Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat­nál a fejlesztés legjelentő­sebb eseménye lesz a ha­marosan elkészülő, új nyír­egyházi malom üzembe he­lyezése. Ugyanakkor a mun­ka megkönnyítését elősegítő kis gépek beszerzésére mintegy négymillió florintdl fordítanak ez évben. A kö­vetkező nagy lépés két, egyenként kétezer vagon termény befogadására alkal­mas tároló megépítése Kis­várdán, illetve Nyíregyhá­zán. Ezeknek a terveit már készítik. A sütőipar még ez évben Záhonyban üzembe helyez egy nagyobb kapaci­tású, tízmillió forint költség­gel épülő termelőegységet. Megkezdik a tiszavasvári új üzem építését is. A szálkái ak a nyírlügosi üzemet korsze­rűsítették és megkezdték a rozsályi nagy kapacitású, új üzem építését. A NYIRKE- MIA szörpüzemet épít Nyír­bátorban, amely már a jövő év elejétől friss alapanyag­gal 'látja el az üdítőital­gyártó egységeket A megye iparában ma már előkelő helyet elfoglaló fa- és bútoripar fejlődésének egy igen jelentős állomása az új Szatmár Bútorgyár építésének befejezése. A kí­sérleti gyártást már meg is kezdték. A közel három- százmillió forint értéket je­lentő beruházás segítségével az elmúlt évi 99 milliós ár­bevétel 1976-ig fokozatosan éri el a 360 millió forintot. A létszám ugyanakkor — a korszerű, termelékenyebb gépek segítségével — csak duplájára emelkedik. Uj üzemmel gyarapodott ez év­ben a Nyírbátori Faipari Vállalat. A nyírbélteki új üzemcsarnok — korszerű gé­pekkel felszerelve — már újabb 25 százalékos terme­lési értéknövekedést tesz lehetővé ez évben a NYIR- FÁ-ban. A megye textiliparában is gyors fejlődés indult meg. Ez évben tovább korszerű­södik a VOR nyíregyházi üzeme. Épül a HÓDIKOT fehérgyarmati, új gyáregysé­gé. Szeptemberben a fürdő, az öltöző és az ebédlő is elkészül. Hatszázan dolgoz­nak maid itt, ha teljesen be­fejeződik a beruházás. A Nyírség Ruházati Szövetke­zet KerüeCsén létesített üze­met, ahol ez év elején száz, eddig zömmel háztartásban dolgozó nő kezdhette meg a muhkát. Uj létesítményekkel gazdagodott a szövetkezeti textilipar Kisvárdán. Nyír­bátorban és Fehérgyarmaton is. A Magyar Posztógyár Nagykállóba telepíti le egyik üzemét. Az úi gyáregység teljes beruházási összege meghaladja a nyolcvanmillió ‘forintot. Az üzem építése májusban kezdődött, de az első csarnokban legkésőbb már novemberben dolgozni fognak a gépek és több. mint kétszáz nő. Ujfehértón 9z Újpesti Gyapjúfonógyár épít üzemet, amely jövőre készül el. Nagyarányú fejlesztéseket valósítottak niég ebben az évben a megye cipőiparában is. A Nagykállói KALLUX- ban év elején helyeztek üzembe a már elkészült új épületben két szalagot. a Nyíregyházi Cipész Szövet­kezet több, mint hatmillió forintot költött el az új te­lephely építésére és gépesí­tésre, a nyírbátori Aurórá­ban —- csak gépesítésre — még ennél is többet fordítot­tak. A gávavencsellői Vik­tóriában befejezték a régi üzem rekonstrukcióját és egy korszerű javítóműhelyt is építettek. A jóval több, mint háromezer embert fog­lalkoztató szabolcsi cipőipar­ban így az idén újabb het- venmillió forinttal növeked­het a termelési érték, s több, mint 2 millió 600 ezer láb­belit állítanak elő. Tóth Árpád Kitüntetések kiemelkedő népiroiitmunkáért Augusztus 20. alkalmából a Hazafias Népfront kitünte­tő jelvényét adományozták a népfrontmozgalomban ki­emelkedő munkát végző ak­tivistáknak. Az országban összesen 135-en, közülük Budapesten 21-en kapták meg a kitüntetést. A jelvé­nyek átadására a főváros­ban vasárnap délelőtt került sor a Belgrád-rakparti Nép­frontszékházban rendezett ünnepségen. A kitüntetésekét Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára nyújtotta át. A kitüntetettek között van dr. P. Szabó Gyula, a Szabolcs- Szatmár megyei Tanács el­nökhelyettese, a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának elnö­ke.

Next

/
Thumbnails
Contents