Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-19 / 194. szám

Í974. augusztus 19.

fcET.ET-MAGYARÖRSZÄG

*. oMsfl

Korpatányéi

A MÁSODIK PARAGRAFUS

és hűtőgép

1 OGGAL KÉRDEZHETNÉ AZ OLVASÓ, hogyan s miJ ért kerül egymás mellé e két fogalom. Valóban fogalom ma már az első, a korpatányér. Nem tudom, a mai generáció ismeri-e, hallott-e róla. Aligha. Ez volt a legolcsóbb cseréptányér, olyan mázzal, amely a porcelán hatását keltette, de gyorsan kiderült, hogy nem az, amikor az alumínium kanál felkarcolta, mert valósággal elporlott, mint a korpa. Innen a neve is, melyet a felszabadulás utáni negyvenhetes- negyvennyolcas esztendők lakodalmai után idézhetünk fel újra.

Ez volt akkoriban az egyik legkedveltebb nászajándék.

Ha valakit meghívtak a falusi lakodalomba, akkor egy készlet korpatányért vitt. Olcsó volt, darabja, ha jól emlékszem 1 forint 50 fillér. Hogyan idézőcfött fel újra a körpatányér? Ügy, hogy a minap hallottam róla. Mondhatnám elvtársamtól, jó barátomtól, aki valamikor Haas földbirtokos úr cselédje volt Kemecsén, s ma megbecsült vezető a gazdaságban. Ö említette, idézte az epizódokat, amelyeket átélt az egyik legutóbbi lakodalomban. Eszébe jutott a keserű múlt, eszébe jutatta amit látott, s újra idézte. Elmondta, hogy nem valami „tehetős" emberek lakodalmában volt. „Egyszerű” fűtő az öröm- apa, a fiú valamelyik építkezésen dolgozik, a lány is kétkezi dolgozó, a lakodalmas nép pedig győriek és az egyik nyírségi faluból származó tsz-tagok voltak. i

Nem kérdeztem, ők milyen ágon kerültek a lakodalomba, rokonok-e vagy barátok, jóismerősök régről vagy mos- tanról. Ö mondta el, bizony az ajándékkal, amelyet vásároltak — egy evőeszközkészlet — csak a középszinten helyezkedtek el. Csak ámult, amikor megtudta, hogy a menyasz- szony hűtőgépet kapott ajándékba. Csak úgy „összedobta” rá a pénzt néhány rokon. Aztán akadt az ajándékok között mosógép, porszívó, rádió, értékes szőnyegek, függönyök, s ki tudná felsorolni, mi minden.

a Z EGYKORI CSELÉDFIÚ ekkor gondolt a korpatányárra, a nászéjszakára. Elgondolkodott; hová is fejlődött a világ, hová is jutottunk. És azon töprengett, vajon egyáltalán gondolnak-e erre azok, akik manapság fitymálva, cinikus hangon beszélnek életszínvonalunkról, akik elégedetlenkednek. Pedig csak így lehet becsülni értékeinket, eredményeinket, jelenünket. Szó sincs arról, hogy visszasírjuk a múltát, s felhánytorgassuk mi volt. Nem, ezt nem akarja senki. De azt igen: ne úgy próbáljon valaki nagylábon élni, hogy közben —, mint a kibicnek, akinek semmi sem drága —, kívülről drukkol, de nem mozdítaná meg a kisujj’ät sem azért, hogy jobb legyen, hogy emelkedjék az életszínvonal, hogy változzék az ember élete.

Ezért említette ismerősöm a korpatányért. És így beszélt a menyasszony táncról: „Csak pislogtam, amikor egyik is másik is egy-egy ötszázassal szállt be, s forgott néhányat. A feleségem lökdösött, eredj már te is. Én vártam. Vártam arra, majd következnek mások is, magamfajták, akik adják talán lejjebb is. És akkor én is táncoltam.” Nem kérdeztem meg, ő mennyiért forgatta a menyasszonyt. Ehelyett saját lakodalmára emlékezett: „Annak idején az én feleségem egy teljes éjszaka "egy bakancsra valót táncolt össze.” Itt néhány félóra alatt csaknem harminc ezer forint gyűlt össze.

N

egyedszazaddal ezelőtt mi várta az ifjú párt?

Hová mentek nászútra? Sokan az egykori zsellérek-cselédek sarjai a volt cselédházban, vagy a régi tanyában az öreg szülőkkel laktak együtt. Álmodni sem mertek nászútról. Sokan azt sem tudták, mi az. Ezeket a fiatalokat új ház várta. berendezve, ellátva, hűtőszekrénnyel, kávéfőzővel, mosógéppel, modern bútorokkal, felszőnyegezett szobák és beutaló a Balatonra.

Ha bírálunk, ha zsörtölődünk, ha úgy érezzük, valami mehetne jobban, lehetne jobban, ha úgy gondoljuk, hogy fárasztó a munkánk, hogy buktatók vannak, hogy nem ez még e Kánaán, akkor azért gondoljunk a korpatányéros világra is Igaz sok még a teendőnk, sok-sok lakás kell az új népesedő fiatal családoknak, de már a gerinc egyenes. Jogok és kötelességek rendszerében élünk, alkotmány védi az embert, szocialista jelenünket. Itt ma már becsült és tisztelt minden ember, aki a közjó érdekében cselekszik, aki a közügy érdekében szól. Még akkor is, ha néha fintorognak egyesek, még akkor is, ha akadnak akik próbálják ezt meggátolni, akadályozni.-rDEIG ÓRÁIG TALÄN érnek el sikereket, de ez olyan

1 mint a tiszavirág élete. A fejlődést nem lehet visszafordítani, a haladást nem lehet palackba zárni. Mert akkor az a menyasszonyi ajándékba kapott korpatányér nem csak divat volt hanem egy letűnő, szegény világ szimbóluma is, mint ahogy a hűtőgép sem csupán a ma divatja, hanem a mi világunk szimbóluma.

Munkások szava k&sáig'yekiben

Vélemények három városból

Az állampolgárok munkahelyükön és lakóhelyükön közvetlenül vesznek részt a közügyek intézésében.

Alkotmány, 2. §.

Három város, három munkásarc.

A mátészalkai Tömöri Frigyes a Szatmár Bútorgyár szerelő brigádjának a vezetője. Egy hete olyan szép, új gyárban dolgozhat, amilyenről mindig álmodott, ahol a munkásnak minden műveletnél a gép dolgozik a keze alá. Munkájuk nyomán lesz a különböző, méretre vágott lapokból, csavarokból, alkatrészekből olyan szobagarnitura, amely ma már méltán híres.

A kisvárdai Tárkányi László a vas- és gépipari szövetkezet épületlakatosa, aki napjait megosztja a szövetkezet és a tanács között. Előbbinél a szolgáltatás, utóbbinál — mint tanácstag és a társadalmi bizottság elnöke — a lakásügyek egyik gazdája. Irigylésre méltóan osztja be napjait, mindenre jut ideje: családra, munkára, közéletre. Ma repülőgéppel utazik Varsóba, a szövetkezet küldi jutalomüdülésre.

A nyírbátori Horváth Júlia az Auróra Cipőgyár felsőrészkészítő szakmunkása, akinek „kisokos” noteszában jól megfér az egyéni teljesítmény feljegyzése és a KISZ mindentudója: események, társadalmi munkák, jutalmak. Optimista, tettre- kész, igazi mai fiatal.

«••• hogy jól alakítsuk a munkát“

A brigádvezető:

— Tizennégy éve motorozok tizenhét kilométerről — Géberjénből — Szálkára. A család gyára lesz már lassan ez a miénk: itt dolgozik a feleségem és a fiam, az érettségi után itt szeretném elhelyezni a lányomat is.

— Mindig szerettem itt dolgozni, de ez az új gyár mégiscsak nagyszerű. Rálép az ember egy pedálra, megnyom egy gombot, indítja a szalagot — újra kell tanulni a szakmát. Egy biztos. a munka könnyebb lesz. Igaz, itt nem olyan egyszerű bri- gádvezetőnek lenni, mint a régi üzemben, de hát azért pályázunk az aranykoszorús címre, hogy jól alakítsuk a munkát, a mi sorsunkat.

— Érdemes itt szétnézni. Látja, milyen sok a fiatal? Nálunk tanultak, saját nevelésűik, rajtunk is áll, hogyan illeszkednek be. Itt ez a fiatalember. Alig szabadult. ma dolgozik először az új szögbelövővel. Néhány hónapja még mi sem gondoltuk volna, hogy ilyen

műszerrel dolgozunk — eddig facsavart használtunk.

— Még kóstolgatjuk mi is ezt az új gyárat. Az biztos, hogy a gépek jók, de azért marad még lehetőségünk nekünk is gondolkodni. Most például a sablonok átalakításán van a sor, már megegyeztünk a műszakiakkal. A múltkor meg az új emberek érdekét kellett képviselni. Mert a norma nem nagyon tűri az új embert. De a brigádban megegyeztünk, hogy amíg megszoknak, kezdjék a könnyebb résszel, és ha már tudják, hogyan készül az egész, akkor kapják meg a végleges helyet. Persze, nem minden megy ilyen egyszerűen, de nem tegnap óta ismerjük egymást a brigádtagokkal, meg a főnökökkel. Van úgy, hogy az ember valamiért kipakol, megmondja, neki is megmondják, de hát így jövünk egyenesbe, ne zohoráljon az ember magában. Ha itt berendezkedünk, biztos lesz még újabb gond is. Most még egy műszakban dolgozunk, de ilyen értékes gépek nem állhatnak 24-ből 16 órát. Dolgozni kellene két műszakban, de már most szóba került, hogy Sok a bejáró, a közlekedés még a környékről sem jó, biciklin, motoron sem járhat egész évben az ember, szóval ehhez is előbb-utóbb hozzá kell majd kezdeni. Látja, ezért itt sem olyan egyszerű minden. Különben ez a garnitúra prototípus. Éppen most fejezzük be, szebb lesz mint az előző, nézze meg, hasonlítsa össze...

Ki kapjon lakást?

— Vasárnap délelőttönként veszem a biciklit, magam elé ültetem valamelyik srácot és járjuk az utcákat, nézzük a várost, mi változott, mit nem láttunk még. Igaz, papírból általában tudom, mikor, mit, hol építenek. De a helyszínen mégiscsak más, és persze a tanácsülésen is másképpen fogalmaz az ember, ha ismeri az utcát, vagy épületet, amiről dönteni kell — mondja a fiatal kisvárdai tanácstag.

Tárkányi Lászlónak azonban nemcsak ilyenkor válik előnyére, hogy tősgyökeres kisvárdai, majdnem mindenkit ismer a városban. Amikor a várossá nyilvánítás után az Úttörő és a Kilián utca lakói beválasztották az első városi tanácsba, hamarosan a lakásügyi társadalmi bizottságban is feladatot kapott. Most elnöke a héttagú bizottságnak

— Tulajdonképpen szerencsém van, két szempontból is — mondja. — Aktívan és jól dolgoznak a bizottság tagjai és korábban soha nem épült annyi lakás állami, szövetkezeti beruházásban Kisvárdán, mint az utóbbi években. Számunkra — akik részt veszünk a társadalmi elbírálásban, a helyszínen is beszélgetünk a lakásigénylőkkel — nagyon nagy elismerés, hogy eddig egy kivételével minden esetben megegyezett a mi javaslatunk a végrehajtó bizottság véleményével. így gyakorlatilag a városban azok jutottak lakáshoz az évek folyamán, akiket a legszélesebb körből összeválogatott társadalmi bizottság jogosnak talált. Azt persze el kell ismerni, hogy az igazgatási osztály munkatársai is alapos munkát végeztek az igénylések feldolgozásánál, mielőtt azok hozzánk kerültek. Sok fizikai munkást, fiatal házast, nagyon szűkös körülmények között élő családot juttatott így lakáshoz a tanács az utóbbi években. Nemrégiben majdnem kétszáz lakás sorsáról kellett dönteni, s reméljük, nemcsak az érdekeltekével, hanem a közvéleménnyel is találkozik véleményünk.

Júlia hétköznapjai

— Nekem eddig valahogy „simán” ment minden. Ä szakmunkásképzőben a KISZ- ben végigjártam minden tisztséget, egészen a titkáriig, most a városi vb tagja vagyok, így a gyárban a csúcsvezetőségben az ágit. prop. munka a feladatom. Nem is tudom másképpen elképzelni, ha nem dolgozhatnék a mozgalomban, az a legnagyobb büntetés volna nekem — mondja Horváth Julia.

— A szakmunkásképzőben kezdődött: Kutyik Lajos bácsi, a tanműhely vezetője behívott egyszer-kétszer, s megbízott feladatokkal. A többi már szinte magától jött Talán véletlen volt, hogy engem bíztak meg azokkal az első feladatokkal.

(Krakk Ferencnek, a gyár párttitkárának azonban más a véleménye: az akkori tanműhelyvezető — ma az Aurórában termelésirányító — tapasztalt kommunista, és segítségével sok tehetséges fiatal indult a mozgalomban. Horváth Julia közülük az egyik, s hogy az évekkel ezelőtti választás jó volt. arra bizonyíték: három hete a fiatal szakmunkáslányt egyhangúlag javasolta párttagnak a gyári pártszervezet.

Az egyik ajánlója a KISZ- alapszervezet volt, a másik a régi mestere.)

Az ifjúsági munkáról beszélgetünk, lapoz a mindig kéznél lévő noteszban.

— Ma taggyűlés volt a* egyik alapszervezetnél, nagyon jól sikerült. Munka közben beszéltem az alapszervi titkárokkal, ki legyen az a húsz aurórás fiatal, aki képvisel majd minket az augusztus 20-i, az alkotmány napi megyei ünnepségen, amit a mi városunkban rendeznek. Egy régebbi téma: itt rendeztük az ifjúmunkás napokat — de ne* hogy azt higgye, a bál volt a lényeg; ezt azért mbndom, mert azok közül, akik nem voltak itt, sokan csak erre emlékeznek. Mi pedig a mini termékbemutatóra, amire még a pékek és a cukrászok is külön készültek, s a tapasztalatcserékre, mert ezeken tanulunk a legtöbbet.

Sorolja a sok rendezvényt, a KISZ-oktatástól az ifjúsági műszakig. „Azt kellene egyszer megnézni! Nem kell kétszer szólni a lányoknak, jön mindenki, aki csak teheti. Igaz, hozunk kávét, jaffát — szóval egy kicsit más a hangulat, mint hétköznap, és a tejlesítménnyel sem szégyenkezhetünk...”

A saját munkája nagy figyelmet követelő szakmunka.

— Felsőrész száreldolgozáa — talán ez a legjobb kifejezés, különben ennek is idegen neve van, mint a legtöbb szakmai fogásnak. Nagyon fontos munka, pontosságot kíván, sok függ tőle, hogy milyen lesz a kész cipő... És még ázt nem mondtam, hogy Kiss Marika, a KISZ csúcstitkárunk ma utazott el egy nyírbátori ifjúsági csoporttal jutalomüdülésre a tengerpartra. Ha itt lenne, biztosan ő is azt mondaná, nagyszerű ifjúsági kollektíva alakult ki, öröm itt szervezni«.

★

Kádár János elvtárs mondta a nyíregyházi pártakti- ván: „Rendszerünk sajátossága, fontos vonása, hogy minél több eszmeileg tisztán látó, a szocializmus célját vállaló, érte tenni képes és tenni akaró ember hallassa szavát a közösség ügyeiben.”

Olyan emberekről szólt a párt első titkára, mint Tárkányi László épületlakatos a Kisvárdai Városi Tanácsban, Tömöri Frigyes szocialista- brigád-vezető, a Szatmár Bútorgyárban, Horváth Julia szakmunkás a nyírbátori Auróra KISZ-esei között.

Marik Sándor-C

Gyáralapítók évtizede

io e is a gyárról essék

í'* szó. Mert mi a gyár? A beton rideg, a gépsorok zajosak, a levegő nyirkosmeleg. A holtanyag a munkás által eleven.

★

Egy évtizede augusztus 20- án tartották a gyáravató ünnepséget. Ünneplőbe öltözött emberek hallották és talán rögtön el is felejtették a szavakat. „1950—1958 között több, mint 2 milliárdos beruházás történt a megyében. A megye iparfejlesztése mégsem tartott lépést az országos átlagfejlődéssel. Ezért is jelentős a 239 millió forintos beruházással létesített Nyíregyházi Konzervgyár, amely újabb százötven, szezonban kétezer, kétezerkétszáz fővel növeli az iparban foglalkoztatottak számát. Fontos, hogy a gyár jó munkaalkalmat biztosít a nőknek és azoknak is. akik szakképzettséggel nem rendelkeznek.” (Dr. Korom Mihály

ünnepi beszédéből).

„Akik szakképzettséggel nem rendelkeznek?” Vajon ki vállalná most azt, ami megtörtént; annyira nem voltak szakképzettek egy páran, hogy nem tudták, a vízcsap mire szolgál, hogyan kell kinyitni és elzárni. Vagy hihető-e ma; a gyár vezetőinek nagy erőfeszítésébe, energiájába került, hogy megértessék, szükséges használni a fekete-fehér öltözőt, a zuhanyozót.

Rohan az idő. Eltelt tíz év. Az emberek már megszokták a szokatlant. A Nyíregyházi Konzervgyár állandósult a köztudatban, mintha öröktől fogva létezne.

„Fontos, hogy a gyár jó munkaalkalmat biztosít.” Üj gyár, új lehetőség. Huczik Lajos tmk-lakatos csoportvezető fogalmazta ezt így akkor, amikor munkahelyet változtatott. A Nyíregyházi Dohányfermentálóban dolgozott 1963-ig.

— A konzervipari gépek másak, érdekesebbek, nagyobb szakértelmet igényelnek. Tanulni akartam. Már a gyáravatás előtt szereltem a berendezéseket és nem csalódtam. Elvégeztem a nyolc általános iskolát, leérettségiztem. Politikailag is képeztem magamat. Mindenképpen megérte, hogy idejöttem, itt maradtam. Egyébként az órabérem most tizenhét forint.

A tmk-lakatos közéleti személy is. A szakszervezeti bizottság tagja, az Élelmiszeripar kiváló dolgozója, vállalati kiváló dolgozó, SZOT- kitüntetett. Feleségével a gyárban ismerkedett meg, a felesége is itt dolgozik. % Uj lakást kaptak.

★

„Százötven, szezonban kétezer, kétezerkétszáz fővel növeli a gyár az iparban foglalkoztatottak számát.” Az arány fordított lett. A Nyíregyházi Konzervgyárnak ma több, mint kétezer állandó dolgozója van és szezonban ideiglenes jelleggel alkalmaznak olykor kétszáz-háromszáz főt. Ma már nyolcszáz- kilencvennyolc fő a törzs- gárdatagok száma, kétszáz- harminchatan a tíz évet tanúsító jelvényt, igazolványt kapták meg.

Porteleki Sándomé, a személyzeti iroda vezetője;

— SZTK-ügyintézőnek jöttem át 1963-ban a földművesszövetkezettől. Akkor alig nyolcvanan voltunk, s úgy kellett dolgozni, hogy sokmindennel foglalkozott az ember, összesen öt párttag volt, de a pártélettel is törődni kellett. 1968-ig voltam az üzem párttitkára. Most több, mint százhat párttag van, nagyobb a felelősség, több a munka.

Porteleki Sándomé igénye az volt, hogy idős szüleit becsülettel eltarthassa, fiát rendes körülmények között nevelje. A gyár hozzásegítette ehhez.

★

„A konzervgyár kapacitása évi háromezerkétszázötven vagon áru lesz.” Bajdik András osztályvezető mondta el: a Nyíregyházi Konzervgyár ma szinte ugyanazzal az állóeszközértékkel termel, de nem háromezerkétszázötven vagon árut állít elő, hanem hatszázhetvenet A termék hetvenöt százaléka exportra megy, főleg a Szovjetunióba, de vevő az öt világrész több, mint harminc országa, közöttük Anglia, Svédország, Brazília, Kongó, Dánia és Jemen.

— Nem gondoltam, hogy tíz év alatt idáig jutunk.

Az osztályvezető is gyáralapító volt. Azonkívül, hogy a gyárban dolgozhat, hogy örülhet az eredményeknek, vajon mit kapott? Sok tapasztalatot, egy családot két gyerekkel. Ö is a konzervgyárban ismerkedett meg feleségével.

★

Első ránézésre a gyár olyan, mint akkor 1964 augusztus 20-án. A gyár nem változott, csak az emberek. Az emberek lettek idősebbek, tapasztalatokban gazdagabbak.

Érdemes volt 240 milliót beruházni.

Sexes Érni