Kelet-Magyarország, 1974. augusztus (34. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-14 / 189. szám

1974. augusztus 14.

«TT RT MÁÖYÁRÓRSzAÖ

7. oTdafl

Szót váltani,

szót érteni

DINAMIKUSAN FEJLŐDIK Szabolcs-Szatmár ipara. Ha eű hallják, sokan talán nem is gondolkodnak el, mit is jelent. Idősebbek emlékeznek még, mit is jelentett itt a sötét jelzővel illetett Szabolcs-Szatmárban egykor az ipar. Néhány elmaradott kóceráj, s más semmi. Ilyen volt annak a néhány száz munkásnak is az élete, körülménye: elmaradott, szegényes.

Kissé elgondolkozik a2 ember, ha nyitott szemmel járja a megyét, látja az ipari üzemek fejlődését, a modern technika térhódítását a homokon. És még inkább felkapja a fejét, ha meghallja a számot: 1974-ben Szabolcs-Szatmárban 121 ezer szervezett dolgozó van. E valamikori elmaradott tájon ennyi szakszervezeti munkás él, tevékenykedik, dolgozik, vesz részt a szocializmus mindennapos építésében. Óriási szervezett erő. Persze valójában csak akkor, ha számolnak vele a párt-, társadalmi szervezetek, a gazdasági vezetők és Igénylik e roppant kimeríthetetlen erőforrást. Egyetlen esztendőben — 1973-ban — tizenháromezerrel gyarapodott a szervezett dolgozók száma. Persze a számok egyik oldalról vizsgálva csak a mennyiségi növekedést jelzik, ezt mutatják.

EBBEN A 121 EZERBEN — ha felbontjuk, elemezzük — ott vannak a termelés közvetlen első vonalában dolgozó műszakiak, a munkásosztály egyik legképzettebb rétege, parancsnoki kara, a derékhadat képviselő, magasan kvalifikált szakmunkásgárda a MOM mátészalkai gyárától Záhonyig mindenhol, iparban, építőiparban, 'a szolgáltató ágazatokban, a kereskedelemben, állami mezőgazdasági nagyüzemeinkben és szövetkezeteinkben.

Munkások, akiknek gondjaik, terveik, elképzeléseik vannak, akik élnek, gondolkodnak, cselekszenek, termelnek, tanulnak. Sok függ attól, hogyan segítik a még új, most kezdő munkásokat, mennyire tudják megismertetni és elfogadtatni velük a munkás életformát, ennek az osztálynak az élet- szemléletét, munkaerkölcsét, szervezettségét, ideológiáját, mindazt a haladó hagyományt, korunk eszmeiségét, hitvallását a szocializmus ügye mellett, amelyet a munkásosztály, a proletárdiktatúra vezető ereje és annak pártja vall és képvisel. -ILLÚZIÓ LENNE, ha gazdasági, társadalmi vezetők arra gondolnának, hogy a munkásosztály soraiba kerülő új erők máról holnapra munkásokká, érett, szervezett dolgozókká válnak, olyanokká, akik élni is tudnak jogaikkal, és ismerik kötelezettségeiket. Erre meg kell őket tanítani. Nemcsak megszerettetni velük a munkáséletet, hanem úgy megszerettetni, hogy büszkék is legyenek munkásvoltukra.

Kik végezzék, s kik végzik ezt a nevelő munkát? Mindenekelőtt az üzemi pártszervezetek és szakszervezetek, az itt dolgozó aktivisták. Megyénk szakszervezeti mozgalmában az üzemeinknél, vállalatainknál több, mint 15 ezer aktivista, tisztségviselő gondja-feladata a fiatal, kezdő munkásnemzedékkel való törődés. Nem kevesebb teendő vár a gazdasági vezetőkre, műszakiakra, a szocialista brigádokra, az üzemben működő tömegszervezetekre, tömegrhozgalmakra sem. Különösen most, miután a párt határozatot fogadott el a munkásművelődés érdekében, a közművelődés ügyéneft, gálatában. E területen is partnernek kell lenni a párt-' és szakszervezetnek a gazdasági vezetéssel. Igényelni és követelni, hogy a párt-, a kormányhatározatok, a SZOT határozatai irányelvei a gyakorlatban megvalósuljanak.

Kétségtelen, az utóbbi időben felelősségteljesen növekedett a szakszervezeti mozgalom szerepe Szabolcs-Szatmár fejlődésében. Ma már mind több szb tesz is, cselekszik is, ha a munkásérdeket meg akarják csorbítani, ha a munka- és életkörülmények területén mulasztásokat észlelnek, ha a kollektív szerződésben foglaltakat megszegik, ha nem hallgatják meg a munkások véleményét, ha elhallgatják a hibákat.

VALÓJÁBAN CSAK NE H A NY ÉVE ízlelgetik, ismerkednek ezzel új körülmények között. Igazán nagyüzemi módon, olyan szervezettséggel, mint azt igényelnénk erre még várni kell. A mozgalmi munkát állandóan tanulni kell. Igazán jó iskolája lesz ennek most a szakszervezeti választásokra való készülések időszaka, amikor valójában ezzel a 121 ezer szervezett dolgozóval váltanak szót a nagy és kis kérdésekről, politikánkról, a munkáról, a személyes ügyeikről, gondjaikról és örömeikről. Valójában egyfajta szavazás lesz ez is a munkásosztály ügye mellett.- Farkas Kálmán

Brigádvezetők

Mindenki

tannl

Gindele Pál brigádvezető.

A mezőgazdaságban általában kislétszámú brigádok versenyeznek a szocialista címért. A Mátészalkai Állami Tangazdaság szakosított sertéstenyésztő és hizlaló telepén viszont 34 tagú szocialista brigád dolgozik. Tagjai erejükhöz és teljesítményükhöz méltó nevet választottak: Toldi Miklós. Ez a brigád 1972-ben nyerte el először a szocialista címet és a zöld koszorút. 1973-ban viszont egyből aranykoszorút kaptak. Nem csak azért, mert a szakosított telepen jelentős nyereséget biztosítottak, hanem azért is, mert megfelelnek a szocialista cím minden feltételének.

Heten

a hetedikben

— Jó a kollektívánk, kitűnő az összetartás, példás a munkafegyelem — mondja Gindele Pál, a brigád vezetője. — Fiatal is a brigádunk, az átlagéletkor 30 év; de 13 brigádtag 30 éven aluli. Talán ezért volt viszonylag könnyű megszervezni a kollektív tanulást is. Elhatároztuk, hogy mindenki — akinek hiányos — befejezi általános iskolai tanulmányait s azután egységesen, együtt, itt a gazdaságban, a gazdaság segítségével valamennyi brigádtag elvégzi a sertéstenyésztő szakmunkás- képzőt. Ehhez két év múlva kezdhetünk hozzá, mert heten még csak most mennek a hetedik osztályba...

— A szabad idő nagyobb részét most még a tanulás tölti ki, de azért járunk együtt színházba és moziba is, sőt, két,.turnusra osztva a brigádot —* mert egyszerre mindenki nem hagyhatja ott a sertéseket — kirándulásokat is szervezünk. Most éppen .Lillafüredre készülődünk. Az autóbuszt a tangazdaság adja, az aranyko- szorús szocialista brigád tagjainak ingyen.

— Szabad időben végezzük a társadalmi munkát is. A telepet mi parkosítottuk és most mi gondozzuk a parkot. Sok brigádtag Paposon lakik. Ott játszóteret építettünk és szereltünk fel a napközi otthon udvarán. Mátészalkán egy úttörőőrsöt és egy napközi otthont patronálunk. De társadalmi munka az is, amikor egymásnak segítünk a házépítésben. Most például három brigádtag épít házat. Mindegyik kapott és kap is még a brigádtól segítséget. De segítünk egymásnak akkor is, ha valaki megbetegszik. Úgy érezzük, hogy mindez hozzátartozik a szocialista módon élni követelményhez. De az élet szocialista módja több is annál, hogy egymásnak segítünk. A társadalmi munkánál is több...

„Magunknak panaszkodunk“

— Talán nem értik félre; de mi valamennyi ügyünket magunk intézzük. A gazdaság vezetői jóformán azt se veszik észre, hogy ez a brigád van. Pontosabban: a

termelésben észreveszik, mert az eredményeinkért az elismeréseket is mindig megkapjuk. De egyébként... Ezzel a brigáddal nem kell törődni, mert — a vezetők szerint — ezzel a brigáddal nincs probléma. Ebből a brigádból senki se megy panaszkodni ..; Hát persze,

hogy nem. Mi ugyanis magunknak panaszkodunk, ha van miért. Pontosabban: mindent| megbeszélünk, határozatot is hozunk. Amit lehet — elintézzük magunk, nem zaklatjuk feleslegesen a vezetőket. Ami viszont rájuk tartozik, azt — a brigád véleménye alapján — én, mint a brigád, s egyben a telep vezetője továbbítom az igazgatóhoz, vagy ahhoz, akihez kell. A brigádon kívül mi nem szoktunk vitatkozni, egymás közt is csak addig, amíg kell, amíg ki nem alakul a közös vélemény. No, igen, a szemináriumokon. Legfeljebb ott kérdezősködünk, vagy vitatkozunk, ha nem értünk valamit. Mert minden brigádtag — az iskolai tanulás mellett — rendszeresen részt vesz a politikai oktatásokban is ..;

— A mi esetünkben külön figyelmet kell fordítani a brigád folyamatos összetartására, a szilárd szervezettségre, mert a brigád tagjai Mátészalkán, Paposon és Öpályiban laknak. Szerencsére nincsenek nagy távolságok Mátészalka és a községek között: öt kilométernyi körzetben megtalálható minden brigádtag. Mindegyiknek van már járműve:

kismotor, motorkerékpár, sőt, autó is. így a közlekedés nem okoz gondot. De az is fontos, hogy a brigádtagok munka után, otthon is összetartsanak. Ez is megvan. A paposiak különösen jól csinálják ezt, otthon is jó barátok, gyakran töltik együtt a szabad időt. Arra is vigyáznak, nehogy valaki megsértse a szocialista brigád elveit, mert mi azokra munka után és a munkahelyen is kényesek vagyunk.

Segítség

Bodóéknak

— Szólok még Bodó Béla családjáról is. Ópályiban laknak. Ebből a családból apa, fia és leánya tagja a mi aranykoszorús szocialista brigádunknak. Ezzel csak azt kívántam érzékeltetni, hogy mi a szocialista brigád eszméjét igyekszünk bevinni a családokba is. Bodó Bélának hat gyermeke van. A tangazdaság vezetősége hatvanezer forint kamatmentes hitelt is adott ennek a családnak, hogy házat vásárolhasson. Ezt is a brigád javasolta az igazgatóságnak. Egyébként brigádunknak egyetlen nötagja van: Bodó Béla lánya — Bodó Mária,

— Nekem néha nehéz a helyzetem. Telepvezető és brigádvezető vagyok egysze- mélyben. Néha bizony a telepvezető ellentétbe kerül a brigádvezetővel. A telepvezető kötelessége a gazdasági érdekek védelme és érvényesítése. A brigádvezető kötelessége a brigád érdekeinek védelme és érvényesítése. Hogyan lehet ezt az „ellentétet” feloldani? Viszonylag könnyen. A,; gazdaság érdekében benne van, benne kell hogy legyen a brigád érdeke is. Ezt az összhangot kell megtalálni, s akkor a telepvezető és a brigádvezető hamar megérti egymást. Mindezek ellenére az a célom és törekvésem, hogy az iskolák elvégzése után választunk egy másik brigád vezetőt. Van erre alkalmas személy több is, de előbb hadd tanuljanak. S ha jól meggondolom, még nekem is tanulnom kell „ezt a mesterséget”, hiszen a brigádunk csak három évvel ezelőtt alakult.^

Szendrei József

Aratási történetek

H

atodik hete tart a küzdelem. Igazi, nehéz, százpróbás, férfias.

A szatmári síkot járva az újságíró feljegyzett néhány esetet, történetet, amelyek az idei aratást-betakarítást leginkább jellemzik.

Kellemetlen órákat élt át egy tsz-elnök, mielőtt Olaszországba indult. Gyanította, hogy itthon az idő aligha javul meg két hét alatt. Ha meg mégis megjavul — ott vannak a kombájnok, az agronómus, a brigádvezető s mindenki. Learatnak, hiszen jó a gárda. 12 nap múlva érkezett haza.

— Mi újság Itáliában? — kérdezte tőle a főagronó- mus.

— Sztrájk — mondta az elnök. — Egész Itália sztrájkol. Alig tudtunk hazajönni... Hát itthon mi újság?

— Válság, elnök elvtárs — válaszolt mélabúsan a fő- agronómus.

— Válság? Miféle válság? — Energiaválság, elnök elvtárs...

— Mi? Hogy? Bolondok vagytok?

— A napban, elnök elvtárs. Az égben. A világűrben... ördög tudja hol, de (energiaválság van.

— Hogyhogy?

— Két hete nem sütött a nap. Alighanem felemelik a napenergia árát, de én már azt se bánnám, csak sütne végre a nap.

*

Három kombájn Indult az alsó határba. Kísérőjük — mint bombázó gépek mellett a vadászok — egy Zetor és egy Dutra. Az elnök azt mondta: mindegy, ha elakadnak is a gépek, aratni kell. A Zetor és a Dutra álljon készenlétben a tábla szélén, s ha elsüllyed a kombájn a lágy talajban — húzza ki. Elsüllyedt már a második fordulóban. Ment a Zetor. Vastag drótkötéllel, összekapcsolták a kombájnnal. Csakhogy az idei tarló nem volt ám tarló, hanem inkább ingovány. Egy perc alatt tehetetlen volt a Zetor is. Pörgött a kereke — beásta magát. Ment a Dutra, az erősebb. De még a Zetort se bírta kihúzni — elsüllyedt

az is. Akkor ment a másik két kombájn, hogy azokkal is próbálkoznak. Ottmaradt mind. A felíró gyerek — aki jegyezte, melyik vontató mikor telt meg — szaladt a legközelebbi majorig, ahol két lánctalpas traktor dolgozott.

— Azonnal a búzaföldre! Elsüllyedt minden gép!

Ment a két lánctalpas. Mindkettőt összekötötték egy kombájnnal. Hiába. Nyomukban felfakadt a víz, méternél mélyebbre ásták magukat. Rohanás megint — még gépekért. Végül ott Volt a tsz minden traktora, vontatója és teherautója a kombájnok körül. Egyik erre fordulva, másik arra. De mozdulni egy se tudott. A felíró gyerek aztán szaladt az elnökért.

— Elnök elvtárs, látta tegnap a tévében a Nagy csaták filmet?

— Láttam — mondta az elnök. — Miért?

— Jöjjön azonnal az alsó rétre, mert ott ugyanúgy

fest minden, mint a csatatéren.

(Talán nem is véletlenül jutott eszébe annak a 16 éves gimnazistának a csata hasonlat. Csata volt ez a mostani aratás, fantasztikusan nehéz, embert és gépet emésztő csata. S az utolsó ütközetek Szatmárban még most zajlanak.)

★

Amikor már látni lehetett, hogy Szatmárban baj van, hogy a rendelkezésre álló és felvonultatott gépesített erők alul maradnak az időjárással szemben és segítség nélkül nem győzik betakarítani az idei termést, néhány tsz-elnök elment Hajdúba kombájnért. A legbölcsebbek és legélelmesebbek még időben. Onnan jöttek is a zöld John Deere meg a citromsárga Claas-Dominátor kombájnok, ezek az igazi és verhetetlen nehéz arató tankok. Az egyik tsz határán éppen négy ilyen araló tank vonult át. Meglátták az emberek. Rohantak ki az útra.

— Hó, hó, álljanak meg! Hova mennek?

— N-be — felelték a kom- bájnosok.

— Sehová se! Forduljanak befelé itt a dűlő úton, a mi terményünknek fele még aratatlan.-r Azt nem lehet. Nekünk N-be kell menni. Ébredtek volna fel előbb, akkor most ide jönnénk — így a hajdúi kombájnosok.

— Minden este adunk egy liter pálinkát, csak jöjjenek hozzánk.

— Nem lehet, emberek, értsék meg, hogy nem lehet. Mi nem ihatunk.

— Hazaviszik és megisz- szák otthon.

— Mi otthon se ihatunk.

— Miért nem?

— Tiltja a vallásunk, meg a KRESZ.

★

Szatmárban Gacsály az idén is kitett magáért. Elsőként fejezte be az aratást. Ráadásul alighanem ez a rossz földeken gazdálkodó erdőháti tsz aratta le ismét a búzatermesztés babérját is.

Tavaly 40 mázsa fölött adott nekik egy hektár. Az idén nincs ennyi, de 35 mázsa lesz. És Szatmárban ez most rekordtermés. Ráadásul be is van takarítva. Itt valóban arattak kézzel is, a tsz ap- raja-nagyja az aratással foglalkozott, amíg annak az ideje volt.

Gacsályban hagyomány az aratás befejezésének megünneplése. Felvonul mindenki, aki az aratásban részt vesz — a tsz-iroda elé. Ékes búzakoszorút is kötnek, s azzal köszöntik az elnököt. Az idén is kezdték fonni a búzakoszorút. De azt mondja az elnök:

— Az ünnepség elmarad. A kombájnok, ahogy nálunk befejezik, azonnal indulnak tovább. Kettő Csaholcra, kettő Fehérgyarmatra.

De másnap minden kombájn, minden gép és minden arató felvonult. Vitték a búzakoszorút is. Köszöntötték az elnököt és a többi vezetőt, mert Gacsályban mindig nagy öröm az, ha befejezik az aratást. Az idén különösen. Azután a gépek mentek tovább Csaholcra és Fehér- gyarmatra...

«■*»