Kelet-Magyarország, 1974. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-05 / 155. szám

XXXI. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM ARA; 80 FILLÉR 1974. JÜLIUS 5, PÉNTEK Á Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. A Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt a KGST Szófiában megtartott 28. ülésszakáról. A kormány az ülésszakról szóló jelen­tést jóváhagyólag tudomásul vette, s megerősítette az ülésszak idején aláírt meg­állapodásokat. A Minisztertanács tudo­másul vette Jumzsagijn Ce- denbal, a Mongol Népi For­radalmi Párt Központi Bi­zottságának első titkára, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének elnöke vezetésével hazánk­ban járt mongol párt- és kormányküldöttség hivata­los baráti látogatásáról szó­ló jelentést. A látogatás és a tárgyalások nagyban hoz­zájárultak a két párt és nép testvéri barátságának, sokol­dalú együttműködésének, a szocialista közösség egysé­gének erősítéséhez. Borbándi János, a Minisz­tertanács elnökhelyettese je­lentést tett a kormánynak a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormánykö­zi bizottság 8. ülésszakáról. A tárgyalások során áttekin­tették a 7. ülésszak határo­zatai végrehajtásának hely­zetét és megállapodást írtak alá az együttműködés elmé­lyítéséről az 1976—1980-as időszakban. A kormány a je­lentést jóváhagyólag tudo­másul vette. A kormány határozatot hozott a magyar—mongol egészségügyi együttműkö­désről szóló egyezmény ki­hirdetésére. A megállapodás széles körű kapcsolatot léte­sít az egészségügyi szervek között. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a nehézipa­ri miniszter jelentését az alumíniumipar központi fej­lesztési programjának végre­hajtásáról. Az alumíniumipar 1973-as termelési és a fej­lesztési eredményei kedve­zően alakultak. A kormány megtárgyalta a szénbányászat helyzetéről és távlati munkaerő-ellátá­sáról szóló előterjesztést, s' a további teendőkre határoza­tot hozott. Fokozzák a szén­bányászat műszaki fejleszté­sét, a bányamunka bizton­ságát és a szénbányák kapa­citásának bővítését. Az ed­diginél gyorsabb ütemű gé­pesítéssel és tervszerű bér­politikai intézkedésekkel elő kell segíteni a szükséges lét­szám biztosítását. Javítani kell a bányászcsaládok la­kásellátását, különös tekin­tettel a fiatal bányászokra. 'A Központi Népi Ellenőr­zési Bizottság elnöke jelen­tést tett' az energiaellátás és gazdálkodás egyes kérdései­ről folytatott vizsgálata nyo­mán feltárt problémák meg­oldására tett intézkedések végrehajtásáról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tu­domásul vette. A kormány módosította az Országos Közművelődési Ta­nács létesítéséről szóló ko­rábbi határozatát. Bővítette a tanács hatáskörét, amely a jövőben a közművelődés irá­nyításának összehangolására, ellenőrzésére, a közművelő­dési tevékenység hatékony­ságának fejlesztésére a kor­mány bizottságaként fog működni. A Minisztertanács titkársá­ga vezetőjének előterjesztése alapján a kormány felhívta a miniszterek és az orszá­gos hatáskörű szervek ve­zetőinek a figyelőiét, hogy vizsgálják meg az ország­gyűlés júniusi ülésszakán elhangzott képviselői észre­vételek és javaslatok megva­lósításának lehetőségét és tájékoztassák azokról az or- szággvűlés elnökét, valamint az indítványozó kénviselőket A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) A Szojuz—14 űrhajósai: balról Popovics ezredes, mellette Artyuhin (Telefoto-TASZ-MTI_KS) A Föld körüli kozmikus térség kutatási program­jának megfelelően szerdán, moszkvai idő szerint 21 óra 55 perckor Föld kö­rüli pályára juttatták a Szojuz—4 űrhajót. Az űr­hajó parancsnoka, Pavel Popovics űrhajós-ezredes, fedélzeti mérnöke Jurij Artyuhin alezredes. A Szojuz—14 űrhajó re­pülési programja előirá­nyozza közös kísérletek foly­tatását a június 25-én Föld körüli pályára juttatott Szaljut—3 orbitális tudomá­nyos űrállomással, továbbá a Szojuz űrhajó tökéletesí­tett fedélzeti rendszereinek ellenőrzését a repülés kü­lönféle szakaszaiban. A Szojuz—14 űrhajóval ál­landó rádió-televíziós ösz- szeköttetés létesült. Az űr­hajó parancsnokának je­lentése szerint az űrhajósok jól viselték el a pályára jut- tattást és a súlytalanság álla­potára történő átállást. Az űrhajó fedélzeti rend­szerei normálisan működ­nek. Kabinjaiban a földi­alezredes a felbocsátás előtt. hez hasonló feltételeket te­remtettek. Az űrhajó Föld körüli pályára juttatása után a kozmonauták meg­kezdték a repülési program teljesítését. A Szojuz—14 űrhajó pa­rancsnoka, Pavel Popovics, a Kozmosz meghódításának egyik úttörője: 1962-ben a i Vosztok—4 űrhajón repült. A feladat teljesítésében tanú­sított hősiességéért a Szov­jetunió Hőse címet kapta. (Folytatás a 2. oldalon) Megkezdődött megyénkben az aratás. A nyírturai Zöld Mező Tsz kombájnjával Lofenholcz Káról» kezdte meg az árpa betakarítását. (Hammel József felvétele) Ülést tartott a pártbizottság: I I egyel Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizfittsága 1074 jtüius 1-én dr. Tar Imre elvtárs, a megyei pártbizottság első titká­rának elnökletével ülést tartott. A megyei pártbizottság megvitatta és elfogadta az Irányelvek a Központi Bízott-, ság közművelődéspolitikai határozatának végrehajtására című írásos előterjesztést és szóbeli kiegészítést. A napirend előadója Ekler György elvtárs, a megyei pártbizott­ság titkára volt. A napirend tárgyalásán részt vett és felszólalt dr. Kornidesz Mihály elv­társ, az MSZMP Központi Bizottsága tudo­mányos, közoktatási és kulturális osztályá­nak vezetője. Az ülésen elfogadták a megyei pártbi­zottság és a végrehajtó bizottság első félévi munkaterve végrehajtásának értékelését és az 1974. második félévi munkatervet, * pártcrtekczletek és a pártvezetőséget válása­ié taggyűlések előkészítésére és lebonyolí­tására készült intézkedési tervet és a me­gyei pártbizottság és végrehajtó bizottság hatásköri listáját. Ezt követően a megyei pártbizottság tagjai tájékoztatót hallgattak meg a Központi Bizottság 1974. június 20-i üléséről. A napirendek előadója dr. Tar Imre elvtárs volt. A moszkvai csúcs visszhangja A csütörtöki francia napi­lapok figyelme a moszkvai csúcstalálkozó eredményei­re összpontosul. Részletes tudósításokban ismertetik a szovjet fővárosban szérdán aláírt dokumentumokat és értékelő cikkekben vonják meg a találkozó mérlegét. A L’ Humanité „Intézke­dések egész sora a fegyver­kezési verseny megfékezésé­re" cím alatt méltatja Brezs- nyev és Nixon szerdán vé­get ért konzultációinak si­kerét. A Francia KP lapja kiemeli, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok — a csaknem egyhetes tárgyalá­sok betetőzéseként — elha­tározta: közösen, illetve egy­idejűleg t egész sor lépést tesz a háború veszélyének felszámolására, ezen belül a fegyverkezési verseny csök­kentésére. Ez „a világ legha­talmasabb szocialista országa és a legnagyobb imperialis­ta hatalom egyenrangú fél­ként, tárgyalásos úton létre­hozott kompromisszumának eredménye: olyan kompro­misszumé, amely tiszteletben tartja mindkét fél legfonto­sabb biztonsági érdekeit, s ugyanakkor azonos előnyö­ket nyújt mindkét partner­nek”. „A harmadik csúcstalálko­zó újabb lépést jelent az enyhülés közös útján” — ál­lapítja meg a Figaro. Nagy-Britannia — jelen­tette be a kormány szóvivő­je — hatályba lépésétől ma­gára nézve kötelezőnek fogja tekinteni a föld alatti nuk­leáris kísérletek hatóerejé­nek 150 kilotonnás felső ha­táráról kötött szovjet—ame­rikai megállapodást. Mint emlékezetes, Anglia egyik kidolgozója volt at 1963-ban megkötött első atomcsend- egyezménynek. A szerdán véget ért har­madik szovjet—amerikai csúcstalálkozón elért ered­ményekről a londoni sajtó egyöntetűen az elismerés hangján szól és különösen a fegyverkorlátozási részmeg­állapodások jelentőségét eme­li ki. „A szovjet—amerikai tár­gyalások kimenetele azt mu­tatja, hogy ma szélesebb távlatai vannak a békés egy­más mellett élésen és együtt­működésen alapuló nemzet­közi kapcsolatok megjavítá­sának, mint bármikor ko­rábban” — állapítja meg vezércikkében a Morning Star, az angol kommunisták lapja. A legmagasabb szintű szovjet—amerikai tárgyalá­sok végeztével a föld biz­tonságosabb hely lett. mint annak előtte volt — állapít­ja meg a Guardian vezér­cikke, megjegyezve, hogy a rakétaelhárító rakétarend­szerek korlátozásáról és csökkentéséről kötött meg­egyezés mindenki által üd­vözlendő, bíztató eredmény. A Times vezércikke szerint a megállapodás lényeges ja­vulást jelent az 1972-es SALT-egyezményhez képest Győri Imre látogatása a balatongyöröki KISZ vezetőképző táborban Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára csütörtökön Szűcs Ist­vánnénak, a KISZ Központi Bizottsága titkárának társa­ságában Balatongyörökre látogatott. Megtekintette a KISZ vezetőképző táborát, majd tájékoztatta az ország felsőoktatási intézményeinek KXSZ-vezetőit időszerű bél­és gazdaságpolitikai, vala­mint ideológiai' kérdésekről. (MTI) Föld körüli pályán a Szojuz-14 űrhajó

Next

/
Thumbnails
Contents