Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-09 / 133. szám
í. olda! KELET-MAGYARORSZÄÖ — VASÁRNAPI melléklet 1974. fteh» ti Meditáció könyvhét után Évfordulóra készülünk Történelmi dokumentumok E z évben ünnepeljük szűkebb hazánk. Szabolcs-Szatmár »négye felszabadu- - lásának ?0. évfordulóját. Egy-egy jelentősebb történelmi évforduló önkéntelenül is számvetésre késztet. így van ez most is. Felmérni az elmúlt harminc év fejlődését, összegyűjteni a felszabadulás időszaka és az azt. követő évek forradalmi emlékeit. E cikk keretében a 25. évforduló során szerzett tapasztalatok felhasználásával szeretnénk némi segítséget nyújtani azoknak, akik hely- történeti kérdésekkel, írásos vagy tárgyi emlékek összegyűjtésével foglalkoznak. Nagyon jelentősnek, és az utókor, valamint. a történelem szempontjából is fontosnak tartjuk, hogy a még feltáratlan események összegyűjtésre és feldolgozásra kerüljenek. Az idő könyörtelenül halad előre. A fel- szabadulás, az újjáépítés forradalmi időszakának közvetlen résztvevői és irányítóinak száma pedig az élet törvényei szerint egyre jobban csökken. Várakozásra tehát nine«, idő, amit lehet, még most el kell végezni, mert nem csak az emberek halnak, hanem az emlékek is egyre inkább halványulnak. Természetesen nem kell és nem is szükséges mindenhol a gyűjtést, vagy a feldolgozást elölről kezdeni. Ahol már bizonyos munkák készültek, ott elsősorban azokra kell alapozni. Ezen kívül szeretnénk felhívni a figyelmet a rendelkezésre álló írásos anyagok felhasználására. Jó segédanyagot szolgáltatnak a tárgykörben már eddig megjelent megyei kiadványok, feldolgozások. Hasznos tájékozódást eligazítást adnak a gyűjtő, valamint a feldolgozó munkához. Javasolni tudjuk a Szabolcs-Szatmári Szemle, és a Kelet - Magyarországban megjelent ide vonatkozó cikkek és írások tanulmányozását, felhasználását. Emellett azonban szükségesnek tartiuk a személyes konzultációt a megyei Levéltár- . ban, a múzeumban,, és nem utolsó sorban a megyei pártbizottság archívumában. Ezeknél is jelentős levéltári források találhatók, amelyeknek kutatása bár engedélyhez van kötve, de az engedély megszerezhető. Ezen kívül a kutatók az ott dolgozó szakemberektől személyes segítséget is kaphatnak egy-egy téma feldolgozásához, tanácsokat kérhetnek az esetleges vitás kérdésekben történő eligazításhoz. •írásos anyagaink különösen az 1945-ös I évre igen hiányosak, nagy jelentőséget tulajdonítunk a szóbeli visszaemlékezéseknek annál is inkább, mert felhasználásukkal még színesebbé, gazdagabbá tehető a múlt feltárása. Nem beszélve arról, hogy a személyes élmények valósággal élővé tehetik az események jobb megértését. A visszaemlékezés olyan adatok birtokába juttatja a kutatót, amelyeket sem tárgyi, sem írásos forrásokból nem ismerhet meg. Különösen nagy jelentősége van egy-egy helység vagy szűkebb terület vonatkozásában, amikor írásos dokumentum alig, vagy egyáltalán nem áll rendel- sünk, a nagyvarsányi „proletárdiktatúra”. Ennek történetét ma már csak visszaemlékezések alapján lehetne rekonstruálni, ha egyáltalán van még olyan résztvevője, aki jól emlékszik az eseményekre. A visszaemlékezések tehát sehol másutt nem rögzített tények egyedüli forrásai lehetnek. Visszaemlékezést viszont csak azoktól gyűjtsünk, akik cselekvő résztvevői, szervezői és irányítói voltak az eseményeknek. tárgyilagosan ítélik meg a múlt nagyszerű tetteit. Az általunk ismert példák is azt mutatják, hogy egy-egy helység, vagy termelő egyA KÉP. Volt egyszer egy pedellus. Körülbelül negyven nemzedék nőtt fel a keze alatt És a „keze alatt” kifejezés ezúttal nem képletes. A most 73 éves idősb Huszárszki Jánost a maga idejében a pedagógusok, ha más elfoglaltságuk volt, vagy az igazgató, ha egy nevelő hiányzott, beküldte a gyerekekhez „órát tartani”. Meg is tartotta. Eleinte csak a helye,, viselkedésről, a becsületről beszélt nekik. Aztán megpróbálta tanítani is őket. Lassanként úgy belejött, hogy hatvan éves nyugdíjas korában beiratkozott a középiskolába, elvégezte. Aztán a zeneiskolába. Nyíregyházi szép lakásába nemrég vásárolt egy harmóni- umot. Ez a férfi hozott be a szerkesztőségbe egy fényképet. Hatvan gyerek van rajta és a tanító néni. A tanító néni lába előtt, — a kor szokásaihoz illően —, egy kis fekete tábla. Krétával ráírva: Benkő-bokor 1931/3 J. A tanító nénin kívül mindenki mezítláb. Elindultunk a negyvenkét évvel ezelőtti mezítlábasak után. \ AZ ISKOLA. A Benkő-bokor itt van, alig nyolc kilométerre a megyeszékhely központjától. Több mint egy évszázada tizenkét'környékbeli bokor gyereke járt ide iskolába. Csak nagyjából a bokrok nevét: Kovács-, Nádas-, Gerhát-, Róka-, Szeles-, Kazár*, Samó ka*, Vajda* és Sulyán-bokor. Időközben Rersze épültek iskolák, volt amikor már csak tíz. ■ olyan időszak is, amikor már csak nyolc bokor kisgyereke júrt ide. De általában kétszáznál sohasem voltak kevesebben. A fénykép, melynek nyomán elindultunk megkeresni a ma élőket, az akkori első és második osztályt mutatja be. Kereken hatvan gyereket. Révész Ferenc helyettes igazgató és Oláh Pál pedagógus megmutatta azt a csürszerű épületet., amely már jóval több, mint száz éve épült. Ez volt az első iskola. A második „új” Iskolát egy száraz malomból alakították át ség történetének a feldolgozása visszaemlékezések nélkül szinte lehetetlen. Jól bizonyítja ezt a közelmúltban Nyírlugos 1945—1950 közötti történetéről készült dolgozat, valamint a most készülő dombrádi kismonográfia. A visszaemlékezésekre, szóbeli közlésekre tehát szükség van. és a helytörténeti feldolgozásoknál azokat igénybe kell venni. M ire irányuljanak a helyi feldolgozások, gyűjtések? Mindenek előtt figyelembe kell venni, hogy a felszabadulás utáni néhány liét vagy hónap rendkívül gazdag volt az eseményekben. Ezért igen hasznos volna pl. annak feldolgozása, hogy az elnyomás alól felszabadult nép hogyan teremtette meg saját forradalmi szerveit, hogyan szállt harcba az emberibb élet megteremtéséért, a hatalmi viszonyok újjárendezéséért. Ide tartoznak a népi szervek — nemzeti bizottságok, földigénylő, földosztó bizottságok — létrejötte, helyi politikai pártok megszer- veződése. és szerepük az élet megindításában, a helyi hatalmi szervek létrehozásában, a kezdeti népmozgalmakban, a földreform vég- rehajtá.ában. A földreformmal kapcsolatban érdemes felfigyelni pl. hogy megyénkben éppen a kommunista párt munkájának eredményeként, már a rendelet megjelenése előtt sok helyen megalakultak a helyi földigénylő bizottságok. Érdekes volna megvizsgálni, hogy az illető területep milyen volt a földosztásra irányuló öntevékenység, hogyan szervezkedtek a földigénylők. Tudomásunk van arról, hogy pl. Tiszaeszlár községből 1945. február 6*án küldöttség járt Debrecenben, hogy az Ideiglenes Kormánytól a föld demokratikus felosztását követeljék. Az ilyen és ehhez hasonló szervezkedések feldolgozásai újabb, hasznos adalékkal gazdagíthatnák a megyében lezajlott földosztás történetét. H elyileg még sok minden feltáratlan, feldolgozatlan, van miben válogatni. Izgalmas és érdekes témák lehetnének pl. a népi szervek létrejötte és munkája, a földosztás megkezdése és lezajlása az illető területen, a termelőszövetkezet története, a község vagy város felszabadulásának eseményei, a parasztság életének helyzetének alakulása, a közigazgatás története, a tanács szerepe és tevékenysége, a terület gazdasági, kulturális fejlődése, az ifjúsági szervezetek munkája. Természetesen ezeken kívül még számos olyan téma található, amit a helyi események önmaguktól adnak. Ha hangsúlyozni kell azonban, hogy az események feltárása, és nem utolsó sorban a megírása igen körültekintő, sokoldalú munkát igényel. Véleményünk szerint minden plyan mun* k» nagyon hasznos, ami a megye fejlődésének új irányt adó 1945 utáni történetének egy-egy részletét, vagy valamilyen terület egészét tárja fel. Minden esemény megírása, akár elbeszélések, akár írásos források fel- használásával készül, további élénk színekkel gazdagítja megyénk történetét. Ezért csak üdvözölni lehet minden ilyen irányú helyes és reális kezdeményezést. Végezetül szólni kell még a gyűjtő munka közben előkerülő írásos dokumentumok és esetleg fényképek sorsának alakulásáról. Tapasztalataink szerint ilyen dokumentumok magánszemélyeknél még szép számban találhatók. Kérjük az illetékeseket, segítsék, hogy ezek a dokumentumok a megfelelő helyükre kerülhessenek. Örömmel vesszük, ha ezeket a jellegüknek megfelelő levéltár részére felajánlják. Filep János 1886-ban. A harmadik 1905-ben épült. Van egy negyedik új is. A TANÍTÓ NÉNI. A fényképen látható húsz év körüli fiatalasszony még él, Balassagyarmaton. Férje magával vitte az iskola történetéről gyűjtött dolgozatait. (Jó lenne visszakérni tőle az örökváltság évfordulójára.) Lánynevén ismerték a gyerekek Pedig furcsa neve volt: Algóver Irén. Bizonyára nem volt könnyű boldogulnia ezzel a hatvan tanyai gyerekkel. De szerették és ahány tanítványával beszéltem, mint szépen emlékezik rá. Egyik tanítványa megmutatta egy tíz évvel később készült ilyen osztálytablóját. Valószínűleg azért, mert ez már nem mezítlábas osztály. Mindegyik gyereken van valami. De olyan megható dolog, hogy látszik: jön a fényképész, mondják és akkor már a bokori gyerekre adtak valamit. A lábára. De micsodát? Apu bakancsát, nagyapa gumicsizmáját. Egyébként az osztály legjobb akkori tanulója ezen a tíz évvel későbbi képen is mezítlábas. Nagy kerek feje van. Ott ül a tanító néni előtt, nadrágja szépen felhájtogatva és a tanító néni fogja biztatóan mindkét vállát. BOKORJÁRÁS. Ezekből a tízéves gyerekekből kiválasztottuk a legszebb kislányt. Hol él? Pár kilométerrel odébb. Ifj. Bartos Pálné, született Sebők Juliannát a . szomszéd bokorban találtuk meg. Illetve a szép házát, mert ő kapálni volt. Mondtuk, megyünk utána. A szomszédok megelőztek. Már jött is, kapával a hátán. Nagyon rövid ideig volt házas. Meghalt a férje. Két szép fiút nevelt fel egyedül. A z élet szépen, csendesen megcáfolja azokat a féligazságokat, amelyek időnként egy jelenség születésekor kapnak lábra. A televízió elsöpri a színházat — mondták. S ma a színháziak a reneszánsz- szukról beszélnek. A technika kora véget vet i könyv korszakának, szólt a szentencia. És ma sosem, látott a betű iránti vágy, mely gon_ iolatot visz „lélektől lélekig”. Lassan túljutunk a filmválság sokat emlegetett időszakán :s. A korszerűt és újat közvetítők egyre többször fedezik fel: az írott és beszélt szó„ iránt megnőtt az igény. Simon István, Kossuth-díjas költő és Színe Mihály József Aftila-díjas irodalom- történész is ezzel kezdte a beszélgetést a nyíregyházi népfrontklubban. Nemcsak a statisztikák bizonyítják ezt hazánkban, a környező országokban. Az igazi művészet és művészek iránti tisztelet, jelenlétük kívánása, műveik gyűjtése és megbecsülése valami olyat jelez, ami több a számnál: igényt, irányt. Két vendégünk, akik termetben oly mérhetetlenül külömbözők, szellemükben, gondolatvilágukban és tiszta beszédükben rokonok. Igaz, Simont Zala, közelebbről Bazsi adta, Czine pedig Hodász szülötte, de a geográfiai távolságot áthidalja az elkötelezettek közös vonása: felelősségük. Nem csak saját írott és mondott szavukért, hanem sokkal többért értik ezt. Egy nép, a nemzet jobbulása és művelődése sarkallja őket. Amikor sorolták Szabolcs-Szatmár irodalmi és művészeti múltjának jeles embereit, mindig ott volt a felsorolás mellett a hivatkozás a történelemre. Czine így fejezte ezt £i: „Történelmünk nagy dagasztóteknője volt e táj”. És mily’ igaz, a gyökerek ott vannak annál a népnél, melynek ős.ei Itt toporogtak leereszkedVén Vereckétől, akik eljutottak Budai Nagy Antalhoz, odasoroltak Dózsa mellé, kuruckodtak Eszével, akiket mindenkinél jobban sújtott a koronként feltörő elnyomás, szabadságfosztás, nincstelenség. De harc és küszködés közben is őrizték a nyelvet, azt a magyar szót, amely minden alkotót, ki e hazában maradandót hozott létre, megihletett Károlitól Nagy Lászlóig, s benne Váci, nem csak élményt, de szint és gondolkodást is hordozott innen eredő tiszta forrásból. t E ' z az egyik oldal. A nép, amely adott. Egy európai mértékkel is nagy irodalomhoz. annyit, amennyi más népnek sose jut talán. De vajon mit kap vissza ez a nép abból a nemesből és szépből, ami költők és írók lelkén át szűrve elsősorban nekik készül? Vajon azok a művek, melyek az igazi értéket jelentik, a kötődést a múlthoz, és a kapcsot a jelenhez eljutnak-e a falvakba, s ha igen, csupán dísznek a lakásba, vagy gondolat ékének? íróink nem pesszimisták. Igaz. a statisztika mögötti buktatókat jól ismerik. Tudják, hogy sokan még a második és harmadik vonal. vagy éppen a vonal alatti irodalmat olvassak. Ismerik a létező sznobizmust, az asztalt termette, de humuszba is megtermő átkot, mely a könyvet látja, de hogy mi van benne, nein jut el az agyakig. Nem tagadják, a nem olvasók is sokan vannak, de egyre kevesebben. De lehet-e mindez kedvszegő? Simon a gazdát sürgeti, hiszen az Olvasó Népéit mozgalom önmagában nem old meg semmit, csak keret. Kellenek a lelkesek — könyvtárosok, pedagógusok, más értelmiségiek —, akik a túlszervezettség nyűge nélkül 'esznek. Czine—a közművelődési határozatról Némi barátkozás után megkérdeztük tőle: sohasem gondolt arra, hogy apát keres a fiainak? Kihúzta magát: — Tisztelteim és most is tisztelem az uramat. Más nem kell. Ez Is a bokorvilág. É*, hogyan dolgozta meg kis földjét? Ismét szűkszavú: — Segítettek a rokonok. A nagy család. Hogy a bokrok világában mit jelent a „nagycsalád” szó, arra egy másik találkozáson döbbentünk rá. A két osztály „legfeketébb” kislányát, Gerliczki Ilonát, Hajnal De- zsőnét Nyíregyházán találtuk meg, a Mező utca 3. alatt. Valamilyen televíziós élmény hatása alatt az tudakoltuk tőle, nem volt e nehéz például télen a bejárás a hóban. Ismét valaki, bokori ember, aki kihúzza magát: — Ebbe az iskolába egyetlen gyerek sem járt gyalog, hacsak nem az iskola mellett lakott. Be voltak sorolva az apák. Egyik nap az egyik, másik nap a másik fogott be és vitte az iskolába a gyerekeket. Meg volt tervezve, melyik vonalon. Nyáron bricskán, télen szánkán, Julikét például mindig a Róka bokorból. Nagyon szép példája a „tirpák” összetartásnak. Az egyik osztálytársnő férje el is panaszolta: — Nehéz ezekhez benősülni, ötszáz évig kellene közöttük élni, amíg teljesen befogadnának. A családi életem rendben van. De a nagy családi... VALLOMÁS. Jártam a Benkő-bokor 42 év előtti első- és másodosztályai után. S közben titkokat ig bíztak rám. Például megkértek, ne írjam meg annak a gyereknek a "nevét, aki tizenhatévesen meghalt, elmélkedik, rangsorolva a cél és eszköz fogalmát. De közben szemük elé villan a lef- nagyobb magyar sajtólehetőség, a millióé példányban megjelenő vidéki újságok eora. ahonnan hiányoznak a legjobbak! Vajon • „fehér folt” mpnd-e valamit? És egy pillanat, ra szóba kerülnek az óvodások, akiknél mindent kezdeni kell: a szép veresei, mondoká- val, tiszta és igaz szóval. V ajon miért e sokfelé tekintgetés? Nem a könyvkiadás üzleti oldala miatt. Talán azért, mert a költő, aki így fogalmazott „minden dolgok között legnagyobb az élet”, megadta az irányt is: az élet csak úgy lesz teljes, ha minden igazságát, szépségét és küzdelmét, erőt adó gondolatát, bukását és felemelkedését azok tolmácsolásában kell, hogy ismerje a nép, akik éppen tőlük tanultak, s közülük indultak. Illyés írja 1936_os szovjetunióbeli útjáról, hogy egy magányos moszkvai sétája köz- ben egy fiatalemberrel ismerkedett meg. II- ) lyés nem tudott oroszul, de végül egy ' közös szót találtak: Petőfi. És megszűnt a hontalanság, az ismerőstelenség ott, ahol elhangzott e név. Vajon nálunk szüntet-e magányt e név: Ady? Petőfi? Simon? Illyés? Vajon áhítjuk-e, mint a levegőt? Mindennapi kenyerünk-e a magyar és világirodalom oly sok gyöngyszeme? A közös nyelven kívül kell még valami ami a népet nemzetté teszi. S ez m közös gondolat, a közös gondolkodás. Irodalmunk ennek szolgálatában áll, hisz’ hazánkban nem előzmények nélkül, de éppen azokból fakadón, nem gyökértelé- nül, de éppen abba kapaszkodván valami új született és születik, amit tolmácsolni a legszebb, a legnemesebb hivatás. Simon István és Czine Mihály minderről egyformán beszél. Talán a hangok ejtése más, a hangszín különböző, de egy a nyelv és egy a gondolat. És általuk megszólaltak azok a magyar írók is, akik nem voltak itt, akik szellemi rokonaik, a történelmet vállaló, az újat harcoló, az elkötelezettseget hirdető legjobbak. Járva az utcákat, nézve a könyveket vevőket a könyvhét sok mindenre választ adott. Az igényre, s az igénytelenségre, a hámész kíváncsiságra, a tétovázásra. A habzsoló éppúgy ott volt, mint az óvatos. Az író-olva6ó találkozókon ott voltak a kérdések között a naivak és rafináltak, a zavarbaejtők és kuriózumot hajhászók egyaránt. De minden fölé nőtt egy tény: a könyv, a betű már nem egyszerűen rohamozza az olvasót, hanem békésen találkoznak. Kézből kézbe vándorol a lélek üzenete lélekhez. E lhamarkodott lenne arról beszélni: megtörtek a frontok. Hogy minden rendben van. De valami változik. És erre kell figyelni. Ezt kell óvni és dédelgetni. Ide kellenek a segítő kezek, az irányító okos szavak. Hogy visszataláljon a néphez minden, amit tett, alkotott, gondolt, szólt. Igazul, magyarul, becsületesen. Hogy táguljon a horizont. európaivá, világméretűvé, a szellem, a szó, a betű láncával fűzve eggyé az embert. A beszélgetés Simon Istvánnál és Csane Mihállyal nem érhetett véget- Az öröm és 9 gond sem köthető határokhoz, időpontokhoz. A mondat valahol félbemaradt. Mert nem lehet befejezni valamit, aminek öntörvényű folyamata van. Főleg nem szóval, hiszen • folytatás követeli a tettet Bürget Lajos mert élnek még idős szülei, feltépnénk a sebeket... Néhányan áttelepültek Csehszlovákiába. De meglepően sokan élnek Súlyának, Szmo- lárok, orvosok, Hazafias Népfront elnökök, professzorok, akik mind itt nőttek fel. És nem csak a bokorbeli gyereknek volt igazi próbája ez az iskola, művelődésük egyetlen akkori, ottani lehetősége. A pedagógusoknak is, akik itt járták ki kezdő éveiket Volt itt igazgató dr. Kemény Lajos. Andrej- kovics József múlt századi emlékét még mindig őrzik az idősek. Babic András, Kosirta Mihály, Hurai Zsuzsanna, Liskány Zsuzsanna közismert nevei megyénk és hazánk művelődési életének. Vas Piroska i$ itt kezdte pedar gógusi pályafutását. Bencsik Mihályra, Kovács Istvánra még mindig büszkék egykori kollégáik. A névsor, mindem ember története nem egy riport témája Hadd fejezzem be egy egyszerű, de sikerült élettel, Kazár Julikéval, akit a TIT takarítónőjeként találtam meg a szerkesztőségtől száz méterre. A Nádas-bor korból járt be. ö is rajta van a képen. De a további képeken még öt testvérét lehetné megtalálni. Megható volt, ahogy sorban megismerte osztálytársait, mindjárt Bözsit, legjobb akkori kis barátnőjét keresve, közben közismert nyíregyházi vezetőket is néven nevezve. Az kapott meg, amikor elmondta, hogy március tizenötödikén mindenkinek nagy kokárdát' kellett kitűzni. Apu, anyu parancsolta. Hogy szervezték meg? ö sem tudja. Megjelentek az iskolai ünnepélyen, óriási nentaé- tiszínű szalagban. És mezítláb... Jó viselet volt az akkor, nyárom. Talán márciusban még nem... Egy bizonyos: egyik akkori kis mezítlábasnak a gyereke sem mehet ki ma legalább szandál nélkül még ez udvarra se. Gesztelyi Nagy Zofcá* A kis mezítlábasak
