Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-30 / 151. szám

2. oldal

KELET-MAGYARORSZÄO

mi. »nfus 3f >

A munka- és üzemszervezés kérdései

Lázár György előadása az MSZMP Politikai Akadémiáján

Mint már hírt adtunk róla, az MSZMP Központi Bizottságának Politikai Akadémiáján Lázár György, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke előadást tartott „A munka és üzemszervezés kérdései” címmel. Az előadás rövidített szövegét az alábbiakban ismertetjük.

A vállalati üzem- és munkaszervezés korszerűsítésének feladatairól 1971-ben közreadott Központi Bizottsági határozat szerves része a X. pártkongresszuson megerősített gazdaságpolitikai cselekvési programjának. A határozat azt a feladatot tűzte elénk, hogy újítsuk meg és

emeljük magasabb színvonalra az üzem- és munkaszervezést.

Szocialista gazdaságunkban lényegében teljessé vált a munkaképes népesség foglalkoztatása. A foglalkoztatottak számának és a társadalom munkaidő-alapjának bővítésével — ami a múltban hosszú időn át a növekedés fő forrása volt — már a mostani ötéves tervben is csak korlátozott mértékben számolhátunk. Ha azonban továbbra is tervszerűen és dinamikusan ki- \ vänjuk növelni a nemzeti jövedelmet — márpedig ehhez alapvető társadalmi érdek fűződik —, úgy a növekedés új forrásait kell feltárnunk, és gyarsabban kell emelni a munka társadalmi termelékenységét.

A hatékonyság növelése

A gazdasági reform megteremtette az ehhez szükséges irányítási és közgazdasági feltételeket, gazdaságpolitikánk megfogalmazta, a IV. ötéves terv pedig előirányozta azokat a feladatokat, amelyeket meg kell oldanunk a hatékonyság növelése érdekében.

Az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésének rövi- debb és hosszabb távra szóló tennivalóit — kiindulva a Központi Bizottság irányelvei, bői — a kormány 1972 elején határozta meg. A párt és a kormány határozatai a társadalom egészében, de különösen a munkások körében helyeslő és egyetértő visszhangra találtak. Az érdeklődés azóta sem csökkent, sőt fokozódott. Ez annál örvendete- sebb, mert bár a kezdeti lépések megtörténtek és már van némi figyelemre méltó eredmény is, a haladás ütemével még nem lehetünk elégedettek.

Lenin mint teoretikus és mint forradalmár már jóval az első proletárhatalom megszületése előtt felismerte és előre látta, hogy a munka tudományos megszervezése milyen fontos — és a tőkés viszonyokhoz képest mennyire más — szerepet tölt majd be a szocialista gazdaság építésében. Sokoldalú és beható elemzésre támaszkodva, elméletileg tisztázta azokat az osztályalapokon nyugvó érdek- különbségeket, amelyek a munkaszervezettség növelésének kapitalista és szocialista céljai, eszközei és társadalmi következményei közé elvi választóvonalat húznak. Megmutatta, hogy éppen az éredekviszonyok gyökeres megváltozása az, ami paran- csolóan megköveteli a társa- dalmasított termelés szervezettségének szakadatlan fejlesztését, ezért nemcsak lehetségesnek, hanem egyenesen szükségesnek tartotta, hogy a proletárhatalom átvegye, kritikailag elemezze és a maga céljaihoz igazítsa mindazt, amit a tőkés rendszer a munka szervezés gyakorlatában elért és a jövőben létrehoz. Hangsúlyozta azt a történelmileg merőben új lehetőséget és egyben követelményt, hogy összhangba kerüljön a munka társadalmi méretű és vállalaton belüli szervezettsége.

A tömegek aktivitásában rejlő alkotó energia

Felismerte a tömegek aktivitásában rejlő hatalmas alkotó energiát, elméletileg és gyakorlatilag is meghatározta a verseny szocialista tartalmát, és legfőbb formáit, és a vezetők elsőrendű politikai feladatává tette a munkások bevonását a termelés, a munkaszervezés tökéletesítéséért folytatott harcba. Újból és újból ráirányította a figyelmet a dolgozó kollektívák által szerzett tapasztalatok, az élő gyakorlat elemzésének, mint a haladás nélkülözhetetlen feltételének fontosságára. Tekintettel a feladat nagyságára és bonyolultságára, a tudomány fontos feladataként jelölte meg a munkaszervezés fejlesztését.

A történelmi fejlődés teljes mértékben igazolta Lenint. A gazdasági növekedés, a munka termelékenységének emelkedése egyebek között éppen azért érhetett el példátlanul gyors ütemet a Szovjetunióban — és hozzátehetjük, a szocialista országokban —, mert a tervgazdálkodás teret nyitott a tudományosan megalapozott munkaszervezésnek és a tömeges munkamozgalmaknak. S ma, amikor a tudomány és a technika újabb forradalmát éljük, nemhogy csökkent, hanem megsokszorozódott az a társadalmi érdek, ami ahhoz fűződik, hogy minél magasabb fokú legyen a termelőerők működésének szervezettsége.

A szervezéstudomány fejlődésében — a szocialista és a tőkésországokban egyaránt — új és mind meghatározóbb vonásként figyelhető meg a törekvés a komplexségre. Vagyis mindinkább az a felfogás válik általánossá, hogy a szervezés tudományának a gazdasági szervezetek egész működését és nem csupán valamely tevékenységi elemét kell optimalizálni, ésszerűsíteni ahhoz, hogy az eredmény összhangban álljon a tényleges követelményekkel. A tudományos munkaszervezés feladatának komplex értelmezését tették magukévá azok a szakemberek is, akik a KGST-tagországok munkaügyi vezetőinek megbízása alapján feldolgozták és ösz- szegezték a KGST-országok munkaszervezési eredményeit és tapasztalatait. Kiinduló alapként fogadták el, hogy a tudományos munka- szervezésnek át kell fognia a termelés teljes folyamatát — az egyes munkahelyektől a műhelyeken át a vállalat egészéig —, vagyis a dolgozók valamennyi kategóriáiénak munkáját. Ez teljes mértékben összhangban van azzal, hogy a tudománvos munkaszervezés végső célja a munkamegtak-vitás, a munka hatékonyságának javítása. a munka társadalmi termelékenységének állandó növelése.

A már említett szakértő- csoport a tudományos munkaszervezés feladatait a következőkben jelölte meg:

— A munka időbeli és térbeli elosztása (a dolgozók elosztása a termelés szakaszainak megfelelően képzettségük és szakmájuk szerint, a termelőfolyamat megtervezése az egyes munkahelyek és műveletek alapján;

— A helyes kooperáció kialakítása (az egyes dolgozók és dolgozó csoportok közötti célszerű együttműködés létrehozása);

— A munkahelyek kialakításának és ellátásának megszervezése (berendezés, elrendezés és kiszolgálás);

— A munkamódszerek és munkafogások tökéletesítése (a munka végrehajtási módjának és a műveletek sorrendjének megállapítása, a munkamozdulatok elemzése és koordiná- nálása stb);

— A dolgozók képzése és

továbbképzése (az általános és szakmai műveltség összehangolása a műszakigazdasági fejlődés követelményeivel) ;

— A munka normázása;

— A munka anyagi és erkölcsi ösztönzése;

— A munka körülményeinek és feltételeinek javítása (ide értve a pszichikai, az egészségügyi, a balesetvédelmi, a kulturális, az esztétikai feltételeket, a munka és a pihenés rendjét);

— Az alkotó aktivitás, a munkaverseny fejlesztése, a munkafegyelem javítása.

Kedvezően alakult a munkatermelékenység növekedése

Mindezek együttesen alkotják a korszerűen értelmezett munkaszervezés tartalmát, mindegyik szükséges ahhoz, hogy a tudomány és a legkorszerűbb tapasztalat felhasználásával a legkedvezőbb eredményt lehessen elérni a munkatermelékenység emelésében, a termelési ráfordítások csökkentésében.

A munkaszervezés korszerűsítésében bekövetkezett viszonylagos elmaradásunk egyebek között éppen azért vált szembeötlő fogyatékossággá, mert a növekedés ex- tenzív tartalékai kimerülőben vannak és mert az intenzív gazdálkodás az eszközökkel még nem vált általános gyakorlattá.

Ezt annak ellenére hangsúlyozni kell, hogy az utóbbi években sokat tettünk a helyzet javítására. IV. ötéves tervünk végrehajtása jó úton halad. Jelentős eredményként könyvelhetjük el, hogy a nemzeti jövedelem tervszerűen, sőt az előirányzatot némileg meghaladó ütemben emelkedik és hogy az eddigiekben a növekedés fő forrása a hatékonyság javulása volt. Ebben az játsz- sza a fő szerepet, hogy az utóbbi három évben kedvezően alakult a munkatermelékenység növekedése.

E jelentős eredmények láttán sem téveszthetjük azonban szem elől, hogy népgazdaságunkban még számottevők azok a tartalékok, amelyek pótlólagos befektetés nélkül vagy minimális anyagi ráfordítással, de jobb szervező munkával feltárhatók és a növekedés szolgálatába állíthatók. Ez néhány általánosnak mondható példával jól illusztrálható:

A munkaidőalap kihasználása átlagosan mindössze 85—90 százalékos, esetenként és helyenként ennél is alacsonyabb mértékű. A termelés ütemessége erősen ingadozó, nincs kellően biztosítva a termelési folyamat belső összhangja, gyakori a kényszerű várakozás anyagra, szerszámra, korszerűtlen a technológiai folyamat elrendezése, rosszul szervezett a külső kooperáció, elégtelen az egyéni teljesítmények ösztönzése stb.

— Egyes területeken munkaerőhiány, másutt túlfoglalkoztatás van, egyszerűen szólva nem egészen jól gazdálkodunk a munkaerővel. A kelleténél lassúbb a munka gépesítése. Erre mutat a kézi munka magas aránya — amely még a szakmunkások között is nemegyszer eléri, vagy megközelíti az 50 százalékot, túlzottan nagy a kisegítő folyamatokban — főleg az anygamozgatásban — foglalkoztatottak száma, túlzott az adminisztráció munkaerő- igénye stb.

— Az állóeszközök kihasználása egyenlőtlen és átlagosan sem éri el a kívánt mértéket, az ipar legtöbb ágában alacsony a műszakszám. Viszonylag magas a nem gazdaságosan működő. de még üzemben tiltott elavult berendezések aránya, ugyanakkor más nagy termelékenységű gépek kapacitása esetenként csak 50—60 százalékban van kihasználva.

— Az indokoltnál jóval hosszabb időt vesz igénybe a beruházások üzembe helyezése. Ez amellett, hogy növeli a megvalósítás költségeit és késlelteti a befektetett eszközök megtérülését, a kivitelező kapacitások szétfor- gácsolásához vezet.

E tények világosan jelzik, hogy a hatékonyság javítása érdekében tett eddigi intézkedéseink, bár sok tartalékot tártak fel, de még nem merítették ki azokat. Ezt azért is hangsúlyozni kell, mert a munkaerő és a beruházási eszközök viszonylagos szűkössége nem átmeneti jelenség.

A közelmúltban széles körű felmérés készült az üzem- és munkaszervezésről szóló határozatok végrehajtásáról. Tekintsük át ennek tükrében, meddig jutottunk a Központi Biz~‘* ' határozata óta.

Az 1972-esév jórészt a felkészülés, a feladatok számbavételének időszaka volt. A minisztériumok kidolgozták az ágazati irányelveket, kijelölték a mintaszervezést végző vállalatokat, megkezdték a szervezési intézetek munkájának felülvizsgálatát. Előkészületek történtek a szakemberképzés kiszélesítésére és meggyorsítására. A gyakorlati munka megindításához nagy segítséget adtak a területi pártszervezetek, amelyek a határozat megjelenését követően azonnal megkezdték a politikai munkát. Cselekvőén támogatták s ahol kellett, ösztönözték — a gazdasági vezetőket a végrehajtás megszervezésében. Elsősorban ennek köszönhető, hogy már

1972-ben egy sor vállalatnál fellendült a racionalizáló munka, és mérhető eredmények születtek a munkaszervezés megjavítása nyomán.

lexitás, a tartalmi kapcsolat az adott vállalat gazdaság- fejlesztési tervével. Ez az oka annak is, hogy az ilyen szervezési tervek nem tartalmazzák az intézkedésektől elvárt gazdasági eredményt, holott a cél éppen az lenne, hogy a szervező munka mérhető módon járuljon hozzá a vállalat előtt álló feladatok hatékonyabb teljesítéséhez. Más méretekben a vállalatok olyan szervezési feladatokat is előirányoztak, amelyhez nem voltak meg a kellő feltételek. Valószínűleg ilyen és ehhez hasonló okoknak tudható be, hogy a tervbe vett feladatok teljesítése — a közelebbről megvizsgált kereken 130 vállalatnál — 1973- ban nem haladta meg a 65— 70 százalékot.

Kedvezőbbek a tapasztalatok azoknál a vállalatoknál, amelyek a szervezési intézkedéseket megfelelő ösztönzéssel kapcsolták egybe. Ehhez — mivel a bérszabályozás adott rendszere esetenként és átmenetileg valóban fékezheti az ésszerű intézkedéseket is — a kormány kedvező lehetőséget biztosított azzal, hogy azok a vállalatok, amelyek létszámmegtakarítás, illetve létszámcsoportosítás. vagy a műszakszám növelése céljából konkrét intézkedési tervet dolgoznak ki. Indokolt esetben bérpreferen- ciát kapjanak.

A felmérésbe bevont vállalatok csaknem felénél — főleg a kisebb vállalatoknál — tapasztalható, hogy a szervező munka tényleges feladatai keverednek a napi, az operatív vezetési feladatokkal. Ezeken a helyeken a szervezés jobbára zavarelhárító, napi összehangoló tevékenységben merül ki és nem jut el a megalapozott szervezési, racionalizálási funkciók

tényleges gyakorlásáig.

Sok vállalat beiktatott programjába az irányítási, a nyilvántartási és a gazdálkodási folyamatok hatékonyságának javítását célzó szervező munkát. Ezek a tervek azonban nem mindig irányozzák elő a vállalat belső mechanizmus komplex elemzését és tökéletesítését, a különféle irodai munkahelyek munkamódszereinek felülvizsgálatát, a munka konkrét követelményeinek, feltételeinek pontosabb megfogalmazását. (Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy az alkalmazotti létszám növekedése csak lassan mérséklődik.) A szervezési ,fela<ja- • tok között a kelleténél kisebb súllyal szerepelnek a gépi adatfeldolgozás és a számítástechnika alkalmazásának előkészítésével összefüggő tennivalók. is.

A korszerű vezetés és szervezés nem nélkülözheti a megfelelő munkamérési módszereket, hiszen e tevékenységeket csak időtényezők " ismeretében lehet összehangolni, különben nem biztosítható a dolgozók folyamatos ellátása munkával. Jó néhány vállalatnál a munkaszervezési gyakorlat kimerül a munka mechanikus normázásá- ban, amikor is a munkamódszerek és a feltételek érdemi kritikája nélkül és kizárólag teljesítménybérezés céljából alakítanak ki, vagy „korszerűsítenek” időadatokat, normákat. A normamunkát a munkaszervezés részének kell tekinteni. Mindaddig nem beszélhetünk korszerű munkaszervezésről, amíg annak elemi feltétele és egében egyik eredménye területén nem érünk el kellő haladást.

A másik fontos terület az anyagmozgatás, amelyet a vállalatok ugyancsak r.sm mindig tekintenek a termelési rendszer szerves részének. Gépesítésének hatékonyságát többnyire csak közvetlen munkaerő-megtakarításként veszik számításba és figyelmen kívül hagyjuk a korszerűtlen, gépparkot, szervezetien anyagmozgatásnak a termelésre visszaható kedvezőtlen hatásait, azt például, hogy az anyagáramlás ésszerűtlen útvonala és üteme miatt nehezen biztosítható a teimelés rendje, fegyelme: a munkahelyek szervezetlen anyagellátása növeli az állásidőket .rontja a termelési kapacitások kihasználtságát, növeli az átfutási időt, és így tovább.

Fontos feladat a személyi feltételek megteremtése

Hiányzik a tervekből a komplexitás

A vállalatoknak első ízben 1973-ra kellett olyan programot kidolgozniuk, amely szervesen kapcsolódik évi tervünkhöz és magában foglalja az üzem- és munka- szervezés fejlesztésének további, a IV. ötéves terv időszakára szóló feladatait is. Ez nagyrészt megtörtént és ennek megfelelően 1973-ban szinte minden vállalat a saját maga által kidolgozott és jóváhagyott program alapján végezte szervező munkáját. A vállalatok dolgozói megismerték a gazdasági vezetés elképzeléseit és javaslatokkal segítették azok jobb és teljesebb megalapozását.

A tapasztalatok áttekintése azonban felszínre hozott néhány olyan fogyatékosságot is, amelyet ki' kell javítani, illetve a jövőben el kell kerülni.

Elég gyakori hiba, hogy hiányzik a tervekből a komp-.

Az üzem- és munkaszervezés kibontakoztatásában, a legmegfelelőbb módszerek kutatásában, gyakorlati elterjesztésében fontos szerepe van az ágazati szervező intézeteknek. Hazánkban jelenleg 40 olyan intézet van, amely szervezéssel is foglalkozik. Az intézetek tevékenysége azonban ma még nagyobb részében a gépi adat- feldolgozásra, a számítás- technika alkalmazására, illetve annak üzemeltetésére irányul. Az eddigiekben jellemző volt az is, hogy az intézetek nem vagy nem szívesen kötnek olyan szerződéses megállapodást, amelyben garanciát vállalnak szervezési munkájukért, javaslataik megvalósításában pedig többnyire nem vesznek részt. A vállalatok gyakran bírálják az intézetek szervező munkáját, mondván: javaslataik nem vagy nehezen hasznosíthatók és drágák.

Ami az általános tennivalókat illeti: a közvetlen cél most az, hogy az üzem- és munkaszervezési intézkedések az idei és a IV. ötéves terv még előttünk álló feladatainak minél eredményesebb teljesítését szolgálják. Az üzem- és munkaszervezés tés funkciója. Minden vállalati vezetőnek figyelembe kell vennie azonban, hogy az üzem- és munkaszervezés nem légüres térben, hanem alapvetően a vállalati veze- adott politikai és gazdasági környezetben megy végbe, és csak akkor érheti el célját, ha a gazdasági előnyökkel

együtt jól szolgálja a vállár lati kollektíva köjvetlen érdekeit is.

Kellő aktivitásra viszont csak akkor számíthatunk, há megnyerjük az ügynek a munkásokat, a vezetőket, a műszakiakat, ha meg tudjuk értetni, hogy a szervezés fejlesztése minden dolgozó közös érdeke.

A pártszervezetek időről időre ismételten tekintsék át és ellenőrizzék a Szervezés helyzetét, támasszanak konkrét követelményeket a vállalati vezetéssel szemben, tudatformáló munkával segítsék az elhatározott intézkedések minél eredményesebb megvalósítását.

A meggyőzésben és a megvalósításban nagy feladat hárul a termelés közvetlen irányítóira, az üzemvezetőkre, a művezetőkre, éppen ezért olyan helyzetet kell teremteni, ami a felelősséggel együtt megfelelő hatáskört is biztosít ahhoz, hogy munkaterületük szervezettségének tényleges gazdáivá, továbbfejlesztőivé váljanak. A szocialista brigádmozgalom lehetőséget ad a dolgozóknak a közös véleményformáláshoz, az egységes cselekvéshez. A XI. kongresszus tiszteletére, hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára kibontakozó országos munkaverseny jó alkalom arra, hogy mind többen kapcsolódjanak be a szervezettség növelésére irányuló munkába, hogy az üzem- és munkaszervezés korszerűsítése a szó igazi értelmében tömegmozgalommá váljék» (MTI) ., .