Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-16 / 139. szám

I oVtä ?ÍM,ET-MAGYARÖRS?A6 fdfti. hírfái Ä HÉTFŐ: Lemond az olasz kormány — A kormánykoali. ció pártjai szereznek többséget az alsó-szász, országi választásokon — Nixon Salzburgban KEDD: A két dél-vietnami fél vegyes bizottsága felújít, ja a munkát — FKP plénum SZERDA: Afrikai csúcsértekezlet a Szomáliái főváros­ban— Az amerikai elnök megkezdi közel-kele­ti körútját — Francia—nyugatnémet, illetve amerikai—nyugatnémet kültgyminszieri ta­lálkozó CSÜTÖRTÖK: Algírban folytatódott Portugália és Bis­sau-Guinea tárgyalássorozata — Az európai biztonsági konferencia koordinációs értekez. lete Genfben — A NATO hadügyminiszterei Brüsszelben üléseznek — Puccs Észak-Jemen. ben PÉNTEK: A választási kampány befejeződése a Szovjet­unióban: Koszigin és Podgornjj korábbi be. szédei után, Leonyid Brezsnyev találkozik vá. lasztóival — Feszültség Izrael és Libanon ha. tárán SZOMBAT: Gazdasági megszorítások Franciaország- ban — Belpolitikai csatározások Argentinéban Az algíri tárgyalásow megakadása. Gazdaság és politika a nemzetközi küzdőtéren Irta: Konsztantyin Mikulszkij Amikor mára virradóra, nálunk éjfélt ütött az óra, a hatalmas Szovjetország tá­vol-keleti vidékein már meg­nyíltak a szavazóhelységek kapui. Ma választják meg újabb négy esztendőre a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsát s ez az alkalom újabb lehetőséget kínál a szovjet embereknek, hogy kinyilvá­nítsák egységüket, bizalmu­kat az SZKP iránt, elkötele­zettségüket a lenini úton va­ló következetes továbbhala­dásra. A választási kampány zá­ró hetében, a hagyományok­nak megfelelően, fontos meg­nyilatkozások; hangzottak el a párt- és kormány vezetés részéről. Az elmúlt napok­ban a Politikai Bizottság csaknem minden tagja je­lentős beszédet mondott, át­fogva az időszerű problémák széles körét. Gromiko a Szovjetunió külpolitikai kezdeményezéseit elemezte, Koszigin főként a gazdasági feladatokra tért ki, s a szov­jet energiahelyzetet taglalta. Podgomij részletesen tár­gyalta a Legfelsőbb Tanács törvénykezési munkáját. Vé­gül Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára, amikor pén­teken este moszkvai válasz­tóival találkozott szinte ösz- szegzését adta a legjelentő­sebb bel- és külpolitikai problémáknak. A világ ér­deklődését természetesen csak fokozta, hogy a főtitkár pon­tosan két héttel Nixon moszkvai útja, az újabb szovjet—amerikai csúcsta­lálkozó előtt értékelte a nemzetközi helyzet alakulá­sát. Egy kommentár keretei kö­zött nehéz lenne akárcsak címszavakban visszaadni a beszéd tartalmi gazdagságát. Ami első hallásra a legna­gyobb benyomást teszi, ez a beszéd nyugodt magabiz­tossága, realitáson ala­puló töretlen optimiz­musa. Nem titok, hogy vannak olyan erők a világon s nem utolsó sorban az Egyesült Államokban, amelyek szeretnék körbe burkolni a moszkvai csúcsot és célzatos borúlátással ked­vezőtlen légkört kívápnak kialakítani. Az amerikai sajtó egy részének kedvelt témája, hogy a belpolitikai- lag viszonylag gyenge hely­zetben levő elnök most nem köthet megállapodást... (Az SZKP főtitkára találóan ál­lapította meg, hogy senki sem próbál meg nem érett problémákat egyezményekbe kényszeríteni, ám nem lehet indoka az egy helyben to- pogásnak sem. Felvetette pél­dául, hogy eljött az ideje egy megállapodásnak, a földalat­ti atomkísérletek teljes vagy részleges megszüntetésének. Hasonló szellemben történt a moszkvai állásfoglalás az európai biztonsági konfe­renciával kapcsolatban, amelynek előkészületei meg­lehetősen lelassultak Genf­ben. Célzott arra, hogy aK tő­kés világban nemrég bekö­vetkezett személyi változá­sok nem lehetnek akadályai a folytatódó európai együtt­működésnek. Ugyanakkor vannak csoportok, amelyek Európában és kontinensün­kön kívül az enyhülés ellen munkálkodnak, s tegyük hozzá: a nyugati országok­ban immár állandó jelleggel örvénylő belső válságok is fékezőleg hatnak. A nyugat kormányválsága, ezúttal Olaszországra esett, de változott már az új fran­cia kormánylista is, Servan Schreiber reformügyi mi­niszter kiválása után. Rend­kívüli választások előtt áll Izland s ugyanezt a lépést fontolgatták a héten Lon­donban is. A Nixon által ja­Az elfogatóparancsok egy­re sűrűbben jöttek, ám a ré­gi politikai cinkosságok hi­vatalos személyiségek, sót egészen magas állami tiszt­viselők megvesztegetéséhez vezettek. Az az aggodalom, hogy Giuliano följelenti ma­gas állású cinkosait — első­sorban azokat a tanácsadó­kat és felbujtókat, akiket a titokzatos ^rozza Black kül­dött —, a bűnösökről átter­jedt a maffiásokra is. Ezért még mindig fűt-fát ígérget­tek Giulianónak, dédelget- ték-pátyolgatták. Még az 1943-as választási hadjárat­ban is elhalmozták ígéretek­kel. Már nem százmillió lí­rákat, mint 1947 elején, de más segítséget kapott: liszt- és tésztaszállítmányokat monteleprei gyárába, nyug­tatgató leveleket az Egyesült •Államokból, hivatali protek­ciót. Hát még a húgát meg az anyját milyen becsben tar­tottak a választási kampány idején! Még mindig ők vol­tak a veszélyes bandita leg­drágább hozzátartozói. És a nép nem hitt az újságoknak, amelyek Giulianót vádolták a portellai gyilkossággal. És aki el is hitte, azt tartotta, hogy tévedés volt, nem is az ő hibájából történt. A vér­fürdő áldozatai tehát nem azok, akiket lemészároltak, hanem a mészárlók. A nép­kegyelem túlment az éssze­rűség határain: szegény Tü- ridduzzo, hányszor csapták vasolt és jövő szetdára ösz- szehívott atlanti csúcstalál­kozó ezért eleve sok ideig­lenességet rejt magában. Ám mégis fontos vetülete van a szovjet—amerikai csúcs szempontjából, Nixon ugyan­is Brüsszelből utazik Moszk­vába, tehát az európai témák napirendre kerülésekor, a szövetséges vélemények is­meretében nyilatkozhat. Mozgalmas hete volt a Közel-Keletnek is. Befejező­dött a szíriai—izraeli csapat­szétválasztás első szakasza, annál feszültebb a helyzet Izrael és Libanon határán, ahol a Samiri palesztin kom­mandó akciója nyomán nagy izraeli erők vonultak fel. Az amerikai elnök közben foly­tatja körútját a térség or­szágaiban. Azt tapasztalhat­ja — erre természetesen a különböző meglátogatott or­szágoknak más-más hang­súllyal hívták fel figyelmét — hogy a csapatszétválasz­tás még nem jelenti a bé­két. Sok minden tartozik még az elmúlt napok krónikájá­hoz: Portugália és Bissau— Guinea tárgyalásainak algí­ri újrafelvétele majd meg­szakadása, a hullámzó árgen- tin helyzet, az észak-jemeni katonai hatalomátvétel, s két furcsa meghívás is. Be­jelentették, hogy pekingi lá­togatásra invitálták Josef Strausst és Jackson szená­tort, a nyugatnémet illetve amerikai reakció vezéralak­jait. Minthacsak illusztráció akarna ez lenni a Brezsnyev beszéd egyik fontos részéhez, amelyben újra hangsúlyozta, hogy a maoista vezetés ösz- szefog a szélsőjobboldal hangadóival. Ez a magatar­tás, amely távol áll minden elvi politikától azonban egy­re több fiaskót szenved. A legújabb példa: a Biztonsági Tanács ellenvetés nélkül ENSZ-tagságra javasolta a hetvenötmilliós Bangladest, a korábbi pekingi vétó nerti is­métlődbe1 ?tt meg... Réti Ervin be, hányszor árulták el! ö igazságot akar, mindenkinek jót akar. Ám a választások után az újabb ígérgetők is eltűntek a hatalom ködében, tekin­télyükbe burkolóztak. Nem, senki se ígért semmit — vá­laszolták Giulianónak, ami­kor Camporealéban Vanni bátyám birtokán találkozott a „félelmetesekkel”. Rómá­ban meg nem akartak szóba állni vele, minden ajánlatát visszautasították. Rómában azt állították, hogy brigan- tikkal csak a rendőrségnek lehet dolga. És csakugyan, új rendőr- kapitányt küldtek Szicíliába: az agyafúrt és határozott Ci- ro Verdiant. Nagykaliberű rendőr, aki mindenkit eltá­volított Giuliano és a banda központi magjának közelé­ből. Jogtalan fegyverviselé­sért vagy tiltott legeltetésért letartóztatott egy csomó maffiást, éppen Giuliano „barátait”. Razziákat, letar­tóztatásokat, házkutatásokat rendelt el. Erőskezű rendőr volt,' ugyanakkor igyekezett személyes kapcsolatba ke­rülni a banditával, mert el kellett kerülnie a botrányt, mind a per előtt, mind utána és alatta. Ez a tehetséges ember tisztában volt azzal, hogy Giulianónak eszébe juthat még, hogy zsaroljon, szolgál­hat még nagy leleplezések­kel. Tudta, hogy bizonyos szicíliai előkelőségek hallga­tólagos beleegyezésével a külföldi ügynökökre is fröcs­IMMAR HÁROM ESZ­TENDEJE ANNAK, hogy az SZKP XXIV. kongresszusa meghirdette a békeprogra­mot. Az elmúlt időszakot a szocialista közösség országai­nak jelentős sikerei teszik emlékezetessé a nemzetközi kapcsolatok normalizálásá­ért, a „hidegháború” torla­szainak eltávolításáért vívott harcban. A békóoffenzíva kifejezés­re juttatja a szocialista or­szágok külpolitikai irányvo­nalának stratégiai elvét: el kell érni, hogy a két ellen­tétes társadalmi rendszer történelmi vitája teljes mér­tékben a békés gazdasági verseny medrébe terelődjék, hogy ez a verseny ne a há­borús előkészületek, hanem az érdemi együttműködés síkján folyjék. Ma már be­értek az objektív feltételek ahhoz, hogy ez az irányvo­nal eredményesen valósul­jon meg a gyakorlatban. A háborűellenes harcnak meg­bízható alapja van: a szoci­alista tábor ereje. A szocia­lista országok részesedése a világ Ipari termelésében az 1937. évi 10 százalékról a hetvenes évek elején 39 szá­zalékra emelkedett. A Szov­jetunió és a többi KGST- tagállam részvétele a világ Ipari termelésében ma már meghaladja az Egyesült Ál­lamok részesedését, és kö­rülbelül 1,7-szerese a nyu­gat-európai kapitalista or­szágok részvételének. AZ EGYES KAPITALIS­TA ÁLLAMOK objektív gaz­dasági érdekei elkerülhetet­lenül arra sarkallják őket, hogy kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatokat épít­senek ki a szocialista orszá­gokkal. A kapitalista államok nö­vekvő érdekeltsége a szocia­lista világgal való gazdasági kapcsolatok fejlesztésében a nemzetközi helyzet normali­zálásának fontos ösztönzője. Ez azzal magyarázható, hogy éppen a gazdasági szférában gyökeredzik sok olyan hosz- szú ideig ható tényező, amely elősegíti a „nincs hideghá­ború” állapotból a különbö­ző társadalmi rendszerű or­szágok tartós békés együtt­működésére való áttérést. csenhet abból a portellai vérből. Még Giuliano anyjának és húgának letartóztatását is elrendelte: a bandita dühödt leveleket írt a sajtónak, fe­nyegetőzött, szerettei mégis túszok maradtak. És Crozza Black kezében is volt egy túsz, Amerikában: imádott húga férje. Valamit tennie kellett: ta­lálnia kellett egy felelőst, egy „árulót”. Egy öreg maf­fiást választott, akinek már befellegzett, részben mert idős volt, részben mert el­haltak római protektorai. Az első maffiás volt ez, aki Giuliano életében megjelent, aki rossz útra vezette, igen: Santo bátyám Partinicóból. Minden elfelejtett ígéretért, minden csalódásért és áru­lásért ő lett a felelős. És 1948. július 17-én Partinico főterén fényes nappal gép­pisztolysorozat éfte az öreg maffiavezért. Egy cédulát ta­láltak a holttesten: „Giulia­no így bünteti meg az áru­lókat!” Az a hír járta, hogy Santo bátyám, meg akart szabadul­ni a bandita fenyegetőzései­től, ezért nagy titokban át­adta a rendőrségnek a titkos címeket és irányelveket. És a hír eljutott Giulianóhoz, annyira, hogy szeptember 3- án éjjel Partinicóban az Ez­rek kőrútján géppisztollyal leterítettek egy csendőrtisz­tet, egy rendőrtisztviselőt meg egy altisztet, akik ép­pen Giulianót keresték. A lövések a Hid madonnája A szocialista országok a nemzetközi enyhülést célzó politikai folytatását meg­könnyítő tényezőnek tekin­tik azt a körülményt, hogy a nemzetgazdaságoknak min­den országban társadalmilag fokozo.lt mértékben szüksé­gük van a külkapcsolatokra. Ámde semmiképpen sem te­kintik ezt automatikusan ér­vényesülő folyamatnak. No­ha végső sörön a gazdasági szükségletek határozzák meg az osztályok politikáját, ez utóbbi jelentős autonómiá­val bír és viszonylag önálló szerepet játszhat. A politika és a gazdaság kölcsönhatá­sának olyan a dialektikája, hogy egyáltalán nem zárja ki a „politika elsőbbségét a gazdaság fölött”, amint er­ről már Lenin is írt. A kül­politika nem egyszerű tük­röződése a gazdasági folya­matoknak és szükségletek­nek. így a nemzetközi eny­hülés politikája, amelyet a szocialista közösség folytat, megveti a világgazdasági kapcsolatok bővítésének út­ját. A tevékenység-cseréhez meg kell lenniük bizonyos politikai előfeltételeknek az államközi kapcsolatok szfé­rájában. Elsősorban a békés egymás mellett élés elisme­rése, a belügyekbe való be nem avatkozás tartozik ezek közé az előfeltételek közé. SOK NYUGATI KÖZGAZ­DÁSZ és politikus meg­érti, milyen létfontosságú a szocialista világrendszerrel * való gazdasági kapcsolatok sokoldalú és akadálymentes fejlődése. Mint ezt az Inter­national Affairs című folyó­irat megírta, „sok hírmagya­rázó hajlamos az össz-euró- pai együttműködést fonto­sabb feladatnak tekinteni, mint az Európai Közösség konszolidációj át”. Ugyanekkor egyes kapita­lista köröknek nincsenek Ínyükre a végbemenő válto­zások. Hiszen a békés egy­más mellett élés légköre megkönnyíti egyrészt az új társadalmi rendszer előnyei­nek gyakorlati realizálását a szocialista közösség országa­iban, másrészt a népek el­szigeteltségének leküzdését, a burzsoá propaganda által a szocialista életformáról nevű nyomoregyedből, a körútra vezető sikátorból jöttek. Olyan városrészből, amelynek másik vége már a városon kívül van. 1948 vége felé a banda néhány tagja Giuliano bele­egyezésével kivándorolt. A vezér pénzt is adott nekik, segített megszervezni az át­kelést egy halászhajón Cas- tellammare del Golfóból Tu­néziába. Mannino, Terra- nova, Rosario Candela és Palma Abbate az idegenlé­gióba akart belépni. Uj zász­lót kerestek. Giuliano is azon tűnődött, hogy utánuk megy.- féltette azonban a családját, féltette azokat a fiúkat, akiket ő kényszerített a tömegmé­szárlásba. Barátja, Geloso sürgette: írjon egy emlék­iratot az ártatlan fiúk vé­delmében és Giuliano' neki is látott. Pisciotta és Passa- tempo azt tanácsolta, hogy emlékiratában adja közre megbízói nevét, legalább a fejesekét; Geloso azonban lebeszélte: „Ha jót akarsz a fiúknak, akkor azt kell val­lanod, hogy nem voltak megbízók” — mondta. Giu­liano megírta, aztán széttép­te, aztán újra megírta. Verdiani rendőrkapitány nehéz feladatot kapott: le kell zárnia az egész bandi- tizmussorozatot, éspedig bot­rányok nélkül, anélkül, hogy alkalmat adna a bűnözők­nek, hogy besározzák a köz­életet, szégyent hozzanak a társadalomra; ugyanis a vádlottak padjára ültethet­ték volna Szicília jónéhány politikusát, jó pár szövetsé­ges ügynököt, akik politikai terrort hurcoltak az országba a banditizmus révén. (Folytatjuk) terjesztett hamis elképzelé­sek megszüntetését. Óe va­jon alapul szolgálhat-e ez a szocialista országokkal szem­ben olyan vádak emelésére, hogy békekezdeményezéseik „politikai célokat” követnek, mint ezt olykor a „hideghá­ború” trubadúrjai teszik? Az ilyen „vádak” vissza­szállnak szerzőikre, az álta­luk védelmezett kapitalista rendszerre. Mert nem a szo­cializmus „bűne”, hogy az általa vezetett békehare megfelel az emberiség érde­keinek, hogy a róla terjesz­tett igazság nem gyengíti, hanem erősíti a szocializmus tekintélyét és befolyását Ami pedig a Szovjetunió és a többi szocialista ország külpolitikáját illeti, az vál­tozatlanul a más államok belügyeibe való be nem avatkozás elvét követi. A marxizmus—leninizmus ab­ból indul ki, hogy nincs szükség „a forradalom ex­portjára”, mivel a forrada­lom egyik vagy másik ország belső talaján fog beérni Nyugaton viszont nem vesz­tek ki „az ellenforradalom exportjának” hívei, akik semmit sem tanultak a tör­ténelemből. Még megfigyel­hetők olyan kísérletek, hogy a nemzetközi kapcsolatokat a politikai zsarolás eszközé­ül próbálják felhasználni, hogy e kapcsolatok leple alatt a „hidverés” politikáját folytassák, vagyis politikai és ideológiai diverziókat hajtsanak végre. AZ ELET KÉZZELFOG­HATÓAN BIZONYÍTJA, hogy a marxista—leninista külpolitika következetesen szolgálja a világgazdaság fejlődését, a népek nemzeti és társadalmi felszabadulá­sához, a bizalom és kölcsö­nös megértés, a béke és a* érdemi együttműködés lég­körének kialakulásához szük­séges kedvező feltételek megteremtését. I elitéi baloldal nyilatkozata Az Unitá szombaton közli a Chilei Népi egységfront, az illegalitásba kényszerített baloldali koalíció első közös nyilatkozatának teljes szöve­gét. A nyilatkozat, amely má­jus 1-én született Chilében, és amelyet föld alatt terjesz­tenek az országban, felhívás egységes antifasiszta front megteremtésére. A népi egységfront pártjai megbélyegzik a brutális fa­siszta elnyomó rendszert, amely az ország legreakeió- sabb erőinek és az őket tá­mogató amerikai imperializ­musnak szolgája. „Nem sza­bad elhallgatnunk azt sem, hogy felelősséggel tartozunk sok tévedésért. Politikánkat jobb és baloldali torzulások jel­lemezték, amelyek megkönnyí­tették az osztályellenség fö­lülkerekedését” — hangoztat­ja e nyilatkozat, részletezve a népi kormány által elköve­tett politikai hibákat, s le­vonva belőlük a tanulságé­PCclts A külföldi és a chilei nagy­tőke uralkodik jelenleg a chi­lei gazdaságon, a kormány nyílt és véres fasiszta dikta­túrát valósít meg. A chilei nép óriási többsége elutasítja ezt a diktatúrát. „Meg kell szilárdítani, el kell mélyíteni a forradalmi és a haladó, de­mokratikus antifasiszta erők egvségét. szövetségét. Harcot kell folytatni a demokratikus szabadságjogok visszaállítá­sáért, az életszínvonal és a foglalkoztatottság javításáért, a nemzeti politikai és gazda­sági függetlenségért. Az an­tifasiszta népfront végső cél­kitűzése a diktatúra megdön­tése, új nemzeti népi demok­ratikus állam létrehozása” — hangoztatja a nyilatkozat, amely végül az antifasiszta harc formáit vázplja, kiemel­ve a nemzetközi szolidaritás jelentőségét EFLICE CHILANTI: Három zászlói Salvatore Giulianónak 40.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents