Kelet-Magyarország, 1974. június (34. évfolyam, 126-151. szám)
1974-06-15 / 138. szám
A EeEfFt m* im. 'fffnTus isT* 1 (Folytatja ai L. oldalról) zőbb feltételeket a szocialista kultúra és tudomány fej- leszteséséhez. Azt óhajtjuk, hogy a jövőben is erősödjék az alkotó értelmiségnek a nép létéhez, a munkásosztályhoz és a falusi dolgozókhoz fűződő kapcsolata. Azt óhajtjuk, hogy a demokratikus igényes és elvtársi légkörben megsokszorozódjanak a kommunizmust építő nép számára olyannyira szükséges szellemi értékek.” Leonyid Brezsnyev kifejezte azt a meggyőződését, hogy a szovjet kultúra és tudomány munkásai mindig történelmi hivatásuk magaslatán fognak állni. Most pedig engedjék meg, hogy kitérjek az SZKP külpolitikájára. A párt az elmúlt években rendkívül intenzív és megfeszített tevékenységet fejtett ki a külpolitikai fronton. Tudják elvtársak, hogy ez mivel függőt össze. A nemzetközi helyzet a szovjet nép alapvető érdekei, a béke megóvása iránti gondoskodás arra kényszerítettek bennünket, hogy erőinket a komoly nemzetközi problémák megoldására összpontosítsuk. Robbanással fenyegetett a közel-keleti helyzet. A hidegháború szelleme ránehezedett a népek tudatára és életére. Az Egyesült Államokkal, az NSZK-val és sok más tőkés nagyhatalommal való kapcsolataink feszültek voltak. Pártunk ezt a helyzetet sohasem tekintette elkerülhetetlennek, még kevésbé normálisnak. Az általános nemzetközi erőviszonyok értékelésénél már néhány évvel ezelőtt arra a következtetésre jutottunk, hogy van reális lehetőség a nemzetközi helyzetben elérendő alapvető fordulatra. Arról volt szó, hogy kilépjünk a felhalmozódott problémák tárgyilagos megvitatásának és megoldásának tágas mezejére. E szándékok összegezett kifejezését, ezt a politikát fogalmazta meg az SZKP XXIV. kongresszusán meghirdetett békeprogram. Nincs egyetlen szovjet ember sem, aki ebben a programban né látná az ország sorsa iránti, a saját maga és valamennyiünk jövője iránti gondoskodás megtestesülését. Nincs egyetlen szovjet ember sem, aki ne gyűlölné a háborút. Minden elképzelésünk és minden tervünk ösz- szefügg a béke megóváséval. Most a virágzás időszakában érett korba lépett a szovjet emberek első nemzedéke, amelynek nem kellett menetelnie a háború országútjain, nem kellett átélnie a háborús idők nehézségeit és megpróbáltatásait. Egyszerűen kifejezve magam, elvtársak, rendkívül szeretném, hogy gyermekeink és unokáink sohase tudják meg mi a háború. A párt ennek érdekében tűzte ki a békeprogramot és indított harcot a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerének alapvető megjavításáért. Erőfeszítéseink eredményei közismertek. Kedvező eredményeket értünk él a nemzetközi helyzetben. Ez mindenekelőtt annak eredménye, hogy a szocializmus, a szocializmus sikerei, ereje és példája befolyásolja a világ eseményeinek alakulását. Ez annak eredménye, hogy a szocialista országok közössége céltudatos és összehangolt politikát folytat. Minden bizonynyal kijelenthetem, hogy a szocialista államok külpolitikai erőfeszítéseinek összehangolása korábban sohasem volt olyan alapos és olyan hatékony, mint az utóbbi években. A szocialista államok külpolitikai síkon állandó kontaktusban és teljes egyetértésben tevékenykedtek. A béke és a szocializmus erői kitartó küzdelmében az egyik legjelentősebb esemény volt az amerikai imperializmus agresszív háborújának megszüntetése Vietnamban. Békeprogram a megvalósítás útján főképpen a Szovjetunió és a szocialista országok politikája következtében, a nemzetközi kapcsolatok légkörének megváltozása következtében a korábbinál kedvezőbb feltételek jöttek létre az imperialista agresszió elleni harcra és arra, hogy felszámoljuk a háború tűzfészkeit a Közel-Keleten. Sikerült megállapodásra jutni a csapatszétválasztásban a Si- nai-Félsziget és a Goian- fennsík térségében. Ugyanakkor látnunk kell, hogy ezek csupán az első lépések. A rendezés fő kérdéseit még meg kell vizsgálni a genfi konferencián. Ez a feladat rendkívül bonyolult. Csakis a konferencián részvevő államok közös erőfeszítésével oldható meg. A Szovjetunió eddig is hozzájárult, a jövőben is hozzájárul ehhez az ügyhöz. Álláspontunk a közel-keleti válság végleges rendezését, illetően jól ismert. Minden alap megvan arra, hogy kijelentsük: a békeprogram legfontosabb pontja — a legveszedelmesebb háborús tűzfészkek felszámolása — a megvalósulás útján halad. Nem keveset értünk el külpolitikánk más területein is. Ha azt vesszük, hogy az enyhülés tendenciája uralkodó vonássá vált a helyzet alakulásában, akkor ez különösen Európában szembetűnő. Ma joggal beszélnek Európáról, mint kontinensről, amely fontos láncszem lehet a békés egymás mellett élés elvein, a hatékony biztonságon és az egyenrangú együttműködésen alapuló államközi kapcsolatokban. Az európai légkör változásában nem kis szerepet játszott a realista tendenciák felülkerekedése Franciaország, majd az NSZK politikájában. Kétségtelen, hogy ebben az érdem az olyan politikai vezetőké, mint De Gaulle, Pompidou, Brandt és azoké az erőké, amelyekre az előbbiek támaszkodtak, ök meg tudták érteni, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak a hidegháborúra orientálódó Szisztémája veszedelmes zsákutcába jutott, hogy ez a szisztéma alapvetően ellent-'" mond országaik nemzeti érdekeinek. Az a törekvésük, hogy konstruktív kapcsolatokat teremtsenek nyugat— keleti viszonylatban, növelte az általuk képviselt államok tekintélyét az európai és a világpolitikában. Most Franciaországban és az NSZK-ban új emberek kerülték a vezetésbe. Gis- caj-d d’Estaing elnök és Schmidt kancellár már első megnyilatkozásaiban hangoztatta, hogy megőrzi és folytatja mindazt, amit elődeik kezdtek. Franciaországnak és Nyugat-Németország- nak ez a politikája megértésre és viszonzásra talál a Szovjetunióban. A békés egymás mellett élés útján ma tucatnyi állam halad: kicsi és nagy, katonapolitikai csoportosulásokba tartozó és azokon kívül álló államok. Kiala- ■ kultak a lehetőségek, hogy jelentős mértékben bővítsük kapcsolatainkat Olaszországgal. Jó az együttműködé-, sünk Finnországgal, a Skan- dináv-országokkal, Ausztriával és más államokkal. Bizonyos előrelépések történnek Nagy-Britanniával való kapcsolatainkban is. Megindult a folyamat, hogy Európa a tartós béke és az eredményes együttműködés övezetévé váljon, s ezt a folyamatot mindenképpen támogatni és folytani kell. E célból mindenekelőtt sikeresen kell befejezni az európai értekezletet. Helsinkiben és Genfben már jelentősen sikerült lehetőséget találni számos fontos és bonyolult kérdés megoldására. De miért is titkolnánk: egyes államok küldöttségei megkísérlik bonyolítani a helyeztet, hol ezt, hol azt javasolják, többek közt olyasmit is, amiről előre tudott, hogy elfogadhatatlan, vagy egyáltalán semmi köze az ügyhöz. A huzavona és a halogatás taktikájának hívei kérdezzék meg maguktól, hogy az értekezlet sikeres befejezése helyett milyen alternatívát tudnak javasolni? Térjünk visssza az államközi kapcsolatok régi, feszült helyzetéhez, amibe az európai népek végleg belefáradtak a hidegháború évei alatt? Megértik-e egyáltalán ezek a személyiségek, hogy a dolgok ilyen fordulata miatt mekkora felelősség hárul rájuk? Ez ugyanis homlokegyenest ellentmondana a népek alapvető érdekeinek, hiszen a népek nyugalomban szeretnének élni s ezért olyan hathatós döntéseket várnak az értekezlettől, amelyek szilárdítanák Európa békéjét és biztonságát. Meggyőződésünk, ha megvan hozzá az óhaj, akkor meg lehet találni a kielégítő és mindenki számára előnyös megoldást azokra a kérdésekre, amelyekhez valóban közük van a dologhoz és amelyeket még nem sikerült megoldani. Az elmúlt évek egyik legfontosabb külpolitikai eseménye az a jelentős fordulat, amely a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban ment végbe. A XXIV. pártkongresszus határozataihoz igazodva, elvileg közelítettük meg ezt a kérdést, számoltunk azzal, hogy a béke A szovjet—amerikai Mint tudják, hamarosan Moszkvában lesz ismét Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke. Sor kerül a szovjet és az amerikai vezetők harmadik találkozójára. Ezt a találkozót érthető érdeklődéssel várják nemcsak a két országban, hanem az egész világon. A nyugati sajtóban borúlátó értékeléseket olvashatunk a moszkvai találkozó lehetséges eredményeiről. Mi azonban másképpen gondoljuk. A szovjtet —amerikai kapcsolatok javulása folytatódhat, és kell is, hogy folytatódjék. Természetesen senki Sem akarja hebehurgyán megoldani a még meg nem érett kérdéseket Egy helyben azonban nem topoghatunk. Méltányolva az elért eredményeket, Ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a még fennmaradt i nehézségik és problémák féléit söm. Ilyenek vannak. Annál inkább teljes mértekben ki kell aknáznunk a kínálkozó lehetőségeket az előbbréjutás érdekében. Ez a szovjet—amerikai politikai kapcsolatokra vonatkozik. Teljes mértékben vonatkozik gazdasági kapcsolatainkra is. Sajnos, a legfontosabb és a legbonyolultabb problémák a fegyverkezési hajsza korlátozásának területén maradtak fenn. Ezek körül élénk vita fejlődött ki. Azok az amerikai és az Egyesült Államokkal szövetséges körök, amelyek ellenzik az enyhülést, szeretnének lendületet adni a fegyverkezési hajszának, s most megkísérlik, hogy ezért a hajszáért a Szovjetuniót hibáztasscák. Ez a valóság nyilvánvaló elferdítése. Talán nem mindig érdemes a múltat emlegetni. Az adott esetben azonban telfenntartása és a nemzetközi légkör javítása szempontjából menniyre jelentősek a szovjet—amerikai kapcsolatok. A haladás ebben az ügyben szemmellátható. A Szovjetunió és az Egyesült Államok nagy fontosságú okmányokat írt alá: a békés egymás mellett élés elvein alapuló kölcsönös kapcsolatainkról és a nukleáris háború elhárításáról, az első lépésekről a hadászati fegyverek korlátozásában. Megállapodást kötöttünk a sokoldalú, kölcsönösen előnyös együttműködésről. Ezek az okmányok és megállapodások jó alapul szolgálnak ahhoz, hogy ne csak diplomáciai síkon, hanem számos más területen is a két ország üzleti körei, tudósai, művészei, közéleti személyiségei között is széles körűen kifejlesszük az érintkezéseket és a kapcsolatokat. Az amerikai kongreszszus számos kiemelkedő személyisége járt a Szovjetunióban. Viszonzásként nemrégiben a mi parlamenti küldöttségünk látogatott az Egyesült Államokba. kapcsolatok jesen helyénvaló. Közismert tények tanúskodnak amellett, hogy a fegyverkezési hajszát, a tömegpusztító fegyverfajták előállftásában kialakult vetélkedést ránk erőszakolták. Nem mi kezdtünk atombombát, hadászati rakétákkal felszerelt tengeralattjárókat, több robbanófeje* rakétákat és más fegyverfajtákat gyártani. Véleményünk szerint az 1972-ben és 1973-ban megkötött szovjet—amerikai megállapodások a fegyverkezés korlátozásának kérdéseiről járható utat jelentenek jó célok felé, és ezen az úton kell továbbhaladnunk. Síkraszál- lunk amellett, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió kölcsönös megegyezés alapján maximális mérték- tariásl tanúsítson fegyverzeteik további kifej lesztetésé- beír, kössön olyan megállapodást, amely kizárná az újabb és újabb hadászati fegyverrendszerek létrehozását. Készek vagyunk már most megállapodni az Egyesült Államokkal a föld alatti atomrobbantások korlátozásában, egészen az egyeztetett határidőn belüli teljes eltiltásáig. Vagyis, ha az Egyesült Államok kormánya tartja magáit az egyenlő biztonságnak a megállapodásainknak rögzített elveihez, és lemond a kísérletről, hogy egyoldalú előnyökhöz jusson, akkor a Szovjetunióiban mindig jó- szándékú és aktív partnerre talál az olyan fontos ügyben, mint a hadásza'! fegyverek korlátozása és csökkentése. Kedvezőek a változások a Szovjetunió Japánnal való kapcsolataiban. A Tanaka miniszterelnökkel megtartott tavaly októberi találkozón mindkét fél sfkrjwzáüt amellett, hogy a kapcsolatokat a javulás medrébe kell terelni. Már jelentős üzleteket kötöttünk. amelyek mindkét fél számára előnyösek, és a jövő távlatai gém rosszak. Remélhető, hogy párhuzamosan fejlődnek a szovjet—japán kapcsolatok politikai síkon is. Ebben a vonatkozásban jelentős országunk gyümölcsöző együttműködése Indiával, Afganisztánnal, Banglades- sel és más ázsiai országgal Javultak kapcsolataink Argentínával. Meghívtuk a Szovjetunióba Peron elnököt, aki a meghívást elfogadta. Gondolom, hogy ez a látogatás a küszöbön álló tárgyalások, valamint a politikai és gazdasági érintkezések fejlődése a két, ország között mindkét nép javára válik. Szóval, elvtársak, az elmúlt években sok minden változni kezdett a világban, félúton azonban nem állhatunk meg. Az eny"' ülésnek visszavonhatatlanná kell válnia és ezért folytatjuk a küzdelmet. Síkraszállunk azért is, hogy a politikai enyhülést a katonai enyhülés egészítse ki- A fegyverzet korlátozása terén, mint ismeretes, sikerült több nemzetközi megállapodást kötnünk és ezek nélkül a helyzet ma bizonyára súlyosabb lenne. A fegyverkezési hajszát azonban sajnos nem sikerült megállítanunk. Ilyen körülmények között a Központi Bizottság, államunk számos vezető szerve továbbra is lankadatlan figyelemmel kíséri szocialista hazánk védelmi potenciáljának szilárdítását. Ezzel egyidejűleg fáradhatatlanul harcolunk azért, hogy reális lépéseket érjünk el a leszerelés terén. A fegyverkezési hajsza hívei azzal érvelnek, hogy a fegyverzet korlátozása, de még inkább csökkentése kockázatos dolog. Valójában azonban sokkal kockázatosabb a fegyverek korlátlan halmozásának folytatása. Ebből indulva újból és újból felszólítjuk az államokat. a kormányokat, hogy vessenek véget a fegyverkezési hajszának, közeledjenek a nemes célhoz — az általános és teljes leszereléshez. A méreteiben óriási feladat megoldása bonyolultságának tudatában készek vagyunk részintézkedésekre is a fegyverzet korlátozása és csökkentése területén. Ebben foglalható össze a többi között álláspontunk a középeurópai haderőcsökkentési tárgyalásokon. A pozitív nemzetközi politikai változások rögzítésének és a tartós béke anyági alapjai megteremtésének fontos tényezője a gazdasági, a tudományos és a műszaki kapcsolatok sokoldalú fejlesztése. Ez mindén állám érdekének megfelel. Nyugaton azonban vannak körök, amelyek az ilyen kapcsolatokért cserébe politikai és ideológiai engedményeket szeretnének kierőszakolni tőlünk. Ez hiábavaló fáradozás. Álláspontunk az, hogy egyenrangú és előnyös alapoFELICE CHILANTI: Hárona zászlóiSalvafotß Git*liánénak 39. És Giuliano megírta a jelentést, belevette a neveket is: kik voltak a megbízók és kik a végrehajtók, menynyi pénzt költött. Crozza Blacknek számadást kellett készítenie. Crozza Black Ugyan elsősorban azt akarta, hogy Giuliano saját keze írásával kompromittáljon néhány szicíliai politikust. Csak így, cinkosként magához láncolva akadályozhatja meg, hogy a rendőrség vagy a parlameht veszélyes nyomozást indítson. A dokumentum megérkezett az Egyesült Államokba. Sciortino is odaért nagy titokban, és nyomban állást talált egy légitársaságnál. Mióta Giuliano egyedül van, nagyon lecsökkentette a banda központi magját: Pis- ciotta és Passatempo tudja csak, hogy merre található a vezér. Giuliano természetesen bizonyos dolgokban kénytelen rábízni magát a maffiára, például szállásügy- ben, vagy ha közvetítőre van szüksége az emberrablásoknál meg más egyéb dolgainál, de két alvezérével — jó lövészek, tettre kész, hűséges emberek — semmitől se kell tartania. Aki Giulianót elárulja, az még ma is halállal fizet. Most, hogy semmilyen zászló nem rejti el élete és tettei valóságát, még kegyetlenebb, vadabb és ridegebb lett. Ereje önmagában rejlik, vagy még inkább abban, hogy mindig készséges bérgyilkosokra számíthát, ha egy „áruló” testvérét vagy fiát el akarja hallgattatni. Közben írja a leveleket az újságoknak, elhárítja magáról a felelősséget a vérfürdővel kapcsolatban: tiltakozik, hogy neki tulajdonítanak minden Szicíliában elkövetett bűntényt. Az Egyesült Államok elnökének, Trumannak is küld egy levelet, amelyben a kommunizmus elleni harcban szerzett érdemeit hangoztatja, ugyanakkor a baloldali lapoknak is ir, hogy sose követett el semmi rosszat á szegény nép, a munkásság ellen. Az 1948-as év forró hangulatú választási kampánynyal kezdődik. A kommunistákat és a szocialistákat kirekesztették a római kormányból: a kereszténydemokrata párt van uralmon. A kommunizmus elleni harcot már maga a kormány vette kezébe, Crozza Black frontjára nincs szükség, közbelépése inkább zavarja a demokratizmus leplébe burkolózott mérsékelt és konzervatív erők választási sikerét. Amikor Giuliano tekintélyes maffiavezérekkel találkozott, emlékeztette őket ígéreteikre. A maffiások azonban csak vállukat vono- gatták: az 1947. május—júnikon, a szuverenitás bármii yea megsértését és a belügyekba való beavatkozást kizárva, minden állam reszt vehesseii a nemzetközi munkamegosztásban. Ez előmozdítaná a világgazdasági kapcsolatok általános fellendülését, amelyeknek jelentősége szakadatlanul növekszi k . A harcban azért, hogy rögzítsük a nemzetközi kapcsolatokban élért pozitív lépéseket, nagy jelentőségre tett szert még egy tényező: a széles körű közvélemény aktivizálódása. Az enyhülés politikája napjainkban valóban tömegbázisra tesz szert. Állandó gondoskodásunk továbbra is az, hogy megszervezzük az érintkezéseket más országok társadalmával, fejlesszük a kapcsolatokat parismenti, szakszervezeti és más vonalakon, mindenképpen szélesítsük a béke híveinek arcvonalát. A nemzetközi síkon tapasztalható általános pozitív eredményekkel ellentétben tevékenykedik a Kínai Népköz- társaság vezetősége. Peking militarista és soviniszta hangulatot szítva az országban, külpolitikai célkitűzései aek rendelte alá a harcot a S’ o.v- jetunió és a többi szocialista ország ellen, a kísérleteket az enyhülés meghiúsítására. A pekingi vezetők az utóbbi időben odáig mentek, hogy nyiltan szövetkeztek a legszélsőségesebb reakció képviselőivel — a chilei juntával, Valamint Anglia, az NSZK, az Egyesült Államok és más országok imperialista burzsoáziája jobboldali szárnyának vezetőivel. És ez mindennél jobban leleplezi a pekingi politika valódi arculatát. Kínával való kapcsolata-: taink vonatkozásában ml természetesen továbbra is visszautasítjuk a szovjetellenes rágalmakat, szilár:: aa óvjuk államunk érdekeit, biztonságunkat Ugyanakkor hívei vagyunk annak, hogy rendezzük kapcsolatainkat Kínával a proletár internacionalizmus megbízható alapján helyreállítsuk barátságunkat a hatalmas kínai néppel. Egyszóval, ebben a fontos kérdésben is következetesen Igazodunk a XXIV. pártkongresszus irányvonalához. Elvtársak:! Az SZKP külpolitikáját áthatja a szovjet nép iránti mélységes gondoskodás. Ugyanakkor ez a politika teljes mértékben megfelel valamennyi forradalmi erő érdekeinek, minden nép vágyainak. Ez a politika osztálypolitika, szocialista politika, s valóban internacionalista irányvonal. Az SZKP óriási felelősségének tudatában vesz részt a kommunista mozgal im előtt álló közös feladatok megoldásában. Pártunk szent kötelességének tartja, hogy erősítse a hatalmas mozgalom tekintélyének és össze- forrottságának növelését, amely a szocializmusért, és a békéért, a nemzeti és a társadalmi szabadságért folytatott világméretű küzdelemben a legbefolyásosabb politikai erőt képezi. nsi események nem szüPek Jó vért. Most új szelek fuj- dogálnak. A maffiások már a kormány új urainak főkortesei. Esténként Giuliano néha fölemlegeti Passatempóval és Gasparino Pisciottával régi életét. Életüket. Hová lettek azok a nagyhangú szeparatista vezérek? Hát az az ügyvéd, áld úgy adta a hőst? Meg a képíviselő, a báró, a herceg? Hát a mo- narchista vezérek hová tűntek? Crozza Black szószólói, az amerikaias kiejtéssel beszélő gengszterek Is eltűntek a színről. Azelőtt mindenütt ott lábatlankodtak, nyüzsögtek, mosolyogtak, Ígérgettek. És mi lenne, ha megkaparintanák a herceg húgát? ötvenmilliót fizettetnének érte. Giuliano minden nevet, tervet följegyzett noteszába. Pár hónapi Viszonylagos nyugalom után kezdődött a tragédia utolsó felvonása: gyors egymásutánban véres aljasságok, árulások sorozata, a legjobb barát, a leghűbb alvezér küldi a gyilkos lövést a vezér hátába. (Folytatjuk)
