Kelet-Magyarország, 1974. május (34. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-05 / 104. szám
firtt. majt*» *. «^CT-MAeYÄRORSZÄÖ = VASÁRNAPI MSáÉ,t«Kt*f Több, mint egy hete, hogy Varga Zoltánnéval találkoztam, s azóta szinte minden nap eszembe jut, vajon a vászonba álmodott minták hasonlítanak-e hozzá, vagy ő hasonlít-e az éjszakákon át szőtt motívumokhoz? Diszkrét mértéktartó, tiszta formákat mintáz, amelyeket bátran lehet népművészeti alkotásoknak nevezni, s ez a mértéktartó finom tisztaság érad halkszavúságából. Az igazság talán valahol ott lehet, hogy társai, barátai, a saját világából megelevenedő formák kölcsönösen hatnak egymásra. A munkálkodó ember az anyagra, s az életet kapott anyag az emberre. Erre az együttélésre az estéket, az éjszakákat választja ki, amikor zavartalanul dolgozhat, amikor az utcán már senki sem jár, amikor napi teendői után önmagának is engedélyezi az időt. Nem munkának, inkább szenvedélynek tekinti, s így mindjárt érthető, hogy a későre járó idő nem akadály. Ha múzeumba, népművészeti kiállításra indultam volna, akkor sem lett volna nagyobb a meglepetésem, mint Varga Zoltánná botpa- iádi házában. Az előszobában felállított több mint száz éves esztováta olyan üzenet a múltból, amely gépesített, automatizált világunkban valami magától értetődő tisztaságot érászt. A mellette görnyedő asszony a felvetésnél segítő falubéli, a nyüstöknél asszisztáló nagymama munkája mégsem a hajdani keserves időket idézi, a szőtt törülközők, rongypokrócok, ruhadarabok világát. A régi korokból ittmaradt bútordarab a tiszta ihletésű és formájú népművészet üzenetét, mai reneszánszát, újrafelelevenedését tolmácsolja. Varga Zoltánná esztovátát állított az előszobába, a kenderszálat gyöngyfonallal vegyíti, s a keresztszemes mintákról átszámolt szedett csíkokkal díszíti térítőit, faliszőnyegeit, párnáit. Két nyüsttel dolgozik, ezek keretre készült textilszálak, olyanok, mint a borona. Ujjaik között, mint fésű a hajszálakat engedik ki a fonalat. Szorgosan jár a vetélő, s közber kialakul az előre kigondolt minta. A tiszavi- déki keresztszemes, a szegfűs-tulipános, a gyű- szűs, á: dombrádi szőttes, a gránátalmás. A mintákat a legkülönbözőbb módon gyűjti Pedagógus, s a családlátogatások alkalmává’ csak végig kell menni a botpaládi utcán. Kini ülnek az asszonyok a kapuban a kézimunka val, s hamar kiderül, mit honnan kaptak. A: egyik minta egy uszkai abroszról való, a má sikat tükörrel rajzolta át egy beregi kereszt- szemesről. Előkerülnek a szekrény, a szoba kincsei i a tardi keresztszemes, a torockói kék, a kalota szegi nagyírásos piros színei. Legfrissebb „sze reime” a hövelyi csipke, ezt a madeirás, pók / háló finomságú hímzést akarja a legközelebl kipróbálni — Szénégetőnek tőkén a szeme — mondj' találó hasonlattal, arra célozva, hogy minden re ráfigyel, ami szép, s ha ráfigyel, megpróbálja felhasználni, a szövőszék kedve szerint átalakítani. — Magam sem tudom, minek tekinthetem, szenvedélynek, vagy másnak? Mindig sokat dolgoztam, belémrögződött, hogy nem elég „letenni a kanalat, ha elhúzták a delet”. Egyszer, nagyon régen, amikor kezdő tanító voltam, azt mondta a méltóságos polgármesterné: nekünk, pedagógusoknak még a cipőtalpa- iáshoz is érteni kell. Ez a megjegyzés 1944-ben a szó szoros értelmében igaz is volt, s azóta sem tudom elfelejteni. S idézi, hogy eszébe jut, ha leül a szövőszékhez, ha tanítványainak és azok szüleinek kézimunkaszakkört vezet, ha a régebbi időkre emlékezik, amikor írástudatlan cigányoknak színjátszócsoportot szervezett, amikor megyei tanácstagként az ügyes-bajos dolgokkal az utcán megállítják. Ez a hajdani megjegyzés azóta, évtizedek alatt egy csöndes szavú, halk asszony láthatatlan, belső erejévé alakult. Akarattá. Mire is telik egy-egy napjából? Jut az iskolában a tanítványokra; biológiát, földrajzot és rajzot tanít. A polgári védelmi, a vöröskeresztes, az MSZBT-munkára, a község köz- művelődésére, mint a művelődési ház tisztelet- díjas igazgatójának. Telik a családra, az egyetemista és a kisebbik gimnazista lány tanulmányainak követésére, a nagymama segítségével a háztartásra, s minden este a tv-híradó- ra, mert azt tartja a legfontosabbnak. Ha megérdemli a tv, utánit is ott maradnak, szemük a képen, kezük a hímzésen. Ha nem; kezdődik a szövés, vagy újabban a német nyelvleckék, hogy a Népművelési Intézet nyár végén, ősz elején esedékes kéthónapos finnországi kiküldetésén egyedül is boldoguljon. Csak azt sajnálja, hogy nincs állandó tanulótársa, legfeljebb a kisebbik lány, ha a kollégiumból hazajön. Munkái nem eladók. Saját céljaira készíti, s azzal a szándékkal, hogy a két lánynak majd adhasson valamit. Néhány szőttese a nyíregyházi múzeum népművészeti szobájában látható. Jelenleg Kecskeméten készítenek elő egy kiállítást, amelyen egy kékfestő, egy kerá- mikus és egy iparművész munkáival együtt nutatják be e szatmári, világvégi hely népművészetét képviselő szőtteseket, futókat, fali- szőnyegeket, párnákat. Népművészeti munkáiéit megkapta a Szo- nalista kultúráért, idén pedig a megye fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő tevé- kenységgéért a Szabolcs-Szatmár megyéért kitüntetést. A tavalyi országos népművészeti pá- vázaton és kiállításon Gránátalma-díjjal ju- almazták. Az eredeti, aranyozott gránátalma mellé azóta egy igazit is kapott, egy pesti rokontól, aki a Szovjetunióból szerezte be, hogy ■gy gratuláljon az országos elismeréshez. Az aranyozott gránátalmát a szekrényben őrzi, iobozban. Az igazit bárki láthatja az aszta- on, amíg megmarad. 11a száradni kezd, el «karja vetni a magvait, hátha kikelnek. B. E. Az első könyvtől a madrigálokig VENDÉGSÉGBEN EGY HON VÉDSÉGI KIVÁLÓ IFJÚSÁGI Milyen kellemetlen tud lenni egy leszakadt — gomb. Vagyis a helye, mert látni, hogy egy hiányzik a sorból. Különösen azért volt kellemetlen, mert katonafiataloknál jártam vendégségben — s róluk igazán köztudott, hogy tű-cérna és egy szál gyufa mindig kéznél van. Még az sem érv, hogy éppen most szakadt le, készen áll a válasz azonnal: mi is ezt szoktuk mondani. Nem éppen katonás rendben érkeztem tehát az egyik nyíregyházi honvédségi ifjúsági klubba, rendetlenségemet azonban megbocsátották — s talán éppen azért, mert az ifjúsági klub az egyetlen hely, ahol a katonai szabályok enyhébbek, ahol nem kell engedélyt kérni a belépésre. A Malinovszkijról elnevezett, többszörösen kitüntetett kiváló ifjúsági klubban Major János főtiszt, Tatár Tivadar tizedes, Tanka József honvéd és Csire István tizedes fogadott, s számolt be a klub életéről. Míg körbejártuk a saját kivitelezésű, a katonai életbe illeszkedő dekorációkkal ellátott klubtermet, amelyben az oklevelek, kitüntetések, a névadóra emlékező tabló, a nyíregyházi városképek, apró barkácsmunkák egyaránt helyet kaptak, — s így egy jellegében katonai, berendezéseivel azonban a polgári, klubokra jellemző otthonos környezetet alakítottak ki — a katonafiatalok a klub életében is megfigyelhető hasonló kettősségről beszéltek. A különböző klubmozgalmakban, versenyzési lehetőségekben a más területeken működő klubokkal azonos követelmények teljesítésére vállalkoznak. A kiváló címért is közös pályázaton vesznek részt más klubokkal, csak az értékelés válik külön. Ugyanakkor teljesen speciálisak azok a keretek és feltételek, amelyek itt, a laktanyán belül határozzák meg ezeknek a vállalásoknak a teljesítését, a szabad időre kínált és választott kulturált szórakozás és művelődés módjait. Mint egyélő példa, igazolja szavaikat a falra és a térelválasztóba elhelyezett két barkácsmunka. Az egyik egy tank modellje, barna fából, a másik a suba kézimunka, amit a szabad időben együtt varrnak a fiúk. Fúrnak-faragnak, subáznak, énekelnek, hangszereken játszanak, olvasnak, táncolnak, filmekről vitáznak, előadásokat hallgatnak, vetélkedőket szerveznek — mindez alig tér el a polgári ifjúsági klubok életétől. A fegyelem azonban itt, a klubban is katonás, s az énekek kiválasztása, a filmviták, a vetélkedők témája árulja el, hogy mégis más, mint egy lakóterületi vagy iskolai klub. Az alegységnél sok a főiskolát végzett fiatal. Ez az egyik magyarázata, hogy programjaikat magas színvonalon, a legszélesebb érdeklődési körre számítva állítják össze. Nagy szerepet kapnak az összeállításban az egyéni kívánságok. A kívánságláda közvetít a klubvezetőség és a többi fiatal között. Ennek alapján készítik éves, havi és heti terveiket. A klub bejáratánál elhelyezett táblán hirdetik hetenként a sorra kerülő rendezvényeket. Külön program szerint dolgoznak a klubon belül a barkácsolók, a fotó és az irodalmi szakitör tagjai. A rejtvényfejtésnek hódolók köre is kialakult, s ezeknek az úgynevezett „kiscsoportos” foglalkozási formáknak egyik részeként tervezik a tíz előadásból álló sorozatot; nős embereknek. Ebben a programban a család, a gyermeknevelés gondjaival, feladataival foglalkoznak majd, s úgy tervezik: minden előadáshoz vetítenek filmet is. Azt mondják, ha megérkezik az újonc, a klubosok legelső kulturális tette, hogy elviszik a könyvtárba. Találkoznak gyakorlott olvasókkal, akik csukott szemmel is tájékozódnak a könyvtárban, de olyanokkal is, akik itt, a honvédségi könyvtárban veszik kezükbe életük első olvasmányát. Arra nagyon büszkék, hogy az itt töltendő idő alatt „megtanítják” olvasni a fiatalokat, megszerettetik az igényes könyveket. A kötött klubfoglalkozásokon is a könyvek KLUBBAN kapnak nagy szerepet. Olvasmányélményekre épülnek a könyvtári totó, s más vetélkedők kérdései, a gyakorlottabb olvasók pedig rendszeresen részt vesznek a különböző könyvolvasási pályázatokon. Tanka József vezeti az irodalmi szakkört, amelynek tagjai az ünnepélyes rendezvényeken mutatják be műsoraikat, rendszeresen tartanak ismertetést irodalmi művekből. Ezt a munkát segíti a hasonló programokkal is jelentkező ifjúsági rádióstúdió. A legnépszerűbbek — mint más klubokban — itt is a táncos délutánok, különösen akkor, ha a gimnáziumból, vagy a kollégiumból, a testvérklubokból a lányok is eljönnek. Szívesen jönnek, mondják a katonafiatalok, s ennek bizonyítására megmutatják a klubnapló bejegyzéseit. Majd előkerülnek a fotók, a rendezvények, a szereplések emlékei. S mesélnek a kamarazenekar próbáiról, majd a másik, a legkisebb, a kéttagú együttes sikereiről, aztán a kórusról, amelynek tagjai a Ki mit tud kamerái előtt a tv-ben mutatták be madrigálokból összeállított műsorukat. Ez a három csoport is közrejátszott abban, hogy a kívánságládában egyszer csak megjelent az első. komolyzenei ismeretterjesztő előadást kérő cédula. Az elmúlt napokban komoly segítséget kaptak — szinte váratlanul az énekkar, de valamennyi érdeklődő, énekelni szerető fiatal ösz- szefogásához. A felszabadulás utáni első művészegyüttes, a Magyar Néphadsereg Művész- együttese lepte meg negyedszázados jubileuma alkalmából magnószalagra vett műsorával a nyíregyházi fiatalokat. Ezeknek a daloknak nemcsak azért örülnek, mert közvetlenül érzik a művészegyüttes egész országra kiterjedő, a honvédek művelődését, kulturális életét segítő és ösztönző hatását, hanem azért is, mert kevés a megtanulásra alkalmas, valóban a fiatalok nyelvén írt katonadal, amellyel nagvobb közönség elé is kiállhatnak. A most kapott dalok valóságos főnyereménynek számítanak. Azt remélik, hogy a közös daltanulással az énekkari kultúra ápolásáért és a zenei nevelésért is tesznek egy-egy lépést. S azt remélik, hogy eddig kapott kitüntetéseik — a kétszeres aranykoszorús, a néphadsereg kétszeres kiváló ifjúsági klubja, valamint a magasabb egység kétszeres kiváló ifjúsági klubja címek — mellé, a színvonalas, tartalmasabb munkára való törekvés újabb hasonló elismeréseket hoz. Búcsúzáskor ehhez kívántam — stílusosan: „Erőt, egészséget!” Baraksó Erzsébet Tasnádi Varga Éva: Reggel Hajnali kék alvás, s a bútorok lassan pirossá válnak, pálma nyújtózik a falnak, a telefon fehéren sikongat zajjal örülve napos világnak. Győzelem és élet... így indulok, zuhanyvlz mossa testem, kávégőz kúszik hajamba, s egy szürke galambhad buruk-dalát hallgatom tűnődve most a kertben. Megyek a földszintre, teljes fegyvertáram egy toll és táska Levélszekrény, kulcs, kint szél fúj, s már a Metró lépcsőjén hintázom: — Hátha ma este újra megvárna? Épülő kiivárda. (Jene József rajza)
