Kelet-Magyarország, 1974. április (34. évfolyam, 78-99. szám)

1974-04-21 / 92. szám

5. «Mai ICELET-MAfTrARORSZÄÄ ?9V I 9f HÉTFŐ: Folytatódik az ENSZ-közgyűlés rendkivQü ülésszaka — Katonai államcsíny a közép-afri­kai Nigerben — A Biztonsági Tanács megkez­di az Izrael elleni libanoni panasz vitáját — Bumedien algériai elnök Kubában KEDD: Asszad Sziria államfője befejezi látogatását a Szovjetunióban — Tárgyalások az izraeli kor­mányválságról — Latin-amerikai külügymi­niszteri értekezlet Washingtonban SZERDA: A Varsói Szerződés tágállamai poitikai ta­nácskozó testületének ülése a lengyel fővá­rosban — Saigoni bombatámadások a DIFK- területek ellen CSÜTÖRTÖK: Mitterrand sajtóértekezlete — Terrorper Santiagóban az alkotmányhoz hű katonák el­len — Szadad beszéde az egyiptomi parla­ment előtt PÉNTEK: Közlemény a Varsói Szerződés politikai ta­nácskozó testületének üléséről — súlyos fegy­veres összetűzések Izrael és Sziria között — AASZ konferencia Atlantában SZOMBAT: A Közös Piac külügyminiszteri találkozója Bonnban — Edward Kennedy a Szovjetunió­ban. Varsóra, a lengyel minisz­tertanács épületére figyelt a héten a világ. Itt tartotta meg ülését a szocialista csúcs, a Varsói Szerződés tagállamainak politikai ta­nácskozó testületé. A tár­gyalt témák ezúttal progra­mot is jelentettek, hiszen a részvevők az európai biz­tonság erősítésével és a nem­zetközi feszültség további enyhülésével összefüggő kér­déseket vitatták meg. A VSZ mind a hét tagál­lama európai szocialista or­szág, érthető tehát, ha kü­lönös hangsúllyal foglalkoz­nak kontinensünk helyzeté­vel. Érdemes visszaemlékez­ni, pontosan öt esztendővel ezelőtt a politikai tanácsko­zó testület hazánk fővárosá­ból bocsátotta szárnyra a budapesti felhívást, egy eu­rópai biztonsági értekezlet összehívása érdekében. Azó­ta jelentős változások történ­tek földrészünkön, tért hó­dított a békés egymás mel­lett élés gondolata, s elju­tottunk az összeurópai pár­beszéd második szakaszához, most erre van szükség, hogy leküzdjék a mesterségesen emelt akadályokat, s a leg­magasabb' szinten, sikeresen gyakorlati eredményekkel be­fejeződhessék az a tárgya­lássorozat. Ez — állapította meg a varsói közlemény — fontos mérföldkő lesz Euró­pa békés jövője megterem­tésének útján. Európa fontossága nem je­lenti és nem jelentheti Eu­rópa kizárólagosságát. Varsó üzenete azt is tartalmazza, hogy az enyhülést ki kell terjeszteni valamennyi föld­rajzi övezetre. Mindenekelőtt földünk aggasztó válságte­rületeiről van szó, a politi­kai tanácskozó testület ezért szentelt külön nyilatkozatot „ közel-keleti, vietnami, il- letve chilei problémáknak. a hét távirati jelentései mintha csak alá akarták vol­na támasztani ezeket az ál­lásfoglalásokat. A Közel-Keleten, elsősor­ban a Golan-fennsík körül mindennapossá váltak a fegyveres összeütközések. Nem egyszerűen járőrök csa- tároznak. hiszen a pénteki légiharcban mintegy száz szuperszonikus repülőgép vett részt. Úgy tűnik, hogy Izrael részéről számítanak a szuezi arcvonal mozdulatlanságára (köztudomásúlag egv bét— tíz kilométeres ENSZ-övezet választja el egymástól az alaposan lecsökkente« izrae­li és egyiptomi erőket). s bízik abban, hogy egyedül Szíriával szemben. katonai fölényt tud biztosítani. A veszélyes elképzelésekre az Asszad elnök moszkvai tár­gyalásait lezáró szovjet— szíriai közlemény is felhívta a figyelmet. A szíriai—izraeli csapat­szétválasztáK ügye valójában holtpontra jutott, de a kö­zel-keleti képet további fej­lemények is bonyolítják. Iz­raelnek változatlanul ügyve­zető kormánya van, s nem tudni vajon elkerülhetők lesznek-e a rendkívüli vá­lasztások. A szélső jobboldali ellenzék erőteljesen készü­lődik, s megvan a reális ve­szélye annak, hogy a jelen­legi koalíció megpróbál jobbról előzni". Sajnos az olyan terrorakciók, mint a palesztin „öngyilkos brigád” tömeggyilkossága, jó ürügyül szolgálhat a terror további eszkalációjára, lásd az indo- kdlatlan Libanon-ellenes tá­madásokat. A térség ki­egyensúlyozatlanságát két­ségkívül fokozza, hogy Egyip­tomot főként sálit belső ügyei foglalják el, méghozzá különös módon, a néhai Nasszer elnök örökségének felülvizsgálata. Vietnamban új erőre kap­tak a saigoni rendszer terü­letrabló akciói. Miután a felszabadító erők felszámol­tak egy olyan saigoni tá­maszpontot, amely a szerző­dések megszegésével a DIFK- területbe ékelődött, s állan­dó fenyegetést jelentett a szabad övezet számára — Thieu légiereje súlyos bom­bázásokat hajtott végre Loc Ninh térségében. A saigoni fél változatlanul visszauta­sítja a Párizs közelében fo­lyó politikai tárgyalásokon való részvételt, a dél-vietna­mi fővárosban pedig gyakor­latilag blokád alá vették az ott tartózkodó DIFK-képvi- selőket. Chilében 1254 oldalt tesz ki annak a pernek a vádira­ta, amelyben ötvennél több katonát állítottak bíróság elé. „összeesküvéssel”, sőt „puccspróbálkozásokkal” vá­dolják őket pedig „bűnük” mindössze annyi, hogy szep­tember 11-e után megtagad­ták a munkásnegyedek elle­ni légitámadásokban való részvételt. Aggodalomra kész­tet a többi letartóztatott ha­zafi sorsa is. A Tűzföld ma­gasságában fekvő Dawson szigetre most köszöntött be a legzordabb tél. Ez újabb veszélyt jelent Corvalán, Al- meyda s a népi egység más ismert vezetőinek, hiszen egészségüket amúgyis ki­kezdte a rabság, a kínzás, az elemi egészségügyi követel­mények hiánya. A chilei junta „diplomá­ciával” is próbálkozik. Bra­zília, Uruguay és Bolívia közreműködésével reakciós szentszövetséget szeretne ala­kítani Latin-Amerikában. A közép- és dél-amerikai kon­tinensen azonban biztajó átalakulások is zajlanak. Er­re mutat, hogy a héten tar­tott külügyminiszteri értekez­leteken először Washington­ban, azután az Amerikai Ál­lamok Szervezetének kereté­ben Atlantában ismét erő­teljesen gíkraszálltak ezek­nek az országoknak igazi nemzeti érdekeiért. Kénysze­rűen új magatartás bontako­zik ki Washington részéről Kuba irányába is, elsőízben vetődött fel reálisan Havan­na részvétele az amerikaközi megbeszél éseken. így zajlottak az esemé­nyek világunk három „for­ró” térségében, s az antiim- perialista front harcosainak ösztönzés, támogatás érkezett Varsóból. A politikai tanács­kozó testület állásfoglalásai­val újra megmutatta a ki­bontakozás járható útjait, s egyúttal fontos kezdeménye­zéseket tett az egyetemes nemzetközi biztonság érdeké­ben. Réti Ervin A Novosztyi Sajtóügynökség cikksorozata Mi történik Kínában 1. A szegénység ideológiája Amint ez a kínai- lapok és rádió, valamint a Pekingben akkreditált külföldi tudósítók jelentéseiből kitűnik, a Kínai Népköztársaságban a politi­kai helyzetet növekvő bi­zonytalanság jellemzi: a vá­rosokban folyamatban van a népfelkelő osztagok erőszakolt megalakítása, országos mére­teket öltött a koníucianizmus bírálata, diákmegmozduláso­kat szerveznek azzal a köve­teléssel, hogy folytatni kell „az oktatás térületén a' for­radalmat”, a felsőoktatási in­tézményekben és az iskolák­ban nagygyűléseket tartanak, „tacebaokat” (faliújságokat) függesztenek ki (mint isme­retes, hasonló akciókkal kez­dődött a hatvanas évek köze­pén a „kulturális forrada­lom'’), katonaságot vezényel­nek az oktatási intézmények­be, a Kínai Nemzeti Felsza­badító Hadsereg 18 katonai körzetéből nyolcban áthelyez­ték a katonai parancsnoko­kat stb. Ezeket a folyamatokat rög­zítve a Times című angol lap ez év január 23-án megállapí­totta, hogy a Kínai Népköz- társaságban a politikai hely­zet „feszültebb, mint tavaly... Kínában jelenleg a belpoli­tikai konfliktusnak oly sok ismérve van, hogy azokat nem lehet figyelmen kívül hagyni”. Az utóbbi hónapokban (kü­lönösen a KKP X. kongresz- szusa után) Kínában észlelt folyamatoknak természetesen megvannak a maga gyökerei, okai és ihletni. Valóiéban mi is megy végbe Kínában? Ismeretes, hogy a kínai ve­zetők elméleti és gyakorlati eltávolodása a marxizmus— leninizmustól, a szocialista gazdálkodás lenini elveitől, a nemzetközi kommunista mozgalom összehangolt irány­vonalától, az ötvenes évek végén kezdődött el a külpo­litikában, amikor Mao Ce- tung nyíltan ietérítette Kínát arról az útról, amelyen a szo­cialista világrendszer többi államai haladnak. A maoisták gyakorlata az azóta eltelt esztendők folya­mán világosan megmutatta, hogy valójában mire is tö­rekszik Mao Ce-tung és cso­portja, milyen végső célokat akarnák elérni. A nagyhatalmi törekvések­ből kiinduló oekinei vezetők, a jelekből ítélve, legfőbb cél­ként tűzték ki maguk elé azt a feladatot, hogy történelmi­leg rövid idő alatt megváló- • sítsák a kínai nacionalisták sok évszázados vágyát, azt, hogy Kínát szuperhatalom­má, valamiféle „mennyei” központtá változtassák. E tttizpont körül nemcsak a szomszédos ázsiai országok, hanem a földkerekség többi államai is — Peking akarata szerint — keringenének. A helyi sajtéban a maoisták nyíltabban kifejtik valódi el­gondolásaikat. A Hszincsiang Zsipao című lap még 1965. szeptember 9-i számában megírta: „Nekünk nemcsak a kapitalista országokat, ha­nem a szocialista országokat is utol kell érnünk és meg kell előznünk. A mi nagy ha­zánknak ... a világ ’,'r’iátal- masabb államává kell válnia”. A maoisták, a cél elérésé­hez vezető utat. a kínai nép rendkívül alacsony életszín­vonalának konzerválásában, a kínai népnek a külvilágtól történő elszigetelésében, az ország lakosságának a misz­tikus „külső fenyegetéssel” való rémisztgetésében, az or­szág katonai táborrá történő átalakításában látják. Azt tűzték ki célul, hogy a kínai nép több nemzedékének kö­nyörtelen kizsákmányolása árán, munkájának eredmé­nyeit a hadiipari komplexum fejlesztésébe fektetve, meg­teremtsék a maoista Kína világméretű hegemóniáját. Mao Ce-tung és csoportja ezekről a tervekről természe­tesen nem beszél nyilváno­san, de a gyakorlatban ezt próbálják megvalósítani. Ha figyelmesebben megvizsgál­juk ezt a gyakorlatot, mindez nyilvánvaló lesz. Minden kommunista párt, miután kormányzó párt lett, tevékenységének legfőbb ér­telmét a nép életének szün­telen javításában látja. így volt ez a Kínai Népköztársa­ságban is a kínai forradalom győzelmét követő első évti­zedben, amikor a KKP tevé­kenységében a marxizmus— leninizmus ideológiáját kö­vette. „A párt egész munká­jának fő célja a nép anyagi és kulturális szükségleteinek maximális kielégítése — ál­lapította meg a KKP szer­vezeti szabályzata, amelyet a VIII. pártkongresszuson 1956- ban fogadtak el —, ennél­fogva a termelés fejlesztése alapján fokozatosan és ren­dületlenül javítani kell a nép életét”. A KKP-nek 1969- ben, a „kulturális forrada­lom” után megtartott IX. kongresszusán elfogadott szervezeti szabályzatából ezt a tételt kihagyták. A KKP 1973-ban megtartott X. kong­resszusán — ahol a pártnak ezt a fó feladatát ugyancsak figyelmen kívül hagyták —, elfogadott szervezeti szabály­zatot kiegészítették a „revi- zionizmus” elleni harcról szóló tétellel. Ez — maoista értelmezésben — azok ellen folytatandó harcot jelent, akik a dolgozók életének megjavítása mellett vannak. Mindenképpen fel keli fi- gvelnj ara is, hogy bár a kí­nai foradalom győzelme óta immár negyed évszázad telt el, a maoista Kínában a dol­gozóknak még mindig nincs fizetett szabadsága, a mun­kanap időtartama a gyakor­latban korlátlan, sőt munka- szünnapokbn is különféle „tömegkamoányok” — lö­vészárkok és óvóhelyek ásá­sa, különféle „bíráló mozgal­mak” stb — folynak. A mao­ista propaganda eszközök az ötvenes évek elejétől egészen nácijainkig „a szegénység ide­ológiáját” hirdetik, amelvet Mao Ce-tung „bölcs eszméi* bői” merítettek. A lakosság­ba belesulykolják, hogy ..a szegénység — jó dolog Ször­nyű elképzelni azt a helyze­tet, amikor majd mindenki gazdag lesz”. A lakosságnak azt sugalmazzák, hogy a „három főre számított elesc- get öt embernek kell elfo­gyasztania”, hogy „otthon tartózkodva kevesebbet kéll enni” stb. Az egyik legnépszerűbb néni ünneo — a tavasz, un- neue (1974-ben ez január 23-ára esett) — előtt a mao­ista propaganda odáig ment, hogy új kamnányt bontakoz­tatott ki; arra szólította fel a lakosságot, hogy ne tartsa meg hagyományos találkozó­it a rokonokkal és barátok­kal, ne hívjon vendégeket, ne készüljön fel a vendéglátás­ra, hanem az így megtakarí­tott pénzt adja be a hitelszö­vetkezetbe. Felvetődik a kérdés, miért volt szükség a KKP vezetői­nek arra, hogy a párt fő fel­adatát — a nép életének! megjavítását levegyék a na­pirendről és hogy a „szegény­ség ideológiáját” kényszerít­sék a lakosságra? Következik: kapuk előtt Az ellenség a FELICE CHILANTI: Három zászlói Salraíore duli&náHak ELŐSZÓ Ez a könyv egy bandita, Salvatore Giuliano és embe­rei történetét beszéli el. A hét évig, 1944-től 1951-ig tar­tó események során több mint száz ember vesztette életét: csendörök, parasztok, rendőrök gonosztevők. Periratokból és bátor új­ságírók leleplezéseiből állt össze az itt közölt dokumen­tumkönyv. A szerző csak akkor folya­modott a képzelet segítségé­hez, ha az eleinte ismeretlen mozgatórugókat akarta meg­magyarázni, vagy az egyes epizódokat kívánta megele­veníteni. De a képzelet is a tényanyagra épített, és egyet­len célja. hogy kibogozzon egy sötét, a józan ész és a történettudomány fogalmai szerint is „titokzatos” ese­ménysorozatot. A könyvben szerepelnek eddig nyilvánosságra nem került adatok is. melyeket a szerző újságírói működése során a maffia jelenségét, a szicíliai és az amerikai vál­tozat kapcsolatát vizsgálva tárt föl. A tájékozott olvasók köny- nyen rájönnek, hogy annak a tömegmészárlásnak, ame­lyet Giuliano bandája Por- ,ella della Ginestránál ren­dezett, ugyanaz a „fekete kéz” volt a sUgalmazója és felbujtója, mint Dallasbaja Memphisben, Los Angeles­ben J. F. Kennedy, Martin Luther King és Bob Kenne­dy meggyilkolásának. Húsz évvel ezelőtt Nyugat- Szieiliában az amerikai fa­siszta Cosa Nostra használta ki — a haladó feudalizmus­sal és a később savoyai fa­sisztává lett bourboni állam maradványaival egyetértés­ben — a banditák naív kí­sérletét, mellyel mint geril­laharcosok akartak kitömi az alvilágból. Ám egy gyaláza­tos, reakciós „politikai” ügy szolgálatába állva banditák lettek megint, sőt rosszab­bak, mint amikor raboltak, zsaroltak, és hogy a tanúkat elhallgattas6ák — öltek. 1968 F. C. 1. A MONTELEPREI FIUK A nincsből, a semmiből nőttek ki a monteleprei fiúk. A hatezer lelkes kisvárost körülölelte a nagybirtok. Az iskola elvégzése után — nem iR mind járták ki — azonnal rájuk szakadt a megélhetés gondja. A felnőttek, akik nem vonultak be, kivitték magukkal a határba a gye­rekeiket, mint ahogyan a tővágó kapát is kivitték az öszvéren. A nincsből jött. a semmiből kinőtt monteleprei fiúk akkor kezdték az életet, amikor körülöttük a világ — úgy látszott — szétesik, és új korszak lép döngve-dö- börögve a haladó helyébe. Otthon a sötét nyomor: a tengernyi robotért cserébe éhség, nélkülözés. A nagy­birtokon lépten-nyomon pus- kás-íovas csőszökbe botlot­tak Az ..uraság”, a bérlő jöt­tére az apa levette sapkáját Az igazi űr. a herceg csak egy név volt. Egv név. egv porfelhő az autó nyomában vagy egy lova« társaság vá­rosi urakból, hölgyekből a vadnyúlszezonban. Akinek élt Amerikában rokona, az időnként kapott néhány dollárt; azok is ju­tottak segítséghez, akiknek az amerikai alvilágban élt rokonuk. A polgármester nem számított, a fasiszta alap­szerv is csak egy név volt. A hatalom ott, az autó kavarta porfelhőben rejtőzött, azok mögött az Amerikából érke­ző pénzek mögött, a bérlő meg a csőszök puskái közt. Dörzsölt fiúk lettek a mon­teleprei srácok, mintha ezer ördög lakozott volna ben­nük: ezek a gyerekek olya­nok voltak, mint a rádióan­tenna — a világ minden ese­ményére fogékonyak. Okosak voltak, agyafúrtak, bátrak. Állomásozott Montelepré- ben egy csendőr főtörzsőr­mester is, akit mindenki gyűlölt: bilincsek, behívók, rendőri felügyelet, a tiszte­letre méltó társaság „bará­tainak” kitelepítése. A tiszteletre méltó társa­ság, vagyÍR a maffia is egy nagy csődtömeg volt a fiúk szemében. A maffia melyet a fasizmus elhallgattatott és félreállított, semmilyen lehe­tőséggel se kecsegtette a fel­növekvő fiatalságot. Monte- leprének nem volt vakmerő maffiavezére. Azt tudták, hogy Partini- cóban, Monrealéban, Álcá­méban, Castellammaiébaft; Corleonéban, Borgettóban, Camporealéban ott vannak „urambányámék” meg a „fé­lelmetes” lovagok. Hallottak róla suttogni. Amikor május 1-én, Santo Crosifisso ünne­pén Monrealéban jártak a nagy lóversenyen, a felnőt­tektől örökölt ősi félelemmel haladtak el bizonyos házak előtt. A Miceli család háza vagy a Carolina-villa előtt a város szélén. Ám a monte­leprei fiúk a maguk rmidián nőttek föl: nem volt k:t tisztelni szülővárosukban, dúcét, se királyt, se maffia- vezért. A plébános aggódott ezért az okos és elvadult nemze­dékért. amely a környező világ minden korlátját, min­den törvénvét. elutasítva akarta megépíteni a maga világát. » Különösen egy kjs csapat nyugtalanította, az a nyolc­tíz kamasz, akiket gyakran lenetett együtt látni szoros barátságban. És egyikük — még egészen gyerek — tel­jesen felnőtt módra gondol­kodott, szinte filozófált a vi­lág dolgairól. A kis Turiddo, Maria Lombardo fia. (Folytatjuk} ___ __ _ iiiihhi iihhii jri....-""h11"1-" ~ T MsrtffTfT HR!' [j PfTvH1 TI mJA I 1 I r A V i a % l k i .& 1 * Jk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents