Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-01 / 50. szám

WKBf,~& Í974. március ft PROGRAM X974. március 1, pentefc ALBIN NAPJA A Nap kél: 6 óra 26 perckor; nyugszik: 17 óra 28 perckor. A Hold kél: 9 óra 33 perckor, nyugszik: 0 óra 46 perckor. Százhúsz évvel ezelőtt, 1854. március l-én született Pecz Sa­mu építész, műegyetemi tanár. Tanulmányait a budapesti és a stutgarti műegyetemen, majd a bécsi képzőművészeti akadé­mián végezte. 1878. és 1882. között Schulek Frigyes, később pedig Hauszmann Alajos mel­lett dolgozott. 1887-ben a buda­pesti műegyetem magántanára, 1888-tól haláláig — 1922-ig pedig az egyetem középítéstani tanszékének professzora volt. Kezdetben klasszicizáló fel­fogásban, utóbb neoromán és neogótikus stílusban tervezte épületei!. Funkcionális m*gr>i- dású, téglaburkolatú puritán építkezésével a főváros város­képének jellegzetes elemei alkot­ta meg. Terveivel hazai és kül­földi pályázatokon egyaránt számos díjat nyert. A többi kö­zött nevéhez fűződik az Orszá­gos Levéltár, a Központi Vá­sárcsarnok. a városligeti fasorj evangélikus templom és giirr#^ zium. a Budapesti Műszaki Egye­tem központi könwtárának ter­vezése, létesítése. Hosszabb ideig elnöke volt az Építőművészek Szövetségének: > el ént ős szakiro­dalmi munkássága is. Derült, száraz idő Várható időjárás ma estig: nyugaton változóan felhős, ke­leten derült, száraz idő. A Du­nántúl néhány helyén kisebb havazás lehet. Napközben időn­ként kissé megélénkülő keleti, délkeleti szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 4—8 fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: kevés felhő, csapadék nél­kül. Az időszak második felé­ben sokfelé reggeli, helyenként délelőtti köd. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1— mínusz 7 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet: 3—8 fok között. Jelentős mennyiségű csa­padék (legalább 5 mm) az or« szág területén nem lesz, Kossuth rádió 8,20: örökzöld dallamok (Ism.) — 9,18: A 22-es csapdája XV. rész (Ism.) — 9,38: A mohácsi tamburazenekar játszik. — 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Édes anya­nyelvűnk. (Ism.) — 10,35: Szerel­mi kettősük operákból. — 10,59: Lottóeredmények. —■ 11,00: Gyó­gyítás vérrel. — 11,10: Szimfoni­kus zene. — 11,49: Kritikusok fó­ruma (Ism.) — 12,20: Ki nyer ma? — Tatabányán. Játék és muzsika' tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Me- iisr’ György nótákat énekel. ~ 13,45: Üzletröi-üzletre. — 14,00: Csicseri Bolt. — 14,25: „Nyitni- kék” Kisiskolásik műsora (Ism.) — 15,10: Magyarán szólva... (Ism.) — 15,25: Kóruspódium. — 15.35: Cigánydalok, csárdások.— 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: így élünk... Szerepen. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: A Rádió lemezaibuma. — Közben: 18,00: Vers, te marad­tál. Fenyő László versei. — 19,30: Sporthiradó. — 3 9,40: Korok és kalandok. — 21,01: Sikerlista — 1974. február. — 21,41: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 22.20: Huszonöt pere sanzon. — 22,45: Meditáció — a fogyasztási szerkezetről. — 22,55:" Pierre Fournier gordonkaestje az 1973. év?. Asconai Fesztiválon. =— 0,10: Filmzene. Petőfi rádió 8,05: Szimíóniku* zene. — 9,9S; Ezeregy délelőtt.. . — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben: 10,30: Néhány sző zene közben. 10.59: Lottóeredmények.— 12,CO: A hugenották. Részletek Meyer­beer operájából. — 12,55: Tátrai vázlatok. Fenyő László versei. — 13.03: Szvjatoszlav Richter Liszt műveket zongorázik. — 14.00: Jó utat! — 14,45: A beat kedvelői­nek. .. — 15.33: Rivaldafényben. — 17.00: Ötórai tea. — 18,05: Kül­politikai figyelő. (Ism.) — 18.20: Az úszó kő (Ism.) — 18,58: Szí­nes népi muzsika. — 19.53: Jóes­tét. gyerekek! — 20,25: Uj köny­vek (Ism.) — 20,28: A rock mes­terei XVII. rész. — 20.58: Subá- sok. Hibó Latos elbeszélése (Ism.) — 21.08: Két versenymű. — 21.40: Katedra. — 22.00: A hanglemezbolt könnyűzenei úi- donsáaal. — 22.20: Helikopterrel a kőkorszakban. — 22.85: Schön- here: Négv vegyeskor. — 22.45' Vlrávépekok. — 23.15: ruhavá­sár Részletek Nádor Mihály— Kulinyi Ernő operettjéből. 3. műsor 18,03: Iskolarádió. Angol tár­salgás középhaladóknak (Ism.) — 18.25: Ravel műveket zongo­rázik a szerző. — 18.40: Raze Earth együttes műsorából. — 19,00: Kapcsoliuk a Magyar Ál­lami Operaházat: Janacek — Je- nufa. Háromfelvonásos opera — Közben: kb. 19.45: Magyar iro­dalmi Arcképcsarnok (Ism.) — Kb. 20.05: Az operaközvetítés folytatása. - Kb. 20.33: Legked­vesebb verseim. Elmondja: Sza­bó Gyula (Ism.) — Kb. 21.10: A operaközvetítés folytatása. — Kb. 21.40: Ráduly Mihály együt­tese és Kovács Gyula kvartettje látszik, — 22.10: Bemutatjuk MHV új Mozart-lemezét. ~ program-ajánlat. A Beatles együttes énekel. Televízió 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Misa bácsi. — a,40: Angol nyelv (középisk. I— II. oszt..) Éjszaka az istállóban. — 9,55: Magyar Irodalom (ált. Isk. 8. oszt.) Radnóti Miklós. — 9,55: Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.) Tájak és emberek — • rész. — 10,30: Kip-kop. üvodások műsora (ism.) — 12,10: Német nyelv (középisk. I—II—111—IV. oszt.) Tudnak az oroszlánok úszni? — 13,35: Orosz nyelv (ism.) — 14,30: Magyar irodalom (ism.) — 15,25: Magyar iroda­lom (Ism.) — 15,50: Élővilág nap­köziseknek. Élet a vízben és r. vízparton. —17,03: Hírek. — 17,15- Zenés ajándékkosár, In­tervízió-átvétel az NDK-televízió műsorából. — 17,50: 10 000 lakás. VI, rész: A beköltözés. — 18.15: öt perc meteorológia. — 18,20: Érdek és érdekeltség. A Televízió politikai vitaest-sorozata. 9. rész: A mindennapok kultúrája. — 19,10: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Miénk a szó... Muszte Anna és Szűcs András műsora. — 20,50: Jogi esetek. — 21.30: Férfi Kézilabda VB (színes) Magyarország-Bulgária mérkő­zés közvetítése Dessauból, fel­vételről. — 22,35: Tv-híradó — í. kiadás. Bratislava! tv 14,50: Bánik Ostrava — Slovan Bratislava labdarúgó mérk. — 17,45: Tv-híradó. — 18,00: Esti mese. — 18,10: Vidám műsor. — 19,00: Tv-híradó. — 19,35: Élet a természetben. — 19,50: Hangver­seny. — 20,30: Híres szökések. Tv-sorozat. — 21,25: Tv-híradó. — 21,50: Film. Román tv 17.30* Románia—Spanyolország férfi kezilabdamérkőzés. — 18.30: A legkisebbeknek. — 19.00: Hí­rek. — 20.00: Zenés szórakoztató műsor. — 20,45: A humor albu­mából. Moziműsor SRÜOT MOZI MACHBET Angol film E. k.: fél 4, 8 és fS 9 én. BÉKE MOZI KERESZTESEK 1—BL Lengyel film DUPLA HELYÄRRAL! Előadás kezdete: 6 óra DZSUNGEL ÖSVÉNYEIM Szovtet film Előadás kezdete: 4 óra, GORKIJ MOZI BOTRÁNY AZ OWRABAJt Amerikai film E. k.: 4. 6 és 8 óra. MÓRICZ ZSIGMOND KOKÉ LILA AKAC Magyar film E. k.: fél 6 ée #« * ét-».. NYÍRBÁTORI MOZI: NINCS IDŐ MÁTÉSZALKA FELSZARVAZZAK ŐFELSÉGÉT KISVARDA NYÍLHEGY ÉS ARANYÖV (Ism.) Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Eszak-tiszóntúü krónika. — Gitármuzsika. ~ Jó hétvégét! Kulturális és sport­, Színházműsor A DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ MÁRCIUS HAVI BÉRLETES ELŐADÁSAI A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZBAN Március 4, hétfő ej te 7 órakor HUNYADI LÁSZLÓ (Bérletszüneti előadás.) Március 7, csütörtök délután fél 4 órakor HAZUGOK (Kölcsey-bérlet) Március 11, hétfő délután 3 órakor A VEKSAILLKS-I RÖGTÖNZÉS ÉS GÖMBÖC CB (Krúüy-bérlet) este 7 órakor (Arany-bérlet) Március 18, hétfő délután fél 4 órakor HAZUGOK (Zrínyi—Kossuth-bérlet) Március 19, kedd délután fél 4 órakor HAZUGOK (Széchenyi—V íz ügyi-bérlet) este 7 órakor (József Attila-bérlet) Március 27, szerda délután té] 4 órakor HAZUGOK (Krúdy-bérlet) este 7 órakor (Öúry-bérlet) Március 20, csütörtök délután fél 3 órakor HAZUGOK (Bessenyei-bérlet) este 7 órakor Vörö s m arty-bérlet) (124175) A Slagra: Szocialista Munkáspárt Scabolcs-Szatmár megy&i Bizott­sága és o megy«?) tanács Janis Főszerkesztő: Korks János Szerkesztőség: N^íresyházsL Zrtny Ilona u ?—5 telefon: 16—70 16—'n -.0—03 Telexszétn: megyébe.-' 844 mccryén kívül 73 $44. Postacím: 4401 Nvirea.yház.a. Pf: fi K:aúio: t* Szabolcs megyei LaCkiadO Vállalat. Nvíregyhá?© Zf-ír-v nona v 1—5 Telefon* SC-0* Postacím: 4401 Nyl rear háza Pf: ‘S Felelős kiadó: Mád* LajOÉ .Terjeszti a Magyar Posta Llőfi aethetó öármeiy oostamvatálnál & kézbesítőiméi a posts hírlap­üzletekben és a Posts Központ* Hfrlac rrodáná) KHJ Bode peer V Társé4 nádor 'ér ).> közvet lenül vagv posts utalván vón va •fhrmint átutalással 6 KH1 »15- *815? oénzforaa’.ml Jelzőszámra Előfizetés) Síi: ecy hónapra S6 forint indexszám: 25 059 Kéziratokat nem 5r?flr»k mee és nem ndurrfc ctssza • FelvHágositáe u.ruetér űsybea f/0-P.- 'plafonon NYÍRSÉGI NYOMDA Sfryireevbáza Dózsa György, a. ft Velelde vsietíj Holéezl Imrt* BOSZORKÁNYOK. KIRÁLYOK, VÉRES HÄBORtK, KEGYETLEN GYILKOSSÁGOK. SHAKESPEARE DRÁMÁJA SZÍNES, MAGYARUL BESZÉLŐ ANGOL FILMEN, Farkas István előadása farkas látván, az MSZMP Központi Bizottságának műn. katársa február 28-án aSza- bolcs-Szatmár megyei párt­bizottság oktatási igazgató­sága tömegpolitikai tanfo­lyamán Az információ jelen­tősége. szerepe és hasznosí­tása az agitációs munkában címmel tartott előadást. KEDVES VENDÉGEK ér­keztek a Szovjetunióból a Rakamazi Cipész Szövetke­zetbe: a munkácsi cipőgyár műszaki gárdája. Látogatá­suk ..a . rakamaziak námrégl „vizitjének” viszonzása, de a szabolcsiakat ismét vissza­hívták. mert a két cipőüzem között gyümölcsöző műsza­ki tapasztalatcsere alakult ki. A vendégek csütörtökön megtekintették a rakamazi üzemet és vendéglátóikkal együtt pénteken a Budapesti Minőségi Cipőgyárba is el­látogatnak. HANGVERSENY. A váro­si tanács művelődésügyi ősz. tálya és a megyei művelő­dési központ március 2-án, szombaton 19 órai kezdettel hangversenyt rendez a me­gyei művelődési központ Dó­zsa György utca 1. alatti nagytermében, Nyíregyházán. Fellép a Liszt Ferenc kama­rakórus. a szabolcsi szimfo­nikus zenekar, valamint László Margit és Németh Zsuzsa énekesek. Vezényel: Párkai István. Mozart, Las­sus. Händel, Petrassi. Kása és Fehér István művei sze­repelnek a műsoron. L’j lakásokat épít a Nagy­kállói Építőipari Szövetkezet a járási székhely centrumá­ban. a Táncsics Mihály ut­cában. Az egyik ilyen, 18 lakásos OTP-társasház épí­tése befejezéshez közeledik. További 18 és 24 lakásos há­zak követik. VETÉLKEDŐ A SZOVJET­UNIÓRÓL. Magyon szomba­ton 4 órakor a nagyközség fiataljai vetélkedőt rendez­nek „Ki tud többet a Szov­jetunióról” címmel. A ren­dezvényre meghívták a me­gyében tartózkodó szovjet alakulatok küldöttségét is. VÉRADÁS. Szabolcs-Szat. már megyében e héten feb- rnár 26-án volt véradónap Fábiánházán. A következő március l-én lesz Búj köz­ségben. ÜJ .KÓRUS. A nyíregyházi III kerületi művelődési ház a Tanácsköztársaság lcikiál- .-túsának 55. éves évfordulója, ■ra egy felnőtt munkáskórus szervezését kezdte meg. amely a III. kerületi pártházban feg működni. A művelődési húz munkatársai megkeresik .ebben az ügvben a kerületi üzemeket, de egyénileg is .lehet jelentkezni. A mátészalkai tejporgyár építésének ügye eldőlt. A felfokozódó szabolcsi tejter­melés feldolgozására' a me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter kötelezte a válla­latot. hogy ? új tejporgyar- nak egy év múlva, 1975 márciusában üzembe kell lépnie. Teljesítménye két­szer akkora lesz. mint a már működő nyíregyházi tejüze­mé. A megyeszékhelyen na­pi 70 mázsa tejoort állítanak elő. A mátészalkai új üzem­ben a napi teljesítmény 150 mázsa lesz. amelyhez na­ponta 160—170 ezer liter te­jet dolgoznak fel. Az új tejüzem — beleértve a meg­lévő üzem rekonstrukcióiát is. — 120 millióba fog kerül­ni. GYUFATILALOM. Az egy­re sűrűbben előforduló er­dőtüzek miatt az illetékes hatóságok minden erdőben megtiltották a tűzgyújtást, még az általában tűzgyújtás­ra kijelölt területeken is. A hosszú ideje tartó száraz­ság ugyanis fokozta a tűzve­szélyt. A tilalom megszegőit súlyos összegű szabálysértési büntetéssel sújtják. VÁSÁRNAPTÁR. Szom­baton. március másodikén Nyíregyházán lesz országos állat és kirakodó vásár. Va­sárnap, március 3-án a sza­bolcsi körzet autóvásárait Debrecenben. Nyíregyházán és Kisvárdán tartják. Vasárnap nyit a múzeum Vasárnap, március 3-án fél tizenkettőkor ünnepélye­sen felavatják új helyén, a nyíregyházi Benczúr téren a Jósa András Múzeumot, és a megyei levéltárat. Az ava­tási ünnepségre azért kerül sor különös időpontban, mert előtte 10,03 órától 10,58-ig a Kossuth rádió a felavatandó múzeumból egyenes adásban közvetíti a szekszárdi és nyíregyházi diákcsoportok „Keress, kutass” elnevezésű vetélkedőjét. Öt-öt szekszár­di és nyíregyházi diáknak saját városuk, múzeumuk ismeretéből kell összemérni erőik#. Az egyenes , adás ri­portere Nyíregyházán Rap- csányi László lesz, Szekszár- don pedig Petress István. A megnyitó ünnepség után a közönség már vasárnap meg­tekintheti az új múzeum hét kiállítását, köztük a ré­gészeti, a népművészeti és irodalmi összeállításokat dél­után 18 óráig. A múzeum ez­után hétfő kivételével min­dennap 1®—18 óra között fo­gad látogatókat. A SERTÉSÁTVÉTELRŐL. A MÉM egyik szakmai fo­lyóiratának „A vágóállat- és hústermelés” című lapnak most megielent februári szá­ma közli Lénárt Istvánnak, a megyei húsipari vállalat főosztályvezetőjének tanul­mányát a minőségi átvétel­lel kapcsolatos jelölésekről és. azonosításokról. KÜVESUT A TANYÁRA. A hodászi Béke Termelőszö­vetkezet a tanyaközpontjába vezető fél kilométernyi utat saját költségén kikövezi. A munka félmillióba kerül. A szövetkezet saját építő bri­gádja készíti el. CSIRKE A HÁZTÁJIBAN. A Vásárosnaménvi ÁFÉSZ 190 ezer naposcsirkét ad idén tagjainak a háztáji gazdasá­gokba. Már januárban öt­ezerrel többet adtak, mint egy évvel ezelőtt. SZEBB UTCÁK. A nyírbo. gáti tanács kétmilliót költ az idén a Vörösmarty, Bocskay. Jókai és Batthyány utcák rendezésére illetve rendbe­hozására. Ezenkívül az elké­szült Belvízrendezési terv végrehajtását is megkezdik. Elfogyott a Rakéta re­gényüjság 26-án megjelent első száma, pedig a posta 1500 darabot rendelt belőle Szabolcsba, A kiadó nem ké­szült ilyen nagy sikerre, de ígéri: néhány héten belül növelni fogja a példányszá­mot. UJ GYÓGYSZERTAR. Ro- zsályban megépült az új gyógyszertár. Ünnepélyes megnyitása március 4-én, 11 órakor lesz. Hírszerkesztő: Geszteíyi N. Zoltán A KRÚDY MOZI MŰSORÁN MÁRCIUS 2-IG: MACHBET MEGYÉNK KÖZÚTJAIN új univerzális Mercedes géppel végzi Rácz Béla a KPM munka­társa a kilométer és a széljelző kövek mosását. (Elek Emil felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents