Kelet-Magyarország, 1974. március (34. évfolyam, 50-76. szám)
1974-03-15 / 62. szám
I. ölé».] S18LET-MAGYARORSZ.4« W74. március fi; Nyírbátorban csütörtökön délután megnyitották Tenk László Dcrkovits-díjas festőművész kiállítását a Bátliori István múzeumban. Részt vett a megnyitón Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese. (Elek Emil felvétele) Gazdag kulturális program a hét vógen A nyíregyházi művészeti hetek kereieoen a net végén, márc.us 16-an es 17-én az érdeiuodők változatos KUim. ralis programok között válogathatnak. A városi műve. iödési központban szomoaton délelőtt 11 órakor nyílik áóth Sándor szooraszinuveté kiállílása. A több Tnim harminc műből áiló tárlaton a közeljövőben Nyíregyházán letelepedő művész kisplasztikáit. rézdomborításait, ara. íikáit, éremgyűjteményét is bemutatja. Ugyanakkor a Krúdy moziban lengyel filmplakátokból nyílik kiállítás, amelyen a Lengyelországban forgalmazott magyar filmekhez készült plakátokat láthatja a közönség. Szombaton délután itt vetítik a Chaplin-sorozat következő filmjét. A diktátort. Borbányán 17-én fejeződik be Markó Kamilla fotókiállítása. amelynek következő állomása a felsősimái művelődési ház lesz. A megye amatőr festőinek képeiből összeállított tárlat a hét végén Sóstóhegyen, a művelődési házban látható. Vasárnap délután 17 órakor a megyei művelődési központban, este pedig a Fegyveres Erők Klubjában mutatkozik be a népszerű Sebő együttes népdalfeldolgozásaival valamint magvaköltők megzenésített verseinek tolmácsolásával. A NYÍREGYHÁZI' JÁRÁSBAN a Forradalmi Ifjúsági Napok megnyitóját március 15-én délután 6 órakor tartják Ibrányban. Az ünnepségsorozatot kulturális és sportrendezvények teszik gazdagabbá. „Én szőke városom” címmel vetélkedőt írtak ki a nyíregyházi ifjúsági kluboknak. Erre készülnek a Korvin Ottó Ifjúsági Klubban is. ahol március 15-én dr. Németh Péter múzeológus a régi Nyíregyházáról tart előadást. GYERMEKRAJZ KIÁLLÍTÁS. Március 15-én fél háromkor nyitják mea Nyír- covházán a Móricz Zsinmond Színházban a 6- sz. általános iskola qvermekrajz kiállítását. A felsőtagozatos gyerekek munkáit március 31-iq tekinthetik meg az érdeklődök. Hét mezőgazdasági nagyüzemből — három tsz. négy állami gazdaság — érkezett az év első két hónapjában az Állami Biztosító Szabolcs- Szatmár megyei Igazgatóságához kárbejelentés. A fagykárt szenvedett terület nagysága 649 hektár. A kár mértékének megállapítását végzik. A Magyar Szocialista Munkáspárt Bzabolcs-Sratmár megyei Bizottsága ás a megyei tanács taoia Beszerkesztő; Kopka János Szerbesztőseg; Nyíregyháza. • Zrínyi Ilona u. S—5 Telelőn; 16—70 16—71. 30—OS Telexszám: megyében 844. megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf: «. Szociális kulturális kiadások. Tovább javulnak a szociális körülmények a napkori Kossuth Mezőgazda- sági Termelőszövetkezetben. 1974-ben a közös gazdaság egymillió 300 ezer forintot költ a tagság szociális, kommunális ellátottságának javítására. Oktatási és kulturális célra 150 ezer forintot irányoztak elő. GYÁRLÁTOGATÁS — pályaválasztási tanácsadással. A magyi általános iskola felső tagozatának tanulói — több mint száz gyermek — március 14-én gyárlátogatáson vett részt a MEZŐGÉP nyíregyházi gyáregységében. Pályaválasztási tanácsadáson ismerkedtek az esztergályos, a lakatos, a gépszerelő szakma szépségeivel. Meredek hajlású tetőszerkezettel ellátott, tiprott szalmával fedett, favázas, erdélyi típusú parasztházat szerzett meg Tiszabecsen a nyíregyházi Jósa András Múzeum. Mestergerendájára az 1843-as évszámot vésték rá. Az erdélyi parasztházat a nyíregyházi sóstói falumúzeumban állítják fel eredeti formájában. TÁRSADALMI MUNKA. A TITÁSZ batkalórán-tházi részlegének Kandó Kálmán szocialista brigádja a helybeli párt- és KISZ-bizottság. gal, általános iskolákkal, mű. velődésí házzal a közelmúltban szocialista szerződést kö. tött. A megállapodás értelmében Juhász István brigád, ja vállalta, hogy a fenti Intézményekben anyagbiztosítás mellett mindenféle elekt. RENDET .ŐTNTÉZET TT. SZÁTOKON. A tiszalöki nagyközségi tanács köl+ség- vetés.- üzeme fokozott ütemben éníti a rendelőintézetet. Azt tervezik, ez év iúliusá- ig HeTni»zik és átad iák az egészségű ovi intézményt rendeltetésének. Századunk mesterei Az Európa Könyvkiadó ebben az évben Századunk mesterei címmel új sorozatot indít. A 10x17 centiméteres nagyságban, vászonkötósben, lakkozott borítóval, jó minőségű papíron a legkiválóbb grafikusok és festők illusztrációival megjelenő kötetek sorában először ez év májusában Heinrich Mann: A z alattvaló című regénye, majd később Anna Seghers: A hetedik kereszt, Fagyejev: Tizenkilencen ; Hemingway: Búcsú a fegyverektől című írása jelenik meg. Az 1975-ös, most készülő — tehát nem végleges — tervben szerepel Nexő: DLtte, az ember lánya; Bulgakov: A mester és Margarita; Capek: Harc a szalamandrákkal; Ehrenburg: Julio Jurenito; E. Knight: Légy hű magadhoz; Lampedusa: A párduc; Moravia: Egy asszony meg a lánya; A. Zweig: Grisa őrmester című munkája. A továbbiakban is 100, vagy még több könyv vár kiadásra. UJ ORVOSI LAKÁS fiS RENDELŐ. Vásárosnamény. ban május 1-én új orvosi la- , kast és rendelőt adnak át. A nagyközségi közös tanács 700 ezer forintot költött az új létesítmény építésére. FÉLMILLIÓVAL TÖBB TOJÁS. A nyíregyháza Vörös Csillag Termelőszövetkezet az idén az elmúlt évitől félmillióval több tojást küld piacra. DÁS. Március 31-ig lehet je. lentkezni a Magyar Elektrotechnikai Egyesület nyíregyházi csoportja által szervezett mezőgazdasági energiagazdálkodás; alap- és felsőbb szintű továbbképző tanfolyamokra. A jelentkezés alao- ián a továbbképzésre az ősz. folyamán kerül sor. PÁLY ÁZAT. A megyei klubtanács értesíti az ifjúsági klubokat, hogy a „Kiváló Ifjúsági Klub" pályázatra március 16-ig lehet jelentkezni. A pályázatokat a klubok a KISZ városi, illetve a járási bizottságaira adják be kétpéldányos munkatervvel. TIZENNYOLC ORSZÁG táncosai jelentkeztek az idei Savaria nemzetközi táncversenyre. A Savaria napok keretében, május 11—13 között, Szombathelyen sorrakerülő versenyen a világ társastánc művészetének számos kiválósága, Európa- és világbaj- nok vesz részt. A nemzetközi versennyel egyidőben rendezik meg a Vas megyei városban az 1974. évi magyar táncbajnokságot. gépesítés, az apagyi Hunyadi ülsz zárszámadó közgyűlésén további 600 ezer forintot szavaztak meg a gépesítés fejlesztésére. Ebben az évben vásároltak kukori. cacső-törőf, szemenként; vetőgépet és más munkagépeket. Gyulaházán március 16-án nőbizottsági ülésen beszélik ipeg az „Olvasó Népért” mozgalom segítésének feladatait. Gondolatot cserélnek a nőbizottság egyéb időszerű községi feladatainak a végrehajtásáról is. DUVADIRTÁS. Szabolcs. Szalmái- megye vadásztársaságai az elmúlt szezonban 661 rókát, és 21 ezer szarkát lőttek. a nyírtért Rákóczi TSZ-BEN 1974-ben kilenc brigád versenyez a szocialista brigád cím elnyeréséért. A négy.új brigáddal együtt a tagság több, mint fele dolgozik a szocialista brigádokban. BAROMFIFELDOLGOZÓ üzem épül Zalaegerszeg határában. Az üzem egy műszakra tervezett kapacitása évj 500 vagon lesz. Az üzem előreláthatóan 1976-ra kéromos szerelést társadalmi munkában végeznek el. ENERGIAGAZDÁLKOKiadla: a Szabolcs megyei Lapkiadó Vonalat. Nvlresyháta Frinyi Hona u 3—5 Telefon: 30-06 Postacím: 1101 Nyíregyháza. Pf: 25 15 év fegyveres rablásért szül el. Az építkezéssel párhuzamosan bővítik és korszerűsítik a megye baromFelelös kiadó: Mádi Lajos Terlesztl a Magyar Posta Előtt *eth?tű bármely Dostahivatalnál a kórbesltóknél a oosta hírlapüzletekben és a Posta Központ Hírlap Irodánál KH1 Budapest V.. József nádor tér 1.) közvetlenül vagy oosta utalványon valamint átutalással a KH1 216- 88 165 pénzforgalmi lelzószámra ElóO/etést 311: ear béna óra 20 forint, indexszám: 55 059 Kéziratokat nem értünk meg és nem adunk vissza. Felvilágosítás hirdetés ügvben 30—on-ás telefonon NYÍRSÉGI NYOMDA nyíregyháza Dózsa György tt. S felelős vezető: Uoléczi István A pécsi 'negyei bíróság csütörtökön hirdetett ítéletet az 1973. augusztus 26-án este Harkányban elkövetett fegyveres rablás ügyében. A lelzett időben álarcos ban- dilák hatoltak be a gyógyfürdő- hely határán levő benzlnkü' Irodálába és csőre töltött fegyverrel kényszerítették a két kü* * kezelőt a nani bevétel átadásé ra. Az ott talált több mint 30 Oly forintot magukhoz vették, majd motorkeréknárral elmenekülte! a helyszínről. A bőn cselekmény elkövetéséér Osrzó Gvula 25 éves. büntetet' "lőétetö kóros! segédmunkás Orsós Gvörgy 22 éves adorlás segédmunkás. Ignác János 22 éves dravanlskt segédmunkás, valamint Széli Jenő 22 éves molnár szakmunkás került a vádlottak padjára, mégpedig egyebek között bűnszövetségben elkövetett rablás, többrendbeli lopás, orgazdaság, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, garázdaság és hamis tanúzásra rábírás miatt. A pécsi negyei bíróság halmazati büntetésül az elsőrendű vádlott Garzó Gyulát 15 évi, a másodrendű vádlott Orsós Györgyöt 10 évi, a narmaaren- dű vádlott Ignác Jánost 13 cvt a negyedrendű vádlott Széli Jenöt 11 évi szabadságvesztésre ítélte. Mellékbüntetésként vala- mennyiüket 10—10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Büntetésüket fegyházban kell végrehajtani. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. (MTI) fitelepeit, s további tsz-ek is bekapcsolódnak a baromfinevelésbe. így amikorra elkészül a feldolgozó üzem, 2 műszakra elegendő baromfi áll majd rendelkezésre; 1000 vagonra növekedhet a termelés. Hírszerkesztő: Sigér Imre ■ PROGRAMM március 15, pénteflc NEMZETI ÜNNEP A Nap kél: 5 óra 3ö perckor, nyugszik: 17 óra 4$ perckor. A Hold kél: 1 óra 04 perckor, nyugszik: 9 óra 34 perckor. Százhuszouhat évvel ezelőtt, 1848. március 15-én kezdődött a magyar történelem nagy tavasza, a forradalom és a szabadság- harc. Az előzményeket ismerjük: a hosszú esztendők óta érlelődő reformprogramhoz, az ékörüli harcok fellángolásához döntő lökést adott az 1848 februári párizsi és a március 13-i bécsi forradalom. Pesten a radikális fiatalok — Petőfi, Vasvári és társaik —tizenkét pontba foglalták a forradalmi követeléseket, s a pesti radikális ifjúság vezette tömegek történelmi fellépése március 15-én az egész országot felrázta. A birodalom szerte kitört forradalmaktól szorongatott bécsi kormányzat engedményekre kényszerült: V. Ferdinánd április 7-én kinevezte az első magyar független felelős minisztériumot, a Batthyány kormányt; április 11-én szentesítette a jobbágyrendszer megszüntetését. a polgári átalakulás alapjait és a nemzeti önállóságot rögzítő áprilisi törvényeket. Éz a polgári forradalom győzelmét jelentette. Ismeretes, hogy a bécsi udvar a kényszerű engedmények megadása után hozzálátott az ellen- forradalom szervezéséhez: ezt megkönnyítette számára az is, hogy a magyar kormány — szűk látókörűen — elzárkózott a nemzetiségi követelések teljesítése elől. Megkezdődött a fegyveres harc, a másfél éves nagyszerű küzdelem, történelmünk egyik legfényesebb fejezete. w 1 I W • I rr . el lios idő Várható időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekvő felhőzet, legfeljebb egy-két helyen eső. gyenge, napközben mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Távolabbi kilátások kedd reggelig: Növekvő felhőzet, időnként esővel. Az éjszakai , lehn les mérséklődik. Legalacsonyabb hajnali. hőmérséklet mínusz L plusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet phwz ?, plusz 13 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mrn) csapadék az ország terüietene^ 44} százalékán várható. . Kossuth rádió 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8,20: A szabadsághoz. Petőfi Sáncor versei — 8 40: Részietek Kálmán Imre Tatárjárás és Hollandi menyecske c. operettjéből. 9,13: A 22-es csapdája. Joseph Heller regénye folytatásokban XXIII. rósz. — 9,35: Zongoraművek. — 10.05: Nemzeti kultúránk kialakulása és történelmi szerepe (ism.) — 10,25: Édes anyanyelvűnk. —' 10,30: Operák Tasso nyomán. — 11,00: Ahol az ország gyomnövény-gyűjtemé- nyét őrzife — 11,10: Zenekari muzsika. — 11,49: Kritikusok fóruma. — 12,25: Ki nyer ma? — Győrben. — 12.40: Tánczenei koktél. — 13,25: lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.53: Körkép a hevesi iparról. —-14.08: Tudod-e? — 14.33: Sárközy István—Mezei András: P.ásztorbal- lada. — 14,43: 48-as dalok. — 15,10: Magyarán szólva... (sm.) — 15,25: Csínom Palkó. — 16,00: A világgazdaság hírei. — 16,05: „15. március, 1848”. — 16,45: Magyar fuvószene. — 17,05: Külpolitikai figyelő .— 17,20: Gyurko- vics Mária énekel. — 17,43: Mikro fórum. — 18.03: Félóra sanzon — 18,33: Bartók: I. zongoraverseny. — 19.30: Egri Kaleidoszkóp. — 21.03: Virágénekek. — 21.34: Hallgassuk együtt. —22.20: Johnny Hodges és Wild Bill Davis. felvételeiből. — 22,56: Meditáció. —- 23,06: Szabó Ferenc: Föltámadott a tenger — oratórium. Ptőfi Sándor verseire — O.tO: Könnyűzene — Hangszer- szólók. Petőfi rádió 8.05.: Vonószenekarok műsorából. — 9,93: Ezeregy délelőtt. — 19.93: A zene hullámhosszán. — Közben: Kb. 10,30: Néhány szó zene közben. — 12.00: Népdalok. — 12.30: A Közgazdasági Egyetem Szfnnadának Petőfi-műsora. — 13.03: Erkel operáiból — 13.30: Ghárral angolul. — 14,00: Kettőtől hatig. . . — 18,05: KülDolitikal-figyelő (Ism., — 18.20: Falusi esték. — 10.00: Közvetítés a révkorong Vi'á'>ba1nnkságról. — ’0.30: Filmdalok. — 10 30' Védekezés a környezet m magén hatásával szemben. — 19,54: Jo estét, gyerekek! — 20,25: Uj könyvek (ism ) — 20,28: A rock mesterei. — 20,58: Láttuk, hallottuk. — 21,18: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 21,40: Katedra. — 22,00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 23,15: Nóták. 3. műsor 18,05: Magyar zeneszerzők. — 18,24: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. — 18,44: Századunk kórusműveiből. — 19,C0: Schumann-művek — 20,00: Lantos István zongoraestje a Zeneakadémia nagytermében. — 21,39: Caterina Valente énekel. Ed- mundü Ross zenekara játszik. — 22,08: Bohémélet. ^ Nyíregyházi rádió 1(8,00—19,00: Észak- ti szántúli krónika. — Chopin-etűdök. — Jó hétvégét! Kulturális és sport- programajánlat. —Kovács Kati énekel. Televízió 9,04}: Az aztékok kincse (színes). Magyarul beszélő NSZK.— francia—olasz film. I—II. rész. — 15,58: Illés Béla: Honfoglalás. Tévéfilm. II—III. rész (ism.) — 17.35: Hírek. — 17.40: ÖlomfeßtÜB vallomások. Dokumentumfilm- sorozat. ..Ezt jegyeztem fel a héten”. — 18,10- öt perc meteroáó- gia... — 18,15: Érdele és érdekeltség. A Televízió politika^ vitaest sorozata. 10. rész: Egyéni t«*- dek-e a művelődés. — 19,05: Reklámműsor. _ 19,15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Illyée Gyula: Ozorai példa (színes). Tévéfilm. — 21,00: Kodály: Kállai kettős. — 21.05: Műkorcsolya VB (színes). Gálaműsor. Közvetítés Münchenből, felvételről. — 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. 2. MCSOK: 20.00 • Zene! Figyelő. A tv zenei újságja. — 20,45: Tv-mraao — i. kiadás (ism.) — 21,1 5: Salut Germain! Magyarul beszélő NDK tévéfilmsoroz^t. IV. réez: Ran-' devú Jerome abbéval: Bratislava! tv 9.05: Néprajzi műsor v-m.) — 9.33: Ketrec. Tv-játák (isin.) — 11.00: Tv-hiradó. — 13,00: Tátra Kupa. — 16.10: Híreik. _ 16.15: Ax ellenőrzés nyomán. — 16. ti): Tv- híradó. — 16,55: Zbrojovlca Brno —Slovan Bratislava labdarúgó- mérkőzés. A szünetben: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19,»- Kísérlet 14 millióért. —20,«*:. Az. árulás napja. Cseh dokumentumom. — 21.45: Tv-híradó. — 22,W: Kabaré. Román tv A legkisebbeknek. — 19,35: Játékfilm. Moziműsor IvRÍ'DY MOZI: AZ EZREDESEKET AKARJUK Olasz film E. k.: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor. BÉKE MOZI: AZ ÖRDÖG BAJITAAA NDK—csehszlovák:' W1» E. k.: 4, 6 és 3 órakor. GORKIJ MOZI: SIKERÜLT-E HŐSEINKNEK MEGTALÁLNI AFRIKÁBAN TITOKZATOSAN ELTŰNT BARÁTJUKAT Színes olasz film. E. k.: 4, 6 és 8 órakor MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: A CSENDŐR nyugdíjba megy Francia film E. k.: fél 6 és fél 8 óra KISVÄRDAI MOZI: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—II. Felemelt dupla hely árral! MÁTÉSZALKAI MOZI: Jö MEGJELENÉSŰ ausztráliai FELESÉGET KERES NYÍRBÁTORI MOZI: A SZERELEM ANATÓMIÁJA ítélet a besurranó tolvaj ügyében Irodahelyiségekből sorozatosan lopott Hártó László 37 éves segédmunkás, budapesti lakos. Az V, a VI, a VII, és a VIII. kerületben különböző intézményekbe osont be, főleg a déli. vagy a kora délutáni órákban, amikor a dolgozók ebédidejüket töltőt, ték, s nem tartózkodtak hivatalukban. Hártó benyitott az üresen hagyott szobákba illetve a zárban talált kulcsosai kinyitotta az ajtót, s az asztalokon, szekrényekben, székeken elhelyezett táskákból kivette a készpénzt, esetenként a tárcával együtt. A pénzen kívül különféle hasz. nálati tárgyaltat is elemeit; táskákat, órákat, ruhaneműeket. esernyőt, sőt egy női parókát is. A központi kerületi bíróság Hártó Lászlót — a többi között figyelembe véve büntetett előéletét — huszonegyrendbeli lopásért három és fél év; szabadságvesztésre ítélte, s kártérítésre iß kötelezte.