Kelet-Magyarország, 1974. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-03 / 28. szám
tWt február 3. CELET-MAOYARORSZAC — VASA RNAPT MELLÉKLETT #. olda! Most jelent meg A régi Nyíregyháza ALIGHA KELL MA MÁR BIZONYGAT NUNK, hogy a tegnap, a történelem megismerése nem öncélú időpocsékolás, mégcsak nem is ráérő elmék luxus-időtöltése. A tegnap megtörténtek búvárlása, múlt idők tárgyi és írásos emlékeinek összegyűjtése, a hagyományok megmentése tanulság a jelen a és a jövő számára. A múlt nemcsak befolyá- solója jelennek és jövőnek, hanem alapja is. Ezért is köszöntjük örömmel Németh Péter és Mező András legújabb könyvecskéjét A régi Nyíregyháza címűt, mely a Nyíregyházi Kiskönyvtár sorozat 7. füzeteként jelent meg. Figyelemmel kísérve az elmúlt évek helytörténeti szakirodaimának gyarapodását, örömünk kettős: egyrészt jó érzés arra gondolni, hogy lassan bár, de megszületnek azok alaptanulmányok, melyek birtokában előbb-utóbb megírható lesz Nyíregyháza város történeti monográfiája; másrészt maga a tény örvendetes, hogy végre megyénkben is vontatva, nagyon lassú ütemben bár —, de megindult a helytörténeti kutatás s az elr -lt négy-öt év során néhány olyan résztar 'mányt, könyvecskét eredményezett, melyek létükkel is sürgethetnek tanárokat, táljainkon élő történészeket hasonló kutatások végzésére, eredmények közlésére. Németh Péter szakmájának megfelelően a város és környékének régészettörténeti képét vázolja fel tanulmányában. A régészet, speciális helyzetéből ered, időben a legtávolabbi múltba kalauzol bennünket, így tekinthetett Németh Péter is hatezer év homályába, hogy a számbavett, megvizsgált leletek fényével oszlassa az ismeretlenséget Nyíregyháza múltja körül. EZ A MÜLT VAROSUNK VIDÉKÉN ÉS TERÜLETÉN, az eddig feltárt tények, leletek bizonyságaként az újkőkor, a neolitikum emberének időszámításunk előtt négyezer évvel történt megjelenésével kezdődik. Ekkortól számítva egyre szaporodó, gazdagodó leletanyag kalauzol végig bennünket a rézkor, a bronzkor, a korai vaskor, szkítakor egymást váltó periódusain. Majd. a kelták, dákok, szarmaták, gepidák sírokba, föld alá rejtőző tárgyai, szerszámai üzennek újabb változásokról, emberi sorsokról jelzéseket. Aztán másfélszázados űr következik: a hunok idejéből számbavehető leletünk, adatunk nincs a tájról. Annál több az avarok idejéből, s végül a honfoglalás koráról. Németh Péter gondosan számbavett leletanyagot tár az olvasó elé, jelezve, hogy milyen korszakok, milyen népek jelenléte járult hozzá e táj történelmi valóságának alakulásához. Beismeri azt is, hogy a feltárt leletek mennyisége nem teszi lehetővé, sokszor még az analógiákra támaszkodva sem, hogy — akárha a képzelet erejére hagyatkozva is — megrajzolja az itt élő, egymást váltó népek történelmi hétköznapjait. Tárgyak hézagos szövetéről van tehát szó, melyek mögött ott az ember, a cselekvő, sorsot, történelmet formáló egyén, de mennél visszább megyünk az időben, annál kevesebbet tudunk róla, mígnem egy időhatár mögött belevész az ismeretlenség homályába. Előre haladva viszont az időben, gazdagszik-gyarapszik tulajdonságokban, egyedi, konkrét jegyekben. Egyre többet tudunk meg életéről, sorsáról, mindennapjairól, egészen addig, mígnem elénk lép, megelevenedik, szóba áB velünk, s gazdag életének ezernyi kötöttségét adja tudtunkra. Ennek a folyamatnak a megismeréséhez azonban már nem elég a régészet, illetve a régészet mellett más emlékek, á nyelvészet és a történelem írott forrásai sorakoznak fel, fantáziánk gazdagítására, a történelmi valóság finomabb árnyalására. Nyíregyháza történetének ezt, az írott forrásokkal is figyelemmel kísérhető szakaszát, az 1753-as „újra-telepítésig” kíséri nyomon Mező András dolgozata. Mező András tanulmányának két nagyon fontos mondanivalójára hívjuk fel mindenekelőtt az olvasók figyelmét. Az egyik: eloszlatja a város nevének keletkezésével kapcsolatos legendákat, mende-mondá- kat, s helyébe a semmivel sem érdektelenebb történelmi valóságot helyezi. Meggyőzően bizonyítja, hogy Nyíregyháza nem az eddig általánosan vallott István király -idejéből származó helytől kapta mostani nevét, hanem a tatárjárás utáni pusztítás eredményeként honosodott meg a mai névformája. Szegényebbek lettünk egy legendával, de gazdagabbak a történelmi valósággal. Tanulmányának másik nóvuma, hogy megcáfolja az úgyancsak általánosan elterjedt másik nézetet, mely szerint Nyíregyháza'az 1753-as újratelepítés előtt teljesen elnéptelenedett volna. Jobbágyösszeírásokra, történelmi forrásokra támaszkodva bizonyítja, hogy a város korai történetében végigvonul a kontinuitás, a folytonosság, és szó sincs teljes elnéptelenedésről, legfeljebb a korabeli falu óriási határához viszonyított relatív népte- lenségről, a határ méreteihez viszonyított alacsony számú lakosról. EZ A KÉT ÜJ EREDMÉNY önmagában igazolja Mező András tanulmányának szükségességét, s meggyőző erejű bizonyításai méginkább fontossá teszik, hogy ne csak szűk szakmai körök figyeljenek fel dolgozatára, hanem mindazok, akiket érdekel szülőföldjük, Nyíregyháza sorsa, történelme. Az említett két „újdonságon” kívül tovább boncolgathatnánk még Mező András dolgozatának erényeit. Mindenekelőtt a hajdani falu, egy időben feltehetően mezőváros, társadalmánák rétegződésére, az itt lakó jobbágyok sorsára, a hajdúkiváltságokért folytatott küzdelemre helyezi a súlyt, s a település kapcsolatára az erdélyi fejedelemséggel. Felvázolja a régi Nyíregyháza birtoklási rendjét, érinti az egymást váltó tulajdonosok, birtokosok, küzdelmét, pereskedését egymás ellen, a jobbágyok számának gyarapításáért, a megye és a hajdúkiváltságokkal rendelkező település küzdelmét. Négy fontosabb fejezetre tagozódó dolgozata a régi Nyíregyháza négy történelmi periódusának embereit hozza, olykor tapintható közelségbe. AMIT SAJNÁLHATUNK, csak az, hogy ez a könyvecske nem bővült még egy újabb fejezettel, az „újratelepítéstől” az örökvált- ságig terjedő periódus történelmi tendenciájának felvázolásával. Takács Pété Megemlékezés Benczúr Gyuláról A Kossuth téri új ABC előtti asz'tjárdán naponta ezrek megfordulnak. Oly- r a nagy sietésben a járókelők egy pillan- ú is vetnek az épület falán elhelyezett -Iára. Ez a tábla most a napokban aktuáli- ob, mint máskor- 130 évvel ezelőtt a járda y részének helyén levő Kiskorona épületé- n egy gyermek sírt, ki néhány nappal az- 5tt, január 29-én született 1844-ben. Az apa, Benczúr Vilmos gyógyszerész, a lvidékről jött a városba. A házat, s a nne levő Magyar Korona patikát 1842-ben sárolta meg, de Nagybutykától keletre — a már ez nincs meg — volt egy tanyájuk A család télen a városban lakott, a nya- t a tanyán töltötte. Néhány évre rá, a má- d’k gyermek születése után azonban Kasra költöztek. Ezek szerint Benczúrt nem k szál köti Nyíregyházához. , Mégis a személviség-kutatás mai allasa érint, nem látszanak túlzásnak Krúdynak evonatkozó szép sorai: „A tirpák nők szi- •sen öltözködnek. Benczúr Gyulának az iyja is hordta azokat a szoknyákat, kendo- ■t amelyeken feltalálható minden szín a isztai napszállat színétől a tavaszi retek ■kljének színéig. Benczúr Gyulá gyerekeivel nem is látott maga körül másképpen tözött nőket... A gyógyszerész tójbhtó- ,1 nézegette a kis Benczúr a kath^kus mplom hosszú árnyékát a sárga Y^roshä.- lt s a piros kakasokkal telt Piacot. Végsr ivetkeztetésül pedig:..A dúsgazdag ámyék- lan fényesség, mely egesz esztendőben a iség szarujából ömlött a Nyírségre, tamtot- meg az első színekre, azokra a csodákra nelyeket palettájáról későbben vászonra festett a mester.” Bizonyos érthető lelkesedésből fakadó túlzások ellenére mindig a lényeget látta meg, és Benczúr itt nyíregyházi, itt a mienk, személyiségének az alapjában. Később már izemélyisége tovább épül, már nem. Egy korszaka túlzással szólva a nagyvilágé, valójában Bajoroszágé. Bár ekkor is festett magyar témájú képeket, éppen a legjelentősebbeket: Hunyadi László búcsúja, IL Rákóczi Ferenc elfogatása, Vajk megkereszte- lése. 1883-ban jön haza az akkor megalakuló Mesteriskola élére. Ekkor lesz a korszak hivatalos nagy festője. Elismerés, siker, veszi körül külföldön és itthon. A nagybányai szellem erősödésével érik az első támadások. 1910-ben az Akadémia tagja lesz, s megveszi a dolányi kastélyt, ahol 1920-ban elhunyt, s ahol — a mostani Benczurfalván —mauzóleuma is van. Művészetének értékelése meglehetősen változatos képet mutat. Mint a müncheni, némileg színpadias historizmus, s eklektika képviselője, saját korában tehetségével és magas kvalitásaival olyan osztatlan sikert ért el, hogy a következő generáció leghevesebb ellenzése ellene irányul. A Benczúr körüli vitákban anélkül, hogy részletekbe mennénk, csak két feltűnő mozzanatra szeretnénk felhívni a figyelmet. Soha senki nem vonta kétségbe festői tudását, és Benczúrnál mindig azt támadták, ami művészetének nem festői vonatkozása volt. Az idő rostája a Benczúrral szemben felhozott ellenvetéseket egyre jobban megszűri. Tény, hogy nem úgy nézte a magyar valóságot, mint például Munkácsy, de Benczúr világa is létezett, ö is korának a gyermeke volt, felfogása, gondolatvilága ezt tükrözte. Ha rövidesen megnyílik a múzeumunk. a Benczúr kiállításon gyönyörködjünk inkább azokban a szépségekben, amit nyújt a Nyúlás Madonna szép arcában, Kun László halálának laza festőiségében, elgondolkozhatunk azon. hogy a tehetségek hosz- szú sorában nemcsak ízig-vérig festő, de lélekbúvár és „varázsló” is volt. Koroknay Gyula „Néha szeretném kibérelni a Kossuth teret, hogy teleaggassam képekkel, szobrokkal, sgraffi ttokkal...” A szokatlan óhajt Huszár István nyíregyházi képzőművész mondta ki, nem is annyira a vendégének, mint önmagának. Akik ismerik a művészt — és alkotásait — jól tudják, nem az önmutogatás, a gigantománia diktálta a szavakat... Sokkal inkább az a természetes igény, hogy a művészi alkotások legjava maradjon rejtve, vagy csak egy szűkebb érdeklődő kör számára élvezhető. Legyen minél több emberé, az utca, a járókelő, a lakótelepi emberé... „Bánt, ha elővillan egy csupasz tűzfal, egy új épület üres felülete. Mi mindent kínálna ez, azon kívül, hogy némelyiken nemsokára megjelenik az ismert szöveg Megvette már az e hetit?” És arról beszél Bethlen utcai, negyedik emeleti műtermében: akkor örül a legjobban, ha egy-egy munkája olyan helyre kerül, ahol sokan megfordulnak, sokan észreveszik. Mint főhivatású, vagy ahogyan néha mondják, „szabadúszó” művésztől gyakran vásárolnak festményt magánosok. Olykor portréfestést is vállal, korábban reklámgrafikát is. Sőt, nem tartotta méltóságán — vagy művészetén alulinak — hogy reklámszöveget emblémákat készítsen a Móricz Zsigmond színház rolófüggönyére... Nem okoz-e konfliktust egy művész számára, ha olyan munkát is elvállal, amiben kevés örömét leli, nem számítható alkotásnak? Még élesebben: nem fenyegeti-e a szabadúszó képzőművészt az a veszély, hogy tehetségét aprópénzre váltja, elfecséreli? Kérdéseink aligha lepték meg Huszár Istvánt, hisz önmaga is bizonyára feltette már néhányszor és válaszolt is rá. Véleményét így summázta: mióta a több éves pedagógusi hivatását felváltotta a mostanival, hivatásos művész életformát teremtett magának, nem gondolt a „visszavonulásra”. Olyan műveket alkot zömében, amelyekre tehetsége, érdeklődése, önkifejezése sarkallják. Egy perei e sem mondja, hogy mind remekmű. Akadnak gyenge munkák is, sőt rosszak — jegyezte meg. Csak a művészek közül nem mindenk meri ezt bevallani önmagának sem. Sikerült megtalálnia azt a belső „békés egymás mellett élést”, amely nem nyomja el a művészi értékek létrehozására ösztönző erejét. De a realitások talaján állva, nem hárítja el azokat a megbízatásokat sem, ame lyek a megélhetés, a lakbér, étkezés, sze rény ruházkodás, egyéb kiadások költségeit hozzák. Hogy Huszár István mennyire nein szállította le az önmagával szembeni művészi követelményeket, s nem vált a „megrendelők” rutin munkásává, jellemző: nem ostromolja képeivel a képcsarnok vállalatot, amely talán a legbiztosabb jövedelmi fa*«- rást jelentené számára. Szívesen állítok ki a Képcsarnok Vállalat termeiben. Ebben az évben három vidéki városban ér ez a megtiszteltetés. Nem haragszom, ha a kiállításon szereplő képeimet megvásárolják, mert meggyőződésem, hogy a jó munkáimat viszem a közönség elé. De... kiállításon kívül nem adok képet a csarnoknak eladásra. Biztos, fix jövedelme Huszár Istvánnak nincs, a megvásárolt képek, alkotások mértékétől függ a pillanatnyi életszínvonalai megkérdeztük, volt-e már pénzzavarban. Mosolyogva válaszolta: előfordul ilyen is, de ritkán. Általában igénytelen. Az étkezésben, legtöbbször konzervet eszik, a ruházat-’ ban sem lehetne túlzott eleganciával vádol-’ ni. Kevésből megél, annál többet költ viszont könyvekre és az alkotómunkával járó anyagokra. Alig van olyan anyag a természetben, amivel még nem próbálkozott volna. Kövei,' fával, újabban textillel is dolgozik. Sőt, a vasat is kéz alá fogja, ezt tervezi. Modem hegesztési technikával akarja megalkotni vaskompozícióját. Töri a fejét egy úgynevezett hordozható, falba építhető sgraffittó megoldáson is, amelyet bizonyos hálós megoldással készítene. .. „Vannak élmények, érzések, amelyeket nem tud az ember egyetlen művészi formával kifejezni. Ekkor fogja vallatóra a követ,' a fát, a selymet, a vásznat, a vasat. Nem azért, hogy mindenben korszakalkotót vigyen véghez, mint a nagy reneszánsz mes^ terek. Hanem, hogv a sokféle kísérletből ki-i teljesedjék az Alkotás.” Visszatérve arra az óhajára, hogy ki szeretné bérelni a Kossuth teret, új kiállításairól ejtünk még szót. önálló tárlatra ké-J szül. Ezért látják ritkábban a városban. Néha még a boltba se megy le, keményen dolgozik. Bizonyítania kell önmagának és a közönségnek egyaránt. S talán az sem álon* — tavaly terv volt — hogv ha nem is a Kossuth teret, de a szabadtéri színpadot pontosabban annak gyönyörű kertjét, egyszer teleaggathatja alkotásaival... Pán Géza
