Kelet-Magyarország, 1974. február (34. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-03 / 28. szám
I. nfüd KÉLET-MAGYARORSZÁG — VASÄRNAPT MELLfiKLlfP Tun. február I. Az óvodai nevelési program tapasztalatai Sipkay Barna: VERSENY — Megint fut. — Tegnap is futott. — Mindennap. — Mehetne egy távgyalogló versenyre /»ak a csípőjét nem ringatja, de a lábát úgy szedi, hagy rossz nézni. — Mindig 6iet. — Mint aki versenyez. — önmagával. — Az idővel! — Nem, önmagával. Azt hiszi, utolérheti — Kit? i — A halált. — A halál éri utol az embert, nem az ember a halált. — De ez a halált akarja megelőzni. — Fontoskodó. Azt hiszi, neki sikerül. — Érzed? — Mit? — A jód-, vagy ételszagot, — Nem. A hánsakat érzem. — Tisztán kivehető a jód. Meg az a sárga vacak, amit Joli nővér használ. — A hársakat érzem. A feleségem sok- *zoi csinált nekem hársfateát. ha megfáz, tam — És használt? — Fene tudja. A feleségem szerint igen. — Jobb a Kalmopirin. — Aszpirin. Maradok az Aszpirin mellett. Még a fenyő szagát is érzem. Ebben a kei .ben kitisztult a szaglásom. — Sokat ér eg a kert. — Ez ér itt a legtöbbet — A halált úgyse lehet utolérni. — Nem hát. Vagy segít ellesne a természet, vagy nem. — De ő azt hisst — Még fiatal. — Megint fut — Mindennap. — De hát hova? — Viszi a leletet a bel. kettőre. — Nem küldheti át Joli nővérrel? — Joli nővér olyankor a büfébe is benéz. ott pedig sokan vannak, várni kell. — Ma már nem érzem úgy a hársat. — Eső kellene. — A sivatagban soee esik. — Ott nem. De harsak sincsenek. — Háborúznak a sivatagban. Sokan halnak ott szom ián, nemcsak a lövedéktől. — A sivatagba aki megy, az számoljon ■zzal. hogy szomjan vész. — Azt mondják, már as egyiptomiak előtt is éltek a Szaharáiban. — Oda csapódott egy Mans.-rákét», — Szovjet? — Nem amit mi lőttünk fel hanem amit ■ Maisról lőttek hozzánk a Földre. — Mikor? — Sok ezer éve. — Ki látta? — Megvan a nyoma. Olvastam. V«16- »unűleg felrobbantották vagy felrobbant, nem tudtak visszaszállni vele a Mama. — Mi a fene. Mi lett velük? — Vagy megölték őket, vagy elkeveredtek. — Biztos megölték. Az emberiség programja évezredek óta gyilkosság. — Hány ember pusztult már el a háborúban. meg, hogy agyonverték? — Mióta ember az ember? Lehet, hogy milliárdok óta. — Az sok. — Elég régen emberek ■vagyunk. A program is elég regi. De azért mindig maradnak, akik tovább élnek. Most jön. — Ki? — Fut. Visszafelé is fut. Versenybe» van a halállal. — Aha. ö fut a* egyik oldalon, a máéikor meg a szuperszonikus halál. Ezer meg millió halál. Ez még itt fut. lobogtatja a papírt. Szegény. — Mtnt egy gyerek. Komolyan veszi. A játék úgy érdekei, ha komolyan veszik. — Az életet nem érdemes komolyan játszani. Nincs eset, hogy ne az ellenfél nyerjen. — Na, bemegyünk? — Érzed a hárnat? Jót tett ez a kis eső. Ha a feleségem élne, most boldog lenné nagyon, hogy illatozik a hars. — Ma nem jön. — Ma nem? Miért? . — Elutazott. — M; a fene. — Hát akkor. . — Megnézhetnénk a büfét, ~ Tudod te, máért fut személyesen? — Mert Joli nővér elkalandozna közben, a büfében. Neki pedig mindig rohannia kell. — Csak azt hiszed! — Te Is azt hitted eddig! Nem te mondtad, hogy __ — Most megtudtam valamit. Bizalmasan. Kérlek, hogy úgy is kezeld. — Kitől? — Kitől, kitől. Fontos ez? Becsületszavamat adtam, hogy .. .Margit nővértől. — Akkor mondd gyorsan. Margit nővér, nek nincs modora, könnyen leg orombit ja az embert, ha megfeledkezik álmában magáról. Margit nővér nem hazudik. — Nem hazudik. Hát azért fut.. mert oka van rá. — Mondd már, ne csigázz. — Láttad azt a halvány szőke fiúcskát a bal hármasban, ugye? — Szép gyerek. Súlyos. — Igen. Súlyos. Állítólag az ő Ha. — Hogy volna a fia? Hiszen nőtlen ember! — Pedig a fia! Még egyetemista volt, amikor beleszeretett a professzor fiatal feleségébe, őrült szerelem volt! A gyönyörű fiatal nő öngyilkos akart lenni, de ő lebeszélte. Aztán az asszony megszülte a fiút — Az 6 fia? — Igen, az ő fia. — Hát ezért fut személyesen. — Versenyt fut a halállal. Érthető: a fiáról van szó. — Súlyos. — Nagyon súlyos. Hogy azt ne mond. jam: menthetetlen. — Ilyen korán? — Szép idő van. Lassan vége a hárt, virágzásának. — Igen, vége. — Azt mondja Jo* nővér, a fiúcska meghalt. Ott állt mellette az apja, és fogta a kezét, a gyerek meg nézett ki az ablakon, és bámulta a fákat — Csak kijöttél? — Szokás. As ember egy idő után rabja a szokásainak. — Már nem érzem a hársat — Semmit sem érzek. — Menjünk a büfébe? — Talán. — Odanéz»! — Hová? — Hát nem láttad? — 0 az. — Hova * «idAbe rohan? — Erre én is kíváncsi vagyok. Pedig a fia már... — Nézd csak, befordul, ahol szokott — Ahol szokott. — Lobogtatja a papírt Mint egy gyerek. Esküszöm, mint egy gyerek! — Mint egy versenyző. — Megáll az eszem. — Te! — Mi az? — Mondok valamit. Holnap ne erre, hanem arra a padra üljünk. — Ugyan miért? — Ha jön, köszönhessünk neki. Nem tartod szamárságnak? — Nem. Holnap arra « pádra ülünk. Elöljáróban két tériy, amit tisztázni érdemes. Az első: az óvoda a három és hat év közötti gyermekeket nevelő intézmény. A második: az óvónő a gyermekek nevelésére képzett pedagógus. Régi közhiedelmekkel szemben tehát nem megőrzőhelyről van szó. ahol valakik vigyáznak a kicsikre. Ezt azért kell hangsúlyozni, hogy megértsük, mi serkentette Nyíregyházán az óvodai építési programot, és mi adott lendületet az óvónőknek, hogy végrehajtsák azt a három év előtt kezdődött nevelési programot, amely a párt KB általános oktatási és nevelési irányelveivel áll összhangban. Három év — új alapokon A megyeszekhely óvodai szakfelügyelője Tervey Zoltánná egyszerűen fogalmaz: „Az elmúlt három év forradalom volt a javából. A munka a kicsinyek között új alapokra került, és a harcot az óvónőknek meg kellett vívniuk magukkal, korábbi szokásaikkal a szülőkkel egyaránt”. A program, amelynek első három éve most ér véget, valóban sok újat tartalmazott. Az első évben a kicsinyek számára a kötetlenséget biztosította. A középső és nagy csoportokban viszont már egymásra épülve közölt újat, és szakos módon nyújtott lehetőséget ahhoz, hogy ki-ki kibontakoztathassa képességeit, hogy kialakuljon a gyermek érdeklődési körének megfelelő hajlama, miközben játékosan sajátítja el az emberke mindazt, ami az iskolára érleli. A gyakorló óvónők — négyen a 100 szakképzett közül — Vita Vilmosné, dr. Gercsényi Gézáné, Kundrák Jánosné és Varga hajosné — saját példáikkal teszik ezt érzékletessé. Mindenekelőtt arra volt szükség hogy az óvónő szembenézzen azzal: sokkal nehezebb lesz a dolga. Mert ma már nem elég, ha a gyermeket egy asztal mellé ültetik és rajzoltatják. Kevés az, hogy elrendelik: most játék következik. Az életkor sajátosságainak leggondosabb mérlegelését szabja meg a program — amelyet különben a külföldi szakemberek csodálatosnak ítéltek —, de nem egy tömegnek szemlélve a csoportokat, hanem minden gyermeket egyéniségként kezelve. Aki akár 30, akár 40 gyermekkel állt már szemben, az tudhatja: ez megfeszített munkát követeL A lelkesedés segített , Beszélgető partnereim egybehangzóan azt mondják, hogy ennek elfogadása, valamint a végrehajtás csak úgy volt lehetséges, hogy az óvónők egyetértőén és lelkesen fogadták az újat. Mert mi más lehetett emö- gött? A városban megsokszorozódott az óvodák száma. Háromezer gyermek jár ezekbe az intézményekbe. Az óvónők 40 százaléka szakképzetlen, akik a program idején maguk is tanultak, tanításra szorultak. A szülők sokan értetlenül álltak az új előtt, és szkeptikusak voltak. (Mi az, már az óvodában is tanrend van? Hová lesz a szép gyermekkor?) A kezdett gondok között szerepelt a szegényes eszköztár. De Nyíregyháza város nagyvonalú volt: 2 és fél millióval minden óvoda ilyen problémáját megoldotta. De a korábbi lelkesedés folytatásaként az üzemek, vállalatok anyaggal, eszközzel segítettek. És az óvónők előszedték egykori főiskolai tankönyveiket, a pszichológiát, a pedagógiát, az óvodai nevelés megannyi jó forrását, és újratanultak, megharcolták a maguk harcát a gyerekért És vajon mit vett észre ebből a gyerek? Nos, minden hiedelemmel szemben: mindent Élő példa erre, hogy sok olyan gyermek, aki korábban húzódozott az óvodától: most igényli. Egyre többen veszik észre, hogy miközben játszanak: tanulnak. Bár mitsem tudnak arról, hogy ők egy program alanyai, konstatálok: bármiről van szó: a gyakorlatban látják. Legyen szó kakasról, piacról, őszről vagy közlekedésről. És a meginterjúvolt apróságok még arra is rájöttek, hogy az ábrázolás és a kömyezetis- mereti séta között van valami összefüggés. Tudatosság — kínzás nélkül És itt a lényeg: a gyermek szinte észre sem veszi, hogy minden nap gazdagabb lesz. Mert élvezi, ha a magnóra rábeszél, és utána milyen okosan neveti ki magát, ha nyelvi tévedését észreveszi. És reggel, szinte igényli, hogy szóljon a lemezjátszó (népdal, mondóka, néha Mozart, mese). De csak aki látta, az tudja, milyen fontos minden kis óvodásnak, hogy munkáját — rajzát — az öltöző vagy folyosó falán bemutassa szüleinek, szinte követelve a kritikát — persze elsősorban a dicséretet. A gyermek, a legfogékonyabb korban tehát ma az óvodában kényszer nélkül korának megfelelően, tudományosan megalapozva, kórszerű szemléltetéssel és technikai felszereléssel kapja a közléseket, amelyekből ki-ki annyit fogad be, amennyire képes. Tehát nem t a n ul n a k, nem felelnek, nem vizsgáznak. Hogy mindezt miért kell így ritkítva kiemelten leírni? Mert a szülők között akadt, aki így vélekedett. Vagyis úgy vélte: otthon a gyermekei gyakoroltatni kell. (Akadt olyan szegéhy apróság, aki az óvodai sikertelen hóember-festmény után szülei jóvoltából otthon ahnyi hóembert festett, hogy végül a havat, a festéket, de még a szüléit is megutálta). A cél éppen az, hogy a gyermek meglevő adottsága alakuljon, de sent müvéüzképzés, nem szavatók nevelése, nem kis tudósok formálása a program feladata. Ami a családra vár Mi tehát a szülő feladata — merül fel a kérdés. Van-e valami, arríi a programból reá hárul? Az óvónők nem fukarkodnak a válasszal. Nos, csupán néhány, ha úgy tetszik tanács. Az első és legfontosabb, amire az ovoda számít, az, hogy a gyermek érzelmi életét gazdagítsák a szülök. Általános tapasztalat, hogy épp ezen a téren a legtöbb a tennivaló. A melegséget. a családi közösség nevelő és formáló erejét semmilyen program nem pótolja, de hogy még pontosabbak legyünk: ezt egyenesen feltételezi. Nem a majomszeretetről van szó. Nem arról, hogy a gyermeket az óvoda ajtajáig szállítja az autó, és a szülő bedudál, hogy íme, itt a magzatom! Nem a túlöltöztetés, nem a versengés kereteit hiányolják. Sőt Az igazi megértést, azt a viszonyt, ami módot ad a kicsinek, hogy élményeit megossza a szülővel, azt a kapcsolatot, amely keretében a szülő is embernek, partnernek tekinti gyermekét. Együttműködés A látszólag két különböző színtér, as óvoda és az otthon így kerül egymáshoz közel. A kétféle módszer: a pedagógiailag átgondolt tudományos nevelés és az érzelemre támaszkodó szülői magatartás is egészíti ki egymást. Vagyis a gyermek három és hatéves kora között egységes és egy célt szolgáló ráhatások kereszttüzébe kerül, de nem a tudálékosság nyilaival lövöldözik, hanem a korának megfelelő hatások érik. Nos, nem egyszerű ez az út, amit as alig tipegő az iskoláig bejár. És persze van még egy zavaró tényezó is. Az nevezetesen, hogy program ide, szinkron a családdal oda, valamit se a város, se a megye nem tudott eddig megoldani. Akinek volt bölcsődé» gyermeke, az tudja: szombat kivételével a kicsiket minden nap orvos látta. Nos, az óvodába lépés pillanatában ennek vége. Egy napig sem részesül ebben a kegyben. Pedig az óvodákkal szomszédos bölcsődékbe jár az orvos. Esetleg ideje is lenne. De hát az egyik is a másik is más-más „tárcához” tartozik. Pedig nagyon hiányzik. Hadd említsem iámét az óvónők véleményét. A rendszeres orvosi ellenőrzés esdrájő- ban fojthatná el az esetleges járványokat. Megkímélné a szülőket egy sereg futkosás- tól. Aztán ami mindezeknél is döntőbb: három évig minden gyermek folyamatosan orvos előtt nőne fel, aki személyiségét, fizikai és szellemi fejlődését nyomon követhetné. Ezzel elkerülhető lenne, hogy az iskola előtt a kis hatéves egy bizottság előtt bizonyítsa: érett-e az első osztályra. Nem káderlap, nem jellemzés Azok a . kis hatévesek, akik szeptemberi ben kerülnek az iskolába, már e reform, aa új program gyermekei. Gondolható, az elsősök tanítónénijei is várják, milyenék lesa- nek. Nos, erről is néhány szót. Először is nem túlterheltek. Mindenki annyi ismeretet visz, amennyit befogadott^ de közben azért mégis kinyílt agyak, kibontakozott képességek és hajlamok jellemzik majd őket. Biztosabb ítéletalkotásuk van, és főleg azok, akiket otthon nem terhelnek agyon plusz információkkal (televízió, oktal tó-nevelő tanmesék, másokat „lefőző” isméi retek), érdeklődők. Az óvónő, aki már a tani év előtt „összehozza” a kicsiket a tanítónői vei, kiről-kiről mindent el tud mondani. A személyiséglap három év tapasztalatait tartalmazza. A személyiséglap tükör. Ott sorakoznak a gyermek jellemző mondásai. A megnyilvánulások, azok az apró, finom megfigyel lések, amelyek mozaikkövenként összeillesztve feltárják a lehetőséget. Nem a leendő zseni vagy antitalentum megítélése. Ennek hangsúlyozása fontos, hiszen sok té-' vés hiedelem kapott emiatt már szárnyra. De őszinte lesz ez, és ha talán egy-egy szülő rossznéven veszi is, ebben nemcsak a szép és jó lesz található, hanem az 6 gyermeke, olyannak, amilyen. A gyermekek félelem és szorongás né!-' kül okosodtak, alakultak a három év alatt, Felkészültek és készülnek az iskolára. Tegyük hozza: Nyíregyházán 179 óvónő lelki- ismeretes munkája nyomán. A legnehezebb három év volt ez a számukra, hiszen egy új dolgot kellett elfogadniuk, elfogadtatni, és végrehajtani. Ezt csak a hivatástudat tette lehetővé. így aztán szívesen hajlik az ember — aki szülő is — arra, hogy az Értelmező Szótár definícióját kiegészítse, hiszen az óvónő nemcsak képzett pedagógus, de hivatástudó ember is. Ha nem is pótolja, de ki-' “gészíti a szülőt. Ezt éppen az óvodai program végrehajtása bizonyítja. Hegyi falu- (Krutilla József rajza) Bürget Lajos
