Kelet-Magyarország, 1974. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-20 / 42. szám

WH. Mratr %. SSCfff-liAÖTARÖRSZAÖ t. oMa! Az utánpótlásról Napjaink egyre égetőbb kérdése az utánpótlás biztosítá­sa Igen sok szó esik róla, de a hibák felszámolása érdekében illetekes szerveink nem tesznek meg mindent. Néhány gondo­latot szeretnék felvetni — talán vitaindítóként —, melyek vé­leményem, szerint befolyásolják, gátolják az Utánpótlás egész­séges biztosítását. Mint ismeretes, megyénkben — különösképp Njdregyhá- zan — nem minden sportág rendelkezik olyan nagy létszámé szakvezetővel, mint a labdarúgás. Sajnos, vannak olyan sport­agak, ahol egy kézén fel lehet sorolni azoknak a szakvezetőknek a szamát, akik működnek is a sportágukban, például ökölvívás vivas, úszás, asztalitenisz, röplabda. S a működő edzők zömé sem igen szeret foglalkozni az ifjúság nevelésével, mivel nem kifizető számára. Ugyanis több munkát kell befektetnie — ha becsületes sportemberhez méltóan csinálja, vagy szeretné csi­nálni —, kevesebb „elismerésért”. Elszomorító képet kapunk akkor, ha az egyes sportágak­kal foglalkozó ifjúsági csapatok edzőinek létszámát vizsgál­juk. Vannak olyan sportágak (labdarúgás, kézilabda, röplab­da...), ahol az ifjúsági csapatok zöménél nincs szakvezető, csupán papíron működik, mivel kötelezően előírták! Hogy várhatunk ezeknél ä sportágaknál tehetséges fiatal sportoló­kat, képzett versenyzőket? Sajnos, az egyesületeknél működő edzők zöménél sincs meg az összhang. Az első csapat edzőjé­nek általában nagyon kevés fogalma van az ifjúsági csapatnál működő ifiedző munkájáról. Nem tartja fontosnak a közös megbeszéléseket, nem segíti az ifjúsági csapattal foglalkozót szaktanácsokkal. Az ifjúsági csapatoknál működő edzők fela­data, hogy együttese az ifjúsági bajnokságban jó helyen vé­gezzen. Nem tartják fontosnak, hogy kellő oktatást kapjon az ifjúsági sportoló. S így zöme nem rendelkezik olyan felké­szültséggel, hogy az első csapat létszámánál figyelembe ve­hetnék. Az is gond, hogy ifjúsági játékost csak az iskolákból tud­nak a sportkörök szervezni, szerezni. Talán helyesebben fo­galmazva; az ifjúsági játékosok zöme iskolai tanuló. Az iskolák és az egyesületek közötti viszony viszont nem mindenkor kielégítő. Pedig egyik sem tudja megoldani egy­más nélkül a sportolók testi nevelésének feladatát. Az igen sok példa közül egyet: egy adott sportágban a sportkör részé­ről megbízott edző már az általános iskolában megkezdi a sportág oktatását. Sportolói elvégzik általános iskolai tanul­mányaikat, gimnáziumokba kerülnek... S ekkor veszíti el az egyesület a fiatal sportolóit. Mert megtörténik: nem járulnak hozzá, hogy az adott egyesületnél folytassa sporttevékenysé­gét. De az is megesik, hogy a sportolónak egészen más sport­ágban kell tevékenykedni — mert más szakos á testnevelő tanára. Az utánpótlás biztosításának jelenlegi helyzetéért a sport­egyesületi yezetők, valamint sportszerveink is hibásak. A sportegyesületi vezetők zöme csak a jelenlegi helyzetnek meg­felelően végzik munkájukat. Csak a mának élnek. Minden energiájukat csak az első csapatba ölik, nem törődnek az után­pótlással. Nem foglalkoznak az ifjúsági csapattal, az ott folyó munkával. Nem vonják felelősségre a szakosztályok vezetőit, edzőit az ifjúság nevelésének elhanyagolásáért. A városi, megyei sportszervek felelőssége még súlyosabb. Hiszen nem veszik észre ezeket a hibákat, nem követelik meg az egyesületektől az utánpótlás biztosítását. Az előre kiírt büntető szankciót nem alkalmazzák. Ugyancsak súlyos gond, hogy a legfőbb sportágnál nincs vezetőképes szakszövetség. A jelenlegi szövetségeit rhunkájá általában nem terjed ki másra, csak a bajnokságok lébopyoh- tására. A sportág szervezésére, a fiatalok bevonására mar nincs erejük. Sok esetbep megalkuvók is a szövetségek és a hivatalos sportszervek. Megtörtént, hogy egy csapatnak köte­lessége lett volna ifjúsági együttest indítani, ehelyett „bérelt” egy másik egyesülettől egy ificsapatot! Vajon helyes-e ezen utánpótlási formához való hozzájárulás?! ©Vajon ez előbbre vitte-e a tehetséges sportolók felkutatását, és az ifjúság bevo­nását a sportmozgalomba?! Érdemes lenne az itt elmondottakon elgondolkodni. S sür­gősen változtatni mindazokon a gondokon, melyek a külön­féle sportágak egészséges utánpótlás-biztosítását gátolják. Mind tömegsportpolitikai törekvéseink, mind minőségi sport­céljaink megvalósítása érdekében. Gidófalvi Albert li o^áriáiüicln- iiiíi* k ő*ése k nagykAU.Oi budai— SALGÓTARJÁNI TÁNCSICS 73:42 (3G :21) Vasárnap délelőtt a Nagv- kállói Budai Gimnázium tor­natermében került sor a visz- szavágó jellegű. Nagykállói Budai Gimnázium—Salgótar­jáni Táncsics Gimnázium női kosárlabda mérkőzésre. A ta­lálkozót az országos középis­kolai bajnokság keretében rendezték meg. s nagy volt a tét, hiszen az első találkozón Salgótarjánban, a salgótarjá­ni együttes nyolc pontos előnyt szerzett. Mintegy 200 főnyi nagyon lelkes szurkolótábor biztatá­sa mellett. a hazai együttes az alábbi összeállításban sze­repelt: Kiss. Rácz. Czine, Ba- ráth. Bogár, Béri, Csányi, Pé­csi. Szunyoghi. Edző: Veres Gyula testnevelő tanár. A nagykállói csapat hamar „megnyugtatta” a szurkoló­kat, hiszen már az első per­cekben ledolgozták nyolc pontos hátrányukat, s szüne­tig jelentős előnyre is szert tettek. A második játékrész­ben tovább növelték előnyü­ket. s végeredményben fölé­nyes 73:42 (36:21) arányú győzelmet arattak a Nagykál­lói Budai Gimnázium lányai A csapat legjobb dobói: Kiss Katalin 25, Czine Mária 16. Rácz Erzsébet 10 pont. A nagykállói együttes nagy­arányú győzelmével tovább­jutott, s március 14-én és 15- én tagja lesz a Miskolcon sorra kerülő középiskolai baj­noki négyes elődöntőnek. MISKOLCI EAFC—NYÍR­EGYHÁZI TANÁRKÉPZŐ 76:43 (25:23) Vasárnap délután a Nyír­egyházi Tanárképző Főiskola sportcsarnokában férfi főis­kolai kosárlabda bajnoki mérkőzésre került sor. A vendéglátó NB III-as Nyír­egyházi Tanárképző Főiskola együttese a Miskolci EAFC NB II-ben szereplő csapatát látta vendégül. A találkozó első félidejében a nyíregyházi csapat megle­pően jó játékkal rukkolt ki, s a különösen eredményes Cserfalvi révén igen szorossá tudta tenni az eredményt. A mérkőzés második felében viszont a nagy magassági fö­lényben levő miskolci egye­temisták nagyon rákapcsol­tak. Ekkor kitűnt nagyobb já­téktudásuk. s megérdemelten szerezték meg a győzelmet 76:43 (25:23) arányban. A haziak legjobb dobói: Cser­falvi 18, Máté és Klaj 8—8 pont. Or. Miski László Járási sparfakiád liemecsén Több mint nyolcvan indu­ló részvételével az elmúlt vasárnap rendezték meg Ke- mecsén a falusi dolgozók téli spartakiádjának nyíregyházi járási döntőit asztalitenisz és sakk sportágakban. Eredmé­nyek: Asztalitenisz, női egyéni: 1. Ferenczi Agnes, 2. Rácz An­na (mindkettő Oros), 3. Ve­ress Rita (Tiszavasvári), Csa­patban: 1. Oros. Férfi egyéni: i. Fitos Zoltán, 2. Pethe Gá­bor, 3. Barkóczi János( Mind­három Tiszavasvári). Csapat­ban: 1. Tiszavasvári I., 2. Ti­szavasvári II.. 3. Oros, 4. Üj- fehértő. 5. Rakamaz, 6. Ke- mecse. Sakk, női egyéni: l. Ger. gely Judit, 2. Veress Rita, 3. Gergely Erzsébet. 4. Király Mária (eavaránt Tiszavasvá­ri). Csapatban: 1. Tiszavasvá­ri. Férfi egyéni: 1. Bakóéi Balázs. 2. Fekete Gyula. 3. Oláh Gábor, 4. Lukács Sán­dor (mindannyian nvirbogdá- nyiak), 5. Pásztor Ferenc (Kemecse) 6. I-ováezi József (Tiszadob). Csapatban: 1. Nyírbogdány. 2. Tiszadob I., 3. Tiszavasvári I. Városi bajnokság Nyírbátorban Gyér érdeklődés mellett bonyolították le Nyírbátor­ban az — első alkalommal kiírt — városi egyéni ifjúsá­gi sakkbajnokságot, melyen a Báthori István Gimnázium és a Szakmunkásképző Intézet tanulóin kívül Öi-dögh Éva, a Gépjavító Vállalat dolgozója, a Nyírbátori MEDOSZ első- osztalyú versenyzője is rajt­hoz állt. A körmérkőzés formájában lebonyolított — igen színvo­nalasnak mondható — váróéi döntőin érvényesült a papír- foma: az első három helyen a Nyírbátori MEDOSZ színei­ben versenyző — egyre na­gyobb elméiét! ismeret­anyaggal, s rutinnal rendel­kező — fiatalok végeztek. Kovács Árpád imponáló já­tékkal, száz százalékos ered­ménnyel nyerte a versenyt — az ugyancsak középiskolás — Elek László, valamint a fiúk mezőnyében induló Ördögh Éva előtt. A városi ifjúsági bajnokság végeredménye a következő: 1. Kovács Árpád (Báthori István Gimnázium), 2. Elek László (Báthori István Gim­názium). 3. Ördögh Éva (Gépjavító Vállalat). 4. Tóth Gábor (Ipari Szakmunkás- képző Intézet). 5. Nagy Mi­hály (Báthori István Gimná­zium), 6. Éles Csaba (Ipari Szakmunkásképző Intézet). Szombat délután rendezlek meg a Nyírbátori 2. sz. Álta­lános Iskola háziversenyét, melyen ugyancsak körmérkő­zések során dőlt e1 a bajnoki cím sorsa. Az iskolai baj­nokság végeredménye: 1. Fülöt) Béla. 2. Baktai János. 3. Hájer Béla. 4. Vales Atti­la, 5. Volford László, 6. Szi- muly Gábor. Szabó Gyula SPORTTURMIX Uj bajnokság — végre gazdákkal A Nyíregyházi Városi Sportfelügyelőség ez évben is megrendezi a megyeszékhe­lyen nagy népszerűségnek ör­vendő városi kispályás láb darúgó bajnokságot. Az új bajnokságra nyilván sok együttes fog idén is ne­vezni. Külön dicséretes, hogv ez évben már lesz ..gazdája" e népszerű versenyformának. A Városi Sportfelügyelőség ugyanis megalakította a kis­pályás labdarúgó bizottságot, melynek vezetője Bodnár Já­nos lett. Az érdekelt mun­kahelyek, vállalatok már megkapták a nevezési lapo­kat, melyeken március 5-ig nevezhetik be kispályás lab­darúgó csapatukat az idei városi bajnokságra. Népszerű volt Befejeződött a nyíregyházi általános iskolák játékos sportvetélkedő versenye. A hármas döntőben a 6-os isko­la B-csapata (a csapatban a következő tanulók versenyez­tek: Huszárszki Judit, Békési Judit, Seres Ágnes. Zsíros Márta. Szabó Gábor, Lakatos József, Szarvas Péter és Sa- liga László) szerezte meg az elsőséget az 5-06 iskola és a 6-os iskola A-csapata előtt. A győztes csapat a MEZŐGÉP Vállalat díszes serlegét kap­ta. De a hármas döntőn sze­replő gyerekek egyaránt megkapták az idei OSB ízlé­ses jelvényét, továbbá a rvír- egyházi üzemek és vállalatok ajándéktárgyait A nyíregyházi általános is­kolák sportvetélkedője során tíz iskola mintegy száz ta­nulója versengett három for­dulóban. Ez eseményen az egészséges testmozgás, a játé­kos szórakozás volt a lényeg. S az iskolák, de főleg a gye­rekek körében népszerű volt ez az első ízbén megrendezett vetélkedő. ^Nagyszerű lenne, ha a jö­vőben rendszeressé válnának e játékos vetélkedők. fejlesztési tervét, melyben a további tömegsport célkitű­zéseket és a minőség fejlesz­tését pontosan rögzíti. Házi verseny Tunyogmatolcson a Zalka Máté Művelődési Ház és a községi KISZ alapszervezet negyvenegy (!) résztvevővel ifjúsági és felnőtt községi sakkversenyt rendezett — kö­zölte sportnovatUTikkal Sán­dor Miklós, a Zalka Máié Művelődési Ház igazgatója. — Az alábbiak szerezték meg a helyezéseket: Ifjúságiak: 1. Nagy Zoltán. 2. Katona István, 3. Széles Gyula. Felnőttek: 1. Széles Tamás. 2. ifj. Gere Imre, 3. Sallai István. A helyezettek értékes tárgyjutalomban ré­szesültek. A nagy sikerű verseny ha­tására a napokban sakk szak­kör alakult Tunyogmatolcson Ugrón László általános is­kolai tanár vezetésével. A sakk foglalkozásokat, edzése­ket a művelődési házban ren­dezik. Sportmegbeszélések Kedden délelőtt a Megyei Sporthivatal helyiségében tartotta első munkamegbe­szélését az a bizottság, mely az idei országos középiskolai bajnokságok döntőit készíti elő. Köztudott ugyanis, hogy június közepén Nyíregyházán kerülnek lebonyolításra a kö­zépiskolai atlétikai, kézilab­da és labdarúgó bajnokság országos döntői. Szombaton, február 23-án újabb értekezlet színhelye lesz a Megyei Sporthivatal tanácsterme. E napon — dél­előtt 9 óra 30 perces kezdet­tel — kerül sor a Megyei Sporthivatal nagyaktiva ülé­sére, melynek keretében megjutalmazzák majd a leg­kiválóbb társadalmi sport­munkásokat. <b. 1.) 4 lég|>ii«li ásóit vetélkedője Totó­tanácsadó 8. játékhét NB I. 1. Tatabányai Bányász (ft)—Új­pesti Dózsa (1). Feltehetően mindkét együttes jól akár sze­repelni a bajnokság tavaszi nyi­tányán. Tipp: x, 2, 1. 2. Bp. Honvéd (4) —MTK (10). Az MTK-nak a döntetlenre sin­csenek reális esélyei. Tipp: 1. 3. Kába ETQ (8)—Videovon (5). A győri együttes a hazai Kör­nyezet nyújtotta előnyt kihasz­nálva mindkét pontot igyekszik megszerezni. Tipp: i. 4. Dorogi Bányász (lft)—Bécsi MSC (3). A dorogi együttesnek minden bajnoki pontra nagy szüksége van. Tipp: x, 1. 5. Salgótarján (T;—Egyetértés (15). A fővárosi csapau aligha­nem jó előre szívesen elköny­velné a döntetlen eredményű Tipp: 1. NB I B í. Ganz-MAVAG <:T(—MA V IIAC (8). A közöttük ievö, he- Vyezti-sbeli különbség ellé„-- v i„ a iővároc; csapat látszik es .'!véreb­nek. Tipp: 1, x. 7. Várpalota (IS)—Bp. Sparta­cus (12). A pályaelőny b S:.'3 hazai győzelmet igér. Tipp: 1. 8. Kecskemét (lí — Eger (14), Ezen a találkozón is a hazaiak az igazi esélyesek. Tipp: 1. ». Olajbányász SE (7)—Duna­újváros (4). Igen jő a hazai csa­pat idei, otthoni merlege. Tipp; x. i. 10. Budafok (3)—Oroszlányi Bányász (lg). Még a döntetlen eredmény is alapos meglep«tea lenne. Tipp: l. OLASZ B-OSZTA1.T 11. Catanzaro (17)—Tcrtuui.i (4;. A találkozóra semleges pályán kerül sor, így jobban érvéroe- sül majd a nagyobb Játéktudás. Tipp: 2, x. 12. Palermo (11)—Novara (8, A pályaeiőny sokat jelenthet. Tipp: 1. IS. Parma <«)— Spai (S.;. szoros eredményre számíthatunk, hazai esélyekkel. Tipp: 1, x. PÖTMÉKKÖZES EK 14- A tálán ta (14)—Taranto (St. Az esélyek kiegyenlítődhetnek. Tipp: x, 1, 2. lí. Kossuth KFSE (1«)—Szék­szárd (H). A hazai környezet sokat jelent. Tipp: i. li. Komlói Bányász <S)—Szol­noki MTE (2), A veiujegek jobb helyezése nem jelent feltétlen esélyt. Tipp: j, x. OLASZ B-OSZTALT Bori—Varese 0:0 (semleges pá­lyán, San Benedetto, del Tren- tohan), (jomo—Palermo 2:0, Pe- T»gia—Ascoli 1:3, Reggiana— Brindisi 2:0, Spai—Catania 0:0, Temana—Panna 3:1, Novara— A tálán ta 1 :ü. Taranto—Arezz.o 1:0, Avellino—Catanzaro 1:1, AS Reggina—Brescia 2:1. A Volán Dózsa SC tervei A napokban, fúzió útján megalakult Nyíregyházi Vo­lán Dózsa SC az idei bajnoki évadban labdarúgó csapatát a megyei I. osztályú bajnok­ságban működteti, míg a volt Volán megyei II osztályú csapatának jogát feladta az elnökség, * az ú.i klub tarta­lékcsapatát a városi labda­rúgó bajnokságban szerepel­teti. Ugyancsak megyei, fel­nőtt bajnokságban működik az egyesület női kézilabda együttese. Tekecsapata az N3 III-as bajnokságban. a csel­gáncs szakosztály versenyzői pedig a különféle területi és 1 országos jellegű versenyeken I szerepelnek majd. A fuzionált új egyesület el­nöksége a napokban dolgoz­za ki a Nvfrogvházi Volán Dézsa SC középtávú soort­A Nyíregyházi Építők MHSZ Városi Lövészklubja az elmúlt vasárnapon rendez­te meg a serdülők idei első, légpuskás megyei versenyét. A megyében működő és mi­nőségi lövészsporttal foglal­kozó klubok — Nyírbátor, Kisvárda, Mátészalka és Nyíregyháza — három leány és három fiú versenyzővel vettek részt az eseményen. Eredmények: Leányok: 1. Tóth Zsuzsa (Kisvárda) 205, 2. Veress Ju­dit (Nyírbátor) 172 köregy­ség. További helyezetteket — szint alatti teljesítés mi­att nem állapítottak meg. Fiúk: 1. Körtvélyessy Atti­la 312, 2. Lukács Gyula 319 (mindkettő Nyíregyháza, ÉVLK), 3. Felföldi János (Nyírbátor) 285 köregységgel. 1. Ascoli 31 1« 10 1 24-11 30 Z, Como 21 10 8 3 17- 9 2« 3. Varese 21 9 9 3 25-13 27 4. Temana 21 S 9 4 23-10 2$ 5. Spai 21 7 11 3 15-14 25 ft. Parma 21 6 11 4 24-16 23 7. Avellino 21 ft 11 4 20-16 22 8. Novara 21 ft 11 4 16-15 23 9. Taranto 21 6 10 S 11-11 22 ML Brindisi 21 6 9 6 18-20 21 11. Palermo 21 5 11 5 17-24 21 12. Catania 21 4 12 5 13-16 20 13. Arezzo 21 7 5 9 24-25 19 M. A tala nii 21 5 9 7 9-10 19 15. Reggiana 21 5 8 8 16-20 18 16. Reggina 21 5 8 8 10-18 18 17. Catanzaro 21 5 7 9 13-30 17 18. Brescia 21 4 8 9 17-21 1« 19. Perugia 21 4 8 9 13-20 1g 20. Bari 21 2 5 14 2-18 9 Mai sportműsor Nyíregyházi Építők—Tátrán Presov, előkészületi labdarú­gó mérkőzés Nyíregyházán. a Bocskai úti sporttelepen déL után 15 órai kezdettel. A SZABÓI,CS-SZATM4P MEGYEI SZÄLLODA ÉS VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT pályázatot hirdet a Kolumbia presszó—bortanya üzemegységben Autóalkatrészt széles választékban üzletvezetői és helyettesi munkakör betöltésére ZSIGULI, MOSZKVICS. SKODA, TRABANT, WARTBURG FELTÉTELEK: személygép­kocsikhoz — büntetlen előélet (erkölcsi bizonyítvány) — alkalmasságát, működési bizonyítvánnyal (9/1968. IX. 4. Bk. M. sz. rendelet) tanúsítja — szakmai (boltvezetői, eladó, szakács, — cukrász, felszolgáló) képesítéssel és 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. Jelentkezéssel kapcsolatos felvilágositás: személyzeti vezető, telefon: 38-62, írásban: fenti vállalat, Nyíregyháza, Rákóczi u. 4. sz. (279) REKLÁMÁRON AUTÓRÁDIÓT 1000,— Ft-ér A NYÍRBÁTORT ÁFÉSZ február 19-én megnyílt önkiszolgáló VAS-MÜSZAKI Áruházában. •í)

Next

/
Thumbnails
Contents