Kelet-Magyarország, 1974. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-17 / 40. szám

KXXl £'FOLYAM, 40, szám ARA: 1 FORINT im február 17, VASARNAP LAF0MS TARTALMÁBA; Vcm-e szava a munkásnak ? (3. öleiül] Jóserváros „árnyékában" (5, oldal) Nyíregyházi utazások All a bál * ol stai ae. óid#» Megnyílt a BYT ülése Fock Jenő üzenete a tanácskozás részvevőihez Szombaton a bolgár fővá­rosban megnyílt a Béke-vi- lagtanács ülésszaka. Az ülés munkájában a BVT-be tar­tozó nemzetközi és orszá­gos szervezetek mintegy hat­száz képviselője vesz részt. A résztvevőket Todor Zsiv- kov, a Bolgár RP Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke üd­vözölte. Fock Jenő, a kormány el­nöke a következő üzenetet küldte a Béke-viltágtanács szófiai ülésének részvevői­hez: — Baráti szeretettel üd­vözlöm a Béke-világtanács szófiai ülésének résztvevőit, a haladás és béke híveinek e fontos tanácskozását. A szocializmust építő magyar nép, annak kormánya és a magam nevében kívánom, hogy siker koronázza össze­jövetelüket a béke ügyénelf, az emberiség egyetemes érde­kének javára. — Önök a békeszerető erők moszkvai világkongresszusá­nak a népek e történelmi je­lentőségű közgyűlésének felhívását és ajánlásait kí­vánják elősegíteni, megvaló­sítani. Ez igen nagy felelős­séget ró önökre, kedves ba­rátaink, s ezt csak aláhúzza az a szándékuk, hogy a nem­zetközi feszültség enyhülésé­ben elért eredményekre ala­pozva újabb erőket szólítsa­nak a béke zászlaja alá. Fe­lelőségteljes feladatuk lesz az is, hogy megválasszák a béke-világmozgalom új ve­zetőségét, azokat a köztiszte­letben álló személyeket, akik kiemelkedő szerepet vállalnak majd száz- és száz­milliók küzdelmének szerve­zésében a békéért, a hala­dásért, a nemzeti független­ségért és a népek szabadsá­gáért. — A magyar kormány és a békeszerető magyar nép óhaját fejezem ki, amikor szívből' kívánom, hogy ta­nácskozásuk sikerrel tegyen eleget küldetésének. A mosta­ni nemzetközi helyzet a béke védelmében és építésében új erőfeszítéseket követel meg A tartós enyhülés irányába tett lépéseket még mindig akadályozzák a hidegháborút visszakívánó retrográd erők. Az imperializmus, a kolo- nializmus. a faj üldözés sötét erői igyekeznek visszaforgat­ni a történelem óráját, meg­törni az enyhülés folyamatát. Éppen ezért sorsdöntő fel­adat megerősíteni a béke- világmozgalmat, annak egyik legjelentősebb osztagát, a Béke-világtanácsot, maga­sabb szintre emelni a külön­böző pártállású, meggyőző­désű, hitű, de egyaránt béke­szerető erők öszefogását az egyetemes béke érdekében. Meggyőződésünk, hogy a Béke-világtanács, a nemzet­közi békemozgal'om képes lesz erre a történelmi tettre. — Gyümölcsöző, eredmé­nyes tanácskozást kívánok mindanyioknak! — fejezte be üzenetét a kormány elnö­ke. Fogadalomtétel' koszorúzás' menetdal verseny, hadijáték a Forradalmi Ifjúsági Napok megyei programjában Elkészült az ifjúsági -zö- vetség megyei programja a KISZ nagy tavaszi rendez­vénysorozatára. a Forradalmi Ifjúsági Napokra, amely március 15-től április 4-ig tart és több száz ifjúsági rendezvényt foglal magába. A KISZ most nyolcedik alkalommal hirdeti meg a Forradalmi Ifjúsági Napokat. Az előkészítés már megkez­dődött. s ennek során feb­ruárban és márciusban a KISZ-szervezetekben a ..Ko­runk forradalmisága, haza- fisága. intemacipnalizmusa” címmel rendeznek előadáso­kat. vitaesteket. mintegy megalapozásaként az ifjúsá­gi napok rendezvénysoroza­tának. A megyei megnyitó ün­nepség — amelyet hagyomá­nyosan egész napos program keretében rendeznek — Nyír- vasváriban, március 14-én Csesz Nyíregyházán márc. I5-én a Kossuth szobornál és a Pe­tőfi szobornál koszorúkat he­lyeznek el az ifjúság képvi­selői. Az ünnepi rendezvé­nyeken a tanulóifjúság mel­lett részt vesznek az üze­mek munkásfiataljai is. Ezen a napon kerül sor az If jú Gárda szakaszok menetdal­versenyeinek járási, városi döntőire, amelyek a helyi ünnepségek rangos rendez­vényei lesznek. Március 21 al^ -.Imából a KISZ megyei és nyíregyházi járási bizottsága Baktaló- rántházán ifjúsági nagygyű­lést és hadijátékot rendez. A kisvárdai Bessenyei gim­názium diákjai az idén is stafétát indítanak a tanács­köztársasági mártírok sírjá­hoz. Nyíregyházán a fiatalok március 21-én megkoszorúz­lak Szamuely Tibor szobrát. Az ünnepségen Ifjú Gárda díszegység is részt vesz. és tiszteleg a Tanácsköztársaság kiemelkedő egyéniségének emlékműve előtt. A Tanácsköztársaság kiki­áltásának évfordulója alkal­mából a KISZ-fiatalok kö­szöntik a munkásmozgalom veteránjait. Az ifjúsági szö­vetség rendezvényei közül kiemelkedik a nyíregyházi menetdalVersenv. amelyet március 20-án rendeznek meg. Minden alapszervezet­ben megemlékeznek a KISZ megalakulásának évforduló­járól és köszöntik a tizenöt, illetve tíz éve KISZ-tag fia­talokat. A Forradalmi Ifjú­sági Napok alkalmából az ifjúsági szövetség megyei bizottsága szavalóversenyt hirdetett meg. A járási és városi döntőket — ünnepé­lyes keretek között — már­cius 21-én rendezik. Hazánk felszabadulásának évfordulóján, nnrilis 4-én rendezik meg az új KISZ- tagok fogad alomtételi ün­nepségeit, amelyeket a fia­talok munkahelyein, az új KISZ-tagokat befogadó közösségek előtt tartanák. Baráti. elvtársi beszélgeté­sekkel ünnepi külsőségekkel teszik emlékezetessé a fiatalok számára a fogada- lomtételi ünnepségeket. A KISZ megyei bizottsága a járási székhelyekről és a városokból kindulva hála- stafétát szervez, amely Nyír­egyházára április 4-én dél­előtt, a felszabadulási em­lékmű koszorúzási ünnepsé­ge előtt érkezik majd. A Bessenyei György Ta­nárképző Főiskolán április 3 és 6 között rendezik meg — a felsőoktatási intézmé­nyek művészeti fesztiváljá­nak keretében — a vers és prózamondók országos dön­tőjét, amely a Forradalmi Ifjúsági Napok egyik rangos rendezvénye lesz. Egy másik kulturális rendezvény: az ifjúsági napok tiszteletére hirdetett szavalóverseny me­gyei döntőjét április 4-én rendezik meg Nyíregyházán. Púja Frigyes hazaérkezett Ausztriából Púja Frigyes, hazánk kül­ügyminisztere szombaton be­fejezte ausztriai látogatását. A külügyminiszter szombati programja délelőtt a Magyar Népköztársaság bécsi nagy- követségének épületében sajtóbeszélgetéssel kezdődött Az osztrák hírügynökség, az osztrák rádió, valamint a la­pok néhány vezető munka­társával folytatott egyórás beszélgetésen Púja Frigyes elsősorban a két ország kap­csolatáról és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről fejtette ki véleményét. A magyar külügyminiszter és kísérete szombaton dél­után gépkocsival visszaindult Budapestre. A magyar—oszt­rák határig dr. Nagy Lajos, hazánk bécsi nagykövete és dr Kurt Enderl nagykövet, az osztrák külügyminisztérium protokoll-osztáíyának vezető^ je kísérte el. Púja Frigyes ausztriai lá­togatásáról és dr. Rudolf Kirchschläger osztrák kül­ügyminiszterrel folytatott megbeszéléseiről Bécsben szombaton közleményt ad­tak ki. Púja Frigyes külügymi­niszter hivatalos magyar- országi látogatásra hívta meg dr. Rudolf Kirchscha- gert, az osztrák szövetségi külügyminisztert, aki a meg­hívást elfogadta. A látogatás időpontját diplomáciai úí°n egyeztetik. Tavaszi munka a földeken NYÍRBÁTOR. A kellemes februári időben a kertészek megyeszerte hozzáláttak a gyümölcsfák ápolásához. A nyírbátori Ujbarázda Tsz gyümölcsöskertjében met­szik az almafákat. SZÉKELY. Több mint 40 vagon műtrágyát tárolnak a Búzakalász Tsz központi majorjában tavaszi trágyá­zásra. APAGY. Hat traktorral láttak a szántási munkák végzéséhez az apagyi Hu­nyadi Tsz földjein. ifilek Emil felvételen

Next

/
Thumbnails
Contents