Kelet-Magyarország, 1974. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-05 / 3. szám
XXXI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM ÄRA: 80 FILLÉR 1974. JANUÁR 5, SZOMBAT tAPTJmC TARTALMÁBÓL í Űvegmüvesek életútja (3. oldal) Gyermekkultuszunk árnyoldalai (4. oldal) Hatolok a gyárért (5. oldal) Beszélgetések f Ilyenkor, az év elején gyakori látvány a falvakban, hogy 15-20 ember összeül tanácskozásra. Egyik-másik községben már nevet is adtak ezeknek a beszélgetéseknek, „kis zárszámadásokénak hívják. Valójában előkészítő fórumai a termelőszövetkezeti zárszámadásoknak. A szövetkezeti mozgalom első éveiben, mikor 30—40-en voltak egy-egy szövetkezetben, a vezetőség szinte naponként találkozott minden taggal. Most, amikor az egész község - a kisebb településekből több is - egy szövetkezetben, több ezer hektáron, sok tízmilliós vagyonnal gazdálkodik, ez a közvetlen kapcsolat már lehetetlen. A szövetkezetek egy részében az évközi tájékoztatást híradókkal, brigád értekezletekkel és más helyi fórumokkal próbálják megoldani. Még ezekben a gazdaságokban is elengedhetetlen, hogy az egész esztendő gazdálkodásáról a végeredményekről, a közgyűlés előtti hetekben minden taggal beszélgessenek. A beszélgetések formája nagyon változatos. Van ahol lakóhely - utca, községrész - máshol és ez a gyakoribb, a munkahelyi beosztás, brigád, üzemág szerint tanácskoznak. A közös gondokat célszerűbb az azonos foglalkozásúakkal megbeszélni. így például az állattenyésztőkkel, traktorosokkal, vagy a gyümölcsösben dolgozó brigád tagokkal. Az egész gazdálkodás ügyei mellett az egy szakmához tartozókkal a vezetőség mélyrehatóbban tudja a speciális problémákat is megvitatni. A kisvárdai járás néhány termelőszövetkezetében már a múlt évben is úgy készítették elő ezeket a csoportos beszélgetéseket, hogy a szövetkezeti gazdálkodás főbb adatait írásban előre eljuttatták a tagokhoz. így sokkal megalapozotabban vitatkozhattak a közös dolgokról, mint a számok egyszeri hallása után. A vezetőség törekedjék arra, hogy ne csak a közös dolgokról beszéljenek, legyen idő, alkalom kisebb csoport gondjainak és az egyének problémáinak megvitatására is. A hivatalos zárszámadási közgyűlésre ne maradjanak már egyéni követelések, sérelmek. A szövetkezet legfelsőbb fóruma lényeges, mindenkit érintő, érdeklő ügyekkel foglalkozó tanácskozás lehet, ha annak beszámolóját nem két-három embe' gondolja ki, hanem az egész tagság „írja" a kisgyűléseken elmondott véleményével. Csikós Balázs Chilében a hadsereg a nép hóhéra lett Altamirano sajtóértekezlete # A központi fejlesztési programok előkészítése, 0 a minőségszabályozás rendszere, • intézkedések a lakáselosztás fejlesztésére Ülést tartott a Minisztertanács „Chilében a hadsereg a nép hóhéra lett. A junta katonái 15 ezer embert gyilkoltak le. Bebörtönöztek 30 ezer hazafit. Az egyetemekről 25 ezer fiatalt űztek el. Több mint kétszázezer dolgozó az utcára került. Hazámban a legvadabb fasizmus dühöng — jelentette ki Carlos Altamirano, a Chilei Szocialista Párt főtitkára a magyar idő szerint pénteken hajnalban befejeződött havannai sajtóértekezleten. A népi egység legnagyobb taglétszámú pártjának vezetője. akit a junta életre-ha- lálra keresett, több mint száz napig bujkált a terrortól dühöngő Chilében. Végül a hazafiak segítségével ki tudott jutni az országból és az új év első napján a kubai fővárosba érkezett. A szökés részletei után érdeklődő kérdésekre. érthető okokból nem válaszolt, csak ennyit mondot : ,Az újjászerveződő szo.ialista valamint kommunista párt jólsikerült akciója volt. Ha a párt úgy dönt, hogy vissza kell mennem, ezen az úton majd visszajutok...'’ „Az ellenállás erősödik az országban — jelentette ki Altamirano. — A kommunista és a szocialista párt sok vezetőjét meggyilkolták vagy bebörtönözték, de mind a két párt él, dolgozik, szervezi az ellenállást. Altamirano. aki az illegalitásban levágatta szakállát és bajuszt növesztett a szocialista párt vezetőségének Orlando Fundorának, a kubai forradalmi orientációs bizottság elnökének, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága osztályvezetőjének meghívására dr. Várkonyi Péter államtitkár, a kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke helyi idő szerint csütörtökön reggel Havannába érkezett. A három másik tagjával együtt jelent meg a sajtótájékoztatón. Az egyik kérdésre válaszolva kijelentette: „Ha most választásokat tartanának. biztosak vagyunk benne, hogy a tavaly márciusi 44 százalékkal szemben a népi egység elérné a 70 százalékot. A terror, az ingadozó rétegeket is „meggyőzte” arról, hogy hol a helyük.” Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva elmondotta: „Luis Corvalan elvtárs egy halálkamrában szenved, olyan körülmények között, amelyeket ember nem bírhat ki. így akarják elpusztítani, hogy mellőzhessék a számukra kényelmetlen bírósági cirkuszt.” „A juntán belül növekednek az ellentétek, folytatódik a hatalmi harc. Tisztogató akciókat indítottak a hadseregen belül is. hogy elnémítsák azokat. akik megelégelték a vérengzést. A chilei szocialista párt főtitkára. aki a puccs óta most léphetett először a nyilvánosság elé, több mint kétórás sajtótájékoztatójának végén kiemelte: „Lee-fonto- sabb feladatunk a diktatúrával szembeni egység megteremtése. Szocialisták, kommunisták és más hazafiak vállvetve a helyzetnek megfelelő program és harci módszer alapján, széle« népi ellenállás létrehozásán munkálkodnak. Az elmúlt hónapok, tanulságos leckét adtak számukra.” Jose Mart-i repülőtéren Or. lando Fundora, valamint Bognár István, a magyar nagykövetség első titkára fogadta. Dr. Várkonyi Péter csütörtökön a Playa Gironba, a meghiúsított amerikai invázió színhelyére látogatott, pénteken pedig Kuba egyik világhírű nyaralóhelyét ke. reste fel. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács pénteken ülést tartott. Az Országos Tervhivatal elnöke, a pénzügyminiszter, és áz Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság javaslatot •terjesztett a kormány elé a központi fejlesztési programok előkészítésére, végrehajtásuk szervezésére és ellenőrzésére. Az előterjesztés szerint a korábban megállapított irányelvek helyesnek bizonyultak, de a gyakorlati tapasztalatok alapján célszerű azokat kiegészíteni. Az előterjesztők javaslatot tettek arra, hogy részletesebben meg kell határozni a központi fejlesztési programmá nyilvánítás feltételeit, szabályozni kell e programok előkészítésének rendjét, javítani kell végrehajtásuk irányítását és összehangolását. A kormány az előterjesztést elfogadta. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság javaslatot terjesztett a kormány elé a minőségszabályozás rendszerének fejlesztésére, a rendszer hatékonyságának növelésére. Az előterjesztés megállapítja, hogy az eltelt években korszerűbb termékek kerültek forgalomba, kedvezőbb lett a gyártmányok minőség szerinti összetétele, az ipari termékeit közül több elérte a vezető nemzetközi márkák színvonalát. Ugyanakkor nem mindig kielégítő a minőség egyenletessége, egyes árucsoportokban az előírt követelmények teljesítése és a minőségellenőrzés. Sok a kifogás a lakosság részére végzett szolgáltatások, különösen a javítás-karbantartás minősége ellen. Ezért a termelés színvonalának emelése, a lakosság szükségleteinek jobb kielégítése és a nemzetköz-' versenyképesség biztosítása érdekében szükséges a minőségszabályozó rendszer hatékonyságának növelése és részbeni továbbfejlesztése. A kormány az előterjesztést elfogadta és határozatot hozott a termékek minőségének biztosítását és fejlesztését szolgáló ágazati irányítás javításáról, a szabványosítás szerepének növeléséről, a termékek megkülönböztető minősítéséről, a termékek minősége iránti fokozott felelősségről és a fogyasztók érdekeinek védelmében szükséges intézkedésekről. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter javaslatot terjesztett a kormány elé a lakásügyi jogszabályok közötti összhang fokozott biztosításáról. Az új lakásügyi jogszabályok végrehajtását az illetékes szervek több alkalommal is vizsgálták és tapasztalatait értékelték. Ezek alapján elsősorban azon rendelkezések módosítása indokolt, amelyek az egységes államigazgatási eljárás biztosításához, továbbá a lakásügyi jogviták egységes elbírálásához, a tanácsrendeletek felülvizsgálatához szükségesek. A Minisztertanács rendeletéi a lakások elosztásáról és a lakásbérletről, továbbá — a népesedéspolitikai feladatokról szóló intézkedések figyelembevételével — a lakáshasználatbavételi díjról, valamint a lakásépítő szövetkezetekről szóló rendelkezéseket tartalmazzák. A jövőben például nem kielégítő tanácsi bérlakással rendelkező három- vagy több- gyermekes családok a lakáskiutalási névjegyzékbe történő felvétel nélkül is részesülhetnek kiutalásban. A lakáshasználatbavételi díjat jelenleg a félkomfortos és komfort nélküli lakásoknál el lehet engedni. Az új rendelkezés szerint a többgyermekes családok komfortos és összkomfortos lakás esetében is mentesülhetnek a laBefefeződött veze.ok téli káshasználatbavételi díj kiszabása alól. Az építésügyi és. városfejlesztési miniszter, valamint a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke jelentést tett a kormánynak a főváros városrészközpontjai kialakításának vizsgálatáról. A jelentés megállapítja, hogy a fővárosi tanács a lakáshiány megszüntetése érdekében tett erőfeszítések mellett az általános rendezési tervben előirányzott városközpontok mértéktartó kiépítésére törekszik. A városrész-központok kiépítésénél — a kormány további határozatának megfelelően — túlzottan költséges és dekoratív célokat szolgáló építkezéseket nem engedélyeznek, az ilyen kezdeményezéseket megakadályozzák. A Minisztertanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A közlekedés- es postaügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány rendeletet hozott a hajók lajstromozásának szabályozásáról, amely m£glial^.rpz4P a .lajstromozási köiélezértség alá eső hajók és egyéb úszó létesítmények körét, rendelkezik — egyebek között —- a hajólajstrom vezetéséről, a tulajdonjog változása esetén követendő eljárásról. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján a kormány felhívta a miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek figyelmét, hogy vizsgálják meg az ország- gyűlés decemberi ülésszakán elhangzott képviselői észrevételek és javaslatok megvalósításának lehetőségeit és tájékoztassák azokról az országgyűlés elnökét, valamint az indítványozó képviselőket. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) a népfronttanfolyama Várkonyi Péter látogatása Kubában Az év első importszerződése Több, mint egymillió tonna műtrágya és alapanyag a Szovjetunióból Az év első nagyjelentőségű import szerződését pénteken írta alá Budapesten Török István, CHEMOLIM- PEX Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója, és N. Z. Krilov, a szovjet SZO- JUZPROMEXPORT Külkereskedelmi Egyesülés elnök- helyettese. Az aláírásnál ott volt V. D. J. Levcsenko, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviseletének vezetője. A szerződés értelmében a szovjet fél 1974-ben 1159 ezer tonna műtrágyát és műtrágya-alapanyagot szállít magyarországi megrendelőjének, több mint 27 millió rubel értékben. A megállapodás aláírása után N. Z. Krilov többek között elmondta, hogy az idén körülbelül 10 százalékkal több műtrágyát és alapanyagot szállítanak Magyar- országra, mint az előző években. Ha a további tárgyalások eredményesen záródnak, és a mennyiség még növelhető majd újabb szerződéseket köthet a SZOJUZPROM- EXPORT és a CHEMOLIM- PEX. Török István, a CHEMO- LIMPEX vezérigazgatója arról is szólt, hogy elsősorban nyersfoszfátból rendelt a külkereskedelmi vállalat többet mint 1973-ban, összesen 429 ezer tonnát, s ez a mennyiség az összes magyar apatit-lmport 67 százaléka. (A nyersfoszfát, azaz az apatit a szuperfoszfát műtrágya és kisrészben a mosószerek alapanyaga.) Ezenkívül kész szuperfoszfátot is importálnak a Szovjetunióból. A világi paci árak — mint ismeretes — az elmúlt hónapokban nagymértékben emelkedtek, például a nyersfoszfát ára megháromszorozódott. A most aláírt magyar—szovjet műtrágya- és alapanyagimport megállapodással azonban változatlan áron vásároljuk a hazai mezőgazdaság igényeinek jelentős részét kielégítő műtrágyát s kereskedelmünket sem érinti a világpiaci áremelkedés olyan nagy mértékben, mint ha csak a tőkés országoktól vennék e termékeket. A vállalat a nyugati műtrágyaimportot sem szünteti meg, hiszen a hazai igények is évről évre nőnek. Január 2-től 4-ig három, napos tanfolyamot rendeztek Nyíregyházán a községi népfrontvezetőknek időszerű politikai, mozgalmi kérdésekről. Előadást tartott a Hazafia« Népfront Országos Tanácsának több vezetője, s a megyei pártbizottság és a megyei tanács vezetői. Pénteken a szocialista művelődéspolitikáról és az ifjúsági politikáról dr. Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, Szabolcs-Szatmár megye társadalmi gazdasági, kulturális helyzetéről dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke tartott előadást, melyet konzultáció követett. A tanfolyam pénteken délután fórumjellegű tanácskozással fejeződött be melyen részt vett Alexa László, a megyei pártbizottság titkára, dr. Pénzes János, a megyei tanáé« elnöke, Gulyás Emilné dr., a népfront megyei titkára. Kanda Pál. az SZM^ vezető titkára. A megyei pártbizottság, a tanács és a népfrontbizottság vezetői válaszoltak az elhangzott kérdésekre. A tanfolyam tapasztalatait Gulyás Emilné dr.. a Hazafi aa Népfront megyei titkára értékelte és mondott zárszót. Iz Elnöki Tanács elnöke fogadta a diplomáciai képviseletek vezetőit A Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői pénteken az új év alkalmából jókívánságaikat fejezték ki Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének. Az Elnöki Tanács fogadásán részt vett Gáspár Sándor és Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnökei, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, valamint Nagy Lajos, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője. A fogadás szívélyes légkörben zajlott le. (MTI)