Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

©a^-fiÄ<SYAHÖ®SZitt5 — ÜNNEPI MELLERLB? Nemzeti Park Kincset érő puszta VÁLTOZÁSOK a MARADANDÓSÁGÉRT: a látszólagos paradoxonnal lehet talán a leg­tömörebben megfogalmazni, hogy ennek a hortobágyi nemzeti parksávnak, mi is a lé­nyege. Rosszul kérdez tehát, aki úgy kérdez, hogy a nemzeti parkká nyilvánítás óta eltelt egy esztendő alatt vajon mi minden létesült a pusztán? A cél most éppen az, hogy ne léte­süljön semmi — pontosabban semmi olyan, ami nem illeszkedik a Hortobágy hagyomá­nyos képébe, vagy zavarja a védett élővilágot. Elég munka, költség, veszekedés lesz lebon­tatni, átalakíttatni vagy birkahodálynak, sze­kérállásnak álcáivá, ami eddig épült és nem oda való. Mindhez évekre előre temérdek munkát ad a Hortobágyi Nemzeti Park fiatal szervezetének (igazigatóságának és a mögötte álló társadalmi bázisnak, a HNP tanácsának). Egyébiránt, addig idő, sem pénz sem lesz másra, úgyhogy rá is- érünk még például azt megvitatni, hogy miként néz ki egy tájjelle­gű luxushotel. A tervezőknek és a kőműve­seknek ma még egy ideig még épp elég tenni­valót ad az — elnézést a csúnya szóért — ál­lagmegóvás. Düledeznek a régi csárdák, mert sokáig a kutya sem ugatott mellettük, az sem törődött velük. A Meggyes-csárdánál állunk, felújításán az utolsó simításokat végzik a tiszafüredi tanács költségvetési üzemérnek ügyeskezű mesterem­berei. A lesüllyedt épületet vagy fél méterrel megemelték, rendbehoztak nádtetőt, kármen­tőt. mindent. Az ajtó mellett emléktábla ál­lítja. hogy a csárda 1067-ben Rózsa Sándor búvóhelye volt. — Vegyék csak le azt a táb­lát — mondja az embereknek Salamon Fe­renc, a HNP ügyvezető igazgatója, majd ma- fyarázólag hozzáteszi: — Egy szó sem igaz az egészből, a betyár­vezér ugyanis akkoriban éppen Kuífstein vár­börtönében raboskodott. Vagyis nem cél a hamis romantika meg­mentése, nem kell délibáb minden mennyi­ségben. A hasznos nimbuszrombolás mellett persze, igenis fel kell melengetni a valóság­ból sarjadzott pusztai legendákat. Salamon megmutatja a csárda pincéjében feltárt alag- űtnvillást, aztán felkapaszkodunk az épület melletti kunhalomra. A domb a százegynéhány esztendő előtti közigazgatási határok szerint Szolnok és Szabolcs megye határa is volt. Amikor a csárdához közeledtek a Szolnok vár­megyei csendőrök, a bent rejtőző szegényle­gények , a pincéből, a Kunhalom alá vezető alagúton egyszerűen átkúsztak Szabolcsba. S a megyehatár a pandúrnak azt jelentette, hogy netovább, legfeljebb hallkan, feltűnés nélkül káromkodhatott a domb innenső oldalán. Az igazsághoz tartozik, hogy azért délibáb is volt. Nagyiránt, a régi pusztai településfor­mát leghívebben őrző falut lebegtette tükré­ben az idén nyáron. Talán hálából tette, mert a tavasszal fehérre meszelték az egész falut, •ltüntetvén ilymódon a már errefelé is dív­ni kezdett csiricsáré falakat. A NÉPI ÉPÍTÉSZETI EMLÉKEKÉNÉL is fontosabb, egyúttal nehezebb a ritka élővilág megmentése, fenntartása. Az Országos Termé­szetvédelmi Hivatal elnökének a Hortobágyi Nemzeti Parkot megalapító 1850/1972-es köz­leménye is erről rendelkezik a legtöbbet. A nyáron 3 millió köbméter vizet engedtek a már-már kiszikkadt kunkápolnási mocsárba, és máris visszatalált ide egy sereg ritka ma­dár — olyanok is, amelyek költését csak a nagyon öreg pusztai emberek figyelhették meg itt utoljára. Ezért változtatták meg annak ide­jén a Nemzeti Park kialakíásának eredeti tervét. Nem egészen egy évtizeddel ugyanis a Hortobágyi Állami Gazdaság elvállalta, hogy megcsinálja a nemzeti parkot. A puszta egv kisebb részét vizesárokkal körbe akarták ke­ríteni, ott folyt volna — mint addig és mint ma is — a méneszavarás, a szürkemarha gu­lya és rackanyáj felhajtása, mi több, e ház- táii nemzeti narkban még medve is lett vol­na. Nyilvánvaló viszont, hogy egy efféle pusztán idegenforgalmi nemzeti park — nem nemzeti park, s hogy mi mégis a nemzeti park, azt egyebek mellett nemzetközi megállapodások, rendelkezések szabályozzák. Egyébként is, a HNP-ben a biológiai egyensúlyra, a talajban vegetáló mikroorganizmusokig bezárólag ügyelni kell, s végül is egy állami gazdaság embereitől mégsem várhatja el senki, nogy mélyszántás közben ügyeljenek a mikroorga­nizmusokra. Persze, lesz mit mélyszántani a nemzeti parkért is. Az 1950-es években, amikor a Hor- tobágyot többek között a rizsföldek, a halas­tavak, a gyapjú, a gyapot és a láma hazájá­vá akarták fenni, bizony alaposan megboly­gatták a pusztát. Később aztán kiderült, hogy ha a hal és a gyapjú jó jövedelmet is hoz: a gyapotnak és a lámának mégsem ez a hazája, és a rizs sem éppen itt terem a legkifizető- dötten. Most aztán vissza kell simítani a pusz­tába egy csomó fe(hagyott rizsföldet, parla­gon heverő szántót. Az az igazság, hogy elég nehéz a természet- és tájvédelem, illetve a gazdálkodás szempont­jait egyeztetni, a park 52 ezer hektárnyi te­rületén. NAGY SZÜKSÉG VAN az erők egyesítésé­re, mert rengeteg itt a tennivaló, hogy ne csak cím, hanem nemzeti park is legyen. Ezekből a tennivalókból mezőgazdászoknak, és ornitológusoknak, halászati szakemberek­nek és botanikusoknak, vadőröknek és nép­rajzosoknak egyaránt bőséggel jut. Még egye­temi oktatóknak és hallgatóknak is: dr. Pász­tor Károly a HNP elnöke az idei tanév kez­detén majdnem száz felsőoktatási intézmény­nek küldte el azt a levelet, amelyben a kü­lönböző kutatási témák feldolgozásához kér segítséget. A vállalkozó kedvű hallgatóknak, a régi szekérállásokban, csárdákban, hodályok- ban még nyári ifjúsági tábort is berendez­nek. A legfontosabb természet- és tájvédelem fel­adatok megoldása közben és után pedig jöhet az idegenforgalmi fejlesztés. Készül már a HNP turistatérképe, amely azt is feltűnteti, hogy hová lehet auóval, hová lovaskocsival, gyalogszerrel és hová — a védett madárvilág háborítatlansága miatt — sehogy sem bemen­ni. A napokban avatták a pusztát átszelő, fel­újított 33-as műutat, december végén pedig Hortobágy község általános iskolájának udva­rán leleplezik majd Petőfi Sándor szobrát, mert eddig csak a csárda falán elhelyezett emléktábla tudatta azzal, hogy aki esetleg nem tudta, hogy legnagyobb költőnk itt is járt, a Hortobágyról is énekelt. Jó lenne az egyéb­ként népszerű és látványos nyári nagyrendez­vényeket is teljes egészében a nemzeti park rangjához méltóvá igazítani, mert a lovaspá­lya melletti sátrakban, illetve a Hidivásáron kínált portékák egy részének, a beningeknek, a kerti törpéknek és más bóliknak nem sok közük van a Hortobágyhoz. AZ IDEGENFORGALOM APROPÓJÁN az­tán azt is érdemes lenne egyszer végiggondol­ni, hogy nem érdemes-e a Hajdúság természe­ti szépségeit, látnivalóit a Szabolcs-Szatmári- akkal szervezetten és a tervezetten összekap­csolni? Tudott dolog, hogy a Balaton telítődé­se folytán egyre több vendég, turista lesz ki­váncsi az ország még kevésbé felfedezett ke­leti felére. Egyebek mellett éppen a Hajdúság „idegenforgalmi háromszöge”, a Hortobágy, Hajdúszoboszló és Debrecen vonz mind több látogatót, és ugye, Szabolcs-Szatmár megye Innét már csak 1—2 órányi autóút. A horto­bágyi síksággal és a borsodi hegyek szépségei­vel, látnivalóival együtt, egy fogadóképesebb Felső-Tiszavidék távlatban feltétlenül alkal­mas lenne a Balaton, a főváros és Kelet-Ma- gyarország idegenforgalmi egyensúlyának megteremtésére. RÁC T. JÁNOS jjkrösfogal a pusztán. (Balogh P. László telv.) #973. december--' / Húsz éve valóság Az évszázados álom Húsz évvel ezelőtt, 1953. december 23-án engedték át először a Tisza vizét a tiszalöki duzzasztómű zsilipéin. Ezzel befejeződött a tiszalöki öntözőrendszer legfontosabb részé­nek építése: a rázompusztai 3,2 kilométeres kanyar átvágásával teljesen új mederben fel­épült a duzzasztómű. A következő év tava­szára elkészült a Keleti Főcsatorna első 65 kilométeres szakasza, 45 kilométeren teljes, 20 kilométeren fél szélességben. A létesít­mény ünepélyes avatására 1954. május 9-én került sor. Ezt követő két évben épült meg a Keleti Főcsatorna teljes hosszúságában Ba- konszegig, ahol a Kék Kallón keresztül tor­kollik a Berettyóba. Tíz évvel később készült el a 42,8 kilométer hosszú Nyugati Főcsator­na Tiszavasváritól Ujszentmargitáig. Eközben egyenként üzem behelyezték a vízierőmű tur­bináit. Hajóval Dombrádig A vízilétesítmény három fő részből: a duzzasztóból, a vízierőműből és a hajózsilip­ből áll. Ehhez kapcsolódik a Keleti és Nyu­gati Főcsatorna. Előbbi a Tiszát a Berettyó­val köti össze. A Keleti Főcsatorna a duz­zasztó felett 700 méterre ágazik ki a Tiszá­ból, s másodpercenként 64 köbméter vizet szállít. Ebből a vízmennyiségből Tiszavasvári határától 12,5 köbméter a Nyugati Főcsator­nában halad tovább. A duzzasztómű szélessége 135 méter, há­rom nyílású. Egyenként 37 méter széles, 155 tonna súlyú mozgatható tábla szabályozásá­val történik a duzzasztás. Ennél szélesebb nyílású duzzasztómű Közép-Európában ke­vés található. Az erőmű három turbinával működik. A turbinák a felduzzasztott vízből másodpercenként együttesen 300 köbmétert hasznosítanak. Átlagos évi energiatermelése 54 millió kWh (kilowattóra) körül van. A hajózsilip 17 méter széles, 85 méter hosszú. 1200 tonnás uszályok átzsilipelésére alkal­mas. A Tisza hajózhatóságát — a vízszint állandósításával — Dombrádig hosszabbították meg. A vízilétesítmény olyan komplex hasz­nosításra készült, mint a öntözés, energiater­melés, .ipari víz, belvízlevezetés, halgazdál­kodás, hajóút meghosszabbítás. A Tisza I. vízlépcső felépítésével évszá­zados álmok váltak valóra. A Tisza vizének hasznosítása régóta foglalkoztatta hazánk legjobbjait. A vízlépcső az elmúlt két évtizedben ki- sebb-nagyobb mértékben szinte minden vo­natkozásban eleget tett azoknak a funkciók­nak, amelyeket a tervezők szántak a létesít­ménynek. Az építkezés költségei pedig már többszörösen megtérültek a sokoldalú hasz­nosítás révén. A tiszalöki vízierőmű az átadás óta 850 millió kWh (kilowattóra) villamosenergiát termeit. Ennyi villamosenergia előállításá­hoz 2300 kalóriás értékű szénből 113 ezer vagon szénre lett volna szükség. Ha a vago­nokat egysorba állítanák, valamivel több mint kétszer hosszában — Záhonytól—He­gyeshalomig — érne végig hazánkon. Még ér­dekesebb az a szám, hogy az eddig termelt energiával 1972-ben hazánk összes háztartá­sát — 2 916 000 volt ekkor a háztartások szá­ma — 100 napig láthatta volna el villamos­energiával. Külön jelentősége van annak, hogy az országos hálózatba bekapcsolt erő­mű az általa termelt teljes mennyiségnek 20 —25 százalékát az úgynevezett csúcsia'őszak- ban, vagyis az esti órákban szolgáltatja, ami­kor a legtöbben veszik igénybe. Magasabb hozam öntözéssel Az első években a vizet a mélyfekvósű szikes földeken hasznosították. Az addig ter­méketlen területeken megkezdték a rizs ter­mesztését, másodlagos hasznosításként a hal­tenyésztést. Kisebb mértékben öntöztek kony­hakerti növényeket. A Hortobágyon, Püspök­ladány és Tiszavasvári határában több ezer holdakat kitevő rizstelepek alakultak k>- Eze­ket rendszerint pontyokkal telepítették be és a víz leengedésekor értékesítették a halakat. Az 1960-as évek elejétől kezdve az öntö­zést mindjobban kiterjesztették a magasabb fekvésű, jobb minőségű talajokra is. Bebi­zonyosodott, hogy az öntözés a jó talajokon még jobban kifizetődik a magasabb hoza­mokban és nem okoz káros talajvízszint- emelkedést. Ez fokozta az öntözés iránti ér­deklődést és igényt. Kifejezésre jutott ez az öntözés gyors fejlesztésében. Amíg 1960-ban 20 ezer hektáron, 1965-ben 50 ezer, később körülbelül 60 ezer hektáron volt öntözőbe­rendezés. Az öntözést fokozatosan kiterjesz­tették a szántóföldi növényekre, rétekre és legelőkre is. Jelenleg a Keleti és Nyugati Főcsatorna mentén 45 600 hektár öntözésére van meg a lehetőség. Az idén a berendezéseket csak­nem 100 százalékban kihasználták. Ebből a legnagyobb öntözhető terület, 41 ezer hektár Hajdú megyére, a többi a szomszédos Sza­bolcs megye tiszalöki és tiszavasvári térsé­gére, Békés és Szolnok megyékre jut. Szabolcs-Szatmár megyében a Keleti és Nyugati Főcsatorna torkolatában és környék kén, azaz a volt tiszalöki járás területén mű­ködő mezőgazdasági nagyüzemek hasznosít^ ják jó eredményekkel a Tisza vizét. A ti­szalöki állami gazo'aság az összterületének kb. a felén, a szántóterület 70—75 százalé­kán rendezkedett be az öntözéses gazdálko** - dásra. Az állami gazdaság az időjárástól füg­gően üzemelteti a berendezéseket, s ez biz­tonságosabbá teszi a gazdálkodást. Ez évben például valamennyi berendezés üzemelt, s aa öntözést — a száraz tél után — már a sze­zon előtt megkezdték, hogy mesterségesen pótolják az elmaradt csapao'ékot. EnneiB haszna forintokban mérhetők. Az öntözött lu- cemaföldekről hektáronként 10 mázsával több száraz takarmányt takarítottak be, ami 100 hektáron pontosan ezer mázsával növelt­té a hozamot. Csupán a többlettermés értéké meghaladja a 100 ezer forintot. Búzából min­den eddiginél magasabb, azaz 44 mázsa volt a hektáronkénti átlagtermés. Ezen belül 108 hektárt öntöztek, s erről a területről hektá­ronként 46,3 mázsás termést takarítottak bet! Vagyis az öntözés egymaga 2,3 mázsás tény méstöbbletet eredményezett. Víkendtelep, horgászparadicsom A csatornák vizéből, kisebb-nagyobb mér-' tékben öntöznek a tiszavasvári termelőszövet­kezetek is. Csupán egyetlen példa. A Vasvári Pál termelőszövetkezetben az idén az öntözött cukorrépa hektáronként 50—55 mázsával adott többet, mint a' hagyományosan termelt. Az elkövetkező években tovább növek­szik az öntözhető terület. Most épül és rész­ben már üzemel a hajdúszováti 1350 hektá­ros esőztető mintaöntözőfürt, és még a ne­gyedik ötéves tervben elkészül a hajdúnánási 2500 hektáros öntözőfürt. Távlatokban, körülbelül 1985-ig további 20 ezer hektár öntözését tervezik, és a Kele­ti Főcsatornából való kivételével már a közeli években a Tisza vizét használják fel Debre­cen város ellátásának javítására is. Az első ütemben napi 20 ezer, a második ütemben pedig 50 ezer köbméter vizet kap a Tiszából a nagy alföldi város. A Keleti Főcsatorna térségében 1200 hek­tárnyi területet • víztározóként hasznosítanak. Maximálisan 14 millió köbméter víz távozá­sára nyílik lehetőség a csatorna vízszintjé­nek állandósítására és folyamatos kihaszná­lására. A vízhasznosítás másik módja a halte­nyésztés. 6500 hektárt kitevő halastavat ala­kítottak ki olyan területeken, amelyek még rét vagy legelőként sem hasznosíthatók. A halastavakban igen eredményes halgazdái- kodás honosodott meg. A csatornáknak, az öntözőrendszereknek igen jelentős szerepe van a térség mikroklí­májának .alakításában! A szétszórt tanyai te­lepülések fokozatos megszűnése után a csa­tornák partjain ültetett erdősávok, ligetek gazdagítják szépítik a környezetet. Nemcsak a horgászok, hanem mások is szívesen kere­sik fel a csatornákat, töltik ott szabadidejük egy részét. A Keleti Főcsatorna torkolatában hétvégi víkendtelep épült, a csatorna mentén több horgásztanya található. A rázompusztai kanyarban lévő régi Tisza-mec'er igazi nor- gászparadicsom, amelyet a környező me­gyékből is sokan látogatnak. HÓDI JLÁSZLŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents