Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

AZ IBRÁNYI „PRÓFÉTA”

tm 5: «M^WÄ8fWS8H§ZXB = ÜNNEPI mEEEEÄ? ____ W; *MT

— Ha önéletrajzot írna, mivel kezdené?

— Azzal, hogy 1919-ben születtem Ti- szabercelen, az egyik tanyán, de még 7 éves koromban átköltöztünk Ibrányba, egy másik uradalom tanyájára. Ott volt édesapám dohányos 31-ig. Aztán beköltöztünk Ibrányba. Apámnak sikerült összetákolni egy keserves házat és egy nagygazdánál lettünk dohányosok.

— Mire emlékszik a gyermekkorból?

— Sajnos mindenre. Heten voltunk testvérek. Apám megrokkant az első világháborúban és én már 7 éves koromban hajtottam a tehenet. Hajnal 3-kor kelés és ez ment minden nap. Délelőtt iskola és amikor hazamentem, egy karéj kenyér volt éltévé ebédnek, ezzel mentem apám után dolgozni estig.

— Hány osztályt járt?

— Sajnos, ez egy csúfos dolog, csak négy osztályt. És kétszer voltam Zsámbékon tsz- elnök képzőn. De hát ahogy felcseperedtem, hajnal 3-tól este tíz óráig dohányt csomóztunk, már november elsejétől. Hányszor kiszédültünk, elaludtunk munka közben. Ugyan ez volt törésnél, fűzésnél. Még a vasárnapót is a pajtában kellett eltölteni apám mellett. S amikor a dohány megszűnt, akkor Ode- schalchi-herceg uradalmában kapáltunk, arattunk. csépeltünk.

— És mivel folytatná?

— Hogy később már hónapos munkás lettem a herceg gyümölcsösében. Egy hónap 160 kiló termény, fele búza, fele rozs és két kiló szalonna. Ez volt a bér. Mikor már itt nem volt munka, gyalog, napszámra mentünk fel a Zempléni hegyekbe, kisebesedett a lábam. 42-ben megnősültem. Ugyan az ment tovább, csak nem a hercegnél, hanem ibrányi gazdáknál. Kepés voltam, részes gépnél és két évet dolgoztam a tiszaberceli téglagyárban is.

— Ezt a falut a felszabadulás után „kis

Moszkvának” hívták. Miért?

— Mert a község több mint 80 százaléka olyan nincstelen cseléd volt, mint én. És elképzelheti, hogy amikor megkaptuk a földet, életünket adtuk volna ezért a rendszerért. Nem tűrtünk ellentmondást, ha valaki ráemelte erre a világra a kezét.

— A felszabaduláskor Gerák elvtárs 25 éves volt. Hogy kezdődött számára az új élet?

— Rögtön alakultak a pártok. Kisgazda- párt, szociáldemokrata párt, paraszt párt. A Magyar Kommunista Párt úgy alakult meg, hogy itt ennek nagy hagyománya volt..- Volt. egy mag. Akik ezt alkották, azok úgy hívták magukat már 1930-tól, hogy ,,Ibrányi feleke- zeten kívüliek gyülekezete”. Egyik ■ vallást sem akarták. A kis földjüket közösen művelték. Valamiféle ösztönös kommunista mozgalom volt ez. Ök alakították meg rögtön a pártot. Németh Sándor bácsi, Czifronics bácsi, az öreg Fülep Pista bátyám, Kulcsár András. És itt volt Földi Emil, egy kommunista orvos is. ők voltak a rugói. Mi is beléptünk aztán a pártba a feleségemmel együtt.

, — Mit vártak a párttól?

— Azt, amit hirdetett. Munkát, kenyeret. Ami akkor a jelszó volt. Mert kenyérben bizony egész addig szűkölködtünk.

— És mit kapott?

— A földreformtól négy hold földet. Nagy nehezen szereztünk egy tehenet, azzal kínlódtunk a feleségemmel és a három kis gyerekkel. Tehénnel szántottunk, három évig. Egész 48-ig. Ez is kínlódás volt, de már egészen más, mint 45 előtt. Még mindig mezítláb jártunk, meg rongyosan. így mentünk be 46 tavaszán Nyíregyházára is egy népgyűlésre. Tüntetni a vármegye akkori kisgazda■ párti főispánja ellen. Több százan voltunk és azért harcoltunk, hogy ne vegyék vissza a földet az urak és hogy a régi rendszer emberei most már ne parancsoljanak nekünk többé.

— Mikor kezdett jobbá fordulni az élete?

— 1948-ban Nagyhalászban megalakult a gépállomás, onnan jött át hozzánk egy kormos traktor. És a traktoros mindenkinek felkínálta, hogy ingyen szánt, csak hogy megszeressük a gépét. Sokáig járt szegény ember, de a munkája senkinek se kellett. Maradiság miatt, meg amiért itt is telebeszélték a fejünket, hogy ha a gép rámegy a földre, az a föld már nem lesz többet a mienk. Én ráengedtem a traktort. A négy holdra. Felszántotta,, mélyen és jól. Mennyi kínlódástól szabadultunk meg ezzel! Akkor gondolkoztam, jobb lenne a sorsunk, ha ösz- szeállnánk és közösen gazdálkodnánk.

— Mikor alakult meg itt az első szövetkezet?

— Rögtön a szántás után,

— És hogyan történt?

— Nagyon érdekesen. Kolhozzal és csajkával ijesztgettek minket is. Ezt a 16 családot, amelyik összeállt az új életre. Hogy mi lesz. azt mi sem tudtuk. Szidtak minket, hogy el akarjuk adni a magyarságunkat, be akarjuk hozni a csajkarendszert, meg hogy a gyerekeinket is elviszik tőlünk. Sok kívül álló azt mondta, hogy ha mi meg nem kezdjük a kolhozt, soha nem lett volna. Az utcán is utánunk kiabáltak. Sokszor belém kötöttek. Egyszer bementem a kocsmába és az egyik ember részegen támadt rám, hogy én nem vagyok magyar és pofon vágott. A kisfiámat az iskolában egy szíjra akarták felakasztani a többi gyerekek, mert az apja nem magyar.

— De csinálták? ,

— Már csak dacból is. Nekünk nem volt veszíteni valónk. Nem volt azelőtt se semmink. Mindig is nagy gyakorlatunk volt abban, hogyan kell a semmiből élni és azt reméltük, hogy ezután már csak nem lesz így.

— Hogyan haladtak?

— összehozta mindenki a kis tehénkéjét. vettünk néhány lovat is. Jöttek a gépállomási gépek, a talajmunkákat azok végezték. De még tehénnel kapáltunk. A fontos az volt, hogy mi egyetértettünk. Roppant harcos volt ez a kis sereg. Tónagy Antal, Szabó Zoltán bácsi, de különösen Szabó Zoltánná és Report József. Belülről nekünk nem volt problémánk.

— Eljött az első zárszámadás. Mit vittek haza?

— Többet, mint azelőtt egyénileg. Ezzel a nyomorúságunk lezárult. A kívül állók, hangoskodók akkor meg azt kiabálták, hogy nekünk azért van, mert nekünk mindent ad az állam. Ha a terményt beadtuk, kaptunk ruhautalványt. De még akkor is csak egy újonnan fejelt régi rossz csizmában jártam.

— Hogyan lett tsz-elnök?

— Én akkor a nagybátyámmal Gerák Györggyel, Ónoda Andrással mégjobban szerettünk volna gazoálkodni. Hét család ösz- szeült, megbeszéltük, hogy alakítunk egy új tsz-t. Az első a Vöröscsillag volt, ez lett a Rákóczi. Én találtam ki, hogy alakítsuk ezt a tsz-t. Azt mondták, akkor legyek én az elnök.

— Hogy merte elvállalni?

— Tudom, az iskolámra gondol. Hát igen, rábeszéltek a többiek, vitatkoztam, hogy nem értek hozzá, de azt mondták, én még fiatal vagyok, belejövök. Rámbeszélték. Valahogy úgy lettem az, mint a tv-ben annak a kis szibériai falunak a kolhozelnöke lett, Zahar Zaharies. Hát így. Hogy őszinte legyek, féltem. Féltem, hogy amit ígérek, nem tudom teljesíteni. Meg attól is. hogy ha valamiben hibázunk, még börtönbe Is kerülhetek.

— Tehát amikor elvállalta, még aznap megbánta?

— Igen. De később már nem. Mert jobban ment a munka.

— Mit ígért és mit adott az embereknek?

— Csak azt, hogy jobb lesz. És ez meg is valósult.

— Olvasta akkor az Uj barázdát szánt az ekét?

— Akkor még nem. Csak évekkel azután. Akkor olvasásra nem volt idő. Éjjel, nappal mentem. 14 munkaegységet kaptam azért, mert elnök voltam. Meg még főagronó- mus, brigádvezető is éá mindenféle vezető. Én voltam egyedül. Ha többet akartam a munkaegységnél, akkor mentem kapálni. Behívtak a járáshoz értekezni, szinte szaladtam hazafelé mezítláb, hogy beálljak a munkába, mert a 14 munkaegység bizony nagyon kevés volt.

— Mik jelentették akkoriban a legnagyobb nehézséget egy tsz-elnöknél?

— Hát például, hogy zöld volt a termény, még nem arattunk. Jött a járási kiküldött, elrendelte, hogy azonnal fogjunk neki az aratásnak. Mondtuk, hogy nem megy. Azt felelte, őt nem érdekli, ezt az ukázt kapta. Mi.ik nem kezdtünk hozzá, mert a termés nem azért van, hogy elpocsékoljuk. Az államvédelmi hatóság is kijött. Nekik is mondtam ezt és megértették. Hasonló volt a helyzet a beadással. Én elmondtam, hogy ennyit és ennyit be tudunk adni, mert kötelességünk, hogy a munkásokat ellássuk. Ami itthon maradt, arra már nagyón nagy szükségünk volt. A beadást mindig teljesítettük. Hittek nekünk és itt soha senki nem sepert padlást.

— Mikor alakultak a falu többi szövetkezetei?

— Csak később 1953-ban, és azután. Volt Petőfi, Alkotmány is. De ezek 56-ban felbomlottak. És a Vörös Csillag is megszűnt.

— S mi lett a maguk téeszében?

— A Rákóczi is zűrzavarba került. 56 nehéz tűzpróba volt. Nekem rosszabb volt, mint a mezitlábosság. Többször eljöttek a lakásomra, hogy adjuk vissza a földet régi gazdájának. Azt mondtam akkor egy volt kisgazdapárti képviselőnek, hogy mitőlünk ezt ne várja, ha vissza akarja szerezni, próbálja meg. Volt aztán egy néhány ember, akiket megitattak a nagygazdák, végig verték az ablakokat a soron és megöléssel fenyegettek. Jött később egy másik faluból egy volt csendőr, lovat meg takarmányt akart elvinni. Ha ott nem vagyok, a társaim ezt az embert agyon is verik.

— Hányán voltak és hányán maradtak?

— Hatvankettőből 22 tag maradt. 28 családból 8 család. De a feloszló téeszekből jöttek hozzánk csatlakozni. Mire megindult a tavaszi munka, mi már 60 taggal voltunk. Akkor vettük fel a Dózsa nevet és ez maradt a mi nevünk egész az egyesülésig.

— Ez mikor következett be?

— 60-ban megindult itt is a föld. Alakult újabb 3 tsz. A Petőfi, a Hunyadi és a Béke. A mienk már jól állt a lábán. 66- ban aztán bekövetkezett az egyesülés.

— Annak a téesznek is Gerák elvtárs lett az elnöke?

— Akkor engem párttitkámak választottak. Megértettem, mert a Hunyadi Tsz akkori elnöke agrármérnök volt. Gondoltam, jobban ért majd a gazdálkodáshoz. Másfél évig voltam párttitkár. Nagyon szép másfél év volt. Nyugodt, volt időm az emberekkel foglalkozni, meg egy kicsit magammal is. Olvasni, tanulni, de ez csak eddig tartott.

— És azután mi történt?

— Vezetőváltás volt. Nem akartam elnök lenni újra. Ajánlgattam én téeszelnöknek sok embert. Féltem a feleségem miatt is. Mert bizony az én téesz-elnökségemet ő is meg- sinylette. Egy hétig ment a huzavona, naponta gyűlések voltak. Egyszer kijelentették,

ne mondjam, hogy nem akarom, vegyem át a tsz vezetését. A feleségem itthon sírvafa- kadt, amikor megtudta, hogy elvállaltam.

— Most már nyolcadik éve, hogy a nagy szövetkezet vezetője. Nyilvánvalóan sok volt a gondja, baja. S egy kicsit távolabb is van a tagságtól, mint korábban a kis téeszben. Mik voltak a nehézségei?

— Soha nem ferdítettük el az igazságot. És azt is megmutattuk, hogyha baj van, hogy lehet belőle kilábalni. Mindig azt tartottam; hogy a bal takarásából so-se lesz jó. a baj ugyánis előjön. Megmagyaráztuk a helyzetünket, kértük a segítséget a tagságtól. Sose volt olyan, hogy ezek után azt mondják, becsaptuk őket.

— Szembekerült-e valamikor a tagsággal?

— A tagsággal nem. Néhány emberrel igen. De enélkül nem is lehet vezetni. Megfenyegettek azzal, hogy nem sokáig fogom csinálni ezt az elnökséget, meg hogy majd arrébb tesznek. Meg azzal is, hogy majd kikészítepek. Nem szégyellem, sajnos volt olyan, hogy egy-egy éjszaka vadászpuskával mentem haza.

— És most?

— Most nem tudok ilyenről. És vadász- fegyverrel se kell járni. Nem abban a világban élünk. Változnak az emberek. Nemrégiben kukoricaválogatás közben vitatkozott egy csoport, ki mit hozott be a tsz-be. Az egyik ember azt mondta, ha neki nem is volt más behozni valója, ő a becsületes munkáját hozta. Ez már egy más falut mutat. Akkor ott ezen a beszélgetésen mondtam, nagyon jó, hogy ma már nincs különbség a katolikus, református, a jobb módú paraszt, meg a zsellér között. Ki krétáz már erről? Ki mennyit dolgozik, annyit kap. Az emberek havonta megkapják a pénzüket, a háztájit is. Hála a természetnek, nincs az emberekkel baj. Talán ott kellene változnunk, hogy minden középvezető is merjen igent is és nemet is mondani.

— Alit szemben eközben a felsőbb szervekkel? '

— Szemben soha. Legfeljebb meggyőztük egymást. Ha törvényt sértett a határozatunk, visszavontuk.

— Akkor úgy érzi, hogy egyenesben vannak?

— Igen. Igen úgy. Már három éve. Még a feleségemmel is.

— Most 55 éves. Élete és ereje javát a szövetkezeti mozgalomért áldozta. Nem sínylette meg az egészsége?

— Eddig még nem volt probléma. Csak most kezdődött. Ősszel már nagyon fájt a derekam és azt mondta az orvos, hegy szívnagyobbodásom is van, meg alacsony a vérnyomásom. Nem törődtem sokat vele. Injekcióval is dolgoztam.

— Mennyi a munkaideje?

— Napja válogatja. A 13 órát most, télen is ledolgozom, hol bent az irodán, hol kint az üzemegységekben. Nyáron meg? Attól kezdve, hogy kivirradt és addig amíg besötétedik. És ha hazajövök, hányszor várnak rám a lakásomon is az emberek, hogy ne haragudjak, de ezt még meg kell beszélni. Lehet ezért haragudni? Ez a mesterség ezzel jár.

— Akkor nagyon keveset van otthon?

— Tessék megkérdezni az asszonytól. Azt mondja, csak hálni járok haza. De ha nincs répaszedés, aratás, almaszüret, akkor vasárnap azért otthon vagyok.

— Mikor volt könnyebb, a régi kis téeszben, vagy most?

— Nem tudnám megmondani. Most van 1200 tagunk. Köztük 540 nyugdíjas-járadékos. A félfogadáson — hiába van mindennek reszort felelőse — úgy is hozzám jönnek. És ha már jönnek, beszélni is kell velük. A tagok problémáinak intézése sok időt vesz el. A régi kis téeszben ez nem volt. De nem is álltunk anyagilag így, mint most.

— A gazdálkodás sem nehezebb most?

— Nagyobb a követelmény. De úgy érzem, még se nehezebb., Legalább is nem akarom észrevenni. Mindenesetre vannak időszakok, amikor visítani lehetne, de ezek ritkák. Vége a községben a- széthúzásnak. Van a téeszben tíz volt elnök, meg kellett szokni egymást. Nem azt mondom, hogy nem mehetne jobban, de ami van, azért az nem rossz.

— Vannak jó szakembereik?

— Vannak. Kellenek is, hiszen itt már a gépek, a vegyszerek, a technika dominálnak. Száz ember csak az állattenyésztésben, százharminc csak a gépekkel dolgozik. A kapáló ember kihalóban van. És a technikát tanulni kell.

— Sok régi elnök fél a fiatal szakemberektől, hogy azok többet tudnak és majdan a helyükre ülnek. Gerák elvtárs hogy van ezzel?

— ^okszor megmondtam, hogy jöjjön helyettem is egy új. Higyje el, nem bánnám. Nekem kevesebb lenne a dolgom és amit vállalnék, azt hiánytalanul megcsinálnám. Hány ember van ibrányban, aki nem téesz- elnök és jobban áll, mint én. Visszatérve a kérdésre: egyáltalán nem félek a szakemberektől. Az újat be kell fogadni, el kell terjeszteni. Én bízom a szakemberekben. Nekünk is jobban kell szervezni ahhoz, hogy előrehaladjunk. Ezen áll vagy bukik a jövőnk.

— Szokta nézni a televízió adásait?

— A híradót, ha el nem alszom. És ezt

a szovjet sorozatot, erről a szibériai kolhozról, mert ebben a saját sorsomat is látom. Érdekelnek a politikai fórumok. Érdekel a külpolitika. De este 8—9 órára bizony már nagyon fáradt vagyok.

— Jól alszik.?

— Azt igen. Gyorsan elalszom, de éjfél után bizony mindig felébredek és akkor gazdálkodók vagy másfél-két óráig, aztán újra alszok. Ha gondja van az embernek, az ágyba is viszi magával. Kaptam egy csomó nyugtatót az orvostól, de nem szedem.

— Van valamilyen szenvedélye?

— Nem tudom, mire gondol? Nem dohányzóm. Ami jól esik, azt megiszom. De csak annyit. Szenvedélyem nekem nincs. Ha csak az nem, hogy ha például lakodalomban vagyok, nótázok, azt nagyon szeretek.

— Tulajdonképpen m/i a szórakozása?

— Őszintén mondva, nem vágyok rá. Őrülök annak, ha hazamegyek és otthon csend van. Ha eljönnek az unokák és s/.a-' ladgálnak körülöttem.

— Mit gyűjtött a, 25 év alatt?

— Három gyermeket, hét unokát, egyt vöt, két menyet. És amit látott is, ezt a kél! kis szobát konyhát,'a falu szélén. Hazudnék* ha azt mondanám, hogy nem vehettem volna egy autót, de a három gyereket segítettem, hogy elinduljanak az életbe. Annyi mindig lesz, hogy enni legyen, meg egy kis ruhára, más meg mi kell már az embernek..*

— Mit tart az élete céljának, értelménekfi

— Hogy amíg itt leszek teljesítsem azt, amit vállaltam a közösségért. Azután? Haí nyugdíjba megyek, félek itthon maradni. Félek attól, hogy nem lesz időm pihenni. Belém rögződött ez az élet. Még ülni sem tudok tíz percig. Úgy vagyok, mint a vadászkutya. Ha megkötnék, elpusztulna.

— Hadd kérdezzem meg, lehet-e valaki próféta a saját falujában?

— Lehet Ha nem is szó szerint prófétai Azokat, akikkel baj van, megszólítom. Ha kell. felelősségre is vonom. Nem kérek és nem is ígérek lehetetlent. Olyat nem tudnak rám mondani, hogy vizet prédikálok és bort iszok. Ha nem fogadtak volna el, már régen, elűztek volna. Be kell tartani a szabályokat! Ha óbegatni kezdenék a legkorhelyebbekkel, alább szállna a prófétaságom. Apám mondta, és igaza volt, hogy aki áldoztatni akarj az előbb áldozzon meg maga.

— Megbecsült embernek tartja-e magát?

— Úgy érzem, hogy igen. A faluban is, felülről is. Hogy megmondják a hibámat? Az természetes. Hogy nem vagyok hibátlan, az kétszerkettő. De legutóbb is levélben köszöntött Alexa elvtárs. a megyei párttitkár. Gratulált a kitüntetésemhez, amit a 25 évért kaptam. Régen ismerjük egymást, de ez nem volt kötelessége.

— Végül is elégedett?

— Az én sorsommal elégedett vagyok. A téeszével még nem. A családom rendben van. A nagycsaládban még sok a kiaknázatlan lehetőség. De a régitől sokkal jobb ott is. Én csak örülök neki, hogy az én házamtól sokkal szebbek, berendezettebbek vannak a faluban.

— Voltak-e kritikus percei, amikor azt mondta, hogy nem bírja tovább?

— Pillanatnyilag igen, de csak addig,’ Megfogadtam, hogy míg nem mondják a tagság, a felsőbb szervek, és míg nem látom, hogy gátolom a téesz haladását, addig én se jobbra, se balra nem táncolok.

— Ismeri azt a nótát, hogy Téesz elnöts ha felül a lovára...’’?

— Ismerem, nekem is énekelték. Néni mondom, hogy örültem neki, de meg se sértődtem. Van papra is, párttitkárra is, miért ne legyen tsz-elnökkre is vicc. Ez ilyen dolog.

— Volt-e ön ellen valamikor is eljárás?,

— Igen volt. Most. Ezelőtt két évvelj Mert volt a téesznek egy szolgálati lakásai amit a főkönyvelőnk meg akart venpi. A vezetőség hozzájárult, hogy eladjuk, ebből letfi egy bírósági ügy. Kaptam 2500 forint büntetést. Nem tetszett, de megérdemeltem, merfl a jegyzőkönyvet nem néztem meg, mielőtt! aláírtam. Voltak vagy nyolcán körülöttem, amikor elém tették a papírt. Mégis meg kellett volna nézni.

— Mi az, amit legszívesebben kitörölni az életéből?

— Azt az időszakot, amikor az a néhányt család összeállt és nem értettek meg minket. Akkor olyan sorsüldözötteknek éreztük magunkat. De ebben benne van az is, hogy azóta az emberek is másképp látják, érzik a falu új útját. Erre, ha valamire büszke leheti az ember, én büszke vagyok.

— És mire lehpt még büszke Gerát) József?

— Arra, hogy munkásőri tevékenységemért megkaptam a „Kiváló munkásőr* címet. Meg az új munkásőri egyenruhánkra is nagyon büszke vagyok. És természetesen a Munkaérdemrend arany fokozatára! amit a napokban adtak át.

— Fogalmazhatunk úgy, hogy nem bán* ta meg ezt a 25 évet?

— Feltétlenül. Az élet igazolja az eltelt emberöltőt és ez benne a jó. örülök, hogy a családom is az én utamat követi. A fiaim —- az egyik zetoros, a másik gépkocsivezető a tsz-ben — szintén munkásőrök. A feleségemet is kitüntették két éve ezért a munkásőrségnél. Ő érdemelte meg leginkább. Neki abban sokkal több az érdeme, mint nekünk* Soha nem zsörtölődött, ha éjszakákon mennünk kellett szolgálatba. Nincs emiatt bajj otthon mostanában sem. Pedig már kicsit aH rébb vagyunk a koron.

KOPKA JÁNOS