Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-24 / 301. szám

10 oldal KELET-MAGYARÖRSZAC, ÜNNEPI MELLÉKLET 1973. december 44. Ortutay Gyula: A népművészet új f elfedezése H < . ... láthatatlanul. Úgy tűnik, rftöst ismét új felfedezéséről — szigorúbb szó­val: divatjáról beszélhetünk. Nem különö­sebben magyar „felfedezés”, „divat” ez .— európai, sőt világméretű jelenség. Érdemes néhány vonását figyelőre vennünk: a jót is, a hamisat, a félrevezetőt is.­E rövid cikkben nem kísérhetném végig a népdal, népmese, díszítőművészet -— közös szóval az egész népművészet felfedezéseinek történetét. Ki hinné, hogy egy időben, a 18. században a francia szalonokban a különbö­ző, egyre nyakatekertebb tündérmesék mon­dása és hallgatása volt a divat — s termé­szetesen a divat során egyre távolabb ke­rültek a népmese, a paraszti mese fordula­taitól, művészetétől. S aztán követkézett en­nek a divatnak nemcsak megunása, hanem kicsúfolása is. Vagy a magyar díszítőművé­szet egyik divata, a „tulipán-mozgalom” — rossz szecesszióba fulladt. De az efféle diva­tok mellett van olyan felfedezés is, ami „tiszta forrásokhoz” vezet (Bartók szavai!), s ezek a források ne szennyeződjenek el. Ilyennek tekinthetjük éppen a népdal, nép­zene szeretetét, hódítását. A televízió úgyne­vezett Aranypáva műsorának a középdöntő­je előtt vagyunk, amikor ezt a cikket írom. S a zsűriben való üldögélés közben, figyelve az énekeseket, csoportokat, figyelve a közön­ségszavazatok eloszlását, a szavazók Számá­nak növekedését, sok felvetődő kérdésre meg­kapjuk a választ. Egy időben szívesen vitázgattak azon. hogy szocialista társadalomban lehetséges-e a népművészet, illetőleg, milyen a szocialista népművészet? Nyilvánvaló, hogy a népművé­szetnek az a hagyományos, „klasszikus” jel­lege, amilyen az elnyomott paraszti osztály­ban, a feudalizmus idején kialakult, nem lehet szocialista, s nem fejlődhet a hagyomá­nyos módon tovább. Már a kapitalizálódás idején szétzilálódott sok archaikus vonása, de ott, ahol az írástudatlanság, elnyomott­éig uralkodott, még sokáig élhetett. A szo­cialista társadalomban kettős helyzet alakult ki: az öregek körében, vagy az öregek taní­tásában (s Ilyen „tanító” Galgamácsán Van- kóné Dudás Juli, aki nevelgeti fiatal éneke­seit, táncosait, s közben festegeti a maga úgynevezett naív képeit, fal dekorációit), to­vább él a régi stílus, őriznek dalokat, mesé­ket, táncokat. Ez a fogyó múlt. T Viszont épp Kodály 3pltáp kózú'pnrié- V nyezésére általános iskoláinkban az éneklés, zenetudás alapja a népdal megtanítása s a Rádió, a Televízió különböző műsorai az egész országot nevelik, tanítják a népdal tudására is, szeretetére is. (Hadd ne szóljak most a „magyar nóta”, a műnépdal kérdéseiről, nem a mi témánk — egy „ma­gyaros” divatnak hajtása ez.) S a mostani Páva-versenyek azt bizonyítják, hogy a nép­dalénekesek versenyében az öreg paraszti előadók, énekesek mellett azok is föllépnek, akik zenei iskolákon, főiskolákon tanulták a népdalt — nem hagyományos módon, a falu­tól. a nagyszülőktől, hanem tanároktól, akik a legősibb, évezredes előadásmód sajátossá­gait is megtanították. S most már a verse­nyen a falu és á város is verseng együtt, egy rangon: a spontán, hagyományos falusi, és a szigorú fegyelemmel megtanított. Ez az utóbbi a növekvő, ez épül bele, lesz részévé a szocialista kultúrának. Minden értékét fel­mutatja a magyar népdal történeti réte­geinek. s továbbadja majd növendékeinek, az egész társadalomnak. S a magyar népdal ilyen módon része lesz az egyetemes dal­kultúrának, együtt hangzik a különböző né­pek népdalaival, de a nagy zeneszerzők da­laival is. | A népdal ilyen felfedezése, ilyen bele- épülése a magyar műveltségbe csak telje­sebbé teszi a szocialista műveltséget, — nem lesz külön szocialista népművészet. Ezt a felfedezést, ha úgy tetszik, ezt a divatot mindnyájan helyeselhetjük, egészséges, gaz­dag áramlat. Ha a magyar népdal kultusza olyan kártékony divattá válna, ami kizáróla­gosságot parancsol, ami elzárkózik más^ n<3- pek dalkultúrájától, a neves szerzők művei­től. s valami hazug romantikával beleme­rülné a paraszti múltba — fel kellene lép­nünk ellene. Ilyen jelenség nem mutatkozik Sem elméletben, sem a gyakorlatban. Kodály tanítása is arról szólt, hogy a magyar nép­dal tudásával induljunk el az egyetemes kultúra minden szép értéke felé: a tiszta források felé. M inden népművészeti műfajon nem ha­ladhatunk végig. A népi táncok, gyermekjátékok országos _ terjedése, ű jraelevenedése az iskolai oktatásban is, tánccsoportok műsoraiban is követi á nép­dal tanulásának tudatos módszereit, .rokon módszerekkel építi tovább a hagyomány anya- gát. Különösen a táncoknál a koreográfus egyéni tehetségének arra is van lehetősége, hogy a hagyományos minták követésével egyéni hangulatú, értékes alkotásokat, mo­dern kompozíciókat teremtsenek. Ez sem lesz szocialista népművészet, hanem értékes hagyományokra épülő önálló, egyéni alkotás, része gzobialista művészetünknek. Más. bonyolultabb kérdéseket vet fel a népi díszítőművészet újabb felfedezése. Tud­juk, hogy az úgynevezett primitiv, archaikus művészetek is hányszor megtermékenyítették a képzőművészet mestereit. Elég. ha a mo­déi-n képzőművészet történetére emlékezte­tünk: Picássó. Chagall, s áhnyi ffestő, szöb- rázs, keramikus, stb. kapott indítást, motí­vumot, formai ötletet ezektől az alkotások­tól, a paraszti oiszltőrnűvészet elemeitől is.. A mi társadalmunkban Is a díszítő művészet In­dítására, ösztönző példájára eleinte egyes csoportok alakultak, majd most a HISZÖV irányításával egész országos hálózat született a népi díszítőművészet hagyományainak ta­nítására, továbbfejlesztésére és hazai, külföl­di értékesítésére. Ez már nem a hagyomá­nyos népi művészkedés: paraszti, pásztori, gölöncsér módrd, inkább népi iparművészei­nek nevezhetnék, szervezeti formája, az ok­tatás, a továbbfejlesztés tudatossága megkü­lönbözteti a hagyományostól, bizonyos ipar- szerűsége is. Mégis a hagyományosból nőtt ki, értékét részben ez is adja. rangja van: hazai és nemzetközi kiállításon szerepel, al­kotói, munkásai nevét ismerjük, munkájuk­ról is azt mondhatjuk, hogy része a szocialis­ta kultúrának. Viszont várt egy veszedelmes divata a hagyományos népi díszítőművészet • gyűjtésé­nek. A magyar sajtóban több hasznos cikk figyelmeztet erre á veszedelmes divatra, legutóbb' a Parlament Kulturális Bizottságá­nak ülésén is szóba .került. Ez pedig egysze­rűen az, hogy fortélyos ügynökök, kereskedők vásárolják össze falvainkban, padlásokon, szobákban — ahol találják — a régi parasz­ti művészkedés tárgyi emlékeit, bútorokat, faragásokat, szép cserepeket, szőtteseket, hímzéseket — amit csak találnak. Hagyján, ha házai igényt- elégít ki. lakáskultúránknak ad egy-egy kedves színfoltot. Mégis ezeknek a tárgyaknak inkább múzeumainkban, épülő szabadtéri múzeumainkban, tudományos gyűj­teményeinkben van a helye. Különösen ak­kor, ha az aggálytalan ügynökök külföldi ve­vőknek árulják ki e megvédendő kincseinket. Történet a helytállásról E' i gyszer már megírta Siklóssy László három kötetben — műkincseink Bécsbe vándorlásának történetét. Azok főúri, nemesi kincsek, képzőművészeti alkotások, történeti ereklyék voltak. Lassan több kötetre (s nemcsak Becsre) terjedne ki annak a leírása, hová is vándorolnak a fa­lusi porták névtelen paraszti, de számunkra igen értékes kincsei. Ne engedjük elherdál­ni ezeket a szerényebb kincseket se! Ne ál­dozzuk fel semminő divat kedvéért: őrizzük és védjük minden törvényes eszközzel. A külföldi érdeklődő vásárolja csak a HISZÖV szövetkezeteinek, népművészeti alkotásait — szépek, dekoratívek azok is. A magyar múlt paraszti alkotásai nemzeti hagyományunk, kultúránk részét teszik — itt ne engedjünk a kereskedelmi divatnak, nem csempészáru az, hanem maga a paraszti történelem, egy el­tűnő, elmúló -világ, de a miénk, nékünK keli őriznünk, s akkor néni lesz üres divata ha­nem mindig megújuló — megújító föl­fedezés. Forgatás után ä Hószakadás cíliiű új iiiagyái: film nyíregyházi szereplőjével „Vannak bejárhatatlan utak, melyeket mégis bejár az ember. Sűrű hószakadások, melyeken áthatol a tekintet. A tiéd. az enyém, azoké, akik látni akarnak.” Ezekkel a Sorokkal kezdődik, a „Höszákadás” című új magyár -film forgatókönyvének első lapja. Irta: Csoóri Sándor és Kosa Ferenc. Rende­ző: Kása Ferenc, operatőr: Sára Sándor. A Hószakadás 1944 őszén játszódik a Kárpátokban. Kosa Ferenc új filmjének sze­replői — néhány kivétellel — nem hivatásos művészek. Az anya egy idős szlovák asszony, a fiú egy tatabányai hegesztő, az apa egy nyíregyházi mozi üzemi dolgozó; Kasza János, a megyei moziüzenai vállalat műsorosztály- vezetöj^. Hogyah esett a választás a 45 éves, két­gyermekes Kasza Jánosra, aki a megye 250 moziműsorának gazdája? Milyen érzés vi­szontlátni magát á filmvásznon, a várhatóan a jövő év első hónapjaiban műsorra kerülő Hószakadásban? Katonaruhában — Hogy miért engem választott Kosa Ferenc, nem tüdőm. Tény, hogy gyermekkora óta ismerem. Mint Nyíregyházáról elszárma­zott filmrendezőt gyakran meg szoktuk hív­ni filmbemutatókra. Pesten Is találkozunk, amikor éppen nem rendez, vagy nincs kül­földön. Nagyon meglepett, amikor szeptem­berben kaptam tőle egy táviratot, hogy ke­ressem meg. Leültettek, elém tettek egy for­gatókönyvét olvassam el. Megmondom, szin­te egyszuszra Végigolvastam, nagy hatással volt rám a történét. Eszembe jutottak az én háborús élményeim is, amikor apámmal egy úthengeren Marosvásárhelytől Kábáig ván­doroltunk. s hátunk mögött dörögtek a fegy­verek. Láttuk a lerongyolódott, éhes katoná­kat, a megkínzott foglyokat... — Gondolta-e a forgatókönyv olvasása­kor, hogy mire szemelték ki? — Bevallom, nem gondoltam. Azt hit­tem, a rendező véleményemre kíváncsi. Az­tán megmondta: azt szeretné, ha elvállalnám az apa szerepét. Annyira meglepett a dolog, hogy jófdrmán válaszolni se volt időm. De már elkezdtek nézegetni, mustrálni. Később felöltöztettek a legkülönfélébb kopott kato­naruhákba. Forgatták jobbról, balról. „Hunyd be a szemed, gondolj valami szomorúra.. És így tovább. Az arc minden árnyalatára kíváncsiak voltak, a gesztusokra, a ’mozgá­somba ... —- Vagyis igent mondott ? — Olyan érdekfeszítően, szívhez szólóan beszéltek a filmről, hogy kezdtem úgy érezni magam, mintha egészen ismerős lenne a történet. Alig jöttem vissza, néhány nap múlva kaptam a táviratot, irány Lengyelor­szág, a magas Tátra.. Tíz napig forgattunk. Ott már, bármennyire is furcsának tűnik, úgy éreztem, úgy kellett érezném, nem az vágyók, aki tegnap. Az Apa vagyok, van eav Fiam. Feleségem. Anyám..,, Voronyezstől vergődve, éhesen, fáradtan vánszorogtam, BERECZ ANDRÄS: AZ OLVASÖ szökt'étti házáfeté. feljutottam á Kárpátokig Egy hegyi fálúba, áttol iánító völtafh a há­bótü előtt... Mönötköiben Hogy tudott átváltani ilyen hamar a .teg­napi, „feiVÜ” életből, egy másikba? ÁtVedléni katonaszökevénnyé, amatőr létére eljátszani a szerepet, megtanulni a szöveget...? — Egyedül az alkotó kollektívának és vezetőjének Kosa Ferencnek köszönhetem, aki állandóan velünk volt. Beszélt nekünk, belénk szuggerálta mit érezzünk, amikor oda álltunk a filmfelvevő elé. Sokszor nem is mondott előre semmit; mit, hogyan csinál- juhk. Ránk bízta, csak utána mondta meg, hogy pt®ba nélkül megvolt a felvétel. Ter­mészetesebben, jobban csináltuk néha, mint­ha ő élmagyarázta volna. Sőt, hogy mennyire közös alkotómunka a film, az abból is kide­rült; egv alkalommal véletlenül hcpszabbán belefeledkezve néztem az égő parazsát. Kősá megállított, és azt mondta; ez egy új ötletet adott neki, amivel több epizódot Vissza fog pergetni a múltamból. Amíg a tüzet néztem. — Volfak-e veszélyes, kritikus pillana­tok ? Úgy tudom, a film magas, sziklás hegy­vidéken játszódik? — Egyszer négy vagy öt órát gyalogol­tunk, amíg megtaláltuk a megfelelő részt, egy nagy kiugró sziklát, örültünk hogy Vég­re célba értünk. De Kósa Ferenc és Sára Sándor egyszerre eltűntek. Feljebb kapasz­kodtak. Mennünk kellett utánuk, azt talál­ták jobb helyszínnek. Mindenütt Kosa re- renc ment elől. Volt egy keskeny sziklape­rem. alatta mély szakadék, vízesés. Azon kel­lett átmennem. Feri ment át, először. Már becsületből is.követni kellett. Megmondom, itt nem kellett megjátszani, milyen veszély fe­nyeget, ez nem volt gyerekjáték, bár lejjebb ott állták az „erős” fiúk, hátha valaki meg­csúszik és el kell kapni... „Kitörés" — Van a film bén egy kemény verekedés, amikor Önt, az apát és á flát a csendőrök kísérik és megpróbálnak kitömi. Erre hogyan készült ? — Ezt valóban nem lehetett csak imitál­ni. Jó erővel rá kellett vetni magam az egyik „csendőrre”, lehemperedtünk a szik­lára... A fiam is. ö a másik „csendőrre” ug­rott. Jellemző, hogy Kósa még arra is ügyéit, nehogy mégüssük magunkat, Végig taposhat­ta, elrugdosta az apró szikladarabokat, ahol a verekedés zajlott. Az én szerepem tulaj­donképpen eddig tartott. Itt az egyik „csend­őr” dulakodás közben egy géppisztolysorozat­tal lelőtt. — Milyen érzés ez? — Szokatlan. Már azért is, mert a fel­vételkor nem hangzik el lövés, csak a ren­dező kiált, hogy sorozat ... Itt néhányszor ismételtük a jelenetet. A rendező azt taná- v csolta, hogy a hirtelen merevség titán, ami­kor a sorozat ér, egy kicsit lassabban zu­hanjak a földre. De idézzük talán a forgató­könyvet: „a fiú rémülten látja, hogy az ap­ja megtántorodik, s élettelenül vágódik el a földön. A fiúnak nem marad választása, menekülnie kell. Minden erejét összeszedni? kitépi magát a csendőr szorításából és vakon rohan bele az erdőbe. Föltartott tenyérével a szeme világát védi ..” Újra itthon — A vállalatnál mindent megtettek, hogy zavartalanul részt vehessék a forgatáson. Már előtte is sokan érdeklődtek, elsősorban azért, mert jól ismerik Kósa Ferencet és filmjeit. Kíváncsiak voltak, milyen lesz a legújabb. Sokat meséltem a forgatásról, a munkatársak megértőén fogadták. Némelyek. vicceltek is, de soha nem bántóan. A „film­sztár” jelzőért nem haragudtam, hisz senki nem gondolta itt, hogy valóban felcsaptam filmszínésznek. Valójában az én szerepem nem főszerep. Keveset vagyok a vásznon, jó­részt csak a film végén. A szövegem is alig egy oldalnyi, bár a történet valójában én, il­letve az apa körül játszódik. A munkatársak nem vártak restanciával, elvégezték helyet­tem a munkát, amíg én filmeztem. Ez külön jólesett. A családom? örültek és féltettek is, ne­hogy baleset érjen. Mikor hazajöttem, alig győztem mesélni a rengeteg élményt. Ter­mészetesen a feleségem és a két lányom, Blanka és Beáta is elsőként olvastak a for­gatókönyvet, nekik is nagyon tetszett a film- történet. Nem egy átlag háborús cselek­ményről szól a film, sokkal többről, emberi helytállásról, felelősségről. De erről nem én vagyok az illetékes szóin,i hanem a film alkotói. Fejezzük be a beszélgetést, amely egy csendes filmszerep hátterét igyekezett felvil­lantani, a forgatókönyv utolsó mondataival: „1944 őszén a hegyekben korán megjött a hó. Azt mondják, korábban, mint máskor. Az ég sötétkék volt, mint az öntöttvas, és ráereszkedett a földre, az erdőkre, a kövek­re. Előbb csak pillézve. mintha megzavaro­dott lepkerajok röpködtek volna, aztán egy­re sűrűbben, vastagabban hullott, eltakarva a láthatárt. Esett, csak esett áthatolhatatla- nul, fehéren, vakítóan. Az emberek azt mondták: hószakadás volt.” ­P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents