Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-24 / 301. szám
xxx. Évfolyam 30i. szám ARA: 1,20 FORINT m3. DECEMBER 24., HÉTFŐ Népünk karácsonya S ok esztendős, szép szokás nálunk, hogy karácsony napján mesébe illőn hatalmas fenyőfát állítanak föl a Parlament kupolacsarnokában. A tündércsil- logású fához több ezer kisdobost — úttörőt hívnak meg az ország minden vidékéről. E gesztussal nem :s az országház kapuja, hanem az ország szíve tárul ki apró honfitársaink előtt. A felnőtt Magyarország rámosolyog az ünrtep örömétől izgatott gyermekregimentre s e mosoly mögött az a józan fölismerés is ott van,, hogy a kis vendégek közül nem ,egy a Tisztelt Ház tagjává lesz majdan... Áz ország maga-magát örvendezteti meg a gyermekek ámuló, boldog vidámságával. A népet, amely voltaképpen oda tehetné ez ország karácsonyfája alá elmúlt esztendei szép álmainak, sok fáradalmának, bőséges eredményeinek ajándékcsomagjait is, Egy eV Hosszú idő. A 365 nap alatt sok minden keresztül hullhatott az emberi emlékezet rostáján. Mert njncs esztendő amin ne hagyna nyomot természeti csapás, balesetek sora vagy éppén olyan emberek halála; akiket közel éreztünk ’ a szívünkhöz... A nép memóriája — akárcsak a fák évgyűrűje — emlékezik a társadalom sorsának nehéz pillanataira. De nem feledi, á .jó termések, a sikeres erőfeszítések örömét sem. Áz ünnep gondolatokat dajkáló csöndje ezért jelenti valamelyest egész éves tevékenységünk számbavételének alkalmát is. Kicsit játszva, kicsit komolyan föltehetjük magunknak a kérdést: rrtit tettünk ebben az évben az ország fenyőfája alá?, Há a nagy társadalmi realitások mérlegén latolgatjuk ezeket, akkor is a családhoz kell gondolatban visszatérnünk. Ebben az évben több figyelmet, gondoskodást kapott a család mint más években. A figyelem jele. az az országszerte tapasztalható igyekezet, ahogyan a nő- és ifjúságpolitikai határozatokból eredő feladatokkal foglalkoznak. Az, hogy további kedvezményekkel segítik a munkáscsaládokat az önálló otthon megteremtésében. A családot szolgálja végső fokon az a rendelkezés is, mely-az év közepétől csökkentette bizonyos állami és társadalmi szervek dolgozóinak munkaidejét... A családok gondján könnyítő jelentős határozat alapján 1974. január 1-től évi 1660 millió forinttal növelik a szociálpolitikai juttatások értékét. Nagy dolgok ezek? A jövő is igent bólint majd a kérdésre. Határkövei egy megfontolt, az adottságokkal józanul számoló építő tevékenységnek. Az a szólás-mondás járta valaha, hogy a tájékozatlan ember nem lát túl a faluja tornyán. Talán valahogy így volna mai ez a gondolat: vajmi keveset tud a világról, aki nem néz túl a karácsonyfa csúcsán díszelgő üveggömbök csillogásán. Az is az idei karácsonyhoz tartozik: a minap hallottam olyan panaszt, hogy valaki motorkerékpárt szeretett volna vá- sárolni karácsonyra a fiának s — anyagi okokból — kikötött egy rendes kerékpárnál. Bánat eZ? Nem öröm, de miért volna bánat?! Hisz minden kirakatban lát áz ember valamit, amire már nem futja a pénzéből. De-volt-e olyan karácsony országunk, történetében, amikor többen tudtak valami ajándékkal kedveskedni annak, akit szeretnek? Aligha volt. Pedig a karácsony, amely a hagyomány szerint békességet hozott a jóákaratú embereknek, nem is az ajándéktól karácsony. Ennek az ünnepnek a báját, hangulatát a békesség adja még. Társadalmi méretben pedig a bizalom és a biztonság. Bizaloih áz ünnep után következő napók tartalmában és értelmében. Es a becsületes munka, a becsületes élet biztonsága... Jó. ha erre is gondolunk, amikor érezzük az ünnepi kalács ízét és a földíszített fenyő illatát. Hiszen ennek az ünnepnek mái varázsát nem annyira a hozzá fűződő kegyes történetek adják, hanem az az emberi jóság, szorgalom és becsület, amely a másik ember számára örömöt, békességet és ünnepet teremt. Életünk minősége D ivat manapság odaát — a kapitalizmus filozófiai emelkedettségű védelmezői körében — az élet minőségéről vitatkozni, olyannyira hogy a „life pf quality” már-már sajátos gondolatrendszer alakját ölti. Robert Jungk, a kapitalizmus különösen intelligens apostola, a neves jövőkutató tudós kijelenti a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában: „A fogyasztás magas színvonala nem jelent egyet a magas életszínvonallal, a lényege tehát, hogy el kell érnünk az élet jobb minőségét.” A szakfolyóiratokból immár a képeslapok bulvár-sztorijaivá léptek elő az úgynevezett „nulla növekedés” tételei, s ezzel teljessé vált a kapitalista fejlődés rossz közérzetétől gyötört életérzés gondolati tükröződése. A tőkés korunk emberét védi a fogyasztás bőségétől, a javak-dolgok özönétől, az ipari fejlődés túlburjánzását károsításától. Csakhogy korunk embere az is, aki éppen az idén halt éhen, százezernyi sorstársával együtt Nyugat-Afrika kiszikkadt tájain. Korunk emberei milliárdszámra élnek a világon, rendszeres táplálkozásra vágyva — ha úgy tetszik: javakat, fogyasztást hiányolva —; s ők tudják vagy sejtik: nem az önmagukban ártatlan dolgok-tárgyak okozzák a bajt, hanem a viszonyok, amelyek közepette odaát a javakat előállítják és elosztják. Ha tehát mi is esztendőről esztendőre pontosan kimért százalékokkal; beosztott forintösszegekkel tervezzük és mérjük a fogyasztás bővítését, a javak gyarapítását, a bőséges táplálék, a jó ruha, sőt, a televízió, és az autó országos és egy főre jutó adatait —, pontosan tudjuk persze: mindez csak része, eszköze annak, amit nem ma, de mindig az élet minőségének vallottunk! Igen, ehhez a „minőséghez” sok-sok minden tartozik, ami nem fejezhető ki forint végösszegben — de egyszersmind hozzátartozik az is, hogy a javakból mindenkinek mind bőségesebben jusson. A szocializmus a gazdaság növekedésének társadalma, de a növekedés célja, hogy az egész társadalom szükségleteit egyre magasabb színvonalon elégíthessük ki. Miként tükröződik ez a nagy történelmi cél egyetlen esztendő adatsoraiban? Fogalmazzunk prózaibban: mennyi pénz került az idén pénztárcánkba és mit, mennyit vásároltunk belőle? Nos, lássuk előbb a közös pénztárca — a lakossági pénzbevételek — tényeit. Januártól—októberig (eddig állnak rendelkezésre adatok) a Magyar Nemzeti Bank a lakosságnak pontosan 163 milliárd 827 millió forintot fizetett ki, s ez 9 százalékkal több, mint az előző év azonos tíz hónapjában. Ezen belül a munkabérek 8, a pénzbeni társadalmi juttatások 19 százalékkal gyarapodtak. Hadd vessük itt közbe — ez utóbbi Számnál időzve valamelyest —, hogy az „élet minősége” természetesen nemcsak a boltok pultjainál alakítható, hiszen idei költségvetésünk 30 milliárdot irányzott elő az egészségügy és a kultúra fejlesztésére, ami közelebbről például azt jelenti, hogy amíg 1970-ben egy magyar állampolgárra átlagosan 790 forint egészségügyi kiadás jutott, az idén kereken 1000 forint... Igen, a közös pénztárca mindezt tartalmazza, még akkor is, Ha e számok hatásait külön-külön és közvetlenül nem mindig érzékeljük. Ám korántsem mellőzhetők természetesen a bolti helyzetkép adatai, a fogyasztás változásai — ez tehát: mire költöttük, és költhettük, a most záródó esztendőben forintjainkat? Nos, ezúttal is 10 hónap tükrében szemlélődve, a kiskereskedelem forgalma, az előző év azonos időszakához képest, 10 százalékkal nőtt. Az élelmiszerek-élvezeti cikkek forgalma 9 százalékkal emelkedett, míg a korszerű életformát tükröző, úgyneveztt „vegyes iparcikk” árucsoporté — s ide tartozik a tévé is, az autó is — 12 százalékkal. Viszonylag mérsékeltebb, 7 százalékos a ruházati, és 8 százalékos a vendéglátóipari forgalom növekedése. Ismét cserélve vizsgálódási mikroszkópunk tárgylemezét: kiadásainkról, elköltött forintjainkról — a statisztika kalauzolásával — olyan tudósítást is közölhetünk, amely a sző pontos jelentésében a családi költségvetésekbe enged bepillantást. A Statisztikai Hivatal felkérésére háztartások ezreiben vezetik fillérre pontosan a bevételeket, kiadásokat, s ezekből csaknem matematikai megbízhatósággal vonhatók le országos következtetések. Nos, az ilyen módon megfigyelt munkás-alkalmazotti háztartások egy főre jutó havi átlagos kiadásaikból a harmadik negyedévben élelmiszerre, italra és dohányárura az összes kiadás 40,5 százalékát költötték, 11,7 százalék jutott ruházkodásra, 15,2 százalék lakbérre, fűtésre, világításra, építkezésre, 8,5 százalék háztartás- és lakásfelszerelésre, 6,5 százalék művelődésre, oktatásra, szórakozásra. Nem soroljuk fel a kiadások teljes listáját, csupán annyit jegyzünk meg: apró árnyalatokban itt is tükröződik az életkörülmények változása, hiszen — például — az első negyedévhez képest valamelyest nőttek a művelődési kiadások. A számok-adatok — igaz — aligha vallhatnak a személyi, sőt a rétegenkénti részletekről, pedig életünk éppenséggel ezeknek a részleteknek a síkján zajlik. A folyamat azonban mégis világosan kirajzolódik a boltokban elköltött forintjaink nyomán: ebben az esztendőben is gyarapodtunk. Tovább javult életünk minősége! \ , • ■ ............................... Kellemes ünnepeket kívánunk kedves olvasóinknak!
