Kelet-Magyarország, 1973. december (33. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-16 / 294. szám
Vasárnapi melléklet Forintosított szeletet ? A fiatalember gondterhelten zsebregyűrte a háromezres személyi kölcsönt és kiment az OTP-ből. Amolyan ünnep előtti gyorssegély volt ez, azzal a céllal, hogy megmentse az ajándékozási heiy- zetet. Mert az otthoni elemzés után kiderült: se a spórolt pénz, se a fizetés nem elég, mert... ...mert hisz’ ilyenkor nem lehet holmi aprósággal kiszúrni a szeretett család tagjainak a szemét. Az évek során kialakult, és mind magasabb nagyságrendű ajándékozási láz olyan helyzetet teremt, hogy itt már nem csupán egyszerű kedveskedésről van szó, hanem vetélkedőről, ahol csak úgy röpködnek a centrifugák, a képósarnoki „szőrös tükrök” padlókefélők, cseh metszett kristályok. Igaz, nem a ievegőben, de egyik családtagtól a másikig. Mindez — talán mondani sem kell. hiszen ismert — nagyfokú diplomáciai tárgyalások előzik meg. A felek megbízottai már hetekkel előbb élénk tapogatózó tárgyalásokba bonyolódnak, puhatolnak, kinek mire lenne szüksége. És minthogy az igény általában felsőfokú, az ajándékozásnak álcázott manőver a vetélkedés szintjére emelk edik,, ahol már régen nem a figyelem, a kedveskedés az őszinte örömszerzés a lényeg, hanem az értékek gondos mérlegelése, pro és kontra. Ha mindezt megtoldják egy más közmondásos dologgal, miszerint ajándékozni legalább olyan öröm, mint kapni, akkor aztán végképp fura helyzet áll elő, mert ki hiszi el azt, hogy aki erején felül kiköltekezett és a két ünnep között csak a karácsonyi maradványokon rágódik majd egy félévig az adósságait nyögi, csupa öröm és boldogság, hogy adhatott. Ügy hiszem, ezt az ajándékozási lázat nem szabad csupán a karácsonyra korlátozva vizsgálgatni. Ez legfeljebb a csúcs. Tanúi vagyunk ennek évközben is, amikor egy-egy vállalatnál névnapra 40 forintokat gyűjtenek hogy egy Ilonának, vagy Margitkának kombinét, hálóinget vegyenek. Vagy vegyük a laka- dalmakat, ahol az ajándékozó státuszának egyik jelzője. hogy mit hoz a fiatal párnak. Itt aztán felvonulnak a herendi készletek éppúgy, mint televíziók. Vagyis elmondhatjuk: a figyelem torzult, átalakult egy olyan cselekvéssorozattá ahol az adó gondosan kiszámolja, mit kell visszakapnia, azaz a csere, amit az ünnepélyesség habkönnyű fátylába burkolnák nem más, mint egymásnak vásárlás — felső fokon. Tudom, van annak jó oldala is, amikor azon zsörtölődünk hogy az ajándékok értékei növekedtek hiszen mindez feltételezi általában azt is. hogy az embereknek van pénzük. Nem is ez a gond, hanem az, amikor ez az értéknövekedés messze meghaladja az ajándékozók teherbiróképességét. Elsikkad az adás és kapás öröme, már hiányzik a másik gondolatának ki- fürkészésével járó kellemes izgalom mindezt átveszi egy iszonyatosan materiális mozzanat: a kápott dolgok árcímkéinek — ezek hiányában becsült árainak — összeadása, értékelése. És sajnos, ami a felnőttek világában tapasztalható, az átterjed a kicsik, a gyerekek életébe is. Óvodákban lestem el, beszélgetéseket, amikor kis. öt-hatesztendős gyerekek szinte egymást licitálták túl a várható karácsonyfa hosszát a várt automatikus játékok listáját, a fán csüngő szaloncukrok minőségét illetően Télapó után szinte óvodai meók alakultak, amikor a kapott Mikulás hosszának gondos összemé- regetése után alakultak az időszakosan „menők”. Nem hiszem, hogy az ünnepi és más alkalomkor zajló ajándékozásokból túlzottan messzemenő következtetéseket kellene levonni. Mégis, úgy érzem, hogy ez csupán egy jelenség, de adott az a lehetőség, hogy ez a jelenség más területeken is tért hódít. Vagyis az értékmércék megváltoznak, az emberi kapcsolatok anyagi formáktól és juttatásoktól válnak függővé. Ez viszont már nem jó dolog. Az egyébként oly jóleső vezetői dicséret, vagy kézfogás a jó munkáért devalválódik. ha nem jut mellé pénz. Egy jól végzett feladatért adott könyv semmiségnek tűnik ha nem jár hozzá boríték. És így sorolhatjuk, hogy miként csap át a család; szférából az ajándékozási adok-kapok üzleti szelleme a közéletbe, a munkahelyre. Amikor az erkölcsi ég eszmei megbecsülés kérdését boncolgatjuk innen-onnan, talán eszünkbe se jut, hogy sok esetben az egyszerű figyelem, a kedves gesztus fölötti mérsékelt öröm egyik oka éppen a családi rokoni ismerősi körben kibontakozott „felülhaja- lá-” következménye. Ahogy magunkat és egymást hajszoljuk a mind költségesebb kiadásokba, úgy várjuk el, hogy egy-egy vállalat is mindenért a maximális elismerést, mégpedig anyagit nyújtsa. Pedig a természetes emberi vágyak között a legszebb talán éppen a szeretet. Nem akarok lirizálni, de hiszem, hogy egy ünnep egy munkasiker, egy névnap alkalmával ami igazán jólesik, az o szemekből sugárzó őszinte jókívánság, a melegség, az önzetlen gesztus. A világért sem akarom azt, hogy most karácsony előtt egyféle puritanizmusra biztassak, éppen akkor amikor a boltok áruk garmadáját kínálják. Nem akarok lebeszélni senkit arról, hogy erejéhez mérten, a prakticitást — vagy éppen a luxust — nézve örömet okozzon másnak. Csak az arányok, a lehetőségek gondos mérlegeléséről szerettem volna elmélkedni. Arány és lehetőség. Talán éppen ez a két fogalom adja meg életünk nyugodtságának ég boldogságának kulcsát. Elhiszem. nem könnyű ezt minden esetber összeegyeztetni. De érdemes. Ettől is zavartalanabb lesz a fenyőfa alatti meghitt ünnep, kellemesebb az ajándék fölötti öröm. Márpedig azon senki nem vitatkozik, hogy az ajándékkal a meglepetéssel örömet akarunk okozni. Legyen akaratunk mércéje a szeretet, s ne a ráfordított összeg. Bürget Lajos FILMET ÍROK A titkárnő szeme feketén csillog a sok kozmetikai szuroktól. — Kis türelem, fiatalember nemsokára magára kerül a sor! — mondja. Fél óra múlva bekopog e nagy igazgató ajtaján. Hangot nem hallok, lassan nyomom le a kilincset. A nagy igazgató iratok között turkál: — Jöjjön beljebb! — — Tiszteletem, igazgató úrrr! Felnéz, rámnéz. de látom, hogy csak néz. és nem lát. Aztán kicseréli 4 szemüvegét. felismer. — Áááá, maga az? — Megismétli: — Maga az!... Na jó. Tudom már, maga írja a Rómeó és Júlia forgatókönyvét. összevágom a bokámat. — Nagyon jó, mondhatnám remek. Hiába, az a Sekszpir ügyes ember. A Rómeó és Júlia szép darab. Bár lehetne egy kicsit modernebb, nem mondom, azért szép. Csak egy hibája van. — Igenis egy hibája van. Elvégre, igazgató úr, egyetlen egyszer Sekszpir <• hibázhat. — Na ja, hát 6 is ember, nem igaz? Az a baj. tudja, hogy a darab valaholizében játszódik... — Veronában kéremszé- pen. „Két nagy család élt Veronában’’ — ahogy Sekszpir is mondja. — Ahá már emlékszem. Hát ez nem jó. Egyáltalán: rossz. A közönség nem tudja, hol van Verona. Ha a Bolgár tengerparton. vagy Moszkvában volna, jobban tudnák mert oda turisztikáz- nak főleg. Veronából csak a szalámit ismerik az idősebbek. A cselekményt áttesszük mondjuk... ide a Velencei tó mellé, például Agárdra. — 'De kérem. Igazgató ér, a sírjuk is ott van Veronában. — Miért? Agárdon talán nincsenek sírok? Aztán az nem lehet, hogy Júliának dajkája fe van. Minek egy olyan nagy darab nőnek dajka? Abból csinálunk egy Tempó Kátéesz takarítót, vagy egy bejárónőt. Érti? — De... izé.„ — Hagyja csak fiam. jobban értem én ezt mint vaa- ga meg a Sekszi. És micsoda lehetetlen név az. hogy Rómeó? Róbert vagy Robi. — De... — Majd maga fiam megcsinálja, mert maga mai gyerek. Maga érti. hogyan gondolom. Szóval a két család haragszik. De miért haragszik? Nem szeretem az ilyen komor dolgokat. A két családnak egyáltalán nem szabad haragudnia egymásra. Sőt. nagyon jóban vanak. Még üzletttársak is lehetnek, hiszen annyi kisipari engedélyt kiadtak már hogy még... Mondjuk: Capulet és Montecchi üzlettársak, övék mondjuk_ Kapusi m Monostori dpöfelsórészkfr szító. A lányukat és « fiúkat egymásnak szánják, de azok tudni sem akarnak « házasságról. Robi egy kis táncosnőbe van belebolondulva, Juliska pedig. „ pedig... no... Juliska pedig beleszeret egy huligánba. Etr bői kiindulva bonyolódik • politikai esemény. Az erkélyjelenetet kihagyjuk. mert erkélydíszletünk nincs, ellenben a Plágovics majd szerez hozzá muzsikát, • dalt pedig eléneklik a bárban mert bándíszletünk viszont van bőven. A kriptajelenetet is kihagyjuk, egyrészt mert nincs kriptánk, másrészt nem hülyítjük • közönséget. Helyette Robi és Juliska nászúira mennek * lilafüredi Palotaszállóba s amikor visszaérkeznek, hoznak magukkal egy koszorút az apjuk sírjára. — De kérem, igazgató űr. ez nem a ..Rómeó és Júlia”! — Na és ha nem? Hát ki mondja, hogy az? Egyszer írhat fiatalember valami korszerűt, valami eredetit it. Dénes Gé^i KtrafcatnézOk. (Elek Emil felvételei
