Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-29 / 279. szám

t 4M fSflPf WÄGYAROPS7*Ö ff>73. novem^e 'r SÄ. Meghívók a békekonferenciára Közel Keletről tanácskozott Waldheim EXSZ-föiitkár Magyar vezetik iidvizli távirata Jugoszlávia aemzeli ünnepén m'm VARSÓ Didier Ratsiraka, a Malgas Köztársaság külügyminiszte­re. aki hétfő óta hivatalos látogatáson Lengyelország­ban tartózkodik, állást fog­lalt i Lengyel Néoköztársaság és a Malgas Köztársaság diplomáciai kapcsolatainak felvétele mellett. NAIROBI Kedden Nairobiban meg­nyílt a nemzetközi munka­ügyi szervezet (ILO) negyedik afrikai regionális konferen­ciája. A december 7-ig tar­tó értekezleten a gazdasági és szociális fejlődés kérdé­sei mellett az apartheid és a neokoloniaiizmus elleni harc problémáit is megtárgyalják. NEW YORK Mintegy kétszáz tanár és szülő tüntetést rendezett Brooklynban az egyik iskola épülete előtt azzal kapcsolat­ban. hogy november 19-én fegyveres bandita hatolt be az iskolába és az egyik osz­tályban foglalkozást tartó tanárt kifosztotta. Hasonló eset New York sok más körzetében is megtörtént már. A szülők és a tanárok köve­telték. hogy védjék meg az iskolákat és a tanításról ha­zatérő gyerekeket is a bűnö­zők támadásaitól. KAIRÓ Csütörtökre halasztották Gamazi egyiptomi és Jariv iz­raeli tábornok szerdára ter­vezett találkozóját, jelentette be szerdán délelőtt Kairóban egy ENSZ-szóvivő. A halasz­tás izraeli kérésre történt, okát nem hozták nyilvános­ságra. WASHINGTON Az ember eddig összesen 846 napot töltött az űrben — mondta dr. George Low, az amerikai űrhajózási ' hivatal' (NASA) igazgatóhelyettese »'/■ ötödik űrkutatási szimpózi­umon, amelyen a Szovjetunió és az Egyesült Államok kénviselői mellett részt vesz­nek a kanadai és több euró­pai ország küldöttei is. Ed­dig 65 szovjet és amerikai asztronauta tartózkodott az űrben, 48 földkörüli, illetve holdutazás keretében. CHATTANOOGA Kedden a Tennessee állam­ban fekvő Chattanoogában leszállás közben a repülőtér­re zuhant és kigyulladt az amerikai Delta Airlines egyik DC—9 típusú repülőgépe. A 72 utas közül senki sem halt meg, csupán nyolcán szenved­tek többé-kevésbé súlyos sé­rüléseket. Gerencsér Miklós: 34. Ekkor már ezredes volt és Damjanich János hadtestébe tartozott. Ezek a katonák annyit szenvedtek 1848 nya­rától 1849 kora tavaszáig, any- nylszor aludtak étlen-szom- jan a hő tetején, annyiszor ri­asztották fel őket álmukból, ha végre fedél alá húzód­hattak, hogy aki átvészelte ezeket a megpróbáltatásokat azzal nem volt jó szembe­kerülni a szolnoki ütközet­ben. Ilyen katona volt Kné­zich Károly is, ilyen volt egész dandárja. Csak ilyen, a far­kasok szívósságára kényszerí- tett férfiak lephettek meg bennünket biztosnak hitt helyőrségünkben, a Tisza végtelen árterei felől, az üresnek hitt puszta mélységei felől. Amíg mi Szolnok falai között megtanultunk mele­gedni, addig önkéntelenül is hozzásegítettük ezeket az embereket, hogy megtanulja­lak kitelelni olyan körj&l­Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a közel-keleti nelyzetről tanácskozott a Biztonsági Tanács több tag­jával — jelentette be a vi­lágszervezet szóvivője. Waldheim a francia és a brit • ENSZ-nagykövettel hét­főn folytatott eszmecseréje után kedden a BT nem ál­landó tagjainak megbízot­tait fogadta, majd este a Szovjetunió képviselőjével tanácskozott. A találkozó­kon — tűnik ki a szóvivő szavaiból — átfogóan meg­vitatták a közel-keleti hely­zetet. Különös figyelmet fordítva az ENSZ-nek a bé­kekonferencián betöltendő szerepére, továbbá az egyip­tomi—izraeli tárgyalásokra a békefenntartó erőkre és a szembenálló felek politikai álláspontjára. A szóvivő állásfoglalásá­ból kiderült, hogy a világ- szervezet főtitkára az egy­szerű megfigyelőnél aktí­vabb szerepet kíván betöl­teni a közel-keleti béke­tárgyalásokban. Az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője Wa­shingtonban bejelentette, hogy kedden megkezdődött a december 18-ára kitűzött közel-keleti békekonferen­cia meghívóinak szétkül­dése. Az amerikai főváros­ban úgy tudják, hogy a meghívottak: Egyiptom. Szíria, Jordánia, és Izrael. Mint ismeretes, az arab ál­lamfők algíri csúcsértekez­letének állásfoglalása sze­rint a békekonferencián részt kellene vennie a pa­lesztinjai felszabadítás! szer­et ,, chilei Valparaisoban ájátikj terrorpert készítettek elő. Mint a La Fazba érkezett értesülésekből kitűnik, a ki­kötő városban csütörtökön kezdik meg a pereket a hadi- törvényszékek — a vádlottak letartóztatott hazafiak. Hét­főn a chilei lapok arról s^­Szerencsésen végétért szer­da délután Dubai repülőte­rén a gépeltérítések törté­netének legújabb epizódja. A KLM légitársaság Boeing 747 típusú gépét hatalmuk­ban tartó palesztin géprab­lók szabad elvonulás fejé­ben kiengedték túszaikat és megadták magukat az arab ményelc között, amelyek egyenlőek a biztos pusztu­lással a mi fogalmaink sze­rint. Egész ezredekkel esett meg, hogy 1848—49 telén egyetlen éjszakát sem töltöt­tek fedél alatt. Ilyen kato­nákkal rontott ránk Szolnok­nál Knézich Károly. Csoda-e, ha megvert bennünket, a té­len át melegedőket? Ez a csontos arcú, fekete szakállas, sötét bőrű parancs­nok, akit soha nem ragadott el a. harctéri egzaltáció má­mora, úgy tudott járni-kelni a golyózáporban, mint má­sok a szemerkélő esőben. Té­vedés azt hinni, hogy a roha­mot fogadókat a heves, ide­ges kiáltozás rémíti meg a legjobban. Nem. Félelmete­sebb, ha a rohamozó úgy tesz, mintha képtelenség len­ne őt eltalálni. Mintha nem is lőnének rá. Mintha minden feléje célzott puska csütörtö­köt mondana, ha rá akarnák sütni. Ilyen lélekjelenléttel söpörte el Knézich Károly a mieinket a Táptó hídjáről t vezetnek is, mint a Palesz­tinái nép egyetlen törvényes képviselőjének. Jordánia ugyan nem ellenzi a PFSZ részvételét a békekonfe­rencián, de maga is igényt tart a palesztinok képvise­letére és azzal fenyegetőzik, hogy ha a PFSZ-t a palesz­tinok képviselőjeként hív­ják meg a békekonferen­ciára, akkor Jordánia kül­dötte nem vesz részt. Izrael még a PFSZ részvételével is mereven szembehelyez­kedik, s egy magasrangú iz­raeli tisztségviselő — írja a Reuter — egy magánbe­szélgetésben azt mondta, hogy a PFSZ meghívására tett bármiféle kísérlet -- odavezet, hogy Izrael vissza­vonja az értekezlet megtar­tásához adott hozzájárulá­sát. Fejszal szaud-arábiai ki- rány — a kairói Al Ahrain A 16 napos októberi hábo­rúban El Khantara térségé­ben zsákmányolták az egyip­tomi katonák azokat a Cen- turiono és Patton típusú harckocsikat, amelyek most ott állnak a város központ­jában, a Nilus-parton. Állandóan élénk, zsivajgő tömeg veszi körül a „dög­lött” óriásokat. A körülöttük ácsorgó egyiptomi harcko­csizok szívesen elegyednek moltak be, hogy Concepcipn- ban is 49 per kezdődik a ha­ditörvényszéken. Mint a bolíviai fővárosban ismeretessé vált, hogy egész Chilében tovább folytatódik a munkások, tanárok, diákok és más, a junta számára nem kívánatos személyek le­tartóztatása. emirátusok szövetsége kor­mányának. A Boeingből kiszálló gép­rablókat és a túszokat Ra- sid Al-Maktum miniszterel­nök fogadta. A holland gép tízfőnyi személyzetét a KLM alelnökét ér a gépeltérítőket elővigyázatosságból azonnal kórházba szállították. tápióbicskel ütközetben. Me­gint mi voltunk fölényben, akárcsak Szolnoknál. Megint mi védekeztünk, ehhez pe­dig a támadókénál jóval ke­vesebb erő is elegendő. És akkor a hídra lépett Knézich a roham élén. Hiába ontottak rá kartácsot, sortüzet, kiszórt bennünket állásainkból. A sors szeszélye, hogy honfi­társait, a horváth granicsá- rokat szégyenítette meg. Rá­juk is mordult: „Hé, határ­őrök, messze ide Horvátor­szág! Vissza szépen! Arra, arra!” Nekünk, osztrákoknak nem mondott ilyeneket. Csak űzött bennünket. Knézich egyike azoknak a lázadó vezérek­nek, akiknek személyes bá­torsága a mi oldalunkon is közismert volt. Egyetlen tá­bornokunk se vágyott szem­bekerülni dandárjával. S hogy miért nem, arra meg­felel ama útvonal, amelyről csak lesütött szemmel be­szélhetünk: Isaszeg, Vác, Nagysalló, Komárom, vagyis az oly sokszor emlegetett, s minden bizonnyal ezután is gyakran szóba kerülő tavaszi hadjárat útvonala. (Folytatjuk) szerint — kedden Algírból hosszabb telefonbeszélge­tést folytatott Husszein jor- dániai királlyal, azzal a cél­lal, hogy rávegye az uralko­dót a palesztin képviselet kérdésében tanúsított ma­gatartásának felülvizsgála­tára. Algírban az arab csúcs- értekezlet tanácskozásaival egyidejűleg külön találkozót tartott Bumedien algériai és Mokhtar Ould Daddah mauritániai elnök, valamint II. Hasszán marokkói király. Szerdán Párizsból Lon­donba érkezett Ahmad Zaki Al-Jamani szaud-arábiai olajipari és Belaid Abdesz- szalam algériai ipar- és energiaügyi miniszter. A két miniszter a kőolajter­melő arab országok állás­pontját fejti ki a nyugat­európai kormányok képvi­selőinek. beszélgetésbe a kíváncsisko­dókkal. Mint érdekességre felhívják a figyelmet, hogy az egyik harckocsin nem ta­lálható az izraeli hadsereg felségjele. Néhány tankot ugyanis olyan sürgősen kel­lett az izraelieknek harcba vetniük, hogy még a Dávid- csillag felfestésére sem volt idejük. A közelben van egy tágas térség, ahol a nagyvásárokat szokták megrendezni. Ennek rácskeritése mögött további izraeli harckocsik és repülő­gépek roncsai láthatók. Ké­szül a zsákmányolt izraeli harci gépe^ kiMlitasa. A „ki&UUsi tár^yák • szállítása folyik. A „rözsaolaj országaiként, egykor még csak dohányáról és zöldségkertészetéről ismert Bulgária ma már olyan me­zőgazdaságot mondhat magá­énak, mely jelenlegi helyzetét és gyors fejlődését tekintve szinte páratlan a világon. A gyors fejlődést mi sem Bi­zonyítja jobban, mint az, hogy néhány évtizede Bulgá­riát — jóllehet, az ország gaz­dasági életében a mezőgazda­ság játszotta mindig is a fő szerepet — a legelmaradot­tabb mezőgazdasággal ren­delkező európai országok egyikeként tartották nyilván. A mintegy 1,1 millió pa- •r.sztság földtulajdona 12 millió parcellába volt szét­szórva, ez egyben azt is jelen­tette, hogy ha európai vi­szonylatban kisparaszti, még inkább törpegazdaságokról volt szó, megint csak Bulgá­riát említették az első he­lyen. Ilyen körülmények mellett korszerű agrotechni­káról, okszerű gazdálkodásról még csak beszélni sem lehet. A legfontosabb földművelő- eszköz a faeke volt, a paraszt- gazdaságok nagy része még igaerővel sem rendelkezett. Az állattenyésztés még a r£- vénytermesztésnél is elmara­dottabb volt. A gyökeres változás akkor vette kezdetét, amikor a Bol­gár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága Georgi Di­mitrov vezetésével a népgaz­daság egyik legbonyolul­tabb problémájának, az ag­rárkérdésnek a megoldását tűzte ki feladatul. A feladat megoldásának sikerességét bizonyítja, hogy a mezőgaz­daság . nagyüzemi átszervezé­sét a népi demokratikus or­szágok közül Bulgária első­ként fejezte be. Az egykori kis- és törpebirtokos parasz­Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke és Fock Jenő, a Minisztertanács el­nöke a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nem­zeti ünnepe alkalmából az alábbi táviratot intézte Jo­Apró Antal, az országgyű­lés elnöke Mijalko Todoro- vicsnak, a JSZSZK szövetsé­gi szkupstinája elnökének Péter János külügyminiszter Milos Minicsnek, a JSZSZK szövetségi végrehajtó tanácsa alelnökének, szövetségi kül­ügyi titkárnak, Czinege La- jós honvédelmi miniszter Albánia nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa a következő üdvözlő táviratot küldte az Albán Népköztár­saság népi gyűlése elnökségé­nek: Albánia felszabadulásának 29. évfordulója alkalmából üdvözletünket, és jókívánsá­gai rikát, küldjük önöknek és az álban népnek. Három évtized tok országából alig három évtized alatt fejlett nagyüze­mi mezőgazdasággal és ipar­ral rendelkező ipari-agraror- szág lett. A bolgár szocialista mező- gazdaság sajátos fejlődése során a koncentráció két fo­kozaton ment át és jelenleg egy harmadik, felsőbb sza­kasz végleges formájának kialakításán dolgoznak. Az első koncentrációra közvetlenül a szocialista for­radalom győzelme után ke­rült sor, amikor a magántu­lajdonban lévő törpegazdasá­gokból 2500 termelőszövet­kezet alakult. Ezekkel egy- időben jöttek létre az állami gazdaságok is. Később, ami­kor a közös gazdaságok meg­erősödtek és kifejlesztették anyagi-műszaki bázisukat, létrejöttek a feltételek a koncentráció második sza­kaszának megvalósítására, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok egyesítéssel tör­ténő növelésére, erősítésére. Ennek méreteire jellemző, hogy az ötvenes évek végé­re már csak 800 termelőszö­vetkezet gazdálkodott a me­zőgazdasági művelésre alkal­mas területeken. Az ezt követő gazdasági célkitűzés az ipari termelési technológia és az ennek meg­felelő vezetési módszerek mezőgazdaságban való alkal­mazása volt. A vezetők az eh­hez szükséges gazdálkodási formát az úgynevezett agrár­ipari komplexumban látták és a Bolgár Kommunista Párt 1970. áprilisi plénuma határozatot fogadott el a komplexumok kiépítéséről. Agrár-ipari komplexum. Hogy a fogalom mit is jelent, arra a Sztojan Nikolovval, az agrár-ipari komplexumok főigazgatójával folytatott be­szip Broz Titóhoz, a Jugo­szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökéhez, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökéhez és Dzsem sl Bijedicshez, a JSZSZ* szövetségi végre­hajtó tanácsa elnökéhez: ★ Nikola Ljubicsi esnek, a szö­vetségi honvédelmi titkárnak küldött üdvözlő táviratot. Táviratban üdvözölte jugo­szláv partnerszervev'tét a SZOT. a Hazafias Népfront, a KISZ, a Magjfar Partizán Szövetség, az Országos Béke­tanács és a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa. Nemzeti ünnepükön kb vánjuk, hogy az albán nép újabb sikereket érjen el ha­zája szocialista építésében. * Péter János táviratban tei jezte ki jókívánságait Nest! Nase-nak, az Albán Népköz- társaság külügyminiszteré­nek. szélgetés adott határozott választ. — Az agrár-ipari kom* plexumok kialakítása a nép­gazdaság intenzív fejlődési szakaszba történő zökkenő­mentes áttérését kívánta biz­tosítani. Ez a nagyüzemi fóré ma nagyfokú termelési kon­centrációval és elmélyített ágazati specializációval ren- delkező, gazdaságilag erős mezőgazdasági vállalkozás. Több gazdaságot egyesít ma­gába, függetlenül azok tulajé donjogi hovatartozásától. Ä komplexumba adott talaj- és klímaviszonyokkal rendelke­ző gazdasági körzetből, ha­sonló termelési és speciális feltételekkel rendelkező gaz­daságok kerülhettek. A ter­vek szerint az agrár-ipari komplexum állandóan fej­lődni és tökéletesedni fog; bővülnek majd a gazdasági és termelési kapcsolatok az egyes gazdaságok között. Ez a jövőben teljes összeforrásuk- hoz vezet és a komplexumot olyan gazdasági egységgé változtatja, melynek belső; önelszámolási alapon mű­ködő alegységei lesznek. _ Az agrár-ipari komplex«-’ mok egészen fiatal, mindé össze három éves múltra visszatekintő új intézmények. A mezőgazdasági termelés alakulását azonban ma már ezek határozzák meg. Bul­gáriában jelenleg 172 agrár­ipari komplexum van, ezek a megművelt szántóföldi terü­let 92,5 százalékával rendel­keznek és a háztáji termelést is figyelembe véve a mező- gazdasági termékeknek 95,2 százalékát állítják elő. Urban Pété» Következik: Kombájn mefcj lett számítógép. Uiabb terrorperek Chilében Zsákmányolt harckocsik Kairóban II gépeltérítők megadták magukat Bulgária mezőgazdasága (1.) A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nevében szívből jö­vő jókívánságainkat fejezzük ki önöknek, a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége elnökségének és választmányának, a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökségének, a szövetségi végrehajtó tanácsnak és a baráti Jugoszlávia szo­cializmust építő népeinek. Nagyra értékeljük Jugoszlávia népeinek pártjuk és kor­mányuk vezetésével országuk felvirágoztatásában, a szocia­lista társadalom építésében, a világ haladó erőinek együttmű­ködése és a nemzetközi biztonság érdekében kifejtett erőfe­szítését. Őszintén kívánjuk, hogy a béke és haladás ügyét szolgáló törekvéseikben további sikereket érjenek el. Mély meggyőződésünk, hogy a pártjaink, kormányaink és népeink közötti sokoldalú eredményes együttműködés a jövő­ben is sikeresen szolgálja a béke és a szocializmus ügyét, az országaink közötti sokoldalú baráti kapcsolatok fejlesztését. ★ ★ Iz EűitUkl Tanács távirata albánja nemzeti ünnepén

Next

/
Thumbnails
Contents