Kelet-Magyarország, 1973. november (33. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-25 / 276. szám

SXX ÉVFOLYAM 276. SZ&M ÄRA I FORINT 1973. NOVEMBER 23, VASÁRÍVAF Gyümölcsöző Út Az „emancipálódó Afrika' Ca nigériai, ghanai és Sierra Leone-í lapok nevezik na­gyon gyakran így egyenjo- gosudó földrészüket) öt or szagában szélit !e Losoncz' Pálnak, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa el nőkének és kíséretének kü löngépe mostani, afrikai kőr­útjának idején, A leggyakoribb szó, ame­lyet a magyar küldöttség a hivatalos látogatások szín­helyein és másutt hallott a köszöntő .Welcome" volt mindvégig. Nemcsak az üd­vözlő beszédekben, hanem a szó szoros érteimében - úton és útfélen, ahol meg számlálhatatlan emberára dat gyűlt egybe mindenütt losonczi Pál. q magyar kül­döttség köszönésére. Lagosban, Accrában és Geetown-ban nagyon ered­ményesek voltak a hivatalos megbeszélések, mindegyik fővárosban a legmagasabb szintű, nyílt és nagyon intenzív tárgyalások zajlot­tak le a világpolitika nagy kérdéseiről és kétoldalú kapcsolatainkról, A közös közlemények vi­lágosan kifejezik, hogy a nemzetközi politika nagy kér­déseiben a tárgyalásokon azonos, vagy majdnem tel­jesen azonos nézetek ala­kultak ki. A közleményekből kitűnik az is, hogy Nigéria Ghana és Sierra Leone nem­zetgazdaságának fejlődése elengedhetetlenül megkö­veteli a gazdasági, kereske­delmi, kulturális, egészség­ügyi együttműködést. Annak szélesítését a szocialista or­szágokkal, a kölcsönös elő­nyök alapján. A küldöttsé­gek és szakértők mindenütt megtárgyalták a kapcsola­tok szélesítésének konkrét teendőit is. Egyezményeket kötöttek. A meglátogatott országok vezetői nagy elismeréssel nyilatkoztak a náluk dolgo­zó magyarok munkájáról. Küldöttségünk Nigériában és Ghánában találkozott a kint élő magyar szakembe­rekkel, Losonczi Pál hossza­san elbeszélgetett velük és megköszönte valóban nem könnyű, de nagyon eredmé­nyes munkájukat. A magyar küldöttség lá­togatásának nagy a vissz­hangja nemcsak a megláto­gatott országokban, de a földrész más országaiban is. Afrika legtöbb országa saj­tójának az a véleménye, hogy Losonczi Pál látogatá­sával nagy előrelépés tör­tént a kontinens és országai és hazánk kapcsolatainak MgMsziéséöen. Közel-Keletről tanácskoztak Washingtonban, Algírban Kadhafi Párizsban 4— Dajan kardcsörtető beszéde Kissinger amerikai külügy­miniszter — közép-európai idő szerint ag éjszaka folya­mán — fogadta washingto­ni hivatalában Kurt Wald­heim et. az ENSZ főtitkárát. Több. mint egyórás megbe­szélésükről a világszervezet vezetője ’w nyilatkozott a sajtónak: „A problémák szé­les körét Vitattuk meg.. Megragadtam az atka'mat, hogy táiékozt'ssam i, kül- iígymin;sztert Robert Guyer (ENSÄ főtitkár helyettes) Szíriában és Izraelben foly­tatott — á szíriai front heW- zetével foglalkozó — tár­gyalásairól, a külügyminisz­ter viszont volt szívás tájé­koztatni engem az egyiptomi fronttal és a békeértekezlet összehíváséval kapcsolatos kérdésekről”. Amikor arról kérdeztél!: vajon született-e megállapo­dás a békekonferencia he­lyére, idejére és részvevői­re vonatkozóan. Kurt Wald- héim nemmel válaszolt. Je iezte egyszersmind, hoev a konzultációk folytatódnak. „Máris biztos azonban — tette hozzá 'egy másik kér­désre , válaszolva — hogy az ENSZ jelentős ás fontos sze­repet játszik" a kontere f ■■ cia előkészítésében, . habar ezzel kapcsolatos későbbi * küldetése és híva tatása még tisztázásra vár. A találkozó után Wald­heim visszatért New York­ba. A béketárgyalások témá­jához tartozik Dajan izraeli. hadügyminiszter pénteki — a -most folyó diplomáciai erőfeszítésekkel szögesen ei­len tétes hangvételű — nyi­latkozata. Dajan szerint íz- ' raelnek „kétfrontQs haréra” kell felkészülnie: az egyikét állítólag az Egyesült Álla- mok éllen - Ívja majd, amely a megszállt területek kiürí­tésére ösztökéli, a másikat (Folytatás a 2. oldalon) fodor l$Mm vezellstva! ba'gár párt» és kmáif?lii döfiség látogat hazánkba 'Az MSZMP Központi Bizottságának,. a Magyar, Nép köztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának ftleghívására a közeli napokban hivatalos baráti látogatás­ra hazánkba érkezik a Bolgár Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége fodor Zsivkovnak, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottságai, első titkárának, a Bolgár Népköztársaság államtanácsa elnökének vezetésével (MTI) Véget ériek a ICISZ-váSasztások Főcze Lafos nyilatkozata Véget értek az idei KISZ- választások, lezajlottak az elmúlt két esztendő munká­ját .összegező, vezetŐ&égújító taggyűlések és küldöttárte. kezletek a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség alapszervezeteiben, külön­böző szintű bizottságaiban. Az ifjúkommunisták kis és nagy közösségeinek életében oly fontos események ta­pasztalatairól Főcze Lajos, a KISZ Központi Bizottságá­nak titkára nyilatkozott Fehér Péternek. a Magvar Távirati Iroda főmnunkatár- sánák. — Az 1973-as esztendő KTSZ-munkója tulajdon­képpen a választások legyé­ben zajlott: szövetségünk szervezeti szabályzatának me^feie’ően tavasszal veze­tőségválasztó taggyűlések voltak a közép- és felsőfokú tanintézetekben, ősszel a dolgozói, lakőtert'leti és fegyveres testületi KISZ­szervezetek tártai von+ák meg veze+ősézük munkáié­nak mérlegét, s köze'múlt napokban Dedlg megtartot­ták a íárási. a várisi. díe*ve a kerületi „vízie­teket. A KISZ KB Intéző Bizottsága ide5 “korán meg­határozta a választások elő­készítésének t- "MVPlóit a felkészülés politikai céüait. A választások előkészítésével összességében elégedettek vaevunk, hiszen az jól il­leszkedett az idei KISZ­munka folyamatába sikeres volt a nvári vezetőkénzés, s szoros, mondhatnám nani munkakapcsolat alakult ki a párt- és KTSZ.szervek, szervezetek között. — A választás! munka nacvsá«á+ tő) érzék“)térti- a «^ém->k* 9072 4“autót és ’g i«o dolgozói, lakótér^1ct’ Kiev a’a-^aarare^otKaU 42« és 350 ó’ItrttfZV meg a ve“etskspg. két, s 230 járási, város! és kerületi küldöttértekezletet tartottak. A választások 6o- ' rán kicserélődött az alap- szervezeti titkárok, vezető­ségi tagok 45—bű százaléka, s a csúcsvezetőségi, bizottsá­gi tagok ,50-p55, százaléka. A cserélődés ugyan nagyobb a számítottnál — s hadd te­gyem hozzá, a kívánatosnál is —. az új vezetőségek összetétele azonban kedve­zőbb a korábbinál: növeke­dett a vezető testületekben a fizikai dolgozók, a fiatal párttagok, a lányok, és fia­talasszonyok aránya, jobban tükröződik az illető terület tagságának réteg . és életkor szerinti összetétele, így vár­hatóan a vezetés színvonala is javul majd. A taggyűlé­seken, küldöttértekezleteken nem kellett felszólalásra unszolni a KISZ-eseket. hallatták hangjukat a leg­fontosabb közérdekű kérdé­sekben. s a „nagy” politiká­ról éppen olyan nyíltan és őszintén mondták el vélemé­nyüket, mint amilyen bát­ran — s hozzátehetném, szenvedélyesen — érveltek, vitatkoztak, ha a helyi gon­dok és eredmények, a meg­valósult vagy a „fiókban maradt” határozatok kerül, telt szóba. Mind a taggyű­lési beszámolókban mind a hozzászólásokban teret kap­tak belpolitikai életünk kedvező alakulásának tényei, s — érzékenyen figyelve a határainkon túl történtekre is — őszinte, fiatalos hév­vel reagáltak a legfrissebb külpolitikai eseményekre, vállaltak szolidaritást a chilei néppel. ítélték el Iz­rael katonai agresszióját, A taggyűlési beszámolók, szám. adások többsége híven tük­rözte a helyi KISZ-szervezet tevékenységét, büszkén <jZólt az eredményekről, de nem hallgatott a gondokról sem. Sajnos a kívánatosnál keve­sebb olyan KISZ-szervezet et találtunk, ahol a hiányossá­gok feltárását, a gondok elemzését a hibák okainak, a megoldás konkrét felada­tainak meghatározása követ­te volna. El kell .mondán! azt is, hogy sok helyen nem a je­lentőségének megfelelően foglalkoztak az eszmei-poli­tikai nevelőmunka, az ifjú- kommunista közös*'.tek ki­alakításának. illetve fejlesz­tésének kérdáseiveL — A választások előkészí­tése és lebonyolítása során igen komoly segítséget kap­tunk — mindén szinten — a. pártszervektől és *— szer­vezetektől. s ügy tapasztal­tuk. how nőtt a szakszerve­zetek és más társM-űmi «zervek va’amint az üzemi és in+ézmérivi vezetők ér, dék’őaése. fiwelme is a KlSZ-munka iránt. össze­gezve a tapasztalatokat: a választások mevmut^zzák, how mindenütt javultak az jftöságj munka 'eltété'ei: az alao«!z“rve“eíi tngwA’Sckk és hibás tükör. kk-'Zt a^zák az al“P'l,'“rve- Zeti munka Ft nj ^)fr,<zo'Zott fiaZé-rtaa+nk tüb<->aS«e ló alpont ad vö- ve‘sátd)nk munkáig «ZÍnVO- pa’áuak em“’Ä'-4rfa — zárta nyilatkozatát Főcze Lajos. sem. Jösavárosban nem szünetel a munka téli hideg időbe« Téfeo Is készülnek az ö| létesítmények 3600 dolgozó foglalkoztatásáról gondoskodóit a SZÁLV A Szabolcs megyei Állami Jípíjöipari Vállalat, dolgozói­ra, munkásaira igen hagy feladat- vár, hogy megszakí­tás nélkül • folytassák té- • len is a lakások építését, újak alapozását, átfutó létesítmé­nyek megkezdését.. A Vállalat által ez évben — a vállalat történetében először — átadott • lakások száma meghaladja az ezret. (A terv 969 lakás). Az áthú­zódó munkáknál —, szerke­zetszerelés, válaszfalazás — megfelelő készültségi fokot kell elérniük. A tőkésítés nagyon. költsé­ges, de a vállalatnak két fon­tos, szempontból is vállalnia kell. . Egyrészt a dolgozók foglalkoztatása miatt, más­részt 1974-ben csaknem 10 százalékkal növekszik az épí­tési igény az 1973., évi terv­hez viszonyítva. A vállalat legnagyobb munkahelyein a téli felké­szülés megtörtént. Mintegy 45 munkahelyen lehet télie- síteni — Záhonytól—Fehér­gyarmatig. — természetesen több létesítményen. Ezzel mintegy 3600 munkás téli foglalkoztatása válik lehető­vé. A közvetlenül átadásra vá­ró lakóépületekhez vagy már készülő félben levő lakások­hoz,— például a Jósaváros- ban 195 célcsoportos tanácsi lakáshoz-----10 darab gyorsa gőzfejlesztőt állítottak be, mivel a központi távi öté» . nem tudta,' :biitosítahi a hő­energiát. Másrészt olyan ide­iglenes fűtési eszközök beál- . lírásával teremtik meg a szükséges. hót, mint például olaj- és gáztüzelésű hőlég« fúvók... Jelénlég á vállalat rendelkezésére 'áll' 9 darab 80 ezer kalóriát,' T8 darab 50 ezer kalóriás, 114 darab 10 gzer kai óriás 'hőtermelő,' va­lamint 270 darab, gáztüzelésű hőlégfúvó. Ezek üzemeltetéséhez most« tnár megvan a kezeié sze­mélyzet is. EZ-volt az- egy-'* legnehezebb, mivel a hőte-- meló-berendezéseket. < csak vizsgázott ázakerhberek ke­zelhetik. Ezt úgy oldott;'k meg, hogy a brigádokéin dolgozó vizsgázott gáPftémíü- ket a téliesítési - nautikák 'a irányították. ' mun kp ­Gondoskodnak a helyeken arról, hogy a rv-la­kások viszonylag jó 'köri)U menyek között végezhessék munkájukat. Az épületbe5rt'k kellő temperálásán kívül a szabadban dolgozóknak me­legedőket létesítenek, vata- kabátot és forró teát aorták. Gondoskodnak a munkn’-e- lyeken a m’ipkvVjTtpp*^ 1 intézkedések szigorú megtar­tásáról. . i Te'[estfé!fe éves tervét ti t a Kyiregyházi Konzervgyár A Nyíregyházi Konzerv­gyár 1973. november 22-én 23 órakor teljesítette az éves — 485 millió forintos — termelési tervét, amely 24 millió forinttal magasabb az 1972. egész évi tényleges termelési tervnél. Ez év vé.. géig még további 33 millió forintos termelésre számíta­nak. amelynek mintegy 80— 85 százalékát exportra gyár t­ják. A termelési érték mellett jelentős mértékben javult a vállalat termelékenysége is, miután az 1972. évi egy munkásra és egy álkrt ü zott dolgozóra jutó 180 ezer ' forintos termelési ér*'két már ez év októberében elér. ték. A termelési értéket, mint azt a termelákenyságl mutató is .igazolja. ■ létszámmal állítptiák. elő. mint egy évvel elpbb. ■ Az elért eredmény e!is_ méréséül a .viSUaH'va“etó« 820 ezer forint prémiumot fizetett ki a do5°ozókp'’k, melyet a napokban lez~ ’'“tt termelési , faíiácskozáeon ve­hettek át. Elutazott megyénkből a KomszomoE-iieregácüó Szombaton délután eluta­zott megyénkből a Lenini Kornszomol Kárpátontúli te­rületi bizottságának dele­gációja, amelynek vezetője Kuekir Mihail Vaszilijevies, a Kárpátontúli területi Kornszomol-bizottság má- sodtrtkára, tagjai Marusinyec Anna Jenosovna, a nagy- szóllósi műanyaggyár páírt­titkára, a kornszomol bízott, ság tagja, Grecska Iván Ju- rijevics, a huszti járás kornszomol bizottságának el­ső titkára voltak. A delegáció három napot töltött megyénkben. Többek között ellátogattak a gumi­gyárba, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolára, megtekintették Mátészalka új üzemeit. Szombaton dél­előtt az MSZMP Szabói cs- Szatmár megyei bizottságán fogadta a delegációt Ekler György. a megyei bizottság titkára, A határon Szilágyi József, a KISZ Szabolcs már megyei bizottságának első titkára búcsúztatta a d^ geket

Next

/
Thumbnails
Contents