Kelet-Magyarország, 1973. október (33. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-10 / 237. szám
f#fS- eiSFffief 19. 1. *im Ügyek a gyámhatóságnál A gyermek érdekében Napjaink Türelem ■p gyik kollégám tervezte a minap, hogy-*-1 megkérdezi legújabb és legmodernebb városrészünk lakóit, hogy érzik magukat a Jósavárosban. És azonnal elmondta, kapásból tudja, mit fognak mondani. Hogy nincs elegendő garázs. Hogy sokuknak a gyereket elég távoli bölcsődébe, óvodába kell vinni. Hogy még nincs készen a park, s a lakásokba befújja a szél a homokot. Hogy rossz a közlekedés, másfél kilométerről nehéz T'"- ponta bejutni a városközpontba, vagy a még távolabbi munkahelyekre. Hogy még mindig nem nyilt meg az ÁBC. Hogy jó lenne, ha ott is lehetne kapni iparcikket is, és a többi, és a többi. Igaz. Ezek a problémák fennállnak, lehet, hogy több is lenne, ha kollégám valóban megkérdezné az ott lakókat. És az is valós, hogy nem egyszerű egy új lakótelepen megkezdeni az életet, beleilleszkedni egy alakuló közösségbe. Engedje meg azonban az olvasó — s ne haragudjon meg érte a jósavárosi új hont foglaló sem — hogy a hírlapíró meditáljon ezen a témán egy rövid írás erejéig. Tudjuk, hogy mi nincs a Jósavárosban. Tudjuk azt is, hogy mi van. Van kényelmes, világos, egészséges lakás. Van távfűtés. Van vízvezeték. Ne tessék rajta mosolyogni — van villany. Van kövezett járda és kövesút. Van csemegebolt. Van az út szélén higanygőzlámpák sora. Van tejbolt. Elém tóiul a kép, a nem is olyan régi látvány: egy hónappal ezelőtt jártam a Jósává- rostól nem is olyan távoli városrészben, a Bujtoson. Ott a lakásokban nincs víz. Nincs távfűtés, a konyhában nincs vezetékes gáz. Az utcán ritkán pislákolnak a hagyományos negyvenes körték. És a közelben sincs ÁBC, sem csemege. Még bolt sincs. Onnan is mesz- sze van a bölcsőde, a munkahely. És az autóbusz legközelebbi vonala is. Folytatódhatna tovább a sor. Mondhatná az, aki a Ságvári telepen, vagy Borbányán lakik, hogy ő fizeti a városfejlesztési hozzájárulást, de a gödrös utakon, az ősztől tavaszig tartó nagy sárban még közlekedni sem tud. Nem is kell ilyen távolra menni. Vannak utcák Nyíregyházán, a városközpontban is, amelyek porosak, sárosak, ahol nincs vezetékes víz, ahonnan messze van a legközelebbi bolt is és semmi sincs szinte a modern technika áldásai közül, amely azott élőt szolgálja. És felhozhatnánk az ugyancsak Nyíregyházához tartozó külterületeket. Ahol még villany sincs, csak petróleumlámpa. Ahonnan a telefon is messze van, s ahonnan egy szüléshez, vagy beteg emberrel szinte hosszú órák múltán lehet csak bejutni a kórházba, az elsősegélyhelyre. És mégis van türelem. Ezek az emberek mondják a leghalkabban és a legkevesebbszer a városnak a gondjaikat, a legkevésbé felháborodott hangon kémek gyógyirt azokra. Nem szabad a hírlapírónak sem elkalandozni- Ahol másak a lehetőségek, ott ezekhez szabják az emberek az igényeket is. De az igények tekintetében is lehet megállás. Itt is lehet határt szabni saját magunknak. Lehet és kelL Megértem azokat, akik szövetkezeti lakást vásároltak a Jósavárosban és a tündérszép házak között máris akarják a játszótereket. a több garázst, a még kulturáltabb életet. Csakhogy az imént említett szélsőséges esetek, az ellenpárok figyelmeztetnek. Meg kell értenünk, hogy az anyagi lehetőségek még Nyíregyházán sem korlátlanok. A mi „szputnyikvárosunk” sem a mesebeli Eldorá- dó. Mert ma még nem lehet az. Hadd tegyem hozzá, jó az, hogy nekünk már van olyan városrészünk, ahol optimálisabb a helyzet. Csak örülhetünk, hogy újabb százak és százak költöznek ide. Bár már minden nyíregyházi ilyen körülmények közé kerülne. Vagy bár csak az ezredfordulóra érnék el ugyanezt a színvonalat! Ügy hiszem, addig minden rendben van, amíg az embereknek elmondják, hogy türelem, mert nincs mindenre egyszerre pénz. Az emberek eddig meg is értik. De abban a pillanatban. amikor az én saját ügyemről van szó, már elfeledkezem a „nem telik ma még mindenre” félmondatról. Nekem kell. Nekem nincs. Nekem miért nem lehet? Emberi tulajdonság ez is. Ám: meg kell győzni saját magunkat is a realitásokról. Arról is, hogy nem is árt a reggeli és délutáni séta annyira. Sőt! Arról, hogy nincs is olyan mesz- sze a legközelebbi bölcsőde. Hogy a parképítés meggyorsulhat azáltal is, ha az ottlakók ássák fel a terepet, vetik a füvet, ültetik a fát. És így tovább. Nagyon remélem, nem sértettem meg senkit, ha azt kérem mindannyiunktól: türelmet. többet és többször... K. J. A LANT LESÜTÖTT SZEMMEL ÜL. Válaszol is, meg nem is a kérdésekre. Mondja, hogy igazán pontot tehetnének már az ügy végére, elvégre is már majdnem kétéves a gyerek és még mindig nincs neve. Akit először apaként megnevezett, az nem vállalta, aztán hitelt érdemlően bizonyította, hogy valóban nem ő a gyerek apja. Mi legyen most? Az egyezség: az apa rovatot képzelt apa nevével töltik ki. Mert a gyereknek név kell. És csak az kellene? Nem! A gyereknek apa kell! A lányanya, akiről szó volt. Nyíregyházán, a városi tanács gyámhatóságán kereste gyermeke apját. Hiába. Arról felvilágositották a szülés után, hogy hová forduljon, de jóval korábban arról senki, hogy az apát neki és nem a gyámhatóságnak kell kiválasztani. Nem pálcát akarunk törni felette, hiszen az, hogy gyermekét megszülte, egyedül is vállalta a nevelést és továbbra is ez a szándéka, erényként értékelhető. Sajnos, nem egyedi eset: csak a múlt év második felében 55 ilyen és ehhez hasonló családi jogállást — így nevezik a gyámhatóságon az ilyen ügyeket — kellett rendezni, idén pedig az év első felében 80 anya fordult a gyámhatósághoz. Nem veit mind ilyen bonyolult, többségében az apák vállalták a gyereket, már legalábbis ami a névviselést illeti. Nagy gond és sok utánajárást igényel minden egyes eset és — sajnos — egyre többször kell ezzel foglalkozni. És a gyámhatóság munkájának ez csak kis részét jelenti. Mert ott vannak például a vagyoni ügyek és ez talán az egyetlen, amit szívesen rendeznek a gyámhatóságon. Pénzt, sok esetben, igen komoly összeget jelent a gyermeknek ha egy adás-vételi szerződés,' egy kisajátítás, vagy kártalanítás után takarékba helyezik el a gyermeket megillető részt, hogy nagykorúvá válása idején megfelelő anyagi háttérrel kezdheti felnőtt életét. Akadnak persze itt is hálátlan ügyek, például egy balesetbiztosítás után kifizetett összeg megőrzése, hiszen itt baleset, vagy tragédia előzi meg a vagyoni ügy rendezését. Tavaly, a második fél évben 93, idén 60 esetben intéztek ilyen ügyet a gyámhatóság munkatársai. Sok gondot, megfontolást, és körültekintést igényel a segélyezésre felhasználható összeg elosztása. Kik kérnek? Sokkal többen, rpint amennyit el lehet osztani. Kérnek a sok- gyermekes családok, kérnek a gyermekkel magukra hagyott asszonyok, unokájukat nevelő nagymamák, aztán olyan családok, ahol egyáltalán nincs kereső, olyan asszonyok, akiket férjük nem engedett szakmát tanulni, mikor pedig elváltak, sehol nem tudott elhelyezkedni. Sajnos a számok itt is emelkednek: tavaly fél év alatt 73, idén pedig 109 esetben kellett segélyt adni. /"> YAKORI VENDÉGEK A GYÄMHAT0SÄGON a fiatal szerelmesek is. Esküdni szeretnének, de a szülők hallani sem akarnak róla, pedig nekik már sürgős lenne: útban a gyerek. Mit lehet tenni? Ha nem engedélyezik, apa nélkül marad a kicsi, ha igen. nagy van lószinüséggel eggyel több lesz a rosszul sikerült házasságok száma. Tavaly a második fél évben 36, idén, az év első felében 23 házasságkötés engedélyeztek. Csökenne a házasságkötések száma? Nem valószínű: évek óta az ősz, a tél eleje az az idő, amikor a fiatalok kopogtatnak. Szinte egyenes következménye az elrontott házasságoknak, az apa, vagy anya nélkül nevelt gyermekek sorsának, hogy a gyámhatóságnak évről évre több védő és óvó intézkedést kell tenni. Jönnek a szülők, jelez a rendőrség, szólnak a szomszédok, hogy baj van: a gyerek nem csak rosszul viselkedik, hanem néha lop is, vagy olyan dolgokat követ el, hogy ha 14 éves elmúlt volna, már bíróságnak kellene dönteni sorsa felett. Aztán következik a környezettanulmány, a gyakori ellenőrzés, a pártfogó kirendelése, hogy megpróbálják a gyermeket helyes iráriyba terelni, hogy a nevelés, az ellenőrzés belőle is a társadalom szamára hasznos embert teremtsen. Mit mutatnak a számok? Tavaly 55, idén 40 gyermekért kellett védőintézkedéseket tenni egy-egy fé!„4v alatt. És mi van, ha ez nem hatásos? Mi van, ha a szülők, vagy a szülő nem képes megfelelő nevelésben és ellátásban részesíteni a gyereket? • Az állami gondozás. Persze nem csak a rendezetlen családi élet lehet a gondozásba vétel oka, hiszen jó néhány gyereket adnak ideiglenes nevelőotthonokba, amig elkészül a lakás, amig rendeződnek az anyagi körülmények, aztán ismét hazaviszik a szülők a gyereket. Azért azt meg kell mondani: ez a kevesebb. Sajnos sok esetben már a szüléskor kezdődik a probléma: az anya nem viszi haza gyerekét mert leányként szült, az ő szülei pedig nem fogadják vissza csak gyerek nélkül. És a gyerek az anyáscsecsemő otthonban látja meg először a napvilágot. Tavaly 79, idén 58 gyereket vett állami gondozásba a gyámhatóság egy fél év alatt: csecsemőkortól egészen 18 éves korig. Intézetek egész sora, vagy új család, új környezet várja ezeket a gyerekeket. Csak Nyíregyházán 208 nevelőszülő gondoskodik 337 gyerekről, de sokan vannak, akik vidékre mentek, hogy ottani nevelőszülőknél kapják meg a családi otthont, a szeretet. Itt kell szólni az örökbefogadásról is, mégpedig örömteli módon. Évről évre emelkedik ugyanis az örökbe fogadott gyermekek száma, igaz sok van közülük, akiknek csak az apa új: édesanyjuk második házastársa az örökbe fogadó. Tavaly 12, idén 22 gyerek talált új szülőre, új otthonra. H URCSA, EGYÁLTALÁN NEM MAGYAROS a kifejezés: láthatás. A jelentése pedig: az elvált szülő joga, hogy időnként láthassa volt házastársánál maradt gyermekét. Mit tehet ilyenkor a gyámhatóság? írásban rögzítik az időt, leggyakrabban havi két alkalomra és akkor mindkét szülőnek meg kell tartani az előírásokat. Tavaly 26, idén 47 esetben kellett intézkedni, mert vagy egyik, vagy másik szülő miatt nem sikerült á békés megegyezés. Nem említettük a szülői ház elhagyásának engedélyezését, mert ilyen ritkán fordul elő és a gondnokság alá helyezést. A felsorolásból azonban kitűnik: milyen szerteágazó, mennyi figyelmet és körültekintést, megértést és határozottságot követel meg a gyámhatósági munka a tanácsi dolgozóktól. Hogy ezt minél jobban végezhessék, mások segítségére is szükség van. Nemrég a tanács végrehajtó bizottsága tűzte napirendre a gyermek- és ifjúságvédelem helyzetének értékelését és a sok hasznos javaslat mellett azt is felvetették: jó lenne, ha többet segítene a KISZ, a rendőrség, de segíthetnek például a mozik azzal, ha az este hét óra után kezdődő előadásokra már nem engednének be gyerekeket, a művelődési osztályok, ha a veszélyeztetett környezetben elő gyerekre felhívná a gyámhatóság figyelmét. Mert a cél közös: megvédeni a gyerekek érdekeit. Balogh József Munkásotthon ■y árospolitika — pártpolitika” címmel * olvashattunk nemrég részletes tudósítást arról a tanácskozásról, amelyet a nyolcvankét magyar város pártbizottságainak első titkárai részvételével rendeztek Budapesten. Találóan és kifejezően jelezte már ez a tömör cím is, hogy az országos méretben is felélénkült városiasodás a pártmunka homlokterébe került. Érthető, hiszen ez az egész folyamat nem csupán építészeti és más. technikai feladatok megoldását jelenti, hanem — ami ezzel szorosan összefügg — hatással van a nyolcvankét település és vonzáskörzetének társadalmára is. Az urbanizáció nagyon is társadalmi jelenség, amely közvetve vagy közvetlenül embereket, kollektívákat érint, tormálja gondolkodásukat, egész életüket. Ebben a szerteágazó folyamatban igen fontos szerepe van — miként a városi pártbizottságok első titkárai is megfogalmazták — a lakosság, a tömegek tájékoztatásának. Másképpen: aki a városban dolgozik, él, ne pusztán szemlélője, hanem cselekvő részese legyen a naponként felvetődő problémák megoldásának. Ehhez viszont mindenek előtt azt szükséges tudni, hogy mi a gond, s ennek birtokában közösen kialakítani a megoldás legjobb módját. Miért idézzük fel mindezt? Álljon itt magyarázatként egy friss példa: nemrég üze- rtii dolgozók vetették fel, hogy Nyíregyházán van már klubjuk az értelmiségieknek (TIT Bessenyei klub), otthont kaptak a műszaki értelmiségiek (Technikai Háza, Víz utca), hasznosan tölthetik el estéiket a nyugdíjasok, olykor a szocialista brigádvezetők (SZMT székház, Bethlen G. utca); ha nem is a kívánt mértékben, de található klub néhány üzemben, oktatási intézményben, vagy a város különböző pontjain az ifjúságnak. Viszont nincs a megyeszékhelyen munkásklub, — vagy ahogy másutt nevezik — munkásotthon. Olyan helyiségre' gondolnak egyesek, ahol néha-néha a város különböző üzemeiben dolgozó fizikai munkások találkozhatnának, elmondhatnák egymásnak mi újság náluk, mi foglalkoztatja éppen őket munkahelyükön. Az sem elképzelhetetlen, — mondják a javaslattevők — hogy olykor egy-egy városi vezető részvételével programot is szerveznének a megyeszékhelyi ' munkásotthonban, amolyan kötetlen „munkás-fórumot”, ahol a legilletékesebbeknek tehetnék fel a legkülönfélébb • kérdéseket, hogy választ kapjanak azokra; vagy ahol az illetékes vezetők tárnák a munkások elé azokat a fejlesztési gondokat, amelyek megoldására nincs elég ereje például a tanácsnak. Nyíregyházán nem új keletű dolog a munkásotthon gondolata. Igaz, a felszabadulás előtt a Soltész Mihály utcai, szakszervezeti munkásotthonnak lényegesen más volt a funkciója, mint amilyen lenne egy mostani munkás-klubnak. Akkor — jól ismerjük a történelmi dokumentumokból — az elnyomás elleni egységes fellépés, a minimális jogokért való küzdelem megszervezésének helyéül szolgált a munkásotthon, amit nem nézett jó szemmel az akkori hatalom. (Erre is vannak dokumentumok!) Napjainkban, amikor a munkás magáénak vallhatja a gyárat, és amikor a munkásnak már az sem lehet közömbös, hogy miként épül-szépül, gazdagodik a város, sajátos funkciókat ' tölthetne be egy ilyen munkásklub, munkásotthon. Jóllehet, a hétköznapok sodrásában, a napi termelési feladatok végzésében nem gondol minden munkás, minden órában arra, hogy mit, mikor és hogyan kellene megvalósítani a városban. Nagy hiba volna feltételezni ezek alapján, hogy a városban élő, és egyre nagyobb számú munkásságnak egyáltalán ne tenne véleménye, javaslata az urbanizációval kapcsolatban. Csak egyetlen példa: amikor nemrég a városi pártbizottság és a tanács — mondhatnék országosan is újszerű kezdeményezésnek tekinthető módon — lakásfórumot szervezett, s kis véleménygyűjtő ladikokat helyezett el a város különböző pontjain, a legkülönfélébb foglalkozású emberek közölték véleményüket a lakásépítésről, az elosztás módjáról, vagy írták le javaslataikat e munka további javítására. Vitathatatlanul nagy sikere volt ennek a nyilvános fórumnak Nyíregyházán. Aligha kétséges, hogyha ezt a módszert, az ilyen alkalmakat rendszeresítenénk, nem hagyna alább az érdeklődés. Annak ellenére, hogy egy ilyen rendszeres program, — amelynek színhelyéül válhatna egy esetleges munkásklub — kezdetben talán jobbára a „felülről” történő tájékoztatásban nyilvánulna meg, joggal remélhető, hogy később nagyon is hasznos párbeszédek „otthona” lehetne. Szép eredményeink vannak Nyíregyházán a lakosság, az üzemek dolgozóinak tájékoztatásában már eddig is. (Emlékezzünk például az üzemekben, intézményekben tartott fórumokra). Kétségtelen, hogy ezeknek is megvan a sajátos szerepük, így szűkebb körben alaposabban meg lehet vitatni a közvetlen munkahely gondjait... Az egyre barátságosabbá formálódó városi művelődési otthon'.esetleg helyet tudna adni hetenként legalább egy este a munkásklubnak. Jó szervezéssel vonzóvá válhatna a programja is, ha például alkalmanként a munkáslakás építésről, a bérfejlesztésekről, a segédmunkások átképzésének lehetőségeiről, az ifjúmunkások vagy a nagycsaládosok támogatásáról, a városi közlekedésről, az áruellátásról stb, esnék itt szó a legilletékesebbek 'jelenlétében. Jó lehetőségnek tűnik ez, érdemes gondolkodnunk rajta. A. *,
