Kelet-Magyarország, 1973. október (33. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-28 / 253. szám
Vasárnapi melléklet Tisztelgés és bemutatkozás Egy pesti ismerősöm szelíd megrovással jegyezte meg a szabolcsi rendezvénysorozatok egyikén a fővárosban: —Az istenért, ne mondjátok már azt, hogy a megyétek bemutatkozása, mert úgy hiszem, egy „térképen”, egy országban élünk. Szabolcsország is Magyarország. Ezért furcsán hangzik, ha arrői beszéltek, hogy eljöttetek Budapestre bemutatkozni és tisztelegni a Pest-Buda egyesülésének százéves jubileumán...” Megvallom, igaznak és őszintének éreztem és érzem ma is fővárosi ismerősöm szavait. Mégis, talán a túlzott szabolcsi érzékenység fejlesztett ki bennünk egy kis kegyet, egy finoman. megfogalmazott „leereszkedést”. a kisöccs „ne süsd le a szemed, hisz’ te is lehetsz még felnőtt”, s ennek egy efőttem kirajzolódott színképét láttam, miközben ismerősöm beszélt. Miről? Igaz és valós dolgokról. Arról, hogy a szabolcs-szatmári parasztból lett munkások évek, évtizedek óta a főváros leghűségesebb „polgárai”, akiknek erejük, tudásuk. tehetségük ott van a metró szépen ívelő alagútjaiban, a toronyházak, üzletek, hidak, nemzetközi utak. vasutak, gáz és kőolajvezetékek, házgyárak. s ki tudná felsorolni milyen alkotásokban. Ezek az igazi bemutatkozások, meg a szellemiek is. hiszen alkotó mérnökök, tudósok, írók. költők, fiatalabb és idősebb nemzedékét adta és adja Szabolcs- Szatmár-Bereg az országnak, a fővárosnak. De ad és adott országos vezetőket, kerületi pártbizottsági titkárokat. tanácselnököket, olimpiai bajnokokat. S mi ez. ha nem a legközvetlenebb együttélés a fővárossal, az ország szivével. De ez nem csak így igaz. Budapesti munkások siettek elsőként a szabolcsi, szatmári, beregi falvakba korszerű mezőgazdaságot, gépállomásokat létesíteni a homokon, ipart a „segédmunkást-termelő” megyében. Kétkezi és szellemi, erkölcsi támogatást a nagy Sza- mosközi árvíz idején és után. És azóta is kifogyhatatlan a szándékok és a cselekvések kölcsönösen termékenyítő hatása Szabólcs-Szatmár megye és a főváros, s főként annak V. kerülete között. Erről külön fejezetet lehetne írni. nem futó sorokat. hogyan találta meg a közös érintkezési pontokat a megye és az V. kerület párt, -tanácsi, Intézményi vezetőtestülete. a korszerűbb szabolcsi gyártmányok kidolgozásának, .zsűrizésének” elősegítésétől a képző- művészeti, néprajzi és népművészeti értékek reprezen. tálásáig, a szentendrei szabadtéri múzeum megnyitásához nyújtott szabolcsi, szatmári, beregi adományokig, vagy éppen a neveléstudományában és gyakorlatában szerzett tapasztalatok önzetlen kicserélésében. Ezek tények. Igazat adva fővárosi ismerősünknek abban, hogy Szabolcs-Szatmár bemutatkozása és tisztelgése az ország fővárosa előtt valóban nem újkeletű, mégis idekívánkozik a kiegészítés: ilyen hatású, mennyiségében és minőségében, sokszínűségében a megyére tűkről vetítő alkalmak sora eddig még nem volt. mint az idén, a centenáriumi ünnepségsorozatokon. Nem csupán megyénk sokarcúságát, mezőgazdasági és ipari termékeink jellemzőit, tárházát, Szabolcs-Szatmár „konyhá. ját”, népi hagyományainak, népművészeinek és mai képzőművészeti alkotóinak tehetséges alkotásait sikerült közelebb juttatni a főváros, ezáltal az ország közvéleményéhez. Ez is óriási. Még nagyobb ezeknek a társadalmi, politikai haszna. az ország egyseges vérkeringésének magasra szökő pezsdülése. Mert nem csak termékeinket, művészeti alkotásainkat vittük el a fővárosba, hanem — képletesen szólva — elvittük egész megyénk jelenét, jövőjét, gondjait és örömeit. Azokhoz, akiknek ez új, vagy majdnem új, s azokhoz is, akik még szabolcsiak, mert hazajárnak, de Pesten élnek és dolgoznak, vagy már nem szabolcsiak, de még nem igazában fővárosiak, s talán nem is tudnak azzá válni. A gyökerek mélyek, idekötik őket Szabolcs sokszor emlegetett mostoha homokjához, szeléhez, de leginkább melegszívű, barátságos lakóihoz, akiket nem tud pótolni a legkulturáltabb fővárosi, vagy más városi munkahely, a nagyobb jövedelem, a szebb panoráma... Sajnos, nem lehettem tanúja, munkatársam szavaiból tudom, milyen, szinte kifejezhetetlen atmoszférája volt annak a „nagy asztalnál” lefolytatott beszélgetésnek, amelynél a megye vezetői több mint háromszáz munkással \ áltottak szót. A generációk legváltozatosabb képviselőivel, a korábban elszármazott szabolcsi munkással, a tizenöt húsz éve Pesten letelepült emberekkel, évek óta a megye és a főváros közt ingázókkal, olyanokkal, akik munkásszállásokon laknak és olyanokkal is, akik alig néhány hete mentek Pestre szerencsét próbálni. Többségük a vonat ablakából ismeri már a megyéjét, sőt a községét, városát, ahová hétvégén aludni jön haza. Az elsuhanó vonatból nem láthatja az élet lüktetését, a mindennapok alakító, változtató erejét. Ezekről szóltak a megye vezetői, és természetesen a gondokról is. Folytatódik ez a „bfemutatkozáí” a mindennapok nem látványos, nem ünnepélyes szorgoekodásáv&L. fővárosunk további építésével, amelyben a szabolcsi emberek ereje, tudása is megtestesül, csakúgy, mint Szabolcs-Szatmár fejlődésének meggyorsításában a fővárosi patronál ók. segítők, érdeklődők igyekezete. Pál! Géaas Még egy húzás... Nem végleges a tiszavas- vári Vasvári Pál Tsz halastavának lecsapolása. Kevés víz a mélyített, átfolyó csatornában van. Pár méter széles. Két -oldalán hálót húzó emberek. Sáros rajtuk a derékig érő, gumiból egybeszabott csizma, nadrág. Ezen kívül még egy húzás lenne a csatornában, ha a mai napból kitelik — magyarázza Szabó Ferenc brigádvezető. Előre jött a kis zsiliphez s onnan figyeli a háló előtti haltömeg riadalmát. — Meglesz az idei számítás? — Rendesen, Háromszázhetvennégy mázsa áruhal előállítását terveztük.' Ennyit már kifogtunk. Még kikerül a csatornából biztosan húsz mázsa. — Érdemes Vele foglalkozni? — Ha a terv sikerül, akkor igen. A mi dolgunk, hogy így legyen. Ennek is az a helyzete, mint minden egyébnek. Különben, szinte semmit nem ért ez a terület azelőtt S mikor elkészült a Keleti — Főcsatorna, mi megcsináltuk itt a halastavat. Van jó vízellátásunk, ez az alapfeltétel. Hatónknak van állandó munkánk. A közösnek pedig jé a> péssa. — Akik itt dolgoznak, régebben is foglalkoztak halászattal? Közel ide a Tisza... ■— Nem igen. Régen az jár-- ta: „halász, vadász éhenkórász.” Uraké volt a vízbérlet, a, kisember ott is cséléd- nek számított. Csak morzsa, meg a mindenkori veszély jutott neki. Ma más. A tónak titka van, de vele bánni, kitapasztalni beletanul az ember. Meg aztán diplomás ag~ ronómus is segít bennünket. Állatorvos is közreműködik. „Foga van” a késő őszi szélnek. Sóhajtva susog a partszegély náderdeje. Ahogy közelednek a hátót húzók a zsiliphez, úgy válik mozgalmasabbá a csatorna vize. Némelyik ijedtebb ponty hullámokat hasít. Mások egyszerűen kirúgják magukat a vízből s nagy bátorsággal átrepülnek a háló fölött Megcsillan pikkelyük. —» 36 a náderdő a partszegélyben. Megtöri a nyári viharoktól kavart hullámokat. — Jónak így jó. Védi a partot Másrészt búvóhelyet ad kártevőknek. Nagyon vigyázna: Mi vtíSt New engeciw elszaporodásukat Vizípat- kány, vidra, gém. Ezek legtöbb kárt tehetnek. — Mit lehet tenni ellenük? — Volt egy kutyánk, amolyan korcs puli. Megfogta a patkányt a vízben. Beúszott utána s addig űzte, míg el nem pusztította. Sajnos, ezt a kutyánkat egy autó a közeli műúton agyongázolta. Van másik kettő, de fiatalok. Még nem ismerik az üldözést. Ha egyik megpróbálja, a másik utána csinálja. Egymástól tanulják. A vidrát meg vaslemez-tőrrel fogjuk. Egy jó vidrabőréri negyven—hatvan forintot kapunk. — És a gém? Elriasztják? — Riasztása semmit nem ér. Távolább újra leszáll. Mire oda ér az ember,, megfoghatja a zsákmányt. Borzasztóan mohó. És nem akármilyen apró halacskát nyele- get A gémtől egy módon lehet szabadulni: lőni kell. Szerencsére, a halőrünk vadász is. A nyáron kibontotta egyik lelőtt gém begyét. Egy tizenöt dekás halat talált benne — élve. Egymás után készíti elő a Utam.«. -a c ■ ^ Irt«; zsilip melletti fövényen, ahová kihúzzák a hálót, s hogy a hosszú, válogató asztalon elvégezzék az osztályozást. Az export minőségért magasabE árat kapnak, több prémium jut a halászoknak. — Azt hinné az ember, kevés esze van a halnak — kezd újra beszélgetésbe a brj- gádvezető. Úgy találja, van még erre ideje, miután előkészítette a kosarakat. — A csónakhoz egészen hozzáidomyL ■— Miért a csónakhoz? — Az etetések nyomán. Azon visszük az ennivalójukat és szórjuk ki megjelölt helyeken. Ezt kiismerik, aztán mindjárt a partszegélytől seregestől kísérik a csónakot. A hálótól pedig félnek. Szabad vizen nehéz a bekerítésük. Bajos kifogni rajtuk. Előfordult, hogy nagy, harminc méteres hálóval alig tudtunk egy húzással befogni öt mázsát. Ez a tórendszer „kényelme”, leereszteni a. vizet. Aztán jöhet az utánpótlás. Holnap megkezdjük a z áteresztési az előnevelőbőL Egyik oldalon a halászok a zsilip mellett! fövenyhez értek. Másik oldalról kezdik körül keríteni a csatorna végét. A háló szakadásig feszül az aranypikkelyes, íubickoló- csapkodó nemes pontyok terhétől. »Ar*«* Toronyházak a Jősavárosban (Elek Emil felvétele)
