Kelet-Magyarország, 1973. október (33. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-17 / 243. szám
t. 'mg *Etrr-MÄGYÄROtfSZÄÖ A Pravda cikke a Kínai Kommunista Párt X. kongresszusáról „Az utóbbi időben a maoista propaganda kampányt indított a KKP közelmúltban tartott X. kongresszusával kapcsolatban, s megpróbálja a kongresszust „Mao Ce-tung eszméinek hatalmas győzelmeként” beállítani. Az augusztus 24—28-án Pekingben tartott kongresszus az Vj Kína hírügynökség közleménye szerint jóváhagyta Csou En-lajnak, a KNK államtanácsa elnökének politikai beszámolóját, meghallgatta a párt szervezeti szabályzatának módosításáról szóló beszámolót, amelyet Vang Hung-ven mondott el, elfogadta az új szervezeti szabályzatot és megválasztotta a KKP Központi Bizottságát. Ez volt a legrövidebb és több külföldi megfigyelő szerint „a legkülönösebb” kongresz- szus a Kínai Kommunista Párt történetiben. A kongresszus jelentőségét és következményeit teljes mértékben megítélni a KNK helyzetének fejlődése szempontjából csak a politikai gyakorlat, az újjáválasztott pártvezetőcég konkrét tettei alapján lehet majd. Ezzel együtt a közre- adott dokumentumok elegendő alapot nyújtanak néhány elvi következtetés levonásához. Ezek a dokumentumok egyebek között megmutatják, hogy a kínai vezetés nem változtatta meg lényegesen a IX. kongresszus (1969) irányvonalát, amely teljes szakítást jelentett a KKP VIII. kongresszusának (19561 fő irányvonalával. Ez a szocialista építéssel, a Szovjetunió és a .többi szocialista ország iránti barátsággal, az imperializmus agresszív kísérletei elleni közös harccal kapcsolatos állásfoglalásokat tartalmazta. A kongresszus anyagai és légköre mindenekelőtt arról tanúskodnak, hogy a pekingi vezetők ledobva „ultraforradalmi” ideológiai álarcukat, minden irányban a szocialista világ politikájával és érdekeivel ellentétes erőként lépnek fel, olyan erőként, amely szembenáll a világ küzdőterén végbemenő pozitív folyamatokkal. A maoista csoport a levreakciósabb Imperialista körök közvetlen szövetségesévé válik. Ily módon Mao Ce-tung és környezete megőrizte irányvonalának antileninista lényegét. A kongresszus nem tudta biztosítani az egységet a pártban és az ország vezetésében, csupán Ideiglenes kornoromisz- ezumot ért el az egymással vetélkedő csoportok között, ami újabb politikai kataklizmákkal fenyeget. A kongresszus nem volt képes kidolgozni pozitív programot Kína további fejlesztésére, megoldatlanul hagyta a gazdasági és a kulturális építésnek az ország szempontjából égetően fontos problémáit. A valóságban ugyanis nem tekinthető programnak az a néhány mondat, hogy „minden jól megy”, hogy „a szocializmust elvszerűen kell építeni”, hogy a „mező- gazdaság a népgazdaság alapja”, hogy „két lábon kell járni”, stb.. stb. Peking minden politikai fondorlata ellenére a Kínai KP X. kongresszusának eredményei arról tanúskodnak, hogy a maoizmus. mint doktrínák és politikai rendszernek a válsága egyre mélyül. 1. A kongresszus jellege a legszemléltetőbben a „kulturális forradalommal” kapcsolatos állásfoglalásában mutatkozott neg. Az e néven ismert kampány több éven át lázban tartotta tz országot. E kampány során lényegében lerombolták azt a íolitikai struktúrát, amelyet a népi forradalom győzelme után íoztak létre a Kínai Népköztársaságban, szétzúzták a párt-, íz állami és a társadalmi szervezeteket, milliók és milliók háltak megtorlás áldozataivá és üldözték őket, felbecsüihetet- en károkat szenvedett a népgazdaság. Mindezért főképpen dao Ce-tung a felelős. Mint Csou En-laj hangsúlyozottan kije- entette beszámolójában: „Mao Ce-tung személyesen indította neg és személyesen irányította a kulturális forradalmat”. A kongresszus szentesítette a megújhodásra irányuló in- ézkedéseket — természetesen maoista alapon —, a szakszervezeti, az ifjúsági szervezetek, a kínai országos népi gyűlés evékenységét. Ez utóbbi legutoljára kilenc évvel ezelőtt ülésezett. Meghirdette a „pártnak mindenkit irányítania kell” el- néletet. Ténylegesen jóváhagyta a „kulturális forradalom” dOszakában megtorlásoknak alávetett párt- és állami káderek 'gy részének rehabilitálását is, néhányan közülük (Teng dsziao-ping), a KKP KB volt főtitkára, akit korábban „a ka- ntalista úton haladó. a pártban hatalmon lévő második leg- i agy óbb személyiségnek” neveztek, valamint a Politikai Bi- :ottság egyes volt tagjai részt vehettek a kongresszuson, s nég a KKP vezető szerveibe is beválasztották őket. A felszó- alók a „kulturális forradalommal” kapcsolatos valamennyi Dajért és törvénysértésért másokra próbálták hárítani a fele- őséget, Lin Piaót, akit a IX. kongresszuson Mao Ce-tung utódául kiáltottak ki és Csen Po-tat, Mao legközelebbi eszmei tanácsadóját, aki a „kulturális forradalom” ügyeivel foglalkozó csoportot vezette, a kongresszuson árulóként és a párt legádázabb ellenségeként tüntették fel. Mindez nem egyéb, mint hallgatólagos elismerése annak a énynek hogy a „kulturális forradalom' zsákutcába juttatta íz országot, ugyanakkor azonban a politikai beszámoló merő- Den ellentétes megállapításokat tartalmaz a „kulturális forradalom Irányvonalának helyességéről”. , . . Mindenekelőtt ez a Mao Ce-tung tevedhetetlem.egeről izóló mitosz fenntartására való törekvéssel magyarázható. A megtorló kampányokat, a hatalomért folyó szüntelen iarcot Mao Ce-tung megkísérli a burzsoázia es a proletana- :us közötti osztályharc, a kapitalista és a szocialista ut közötti harc tételével igazolni. Ennélfogva — hajtogatta Csou En-laj i kongresszuson — a kulturális forradalomhoz hasonló társadalmi megrázkódtatások, a két irányvonal közötti harcok a jövőben is folytatódnak, megismétlődnek még tízszer, húsz- szót vagy harmincszor, szüntelenül jelentkeznek majd a Liu Sao-csi és LinPiao-féle „összeesküvők”, „szuperkémek”, „kulönleges ügynökök”. , ,, , ... Minden kommunista számára nyilvánvaló, hogy miután a proletariátus megszerzi a politikai hatalmat, az osztalvharc blytatódik, sőt időnként a lehető legélesebb formákat öltheti. ózonban az alapvető forradalmi átalakítások megvalósitasa. /alamint az országon belüli kizsákmányoló osztályok maradványainak megszüntetése mértékében eltűnik a társadalmi an- ■agonizmus objektív alapja. A Mao-féle tézis a két irányvonal harcáról „egész a kommunizmus felépítéséig” — ennélfogva tarthatatlan A maoista vezetés egyáltalán nem a burzsoázia elleni küzdelemmel törődik — annak pozícióit a kultuialis Forradalom nem érintette. E kampánv éle azok ellen a káderek ellen iránvult. akik a párton belül a forradalom győzelméért, a nép hatalmának mefferősítéséért küzdöttek. 2. A kommunisták pártjának valóságos egysége — és erről tanúskodik a kommunista világmozgalom egész tapasztalata — csak egy pozitív program alapján teremthető meg, amely megfelel a marxizmus—leninizmus eszmélnek, a szocialista lcjlődés követelményeinek, a munkásosztály és szövetségesei érdekeinek, a néptömegek érdekeinek. Ilyen programot, mint már megjegyeztük, a kongresszus nem dolgozott ki, hallgatással kerülte meg az ország előtt álló gyökeres problémákat. Négy évvel ezelőtt (az egyébként szintén az összeforrott- ság kongresszusának kikiáltott) IX. kongresszuson mondott felszólalásában Lin Piao beszámolójában dicsőítette a „csaló, provokátor és sztrájktörő Liu Sao-csi” felett aratott hatalmas győzelmet. Csou En-laj most „hatalmas győzelemről” beszélt, amelyet a „burzsoá karrierista, intrikus, kétkulacsos, áruló és hazááruló Lin Piao és javíthatatlan társai” felett arattak. A beszámoló megállapítja, hogy „Lin Piao pártellenes csoportja” csak egy maroknyi elszigetelt embercsoportot je- lentett. De ha ez így van, akkor miért értékelik Lin eltávolítását a „IX. kongresszus ideje óta a Párt által aratott leghatalmasabb győzelemként”, „a belső és külső ellenségre mért súlyos csapásként”? Hogy egyeztethető össze az „elszigetelt maroknyi csoportról” szóló állítás azzal a közismert ténnyel, hogy hosszú éveken át Lint Mao Ce-tung „legközelebbi küzdőtársaként” tartották nyilván? 3. A KKP X. kongresszusának határozataival kapcsolatos ásik elvi jelentőségű kérdés azzal függ össze, hogy mennyi- ■ sikerült és sikerült-e egyáltalán leküzdeni a pártban és izetőségében meglévő különféle csoportosulások harcát. Ha ihetünk a kiadott közleménynek és a kínai sajtó kommen- irjainak, akkor itt a legteljesebb sikert érték el és biztosítot- ik a teljes egységet. Felmerül a kérdés: vajon akkor miért trvezik be évtizedekre előre a „kulturális forradalomhoz” asonló kampányokat? Mint már jelentettük, a Kínai KP X. kongresszusán bejelentették. hogy az állami szervek, a hadsereg, a szakszerveze- tek és a társadalmi szervezetek „az egységes pártvezetésnek kötelesek alávetni magukat”. Csak üdvözölni lehetne, ha valóban arról lenne szó, hogy visszaállítják a párt vezető szerepét. A helyzet azonban az, hogy a szétzúzott Kínai Kommunista Párt helyett lényegében olyan maoista pártot hoznak létre, amely a katonai — bürokratikus csoport politikai uralkodásának eszköze. Ez derült ki a többi között a X. kongresszuson jóváhagyott szervezeti szabályzatból. A Kínai KP új szervezeti szabályzata szerint a párt legfelsőbb szerve, a kínai országos kongresszus, a két kongresz- szus közötti Időszakban pedig a kongresszuson megválasztott Központi Bizottság. Ezeket a szerveket azonban már előre megfosztották legfontosabb joguktól, nevezetesen attól, hogy meghatározzák a párt politikai irányvonalát. Mint Csou En- laj beszámolójában kijelentette. „Mao Ce-tung elnök pártunk számára kidolgozta az alapvető irányvonalat és politikát a szocializmus egész történelmi időszakára és meghatározta a konkrét munka specifikus irányvonalát és politikai tételeit.” Igaz, ez alkalommal azok a kultikus kitételek, amelyekben bővelkedett a IX. kongresszuson jóváhagyott szervezeti szabályzat, némiképp tompítódtak. A szervezeti szabályzat már nem határozza meg, hogy személy szerint ki örökli a. pártelnök tisztségét, és Mao nevét a korábbi választékos jelzők nélkül említik Ezek a körülmények Mao Ce- tungnak azt a kényszerű taktikai fogását tükrözik amelynek célja „kollektív vezetés” látszatának keltése. A szervezeti szabályzatban új határozatokat hoztak „az árral szembeni merész fellépésről”, amelyet ismét csak „Mao eszméi védelmében” lehet alkalmazni. Mao Ce-tung — mint ismeretes — többször folyamodott ehhez a mód bérhez, több ízben fellépett a pártvezetőség többsége ellen, bár1 ez a többség a tömegek támogatását élvezte. A beszámoló tartalmazza azt a követelményt, hogy a KKP minden tagja „Mao irányvonalának” fenyegettetése esetén keljen annak védelmére, ••ne feljen a pártból való kizárástól, a börtönbe vetletéstől] életének elveszítésétől”. Várható lett volna, hogy a KKP kongresszusa megfelelő figyelmet szentel a jelenlegi nemzetközi valóságot átható tényleges folyamatok és események sokoldalú elemzésének. Azonban hiábavaló lenne arra vonatkozó utalásokat keresni, hogy miként kíván hozzájárulni a KKP a béke és a nemzetközi biztonság megerősítéséhez, a különféle országok egyenjogú együttműködéséhez, a szocialista világrendszer és a nemzeti felszabadító mozgalom pozícióinak megszilárdításához. Csou En-laj beszámolója a világban fennálló helyzetről az alábbi értékelést adja: „a jelenlegi nemzetközi helyzetet a földön kolosszális zűrzavar jellemzi. A hegyekben felhőszakadás van és az egész termet szél járja át”. Ezzel összefüggésben meg kell említeni'hogy Mao 'Ce-tunr. több mint 10 évvel ezelőtt „kolosszális zűrzavarról” beszélt, s ezt a világháború perspektívájával, valamint azzal kötötte össze, hogy a modem civilizáció romjain épül fel az új rend. Mindenesetre, amint a beszámolóból világosan kiderül, a kolosszális zűrzavar, az, amit szembe tudnak állítani a nemzetközi feszültség enyhülésével. Európában Peking minden áron Igyekszik szembehelyez- • kedni a helyzet javulásával, meggátolni a biztonsági és együttműködési értekezlet munkáját, megakadályozni a Közös Piac országait abban, hogy fejlesszék együttműködésüket a szocialista államokkal. A pekingi vezetők az agresszív NATO-tömb apostolainak szerepében tetszelegnek, szorgalmazzák az Egyesült Államok katonai jelenlétének fenntartását Ázsiában. Európában és a világ más térségein. A leszerelés kérdéseiben Peking lényegében ugyanarra az álláspontra helyezkedik, mint az úgynevezett hadiipari komplexum számos nyugati országban. A kongresszuson ismét felmelegítették a rágalmazó koholmányokat, amelyek szerint a két „sztinerhatalom”. a Szovjetunió és az Egyesült Államok a „világuralom érdekében” összeesküdött. A szovjet—amerikai tárgyalásokat és megállapodásokat. amelyek a háború utáni időszakban a leglényegesebb előrelépést jelentik r nukleáris világháború elhárításában, kedvezően befolyásolják az egész nemzetközi helyzetet. Pekingben leplezetlen ellenségességgel fogadták. Alapvetően a Kínai KP X kongresszusa a modern forradalmi fejlődés valamennyi jelentős kérdésében megőrizte korábbi maoista irányvonalát. A kongresszusi anyagokban egyetlen szó említés sincs a nemzetközi kommunista mozgalomról. De a bennük foglalt tömörülésre való felhívás (természetesen Peking körül) „az igazi marxista pártokhoz” nem hagy kétséget afelől, hogy a kínai vezetőség nem tett le hegemonisztikus törekvéseiről, a jövőben is tudatosan folytatni kívánja a kommunista vilá®moz- galom elleni oolhikai harcot, a szétszakítására irányuló kísérleteket, a Peking utasítására tevékenykedő maoista csoportoknak a testvérpártokkal való szembeállítását. Uevanígv nincs említés a szocialista világrendszerről sem. Peking a jövőben is éket akar verni a testvei szocialista országok közé és mindenekelőtt a Szovjetunióval akarj? szembeállítani őket. A X. kongresszus megmutatta Pekingnek a nemzeti felszabadító mozgalmak érdekeivel szemben teljes közömbösségét Anyagaikban nincs olyan megállapítás, amely tudatná, miként értékeli.« KKP helyzetét a mozgalomban, miként kívánja Vezetősége továbbépíteni kapcsolatait a mozgalommal A politikai beszámolóban azonban van egy kitétel, amelv bizonyos következtetést enged meg ezzel kapcsolatban. Kiderül, hogy „a harmadik világ” erősödik és tömörül „a két szuperhatalom, a két .imperialista elleni küzdelemben”. E megnyilatkozásban könnyű meglátni Pekingnek a „harmadik világ” vezetésére támasztott igényét. A pekingi vezetők a X. kongresszus után ismét feltárták .irányvonaluk lényegét, alkura léptek a chilei nép hóhéraival. A kongresszus anyagaiban van néhány harcias mondat az imperializmus címére. Ennek oka abban rejlik, hogy a Peking által folytatott és az imperialista reakcióval találkozó irányvonalat jogosan ,bírálták a forradalmi erők körében, a haladó nemzetközi közvélemény széles köreiben és ez aláásta Kína tekintélyét a harmadik világban, ahol a maoisták vezető szerepre tartanak igényt. A maoisták külpolitikai koncepcióinak tényleges elfogadhatatlansága egyértelműen megnyilvánult az el nem kötelezett országok nemrég tartott algíri konferenciáján. Mindez bizonyos mértékig korlátozta a pekingi vezetők lehetőségeit, hogy tovább flörtöljenek az imperializmussal, s arra késztette őkét, hogy időnként antiimperialisia jelszavakat is hangoztassanak. A nemzetközi enyhülés feltételei közepette egyre nyilvánvalóbbá lesz Peking szovjeté!lenes irányvonalának ter- rn é-s zetel len essége. A Szovjetunió következetesen konkrét kezdeményezésekre törekszik a KNK-val való kapcsolatok normalizálására és gyakorlati lépéseket tesz ebben az irányban- Az SZKP XXÍV. kongresszusa hivatalosan a Szovjetunió egyik külpolitikai céljának nyilvánította ezt a rendezést. Az SZKP konstruktív irányvonala még nyilvánvalóbban leleplezi a maoista vonal kártékonyságát a kínai nép nemzeti érdekei, a szocializmus építésének érdekei szempontjából. A KKP X. kongresszusa politikai beszámolójának szerzői ez alkalommal sem tudtak valamiféle érvet felhozni a szovjetelenes irányvonaluk megalapozására, és mindezt szóáradatba, gyanúsításokba és nyílt rágalmakba rejtették. A KKP X. kongresszusán az egyik főspekuláció a szov- jet részről Kínát érő „váratlan támadás” fenyegetéséről szóló állítás volt. Ezzel kapcsolatban érdemes néhány tényre emlékeztetni. A kínai vezetők már hosszú évek óta egy „északról jövő fenyegetésről” lármáznak, hivatkozva „a szovjet-kínai határ mentén történt szovjet csapatösszevonásra”. Viszont éppen a kínai vezetőség már a hatvanas évek elején parancsot adott csapatai összevonására és a „népfelkelők” mozgósítására a Szovjetunió határa mentén. Azóta a kínai vezetők tudatosan átváltoztatták a szovjet-kínai határt, amely korábban a két hatalmas nép barátságának és testvériségének határa volt, egy olyan határrá, amelyen ezernyi kisebb és nagyobb provokációt szerveztek, sőt fegyveres összetűzéseket is. így fest a dolog a valóságban. És ilyen körülmények között még Pekingben üvöltöznek az „északról jövő fenyegetésről”! Az imperialista propaganda, a különböző rendű és rangú antikommunisták kapva-kaptak Peking koholmányain, és híreket terjesztenek egy állítólag „Kínát fenyegető szovjet nukleáris megelőző csapásról”. Bizonyos reakciós, imperiaista körök nyíltan, vagy rejtve a maoista vezetőket a szovjetellenesség további fokozására ösztökélik, szítják a szenvedélyeket, és a kínai vezetőkben megvalósíthatatlan reményeket táplálnak. Világos hogy az ilyen tevékenység provokativ jelegű és egyáltalán nem tanúsítja folytatói előrelátását. A Szovjetunió és Kína közötti konfliktushelyzet keletkezése, nemcsak e két ország érdekei- ne^v<hgp£pi rpás államok érdekeinek is ártana. Pekingben annyira elmerültek a hazugság alkalmazásában, hogy saját országuk és a józan ész érdekeivel ellentétben, elvetik a Szovjetunió minden javaslatát, amely a bizalom és a jószomszédság légkörének helyreállítását célozza a szovjet—kínai kapcsolatokban. Csou En-laj nyilvánvalóan hallgatói teljes tájékozatlanságára számítva a kongresszuson ezt kérdette: „vajon Kína át kell, hogy adja a szovjet revizionistáknak a nagy faltól északra eső valamennyi területét, hogy megmutassa helyeslését a nemzetközi helyzet enyhülése iránt és készségét a kínaiszovjet kapcsolatok megjavítására?” (!) „Azonban — mint mondják — a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Az egész világ, köztük e provokativ kérdés felvetői mindenekelőtt jól tudják, hogy a Szovjetunióban soha senki nem támasztott és nem támaszt valamiféle területi követeléseket a Kínai1 Népköztársasággal szemben. Erre vonatkozóan megvannak a szovjet kormány hivatalos nyilatkozatai. Ha a kínai vezetők valójában aggódnak országuk biztonságáért és jószomszédi kapcsolatok létrehozását kívánnák a Szovjetunióval, akkor miért vetették el a legmagasabb- szintű találkozásról szóló javaslatokat, az 1950 évi barátsági. szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződés érvényesítéséről szóló javaslatot, olyan szerződés megkötését, a- erő alkalmazásáról való lemondásról, amely magábafoglalja a hagyományos és a rakéta-nukleáris fegyvereket és egy sor más hasonló tartalmú javaslatot? Végül a kínai vezetők miért nem méltóztattak válaszolni arra a fontos szovjet kezdeményezésre, amely június közepén azt javasolta Kínának, hogy kössenek megnemtámadási szerződést a Szovjetunió és a KNK között, amelynek szövege kötelezné a feleket, hogy nem támadják meg egymást semmiféle fegyverrel a szárazföldön. a tengeren és a levegőben, és nem is fenyegetőznek ilyen támadással? Leonyid Brezsnyev elvtárs, az S7KP KB főtitkára Alma Atában és Taskentben mondott beszédében a kínai vezetőkhöz azzal a felhívással fordult, hogy józanul tekintsenek a szovjet-kínai kapcsolatok helyzetére. Ezek a beszédek ismét megerősítették az SZKP változatlan elvi irányvonalát, amelyet a XXIV. kongresszus határozott meg. Ez a maoizmus elmélete és gyakorlata mint a leninizmussa! szemben álló ellenséges áramlattal való határozott küzdelmet, egyesíti a KNK-val fenntartott államközi kapcsolatok normalizálására való készséggel, ezer, túlmenően a szovjet-kínai barátság helyreállítására való készséggel. Mélységes meggyőződésünk szerint ez megfelelne mind a szoviet. mind pedig a kinai nép érdekeinek, a béke még szélesebb érdekeinek, a szocializmus és a haladás érdekeinek az egész világon. Leonyid Brezsnyev elvtárs szeptember 24- én Taskentben mondott beszédében hangsútyozta: A Szovjetuniónak nincsenek semmiféle területi követelései a KNK-v&l szemben. És kapcsolatainak a szuverénitás; íz egyenjogúság tiszteletben tartásának, a belügvekbe való benemavatkozás elveinek tiszteletéből kiindulva építi. Mint már hangsúlyoztuk, a KKP X. kongresszusa nem nyújt alapot arra, hogy bármiféle elvi változásra következtessünk a kínai vezetés politikai irányvonalában. E változások szükségességét azonban a szocializmus objektív érdekei a Kínai Népköztársaság dolgozóinak érdekei, gazdasága és kultúrája fejlődésének érdekei diktálják. Végső soron ez ,az objektiv szükségszerűség kétségkívül utat tör magának. Nem szükséges annak bizonyítása, hogy minden ilyen jellegű mozgás pozitiv visszhangra találna a nemzetközi kommunista mozgalomban és az egész forradalmi mozgalomban. (TASZSZ)
