Kelet-Magyarország, 1973. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-29 / 228. szám
W73. szeptember 2$. S oMát KELE T-MÄG V Ä RÖÉSZ A tí Jogélet, szocialista törvényesség Beszélgetés dr. Zolnai Lászlóval, a megyei bíróság elnökhelyettesével Az Elnöki Tanácg a közelmúltban határozatban rögzítette a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveit, amely a j nyelei valamennyi területére általános érvényű, közvetve. vagy közvetlenül csaknem minden állampolgárt érint. Rendelkezik - a szocialista törvényesség érvényesítéséről, a szubjektív jogértelmezés és jogalkalma, zás elleni következetes fellépésről, előírja, hogy az állampolgárokat a szocialista együttélési szabályok, az állami és munkafegyelem megtartására kell nevelni, valamint azt, hogy elő kell segíteni a társadalmi., a csoport, és az egyéni érdekek összehangolását. A jogpolitikai irányelvek alkalmazásáról dr. Zol ii a i Lászlóval, a megyei bíróság elnökhelyettesével beszélgetett lapunk munkatársa. — Milyen új feladató. kát ró a bírósagokra a Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozata a polgári jogi ügyekben? — Mint ahogy pártunk alapvető politikája nem vál. tozott. alapvető elveiben a most megfogalmazott jogpolitikai elvek sem újak. Életviszonyaink fejlődésével, változásaival azonban számot kellett vetni, és ilyen vonatkozásban a jogpolitikai elvek újabb motívumai, újabb aspektusai is megíogalma. zásra kerültek. — Ami a polgári ügyekben felvetődő feladatokat il. Jeti. ezeket sem lehet alapjában véve újaknak minősíteni. Továbbra is segíteni kell a jogalkalmazó szerveknek a társadalmi és egyé. ni érdek összehangolását. Segíteni kel] a szocialista együttélés szabályainak érvényesülését és az állampol. g'iri fegyelem megszilárdítását. A határozat ilyen rész. h:lessegge: ad hangsúlyt an. r. ik a korábbi elvnek, hogy kötelezettségeik teljesítése érdekében fokozott követel - menyeket kell támasztani az államigazgatási, a társadalmi. a szövetkezeti szervekkel és az állampolgárokkal szem. ben. — Az elvek hangsúlyozzák. hogy a jogalkalmazó szervek lépjenek fel a társadalmi tulajdon megkáro. silóival, az állami fegyelem, és a munkafegyelem megszegőivel szemben, az élős. diség. a spekuláció ,a munkanélküli ^ved elemszerzés minden formája ellen. — Ezek az elvek mint az elítélendő konkrét magatar. tusokra történt figyelemfelhívás. a polgári ítélkezésben is konkrétabban nyernek majd alkalmazást. A polgári jogalkalmazók még tudatosabban fogják felismerni ezeket a negativ magatartásokat, még szilárdabb meggyőződéssel fogják alkalmazni ellenük a törvényes rendelkezéseket, s ezzel is akadályozni igyekeznek az ossz. népgazdasági érdekkel, szem. ben álló törekvések érvénye, sütését. — Hogyan lépnek fel a bíróságok a tisztességtelen haszonszerzés és gazdasá. gi fölénnyel való visszaélés ellen? — Az új gazdasági mechanizmus bevezetése után egyesek félreértelmezték gazdaságpolitikánkat. a megengedett haszonszerzés módját. • mértékét sokszor szélsősége, sen liberalizálták. A gazdasági szervezettség növekedésével nem egyszer monopol, vagy oligopol helyzetek kialakításával helyzeti fölényre is szert tettek egyes szervezetek. s olykor-olykor ez kényszerű kihasználtságra vezetett. — Gazdaságpolitikánk már korábban felismerte ezt. részint jogszabályokkal. ré. szint figyelemre méltó intézkedésekkel igyekezett aka. dályozni. Említem például az egyik jogszabályban külön is kötelezővé tett „kölcsönös együttműködés” elvét, vagy a gazdasági bírság kiszabásáról szóló jogszabályt, — A tisztességtelen haszon megállapításának irányelveit kormányhatározatban is megfogalmazták. A polgári jogalkalmazót a határozott irányelvek jelentősen segítették az elítélendő magatartások felismerésében, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a jogalkalmazó is. a maga sajátos eszközével fo. kozott mértékben alkalmazhassa velük szemben a törvény szigorát. — Milyen lehetőséget ad az Elnöki Tanács ha. tározata az állampolgárok jogainak és törvényes ér. áekeinek a védelmére? — Az eszköz: a törvény, a jogszabály. A jogpolitikai elvekről szóló határozat mintegy utasítja a jogalkalmazó szerveket, hogy az érvényes tö r v ény eket. jogszabályokat milyen elvek • szerint kell használni az igazságszolgáltatásban. Nem kisebb fontossággal utal a határozat az állampolgárok törvényes .jogaira. érdekeire. De még részletesen és példálózva is kiemeli, hogy törekedni - kell — a törvényes rendelkezések keretei között — az okozott hátrány kiküszöbölésére, illetve megtérítésére akkor is, ha esetleg társadalmi érdekből szükséges az egyéni ér. , dekek korlátozása. Ilyen például a kisajátítás. — Nem kevésbé veszik fi. gyelembe az elvek az állam, polgárok személyi és vágyó, ni jogait kártérítési, és más eljárásokban is. Az elvek a törvényes rend el kezesekkel összhangban tartalmazzák ezeket, A polgári jogalkalmazásnak állandó elvei ezek. melyek a mostani határozat, ban is méltán .nyertek hang. súlyozást. — Az Elnöki Tanács határozata előírja, hogy az eddiginél hatékonyabb vé. delemben kell részesíteni a fogyasztói■: érdekéig továbbá, hogy a bírása, goknak elő kell segíteni a közszükséglet korszerű és megfelelő minőségi kielé. gítését. Milyen lehetőségeket lát Zolnai elvtárs a bíróságok munkájában ezek megvalósítására? — Népgazdaságunk fejlődésével egyre szélesebb körben válnak az állampolgárok árufogyasztóvá, méghozzá egyre igénjresebbekké is válnak a jó minőségű áruk iránt. Népgazdaságunknak az örvendetes fejlődése, mint gazdasági alap. megköveteli, hogy a polgárok ilyen irányú jogainak védelmére vonat, kozó jogszabályok is mara. Munkában a nagyközségi tanács Fehérgyarmat egészségügye déktalanul érvényesüljenek. Az ilyen követelések iránti eljárások aszerint szaporodnak, vagy' apadnak, hogy az árutermelés mennyiben tesz eleget a minőségi követelményeknek. Az elvárható követelményeket a lehetősé, gek szem előtt tartásával, népgazdaságunk fejlődésével egyre fokozni kell a jogai. kalmazas során is. — A fogyasztók érdekének felismerése fontos azért is, mert ennek ismeretében lehet dönteni abban a kérdés, ben. hogy inkább a teljesítés elvének kell.e adott esetben érvényesülni, vagy a kártérítés elvének. Mindezek a szempontok szerteágazó szempontjai a polgári jogalkalmazásnak. A jogpolitikai elvek figyelemfelhívása csak fokozza a jogalkalmazók figyel mének ki terebélyesedé _ sét. — Sokakat érint a ha. tározatnak az állampolgárok kapcsolatairól szóló része. Milyen lehetőségeket ad az Elnöki Tanács határozata a házasság és család intézményének, a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének se. gixésére? — Ezek a szempontok messzemenően érvényesülnek családjogunkban. A családjogi törvény megalkotása óta a bírói joggyakorlat is egyre fejlesztette a családvédelmi elveket, a Legfelsőbb Bíróság számos határozatban, sőt irányelvben is részletesen világított rá a jogalkalmazás során követendő útra. — Az. hogy most a jogpolitikai elvek újból rámutattak ezeknek az elveknek a fontosságára, azt is jelenti, hogy a házasság, a család, a gyermek védelme messzemenően politikánk ügye is. nemcsak merev jogszabály, kérdés. Polgári jogalkalmazásunk tüzetesen figyelembe veszi ezeket az elveket. Az a politikai jelleg, amit a határozat hangsúlyoz, még szilárdabb meggyőződéshez juttatja a jogalkalmazót, & ennek eredményeképpen még inkább törekszenek arra hogy döntéseikkel neveljék az állampolgárokat a szocialista családjogi rendelkezések. illetve meg továbbme- nóen; a szocialista családjogi erkölcs megtartására. — A szükséges intézkedéseknek széles sora áll a jog- alkalmazó rendelkezésére. Mindig is. de az elvek tükrében a jövőben még különösebben kell majd megválasztani a szükséges és hasznos intézkedést a család, a gyermek megvédésére. Balogh József „Az előterjesztést.... a be. számolót élénk vita követte.” Ez, az olvasó számára talán már már közhelynek tűnő mondat sokszor megjelenik a tanácsok üléseiről közölt híradásainkban. Pedig igencsak a valóságot fejezi ki ez a gyakran leírt néhány szó Fehérgyarmat Nagyközség Tanácsának a hét közepén tartott ülésén is sok volt a felszólaló, .élénk vita bonta. kozott ki” az egyik napirendi pont; a nagyközség lakos, sága egészségügyi ellátásáról szóló előterjesztés megvitatása során. Egymást követték a bíráló, élismerő, vitatkozó, javasló, rövid, de észrevehetően a témát alaposan is. mertető tanácstagi felszólalások a végrehajtó bizottság előterjesztéséhez. Jobb, mint korábban — Jobb a körzeti orvosi ellátás, mint korábban — szólt elismerően az egyik tanácstag. A két körzeti or. vus lelkiismeretesen dolgozik. a iájuk háruló nagy megterhelés ellenére .sokat tesznek a betegek gyógyuló, sáért. Majd egy másik: szükség lenne az üzemi orvosi hálózat létrehozására, mert az üzemen belül végzett megelőző egészségügyi munkájukkal csökkenthetnék a táppénzes betegek .svamat. Egy másik felszólaló az állattartás felülvizsgálatát sürgette, mert sok telek, kert mérete miatt nem alkalmas közegészségügyi szempontból az állattartásra. Több tanácstag sürgette a harmadik orvosi körzet, valamint a gyermekorvosi kör/.et lét. rehoz,ását. Mert ugyan a kórházhoz tartozó járási szakrendelőben ellátják a betek gyermekek gyógyítását. de csak az úgynevezett járóbeteg-rendelésen. Mit tehetnek a szülők a lázas, fekvő vagy esetleg éjszaka hirtelen megbetegedő gyermekeikkel'.’ Az anya. es osecsemővédeiemről szólva hangzott el. hogy a tanácsadó helyiség már nem felel meg a követelményeknek. Ugyancsak több tanácstag szólt a szemétszállítás, illetve a községi szeméttárolók alkalmatlanságáról. A szünetben alkalmunk volt két tanácstaggal részletesebben is beszélgetni e témáról; valóban ennyit javult néhány év alatt az egészségügyi ellátás helyzete Fehérgyarmaton ? Kahler Frigyes több mint egy’ évtizede tanácstag. Jelenleg a 19-es körzet — az ABC-áruház és környéke, te. hát a község központja — lakóinak képviselője a tanácsban. Gyógyszerész, a tanács művelődési-, egészség. ügyi. és szociálpolitikai bi. zoítságának elnöke: IHár nem kell annyit utazni — Két esztendeje még csak egyetlen körzeti orvos s ez is személyében gyakran változóan látta el a 7000 lelkes község betegeit. Tehát most Jobb a helyzet. De a harmadik orvosi körzetre nagy szükség van! Mert jelenleg háromezerötszáz la. kos jut egy.egy körzeti orvosra. s ezt a számot még növeli a középiskoláinkba és a szakmunkásképző iskolába járók száma, akik szintén a körzeti orvosokat keresik fel betegség esetén. Az egyik körzet különösen zsúfolt, amelyhez az árvizes lakótelepen. az emeletes lakásokban lakó családok tartoznak. Égetően szükség' vian egy körze: i gyermekorvosra is. Az egészségügyi ellátás színvonalának javításához nagymértékben hozzájárul a kórház és a szakrendelő, ahol szinté valamennyi szakorvosi kezelésben részesülhetnek a rászorulók. míg azelőtt ezekért Mátészalkára kellett utazni. Most csak bőrgyógyászatunk és ideggyógyá. szartunk nincs. — Van egy szép öregek napközi otthona községünkben ahová hetenként ellátogat egy orvos és egy ápolónő. Működik a kerületi házi szociális gondozás és összesen 46 idős embert segélyez a tanács, az idén az első félévben erre a célra közel 90 ezer forintot fordítottak. Danyádi László, a iJ2.es körzet tanácstagja, a Győzhetetlen Brigád Tsz elnöke. Körzete már inkább perem- terület. Aem mepy máról holnapra — Eddig nem nagy figyelmet fordítottunk az üzemorvosi hálózat kialakítására. Jelenleg a téglagyárban és a ruházati szövetkezetben működik üzemorvos, heti kétszer két órában rendel. Pedig, kellene nálunk is. atez. ben. Az üzemorvos elsőrendű teendője a felvilágosító munka, a betegség megelő. zése. Az idén már 300 ezer forintot fizettünk ki táppénzre. Azt hiszem, megérné. hogy valamilyen módon megoldjuk az üzemi orvos alkalmazását. Úgy gondolom, ez enyhítene a körzeti orvo. sok megterhelésén is. — Helyes volt a javaslat. hogy a tanácsülés foglalja határozatába a körzeti orvo. sok munkájának elismerését. Sokszor voltam magam is, sajnos, a körzeti orvosi rendelőben. Találkoztam ott -* a betegekkel, az orvossal. Nincs panasz rájuk. Apró. eseprő problémák ha akad. nak, azt ott rögtön megbeszeltem az orvossal. No, és itt van az a másik nagy probléma, ami felvetődött: az állattartás. Egyes utcákban valóban lehetetlen álla. potok vannak. De hát ezt nem lehet egyik napról a másikra megoldani. Részben a közeilátós szempontjából is szükség van még a hazíá. jibói kikerülő húsmennyiségre, másrészt nem lehet figyelmen kívül hagyni a tsz- tagok jövedeleníkiegészítését ilyen formában. Bár nálunk például a i-atalabb tsz-tagok már nem foglalkoznak ily es. mivel. Azt tartják, a tsz. ben keresik meg a megélne, fésűkhöz szükséges anyagia. kát, otthon már kényelmesen akarnak élni. Különben szövetkezetünkben most épül egy közel 10 ezer férőhelyes sertéstelep, ez jövő. re mar üzemel. Szarvasmar. hatelepürtk betelepítése pe. dig most van folyamatban. Ka megkezdjük a nagyít.'smi termelést e.xek’», e*i. akUorna. g'yebb lesz a lehetőség az állattartás licrl: foza^ára a korábban kijelöli liürzetek, ben. Addig csak a legkirívóbb esetekben lehetséges a kényszerűitezjvedesert inégte. tele. Feisubli sc*!Í bélinél o r"“ A vb-titkár dr. Preku La. jós. — Az egészségügyi ellátás javulása nem csupán a helyi erőfeszítések eredmé. nye. hanem jelentős mértékben hozzájárult a felsőbb egészségügyi szervek anyagi, személyi támogatása is. Például egészségügyi letesít- mények épülhettek árvizes alapból, de segítettek a harmadik orvosi körzet létrehozásában is. Ugyanis a tárgyi teltételek ehhez már bizto. sítottak: a rendelők, az orv vosi lakások elkészültek. Re. méták, most mar hamarosan orvos is lesz. Itt működik majd a gyermekorvosi körzet, valamint a gondozó is. Ez utóbbi jelenlegi helyiségét felújítják és esetleg két gondozó körzetet tehet majd így kialakítani. Amíg pedig az üzemi orvosi hálózat bővítését illeti, erre a jövőben a tanács is nagyobb figyel, met fordít, elsősorban a fel- világosító munkával, mert a költségekhez az üzemeknek is hozzá kell járulniuk. Kádár Edit Kis csomagja volt, amikor megérkezett a beregi községbe. A gyülekezet megválasztotta tanítónak és előkönyör- gőnek. Pap nem lévén, szor- galmatoskodott a templomban és az iskolában. Ennek huszonhét éve. Az iskola egyetlen tantermét összeragasztották a tanítói lakással. Végső és elfogadható képét akkor nyerte el, amikor lezajlott az államosítás. Ajtókat vágtak, veranda készült, a tanterem is csinosodott. A Tanító itt fogadta naponta a nyolc osztály nebulóit. Soha nem voltak sokan. Jutott idő arra, hogy életre szóló szálak fonódjanak közte és a gyermekek között. Már a középkorú nemzedék között is alig akadt valaki, aki ne járt volna elibe. Aztán azok gyerekei jöttek, akik keze alatt nevelődtek emberré. Sosem fogalmazott hivatásról szép szavakat. Csak tette, amit kellett, lángoló hittel, meggyőződéssel. Fejében sosem fordult meg, hogy odébb álljon innen. Pedig nem hozott nagy pénzt az itteni munka. Arra volt elég. hogy lassan bútorral teljen meg a ház, és végre hites társává tegye a szép postáskisasszonyt, aki két gyermeket szült neki az évek soránA tanító nek. Minden oly meleg itt ebben a házban, s mindent megszépít az akáclomb szűrte fény behulló ezernyi nyalábja. Béke van itt. Valóban béke van itt? Megbékéltek és csillapultak egykorvolt szenvedélyek, l.assubbodott a tempó. Megfontoltabb a szó, elcsendesültek a régi izzó hangok. Huszonötévi gyűjtögetés után felépült a saját ház, a mindenre ír, a cél, az öregkori kikötő, a pihenés éveire készült menedék, a gyermeket visszaváró fészek. Sárból, köböl, téglából, lemondásból, szorgalomból, szeretetből rakott épület, az egyetlen pénzzel mérhető siker. Ilyen a Tanító életműve. Egy falu, melynek népét ő tanította becsületre, betűvetésre. Egy család, melyet ő teremtett és ter^bély esitett. Egy ház, ahová jól végzett munkájának melegítő tudatával költözhet. És mindezt az örömöt, sikert és eredményt mégis árnyékolja valami. Egy ellentmondás, melyet a kor szül. Egy tény, amely végté- re a bated»!. E&? höräsneny, amely ellen tenni bűn lenne, egy törvényszerűség, amivel szembe csak az emberiség állítható. Amikor csendesen odaléptem az iskola ajtajába, belestem a tanterembe, csupán hét gyermek ült a padokban. Drámai a kép. Üres a terem, bolyong a falak között a tanító hangja, ásító néptelen padok mutatják a régi osztály létszámot. A kjs falusi iskolából a felsősöket modern oktatásra viszi, reggel a busz. És alsós csak hét maradt. Hét, s így ha szigorúan vesz- szük a paragrafust, szögnek kellene lezárni az osztályajtót, és a hatóságnak másfelé irányítani a tanítót. Nem tették. Számolni kezdett a falu. Vezető és szülő, tanító és tsz-elnök. Évekre előre. Arra az eredményre jutottak: ha most híja is van a tíznek, a következő években nem lesz. Ennyi gyerek mindig összejön az első négybe, hogy okuljon a Tanítótól, aki egy életet szánt a közösségre. Hogy így lesz-é, ki tudhatja. De azok, akikre tartozik, csendben és magukban már döntöttek. Nem játsszák meg Lear könyörtelen lányainak szerepét, nem üldözik neki a vakvilágnak azt, aki itt uált maga is emberré, itt osztotta meg kancsűt denkivel, ftt rokkant meg, itt képzelte el talán sírját is a faluszéli temetőben. Mondhatnék talán, a fejlődés megköveteli az áldozatokat is. így igaz. Mily okos- hogy gyermekeinket mind magasabb fokon tanítjuk a legkisebb faluban is. És az ember valahogy mégse félti azt a nyolc-tíz gyermeket, akik ott maradnak majd a régi iskolában, az idős tanító előtt. Hogy tudást kapnak, nem kétlem. Hogy melegséget ad nekik, arra egy élet a tanúság. Hogy a minden fejre minden nap kijutó simo- gatás emberséggel tölti a piciny szívakkumulátorokat, azt sem nehéz megjósolni. Hogy a közösség emberségétől újraszülető Tanító a mi nagy közösségünk becsületére oktat és nevel, arra élete a biztosíték. így érzem, és így hiszem mindezt azután, hogy egy délelőttöt töltöttem Borzo- ván Zsurkai György Tanítónál. így merem közreadni ezt azok után, hogy emberi szót váltottam Homoki László tanácselnökkel Nagyszekeresen. Megteszem, mert vallom, e példa és ez a Tanító ezzel a rendhagyó esettel sokunknak adott új tudományt. Borget LajM Meg összejött egy motorra való. Messzi a falu mindentől, ha valahogy találkozni akart a kis világgal, ez kellett hozzá. Azaz, még szerzett valamit. A falu első embere lett. Azért is, mert mindenki látta, mint nevel. De mi mindenből vállalt még részt! Kérvényt írt. Tanácsot adott. Meghallgatott kútnál beszélőket, akik mintha gyóntak volna neki. Segített, amikor a politika késztette válaszúira népét. Sosem kereste a népszerűséget, de valahogy megérezte a falu, hogy a Tanító az ő fajtájuk, s egyszerre szerette benne az okos iskolamesteri: és a közösség felett őrködő tudást. Panaszos szót nem szól az elmúlt 27 évről. Lakásában asszonykéz alkotta hímzések. Kényelmes bútorok, melyeken itt megrokkant lábát, fáradt testét pihentetheti a Tanító. A szekrényben gondosan behajtogatott stafirung, amit majd a nagylány kap. Egy naturális hűséggel festett kép, amely a harangto- rony faremekét őriá. Emlék-