Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-25 / 198. szám

s. oihm 1973. aüfüsz&is W. Á kínai külpolitika ösvényein 2. „Zónák*• és kapcsolatok KOMMENTÁR Lip, Lip, hurrá... Ha formailag nem is, tar­talmilag a címben megfogal­mazott kiáltás zúg, hömpö- lyök keresztül-kasul Fran­ciaországon. A legutóbbi hí­rek továbbra is arról tanús­kodnak, hogy a Besanconi Lip Öragyár dolgozóinak drámai küzdelmét nemcsak helyeslő kiáltásokkal, ha­nem a szolidaritás megkapó megnyilvánulásaival támo­gatják Franciaország dol­gozóinak legkülönbözőbb ré­tegei. Ennek érzékeltetésére álljon itt csupán két látvá­nyos, mert rendhagyó példa: a Lip-gyáriakkal való közös­ségvállalás demonstrálására huszonnégy órán keresztül szüneteltették munkájukat a francia rádió és televízió munkatársai és — erre még nem volt példa — figyelmez­tető sztrájkot tartották a pá­rizsi tőzsde alkalmazottai. Jogos a kérdés: Francia­országban, ahol távolról sem ritka a tőke és a munka ilyen összecsapása, miért váltott ki ilyen hatalmas visszhangot egy vidéki, be­sanconi gyár harca? Végül is a Lip nem valami országos jelentőségű mammutüzem, mindössze egy patinás. is­mert nevű óragyár. A besanconi üzem eszten­dők óta gondokkal küzd. A tulajdonos, bizonyos Mon­sieur Fred Lip, régi, elavult módszerekkel lavírozott a bel- és főleg a külföldi kon- kurrencia ellenére. Termelé­si, szervezési, kereskedelmi hibák követték egymást, el­kerülhetetlennek tűnt a csőd. A munkások és alkalmazot­tak fölött megjelent az el­bocsátás damoklesz kardia. Ekkor szánták rá a dolgozók magukat arra, hogy megmu­tassák Lipnek és a világnak: a gyárat meg lehet és meg kell menteni. Szokatlan harci formát vá­lasztottak : egyszerűen meg­szállták a gyárat és átvették az igazgatást. Kitűnő ered­ményekkel. A munkásvezetés százhúsz nap alatt eltüntette a csődtömeg jelentős részét. Augusztus 15-én azonban a hatóságok lesújtottak: csend­őrség szállta meg a gyárat. A nagytőkével összefonódott igazgatási apparátus nem is nagvon titkolta, hogv veszé­lyesnek tartja a Lip-gyári precedenst. Ami történt a csődig, tipi­kus a mai Franciaországban. A hatóságok azt akarták megakadályozni, hogy az ezt követő százhúsz nan is tipi­kus legyen. Ezért váltott ki országos érzelmet a besan­coni óragyár dolgozóinak harca. Augusztus 29. Genf Folytatódik biztonsági Augusztus 29-én Genfben megkezdődik az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet második szakasza. Ennek során nemcsak fon­tos. de rendkívül bonyolult gyakorlati munka követke­zik. Á záródokumentumok ter­vezeteinek összeegyeztetése. Mindegyiknél meg kell ta­lálni a valamennyi résztvevő számára elfogadható nyilat­kozatokat és politikai kötele­zettségvállalásokat. A második szakasz, amely rendkívül fontos az egész értekezlet sikere szempont­jából, a koordinációs bizott­ság munkájával kezdődik. Ez a bizottság hivatott a bizott­ságok tevékenységének ösz- szehangolására és munkájuk eredményeinek összefoglalá­sára. a konferencia zárósza­kaszának előkészítésére. A három másik bizottság, amely az értekezlet napirendjének első három pontjával foglal­kozik, szeptember 18-án kez­di meg munkáiét Genfben. Nagy érdeklődésre és szé­les körű támogatásra talált a szocialista országok egyet­értésével benyújtott szovjet tervezet, amely az európai biztonság alapjairól és az európai államok kapcsolatai­Carlos Prats tábornok, a chilei fegyveres erők főpa­rancsnoka, hadügyminiszter, mindkét tisztségéről lemon­dott, s ezt Allende elnök el­fogadta. Az új hadügymi­nisztert később nevezik ki, a chilei fegyveres erők új főparancsnoka Augusto Pi­nochet tábornok lett. Pino­chet a napokban válaszolt az Interpress Service la­tin-amerikai hírügynökség tudósítójának kérdéseire és egyebek között hangsúlyoz­ta: „Demokratikus hagyo­mányaink megengedik an­nak feltételezését, hogy nem jutunk el a polgárháborúig. Egy ilyen természetű konf­liktus katasztrófa lenne az ország számára. Azt hiszem, hogy a chilei embereknek vitalitásukat olyan termé­keny munkában kell haszno­sítaniuk, amellyel leküzdhet­jük az ország elmaradottsá­gát” az értekezlet nak elveiről szóló általános nyilatkozatot vázolta fel. Az értekezlet fő politikai doku­mentumaként megfogalma­zott szovjet tervezet kifejti azt a tíz elvet, amelyek az államok egymás közti yiszo- nyok szabályozó rendszer alapját jelenthetik. A genfi bizottságok mun­kája szempontjából kétség­kívül rendkívül értékes az NDK és Magyarország által benyújtott tervezet a gazda­sági, kereskedelmi, tudomá­nyos-műszaki és környezetvé­delmi együttműködésről. Természetesen nem csekély nehézségeket kell majd le­küzdeni és elkerülhetetlenül támadnak majd viták is, hi­szen társadalmi rendszerében és sok .másban különböző 35 állam álláspontjának össze­egyeztetéséről van szó. Fon­tos azonban, hogy sohasem tévesszük szem elől a „kö­zös nevezőt” ez pedig, mint Leonyid Brezsnyev mondot­ta. az az általános kívánság, hogy Európában többé ne legyen háború és létrehozzuk az európai államok békés és valamennyi nép számára hasznos együttműködésének fejlődéséhez az ésszerű fel­tételeket. X június 29-1 katonai zen­dülésről szólva a chilei fegyveres erők új főparancs­noka kijelentette, hogy a puccs szervezőinek sorsa most a katonai igazságszol­gáltatás kezében van. Emlé­keztetett arra, hogy René Schneider tábornok, volt fő- parancsnok meggyilkolását a hadsereg sohasem fogja el­felejteni. Schneider a chilei intézményes rendszer védel­mezője életét adta az állam szabad és demokratikus fej­lődéséért, az alkotmányos és törvényes elvekért, amelyre minden katona felesküdött. Abból a célból, hogy a kí­nai külpolitika szovjetellenes „fővonalát” ideológiailag alá­támasszák, a kínai vezetők kidolgozták az úgynevezett „közbeeső zónák” és a „szu­perhatalmak” elméletét. Ez a két elmélet szoros kapcsolat­ban van egymással és termé­szetszerűen teljesen önké­nyes: aszerint formálódik és alakul, ahogy a kínai hatalom­politika célkitűzései módo­sulnak. A szovjet tanulmányok ál­talában három szakaszt kü­lönböztetnek meg ennek az elméletnek a kialakításában. Az első szakaszban Peking arra az álláspontra helyezke­dett. hogy két azonosan ke­zelendő „szuperhatalom” van: a Szovjetunió és az Egyesült Államok. Az összes többi or­szág az úgynevezett „közbe­eső zónába” tartozik, amely- lyel Pekingnek valamilyen formában szövetségi, együtt­működési politikát kell ki­dolgoznia. Ezt az elképzelést később úgy módosították, hogy a két „szuperhatalom” egyenlő kezelése helyett (amely még az 1969-ben tar­tott IX. kínai pártkongresz- SZU.S vonalát jellemezte) egy­értelműen a Szovjetuniót je­lölték meg fő ellenségként. Ezt a kínai elméleti folyóirat, a „Vörös Zászló” (Hungcsi) által folytatott „magyarázó kampány” követte. Eszerint „van fő ellenség és van má­sodlagos ellenség, s egy adott időszakban együtt lehet ha­ladni a másodlagos ellenség­gel a fő ellenség elszigetelé­sére”. Teljesen világos: ezt a „vonalmódosítást” azért haj­tották végre, hogy megpró­bálják érthetővé tenni a kí­nai tömegek előtt az Egye­sült Államok felé történő lát­ványos politikai nyitás szük­ségességét Ezzel párhuzamosan olyan változás is kibontakozott, hogy az immár nem egyenlő kezelésben részesülő két „szu­perhatalom” között nem egy. hanem két „közbeeső zóna” van. Az egyik: a fejlett kapita­lista országok zónája. A má­sik: a harmadik világ orszá­gainak zónája. Erre a vonal­változtatásra azért volt szük­ség. hogy az új szakaszbán differenciált politikát dolgoz­zanak ki az Amerikán kívüli fejlett tőkésországok és a harmadik világ országainak vonatkozásában. A különbsé­get Alekszejev szavaival úgy lehet megfogalmazni, hogy Peking szerint Kína „az első közbeeső zónának természe­tes szövetségese, a második közbeeső zónának pedig ter­mészetes vezetője." A fentebb vázolt folyamat mutatja, hogy a kínai hatal­mi politika szolgálatában és annak változásait követve milyen „Ideológiai” módosí­tásokat hajtottak végre. Ez természetesen gyakorla­ti lépésekben is megmutat­kozik. Elsőként és legnyilván­valóbb módon abban, hogy Kína gazdasági és külkeres­kedelmi kapcsolatait teljesen átállította a fejlett tőkésor­szágokkal fenntartott forga­lom növelésére. 1972-ben Kí­na és a fejlett tőkésországok árucsere-forgalma már 2 és fél milliárd dollár volt, és egyetlen év alatt 14 százalék­kal növekedett. Ebben az év­ben Kína teljes kereskedel­mi forgalmának 44 százalé­kát az iparilag fejlett kapi­talista országokkal bonyolí­totta le. Ezen belül a forga­lom csaknem fele Japánra esett, amely ma külgazdasá­gi tekintetben a kínai gazda­ság legfontosabb felszerelője. Ez az arány a továbbiakban nyilván megváltozik, mint­hogy az Egyesült Államok és Kína közötti nagyobb szabá­sú kereskedelem kibontakoz­tatására csak a következő években kerül sor. Természetszerűen ennek a politikának nemcsak gazda­sági kihatásai vannak. Stra­tégiai és hatalmi szempont­ból a legvilágosabb megnyil­vánulása, hogy a kínai kül­politika ma mindenütt, ahol ez Peking legközvetlenebb hatalmi érdekeit nem sérti, az amerikai megszálló erők további fenntartása mellett száll síkra. Az indokínai fél­szigeten természetesen nem ez a helyzet, mert ezt tör­ténelmileg Peking a maga érdekterületének tekinti. Egy­értelműen az amerikai csa­patok állomásoztatása mel­lett foglalt állást azonban Kí­na Japán és a nyugat-euró­pai országok viszonylatában; Csi Peng-fej kínai külügymi­niszter 1973 júniusában tett londoni és párizsi látogatása során nyíltan felhívta part­nereinek figyelmét arra, hogy „az amerikai erők . .sszavo- nása a Nyugat-Európa felet­ti szovjet befolyás veszélyét eredményezné”. Csou En-íaj a legutóbb Pekingbe látoga­tó amerikai kongresszusi kép­viselőknek nem kevésbé nyíl­tan azt ajánlotta: ne vonják ki az amerikai haditengeré­szeti és légierőket a Csendes­óceán és a Délkelet-Ázsia térségében lévő támaszpon­tokról. A kínai külpolitikának ter­mészetesen számolnia kell azzal, hogy „nincs egyedül a sakktáblán”, s hogy az Egye­sült Államoknak a Szovjet­unióhoz fűződő viszonya meg­javításához rendkívüli érde­kei fűződnek. Ennek megfe­lelően különös erővel kon­centrálja erőfeszítéseit a nyu­gat-európai „közbeeső zóna” országaival fenntartott kap­csolatokra. Csou En-laj már májusban sietett kijelenteni, hogy Kína feltétlenül kap­csolatokat kíván teremteni a Közös Piaccal. Ezzel egymő- ben tárgyalásokat kezdtek brit harci repülőgépek vásár­lásáról. Sőt, odáig mentek, hogy Brandt „keleti politiká­ját” elítélve, a legszélsősége­sebb nyugatnémet jobboldal­lal működtek együtt. Május­ban a Zsenmin Zsipao fő- szerkesztője Strauss-szal folytatott megbeszélésén lánd­zsát tört az Odera-Neisse ha­tár és a két német állam kö­zötti határ „nyitva tartása” mellett, és gyakorlatilag he­lyeselte Strauss vonalát: az NDK „bekebelezését” Nyu- gat-Németország által. E vázlatos kép is jelzi, hogy Peking a tőkésvilág egé­szével szemben alapvetően módosította politikáját. Az Egyesült Államokhoz, mint „nem fő ellenségként keze­lendő szuperhatalomhoz” kö­zeledik. Ugyanakkor pedig minden erővel igyekszik fej­leszteni kapcsolatait az első „közbeeső zóna” elmélete alapján Nyugat-Európa fej­lett tőkésországaival és Ja­pánnal. Chilei jelentés Lemondott a hadügymfnfszter európai (Folytatjuk) V. jegorov dokumentumregényei Fordította: havas ervin A szálaik SschUnhawscto iá homokhoz vezefwtek Koszigfn—Maurer tanácskozás Alekszej Koszigin szovjet, és Ion Gheorghe Maurer ro­mán miniszterelnök pénteken találkozott a Kremlben és tárgyszerű baráti légkörben áttekintette a két ország 1976-tól 80-ig tartó ötéves tervei egyeztetésének főbb irányait. A két kormányfő megvitatta a szovjet—román együttműködés és a gazda­ságfejlesztési tervek egyezte­tésének különböző kérdéseit, valamint véleményt cserélt az 1973—74. évi szovjet—ro­mán árucsere-forgalom növe­lésének lehetőségeiről. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya támo­gatja a Laoszi H as Front, a Laoszi Nemzeti Egyetértés kormányának létrehozásával és a béke megteremtésével kapcsolatos álláspontját — állapítja meg a VDK kül­ügyminisztériumának Hanoi­ban közzétett nyilatkozata. A nyilatkozat elítéli a laoszi jobboldali erőket, ame­Koszigin és Maurer ki­nyilvánították azt az eltö­kéltségüket, hogy továbbfej­lesztik a mindenoldalú együttműködést és megvaló­sítják a szocialista gazdasá­gi integrációt az SZKP KB és az RKP KB, valamint a két kormány határozatainak szellemében. Ion Gheorghe Maurer ro­mán miniszterelnök hivatalos látogatását befejezve, délután hazautazott Bukarestbe. A vnukovói repülőtéren Alek­szej Koszigin szovjet kor­mányfő búcsúztatta. lyek a thaiföldi reakciósok­kal összefogva megpróbáltak államcsínyt végrehajtani Vi- entiane-ban. A VDK kormá­nya úgy tartja, hogy egy ilyen államcsinykísérlet lehe­tősége összefügg a vientia- nei kormány halogató takti­kájával, amellyel lassítja a laoszi hazafias erőkkel foly­tatott párbeszédet. 24. „DEMORALIZÁLNI A LAKOSSÁGOT!” Félretéve a levelet, Jakov elhatározta, hogy felhívja Ku­li jevet, bejelenti: elkészült a beadvánnyal, a kagylót azon­ban nem vették föl. „Tele vannak sürgős mun­kával” — gondolta irigyked­ve. Kínzó erővel lepte meg a vágy, hogy ő is a csekisták között lehessen. Az egyedüllét kezdett elvi­selhetetlenné válni a számá­ra. Nem birta tovább, elment hazulról. A Kereskedő utca a házak szép, rendezett sorá­val, az első pillantásra mint­ha a szokásos életét élte volna e késői órákban. Egy kis figyelemmel azonban ér­zékelni lehetett, hogy. az ag­godalommal vegyes izgalom, amit a rettenetes hír kivál­tott, még nem csitult el. Az utcákról eltűntek a gond nélkül csatangoló fiatalok Sötét ablakot alig lehelet lát­ni; a lakásokban a legújabb eseményeket vitatták. A járó­kelők gondterhelten mélyed- tek magukba, mindenkinek akadt valami sürgős dolga a háborúval kapcsolatban. Ja­kov megértette, hogy az 5 hely­zete is gyökeresen megválto­zott. Még nem ért e gondola­tok végére, amikor szinte a földből kinőve Bezrukov állt előtte. — Üdvözlöm, Jakov Vaszil­jevics. Mit szól hozzá?! Nem­sokára ismét szabad emberek leszünk, — súgta neki, könyö­két szorongatva. Szergejev megremegett, mintha egy nyálkás varan- gyosbéka ért volna a testéhez, s csak nehezen tudott ural­kodni magán, nehogy ököllel e korcs képébe vágjon. — Igen, óriási esemény ez életünkben — mondta nagy nehezen. Az időpont a legal­kalmatlanabbnak látszott a Bezrukowal való beszélgetés­re. — Megérti, hogy nem tud­tam tovább várni, azonnal magához siettem. Azt hiszem, most nyakig leszünk a mun­kában, Jakov Vasziljevics, csak győzzük idővel! — így van. Most külösen nagy felelősség hárul ránk. — De vajon nem hívnak-e be a hadseregbe? — Egyszerre nem képesek mindenkit behívni. Van egy ismerősöm a Hadügyi Nép­biztosságon, megpróbálok csinálni valamit. — Kérem rá, Jakov Va­sziljevics, mert he elvisznek, minden elveszett. — Ne izgassa magát. Áll­jon készen a feladat teljesí­tésére. Csak akkor látogas­son meg, ha feltétlenül szük­séges. Ha majd kell, megke­resem magát. Bezrukov elköszönt. Ja­kov pedig hazatért. Éjjel iz­gatottan váipta a teheráni rá­dióadást. Sikerült felvennie a rejt jelzett szöveget. Most is rövid volt, mint máskor, de világosan kifejezte: a néme­tek számára eljött a cselek­vés ideje. A távirat konkrét utasítást is tartalmazott. „Mindenkit köszöntünk a nagy hadjárat kezdetén, amit a Führer lángesze vezé­rel. Valamennyiünknek hoz­zá kell járulnunk a gyors győzelemhez. Legfontosabb — az ellenség hátországának demoralizálása. Első konkrét feladatuk egy bakui olajfel­dolgozó megsemmisítése. A végrehajtással Ivadékot .bíz­zák meg. Az eredményt és a lakosságra tett hatását je­lentsék, Arbab”. Jakov mégegyszer elolvas­ta a táviratot és az asztalra dobta. „Jól kigondolták. De megengedhető-e, hogy ilyen időkben akár csak ef}v napra is kiessen valamelyik gyár termelése?! És hol a kiút, hogy önmagát se leplezze le, s a németek akcióját is meg­hiúsítsa?” MOSZKVA IGENT MOND A háború mindenre rá­nyomta sötét bélyegét, még Kulijevék lakására is. Irán­ba utazása előtt Szergejev gyakran megfordult itt — az egykor kedves-vidám szo­bák most szomorúan hallgat­tak. A fekete papírral be­vont abl lkok sötét üregek­nek tetszettek a lámpák is halványabb fénnyel világí­tottak. Az otthonban csend honolt, hiányzott Szura csi­lingelő hangja, akit Zaka- táliba vittek a nagymamá­jához. Szergejev belépett a vendégszobába, ahol Rum­jancev és Kulijev már javá­ban beszélgettek valamiről, — Bemutatom Jakov Va- sziljevicset — mondta Kuli-, jev Rumjancevnek. — Sokat hallottam magá­ról, Jakov Vasziljevics. Fog­laljon helyet, ismerkedjünk meg közelebbről. Örömmel közölhetem, hogy Moszkva jóváhagyta javaslatunkat: nemsokára ismét a biztonsági szolgálatban dolgozhat. Előbb, természetesen be kell fejez­nünk azt az ügyet, amellyel foglalkozik. Egyetértünk? — Hogyne, Szergej Vlagyi- mirovics. Adja át köszönete­met a népbiztosnak! Szergejev erősen megszo­rította Kulijev karját. Tudta, hogy jelentős része van az ügyben. Kopogtattak az ajtón, Ku­lijev felesége, egy fiatalos, csinos asszony teát hozott a vendégeknek. Hangtalanul köszöntötte őket, s a tálcát az asztalra helyezve, azonnal tá­vozott, hogy ne zavarja a hivatalos beszélgetést. Ku­lijev leemelte a csészéket, s s mentegetőzve elmosolyo­dott: — Cukor nincs. — A szállítmányokat —■ nemcsak cukrot — lefoglalták a hadseregnek — jegyezte meg Rumjancev. — Ezentúl első a front. Nos, először azt beszéljük meg, hogy állunk a Schönhausen-problémával. Mi legyen a következő lépé­sünk? (Folytatjuk) VDK- nyilatkozat Laosszal kapcsolatban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents