Kelet-Magyarország, 1973. augusztus (33. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-03 / 180. szám
1973. augusztus 3. KEtET-MAGYARORSZÁtíí i "<ÁM Megosztani a feladatokat A MEZŐGÉP NYÍRBÁTORI GYÁREGYSÉGÉBEN az idén 20 millió forint értékű alkatrészt gyártanak mezőgazdasági gépekhez. Képünk: Vislóczki Tivadar esztergályos RSNÁ permetezőgép tengelyhüvelyének megmunkálását végzi. (Elek Emil felvétele) Kereszt helyett aláírás Iskola a munkásszálláson AMIKOR A VÁLLALAT IGAZGATÓJA elővette a naptárt, s megmutatta a bejegyzéseket, mikor, hol, ki várja, milyen tanácskozásokra kell készülnie, hová, milyen „napirendet” készíteni, megdöbbentem. Mikor pihen ez az ember? És egyáltalán: mikor és mennyi ideje van a felkészülésre? Bírja-e? S ha igen, meddig? Csodálni való-e, hogy idegesek, türelmetlenek vagyunk? Pedig a magyar közmondás azt tartja, hogy nyugalom a hosszú élet titka. „Választhat az ember” — mondta egyik ismerősöm. „Vagy hetenként egy-egy ta- sak Seduxen, vagy a kapálás, a szabad levegő, fizikai kikapcsolódás.” Utóbbi jobb gyógymód. Idegesek, ingerültek az emberek, különösen azok, akiknek „sok” van a vállukon. Valósággal mérgezik környezetüket. Otthon is, a munkahelyen is. Lehet-e ezen vá Itoztatni ? Vajon tekintettel vagyunk-e egymásra? Bele- kéozeljük-e, vagy bele tudjuk-e képzelni magunkat egyáltalán egy-egy elfoglalt vezető helyébe? Mert innen, az élet másik oldaláról köny- nyebb megítélni az igazgató, a tsz-elnök, a főmérnök, a párttitkár helyzetét. S vannak, akik még ki is jelentik: „Könnyű nekik, egész nap nem csinálnak semmit.” Ha semmi az üzem, a pártszer- vezet vezetése, a munka- és üzemszervezés, gondoskodás a munkáról, anyagellátásról, a kellő, kellemes hangulat biztosítása, a partnerekkel való kapcsolat, a szocialista verseny szervezése, hogy minden hónapban meglegyen a kenyérre való, a fizetés, hogy biztosítva legyen az üdülőjegy, az üzemi konyhán az étkezés, az üzemorvosi ellátás, hogy gondoskodás történjen a kismamákról, a fiatalokról, akkor erre csak azt lehet mondani: baj van a szemlélettel, félreértelmezik a vezetéssel járó gondokat, felelősséget. nyugodt-e az Alma annak a munkásnak, aki becsülettel elvégezte a munkáját? Boldog, s elégedett az az esztergályos, marós, lakatos, aki az exportra készülő munkadarabot sikerrel megmunkálta. Örömét leli az üdülőjegyben a sokcsaládos munkás, s hálás, mert sikerül együtt tölteni a szabadságát családjával a Balaton mellett. Ezek erőt, bíztatást adnak az igazgatónak, a párttitkárnak, az szb-titkámak. De nekik nem csupán a ki- elégítettekkel kell törődniük. Nemcsak azokkal, akiknek örömük, boldogságuk van hanem főleg azokkal, akik gondokkal, problémákkal küzdenek. Kit keresnek, kihez fordulnak az üzemben? Mindenki csak az igazgatót, csak a párttitkárt, csak az szb-tit- kárt keresi. Mindenki elsősorban csak velük akar beszélni. Lehetséges ez? ök tudnak-e, képesek-e egyáltalán élni? Van-e, jut-e idejük rá? Hogyan lehet megszervezni, hogy jusson idő a sok tanácskozásra, az üzem vezetésére, az üzem- és munkaszervezésre, az emberekkel való foglalkozásra is? Ismerek olyan igazgatót, aki úgy hajtja pihenőre esténként fejét, hogy ágya mellett a széken ott van a toll, a jegyzetfüzet, s ha valami fontos elintézni való eszébe jut, felkel és feljegyzi. Van aztán olyan igazgató, aki nem bízik a helyettesében, vagy helyetteseiben, s minden fontos dolgot maga akar elintézni. Az ő feje felett összecsapnak a hullámok. Ideges, állandóan ingerült, s nem tudja, miért van kiborulva. Akad aztán olyan vezető is, akit cseppet sem izgat, mi van az üzemben, mi történik körülötte. Olyan is ez az üzem. OTT KEZDŐDIK A KORSZERŰ VEZETÉS, amikor helyes munka-, vezetési és életritmust próbálunk kialakítani. Az üzem- és munka- szervezés a termelés fontos emelője. Ez viszont ott kezdődik, amikor a vezető képes a maga munkáját, idejét megszervezni, beosztani, erejét tudatosan, célszerűen úgy felhasználni, hogy képes legyen a regenerálódásra, s minél kevesebb nyugtatóval, idegcsillapítóval, s mind több kikapcsolódással, hob- byval vezetni, irányítani. Ha úgy tetszik könnyedén, de mégis felelősségteljesen. Ehhez ^ az egész kollektívának hozzá kell járulnia. Ez az érdeke vezetőknek, dolgozóknak egyaránt. Van ahol maguk a munkások, az egész kollektíva járul hozzá e vezetésii stílus kialakításához. És ez a helyes. Ki kell alakítani azt a fajta felelősségtudatot, mondhatni: tulajdonosi érzést a munkásokban, hogy ezzel képesek legyenek élni, hogy a vezetésnek aktív szereplőjévé, részesévé tudjanak válni. Akarják-e ezt a vállalatok vezetői? Ott, ahol felismerték a szocialista demokrácia lényegét, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy a munkás részesévé, alkotó formálójává váljék ennek a szellemnek, e légkör megteremtésének, kialakult a helyes tulajdonosi szemlélet, s a vezetőknek könnyebb a helyzetük, nincs annyi teher rajtuk, kevesebb idegcsillapí- tóval élnek. Ahol viszont helytelenül értelmezik a vezetést, nem osztják meg okosan, bízva a beosztottak önállóságában, hanem privilégiumnak fogják fel, ott csírájában sem él a szocialista demokrácia, ott a vezetők bizalmatlansága övezi az embereket, mérgezett a légkör. Ott a vezető is „öli” magát, pusztítja idegeit, de sorvasztja maga körül a bizalmat is. VITA FOLYIK NAPJAINKBAN arról, mit is értünk közéletiségen. Ennek egyik fontos eleme az, hogy minél aktívabban részt veszünk munkahelyünk életének alakításában, formálásában, a szocialista tulajdonosi szemlélet formálásában, terjesztésében. Igyekszünk példát mutatni, s helytállni. Persze ez igény és igényesség kérdése is. És az a kérdés, hogy igényli-e a vezető, vagy sem. Ha -igen, milyen mértékben. S mi akarjuk-e? Van-e bennünk arra igény, hogy ne csak részt vállaljunk, hanem részt is követeljünk ebből a szolgálatból. Nem csak azért, mert ezzel a vezetés munkáját könnyít- jük, hanem a magunk életét- munkáját is. Jobban tekintettel tudunk lenni egymásra, s ezzel a humánus magatartásunkkal, felfogásunkkal, viselkedésünkkel, szocialista erkölcsi normáink érvényesítésével hozzá tudunk járulni embertársaink — a vezetők — és a magunk munkájának, életének megkönnyítéséhez. Ezt kívánni nem elég. Akarni is kell. A hatalmas, félig kész épületben 2 év múlva orvosok, laboránsok és ápolónők dolgoznak majd. Most kőművesek, ácsok és kubikosok munkájától hangosak az emeletek. Ez az épület lesz megyénk legszebb és legmodernebb kórháza. A Szabolcs megyéi Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak itt remek munkát kell végezni, mert a kisvárdaiak máris figyelemmel kísérik, hogyan formálódik leendő büszkeségük. Az építők ezzel a kórházzal is vizsgáznak az orvosok, a betegek és a közvélemény előtt. De ha nem jön a miniszteri utasítás, akkor lehet, hogy nem vizsgáznak az iskolákban, mert oda egyre kevesebben jelentkeznek. Pedig a vállalat fizikai dolgozóinak több mint 40 százaléka nem végzte el a 8 általános iskoláé. S ez, sajnos, meg; mutatkozik a munkafegyelmen és a technológiai fegyelmen is. A kórház építésénél is jelentős számú betanított munkás szakmunkát végez, mert nincs elé" szakmunkás és sok embert — hiába jelentkezik — nem küldhetnek szakmát tanulni — mert nincs meg a 8 osztálya. Ha kedvezőek a feltételek Ezért is látott napvilágot július elsején az építésügyi és városfejlesztési miniszter utasítása, amely szerint a tárcához tartozó vállalatok igazgatói kötelesek a dolgozók képzéséről és továbbképzéséről tervet készíteni, s a terv végrehajtásáért is az igazgatókat teszik felelőssé. Hasznos és sürgető utasítás ez, de csak a dolgozók akaratával, segítségével lehet végrehajtani. Azért jöttünk ide, hogy megtudjuk: milyen a dolgozók akarata, s hogyan segítenének a vállalat káderpolitikáján és saját helyzetükön? A dolgozók egy része már tud az utasításról, arról, hogy a vállalatnál a közeljövőben elkészül az említett terv és arról, hogy szeptembertől a Művelődésügyi Minisztérium utasítására csökkentik a tananyagot a dolgozók esti és levelező iskoláiban. A SZÁÉV az épülő kórház melletti munkásszállón megfelelő jelentkezés esetén esti oktatást szervez, gondoskodik a közeli falvakban lakók hazaszállításáról is. A kedvező, a kínálkozó lehetőségekre mit mond például Pető Sándor kubikos? — Negyvenéves vagyok és párttag. Pártgyűléseken is napirenden van a tanulás, de eddig nehézségeim voltak, nem tudtam a 6 osztályomat sem igazolni, mert a háború alatt eltűntek a papírjaim. Ha valóban ilyen kedvezőek a feltételek és tanulás után hazavisznek laskodi lakásomra, akkor vállalom a tanulást. Egyrészt azért, mert 8 osztályt végzett fiam is a brigádban dolgozik és ő bizonyos dolgokról többet tud mint én. Szakmát már nem tanulok, maradok a lapátnyél mellett, így fizetésem nem lesz több, de belátom, hogy tőlem elvárható a tanulás. „Szakmái akarok szerezni..." Pető Károly erős fizikumú, 25 éves fiatalember, abbahagyja a föld döngölését, tarkójára tolja svájci sapkáját és így vélekedik: — Jókor jöttek ezek az utasítások. Mert 8 osztály nélkül már semmilyen szakmát nem lehet szerezni, még gépkezelőit sem. Én pedig 30 éves koromra szakmát akarok szerezni, de azonkívül is hasznát vehetem a a tanulásnak, mint ahogy munkatársam, Kiss András is hasznát veheti, aki munka mellett tavaly szerezte meg a 8. osztályt és azt mondta, hogy nem is volt nehéz. Szenes András 22 éves, annak idején kimaradt a 8. osztályból, de munka mellett pótolta az elmaradást. — Megérte? — Feltétlenül. Igaz, hogy anyagi előnyöm még nincs a tanulásból. A vállalatnál kevés lehetőség van szakmát tanulni, több betanított munkást és szakmunkást is lehetne itt képezni, úgy, mint a pesti építőipari vállalatoknál. Nem a lapátnyéltől akarok menekülni, de értékesebb munkát szeretnék végezni és többet akarok keresni szakmunkásként. A művezetővel magyarázzuk a fiatalembernek, hogy a miniszteri utasítás a szakmai képzésre is vonatkozik. Eddig is lehetett szakmát tanulni a vállalatnál, ha igazolták, hogy az illető 2, vagy 3 éve szakmunkát végez, vagy betanított munkásként dolgozik. A 40 éves Szűcs József is így szerzett itt szakmunkás-bizonyítványt tavaly, miután elvégezte a 7., 8. osztályt. Ö 15 éve végez ácsmunkát, tanulását kollégái és a mweaetők is segítették. De Szenes András aggodalma jogos, hiszen ő csak arról kaphat igazolást, hogy 3 éve segédmunkás, illetve kubikos. Reméljük még így is tanulhat szakmát — részben az utasítás segítségével. A kórháztól néhány száz méterre a villamosszigetelő gyárat építik a SZÁÉV dolgozói. Itt találjuk Rendes István művezetőt, akit csak Pista bácsinak szólítanak. A 37 éves művezető jövőbe érettségizik a gimnázium levelező tagozatán. Mint mondja, tanulni sohasem késő. Megállunk a huzatos folyosón, ahol kisebb a zaj és így folytatja: — Kár, hoev nem minden munkás így fogja fel. Tapasztalatból mondom: aki többet tanult, annak kevesebbszer kell magyarázni a munkát, az egy szóból is ért. A fejlődő technika, a fejlődő technológia mellett a segédmunkásoknak is fejlődniük kell. Egyik segédmunkás eddig keresztet tett a fizetési jegyzékre, most tanítom nevének leírására. Étkezdéből tanterem Lakatos István segédmunkás téglát cipel mellettünk. Megállítjuk, s elmondja, hogy szülei még putriban laktak, nyolcán vannak testvérek, azért biztatás nélkül is elvégzi a 8. osztályt (a hetedik már megvan) és szakmát tanul, „ha a bicskám beletörik, akkor is”. Bocskai Gyula kőművesmester hiába az ötvenhez közeledik, a kedvező feltételek mellett vállalja az ilyen korban már nem is köny- nyű tanulást. A kisvárdai munkásszállás melletti étkezde percek alatt átalakítható tanteremmé, nyugodt körülmények között tanulhatnak itt az „öreg” diákok. Szűcs Géza, a városi tanács művelődési osztályának vezetője azt mondja, ha lesz elég jelentkező, akkor szeptembertől a pedagógusok — lehet, hogy a 4-es számú iskola pedagógusai — örömmel vállalják a vállalat dolgozóinak tanítását. Persze a tanítás és a tanulás feltételeit a vállalat vezetőinek és dolgozóinak kell biztosítani. De mindenekelőtt azt várják a pedagógusok és a vállalat vezetői, hogy. a munkásszálló lakói és a hazajárók közül is egyre többen cseréljék fel az esti kártyázást, szórakozást a tanulás gondjával, a tudás örömével. Wa&rádí Lajos Farkas Kálmán Közös vacsora A két szomszéd szótlanul lépegetett. Ha már így kell lennie, szembenézni egymással, ám legyen. Haragnak még nem mondható helyzetükben történt az elhatározás, bízzák a hivatalos személyre a döntést. Biztosan igazságos lesz, abban megnyugszanak. Tisztességgel kopogtak a nagyközségi tanács szabálysértési referensének ajtaján. A hivatali fiatalasszony hellyel kínálta a két szomszédot. Aztán érdeklődve szólt, mondják el mi járatban vannak. Egy ideig még hallgatott a két ember. Töprengve pislogtak egymásra. Körülbelül egyidősök, jó öt évtizede élnek egymás mellett. Soha nem volt még köztük haragos szóváltás. Most se szeretnék. ha valamiképp odáig fajulna a dolog. Épp ezért jelentek meg, közös akarattal. Egyikőjük végre megszólalt. Mert mégis csak ő a kárvallott. És mondja a „tényállást”. Étkezési tököt vetett a felesége a kertbe, a néhány sor burgonya közé, mert attól, ugyebár, megteremhet a burgonya. Köztes növény *az, semmit sem akadályoz. No de, mi történik, mikor kelni kezd. A szomszédék gyöngytyúkcsapatában van egy rettenetesen ravasz. Az átkapott az ő kertjükbe. Mert bizony, jól repül a gyöngytyúk. Nem akadály annak a kétméternyi magas drótkerítés sem. És, nem lehet mindig a kerten az ember szeme. Kiszedte a kelő tököt. Mind egy szálig, tőről tőre járva. Jó csemegének találhatta a zsenge hajtást. Még a kinyílt magot is felkaparta. Nem maradt egy szál tök. No már most mi legyen, mi lehet? Ha nem is égbe kiált a kár, a veszteség megvan. Attól pedig már régebbi jó szomszédok, hogy szándékos kárt, nézeteltérést okozzanak maguknak. A szabálysértési előadó valóban nem is lát nagy dolgot az egészben. Azzal kezdi, ami elsődleges dolga: tényleg nem engedni elfajulásra az ügyet. Békítésre szólít. Értik ők ezt. Épp így gondolnák — vette át a szót a másik szomszéd. Nem is látszik az egészben semmi különös. Be lehet vetni újra a burgonya közeit. Van még mag. De ez már később kel. Ha száraz lesz az időjárás, megsínyli az elkésett vetés. Nem hoz olyan szép termést, mint amit az első tervektől várni lehetett volna. Meg, ki felel érte, nem szedi-e ki azt is az a ravasz tyúk? Ö pedig nyugodt lelkiismeretet akar. Mákszemnyit se rövidüljön a szomszéd. Hát éppen ezért jöttek volna, ebben tegyen igazságot a hivatal. Végtelenül egyszerű dolognak látszik az egész. Mégis, hogy mit mondjon? Töprengésbe ejti az ügyintézőt. Végül, jobb válasz híján, arra kéri a két bácsit, egyezzenek meg a továbbiakra is egymás közt. Vállukat rántva, még mindig töprengő tekintettel állt fel a két szomszéd. Távozáskor illedelmesen köszöntek. Délután, a hivatal zárása előtt pár perccel visszatért a tanácsházára a két szomszéd egyike. A gyöngytyúk gazdája. A szabálysértési előadó nem tudta mire vélni az újabb látogatást. Ugyan mi történhetett? A délelőtt töprengő ember most mosolyog. És magyarázza is mindjárt, megfogadták a hivatalos szót. Végleg egyenesbe jöttek egymás közt. Levágatta feleségével azt a ravasz, a szomszédék kertjébe átjáró gyöngytyúkot. Legyen áldozata a további jóbarátságnak. Közös vacsora lesz. Jut belőle a szomszé- déknak is. Ezért tért vissza, az elintézést bejelenteni. Asztalos Bálint
