Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-01 / 152. szám

í

VÁROSKÉP — JELEN ES MÜLT. Felvételűnk a nyíregyházi Korányi Frigyes utca házairól készült. (Elek Emil felvételei .....................— .......... ' -------- ■ .......— ..................

Az olvasó népért

AZ OLVASÓ NÉPÉRT mozgalom első országos tanácskozására az ötéves évforduló adott alkalmat, helyesebben a tapasztalatok kicserélésének szüksége, mégpedig moijt. miután a mozgalom az indító és felnövelő írószövetségtől átkerült a Hazafias Népfront tágabb hatáskörébe. A nyíregyházi tanácskozás másfél napjának még legfontosabb gondolatait is nehezen tömöríthetjük újságcikkben. A népfront a teljes jegyzőkönyvet megjelenteti majd a mozgalom mindinkább növekvő tábora számára; a derűs, baráti légkört viszont Darvas József megjegyzése jellemzi. Eszerint a kezdet olyan volt, mint Illyés Ozorai példájának egyik jelenete, amikor a honvédek folyton körbe járnak a hegyen, azt a hitet keltetvén, hogy igen sokan vannak. Ebben a mozgalomban is az írószövetség vezetői és néhány lelkes könyvtáros járták körül a honi tájakat, mozgolódásuk zajából sokaságot lehetett sejteni, pedig a sereglés apránként kezdődött, s menet közben növekedett csak. Időközben azonban szerte az országban sokan hallották meg a hívó szót, s az önálló kezdemények, jó ötletek nyomán eredmények születtek. Ezeknek összekapcsolására ma már nem elég néhány fáradhatatlan embernek — elsősorban Fábián Zoltánnak, az írószövetség titkárának •— egész országot átívelő szervezőkészsége.

A tréfás biztatás célja, hogy az „ozorai helyzet” valóban megszűnjék, s a mozgalom, mely hosszú-távon és sokféle módon szolgálja népünk művelődésének ügyét, szétágazzék és megerősödjék. A tanácskozás tehát a vissza- és előretekintés alkalma volt, az elvégzett munka mérlege, s a további célok toetá. jolása

A fél évtizeddel ezelőtti indulást felismerés és szükség sürgette: felismerése annak, hogy — félre az illúziókkal! — még nem vagyunk olvasó nép; s azonkívül az új gazdasági mechanizmus nagyfokú decentra- lizálódást hozott magával, a tanácsok önállóságát is, így az általuk fenntartott könyvtárak anyagi helyzetének teljes függőségét», olykor háttérbe szorulásukat más helyi szükségletek mögött

NEM VÉL.ETEEN, hogy a mozgalom legfőbb szövetségesei a könyvtárosok lettek, hiszen ők észlelték leghamarább a beszerzési keretek szűkülését, s ők látták legjobban, milyen mértékben nélkülözik egyes rétegek a művelődés legfőbb eszközét, a könyvet. Akciókat szerveztek tehát (pl. „Az első könyv házhoz megy”, „Úttörők az olvasó népért”), amelyekhez felhasználták a gyermekek könyvszeretetét és tettrekésaségét, hogy a felnőtteket ellássák, nekik könyvet vigyenek, hiszen sok ember akad még, aki restell betérni a könyvtárba, idejéből sem futja talán, vagy csak akkor kap kedvet az olvasásra, ha elébe tesznek egy vonzó és érdekes olvasmányt.

Sokfelé megalakultak a helyi művelődési munkaközösségek a társadalmi erők .mozgósításának és összekapcsolásának céljával a kultúra minden területén munkálkodva; a helytörténeti szakkörök, s a különféle klubok, kis közösségek — az érdeklődés sokfélesége szerint.

És lezajlottak olvasó versenyek, pályázatok is, mint pl. a „Kell a jó könyv”, s az „Olvasó ifjúság” címűek, melyekhez hasonlót tervez a KISZ és a honvédség a felszabadulás harmincadik évfordulójára a „Ha- zafiság és honvédelem” tárgykörében.

A mozgalom eredményei között könyvelhetjük el, hogy a parasztság egy főre, egy évre jutó könyvvásárlása kimozdult a holtpontról: az öt évvel ezelőtti három forintról tizennégy forintra emelkedett, ami arányában akkor is jelentős, ha a könyvek drágulását is figyelembe vesszük. Annál is inkább, mert a munkásság a harminchárom forintos átlagról csak harminckilenc forintra emelte vásárlását, s az értelmiség a száz-, százhúsz forintos kereten nem változtatott ebben az időszakban. A mozgalom elevensége és hatása, úgy látszik, falun a legerősebb — ott is van iá a legnagyobb szükség.

AZ OLVASÖVA NEVELÉS bonyolult

kérdésköre ezen a tanácskozáson is középpontba került. Mert, amint Németh László írja: „a jő iskola szerepe az, hogy könyvtárra, vagy laboratóriumra készítsen elő” — vagyis állandó önnevelésre, művelésre, holtig tanulásra, hiszen a megállás a visz- szafejlódés kezdetét jelenti.

Ezt a szerepet iskoláink olyannyira nem töltik még be, hogy tizennégy—tizennyolc éves korban az egykor még olvasó gyermekek fele is elszokik a könyvtől. Sokféle oka van ennek, de a legnyomósabbak: a megfelelő iskolai könyvtárak hiánya, az oktatás egykönyves, tényközlő módszere, mely nem épít az önálló tájékozódásra és a vitákon érlelődő tudásra (akadnak még — sajnos — pedagógusok, akik leckefelmondó gépet látnak a diákban, a véleményére pedig nem kiváncsiak) ; végül az anyanyelvi és irodalmi oktatás háttérbe szorítottsága, az utóbbi sem óraszámban, sem a tanítás intenzitásában nem kapja meg méltó helyét. Pedig anyanyelvi kultúra hiányában, olvasmányokon edzett gondolkodás nélkül a diák a maga szakmájának könyveit sem fogja kézbe venni. A jelenleg folyó tananyagcsökkentés is csak akkor éri el a kívánt hatást, ha ugyanakkor lehetővé tesszük az egyéni önművelést, s ezt elősegítő, a könyvtárhasználat alapismereteit is tanítjuk.

A tanyai kollégiumok megdöbbentő könyvtelensége ösztönözte a Szabad Föld szerkesztőségét, hogy elindítsa a „Könyvet ■?. pusztai diákoknak” elnevezésű gyűjtőakcióját. Az akció eddig már negyedmillió forint értékű könyvet juttatott a pusztai diákoknak, s az átadáskor mindig meghívták az illetékes tanács vezetőit, mintegy biztatásként; a könyvtár ugyanis nem szerkezet, mint a rádió vagy a televízió, hanem organizmus, amelynek élnie kell, hogy hatni tudjon, élni pedig csak bizonyos létfeltételek Között tud: ha szüntelenül gyarapodó állománya, helyisége és szakképzett könyvtárosa van — az életben tartás mindenképp a tanácsra vár.

Az Olvasó népért mozgalom a maga sajátos eszközeivel is segíteni próbálta az iskolákban oly problematikusait folyó olvasó- nevelést, ezért szervezett a tavaszi szünetben több helyen fiatal írók vezetésével olvasótáborokat. gyermek könyvheteket, s ezért rt*dftotta meg a mozgalom egyik legfőbb erősségét jelentő Szegedi Tanárképző Főiskola támogatásával a Kincskereső című ifjúsági irodalmi folyóiratot.

A TANÁCSKOZÁSON többször elhangzott, hogy az anyanyelvi és irodalmi nevelésben is egy „új Kodályra”, vagy legalább Kodály-módszerre volna szükség. A pedagógusok és könyvtárosok találták meg a választ* a népköltészetre sokkal inkább építeni kellene, mint eddig, „síppal, dobbal, nádi muzsikával”, a művészeti tárgyak öss zek a pc so I ásá- val és a fantázia szabad szárnyalásával ma- , gunk is megteremthetnénk ezt az .Irodalmi Kodály-módszert.”

Szó esett ezúttal is a „Gutenberg galaká szis alkonyáról”, de optimista módon: tények és számok cáfolják a könyvet a mozgóképtől féltő aggodalmat. (Az elmúlt évt>4 zed során kétszeresére emelkedett a könyv-# vásárlás összege; a rendszeres olvasók szá-í; ma éppen duplája a negyedszázad előttinek® igaz viszont, hogy a tv megjelenése óta olvasásra fordított idő negyven százalékkal. csökkent, s az óvodás gyermekek panaszol- ‘ ják, hogy szüleik csak hétfőn este mesélnél» nekik...) Pszichológiai tény az is, hogy bá# információt igen, de maradandó tudást m mozgó kép nem tud adni, mert az emlékezet nem őrzi meg úgy, mint az olvasottakat!

Az eredményekre visszapillantva az elégedettség kísértésének árnyékát is elűzte a fiatal írók nevében felszólaló Marosi Gyulai az egyik idei olvasótábor vezetője, aki a* ifjúság jogos türelmetlenségével, drámai erőé vei és korára jellemző hévvel hirdette: „egy nyugodt pillanatunk sem lehet, amíg arra kell gondolnunk, hogy lakosságunk fele, ötmillió ember, sohasem vesz könyvet a kezébe! Az Olvasó népért mozgalom a második nagy csatát hirdeti meg az analfabétianua ellen, mert analfabétizmus ez is, csak másféle. A betűvetés megtanítása után most már olvasni is meg kell tanítanunk az egész népet: enélkül nincs sokoldalúan képzett, szocialista ember!”

Egyetértve ebben, új tettekre készen indult útjára a tanácskozás háromszáz részt? tevője»Vasárnapi melléklet