Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-06 / 156. szám

B?5. jSTÍtus S. iW-W-MAGYARORSZÄS f. óTStf JEGYZETEK Felelősség az ifjúságért AZ UTÖBBI HETEKBEN MEGYÉNK SZAKMUNKÁSKÉPZŐ intézeteiben több ezer fiatal ballagott szép ünnepségek kereté­ben. Ezt követően tettek vizsgát a választott szakmákból, s csaknem kivétel nélkül július elején kezdték el a dolgos munkáséletet. Egy részük a gyakorlatot adó üzemben marad, má­sok nyilván a változatosságot választják: mindjárt más munkahelyen kezdenek, mint legifjabb szakmunkások. Ez a valóság „je­lez” néhány, eddigi tapasztalati észrevételt. Mindenekelőtt tudomásul kell venni, hogy a kezdő szakmunkások már nem tanuló, hanem dolgozó ifjú emberek. De azonnal nem válhatnak felnőtt, öntudatos dolgozók­ká. Éppen ezért nagy türelemmel, megértés­sel kell foglalkozni velük, hogy valóban szak­ma- és munkaszerető emberekké váljanak. Elsősorban azért — mondjuk ki bátran —, hogy betöltsék osztályhelyzetükből faka­dó hivatásukat. Iparilag elmaradott me­gyénkben erre kétszeresen szükség van. Poli­tikai nevelő munkával, a munkásosztályra jellemző tulajdonságok kibontakoztatásával kell segíteni a munkásifjúság szocialista tu­datának alakítását. Ez a munka akkor ered­ményes. ha érzékenyek vagyunk a fiatalok problémái iránt. Ha nem tűrjük, hogy a párt tapasztalataival és állásfoglalásával (ifjúsági törvény), bárhol és bármikor ellentétesen ítéljék meg a szakmunkásifjúság tevékenysé­gét, magatartását. Itt és ebben van mindjárt nagy feladata a pártszervezeteknek, az üze­mi KISZ-bizottságoknak, szervezeteknek. Hogy nem engedik ki kezükből az értékelés, a szervezeti kezdeményezés lehetőségét. A FELELŐSSÉGET NEM LEHET és hely­telen is volna mindjárt a fiatal szakemberekre hárítani Ebben kezdettől osztozniuk kell a felnőtt korosztállyal. S akkor cselekszenek helyesen, ha választott üzemük, életkezdést jelentő munkahelyük mellett megtalálják a mindig segíteni kész intézményeket, tömeg­szervezeteket, amelyek készek jogos érdekük védelmére, ahol — mintegy kölcsönképpen — maguk is aktív tevékenységet fejthetnek ki. Nem céltalan utalni rá: a hatósági, szer­vezeti és a gazdasági vezetőknek fokozottabban támogatniuk kell az ifjú munkásság minden olyan törekvését és kezdeményezését, amely előmozdítja a népgazdasági célok elérését. A friss tanulmányi élmények, a rugalmas tett­erő nagyszerű alap. Mozgósítására már van­nak figyelemre méltó eredmények megyei szinten is. Több száz ifjúmunkás kapott ed­dig „Kiváló dolgozó” kitüntetést, egyéb jutal­mat, anyagi és erkölcsi elismerést. Mind több a sikeres ifjú szocialista brigádok száma. Nem elég a munkahelynek csupán elven­ni, megnézni bizonyítványukat, letétbe helyez­ni munkakönyvüket. Tudnunk kell, hogy akik most lépnek munkába, nem mentesek külön­féle reményektől, tettrekészségüket valóra váltó szándékoktól. A lehetőségeken belül engedni kell „kifutásukat”. El kell fogadni ér­zékenységüket, tiszta kritikai szellemüket. Aminek értékét az sem csökkenti nullára, ha ezek a fiatalok észrevételeiket, jogos, va­lóságos ítéletüket, sérelmüket esetenként nyegle modorban teszik meg. Az ők értékíté­letük nagyrészt még nem ismer simulékony­ságot, diplomatikus magyarázkodást. De érté­ke annál tisztább. VANNAK ÉS LESZNEK PROBLÉMÁK. Ezekről nyíltan és őszintén kell beszélni. Ám nem elegendő a problémákat, vissszásságo- kat csupán felvetni, mutatni. Megoldásuk, illetve megszüntetésük érdekében minden­képpen cselekedni is kell. Jelentős segítséget nyújt ehhez a párt ifjúságpolitikai határozata s az országgyűlés által megalkotott ifjúsági törvény. Gyakorlati megvalósításuk orosz­lánrésze ez esetben a legifjabb szakmunkáso­kat fogadó és foglalkoztató üzemek, vállala­tok, szövetkezeteknek kell viselni. Asztalos Bálint Mindent az emberért AZ EGYIK MUNKÁS felállt, a következőket kérdezte az igazgatótól: „Végzett-e valamikor igazgató szaktárs' fizikai munkát?“ Egy má­sik a kérdést illetlennek találta.. Illetlenség volt-e? Mindenesetre azt tudni kell, hogy ez a vállalat új, alig három esztendős múltra te­lunt vissza. Nincs még kialakult törzsgárdája, az üzemben dolgozó munkások többsége más vállalattól került ide. Nem ismerhetik közel­ről az Jy: -’iot. Ezek szerint tehát nincs ab­ban semmi különös, ha egy ilyen szokatlan kérdést intéznek az igazgatóhoz. Az igazgató nem furcsállotta a kérdést, és- így válaszolt: „Egy esztendeig dolgoztam fizikai munkásként. De talán nem is erre irá­nyul a szaktárs kérdése. Ha jól értem arra, hogy milyen az én kapcsolatom a dolgozók­kal.” Fején találta a szeget, mert erre való­ban bólogatná, helyeselni kezdtek az emberek. Néhány gondolatot fűzött mondanivaló­iéhoz. „Az a vezető, aki nem becsüli, nem ér­tékeli, hogy csak a teremtő munka hozhat eredményt, növelheti a nemzeti jövedelmet, az nem jó vezető.” Kiegészítésként meg kell jegyeznünk: az ilyen vezető nemcsak a mun­kát, de a munkást sem tudja igazán becsülni. Ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. Most. amikor kezdünk a lényegről: a tömegpolitikai munkáról, az agdtációról hangosabban^ be­szélni ez nagyon lényeges. Egyik vezető kép­letesen fogalmazva így fejezte ki a tömeg- politikai munka lényegét: „A srác papírra való nézés helyett az emberek szemébe néz­zünk.” Életelemévé, vezetési stílusává kell válnia e gyakorlatnak minden vezető részére. Hogy miért? Elsősorban azért, mert politi­kánk emberközpontú, itt minden az emberek érdekében és javukra történik. S tudni illik azt is, hogy a tömegpolitikai munka első szá­mú embere, agitátora az illető terület — gaz­daság, üzem, vállalat, intézmény stb. — gaz­dasági vezetője! Feladatunk, hogy erre rádöbbentsük a gazdasági vezetőket. Ez nekik is, a munká­soknak is, s a népgazdaságnak is érdeke. Ugyanis az agitáció, a tájékoztatás, az infor­mációs rendszer nem képes akkor „csatasor­ba” állítani munkásokat, a politikai, gazdasági döntés ott az üzemben, vállalatnál rossz volt, megalapozatlan. AHHOZ, HOGY ez megváltozzon, minden munkásnak ismernie kell feladatát. Márpedig akkor igencsak közömbös a munkás, ha nem tudja, mi van az üzemben, hol tartanak a ter­vek teljesítésében, mire számíthat a munkás- lakás-akcióban, épül-e valamilyen egészség- ügyi létesítmény, lesz-e munkát könnyítő be­ruházás, kap-e gyermeke részére üdülési be­utalót, s lehetne sorolni mi mindent még. A párt politikáját anyagi erővé kell vál- toztani. Olyan tömegpolitikai munkát szük­séges érvényesíteni, amely a szocialista de­mokrácia mind szélesebb érvényesítését ered­ményezi Farkas Kálmán Beszélgetések Beregdarócon A nyolc kombájn ott állt egymás mellett, takarosán felsorakozva, kijavítva és le­ápolva. Kettő közülük még majdnem új, tavaly arattak először. Valamennyi a szom­szédból érkezett, vagyis a Szovjetunióból, hiszen Bereg- daróc, Beregsurány és Ma­rokpapi határ menti közsé­gek. Termelőszövetkezetük, a Barátság, közös. Egyesíti a három község határát és földművelő népét. A határ összesen 4 ezer hektár. Ebből 2.300 hektár a szántó. Az idén 700 hektáron termett búza, 100 hektáron ősziárpa. A kombájnosok csak az indító szóra vártak, mert beérett már az ősziárpa és a korai búzák is. De éppen megjött az eső, el kellett napolni az indulást. Csak néhány napja ennek. Azóta már aratnak. A főagronómus, Szendrei Kálmán elégedett az idei ter­méssel. A 35 mázsa búza biztos hektáronként. Tavaly is ennyi volt. A fcas/a nyugdíjban Hogyan aratnak? — A búzatermesztés telje­sen gépesített — válaszolt a főagronómus. — Tíz éve nem használtunk kaszát az aratás­ban. Se cséplőgépet. Csak kombájnt. Sok ember észre sem veszi, hogy aratunk. — Azt csak én veszem ész­re — mondta a 63 éves Kiss Endre bácsi. — Nekem ilyen­kor van a legtöbb munkám, mert én feletek a szállításért. Csak az államnak évi 100 va­gon búzát adun^ el 40 va­gonnal osztunk ki a tagok­nak. Vetőmagként eladásra kerül 35—36 vagon búza. 20 vagon a saját vetőmagszük­séglet. ÉS szokott lepni 20— 30 vagon takarmánybúzánk is. Mindezt szállítani, szárí­tani, tisztítani, tárolni... ajaj, nekem nagyon sok gondom van a betakarítással — Tudnak még az emberek kaszálni ? — Tudni tudnak, mert nem lehet azt elfelejteni, ha egy­szer megtanulta az ember. De azt mondom, hogy ha va­lamilyen ok miatt ismét kéz­zel kellene betakarítani — odaveszne a termés. — Régen meddig tartott az aratás? — Egy hónapig. Egy másik hónapig meg a cséplés. — Most ? — A betakarítás most is eltart egy hónapig, de akkor már a cséplés is kész. De mennyi termény van most? Háromszor annyi, mint ré- gen.Vagy még több' A búza az „élet“ A beregdaróci tsz- ben a búza a bázis, a gazdálkodás biztosítéka. Igaz, hogy az összes jövedelem 40 százalé­kát már az állattenyésztés ad­ja, mert különösen szép és jó a szarvasmarha-tenyésztés — szakosított telep is épült —, de mi történne akkor, ha a kalászosok, elsősorban a bú­za nem sikerülne? — kér­deztem Szendrei Kálmán fő- agronómustól. — Igen nagy baj lenne — hangzott a válasz. — Pénz­ügyileg meginognánk, elke­rülhetetlen lenne a mérleghi­ány. Mert bár a termelési költsége^ emelkednek, hiszen egyre drágábbak a gépek és az alkatrészek, de a búza még mindig jövedelmező nö­vény. — Mi történt régen, ha nem sikerült a búzatermés? — Beköszöntött a nyomor — mondta Kiss bácsi. — Éheztünk is. Nekem 15 hol­dam volt, ebből öt hold búza, de azért gyakran ettünk ku­koricakenyeret. Sőt, úgy volt az régen, hogy az asszony sütött öt kukoricakenyeret és egy búzakenyeret. Azt az egyet is csak azért, hogy ha vendég jön, legyen mivel megkínálni. Sohasem volt elég a búza. — Magának mennyi búzája termett évente? — Harminc-harmincöt má­zsa. — Hogyan használta fel? — Könnyen, vagy inkább nagyon nehezen, mert kevés volt. Hat gyermeket nevel­tem, vagyis: nyolcán ettünk. Húsz mázsa búza kellett csak a családnak. Hat mázsa kel­lett vetőmagnak. Egy mázsa a papnak. Aztán jött a kán­tor, a mezőőr, a pásztorok, a kovács, a harangozó, az éj­jeliőr, a kerékgyártó... min­denkinek búza kellett. Csak búza, mert mindenkinek első volt a kenyér. Ráadásul ros­tált, tiszta búza. A rostálatlan búzát senki se fogadta el. Mire körülnéztem, azon vet­tem észre, hogy üres a szu­szék, mármint a hombár... — Most mennyi búzát fo­gyasztanak? — A három községben, a 810 tsz-tagnak és családtag­jaiknak, négy-ötezer ember­július 12-én és 13-án a ta­nárképző főiskolán fuvarozá­si fórumot rendez a Közpon­ti Szállítási Tanács és a me­gyei szállítási bizottság. A fórumon Hajdú-Bihar és Szaboies-Szatmár megye fu­varoztató! — vállalatok, szö­vetkezetek — vesznek részt, valamint az áruszállítással hivatásosan foglalkozó válla­latok, mint a Volán, a MÁV. A fórum jellegéből adódó­an a várhatóan mintegy 300 résztvevő a szállítással és fuvarozással kapcsolatos kér­nek évente 4000 mázsa, búzát mérünk ki. Ennyit kérnek. Nem kell több. De ebből 5—600 mázsa mindig meg­marad. És mennyit megetet­nek az állatokkal. Senki se spórol már a búzával. Meg semmivel se. Én mondom, hiszen visszaemlékszem leg­alább 50 esztendőre. Most semmit se vonnak meg az emberek a hasuktól. Hófehér a Itcnur — Azt mondják, régen jobb volt a kenyér, mint most. — Az nem igaz! — tiltako­zott Endre bácsi. — Ezen a vidéken régen fekete volt a kenyér. Sohasem ettünk tisz­ta búzakenyeret. Most viszont olyan kenyér van, hogy azt meg kell nézni. Hófehér. Tiszta búzakenyér. Különö­sen azóta, hogy Tarpáról kapjUk a kenyeret. — Mennyit keresnek az emberek a tsz-ben? — Átlagosan évi 20 ezer forintot tagonként. De ez nem egyforma. 30, 40 ezret is lehet keresni. És ott a háztáji is. Ebben az évben csak a közösön keresztül 4 millió fo­rint értékű árut adtak el a* emberek a háztájiból. — Mi a további cél, terv a búzával — kérdeztem a főag- ronómustól. — 'Cél is, terv is a hektá­ronkénti még nagyobb ter­mésátlag az eddiginél is ke­vesebb munkával. Még kor­szerűbb, még nagyobb kapa­citású és az eddigieknél is praktikusabb gépek kellenek, hogy minél kevesebb ember­rel termeljünk még több bú­zát. Szendrei József desekre kap választ. A kérdé­seket már előre összegyűjti a megyei szállítási bizottság, s arra a legilletékesebbek ad­nak választ. A fórumon részt vesz dr. Mészáros Károly mi­niszterhelyettes, a MÁV ve­zérigazgatója, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium több főosztályvezetője, a Volán Tröszt vezetői. Lehető­ség nyílik az őszi szállítási csúcs előtt a fuvaroztatók és fuvarozók álláspontjainak, kívánságainak egyeztetésére is. A Központi Szállítási Tanács fuvarozási fóruma Nyíregyházán Újra otthon A z első dátum 1933. jú­nius eleje. A lucerna­takarmány már rudasban volt. Aztán szénarendek úton és útfélen. A csatornák ré­zsűin, a lcőutak két oldalán illatos édesfüvek, a fasorok árnyékában pedig bürökkel, keserűlapuval vegyesen a vadzab és a perjék változa­tai. A paraszti dűlők némelyike olyan széles és nagy, hogy ta­nyát lehetne rá húzni, s ke­resztbe szaggatott a különbö­ző vetett növényzet végett, a másikon viszont meg sem le­het fordulni tisztességesen. Mintha csak kóstoló jutott volna gazdájának e kilomé­ternél is hosszabb parcellá­ból, amelyen legalább három­féle talaj követi egymást. Az eleje olyan agyagos, hogy va­cog benne a‘z eke. beljebb már vegyes és szépen merül, a végén pedig már tar­tani kell, mert szin­te beleszottyan az egyre vas­tagodó tőzegbe. A meghalás- hoz sok ez a föld, a megélhe­téshez pedig kevés... Földdel megtomott beton­blokk kerül az egyszoba, konyha, kamara alá, ágasos lett az istálló, a nyárt konyha, a góré. A csűrforma, sőt még a kemence hevenyészett tete­jét is négy karóforma tartotta az udvar sarkában. De a pi­ros cserepes igazi tanya sem volt ritka. A több szobás, a portaszerű, az irigylésre mél­tó, ahonnan csürhe és gulya járt ki legelni, s páros foga­tok szántani. Egy azonban mindegyiknél közös volt és maradt! A kerítés naprafor­gókaróból volt. A gazdáik nevei is sokat mondottak. Barna, Bankos- Szabó, Sós, Angyal, Tímár - Bulyáki, Kis-Murguly, Jaje- cik, Lásin-, Tarr, Molnár. Bíró, Balog, Papp. Szegedi. Nyíri, a nagygazda Sarkadi, hogy csak az ismertebbeknél maradjunk. Válogatás nélkül gazdagok utódokban. Hat, nyolc, tíz, tizenkét pulya egy családon bglül. Hisz azokért próbálták meg az apák a mesébe ttíő, lehetetlennek tetszőt, hogy a máshol eladott kevés íöldecs- kéből sokat szerezzenek. (Hogy milyen áron, azt ők tudták legjobban.) S ezek a pulyák csak az is­kola végett 6—8 kilométert gyalogolták naponta. Milyen könnyebbségnek számított, amikor a Kis-Kósa Károly atyafi arra vállalko­zott, hogy egy bizonyos meny - nyiségú csöves tengeriért hozza és viszi az iskolaköte­leseket. Még látvány gyanánt sem volt mindennapi! A kas öble szalmával, vagy kóróval volt megtömve és azon úgy gub­basztottak a gyerekek, mint a libák, amikor a csengeri vásárra vitték őket. A nem fizetőket már azért is távol­tartotta induláskor a kocsis ostora, hogy ne ronthassák az üzletet, de út közben sokszor nem vette észre, ha felka­paszkodtak. Bálhelyiség, kocsma csak a faluban volt. A mozinak csak a hírét ismerték, cirkuszt, mutatványost csak a vásáron láttak. A fiúk még csak el-el csavaroglak. Kerékpáron, gyalog, ha az öregek nem voltak odahaza. akkor . valamelyik jobb járású csi­kón. A lányok azonban csak sétálhattak. Végig a köves- útón és vissza, s nagy dolog volt, ha a Cseszárok hídjánál napszálltáig beszélgethettek. A másik dátum pontosan negyven esztendőre követke­zett el. 1973 május vége, és június eleje volt. A száradó takarmány szagát éreztem ugyan a levegőben és a porzó édesfüvek illata is meg-megcsapta az orromat, de sem a belőlük gyűrt ru­dasokat, sem a boglyákat nem fedezte fel a szemem. A vetésforgóhoz igazodva nem ezen az útvonalon var. a takarmányos tábla — vilá­gosított fel kísérőm. A ta­karmány úgy harmados a tagsággal, hogy táblán osz­toznak és az üzem részit ter­hűkre a gép takarítja be, s a magukéval pedig azt csi­nálnak, amit csak akarnak. Szétoszthatják a lábán, nyilat húzhatnak a rudasokra, vagy mérhetik mázsán. Ott a híd­mérleg a tanya bejárójánál és csak rá kell fordulni... A dózer eltüntette az érpa­takokat, legyalulta a goron- cokat, az árkok partjáról és ’i csatornák közeléből oda vitte a földet, ahová kellett, ahol szükség volt rá. r És a tanyák világából mi maradt? Egyetlen fél mondatban: tpredék a töredéken belül. Mert az aprók buborékként tűntek el, helyüket csak vá­lyogtörmelék és cserépdara­bok jelzik, az egymáshoz kö­zeliek vegetálnak, az egyesek pedig a táblák szorításában élik utolsó éveiket. Kis kondásnak való a kol­légium lakója, a kocsisjelölt sulianc ipari tanuló, a szakma nélküliek meg odakubikol- nak, vagy máshol keresik megél hetésüket. Estére az idő. Szállóban a nap, de az egykori vonásokat hiába keresem a közeledő es­tében. Nem jönnek a saeko­rek, nem kavarog nyomuk­ban a por, nem bőg a jószág, a kis kondások nem loholnák félig sírva és átkozóöwa a megszökött koca után, s a nyári vityjüóy előtt sem lob­ban fel a vacsorát melegítő kórótűz. Aztán a lányok sem óvakodnak a vájás felé, hogy az utaktól távolabb eső „firi- dő” helyeken megmártsák testüket vizében. Hogy olyan tiszták legyenek külsejükben is, mint amilyenek belsőjük­ben voltak. Motor morog a tanya udvaJ ron, a csirkéket a rádió kia­bálja túl, a húsbfkák láncai­kat csörgetik a jászol tövében és fújtatva falják az abrakot. Aztán puh vakkant és nyü­szít, mintha a kenyeret akarná megszolgálni azzal, hogy emlékeket ébreszt. Bennem csak egyetlen megnyugtató goncfcfert van, amint arra kérem benzin pa­ripánk vezetőjét, hogy csen­desebben fiam, hadd lássam még egyszer az ittenieket, mert még egy negyven esz­tendőt úgysem érek. äeäSe®-gated* Van már búza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents