Kelet-Magyarország, 1973. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-22 / 170. szám

1973. fúTtus 22. KBÉBT-MÁGTÁRORSZÁe — VASÁRNAPI MELLÉKLET 9. dtihá Farkas Kálmán: PROGRAMOT ADNI I tt van a nyár, a kirándulások, kikap­csolódások, a hasznos időtöltések ideje. A párt és a kormány intéz­kedései nyomán mind több azoknak a dolgozóknak a száma, akiknek a Szabad ideje növekszik. Hol, hogyan, mikép­pen töltsék el? Csak az egyén gondoskodjon erről? Kik segítsék, hogyan, miben? Sok a , kérdés. Kétségtelen, hogy a gyakorlat fog majd ezekre végleges választ adni. Hallanak az emberek aktív pihenésről, kikapcsolódásról, okos, célszerű, látókört tá­gító programokról, művelődési lehetőségek­ről, stb. Vajon értik-e ezt a tömegek? Egy- egy kirándulással — ha ezt jól és meg­felelő környezetbe szervezik — ez valóra váltható. Megízlelik és megkedvelik a hasz­nos időtöltést az emberek, össze lehet köt­ni a kellemeset a hasznossal. Lehet fürdeni is, s ugyanakkor múzeumot, tárlatot meg­tekinteni. Ezt is szervezni kell. Ki csinálja? Ki­nek a feladata? Bízzuk csupán az IBUSZ- ra? Egy bizonyos: a szabad idő növekedésé­vel megnőtt a párt-, társadalmi, gazdasági szervezetek és vezetőik feladata, felelőssége is. Lehet, hogy egyes vezetők nem értenek egyet velem: „Hogyhogy, már ezzel is ben­nünket terhelnek? Nem elég bent az üzem­ben a termeléssel foglalkozni, az emberek ügyes-bajos dolgaival törődni, még ez is?” Talán furcsán hangzik: igen, még ez is. A korszerű üzem- és munkaszervezés, az em­berközelség, a tömegkapcsolat egyenesen igényli, hogy még itt, a kikapcsolódáskor is törődjenek a vezetők az emberekkel. Jó lég­kör, atmoszféra teremtésére mindig szükség van. És ennek központi, meghatározó eleme: a dolgozó, ember. A tömegpolitikai munka pedig ott kezdődik, amikor törődünk a mun­kással. Nemcsak az üzemben, hanem azon kívül is. Sajnos, ez még nem jellemző. Állí­tom, hogy négyszáz ember vasárnap be­csapva érezte magát Miskolc-Tapolcán, a strand önkiszolgáló éttermében. Általános volt a panasz e „tömeg” részére megrendelt menü minőségére. Sokan otthagyták, vagy nem is ebédeltek. A Szabolcs megyei MÉK brigádjai, csa­ládtagjai kikapcsolódást, felüdülést keresni mentek Tapolcára, s nem bosszankodni. A vállalat és az szb fedezte az utazási költ­séget, s személyenként 22 forintot biztosí­tott az ebédre. Ennyibe került a menü. Ez öszesen 8800 forint. Az étel minőségéről — mint mondta — jelentést készített az IBUSZ megbízottja. Intézkednek, s remélhető, a jövőben hasonló nem fordul elő. ö a jelentéssel letudta a fe­lelősséget. Nem ilyen könnyű azonban je­lentést készíteni négyszáz ember hangulatá­ról, érzelmeiről, indulatairól, véleményéről. Ezt nem lehet statisztikába foglalni, szá- mokkái kifejezni. De elgondolkodni fölöttük feltétlenül érdemes. Lehet furcsálják, de engem — és őket Is — elsősorban nem a menü rossz minő­sége, a négyszáz ember effajta becsapása bosszantott. Hanem az, hogy többségük nem tudta — mert nem mondták meg ezeknek az egyszerű munkásasszonyoknak — hová jön, s még fürdőruhát sem hoztak maguk­kal. Nem volt egy jól szervezett program. Pedig lett volna lehetőség okos, gondolatokat gyarapító kikapcsolódásra is. Nem volt „kí­sérő” a vezetők közül. Nem egyedüli példa ez. Odáig már el­jutottunk, hogy a szabolcsi üzemek, válla­ltok súlyos ezreket áldoznak — s nem saj­nálják! — arra, hogy egy-egy kiválóan dol­gozó kollektíva, szocialista brigád kirándul­jon. De, hogy milyen programot szervez­nek részükre, megérte-e a pénzt vagy nem, ez már kevésbé érdekli a vezetőket, vagy egyszerűen eddig már nem terjed ki a fi­gyelmük. Pedig ez egyáltalán nem elhanya­golható. Elsősorban a pártszervezet és az szb-k részéről nem. Felhívta a figyelmet a novemberi párt- határozat is az emberek tudatformálásának a fontosságára. Arra, hogy gondoskodjanak a párt- és gazdasági vezetők a dolgozók mű­veltségének a növeléséről. Nos a szabad idő növekedésével ez az egyik módja, hogy ezt a lehetőséget kihasználják. Csoportosan ez­rek és ezrek mennek kirándulni. S ahol a gazdasági, társadalmi vezetők nem gondos­kodnak jól felkészült vezetőkről — tömeg- politikusokról —, akik képesek jó progra­mot szervezni, ott a céltalan ténfergés ta­pasztalható, mint ennél a négyszáz ember­nél is. Fontos, hogy erre is gondoljon a párt- szervezet. Egy-egy kollektívát olyanokra bíz- zon, akik műveltek, otthonosak a népművé­szetben, szociológiában, helytörténeti ismere­tekkel rendelkeznek, ismerik a múzeumokat, a helytörténetet, amolyan idegenvezetők. Ha ilyen idegenvezetőkről nem gondoskodik a pártszervezet, akkor ott, a fejeket tágító. / mereteket szerző nevezetességek megtekinté­se helyett maradnak csupán a büfék, kocs­mák a „kikapcsolódásra.” Sajnos ilyen ide­genvezetőkkel még nem rendelkezünk. Nem készültünk fel a nyári kikapcsolódási idő­szakra. Nincsenek felkészülve a kulturális szer­vezetek, intézmények sem. A büfék, kocs­mák vasárnap is nyitva tartanak a kirán­dulóhelyeken, nem úgy mint a múzeumok, a tárlatok, kiállítások, melyek általában va­sárnap zárva vannak. Előbbieknél van anya­gi érdekeltség, emezeknél viszont még min­dig hiányzik a szellemieket gyarapítók anya­gi-erkölcsi dotálása. S közben sürgetjük a tudatformálást, az emberek nevelését. Kissé paradox helyzet. Valójában nem olyan el­lentmondás ez, amelyet meg ne lehetne ol­dani. Csak jobban oda kellene figyelni a művelődési szervezetek, tanácsok mellett a pártszerveknek, szervezeteknek is. Számol­nunk kell — tudatilag is — a szabad idő nö­vekedésével. S ha korszerű tömegbefolyáso- lást akarunk, akkor hasznos, célszerű prog­ramokat is nekünk kell biztosítani. Különben a jól megérdemelt, sok pénz­be került csoportos kirándulások nem hoz­zák azt a hasznot szellemiekben, mint amennyit várnánk tőlük. Az a kiránduló kol. lektíva, amely egy-egy alkalommal nem csupán testiekben, de szellemiekben is gya­rapodik egy jól szervezett vasárnapi prog­rammal, egészen más közérzettel, ambíció­val, kedvvel lát munkához hétfőn, mint az akiről — program híján — az italboltok gondoskodtak. Igaz, ezek a hatások számokkal nem mérhetők. Nem mutathatók ki a termelés­ben, de a fejekben igen. És rosszul gondol­kodik az a vezető, aki ezzel nem számol A pápa engedélyezte, hogy az ünnepsé­get a Szent Péter bazilika előtti téren ren­dezzék, annak ellenére, hogy az ünnepeit csupán beleszületett a katolikus vallásba, de már régóta nem volt gyakorló hívő. A nagy­hatalmaknak sem volt kifogásuk a Vatikán­nak ebben az összefüggésben nemzetek fö­lötti, semleges minősítése ellen, ha már nem az 5 népükből került ki az a férfiú, aki az emberiség érdeklődésének középpontjába ke­rült és minden jel szerint beírja nevét a világtörténelembe. A férfiú a kicsiny, sokat szenvedett, de nagyra becsült magyar nép fia volt. Kiss Mihálynak hívták. A világsajtó részletesen közölte életrajzát. Apja egyszerű elektroni­kai főmérnök volt, száztíz computer vezér­lőasztalánál ült naphosszat, mármint napi három órát, hétfőtől csütörtökig, nemigen ért rá fia nevelésével foglalkozni. „Legin­kább édesanyám tanított a szépre, — jóra, neki köszönhetek mindent” — mondta egy intervíziós nyilatkozatában Kiss Mihály az igazságnak megfelelően, mégis a fiúi szere­tet. túláradásával. hiszen felfedezését egye­dül önmagának köszönhette. Napvilágra kerültek apró részletek is a mokány, rokonszenves férfiú gyermekkorá­ról. Szerény volt és pajkos, visszahúzódó és verekedő, tanult jól és rosszul — röviden: egyéhiség, már mákszem korában. Későbbi pályafutása ehhez képest sablonosnak tűnt fel, de azt is kiszínezték: a földkéreg hő­energiáját hasznosító egyik magyarországi laboratóriumban dolgozott, háromezer mé­ter mélységben, mint sok más kortársa szer­te a világon, no de ő a „pusztán” gyakorol­ta ezt a mesterséget, s ez a szó: puszta, még 1992-ben is romantikus borzongást kel­tett jól értesült nemzetközi körökben. Kétszer nősült, kétszer vált el — de második válása már összefügg világhírével. Második felesége ugyanis akkor hagyta ott, amikor Kiss Mihály kiadta „Van két lá­bam” cimű röpiratát. Napok alatt lefordítot­ták ötvenhét nyelvre, fényszedők sokszorosí­tották. színes televíziók sugározták a mind­össze egy gépelt oldal terjedelmű hitvallást. Kiss Mihály holografikus képmásával együtt. Magyarország a világ tömegkommuniká­ciós szerveinek zarándokhelye lett. Akkora Gyenes István: Az ünnepelt volt a tolongás, hogy nagy sietve egy vil­lát utaltak ki a híres embernek a Mátrá­ban, mert a pesti toronyházban, ahol eddig lakott, olykor csőrepedés miatt nem volt víz a földszinten sem, olykor gázszivárgás miatt átmenetileg el kellett távolítani a la­kókat a környékről. A kérdés, amivel telhetetlenül ostromol­ták, persze a legsematikusabb volt: Hogyan jutott el korszakalkotó ötletéhez? Mint New­ton a gravitációs törvényre, azaz „nocte dieque incubando”, éjjel-nappal kotlottam rajta, mondta Kiss Mihály. Mutassa a lá­bát! Megmutatta. A másikat! Azt is. Gipszmintát nem hagyott venni a lábá­ról, s azt az ajánlatot is elutasította, hogy egymillió font sterlingért bővítse ki el­méletét két gépelt oldalra. „Magyar ember­nek a pénz nem isten!’ — mondta. Ellenben azt jólesően vette tudomásul, hogy az angol­szász nyelvterületen fiatal fiúk és lányok az ő képmását hordják az ingükre festve, és nevéből szójátékot csináltak: Kiss me (ejtsd: kissz mi) — csókolj meg. Felkutatták második feleségét, A har­mincéves, gyönyörű menyecske éppen a parókáját tépte, amiért balgán otthagyta férjét. „De hát ha egyszer tényleg bolond­nak tartottam, amikor eladta mind a két autónkat, és kijelentette, hogy nem is ve­szünk másikat!” — „Asszonyom, — vigasztal-, ták — ne tegyen magának szemrehányást, a világon minden asszony otthagyta volna az ilyen embert, ön nem láthatott a jövő­be, s ez alapjában bájos női tulajdonság.” Az ünnepség a Szent Péter téren 1992. március 17-én ti órakor kezdődött és déli harangszóra véget is ért. Jelentősége jelké­pes volt, hiszen a tényeket mindenki ismer­te és Kiss Mihályt mindössze arra kérték: személyesen jelenjen meg a világ politikai, társadalmi, tudományos, kulturális, ifjúsági, öregségi küldöttségei előtt, s mondja el élő­szóval felfedezését. Nyolcvan éve született Majakovszkij Nyolcvan évvel ezelőtt, 1893. július 19- én született Vladimir Majakovszkij, a világ első szocialista államának első nagy költője. Kaukázusi erdész fia volt, Moszkvában végezte a gimnáziumot, de röpiratok ter­jesztése miatt kicsapták, s börtönbe került. Kiszabadulása után iparművészetet, festésze­tet tanult. De a képzőművészeti akadémián sem tűrték meg sokáig, innen is távoznia kell, ezúttal a konzervatív esztétikai irány­zatokat kicsűfoló futurista írásai miatt. 1911—12-ben jelentkezik első verseivel. Ebben az időben a fiatal orosz költők — a francia szimbolisták hatására — alkotá­saikban zenei hatásokra törekszenek, ők ma­guk adták elő verseiket — sokszor zenekí­sérettel. Majakovszkij is szerepelt ezeken az „irodalmi koncerteken”, ő azonban a min­dennapok problémáit énekelte meg, az il- legális, földalatti kiváltványok nyelvét használta. Fellépése nagy vitákat ébresztett, de Gorkij mellé állt, bátorította. Az októberi forradalom győzelme után vált népszerűvé a szélesebb közönség előtt. Versekkel, újságcikkekkel, plakátokkal, mun­kásoknak tartott előadásokkal harcolt a szó- cializmus ügyének győzelméért. „Alkalmi költő” — mondták róla lekicsinylőén. Való­ban alkalmi költő — de egyszer s mind örökké aktuális. 1917 és, 1930 között nem volt olyan jelentős esemény hazája életében, amely ne ihlette volna írásra. Tehát a szo­cializmus építése hőskorszakának zsenijeként írta be nevét a szovjet- és a világirodalom­történetbe. \ Harcol a kispolgári tehetetlenség, a megalkuvás ellen. A nép győzelméről, mun­kája eredményéről vall lángoló lelkesedés­sel. Lenin című hatalmas költeményében Lenin alakjának, s a forradalomnak állít emléket. Nagy forradalmi eposza a „Százöt­ven millió”. 1915-ben, a Nadrágban járó fel­hő című munkájában vall ars poeticájáról, költői hitvallásáról, élete utolsó szakaszában egyik utolsó költeménye a Teli torokból művészi elveinek nagy összefoglalása. Életé­ben sokat támadták, nem értették vagy nem akarták érteni, egy tragikus szerelem to­vább roncsolta, őrölte idegzetét. Tragikus halállal halt meg fiatalon, 1930-ban. Maja­kovszkij a modern művészi irányzatok ered­ményeit forradalmi mondanivalóval ötvöz­te. A forma megújítója, merész képei, szét­tördelt verssorai dinamikus erővel és nagy műgonddal szólaltatják meg az „alkalmi té­mákat” is. Lírai költeményeken kívül szín­műveket is írt: a Gőzfürdő és a Poloska Elmondta: Kedves Népek! Amikor rájöttem arra, hogy van két lábam, én elhatároztam, hogy semmi más közlekedési eszközt nem fogok használni, belértve a liftet és az űrhajót is, mert ahova nem tudok elmenni a lábamon, oda nem is érdemes elmenni. Igen, még hordágyat sem fogok igénybe venni, mert ha nem tudok gyalog bemenni a kórházba, hordágyon már úgysem érdemes. (Derültség). Engem ugyan nem fog megölni az, hogy én vezetek, vagy rám vezetnek valamit. Adja­nak olyan munkahelyet, ahova élvisz a két lábam, illetve ott adjanak nekem lakást, ahol dolgozom, még így is vigyázhatok ma­gamra eléggé, amióta a taxi-helikopterek, némelyik kábítószeres pilóta gondatlanságá­ból olykor a járdára zuhannak. Közkívánat­ra jöttem ide — gyalog, természetesen és úgy is térek meg hazámba — csókoltatok mindenkit, s akinek az élete kedves, kövesse a példámat. Napi lábmosás és egyéb edzés az új élethez ajánlatos! Köszönöm, hogy meghallgattak.” A kitüntetések, díszoklevelek és ajándé­kok hat camiont töltöttek meg. Kiss Mihály zavarban volt ettől a terhes megtiszteltetés­től, de betyárosan kivágta magát': „Ha nem sértem meg a pápa őszentségét, én ezt mind a Vatikán kincstárának hagyományozom.” A bíboros államtitkár, a pápa képviseletében kegyes mosollyal biccentett: elfogadja a tör­ténelmi dokumentumanyagot. Az ünnepelt már visszavonult volna, amikor melléje lépett a Nemzetközi Geneti­kai Társaság svájci elnöke és szót kért. Amennyiben Kiss Mihály úr hozzájárul, mondotta, a társaság keresni fogja a mód­ját, hogy ez a minden tekintetben egészsé­ges és eredeti egyéniség a lehető legtöbb példányban reprodukáltassék. az emberiség üdvére. A közönség férfitagjai felszisszentek az irigységtől, a nők eget verő éljenzésben tör­tek ki. Kiss Mihály barnapiros arcát még piro­sabbá tette a szemérmetesség. keze a fekete bajuszán babrált. Csendet intett, s amikor a félmilliós tömeg elnémult: — Köszönöm a bizalmat, a részleteket majd megbeszéljük az elnök úrral — mond­ta és lelépett az emelvényről. éles gúnnyal bírálja a fejlődést gátló, gálW csoló erőket. Magyarországon korán megismerték Ma­jakovszkij nevét, műveit. Verseit Radó György, Képes Géza, Szabó Lőrinc, Hidas Antal fordították. Tiszay Andor írta meg életrajzát. Hogyan kell verset írni című ta­nulmányát a költői alkotás titkairól Békés István fordította. A Horthy-korszakban gyakran szerepel­tek költeményei munkás-szavalókórusok mű­során. Csak tragikus halála után a külföldi sajtó méltatása nyomán — döbbent rá a magyar rendőrség, hogy egy nagy költő ver­seit szavalták éveken át. A felszabadulás óta a legnépszerűbh, legismertebb szovjet költő Magyarországon* s ugyanakkor az egész világon érvényesül már mindaz a művészi vívmány, amellyel eredetisége, zsenialitása megajándékozta aa egyetemes kultúrát. Ferch Magda Paul Eluard: Majakovszkij Lágy volt mint a gyapjú És becses mint a selyem A keze fehér Leánykéznél gyöngédebb A szegények és Gyermekek nyelvén beszélt Anyák boldog ártatlansága Lakozott benne Látnok volt Ki megjárta a Csüggedés és halál Ezernyi poklát Munkakedv sugárzott Belőle és tudás Magabízó remény Harcos elszántsága Ágyuszónál hangosabban Hirdette népének diadalát Szétzilálta az életet Hogy újjá fésülje -» Völgyek és bércek Visszhangozták igazságát Ismerte a könnyet És a mosolyt Tudott simogatni De féltek haragjától Csupasz mellét mutatva Az ellenfélnek Ellenségei meghaltak Ő ma is él Egyszerű emberek szivében És vére ott lüktet Az emberiség ereiben (Boldog Balázs ford* Nyolcvan évvel ezelőtt, 1893. július 19- én született a nagy forradalmár költő. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents