Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-30 / 151. szám

«. oiaaf KFT^-OTAOTAROKSZAG 1973. június SO. Szülők fóruma Pihenés, munka, szórakozás Befejeződött ismét egy hosszú,, munká* iskolai év, megkezdődött a vakáció, a pihenés időszaka. Je­lenti ez a sok-sok szabad időt, a kötetlen foglalkozá­sokat, hogy az egész évben tervezgetett álmok, uta­zások megvalósulhatnak. De gondot is jelent főleg a szülőknek, a vakáció részben az idő miatt, hiszen a szülők szabadsága 2—3 hét, a gyermekeké két és fél hónap. Hova helyezzék el gyermeküket azokban az időkben, amelyekben dolgoznak. Gondot jelent másfelől az, hogyan töltse ki gyermeke vakációját okosan, hogy az a gyermek testi-lelki felüdülését, gyarapodását is biztosítsa. A tanulás komoly munka, és valóban szüksége van a gyermeknek pihenésre, kikapcsolódásra. Ez azonban semmiképpen se jelenthet semmittevést. Nagyon egészséges, ha a városi gyerekek falun, falusi gyermekek városon nyaralnak. Magyar szakos tanárok a megmondhatói, hogy milyen élményt je­lent egy városi gyereknek felülni a szomszéd bácsi, vagy a nagyapa szekerére, és Szénát hordani, meg­etetni a csirkéket, a nyulakat, lesni a tojásból elő­bújó kiskacsát. Találkozás ez az életnek egy más for­májával, a természettel, melynek sokféle megnyilvá­nulását nem könyvből, hanem a valóságban ismerhe­tik meg. A gyerekek tevékenykedtetésének más módja a munkába állás napi 4 órás műszakra. A megkérde­zett gyerekek 70 %-a igennel válaszolt arra a kér­désre, akarnak-e a nyáron dolgozni. Okként elsősor­ban nem a pénzt említették, bár az is jól jön, tették hozzá. Ismerkedni akarnak a munkával; különösen azok örülnek, akiknek sikerül érdeklődési területük­nek megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, vagy ha a szülők munkahelyén kapnak valamilyen munkát. A szülőnek jó, mert odafigyelhet a gyerekre, és alkal­ma nyílik ezáltal annak mélyebb megismerésére. A munkavállalás igénye már az 5. osztályos gyereknél is megvan, önbizalma növekszik általa, te­kintélyt is jelent. Érdekes módon a gyerek, aki meg­szokta a rendszeres munkát, ha nem nyaral vagy utazik, egy-két heti kötetlen program után vágyik az értelmes tevékenységre. Gondoskodnak a gyerekek országjárásáról, üdültetéséről az iskolák, az úttörő- csapatok, a szakszervezet, azonban az igényeket még így se tudják kielégíteni. Marad mentségként a napközi. Szinte közhely számba megy a sajnálkozás azon gyermekek fölött, akik a nyár legnagyobb részét kénytelenek ott tölte­ni. Van is benne némi igazság, bár az utóbbi időben igyekeznek az iskolák változatosabbá, hangulatosab­bá tenni a programot. Nincs megnyugtatóan megold­va a nevelőellátottsága. A 3—4 naponként változó ne­velők — akiket szolgálatra beosztanak nem, vagyaiig ismerik a gyerekeket, nem tudják, mit csináltak elő­ző nap (a napló ezt csak többé-kevésbé tudja rögzí­teni), kevés a játék, nagy a meleg. Sokkal jobbak a napközis táborok, a sportnapközik. Hányszor megfigyeltem 10—12 éves kislányokat, félnapokat el tudtak lazsálni, piszmogni, anélkül, hogy valami értelmes dolgot, legalább játékot műveltek volna. Megkérdeztem, miért nem hoznak valami ké­zimunkát. Nem szeretek varrni — volt a felelet. — Hogy tudod így eltétlenkedni a napot? Legalább va­lami könyvet hoznál! — Nem szeretek olvasni. Nem is tudja az ilyen gyerek, hogy mit mulaszt, mennyi örömtől esik el, mennyi szépség marad rejtve előtte. Vajon felnőve boldog ember lesz? Nem hiszem. Ezért lényeges, hogy ebben az időszakban figyel­jenek gyermekeikre a szülők, mivel töltik szabad idejüket a napköziben, de ha otthon maradnak is. Ne múljon el nap anélkül, hogy valami hasznos dol­got he végeztek volna. Nemcsak anyagi, hanem testi, szellemi és erkölcsi haszonra gondolok. Vegyenek részt a család munkájában, ösztönözzék az igénye­sebb, intellektuális szórakozások keresésére. Ha reg­gel elküldik a napközibe, legyen kis táskájukban könyv, színes ceruza, rajzfüzet, festék és ecset. Já­ték, de ne okvetlenül kártya, marokkó, sakk, baba. Kézimunka, ugrókötél, labda kis helyen elfér, és mi­lyen változatossá tehetik vele a napot. (Persze, nem mindent egy napra.) És meg is állapodhatnak egy­más között a gyerekek,; hogy ki milyen játékot visz. Néhány gondolat szünidei előzetesként. Kántor Zoltánná Meddig gyerek a gyerek ? Élete korai szakaszában a gyermek, szüleitől teljes füg­gőségben él, s feltétlenül rá is van utalva a gyámolításra. A gyermek törekvése az ön­állóságra és függetlenségre azonban — értelme nyilado- zásával egyidőben — meg­kezdődik. Ismerjük a hely­zetet, amikor kis óvodás kis­lányunkat vagy fiúnkat fel akarjuk öltöztetni és kije­lenti : „Ezt én is tudom, anyu­ka”. Később egyre több ilyen „ezt is tudom” kerül gyermekünk szótárába, s hi­ba, ha a szülő nem veszi fi­gyelembe, vagy szándékosan figyelmen kívül hagyja a gyermeknek ezt az egészséges törekvését. Az úgynevezett „dacos” gyerek részben úgy alakul ki, hogy a szülő el­nyomja. vagy semmibe veszi gyermeke saját lábra állását. Kényelmesebb és mutató- sabb, ha az embernek szófo­gadó és engedelmes gyereke van, viszont a kicsi nehezen viseli el mindazokat a kötött­ségeket. amelyeket ily mó­don a szülői gondoskodás rak rá. Az a gyermek, aki­nek szülei a végtelenségig a „gyermek vagy még” státu­szában akarják tartani őt, lázad, ellenáll és lassanként irányíthatatlanná válik. Az is gyakori nevelési hi­ba, hogy egyik nap ösztönöz­zük az önállósodást, másnap pedig, mert nincs elég időnk és türelmünk, nem ismerjük el gyermekünk azon képes­ségeit és ismereteit, amelye­ket tegnap még, nem csak hogy elismertünk, de dicsér­tünk is. Holott régi pedagó­giai szabály, hogy amit a gyermeknek már egyszer megengedtünk, azt máskor se tiltsuk meg neki. Ha mi szülők kellő gond­dal és figyelemmel neveljük gyermekünket, de gondosko­dásunkat fokozatosan korlá­tozzuk. — illetve akkor en­gedjük lazábbra a „gyeplőt”, mielőtt gyermekünk nem ér­zi túl szorosnak, — akkor el­kerüljük a serdülő kori szü­lő—gyermek konfliktusokat. Gyermekünk jól megáll a saját lábán, nem válik félig érett, félig éretlen, felelőtlen ifjúvá. ík. é.) FIATALOK mi FIATALOK §0 FIATALOK ” FIATALOK S FIATALOK TÖRD A FE IED f Vízszintes: 1. Megfejtendő; nevezetes személy, kinek neve a Tiszá­tól elválaszthatatlan (folyta­tása a vízszintes 20-ban). 6 Személyes névmás, de morse- jel is. 7. Tejipari mellékter­mék. 8. Kétjegyű mássalhang­zó. 9. Jellegzetes szó a „Ha­lotti beszéd”-ből. 11. Szom­szédos állam pénze, többes számban. 12. Téli közlekedési eszköz. 14. Olcsó húsnak híg a... 16. így „beszél” egyik háziállatunk. 18. Ajándékoz 20. Megfejtendő (a vízszintes 1 folytatása). 21. Tova. 22. Római 500, 499. 24. Vacak, nem éppen irodalmi kifeje­zéssel. 25. Elmés. 27. Pénzin­tézet. 28. Szétszed (+’)'. 29. Ilyen van Inotán is (az utol­só négyzetben két betű). Függőleges: 1. Hord. 2. Télisport. 3. Ke­reskedelmi értéke. 4. Vés, karcol, irdal. 5. Csaknem ele­ven! 6. Megfejtendő: itt ta­lálható a vízszintes 1-ben sze­replő személy emlékére a füg­gőleges 15. 10. Egymást köve­tő betűk a magyar abc-ben. 11. Félig lettem! 13. „...sza­badság”. 14. Talál. 15. Meg­fejtendő: a függőleges 6-ban szereplő település határában található a vízszintes 1-ben szereplő személy emlékére. 17. Folyamtöltés. 19. Fekhely­féleség. 21. Férfinév. 23. Uk­rán folyam. 24. Kopasz. 26. Némán süt! 27. Nem ki! Megfejtendő: Vízszintes 1, 20, függőleges 6, 15. Múlt heti megfejtés: ELSŐ ISTVÁN — DÓZSA — RÁ­KÓCZI F. — KOSSUTH. Könyvjutalom: Sebők Já­nos Ujfehértó, Cs. Nagy Sán­dor Nyírtura, Stevanyik Ta­más Nyíregyháza, Szemén Er­zsébet Nyírosahol'y, Tóth Er­zsébet Ramocsaháza. A betű szerelmese „Kell, hogy az embernek öröme is teljen abban, amit csinál, enélkül nem lehet él­ni, az életet elviselni, és vál­lalni a sok küzdelmet, amivel ma az élet jár.” 1943-ben írta ezeket a so­rokat Kner Imre, a Gyomai Kner Nyomda tulajdonosa. Egy évvel később, családjával együtt — Mihály fiát kivéve — elpusztult a német halál­táborok egyikében. Kner Imrével, ezzel a kü­lönös, megszállott hitű em­berrel, pontosabban emléké­vel, rendhagyó módon is­merkedtem meg. A Ganz- MÁVAG Gyár egyik fiatal munkása beszélt róla szenve­délyes szavakkal. A fiatal­ember neve: Réthy Ákos, foglalkozása hőtechnikai mű­szerész. Társadalmi munká­ban üzemi könyvterjesztő. Eredetileg ez utóbbi minősé­gében kerestem, hogy arról kérdezzem, miért vállalta ezt a pluszmunkát? Elmondta, hogy rendszere­sen járt a gyári könyvesbolt­ba vásárolni, ahol mindig félretettek számára könyve­ket, elbeszélgetett az ott lévő eladókkal. 1967-ben önként jelentkezett a Művelt Nép^ Könyvkiadó Vállalatnál, hogy' vállal üzemi könyvterjesz­tést. Gyerekkorától kezdve mindig sok könyv volt körü­lötte. A mesék csodái után Verne volt — és maradt — számára mai napig is a cso­da. Az utazást, kalandozást szerető ember, aki puszta kí­váncsiságtól hajtva elindul és egyszer csak megáll, mert lát valamit, ami számára ér­dekes. Gyakran előfordult már vele, hogy egy véletle­nül kezébe kerülő könyv irá­nyította figyelmét valamire, aminek alaposabb megisme­rése élete komoly élménye lett. így találkozott először egy antikvárium könyvespolcán a Gyomai Kner Nyomda egyik kiadványával. Felesége egyetemi szakdolgozatához szükség volt régi kiadású könyvekre, neki akart segí­teni. Lapozgatva a könyv­ben, megfogta a betűk tisz­tasága, a szabályos rend; jó érzés volt kézben tartani a könyvet. Eleinte csak pasz- szióból kereste a Kner-féle könyveket, később, maga sem érti hogyan, a passzió komoly szenvedélyévé .vált. 1969-ben jelent meg a He­likon Kiadó gondozásában Kner Imre levelezése. Mó­ricz Zsigmond, Ady Endre, Szabó Lőrinc és még sokan mások keresték fel gondjaik­kal, kéréseikkel, nem egy­szer csak gondolataikkal. Kner mindenkinek míves gonddal válaszolt, csak úgy, ahogyan munkáját is végez­te, mert mesterségét mérhe­tetlenül szerette, tisztelte, szó szerint a betű szerelme­se volt. Ortutay Gyula írja a könyv előszavában; „..szemé­lyes sérelmének, mestersége gyalázatának tekintett egy- egy rossz kivitelű könyvet, undorodva s fájdalommal fogta a kezében.” Réthy Ákos ma már több mint száz Kner-kiadvány tu­lajdonosa, közöttük nem egy egészen ritka példány talál­ható, mint például a merített anyagon, kézi technikával ké­szült könyvek. A hollók erdeje Túl a messzi hegyen vagy tán idébb egy buckával zú­gott egy sűrű, nagy vadon, a Hollókirály erdeje. Még az ükapjától örökölte a szép szál jegenyéket, az illatos fenyőfákat és a morcös bük- köket, azokon tanyázott a sok száz fekete vitéz, Holló­király károgó népe. A leg­büszkébb tölgyön a király palotája állt, abból szólt ki egy reggelen Hollókirály az őrt álló vitéznek: — Ostor pattan, szekér nyekken, nézzetek körül, mi­féle népség jár erre! Kilenc holló szállt az égnek, átke­ringték a hegyeket, aztán je­lentették: — Tizenkét szekér nyar­gal mifelénk, fűrészes, fej- szés emberekkel. összesza­ladtak erre a hírre a holló­vének, és azt károgták pa­naszosan: — Kivágják a fákat, oda a hollók erdeje! Öh jaj, mehetünk uj hazát keresni. Mindegyik kesergett, csupán a legvénebb, a százesztendős holló nem, de az majdnem elaludt, mert álmosakat pis­logott, míg végül azt mond­ta: — Kár, kár, mit akartok itt jó emberek? Talán erdőt irtani jöttetek? — Bizony arra — felelték azok. — Tizednapra itt már egy szál sem marad. — Kár, kár, nagyon kár — mondta a holló. — Hisz nincs ennél szebb erdő a vi­lágon! Itt dalol legszebben a madár, itt cseveg a csilinge­lő patak, és itt fogócskáz- nak a ti gyerekeitek is, hát el ne pusztítsátok, emberek. — Nekünk is fáj — szól­tak a fejszések —, de mit tegyünk? Elszegényedett a falu, búzánkat, jószágunkat elvitte az ár, házainkat meg villám hasogatta. Mit csi­náljunk? A vén holló lejjebb szállt a fáról, és azt felelte: — Megmondom én nek­tek, csak figyeljetek. Látjá­tok amott azt a fát? Az öreg bükköt, a legvénebbet. Nos, lapátot, ásót elő, és túrjátok fel a tövét. Egy ládát talál­tok, s benne annyi aranyat, amennyi kell. Hát vigyétek, ez az erdő ára, a hollónép- ség ajándéka. Hittek is, nem is az em­berek, de csak ástak, túrtak, s előkerült a láda, amikor meg felnyitották, annyi ara­nyat találtak benne, mint égen a csillag, örültek, ne­vettek, aztán vitték boldo­gan, áldva a hollók népségét. A százéves holló pedig ne­vetve mondta Hollókirály­nak, s népének: — Ne bámuljatok, nem vagyok én varázsló. De éj­jel arra ébredtem, hogy ha­ramiák osztozkodnak a fák alatt. Tizenkét zacskó ara­nyat raktak a ládába, azt lestem pirkadásig. Ezért va­gyok olyan álmos, hát hagy­jatok békén, mert szunyó­kálni szeretnék. Zsombok Zoltán Mókus néni és a két fiacskája Volt egyszer egy mókus néni, annak volt két kisfia. Ott laktak egy rengeteg, sű­rű erdőben egy nagy odvas- fának a belsejében. Egyszer azt mondta a mó­kus mama a két fiának: — Fiacskáim, most már elég nagyok vagytok ahhoz, hogy egyedül itthon marad­hassatok. Nekem élelem után kell nézni. Ha jók lesztek, hozok nektek diót, mogyo­rót, édes gyökeret. Ugrált a két kis mókus örömében, csak úgy csóvál- gatták a szép kis bozontos farkincájukat. örültek an­nak, hogy már őket egyedül otthon lehet hagyni, de leg­jobban az ízletes csemegé­nek örvendeztek. — Csak ki ne gyertek az odúból! — szólt vissza a mó­kus mama elmenőben. El­visz benneteket valami nagy szemű bagoly, vagy a nagy kör mű sas! Fogadkoztak a bohó mő- kuskák, hogy nem mennek ők sehova. De anyjuk még a mogyoróbokroknál se járt, már a két kis mókuska nem fért meg a bőrébe, kidugták a fejecskéjüket az odúból és körülnéztek. Szépen sütött a nap, a ma­darak gyönyörűen csiripel­tek. Látták, hogy a közel­ben senki sincs, így nincs mitől félniök. Akkor mind­ketten kimerészkedtek egy szép, nagy lombos ágra. Ott jókedvükben hozzákezdtek játszani, ugrándozni, már ahogy a kis mókuskák szok­ták. Játék közben meg is fe­ledkeztek az anyjuk IntelU mérői. Majd megjártáki Nagy hirtelenül lecsapott « fa koronájára egy nagy sas. A két kis fürge mókus ész­revette, hogy baj van. Szívdobogva ugrándoztak be az odúba, mielőtt a sas észrevette volna őket. Mikot már védett helyen voltak, akkor jutott eszükbe, hogy nem fogadták meg az any­juk szavát. Mikor hazajött a mókrca mama, látta, hogy a két fi­acskája csak úgy lapul az odú mélyén. Kérdezte is tőlük mindr járt? — Mi lett veletek, hogy így lapultok? Akkor a kis engedetlen mó­kuskák elmondták, hogy járták meg. — Mondtam, hogy na menjetek ki, máskor fogad­játok meg a szavamat, mert én mindig csak a javatokat akarom! A két kis mókuska meg­ígérte a mamájuknak, hogy többel nem fognak intelmei ellenére cselekedni. Nem is történt azután többet semmi bajuk, még most is élnek az erdőben, ropogtatják a mo­gyorókat, ha meg nem hal­tak. Bodnár Bálin* Nyíregyháza A szöcske nagyot ugrott örömében és máris a kis domb tetején találta magát. Jókedvűen elterpeszkedett a dús zöld fűben, hátát a mele­gen sütő napocska felé fordí­totta, majd elégedetten ösz- szedörzsölte pici lábait és bol­dogan cirpelte: — Be gyönyörű nap a mai! — Ne is mondd, mert bi­zony pocsék! — szólalt meg a földigiliszta, miközben egyre mélyebben fúrta be magát a száraz földbe. — Mit beszélsz? — ugrott fel a szöcske. — Nézz fel az égre, egyetlen egy íeljiőtsem látsz. A napocska kedvesen ontja sugarát Hiszen min­denkitől csak ezt hallhatod: Csodálatos napun^ van! — De nem ám! Langyos eső, zavaros bővizű patakok... ezt nevezzük szép időnek ! A szöcske nem értett egyet a földigilisztával. — Kérdezzünk meg egy harmadikat — határozták el közösen. Éppen arra ment a hangya, sok apró fenyőfa tűlevelet ci­pelve a hátán. Megállt rövid időre, hogy egy kicsit kifújja magát. — Mondd csak barátom — szólította of meg a szöcske —, milyen ez a mai nap: szép-e, vagy csúnya? A hangya lábacskájával le-t törölte az izzadtságot és el-! gondolkodva válaszolt: —E kérdésetekre majd al&J kor felelek, ha a nap mái lenyugodott. A szöcskét és a földigilisa- tát igen meglepte ez a válasz — Helyes, várjuk meg a naplementét — s ezzel eltá-: voztak. Napnyugtakor megjelentető a hatalmas hangyabolynál. — Nos, tisztelt hangya b»J rátunk, milyen a mai nap? A hangya rámutatott a mély járatokra, melyeket a hangyabolyban vájt ki, s a halom tűlevelekre, melyeket a mai nap folyamán hordott össze és így szólt: — Ma gyönyörű nap vottl Sokat dolgoztam, s így a jól végzett munka után nyugod­tan lepihenhetek. Dr. Papp Sándorné fordítása A SZÉP IDŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents