Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-26 / 147. szám
w- Jtxfä&b wrcrai j^T^-MAGYARÜkSáSlÖ 1973. Június 38. KIFUTNAK A KOMBÁjNOK Ú: .it Beszélgetés az AGROK1R vezetőivel Délről észak felé egyre több megyében kezdték meg az aratást. Néhány nap és Szabolcsban is sor kerül,az őszi árpa vágására. Hétfőn, június 25-én már meg is kezdte aratási ügyeletét a megyei AG- ROKER Vállalat és a MEZŐGÉP, hogy a lehető leggyorsabban segítsen az esetleg hiányzó alkatrészek, eszközök pótlásában, esetleg elkészítésében. A nagy indulás előtt érdeklődtünk a vállalat vezetőitől, milyennek látják ők a betakarítás anyagi-műszaki ellátásának helyzetét. Erőgépekből — hangzott a válasz — az egyetlen MTZ kivételével — minden igényt ki tud elégíteni a vállalat. Áz elmúlt év első felében 240, idén 250 traktort vásároltak a szabolcsi üzemek. Sajnos, külkereskedelmi okokból már nem ilyen jó a helyzet gabonakombájnokban. A megyének 80 darab SZK—4-es és harminc darab E—512-es kombájnra lett volna szüksége, melyeknek együttes teljesítménye óránként 450 hektár, A 80 SZK—4- est visszaigazolták, az E—512- sekbőT azonban csak ké$da- -bot, így a megye mezőgazdaságának betakarító gépparkja mindössze óránként 210 hektár teljesítményű gabonabetakarító kapacitással növekedett. A megyei pártbi- bizottság közbenjárásával sikerült ugyan az operatív bizottságnak elérnie, hogy még 6 darab SZK—4-es kombájnt és 8 darab E—512-es betakarító gépet adjanak Szabolcsnak, de ebből a mennyiségből aratásig csak az SZK—4-esek fognak beérkezni, a 8 darab E—512-est már csa^ a napraforgó és a kukorica betakarításánál lehet felhasználni. Ez a helyzet felveti az üzemeknél az egyáltalában számba jöhető összes betakarító gépek megjavítását és fokozott igényeket támaszt az alkatrészellátás iránt is. A vállalat igyekezett ennek a várakozásnak megfelelni és másfélszeresére növelte az el- múlt évihez képest a tartalékalkatrészek mennyiségét. Míg az elmúlt évi aratásnak 2.3 millió forint értékű alkat- résszel mentek neki, idén a nyitókészlet 3,6 millió és további 2,5 millió értékű szállítást várnak fokozatosan július 15-ig. Természetesen 40 ezer alkatrész teljes, 100 %-os tartalékolása lehetetlen. De például az SZK—4-esek raktáron tartott alkatrészeit 115 fajtával bővítették és csak ehhez a betakarító géphez most már 600 féle alkatrész áll rendelkezésre, szinte az egész gépet össze lehet állítani belőlük. Ékszíjak, köpenyek, akkumulátorok minden mennyiségben rendelkezésre állnak. Még körülbelül 24 féle alkatrész .jöhet szóba, részben importból gondoskodnak róla, részben a MEZŐGÉP fogja legyártani azokat. Bálázózsinegből, zsákokból idén elegendő van. ugyancsak ez a helyzet a dohányzsineggel és a takaróponyvákkal. Az aratással egyidőben végzendő tarlóhántáshoz is lesz annyi műtrágya, ameny- nyi a vállalat felmérése szerint szükséges. Mindent egybevetve, a tavalyinál jóval zavartalanabb alkatrész- és egyéb anyagellátást tud biztosítani a vállalat idén, amit jelez az is, hogy május 31-ig az idei forgalom már 60 millióval meghaladta a tavalyit. (gnz) ÖBB ZÖLDSÉG, GYÜMÖLCS t Iredmérayes kertvédelmi társulás Vásárosnaményban •i- és zártkerttulaj- ->k mind több gon- t Vásárosnamény- ikrahagyottság. A f Tsz nem győzte ikája mellett el- •tek védelmi igévé fogott össze kertvédelmi tár- tfözségben — az sze alatt —nyolc• és zártkerttulaj- ondjukba vett ap- 'etek együttesen rldat tettek ki. idő mindenkép- lás alakulását és működését iga- kezdetben csak re jutott a közös de akkor védhették .et, amikor arra szük- . A minimális alapból zereket épp, hogy még ,ák szerezni. Az alap- d végzett munka alap- »yarapították. Az alapinak (tsz-tagok és alkalmazottak) nem is volt szándékukban mindjárt szilárd pénzalap teremtése. A tsz így is örült: levették válláról a házi udvarok és kiskertek gondját; az ÁFÉSZ eredményesebb felvásárlást remélt. A tagoknak pedig biztonságot adott a társulásban való részvétel. A társulat jó gazdálkodás eredményeképpen jutott el odáig, hogy RS—09-es erőgépet vásárolhatott porozó és folyékony anyagú permetezésre alkalmas tartozékaival. Az ÁFÉSZ érdeke is volt ez s a gépvásárlást 50 ezer fp- rinttal segítette. Az ez évi zárszámadó küldöttgyűlésén Hangzott el: „A társulás gondozásába tartozó házi- és zártkertekből javult a felvásárlás mennyisége és minősége”. Csak aimát mintegy 100 vagonnal értékesítettek ezekről a helyekről, ami tekintélyes érték. A társulás hasznosságát mutatja, hogy időközben tagjainak száma több mint kétszeresére, 180-ra növekedett. Fontos ez különösen azután, mivel törvény szerint magánosok traktorerőgépeket nem tarthatnak, nem üzemeltethetnek még saját célra sem. S ez a társulás mind jobban megtalálja feladatkörének bővítését is. Kiskert szakkört szerveztek, melyek heti rendezvényeire szakembereket hívnak meg. Gyakori előadó, illetve beszélgető „partner” Kiss István tsz főkertész, Király Sándor szak- felügyelő és Hegedűs Péter, járási növényvédelmi felügyelő. Szakemberektől kapott tájékozódások nyomán eredményesebb a naményi—olcs- vai kertekben a zöldségkultúra, biztosabb az alma mellett ugyancsak jelentős szilva, cseresznye, meggy, dió és birsalma termelése. Jobban megismerik a társülás tagjai a bogyósokkal való helyes bánásmódot. Nem kevésbé értékes a társulás által — ÁFÉSZ-se- gítséggel — szervezett tapasztalatcsere-látogatások és fogadások. Már jártak hasonló céllal alakult társulások működésének megismerésére Pomázon, Miskolcon, Budapesten, Debrecenben. Küldöttségük részt vett a kertbarátok országos találkozóján. Újabban közösen rendelnek gyümölcsfacsemetéket és egyéb szaporító anyagokat. A környéktől any- nyi kertvédelmi megrendelést kapnak, nem tudják tel jesíteni. Jövő évre tervezik egy másik saját gép vásárBefejeződtek az önkéntes tűzoltók járási versenyei Nyolcvan raj jutott be a július 1-i megyei döntőbe Vasárnap délelőtt Jármiban rendezték meg a mátészalkai járás önkéntes tűzoltóinak 1973. évi versenyét. A vetélkedőt megtekintette dr. Csatlós Miklós, a Szabolcs- Szatmár Megyei Tanács mátészalkai járási hivatalának titkára és Antal Gyula tűzoltó őrnagy, az állami ^tűzoltóság megyei parancsnokhelyettese. A szakadó esőben 79 tűzoltóraj végig színvonalas versenyben döntötte el, hogy mely csapatok jutnak a jú-' lius elsejei megyei döntőbe. A községi önkéntes tűzoltók 800-as kismotorfecskendő szerelését a férfiak között a tyukodiak végezték el leghamarabb, megelőzve Porcsalma és Nyír- csaholy csapatát. A nőknél versenytárs nélkül szerepelt a porcsalmai raj, így bejutott a megyei döntőbe. A 400-as kismotorfecskendő kategóriájában Fábiánháza lett az első, Vállaj, Nyírparasznya és Nagydobos előtt. A két utóbbinál sorsolás döntötte el a helyezést, mivel azonos pontszámot értek el. Nagy volt a küzdelem a nők versenyében is, ahol Kántorjánosi mindössze egy ponttal előzte meg Vállajt. A fiúknál Porcsalma, Nagydobos, Vállaj sorrend alakult ki, míg a lányoknál a vállajiak győztek. A kocsifecskendő szerelését legügyesebben a férfiak között Jármi, a fiúknál Vaja, a lányoknál pedig a hodásziak végezték el. A vállalati tűzoltók versenyében a 800-as kismotorfecskendőnél az Ipari Szerelvény és Gépgyár mátészalkai gyáregységének férfiraja győzött. A 400-as kategóriában a férfiaknál az első helyen holtverseny alakult ki a Mátészalkai Állami Tangazdaság és a porcsalmai konzervgyár között, míg a porcsalmai konzervgyár női raja versenytárs nélkül szerelt, s jutott tovább. A vasárnapi versennyel megyénk járásaiban befejeződött az önkéntes tűzoltók vetélkedője.’A hat járási versenyen 370 közs&tá és 83 vállalati raj adott számot elméleti tudásáról és gyakorlati felkészültségéből. A vetélkedők általában a várt eredményeket hozták, valamennyi női és leány, valamint férfi és fiú raj jól vizsgázott szakmai tudásból. Ez nagyon fon- tos, hiszen ma már a községekben milliós értékek tűz elleni védelméről gondoskodnak az önkéntesek, egy-egy esetleges tűz alkalmával sok múlik rajtuk. A járási versenyek különböző szerelési kategóriájának győztesei, valamint a versenytárs nélkül szerelt rajok továbbjutottak a megyei döntőbe. A döntőt július elsején, vasárnap Nagyhalászban rendezik meg, a helyi Textiles Sportegyesület labdarúgópályáján. A megyei versenyen 80 raj dönti el a végső helyezések sorsát. A legjobbak értékes jutalomban részesülnek, valamint a községi önkéntesek kategóriagyőztesei elnyerik a megyei tanács által 1971-ben alapított vándor- serieaeket. KÜLFÖLDÖN ÉS ITTHON Utazás, üdülés ölesén A mostoha időjárás erősen befolyásolja a nyaralási és kirándulási lehetőségeket. Az IBUSZ-nál tájékozódtunk néhány kedvezményes áron történő külföldi és belföldi Nyaralásról. Néhány érdekesség a bul- • gáriai utaknál. Június 2—27- ig hét napos turnusokban Al- bena üdülőtelepen közvetlenül a tengerparton fürdőszobás lakásokban tölthet hét kellemes napot a tengerparton a kiránduló, 1590 forintért, a Napos-parti üdülőtelepen 1510 forintért. Aki megelégszik faházakban berendezett lakásokkal, 1 napos teljes .panzió személyenként 1030 forint. Az Aranyhomok üdülőtelepen a Hotel Pella, júliusban 1500 forintért biztosít teljes ellátást. Csehszlovákia is felkészült a nyaralási programmal, július- augusztus-szeptember hónapokban rendeznek ide hatnapos kirándulásokat. Ebben a programban a pozsonyi városnézés mellett szerepel Karlovy Vary-i üdülés is. Részvételi díj 2850 forint. A négynapos szlovák körút is sok érdekességet nyújt a kirándu- lóknak. 1350 forint a négynapos kirándulás. Csehszlovák programban szerepel a magas-tátrai üdülés, majd a karácsony—szilveszteri magas-tátrai kirándulás is. A jugoszláviai körutak is érdekesnek ígérkeznek. Júliustól szeptemberig különböző turnusokban öt napos kirándulásokat szervez az IBUSZ Crikvenciába 2020 forint költséggel. Olcsó üdülés az adriai tengerparton Rovinban: 9 nap teljes ellátás, fakultatív kirándulásokkal, részvételi díj teljes éllátással 2630 forint. Érdekesnek ígérkezik a „nyugdíjasok üdültetése” Abbáziában. Fél panziós ellátással hat nap, a Hotel Continentalban, részvételi díj 1570 forint. Az IBUSZ nagy súlyt helyez az idei nyáron az egyéni nyaralásokra is. Egyéni utazóknak Porecben az adriai tengerparton a Hotel Rivera szállóban 7 nap teljes ellátással 1060 forint. Rovinj- ban a Hotel Centarban, közvetlenül a tengerparton kétágyas, pótágyas lakásokban hideg-meleg vízzel 7 nap teljes panzió személyenként 1030 forint. Rab szigetén festői környezetben hét nap a Beograd Szállodában közvetlenül a tengerparti kikötőnél 1090 forint. Ugyancsak olcsó üdülést hirdet az IBUSZ a lengyelországi Zakopánéba. Hat nap teljes ellátással, kirándulással, pihenéssel, különböző programmal. A költsége 1800 forint. A belföldi utak közül meg kell említenünk a Szegedi Szabadtéri Játékokra indított különvonatokat. Júliusban a „Hegyen-völgyön lakodalom” táncjátékot tekinthetik meg a kirándulók. Júliusban a „Forgy és Bess” című opera kerül bemutatásra. Augusztus 3—5-én az Ukrán Állami Népi Együttes játékát lehet megtekinteni. Augusztusban még a János vitéz daljáték bemutatására is különvona- tot indít az IBUSZ. A hazai két napos kirándulások között szerepel augusztusban a mátrai körút. Sopron—Balaton és Pécs egy másik program. Júliusban hétvégi kirándulások lesznek a Mátrába és Gyulára. Miskolc- Tapolca és Lillafüredre ugyancsak két napos kirándulásokat terveznek. A két napos kirándulások között van még a zempléni körút szombat és vasárnapi napokon. Júliusban a hajdúszoboszlói különvonatok is rendszeresen indulnak. Farkas Pál Rendelkezés az ililitä itaSsä ütései! Az üdítő italok hűtésével kapcsolatos panaszok miatt tettek közzé állásfoglalást a Belkereskedelmi Minisz1 ? fiúm vendéglátó- é-s éleími- 5zer-kereskeüel|ni főosztályai. A megállapítás: jogosak a fogyasztói észrevételek, hogy helyben fogyasztás esetén sem biztosítanak kellően hűtött üdítő italokat az élelmiszerboltokban és a vendég-- látóhelyeken. Figyelmeztetik az illetékeseket: rendelet mondja ki, hogy az italokat csak jellegüknek megfelelő hőmérsékleten — azaz hűtve — lehet forgalomba hozni. (A szénsavas üdítő italok plusz 5 és 7, a' gyümölcslevek 7 és 9 fok közötti hőmérséklete az előírt.) A vállalatok és szövetkezetek fejlesztési alapjából biztosítani kell. hogy elérjék a kívánt hűtési fokot. A minisztérium is — korláto- zott mértékben — támogatást biztosít a hűtők beszerzéséhez. Helyes, ha az ipar is kölcsönöz hűtőket a kiskereskedelem számára. Ilyen esetben, a boltnak a hűtőket a kölcsönző vállalat által szállított italok hűtésére kell felhasználnia. (De vajon érvénye lesz-e a rendelkezésnek? (A szerk.) Épitíanyagegyüttműködés A magyar—szovjet épflő- anyag-ipari együttműködés állandó munkacsoportjának nemrég befejeződött budapesti ülésszakán megszabták az 1974—1975. évre szóló műszaki-tudományos közös programot. Egyebek kört kitűzték az új orosházi síküveggyár üzembe helyezésével kapcsolatos feladatokat is. A szovjet ipar vállalta, hogy júliusban befejezi a még szükséges anya- gok, alkatrészék, gépek és szerelvények szállítását, továbbá műszáki segítséget nyújt a termelés megindításán hoz is. A harmadik negyedévben bemutatják a száraz technológiai eljárással működő szovjet cementgyára^ amely a magyar cementipar fejlesztésében is hasznosnak ígérkezik. BÉRMUNKA — GÉPESÍTÉS - VALUTA VADAKBÓL .I Tudósítás a Kemecsei Állami Gazdaságból Még kevesen tudják, hogy a Kemecsei Állami Gazdaságnak hatvanfős építő- és szerelőbrigádja van. A brigádban megtalálhatók mindazok a szakmunkások, akikre az építkezéseknél szükség van. A melléküzemági tevékenységnek nem csak a gazdaság dolgozói veszik hasznát, hanem az egész megye. Mert a brigád* — azon kívül, hogy elvégzi a gazdaságban az építkezési és tatarozási munkálatokat — segíti megyénk eléggé leterhelt építőiparát is. A kemecseiek ebben az évben közel 8 millió forint értékű bérmunkát végeznek megyénk építkézése- in. Oroson és Kótajban ABC- áruházat, Nyírbogdányban bölcsődét építenek a brigád tagjai. Nyíregyházán a munkásőrségnek adnak át egy jelentős épületet év végére, a jövő év elejéig pedig 32 családi házat építenek a megye- székhelyen. ű5gy jelentősnek mondható saját beruházáson is dolgozik a brigád: a gaz-' daság 120 férőhelyes kísérleti hízómarha-istállót épít. Az új épület átadására, illetve benépesítésére június végén kerül sor. A gépesítésre, vagyis a termelés meggyorsítására, a nehéz fizikai munka megkönnyítésére is egyre nagyobb gondot fordítanak a gazdaságban. Ebben az ötéves tervben évente átlagosan 2 millió forintot költenek gépek és száll» tóiárművek vásárlására. Tavaly egy darab 6 9oros cukorrépa-beta- karító gépet, 4 fűkaszát, 4 nagy teljesítményű permetezőgépet, 10 MTZ-traktort. 1 tehergépkocsit, 5 speciális almaszállító kocsit, egy Diesel-targoncát és egy elektromos targoncát vásárolt a gazdaság. A korszerű szállítás következtében több jó minőségű alma kerülhet Ke- mecséről a hazai és a külföl- di boltokba. Ebben az évben felvonót kap az építőbrigád, s fűkaszát, rendsodrót, önürítős ta- karmanyfelszedő pótkocsikat és úgynevezett oldalazó talaj maró gépet vásárol a gazdaság, a TMK-műhely dolgozói pedig értékes műszereket kapnak év végéig. Ugyancsak 1973-ban a gazdaság a Mosonmagyaróvári Gépgyárral közösen elkészíti egy szálas és szemes takarmány szárítására egyaránt alkalmas szárítóberendezés tanulmánytervét. A szárítót jövőre építik fel, közel 4 millió forintos költséggel. 4977 után — a terv szerinti — már évi 3 millió forintot költ a gazdaság gépesítésre. Főleg valutaszerző célja van annak, hogy a gazdaság korszerűsíti saját hűtőtárolóját. A 400 vagonos tároló közel felét szabályozott légterű, széndioxidos hűtőtérré alakítják át ebben az évben, még az almaszüret előtt. Az átalakítás közel 7 millió forintba kerül. A tároló átala- gémétWO »IMridÓ fesz a hőmérséklet, s ezzel megf- hosszabbodik az almatárolás ideje. Ez azt jelenti, hogy májusban is jó minőségű, frissnek látszó almát szállíthatnak a gazdaságból. Az új tároló másik előnye, hogy megakadályozza az alma párolgását, illetve súlyveszteségét (Szabolcs-Szatmár megyében jelenleg csak Nyír- gelsán van ilyen modem tároló). Az itt tárolt alma 80 százalékát exportra, 20 százalékát pedig a belföldi pi-j acra adják a kemecseiek. Valutaszerzést jelent at gazdaságnak a vadtenyésztés is. A kemecseiek nagyszerűen kihasználják a természet adta lehetőségeket őz, nvuÉ fácán és fogoly tenyésztésére. Saját keltetőgépeikben keltetik a szárnyas vadakat, de a többi vad is szakszerű gondozást kap. A fácán- és a fogolytenyésztés egyben biológiai védekezés is, mert a kirepített szárnyasok (már az elmúlt napokban kirepítettek is) irtják ä rovarokat a gazdaság területén. Ez év végéig a MAVAD- on keresztül 2500 élő nyulat; 3 ezer élő foglyot, 2300 lőtt fácánt és 30 lőtt őzet értékesít a gazdaság. Az említett vadak 90 százalékát, exportra szállítják, de megyénk húsellátását is segítik a kemecseiek. a szezonban az állami gazdaságok nyíregyházi boltjában is kaphatunk a Ke- mecséről származó ízletes vadhúsból, 9Mfe