Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-26 / 147. szám

Í9T? "n'tií ^-f'TTvr * f a. r v a t? apó"? * /« S o!ffa? EGÉSZSÉGÜGYI NAPOK SPORTPARK jUTALMAK MELEG LEVEGŐT FÚfNAK A SÁTORBA A megyei egépuségiievelési csoport munkájáról ,,A betegségeket megelőző gyógyító munkában “ jobb eredményeket tudnánk el­érni, ha a lakosság körében jobban állnánk az egészség- nevelési feladatok megva­lósításával.” Az idézett gon­dolatot dr. Magyar János, a Szaboles-Szatmár Megyei Ta­nács V. B. egészségügyi osz­tályának a vezetője mondta el a megyei egészségneve­lési csoport munkaértekezle­tén. A KÖJÁL-székházban a napokban rendezett megbe­szélés vitaindító előadását dr. Juhász La.ios egészségneve­lési főorvos tartotta. Szólt arról az áldozatkész egész­ségnevelési tevékenységről, melyre a további munkát alapozhatják. Az eddigi egészségnevelési munkát se­gítették az ilyen vonatko­zású' megyei hagyományok is. Ismertette, a megyei egészségnevelési csoport (MENCS) által eddig végzett munkát. 1972-ben 1478 egész­ségügyi felvilágosító előadást tartottak, amelyen 41 ezren vettek részt. Ezenkívül a fogászati hónán 1 alkalmából 270 előadáson 26 ezer hall- gatót számoltak. Jelentősek voltak 1973 áprilisában az egészségügyi világnap, „Az egészség otthon, a családban kezdődik” jelmondattal meg­hirdetett rendezvényei. Kétszázhatvan egészség- ügyi felvilágosítást tartalma­zó filmje és 54 hasonló jel­legű magnetofonszalagja van a MENCS-nek. Az elmúlt év folyamán más egészségne­velési témájú propaganda­anyagokkal ezek is járták a megyét és segítették a la­kosság közötti egészségügyi felvilágosító munkát. A me­gyei költségvetésből eddig évente egy lakosra 60 fillér jutott egészségnevelési cé­lok megvalósítására. A leg­jobb megyékben ez az ösz- szeg meghaladja a két fo­rintot. Beszámolt az előadás ar­ról a segítségről, amelyet a- MENCS az együttműködési szerződés keretei között a megyei Vöröskereszttől. a Hazafias Népfronttól, a TIT- től, a mezőgazdasági osztály­tól és a művelődésügyi osz­tálytól, valamint a Besse- nyei György Tanárképző Fő­iskolától kapott. Rajtuk kí­vül a vállalatok és intézmé­nyek egész sorával állnak alkalmi kapcsolatban. akik szintén segítik az egészség- nevelési feladatok megoldá­sát. A jövő generáció egészség- nevelését szolgáló célzattal hozták létre a nyírteleki 2-es számú általános iskolában, a Mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban, és a berke- szi gyermekotthonban az egészségnevelési „modell” is-\ kólákat, melyek számát to­vább növelik, elsősorban a szakmunkásképző intéze­teknél. Van a MENCS-nek egy ha­vonta megjelenő kiadványa is, amely a szakemberek és az érdeklődők tájékoztatását szolgálja. Az év első felében sorrendben a gyógyszer­gyártás és felhasználás, a mezőgazdaságban végzendő egészségnevelés problémái, a neurózis (a magasabb idegtevékenység funkcioná­lis megbetegedése) „Az egészség otthon a család­ban kezdődik' , a csecsemő­halálozás jelenlegi kérdései témaköröket dolgozták fel a tájékoztató füzetei. A következő számokban a nemi betegségekről, a táp­pénzes állomány jelenlegi helyzetéről, a mentálhigiéné­ről. az alkoholfogyasztás ká­ros hatásairól, a tbc jelen­legi , állásáról,- a jó fogról, a daganatos betegségekről tá­jékoztatják a megyei szak­embereket és az érdeklődő­ket. Egy kiemelkedő megyei egészségnevelési rendez­vényt is megvalósít ebben az évben a csoport. 1973. szeptember 17—30 között „Szatmári egészségügyi na­pokat" szervez. Az ünnepé­lyes megnvitóra szeptember 17-én Győrieteken kerül sor. A megnyitás napjának elő­adássorozatai az egészségne­velés egyes kérdései Sza- bolcs-Szatmárban, és a lel­kiegészség megóvása téma­köröket öleli fel. Az egészségnevelési cso­port munkatársai kiemelték az egészségügyi felvilágosító tanács létrehozását és - a sportparkok megvalósításá­nak a gondolatát. A munkaértekezleten dr. Magyar János emléklapot és pénzjutalmat adott át kiemel­kedő egészségvédelmi mun­kájuk elismeréséül Kovács Ilonának (Kisvárda), Mandu­la Tárnáménak (Nyíregyhá­za). Szatlcczky Istvánnénak, (Mátészalka) és Zalátnai Ká- rolynak (Berkesz). NEM FŐZ — CSAK TÁLAL Segítség a háziasszonyoknak A SzabolcsrSzatmár me­gyei Iparcikk Kiskereske­delmi és az élelmiszer kis­kereskedelmi vállalatok kö­zös rendezésében, valamint három vállalat — az AM­FORA, a FŰSZERT, a COM- PACK — és a debreceni hű- töház közreműködésével „Nem főz — csak tálal, korszerű élelmiszerek és tá­lalás” címmel kiállítást nyi­tottak Nyíregyházán, a Sza­badság téren. A bemutatón olyan élel­miszereket állítottak ki, me­lyeket csak fel kell melegí­teni és már tálalhatók. Nép­szerűsítésükre szükség van, mert kevesen vásárolják ezeket a termékeket, pedig sok felesleges munkától kí­mélik meg a háziasszonyo­kat. A mirelitfőzelékek hús­szeletekkel, ;j konzerv töl­tött káposzták és paprikák nemcsak táborozásnál nél­külözhetetlenek, a darált húskonzervek főzelékekhez is felhasználhatók hússzeletek helyett. Az étkezéseknél elem ’ - hetetlen az ízléses tálalás. A rendezők úgy állították ösz- sze a termékféleségéket, hogy egyben útmutatót adnak ah­hoz is, melyik ételhez mi­lyen terítéket alkalmazza­nak. A konzerv- és mirelit­árukhoz a változatos mintás virág, magyar motívumos — francia jénai tálakat ajánl­ják, nemcsak a főétkezés­hez, de a reggelikhez és a vacsorákhoz is. A fazekakat és a lábasokat jól helyette­sítik. A szörpök, a befőttek és az üdítő italok mellett. ol­csóbb poharakat, kompótos tálakat mutatnak be. Új­donság a Nyírkémia pezsdítő ivóvize, ami felve­szi a versenyt a kedvelt borsodi vízzel Az italoknál színes és fehér metszett po­harakat, a kávé és teaf'élék- nél kerámia, porcelán kész­leteket, kávéfőzőket találhat , a látogató. „Konfekció” tesz- : taként emlegetik még sokan | a kész leasüteménveket, lin­zereket. Izük és változatos­ságuk azonban cáfolja ezt a megjegyzést. A kiállításon l'ét asztalon mutatják be a helves tála­lást. terítést. Szakmai felvi­lágosítást a két. kiskereske­delmi vállalat szn.kemherei adnak. A kiállítás kedden zárul. Könyvtárak — jutalmul a Tisza menti tsz-ek legjobbjainak A Tisza menti Termelőszö­vetkezetek Területi Szövet­ségének társadalmi és ön- kormányzati bizottsága leg­utóbbi ülésén megtárgyalta a terület tagszövetkezetei­ben folyó szocialista mun­kaversenyt. Június közepéig már 33 termelőszövetkezet jelezte a Verseny adatait és már ezekből is nagyarányú fellendülés állapítható meg. Míg az elmúlt évben a Tisza mentieknél 176 brigád ver­senyzett a szocialista cí-_ mért. idén eddig már 208 szocialista brigád csatlako­zott a versenymozgalomhoz. Még örvendetesebb, hogy a tavalyi hét ifjúsági brigád száma idén 23-ra, a 36 nő­brigád pedig 57-re szaporo­dott. A megtisztelő címet közülük már elnyerte 168 brigád 3341 taggal. A bizottság megállapítot­ta, hogy az elmúlt év jó gazdasági eredménye révén tiz termelőszövetkezet érde­mel elismerést. Közülük ha­tot — a napkori Kossuth, a tiszaberceli Bessenyei György, a pátrohai Zöld Me­ző, a mándoki Uj Élet, a nyíregyházi Vörös Csillag és a tiszamogyorósi Egyakarat Termelőszövetkezeteket a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, valamint a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa a Kiváló szövetkezet kitüntetéssel ju­talmazta — és vele a tagon­kénti ötvenforintos külön j utalomkeretet is megkap­ták, kiosztották. A másik négyet — így határozott a bizottság — a szövetség ju­talomkeretéből kell meg­A Kölcsey családdal roko­ni kapcsolatban állt bakon- szegi Miskolczy család sok értékes dokumentumot őriz a reformkor nagy költőjéről és politikusáról. Kölcsey Fe­renc végrendeletét Miskolczy Józsefné az elmúlt esztendő­ben a Hajdú-Bihar Megyei Tanácsnak ajánlotta fel, s most újabb értékes dokumen­tumokat adott át az illetékes szakembereknek. Az áimosdi Kölcsey-emlékház a Bölény ajándékozni. A rendelkezésre álló tízezer forintból há­rom-három ezer forint ér­tékű szakkönyvtárat kapnak a nyíregyházi Ságvári és a rakamazi Győzelem, két-két ezer forintos könyvtárjutal­mat adnak a két kisebb szövetkezetnek, a kisvárdai Rákóczi és a tiszakanvári Havasi Gyopár szövetkeze­teknek — természetesen a szövetség elismerő oklevelé­vel együtt. és a Kölcsey család öröksé­gére vonatkozó irattal gazda­godott. a szatrnárcsekei Köl- csey-emlékszooa megkapta a Szemere Pnlné leveleit, ame­lyet Kölcsey Ádámréhcz írt. a bakon sz^gi Bessenye1-em­lékház többek között Rákóczi Zsigmond-levelet vehetett birtokába a fejedelem alá­írásával. A debre- ni kollé­gium könyvtára színtér, két értékes dokumentummal gazdagodott. Újabb Kölcsey-dokurnentumok Műszaki átadások előtt Sóstón Az utóbbi időben egyre több embert, foglalkoztat a Sóstó problémája, hiszen a melegstrand egyik legkedvel­tebb részén most „csatatér” van. A munka 1972. évben kez­dődött még. Az első ütem a verseny medence lefedésének, illetve téliesítésének mélyépí­tési munkálatai volt. Ezt kö­vette a lelátó épülete alatti gépház kialakítása, amely mind a tervezőtől, mind a ki­vitelezőtől komoly körülte­kintést és szaktudást igényelt, a megoldás egyedi jellege miatt. A medence lefedését a Győri Pamutszövő és Műbőr­gyár által leszállított sátor biztosítja. A sátor anyaga po­lyester szövetre kétoldalt fel­hordott hő- és hidegálló víz­hatlan PVC-Gt'aboplan mű­bőr. A sáíor fenntartását és a kellő belső hőmérsékletet meleg levegő befűvalásával oldják meg, az ehhez szük­séges gépészeti berendezése­ket a lelátó épületében he­lyezik el. Az átalakítás során a lelá­tó épületében lévő öltözők érintetlenül maradtak, innen zsilipkamrán illetve kiúszón keresztül juthatnak a vendé­gek a medencébe. A lefedés kivitelezésével egvidőben megkezdődött egy másik be­ruházás előkészítése is. Régi probléma, hogy a nielegstrand medencéinek vize főleg egy- egy forró nyári vasárnapon bizony nagyon szennyezett. Tekintettei arra. hoav a fürdő vállalat az utóbbi időben víz­hiánnyal küzd. a megoldást csak egy modern víztisztító berendezés beszerzése és be­építése tehette lehetővé. Tárgyalások kezdődtek egy olasz céggel, amelvik ilven — speciálisan uszodák vizének tisztítására alkalmas — be­rendezéseket gyárt. A tár- gvalások eredménvesnek bi- zorvultak. így a berendezés megrendelése is megtörtént. Ennek elhelyezése azonban még a teljesítés kivitelezésé­nél is nasvobb problémákat vetett fel, hiszen a külföldi A nyii-egyházi tanárképző főiskolán a diplomakiosztó ünnepséggel véget érő tanév csak a tanítás befejezését je­lenti. A nyári vakáció hónap­jaira tervezett program már elkészült; országos tanácsko­zások, módszertani tovább­képzések, diáktalálkozók szer­vezése tanúsítja, hogy a szü­netben sem szűnik meg az „élet”. Június 22-én már be is fe­jeződött az első nyári ren­dezvény : az etikát oktató fő­iskolai tanárok konferenciá­ja amelyen 25 vendég vett "észt az ország különböző fő- ; - kóláiról. Ezt a tanácskozást a június 251—július 8 között rendezendő, évenként megis­métlődő, orosz nyelv oktatók továbbképzése követi. Az Or­szágos Pedagógiai Intézet 90 nyelvszakos tanárt hív meg erre a programra. A főisko­la ad otthont a hónap végén a kétnapos gyógypedagógiai tanácskozásnak. partnerrel a kapcsolatot még nehezebb volt fenntartani. A napi 10—12 órás munkának eredményeképpen az olasz szerelő megérkeztekor a mun­katerület rendelkezésre állt, megkezdődhetett a víztisztító berendezés szerelése. A kezelő személyzet felada­ta les/ kiegyensúlyozni egy kezdeti kezelés alkalmazási­val a vizet. Az est követő idő­szakos kezeléseket oly módon kell elvégezni, hogy a víz ne hagyjon az uszodában mag- néziumos vagy meszes lera­kódásokat, ne váljék színezet­té, rossz szagává. ízűvé, ne lépjen fel alzásorfás. lecven steril és sterilizáló hatású az új szennyeződésekkel szem­ben, ugyanakkor ne csípje a szemet, a bőrt. egyszóval sem­miképp ne ártson a szervezet­nek. Külön feladat a Sóstón, Elsején lesz két és fél esz­tendeje, hogy a Tokaj hegyal­jai Pincegazdaság sóstóhegyi 650 hektáros szőlőjét és a hoz­zá tartozó üzemi és kereske­delmi egységeket, a pincésze­tet és a palackozót átvette az Eger—Gyöngyösvidéki Pince- gazdaság. Most nagy elhatá­rozásra jutottak; 30 millió fo­rintért megkezdik az egész vertikum nagyarányú rekonst­rukcióját. Nyíregyházára ér­kezett az ÉLTEBV egy mér­nökcsoportja az elkészített tervekkel és a pincegazdaság vezetőivel, valamint az épít­kezést elvállaló ' KEMÉV irá­nyítóival bejárták azt a terü­letet, ahová az új üzemel fel­építik. Az építkezés már el­sején elkezdődik és a jövő esztendőben be szeretnék fe­jezni, de egyes üzemrészek már az idei szüretet is köny- nyebbé fogiák tenni, például a tárolótér.8 ezer literes bő­kezdődik. A főiskola KISZ- fcizoítságának meghívására augusztus 1—20 között len­gyel főiskolai hallgatók is­merkednek megyénk és Nyír­egyháza nevezetességeivel. Augusztus 2—4 között ismét egy országos tanácskozás színhelye lesz a főiskola. Több mint 100 résztvevővel itt tartják a népművelés) in­tézettel és a nyíregyházi vá­rosi művelődési központtal közös rendezésben az orszá- I gos népművészeti konferenci- ! ót, amely a főiskola kerengő- | jében megnyíló kiállítással fe- jeződik be; az országos nép- művészeti pályázatra érke­zett több száz tárgyból. A nvári program augusztus 22- től 25-ig mintegy 100 meghí­vott vendég részvételével az országos nyelvészeti konfe­renciával fejeződik be. változzék. Az e feladatok meg valósi; ás.moz szükséges vegyszeren adagolásai a szú­ró berendezés tartozékai ké­pező automatikus — de kézi­leg is működtethető —vegy­szeradagolok biztosítják. A kivitelezés üteme mosi már gyors, a beren-Jégás tech­nológiai Szerelésének készült­ségi foka 90 százalék. Hátra­vannak még azonban a szűrő­házak épületének szakipari munkái, illetve most foly >ak ;i versenymedence körül a t érburkolási munkák. E hónap végén kezdődik a próbaüzem és ennek sikere eseten a jövő hónao elején a berendezés műszaki átadása is megtörténik így előrelát­hatólag rövid időn belül a strandolni- kívánók birtokba vehetik a verseny-medencét ts. / vítése és a szovjet szőlőfel­dolgozó. gépsor, amelynek oe- s/.erzésável nem várják meg az épület elkészültét, hanem — ha másképp nem megy — sátorban is működtetni lóg­jak már idén ősszel. A nagy rekonstrukcióra ép­pen azért van szükség, mert az öt menyéből felvásárló és ugyancsak öt megyét borféle- ségekkel ellátó üzem jelenle­gi állapotában már nem győz­te a munkál. Kicsinyek vol­tak a raktáraik, túlzsúfolt a palackozója, a szőlöpréssk' nerp győzték a lassan, de fo­kozatosan növekedő ti szán tú­li szőlőtelepítésekkel és a ter­mőre forduló új szölrjtelepü­lések term ésmejnny ■ -végével a versenyt. Emiatt aztán szüret idején nagyobb zsúfoltság volt a. pincegazdaság előtt, mint a legrosszabbul szerve­zett almaszüretek ideién. Te­herautók álltuk egész nap, várva, amíg átveszik a ter­mésű és ez nem használt, a szőlő és a bor minőség vek sem. A 30 millió körüli építkezés legnagyobb objektuma eg’ 40 ezer mázsa szóló feldolgozá­sára alkalmas ü cm lesz. \z iparvágány mellé telepítik. Ebben fog dolgozni a szovjet folyamatos gépsor. amely óránkénti 150 mázás teljesít­ményével napi 15—29 ezer múzsa szőlőt f-'d feldolgozni és ez a legjobb szőlőtermés esetén is lépést tud tartani a -.zürelelők beszállításaival. A másik beruházási rész a tá­rolótér bővítése lesz. A jelen­legi 10 ezer hektoliter befo­gadó képességhez még 15 ezerre alkalmas bővítést' lé­tesítenek. Nem lesz lényegte­len az ellátás szempontiából o nagy palackozó megépítése sem. Ez főleg kereskedelmi szempontból lényeges, meri a pincegazdaságnak csak a sa­ját területén 66 féle tájjelle­gű borból lehetne összeállíta­ni a választékát, de a jelen­legi túlzsúfolt palackozóból ezt képtelenek voltak teljes választékban megvalósítani. Üisé^hordás, zsáktrsxthás A tanárképző főiskola nyári programjából hogy a víz gyógy víz jellege ne Rnmatwit-. István műszaki ellenőr Üj sző lő felelő! gosó üzem Nyíregyházán A júliusi programban szin­tén helyet kapott egy orszá­gos tanácskozás, a honisme­reti szakkörök vezetőinek or­szágos konferenciája. Erre az ötnapos rendezvényre 120 vendég érkezik. A tanácsko­zásokat pihentető, megyejáró kirándulások egészítik ki. A vendégek megismerkednek Felső-Szabolcs nevezetessé­geivel, majd szatmári és be­regi körúton vesznek részt. Ezen a kiránduláson talál­koznak a Gergelviugornyán rendezendő országos honis­mereti diáktábor résztvevői­vel. A főiskolai Stúdium-ge- nerale nyári továbbképzését hílius 14—24 között tartják. Egy nem főiskolai témájú ta­nácskozásnak is helyet, ad­lak. Itt rendezik július 12— 13-án a szállítási témákkal 'oglalkozó Fuvarpiac-fórumot ;eíet-magyarországi közleke­dési és szállítási szakemberek részvételével. A nyár utolsó hónapja kül­földi vendégek fogadásával Dolgozó Ezekben a napokban több általános és középiskolás ko­pogtat be a városi tanács ügyfélszolgálati irodájába. Munkahelyet keresnek, ahol a nyári szünetben dolgoz­hatnak. A választási lehető­ség nem nagy. A legtöbb üzemben a nyári szünidő­ben a szakgyakorlatos diá­kok dolgoznak, s ahol van lehetőség egy-két iskolás al­kalmazására, ott elsősorban a saját dolgozóik gyerekei közül válogatnak. Nyíregyházán, a gabona- felvásárló, az UNIVERSIL. . KEMÉV. a Ságvári Tsz és a posta alkalmaz nagyobb lét­számban diákokat. Az utób­bi még mindig vár jelentke­zőket. Esti Hírlap rendszeres kihordására, utcai árusításá­ra. A gabonafelvásárlő 14— 16 éves korúakat alkalmaz deákok \ zsájctisztitásra. A gyerekek napi hat, esetleg nyolc órá­ban is dolgozhatnak órabér­ben, vagy teljesítményben, s ezáltal a szorgalmasabbak az iíiOO forintot is megkereshe­tik. Az UNIVERSIL a szak- gvakorlatosokon kívül ötven diákot tud alkalmazni, akik szintén jelentősebb zsebpénzt kereshetnek a nyári szünidő alatt. A nyíregyházi Ságvári Tsz júliusban paradiegomsze- vsre kíván iskolásokat al­kalmazni. mintegy kétszáz főt. A szorgalmasabbak itt is megkereshetik a napi 60 forintot. Augusztusban a be­takarítás ideje alatt a ter­melőszövetkezet aratói mellé vizhordásra és egyéb könj. ■ nyebb munkára alkalmaznak diákokat, (bakonyi)

Next

/
Thumbnails
Contents