Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-17 / 140. szám
Vasárnap! melléklet Könnyíteni Tisztelt Asszonyom! Ön elnézést kér levelében, úgy gondolja, időt rabolt el tőlem. Ellenkezőleg: gondolatokat ébreszt, s bár személyét és kolléganőit érinti elsősorban a gond, amelyre felhívta a figyelmet, áttételesen az egész nőtársadalmat, mindazokat, akiknek módjukban áll valamit tenni az emancipáció érdekében. „Gondolom, ha névtelenül írnám, azt hinné, kis lolgot akarok felfújni, vagy valótlant írni Önnek. Ha a főnökömnek meg is mutatja a levelet, számolva a következményekkel, tisztelettel üdvözli...” — írja levelében Ön, aki a MÁV nyíregyházi állomásán jegyvizsgálóként dolgozik. Leírta, közölte nevét, én nem. Nem azért, mert tartanánk valamitől. Ügy gondolom, így személytelenül mindazokhoz szólhatunk, akik hasonló gondokkal küzdenek és változtathatnak, enyhíthetnek. Levele elején ezt írja: „Érdeklődéssel olvastam a vasárnapi lapban megjelent cikkét, a koránkelő konzervgyári asszonyokról. = ennek nyomán határoztam el, óogy megírom ezt a levelet. Sokszor olvasok arról, hogy ónok hírt adnak egy-egy üzem asszonyainak életéről, általában olyan üzemekéről, ahol igyekeznek köny- lyíteni az ott dolgozó asszonyokon. Sajnos, vannak üzenek. ahol nemhogy könnyebb lenne, de még nehezebb, lyen például a MÁV nyíregyházi állomás jegyvízsgáló-. lőinek élete is. Tudjuk, nem kaphatjuk ugyanazt a -edvezményt, mint egy gyár munkásnői, de legalább •ehezebb se legyen.” Nem panaszkodás, nem siránkozás ez. Ha úgy tetszik informálás, tájékoztatás, véleménycsere. Politizálás, hiszen nem múlt el nyomtalanul a párt nőpolitikái határozata. Értik lényegét, tudják a dolgozó nők, mi a szándéka e határozat végrehajtásával a pártnak. Le. veiében közli, nemrégiben volt a menetrendváltozás, s maguknál ilyenkor változik az úgynevezett „forda” is. És közli: „Amíg az elmúlt fordában húsz nap alatt két éjszaka voltunk távol, most huszonnégy nap alatt öt éjszaka, s ehhez plusz még hajnali vonatunk is van.” Lehetséges ez? Nem vagyok szakember, de el tudom képzelni, hogy igenis lehetséges. Ismerni kellene közelebbről az okokat, a körülményeket, miért így oldották meg. Nem lehetett másként? Vajon gondoltak az „illetékesek” erre? Látták-e előre intézkedéseik eredményét, következményeit? Nem a mi dolgunk eldönteni, hogytyi lehetett volna ezeknek a dolgozó nőknek a gondján könnyíteni. Van erre megfelelő fórum. Egyetlen kérdést azért említenénk. Ez pedig a vezetés érzékenysége, vagy érzéketlensége, ami hozzátartozik ma már a vezetés stílusához, gyakorlatához. E nélkül ma már nem lehet helyesen gondoskodni az emberekről. Különösen nem, ha dolgozó nőkről, anyákról van szó. Nem a mi feladatunk vizsgálni, hogy ott helyben az üzemben, a vállalatnál, a tsz-ben foganatosított egy- egy elképzelésnek, döntésnek mi a következménye. Hogy elemezni szükséges, kétségtelen. Csak úgy lehet helyes egy döntés, ha előtte felmérik következményeit, kellemes és kellemetlen oldalait, s a vezetés arra törekszik, hogy a negatívan ható tényezőket csökkentse. Olyan kellemes légkört teremtsen, amelyben öröm dolgozni. Rossz minden olyan vezetői döntés, amely nem számol ezzel. Csak a problémák halmozásához, az emberekben egyre jobban erősödő neuratikus vonások felerősödéséhez vezet s elégedetlenséget szül. Erre semmi szükség. S hogy valóban így van, az leveléből is kiderül. „Azt hiszem megérti — írja —, hogy így családi életet élni, gyermeket nevelni nem nagyon lehet. Művelődési szempontból esetleg' a könyv marad, mert ha este megérkezünk, moziról vagy színházról szó sem lehet, csak a szabadnapunkon. Ilyenkor meg az otthoni munkától nem jut rá idő.” Egyetlen ember dolgában sem lehetünk közömbösek. Még kevésbé a nők ügyében. A politikai munkában minden ember kulcsember. Szükségünk van minden élő-gondolkodó, a szocializmus ügyéért munkálkodó emberre. Ön írja asszonyom: „Volt közöttünk, aki szólt a vezetőknek, hogy ezt a beosztást nem fogjuk bírni. A válasz az volt rá, hogy „fogják”. Az ember sok mindent kibír. Ám nem mindegy az sem, mikor, hol, milyen körülmények között, s miért. Erre a „fogják”-ra szorítja Önöket a kényszer, a szükségszerűség is. Gyerek van, esetleg több is, kevés a férj keresete, pótolni kell, önálló kereső nők, vagy évtizede vasúti dolgozók, törzsgárdatagok, de lehetne sorolni, hogy mi minden. Szabad-e, lehet-e ezzel visszaélni? Lehet, de nem helyes, s ezzel csak az emberekben okozunk újabb feszültségeket, ellentmondásokat, amelyek később elmérgesedhetnek. Vannak betegségek, amelyeknél a megelőzés eredményesebb, mint a gyógy, szeres kezelés. Így kellene cselekedni ilyen és hasonló ügyekben is. Döntések előtt végiggondolni a következményeket is. A párt nőpolitikái határozata nem valamilyen „segélyezési” kérdés. E határozat végrehajtásáért tenni kell mindennap. A vasútnál is. Elnézést asszonyom, hogy ily módon válaszoltam az Ön levelére. Remélhetőleg, megvizsgálják gondjukat, s könnyítenek nehéz helyzetükön. Tisztelettel üdvözli: Farkas Kálmán Jll I1 "■ .......- . - —»Y r I’Ll-ooottreBsaamuiuiJ ............... Beszélgetők. (Vass Kálmán felvétele.) ........................""t1.""11 ’ i'i I. ii.-i.n .1 i i —....— Simon Lajos: Bizonyítvány Aíár nem lehet a dolgokon változtatni, jöjjön hát, aminek jönnie kell, bármit is írnak a bizonyítványba, emeld jel a fejed, kisdiák, ne baktass búsan, hazafelé, nem vagy te Karinthy-hős. Rendes havi zsebpénzedből vegyél csokoládét, avagy idegnyugtató rágógumit. A bizonyítvány magyarázatán pedig ne töprengj, mondottam már, hogy nem vagy te Karinthy- hős. Hiszen kinek is tartoznál magyarázattal? Apádnak? Nem állítod őket meglepetés elé, a modern pedagógia jóvoltából ők már bizonyítványkiosztás előtt pontosan tudják, hogy mire számíthatnak. Mert naponta megnézték az ellenőrző könyvedet, környezettanulmányozás címén többször is meglátogatott az osztályfőnököd, aki ilyenkor könyörtelenül lerántotta viselt dolgaidról a leplet. Jó szüleid pedig ott voltak minden szülői értekezleten, tehát pontosan tudják, hogy matematikából menthetetlenül elégtelen vagy, fizikából épp hogy csak átcsúsztál és édes anyanyelvűnkkel kapcsolatban is katasztrófa sújtott. Persze azért nem úszód meg simán. Feléd repül majd egy szomorú, szemrehányó mondat: „Te lusta kutya, én a te helyedben nagyon szégyellném magamat...’’ Egyéb megtorlás nem érhet. A csokoládét most nem vonhatják meg tőled, mert ugyebár a fejlődésben levő szervezetnek nagy szüksége van az édességre. Mozira is kénytelenek ezután is pénzt adni, mert a gyermek kulturális szomjúság gát igenis: ki kell elégíteni. Apád egy dühös pillanatában fogadkozott, hogy elmarad a balatoni nyaralás, ha nem javítasz a bizonyítványodon. De tudod jól, hogy a fogadkozás csak amolyan szalmacséplés, hiszen a balcsi már régen elintézett ügy, s mert nincs nagymama a háznál, kénytelenek magukkal vinni téged is, nem hagyhatnak egyedül egy ekkora csibészt. De a bizonyítványt azért csak meg kell magyarázni. Még kell magyarázni a rosszmájú szomszéd néniknek és szomszéd bácsiknak. Ám, bukott férfiú, ez sem a te feladatod, Óh, hogy megváltó* zott Karinthy Frigyes óta a világ! Már olyan jól megy a bukott férfiú dolga, hogy a szülők magyarázzák meg helyette. Tegnap — szinte bizonyítványosztás előtti bemelegítésként— már végighallgattam egy mama magyarázatát, miszerint az ő Jenőkéjét teljesen igazságtalanul buktatják meg magyar irodalomból. Mert úgymond, legalább a közepest megérdemelné az a gyerek. Valósággal falja a betűket, az utolsó pontig kiolvassa az újságok sportrovatát, de betűimádatára igazán az a. jellemző, hogy egyszer. kétszer ma már nehezen keríthető detektívregényt találtak a párnája alatt. Csakhát a magyartanár... Nagy családból származik, azt mondják, kilencen voltak testvérek, ezért elnyomja az egy szem gyerekeket. S hogy a földrajz miért csak kettes? Nevetséges kis ügy miatt. A földrajztanár — aki mellékesen osztályfőnök —■ irtózatosan nagyevő, kedvenc eledele a frist tormás virsli. Legutóbb megj lepetésszerűen érkezett hoz• zánk, csak egy kis téliszalám mi volt itthon, meg teasüte- mény. Pechünk volt, kérein. Ez a kis balszerencse a közepestől fosztotta meg a mi Jenőkénket. A tornatanárnő viszont hiú páva. Képtelen elviselni, hogy én csinosabban öltözködöm, mint ö. Az énektanár? Lakáskérelmet adott be a tanácshoz, de eddig még választ sem kapott rá. Rajtunk tölti ki a bosszúját, pedig az én uram semmiről sem tehet, ő csak egyszerű tanácstag. A fizikatanár viszont különleges figura. Nem érdekli más, csak a kocsi, meg a kocsi. A szaklapokat bújja szüntelenül. Neki ugyan semmiféle kocsira nem telik a fizetéséből, de azért nem ember előtte, akinek csak Trabantja van. De pukkadjon meg! Őszig, ha megkoptál juU is, kicseréljük a Trabit legalább Wartburgra, nem tűröm tovább, hogy üldözzék a gyermekemet. Az igazgató? ö igazán jő ember. Sőt, túlságosan jó. Ügy táncol szegény, ahogy a tanárok fütyülnek. De az én tutyimutyi uram még azzal sem mert úgy beszélni, mini férfi a férfivel—
