Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-16 / 139. szám

T#“ !3nTus T§. t?pr vr MAnYAROP«:7.*rt Jt oldal Pár 1 ezervezés-pá r t i rány í fás Technika és szövetkezetpolitika A gondolkodó munkás javára Megbecsülést az újítóknak NAPJAINKBAN a mező­gazdasági termelés fejlődésé­re az iparszerűség a jellem­ző. Ez nem csupán azt je­lenti, hogy a gépeket im­már a termelés valamennyi területén alkalmazzák, ha­nem azt is, hogy a gépek sora kapcsolódik egybe, szi­gorúan meghatározott techA nológia alapján. Egyre több termelőszövetkezet csatlako­zik ezeket az úgynevezett zárt termelési rendszereket megvalósító társulásokhoz. A cél világos: többet, jobbat, olcsóbban termelni, vagyis növelni a szövetkezetek jöve­delmét. A mezőgazdasági termelés forradalmasítása egyrészt nagy anyagi beruházást igé­nyel, másrészt politikai, szakmai, bérezési, szociális és egyéb problémákat vet fel. Számos megfogalmazásban találkozhatunk például azzal a nézettel, hogy a technika gyors fejlődése a mezőgazda­ságban „nem tűri meg” vagy „szétszakítja” a szövetkezeti kereteket. Ezek mögött ki­mondva vagy kimondatlanul az az elgondolás húzódik meg, hogy a szövetkezetek a fejlődés során előbb-utóbb szükségszerűen átalakulnak állami vállalatokká. E né­zet vallói azzal érvelnek, hogy egy-egy zárt termelési rendszerben vagy társulás­ban olyan nagy értékű ter­melőeszköz, termék koncent­rálódik, hogy működtetése, értékesítése szövetkezeti ala­pon már lehetetlen. Gyak­ran hangoztatják, hogy e tár­sulásokban a munka szerve­zése, a dolgozók bérezése szinte az állami gazdaságo­kéval azonos módon történik, tehát a fejlődés abba az irányba halad, hogy a szö­vetkezeti tag megszűnik gaz­dasága tulajdonosának lenni, s fizetett dolgozóvá, alkal­mazottá válik. A PART SZÖVETKEZET- POLITIKÄJA szocialista tu­lajdonformának tekinti a ta­gok önkéntes társulása és tevékenysége alapján létre­jött szövetkezeti tulajdont. És ez a lényeg! Téves tehát az olyan felfogás, hogy az egyszerűbb vagy a kevésbé fejlett termelés mellett lét­rejövő gazdaság a tagok kollektív tulajdona marad, de mihelyt az megközelíti vagy eléri a fejlett szintet, átalakul össztársadalmi tu­lajdonná. Abból az egyszerű tényből, hogy a technológiai rendszerek, gazdálkodási módszerek „átlépik”, egy-egy szövetkezet határát, tevé­kenységének kereteit, nagyon hibás lenne a tulajdonfor­mák változására következ­tetni. A párt agrárpolitikája a jövőt illetően kimondja: a két tulajdonforma közeledik egvmáshoz, de ez nem ve­zethet és nem is vezet az azonosuláshoz. Hogyan lehet és kell érté­kelni a mindennapi életben lezajló fejlődést? A technika fejlesztése a szövetkezetekben valóban nem különbözik, de nem is különbözhet az állami válla­latok hasonló jellegű tevé­kenységétől. Napjainkban már elég gyakori, hogy egyes szövetkezetekben vagy , szö­vetkezeti társulásokban a ter­melés korszerűsége, szintje elérte vagy meghaladta a környező állami gazdaságo­két. Az is kétségtelen, hogy a munka szervezésében, a dolgozók bérezésében hason­lóság is fellelhető. , A MUNKASZERVEZÉS, a bérezés hasonlóságából azon­ban nem lehet a tulajdon- formákra vonatkozóan mész- szemenő következtetéseket levonni. Annál kevésbé, mert a termelőszövetkezetek gázdálkodásának, termelé­sük technikai szintjének fej- lődésével együtt alakult a párt szövetkezeti politikája is, amely törvényekben, .kor­mányhatározatokban, az ága­zati minisztériumok rendel­kezéseiben is kifejezést nyert. Az egységes szövet­kezeti törvény, amely a párt politikája szellemében ren­dezi a mezőgazdasági szö­vetkezetek és az állam, a mezőgazdasági szövetkezetek és tagjaik, valamint a me­zőgazdasági szövetkezetek , és a társadalmi szervezetek kapcsolatait, híven tükrözi ezt a politikát. A párt arra törekszik, hogy fejlessze, erősítse a szövet­kezeti tagokban a szövetke­zeti tulajdonhoz való kap­csolatukat, annak megbe­csülését. Ez is elősegítette, hogy az utóbbi időben je­lentősen formálódott, alakult a szövetkezeteken belül az emberi kapcsolatok tartalma, formája. A szövetkezetek te­vékenységi körének bővülé­sével, a technikának a szö­vetkezetekben való gyors el­terjedésével például széles körben támadt Igény az ipari szakemberek iránt. Több ezer, főleg a falvakból korábban elkerült ipari munkás tért vissza a tsz-be. A LEGNAGYOBB, a leg­mélyrehatóbb fejlődés azon­ban a szövetkezeti demokrá­cia fejlődésében tapasztal­ható. A szövetkezetek önkor­mányzatának érvényesülése napjainkban élő valóság. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenütt csor­bítatlanul érvényesül a tagok joga a gazdálkodás irányí­tásában, vagy azt, hogy nincs olyan szövetkezet, ahol egyes vezetők nem élnének vissza tisztségükkel, a tagok bizalmával. De azt igen, hogy egységesen megteremtődtek, létrejöttek valamennyi szö­vetkezetben azok a keretek, amelyek tartalommal való megtöltése esetén elmondha­tó, hogy a szövetkezet szo­cialista társadalmi-gazdasági forma, amelv tagjai és az egész társadalom javára ké­pes megfelelő feltételeket biztosítani a termelőerők, a technika nagyarányú fejlődé­séhez. Mindez nem zárja ki azt, hogy egyes ágazatokban, egyes tevékenységek fejlesz­tésében, konkrét mérlegelés alapján már ma helyet kap­janak a szövetkezetek egy­más közötti, vagy állami vál­lalatokkal történő társulá­sai. Indokolttá teheti ezt a szükséges befektetések nagy­sága, a tevékenység jellege és természetesen a részvevők kölcsönös érdekeltsége. Ésszerűbben, jobban, gyor­sabban — egy jól szervezett munkahelyen mindez napi igény. S ha így van, az éssze­rűsítő, az újító munkás meg­becsülést érdemel. Megyénkben tavaly, s az azt megelőző évben is körül- belül 1200 ember fogott tol­lat, rajzeszközt, hogy javas­latéit papírra vesse. Az újítá­sok száma mindkét esztendő­ben 1000 körül volt, amelyek­nek felét elfogadták, s ezeket zömében be is vezették. Több kellene Hogy esi sok, vagy kevés, aligha lehetne csupán ezekből a tényekből megítélni, • m~r csak azért sem, mert az ilyen fajta szellemi munka, a gon­dolkodás, esetleg apró éssze­rűsítés, munkakönnyítés szá­mokkal nehezen mérhető. Ha mégis dönteni kell, az ember önkéntelenül is azt mondja: több kellene. Elsősorban nem ig a számok miatt, hanem azért, mert — ismerve az üzem- és munkaszervezésben rejlő tartalékokat — bármi­lyen magas számok ellenére nagyon sok jó ötletre, kidol­gozott újításra lenne szük­ség. Ennek igazát általában sen­ki sem vitatja, az újítások ügye nagyon sok esetben mégis döcög. Az egész megye ipari és mezőgazdasági üzemeit, a kereskedelmet átfogó elem­zés most nem áll rendelke­zésre, azonban a kisvárdai járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban sokoldalú vizsgálatot végzett az újításokkal kapcsolatban. Az első alkalommal tapasz­taltakra néhány hét elteltével visszatértek: vajon történt-e változás a gyakorlati munká­ban. Olyan nagyüzemekben tájékozódtak minden részlet­re kiterjedően, mint a tuzsé- ri ÉRDÉRT, a záhonyi vasúti átrakókörzet, az öntödei Vál- lalat kisvárdai gyára, a ME­ZŐGÉP gyáregysége, számos ipari szövetkezet — tehát a népi ellenőrök vizsgálata az üzemek széles körét öleli fel. 60 napon túl Losonczy Károly NEB-el- nök a bizottság ülésén el­hangzottak összefoglalása­ként: — Sok a 60 napon be­lül el nem intézett ügyek ará­nya. Több kezdeményezésre, hasznosabb intézkedésre vol­na szükség. A jobb erkölcsi és anyagi megbecsülés 'révén több és értékesebb javaslatra lehetne ösztönözni a dolgozó­kat összegezve: az újítómoz­galom az eddigieknél sokkal több figyelmet érdemelne. Néhány visszatérő t=ma — jól támasztja alá a NEB-el- nök véleményét. Az újításig előadóknak — bár legtöbbjük ' más munkakört is éllát — megvan a lehetőségük az eredményes munkához. Ellen­ben nem használják ki, s ezt aligha kérik számon. Van né­hány üzem, ahol rendszere­sen megtartják az újítási an- kétokat, esetenként kiállításo­kat, s meg is jutalmazzák az élenjáró kezdeményezőket. Az üzemek más részénél azonban szükséges rossznak tekintik, lassú az ügyintézés, gyanakodva szemlélik a be­adott tervet, ha az nem mér­nöktől, technikustól, vagy „is­mert újítótól” származik. Az újítási feladatterveket elké­szítik, de a végrehajtás már akadozik. Ha egy ilyen tervet nem teljesítenek, ezernyi in­dok kínálkozik magyarázatra. Érdemes lenne az üzemegy­ségek, gyáregységek, trösz­ti szervezésű üzemek té­máját külön elemezni. Né­hány adat ehhez: az ÉR­DÉRT. tuzséri telepén például igyekezne^ támogatni az újí­tókat, az új műszaki klub egyik feladata lesz az is, hogy szakrajzokkal, számításokkal segítsen. A részlegvezetőnek is megfelelő szerepet szánnak az újítások előmozdításában. Viszont az- a fura helyzet, hogy az ország egyik legna­gyobb, korszerű fatelepén az újítások elbírálásában nem rendelkeznek hatáskörrel. A szakszervezeti bizottság ko­rábban már kérte, hogy az újítások elbírálását körülbe­lül 10 ezer forintos értékha­tárig utalják telepvezetői ha­táskörbe — azonban a köz­pont ehhez nem járult hoz­zá. Ugyanakkor arra sem találnak lehetőséget, hogy a telepen egy eredményes an­két, ötletnap esetén bármi­lyen anyagi elismerést adja­nak. Ankét, kiállítás Természetesen hasznos le­het a tapasztalatcsere más üzemekkel. Záhonyban a MÁV pályafenntartási főnök­ségen az 1973. évi verseny- szabályokat már úgy formál­ták, hogy az újítást készítők, az azt támogató^ eleve meg­felelő elismerésben részesül­hessenek. Gondot fordítanak arra is, hogy lehetőleg az újí­tásoknál kalkulált értékei vegyenek figyelembe, s csak akkor fizetnek csekélyebb eszmei díjazást, ha más mód nem kínálkozik. Ugyancsak Záhonyban, a gépesített rakodási főnöksé­gen — ahol régi hagyományai vannak az újításoknak —, már kiállítással egybekötött újítási ankétot rendeztek. A szakszervezeti bizottsággal közösen keresik a gazdasági vezetők a lehetőségeket: pél­dául a szocialista brigádok idei vállalásaiban néhány, ar­ra megfelelő munkahelyen újítási javaslatok kidolgozása is szerepel. Innen indult a kezdeményezés: az újítómoz- galom propagandája érdeké­ben az átrakókörzet szín íjé­ra emelt újítási kiállítást ja- vasolnak — valamennyi vas­úti szolgálati ág bevonásával. A jó javaslatokat azzal ia ösztönözni kívánják, hogy a tpbbszörös újítókat külön ia jutalmazzák. Néhány példa csupán, ame­lyekhez az járul még: kicsit egyszerűbben, természeteseb­ben kellene felfogni as újításokkal kapcsolatos mun­kát. Mert a jó újítói légkör­höz apró, emberi dolgok ad­hatják a legtöbbet. Ne tolo­gassák az ügyeket, hanem in­tézzék el határidőn belül. Népszerűsítsék az újítókat, mert a gondolkodó-javasló munkásra nagy szükség van, egy esetleges apró ötleten fel­buzdulva jelentős újítások születhetnek. A gyakorta gondot adó agyagiak mellett éppen ezek, a pénzbe nem kerülő intéz­kedések is hozzájárulhatnak, hogy az ú j í t ó - ésszerű s í tő munkás kicsit visszaszerez­hessen a mostanában meg­csorbulni látszó tekintélyéből. Marik Sándor Mihók Sándor A nyíregyházi 5-5s számú AKÖV telepén űj tanműhelyt építenek, ahol a szakmunkás- tanulókat korszerű körülmények között, jól felszerelt műhelyekben oktathatják. (Elek Emil felvétele) Özvegy Juhászné Törékeny, egyszerű asszony Juhász József né. Fiatalon maradt özvegyen. Kislánya, Évike alig múlt öthónapos, amikor az édesapja meghalt. Éltkor már itt éltek a „so­ron”, a gazdaság épülő-szé- pülő központjában egy szo- ba-konyhás, otthonosan be­rendezett szolgálati lakás­ban. A nagymama gondozta az unokát, hogy az édes­anya dolgozhasson. Könnyebb munkát adtak Juhásznénak, hogy gyerme­két elláthassa, nevelhesse. Az üzemi konyhán dolgozott. „Ide hordta utánam anyósom a picit.” Később a mosóház­ba került. Csodálták munka­bírását, tisztelték . patyolat­tisztaságáért. Keze alól ke­rültek ki a hófehér lepedők paplan-párnahuzatok, ame­lyeket a munkásszállóbar. használtak. És az állatte­nyésztésben dolgozók részére is ő mosta a fejőköpenyeket. Két esztendeig mosónő volt. Jivike, a kislánya lassaa cse­peredett. Látták a dolgozók milyen nagy szeretettel gon- dozza-ápolja ez az özvegy édesanya a gyermeket. Ez késztette gondolkozásra a gazdaság vezetőit is. És még valami: a segíteni akaráp. ' Az állattenyésztésbe került Juhász Józsefné. Immár kilencedik eszten­deje borjúgondozó. A Keme- psei Állami Gazdaság egyik legkiválóbb munkásnője. Kellemes meglepetés érte !971. augusztus 20-án. Kivá­ló dolgozó jelvénnyel tüntet­ték ki. „Nem vártam, 'ér., csak a munkámat igyekeztem becsületesen elvégezni.” Mészfehérség. Borjúóvoda. A sarokban villanyrezsó, raj­ta teáskanna. Szegfűillat. „Reggel, délben és este te­áztatjuk a kisborjakat Néha még délután is megkínáljuk a kicsiket, nehogy „kiszá­radjanak”. Sokat megmen­tettünk már így. Olyanok ezek, mint az újszülöttek. So­kat bajlódunk velük, míg megtanulnak enni, inni, cu­mizni. Napokig kell bajlódni, míg sikerül. Próbáljuk min­den fejes után. Erőltetni nem szabad, nehogy a tüdejükre nyeljenek. Meg­fulladnának.” Szeretettel, szakszerűséggel magyarázza, mennyi mindent kell tenni egy-egy borjúért, míg felcseperedik. Évente legalább háromszázötven- négyszáz borjú születik itt. Ennyinek a gondozása, ápo­lása, etetése-itatása a gond­ja. Mindennap tiszta almot kapnak. Ez nagyon fontos. Ketten vannak itt Enyedi Ilonkával most száztíz borjú­ról gondoskodnak. Reggel fél hatkor kezdődik a munka. Tejmelegítés, tea- főzés, itatás, cumiztatás. El­készítik a lucernát, az abra­kot, a friss vizet és tisztán tartják a borjúóvodát. Me­szelnek, pókhálóznak, tisztán tartják a kis jószágokat. Le­het ebben a munkában szép­ség? „En szeretem, kedve­lem. Nagyhalász-Homokta­nyán nevelkedtem cselédszü­lők gyermekeként. Hatan voltunk testvérek. Volt egy tehénkénk. Kislány korom­ban azt legeltettem. Talán innen van az állatszerete­tem.” Ez árad később szavaiból is. „Az a legfájóbb, amikor aztán felcseperednek a kis- borjak, s elkerülnek tőlünk, Végigkíséri őket az ember a születésüktől, figyeli, ho­gyan fejlődnek az infralám- pák alatt, tanítja őket enni- inni. Vigyázza, amikor bete­gek, ápolja, óvja őket. Akad aztán közöttük kedvenc is. Olyan, mint ez a kis kora­szülött. Tizenegy kilóval jött a világra. S ma már elkísér a tejházig. Mi mentettük még.” Eredményeik magukért be­szélnek. Ez a tehenészet or­szágosan is figyelmet érdem­lő sikerekkel dicsekedhet. En­nek részese ez az özvegy­asszony is. Ö is megtalálja számítá­sát. Évi átlagot számítva a havi keresete meghaladja a 2800 forintot. „Elégedett va­gyok. Nyolcórás munkaidő ben dolgozunk, fehér kö penyben, tisztán. Munkr után lefürödhetünk, s átöl­tözve mehetünk haza. Van modern fürdőnk, öltözőnk, zuhanyozónk. A vasárnapi munkák után meg havonta négy szabadnapot kapunk.^ Itt él, itt dolgozik a gaz­daság központjába^. Ketten vannak kislányával Évikével, aki már hetedikes. Az alsó négy osztályt itt végezte el az „állami gazdaság” iskolá­jában. Itt működik a köz­pontban, egy volt kastély­ban. Gondját viseli a gazda­ság. A felsősöket az állami gazdaság autóbusza szállítja Kemecsére az iskolába, s hozza haza tanítás után. Juhász Józsefné' kellemes otthont teremtett két keze munkájával. Nemrégiben vásárolt egy hálószoba és egy kombinált szoba garni­túrát. Munka után tévét néz, olvas, képezi magát. És pénzt, gyűjt. „Szeretnék még egy szobát ragasztani a mostanihoz. Csak jobb len­re. Évike hamarosan nagy- ány lesz. Szükség van erre s. Vágyom, ha az iskolában végez, itt dolgozzon velem, mellettem a gazdaságban.” Farkas Kálmán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents