Kelet-Magyarország, 1973. június (33. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-02 / 127. szám

im. mm* Korszakváltás a háztáji i m Az életszínvonal — munkásszemmel A boríték és környéke Vélemények az ISG-beo f - ^ ^gazdasági ÉLETÜNK­BEN közhely ma már az az igazság, hogy a mezőgazdasá­gi eredetű termékek közel negyven százaléka a háztáji gazdaságokból, vagy azokon keresztül érkezik. Ugyanak­kor a termelőszövetkezeti ta­gok jövedelmének a fele, vagy közel fele a háztáji gazdálko- ' tíásból származik. A háztáji k gazdálkodás fennmaradása te- ^ ' hát szükséges, közérdek. f Egyre több tünetre kell azonban felfigyelnünk, ame­lyek azt jelzik, hogy maga a háztáji gazdálkodás korszak­olt atárhoz közeledik, helyen- ként ez a váltás már be is kö- vetkezett.. A tünetek legalább két fő csoportba oszthatók. \ egyik szorosan kapcso­Jódik ahhoz a generációvál- fáshoz, amelynek napjainkban ! a téeszekben tanúi lehetünk. Az úgynevezett „alapító nem­zedék*’ lassankint eléri a nyugdíjkorhatárt, távozik az I aktív dolgozók soraiból. A r i helyükre lépő fiatalok keve­sebben vannak és másfajta emberek, ök a szó hagyomá- . bvos értelmében már nem r-' Parasztok, közülük sokan nem tekintik természetesnek pél­dául azt. hogy minden áldott nap reggel és este tehenet v! etessenek, fejjenek. A périz- hez ragaszkodnak, keresni ' akarnak, de az állandó lekö- ; töttséggel járó háztáji elfog­laltságot , nem nagyon vál- y \ Halják, I A másik, amire fel kell fi­gyelnünk az a kultúraváltás, amely magában a mezőgaz­dasági termelésben bekövet­kezik. Komoly tényezőt je- • 1 lentenek ma már például a í zárt rendszerű termelési szö- ' Vétkezések, amelyek európai | Színvonalon és mennyiségben állítanak elő búzát, kukoricát, . cukorrépát, burgonyát, stb. i Rendkívül erős ütemben tör- t nek előre az ipari jellegű ál­lattenyésztési vállalkozások is. ahol egyetlen kerítésen belül például évente tízezer- szám „gyártanak" hízott disz­nót, száz- és ezerszámra hí- f zott marhát, stb. De ugyan- 1 ezeknek a szövetkezeteknek a háztáji gazdaságai megmarad­nak a hagyományos színvona­lon. Kissé luxusnak tűnik, hogv a szövetkezet kiváló fajtáival, vegyszereivel, John Deere gépeivel hektáronként 60 mázsa kukoricát termál, mellette a háztáji gazdasá­gokban kapálgató paraszt pe­dig 30—40 mázsát. Hovato- vább a föld termőerejének pazarlása lesz. hogy az apró háztáji gazdaságok alig a fe­lét termeljék annak, mint a nagyüzemi táblák. A megol­dást a v tréssel való szoro- S''v>b »«•».dzr'gi. termelési vao- cs >lat megteremtése kínálja. r MA MÁR NEM RITKA pél­dául, hogy a szövetkezet biz­tosítja a tagoknak a legigé­nyesebb kukorica-vetőmagot, vaav burgonya-vetőgumót és ezt elveti, a talajba holdan­ként több mázsa műtrágyát bedolgoz, sőt kiszórja a leg­modernebb vegyszereket is. Persze nem félholdanként, ha­nem a nagy táblába egyesí­tett háztáji főidre, amit az­után a tagok később szét­mérnek, és tovább művelnek’, így a háztáji gazdaság is elér­heti kukoricából a 60, burgo- . nyából akár a 300 mázsás ter­mést. A bevétel pedig — a közös ráfordítások levonása után — a tagé. Másutt — különösen ahol sok a fiatal — a tagok már nem babrálnak külterjes nö­vényekkel. Például Csepel-szi- geten és Szeged környékén tél végén valóságos fólia-sátor- városok nőnek ki a földből, nemcsak a nagyüzemi táblá­kon, hanem a tagok kiskert­jeiben is. Kemény munka fó­lia alatt zöldséget termel­ni, de néhány hét, néhány hó­nap alatt komoly pénzeket le­het a bukszába rakni. Kitűnő megoldás ez mondjuk olyan fiatal pároknak, akik „ráhaj­tanak”, nagy pénzt akarnak szerezni házépítésre, autóvág sárlásra, vagy más kiemelkel dő célra. De a nagyüzem tál mogatása nélkül ez sem megy. A palántát előállítani, a tech­nológiát kidolgozni, az érté­kesítést megszervezni már rendszerint közös feladat. Odahaza fejőstehenet tar­tani valóban állandó elfog­laltságot jelent, nincs víkend, nincs nyaralás. De a nagy­üzem kidolgozta már pél­dául az önetetős. önitatójj, marhahizlalás módszerét, Egy­szerű fészer alatt is meghiz­lalhat így a gazda akár há­rom-négy növendéket és az etetőket* naponta csak egyszer kell feltölteni, a trágyát évente csak egyszer kell ki­hordani. Ha a közös segít, egyebek között gondoskodik korszerűen termesztett és konzervált takarmányokról, ezzel a módszerrel is szép be­vételt lehet elérni. A PROPAGANDA NEM GYŐZI sulykolni, a dollárpia­cokon micsoda kitűnő lehető­ségek kínálkoznak nyúlhús, galambhús. libamáj, stb. elhe­lyezésére. Ezeknek a termelési ágaknak a bonyolítására, vagy egyes részfeladatainak elvég­zésére, gyakran, a kisüzem al­kalmasabb, mint a nagy gaz­daság. Szervezés, és szakta­nácsadás nélkül azonban sen­ki ne vágja a fejszéjét ekkora fába. Talán nem is kell tovább sorolni. Az eddigiekből is ki­derül, hogy a.kezünkben van­nak a háztáji gazdaság kor­szerűsítésének lehetőségei, vagy legalábbis egyes lehető­ségei. De korszakváltásnak kell bekövetkezni a háztáji gazdálkodás megítélésében is. Az új módi pem fejlődhet ki úgy, hogy a közös gazdaság csak szemléli, esetleg kegye­sen engedélyezi, A közös gaz­daság nagyon határozott tá­mogatására van itt szükség, egyes kultúrákban a közös és háztáji gazdaság szó szerinti összeolvasztására. Nemcsak a vetőmagvak beszerzésében, a szaktanácsadásban és értéke­sítésben. de esetenként annak a tőkének a biztosításában is. ciminek befektetése nélkül a háztáji nem korszerűsödhét. .(Az OTP, vagy a hitelszövet­kezet adna kölcsönt szívesen, de kevesen igénylik. Talán nem is tudnak róla.) NEM JŐCSELEKEDET’ ez a közös gazdaság, illetve an­nak vezetői részéről. Ha a háztáji gazdaság nem boldo­gul, akkor a közösnek kelle­ne a kiesést pótolni. Az eh­hez. szükséges óriási befekte­tésekre ma még gondolni sem lehet. Ha a tagnak a háztáji­ból csökken a jövedelme, ak­kor a közősből fogja köveiel- ni, hogy biztosítsa eddigi életszínvonalát.. Csupán közös munkából ez nem bizonvos, hogy sikerül. Korszakváltás­hoz közeledünk, igazán itt az ideje már, hogy minden gaz­daság új módon szemlélje a közös és háztáji kapcsolatát és valóban mindent megte- gven azért, hogy ez az új meg­oldás ki is virágozzék. Földeáki Béla Hogyan ítélik meg az élet- színvonal alakulását a sza- bolcsi munkásemberek? Mi a véleményük saját életszín­vonalukról? Mi tartozik sze- rintük e fogalomba? Lehet-e generációs kérdés ennek az értelmezése ? Erről kérdeztünk az ISG mátészalkai gyárában mun­kásokat. Dóka Ferenc géplakatos csoportvezető 24 éves. Fény­képe vitrinben van. Ott lát/ ható a bejáratnál. Nemré­giben lett kiváló dolgozó. Mit ért ö az életszínvona­lon? — Itt kezdtem tanulóként az ISG-ben. . Utána szak­munkásvizsgát tettem. Tmk- lakatos voltam egy évig, utána a termelőüzemben másfél évig esztergályos, két-három műszakban dől. goztam. Pestre küldtek tan­folyamra. Itt tanultam 1972- ig. Közben katonáskodtam is. S utána neveztek ki cso­portvezetőnek. Én ezt a fejlődést értem az életszínvonalomon. Mun­kám által jutottam idáig. Csupán pénzben nem mér­hető talán más életszínvona. la sem. Esztergályosként is megkerestem annyit, mint most. Pedig most több a fe­lelősségem. De .szívesen vál­lalom. „lü kerestem rá a pénzt“ Itt van a gyár megalapo­zásától. Dóka a munkahelyi környezet fejlődését is bele­számítja saját életszínvona­lának alakulásába. „Emlék­szem, még felszabadult tmk. lakatos voltam, amikor a folyosón ebédeltünk, a WC. vei szemben. Nem volt ele­gendő mosdókagyló, egymás­ra vártunk. Nem Is beszélve az öltözőről. Ez most mind megváltozott. Korszerű für­dő. öltöző. mosdó van. s olyan orvosi rendelő, amely még egy községnek is dicsé­retére válna.” Elmondja, a többiektől is függ, hogyan alakul a másik ember sorsa, fejlődése, elő­rejutása. „Én örülök, ha az egész brigád jól teljesít. Se. gítem is őket. Bár az én ke­resetem nem függ a brigádé­tól., Mégis, mit szólnának ró­lam. mit mondanának? Et­től is függ. elfogadják-e az embert vezetőjüknek vagy azt mondják „rongyember”. Jármiból jár be dolgozni. Egy telket örökölt szüleitől. Van rajta egy ház. „Ezt re- nováltattam '45 ezerért. Itt kerestem rá a pénzt.” Cél. ja? Ezt a lakást szeretné felújítani. Ezt berendezni. Gyerekszobát Is bele. mert szeretnének még egy babát. „Ezt beszéltük meg a felesé­gemmel. Mindezt a követke­ző ötéves tervben szeret­nénk megvalósítani.” Szabad idejében barká­csol. Most egy kerti* traktort készít. Jó lesz a kertbe. Van egy motorkerékpárjuk, azzal járnak a Tiszára. „Apósomnak van a Bala­tonnál, Szántódon egy hét. végi háza. Egy hétre az idén is odamegyünk nyaraim.” Cj státus­szimbólum Horváth Mihály 1942-ben született. Öpályiból jár Szál­kára. betanított marós há­rom éve. Ö így fogalmazott: „Én a megélhetőség szerint mérem az életszínvonalamat. Ez jelenleg olyan 80 százalé­kos lehet. Ezt hogyan értem? Úgy, hogy van lakásunk, biztosított a megélhetésem, s azért nem 100 százalékos, mert a lakáson még van mit csinálni. Én tartom a szüléi­mét is.” — Egy gyerekünk van. Ha elegendőt fogok keresni, s a feleségem otthon maradhat, még egy gyereket szeret­nénk. Ez a célunk. Persze, ha növekszik a család, a la­kásnak is nagyobbodnia kell. Ezt pár év alatt megoldjuk, remélem. Figyelemre méltó, hogy a falun élő munkásemberek életszínvonalukat az önálló ház, lakás építésében látják. És ami nem mellékes, a gyermekáldásban is. Talán erre a közgazdászok nem is gondoljak. Mit mond ugyan, erről a témáról Vincze Jó. zsef betanított munkás, aki csupán egy esztendeje dol­gozik a gyárban. Nem árt ha tudjuk: egyéni gazda volt, aztán traktoros 9 évig, majd gépész, s a felszabadu­lás előtt egy ideig cséplő­gépnél summás. Ö Szamos- kérről jár be dolgozni. — Kérem, ha én 57-ben nem veszek földet 40 ezerért, nekem már autóm lenne. Persze azóta is lehetne, csakhogy ahhoz nem ott, ha­nem legalább Szálkán kelle­ne laknom, s a lábasjószág- állományt is eladni.” Az ő családjának az élet- színvonala, falusi viszonylat­ban az ott élők megítélése szerint elég magas. „Én ez­zel nem értek egyet. Van ugyan saját lakásom, beren­dezve mindennel, gépesítve, de még sok minden egyébre lenne szükség, hogy az igé­nyekkel, a fejlődéssel lépést tartson az ember. Csak a vi­zet említem, kérem. Egy tör­pe vízmű többet lendítene; mint talán bármi. Ez a higi­énia és a falu egészének a színvonalát emelné. Szerin­tem mindennél előbbre való.**. Régen saját földje volt. Fo­gott is mellé bérbe. „Rabja voltam. Szét sem tudott nézni az ember, a világban. Ettől szabadítottak meg. De most meg itt a háztáji. Igaz, ezt szívesen vállaljuk, mert jövedelem-kiegészítő is, meg szükséges is a terméke." Van, egy tehene, egy vemhesüsző, egy növendékbika, két sertés és sok apró jószág. Felesége foglalatoskodik velük. Vin-* cze meg a fiával a gyárban dolgozik. Ketten havonta át­lagosan 4700—5200 forintot keresnek. Megkérdeztem: ha választani kellene a falu és Szalka, a gyár között, m it tenne? „Én mar csak agyar­ban maradnék,” Reális ioénvekltel “ J Bacskó Zoltán esztergályos válasza egyszerű, böics. „Hogy én mit értek az élet­színvonalon? Azt, ahogyan, amilyen igényekkel él az em­ber, amit meg tud valósítani. Amit én megvalósíthatok a munkám által!" Itt szabadult a gyárban, itt lett szakmunkás. 1935-ben született. A derékhad tagja. S aztán így fejtegeti nézetét: „Az én életszínvonalam kö­zepes. Miért? Mihez vizsonyi- tom? A körülöttem élő. dol­gozó emberekéhez. Itt a gyárban is, Szamoskéren is. Nem hanyagolható el a kör­nyezet sem, ha az életnívó emeléséről beszélnek. Nem mindegy, hol. milyen közeg- - ben él az ember.” Az a véleménye, nem min­den a lakás, a ruha, a „jól élés” kulturált életmód is szükséges. Ez is beletartozik. — Van akinek nem luxus a kocsi, nekem még az. Nem tudok annyit keresni, fonto­sabb céljaim is vannak. Mo­torkerékpárt már tudnék venni, de a közeli terv az, hogy eg|y szobát ragasszak a régi házhoz, mert anyámmal lakunk. Falun még az önál­lóságot, az életvitelt e ház is jelenti! „Persze a társaim munká­jától is függ, hogy a lakás­tervem megvalósuljon. Az­tán a párt novemberi hatá­rozatáról szólva megjegyzi: „Nekem előtte 10 forint vplt az órabérem. Most 12,50. Ugv érzem, ezt akarta a párt. egy kicsit kiemelni a munkáso­kat. őszintén meglepett, mert ennyit még nem emeltek so­ha. Valahogyan így kellene gondolkozni sok gazdasági ve­zetőnek is. És a munkások életszínvonala is rendszere­sebben emelkedne. Meg főleg a bizalma, a megelégedettsé­ge. És ez egyáltalán nem kö­zömbös.” Farkas Kálmán A tiszaberceli szakmunkásképző iskolában gyümölcs- termesztési órán fajta-meghatározást végez a 315 osztály há- ram tanulója: Szász Margit, Németh Margit és Vass Zoltán. (Hammel József felvétele) Nagyapám Nagyapám 35 éve az ám. bitiig előtti lócán sütkérezett. Én önfeledten bódorogtam a játékosan körbefutó kerti ösvényen, akár a rügyező fák. serkenő füvek, nyilado­zó bokrok a májusi fényben. Van úgy néha az ember, hogy tudatát vesztve él, mint a keringő csillag, az alakját vesztett felhő vagv nap­nyugtakor az estike remegő virága. Egyszer aztán fel­neszei az ember, s újra itt­hon van a földön. Az én lel­kem is csordultig megtelt csodálatos érzésekkel a ki­nyíló természet láttán, s hogy könnvttsek tizenöt éves terhén, az ámbitusra szalad­tam, megragadtam nagy­apám eres kezét. Szelíden összemosolyogtunk és hall­gattunk megbújva a pádon. — Hej-hej. gyerekem. — Aztán tenyerébe fogta az arcomat, maga felé fordítot­ta. s a szemembe nézett. — Mi lesz veled majd fiam? Mi lesz? Nem nézed te a botló földet, a fellegekben iársz. Láttam. Félszegen feszengtem, té. ’ován. Semmit nem értettem ebből. Verdeső pillákkal ke­restem a tekintetét, de nagyapám már akkor magá­hoz vont. De aztán eltipegett, magamra hagyott. Csak ebédnél jöttünk megint ösz- sze. Különös meghitten vil­lantunk egymásra. Ebéd után is úgy tettem, hogy kö- rülöitte legyek. Zsámolyt hoztam a lába alá, megtöm.­tem a pipáját, s amikor el- szenderedett, lábujjhegyen pipiskedtem, nehogy feléb­resszem. Az idő pedig telt, de nem ébredt fel. Lekutyo- rogtam nagyapám elé, úgy néztem-néztem fájó ragasz­kodással. és a szívem «egy­szerre zsibqrogni kezdett, mert valami sötét gondolat fészket kezdett rakni ben­nem. Hogy nagyapó talán... meghalt. Annyira beleder­medtem, hogy sikítani se tudtam. Arca fakó volt, ba­jusza szálai nem csapkodtak ki-be a száján, nem léleg­zett, szeme gödrében pedig fekete árnyék ült. Torkon ra­gadott a döbbenet. S hogy szólni nem bírtam, megra­gadtam nagyapát és rázni kezdtem. — Na, na, mi az? — És rám kerekedett az az árnyé­kos szeme. Zsibbadt tagjait -kinyújtóztatta.' — Hallod-e fiam, olyan gyönyörűségeset álmodtam, minek költöttéi fel? Nem mondhattam meg az igazat, hogy halottnak néz­tem, hát csak toporogtam és hallgattam. De éreztem bá­gyadt mosolyán, hogy be­lém látott. Megsimogatott: — Mi egymástól ijedezünk máma. fiam! Veszedelmes is az álmodozó ember. — Igen. — hebegtem, mert még mindig bennem reme­gett a riadalom. Elkacagta ám magát nagyapám, mint a nagyok szokták. ha a gyerekszáj valamit elhibáz. Megbántot- tan kókasztottam a fejem. Mondtam is, nem tudom, mért nevet. Nagyapám erre egészen megzavarodott, ma­gyarázni kezdett, hogy majd egyszer értelmét veszem a szavának, de akkor ő már nem lesz, jobban teszem hát. ha a lábam elé nézek okos fejjel: — Nem a csillagok bau élünk, édes fiam. hanem itt a földön. Az álomlovagnak pedig legyen... Valami okosat mondhatott nagyapám, de gyerekeszem­ben nem ragadt meg. Nem is csoda, hiszen egész dél­után a hancurozó felhőket néztük nagyapával, mesebeli óriások harcait láttuk, meg János vitézt a griffmadár hátán. Tündér Honát meny­asszonyi ruhában, rettentő( lo­vasokat, törpéket és fintoros manókat. Aztán az volt csak a gyönyörűség, amikor a nap késő délután tarkállni kezdte a nyugati égboltot. A nehéz aranyfények és bán­kódó lilák, vidám üvegzöl­dek és nevetős rózsaszínek, libbenő ezüstök, sápadó sár­gák, porcelánkékek és piro­sak, veresek, bíborak. bor­dók. Az ám. a sok szín ki­kergette fejemből nagyapám, nak azt a szavát. Hát még mikor a csillagokat lestük: a frissen kelő esthajnalt, a söi rű Köti őst, a tündöklő Göru cöl szekerét és a holdat a „hegedülő Dáviddal”. Utoljára azon az estén néztem az égre. Mert ahogy ott belefeledkeztünk a né­zésbe, nagyapám egyszer csak a fejéhez kap és leroskad ijesztő fehéren. Bevitték a szobába, Két hétig élet-halál között lebegett. Mikor aztán végre újból kiülhetett az ámbitusra, nem tudott be-t szélni, megnémult. megbéj nult. Ettől fogva én mesél-' tem neki felhőről, csillagok­ról. holdról, napról, ahogy megtanultam tőle. Hanem azt az egy szót. so­ha nem tudhattam meg nagyapámtól, soha. Végleg álomlovaggá lettem. Az eszem, gondolatom az ég csillagvirágai, s a mezők vi­rágcsillagai között repdes. Szegény botorkáló nagy^ apám kitaposott útján. Dénes Gézi'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents