Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-08 / 82. szám
m.wmi SÜ- VASAíWAPT MELLftCLET »tum K neve: „Szatmár" Múzeum „születik” Mátészalkán Orvosi emlékek a nyírbátori járásban A nyírbátori Járásnak ina nincs sem kórháza, sem rendelőintézete, s egészségügyi dolgozóinak száma is alacsony. Azt lehetne gondolni, aogy ennek megfelelően orvosi emlékei, illetve hagyományai sincsenek. Szerencsére és meglepő módon ez másként van! A nyírbátori járás legrégibb orvostörténeti emléke képzőművészeti jellegű és Öfe- hértó község középkori templomának egyik falképén látható. A XV. századból származó freskókat 1952-ben tárta fel Jantsky Veronika, s a szóban forgó falkép tematikáját így jelölte meg: „Szent Erzsébet a szegényekkel.” Régen elmosódott a szegény (lázár) és a beteg fogalma, s kétségtelen, hogy szegény alatt beteget is érthettek (avagy megfordítva pl.: az 1833-ban épült nyíregyházi városi kórházat régebben felváltva szegényház, illetve lazarétum néven is emlegették). E freskón azonban — megfigyelésem szerint — nem akármilyen szegény vagy beteg járult Árpádházi Szent Erzsébet elé, aki feltehetően gyógyszert vagy táplálékot nyújt neki. A nőbeteg bőrén jól kivehetők test- szerte a fekete himlő (variola vera vagy valódi hirr-lő) jellegzetes és azonos stádiumban mutatkozó kiütésének pörkjei! Különös értéke orvostörténeti szempontból e falképnek, hogy a magyar Szent Erzsébetet himlős beteggel együtt tünteti fel. A többi reánk maradt Szent Erzsébet-kép ugyanis (a kassai dóm főoltárképe, a bártfai Mindszent- oltár, az 1486. évi augsburgi fametszet) kivétel nélkül leprás (bélpoklos) beteget ábrázol. Az ófehértói freskót egybevetve Ma- gyary-Kossa orvostörténeti kézikönyve III. kötetének 30. és 31. oldalain feltüntetett és leprás beteget ápoló illetve fürösztő Szent Erzsébet szép arcvonásaival meglepő a hasonlóság. Utóbbiak Tarbzai György 1930. évi adatai szerint minden bizonnyal budai művész alkotásai, s ezért feltételezem, a szembeszökő hasonlóság alapján az azonos eredetet is. E fekete himlős beteget ábrázoló és számunkra rendkívül becses értékű ófehértói freskóról még csak annyit, hogy egyben az egész Szaboles-Szatmár megye legrégibb orvostörténeti emlékei jelenlegi ismereteink szerint. Ugyancsak a középkorból vannak adataink gyógyító borbélyok működéséről. Bá- thori Gábor fejedelem ugyanis 1007-ben Bátorban borbélycéhet létesített: „megengedtük. mind Borbélynak... ennek utána nekiek is Czéhek legyen. Kiadatott a mi Etsedi várunkban Boldog Asszony havának utolsó napján Ezerhatszáthetedik Esztendőben Gróf Somlyai Báthori Gábor.” Utalni kell itt arra, hogy jelentős központi várrendszer volt ekkor Nagyecsed, amelynek várához Nyírbátor is tartozott. Még a XVI. század nyolcvanas éveiben az oláhok betörése, majd 1593. illetve 1599. években a tatárok ismételt betörése érte Nyírbátort, s nyilván ezek is siettették a hadisebészi (feltser) ellátás kifejlődését, illetve a borbélycéhek kialakulását Tudjuk, hogy a kuruc háborúk idején a Nyírség a Rákócziak egyik fontos központja volt mind katonai, mind gazdasági szempontból. Megyei levéltárunkban megvan I. Rákóczi György 1644 febr. 10-1 patensleve- le, amelyet a kialétai táborból küldött Nagy- kálló várőrségéhez. II. Rákóczi Ferenc pedig három ízben is megfordult Bátorban és 1708. XI. 17-én járt Kislétán is. Esze Tamás hadtörténész 1955-ben feldolgozta a kuruc katonák 1703—1710 között II. Rákóczi Ferenc fejedelemhez intézett több ezer folyamodványát (instantia), azonban meglepő módon e hatalmas anyagban még csak némi utalás sem található e szabadságharc utolsó éveinek borzalmas méretű p estis járványaira. Jelzi e tény és hiányosság, hogy milyen sok teendő van még e járásban, illetve az egész Szabolcs megyében orvostörténeti szempontból. A sebesült kuruc vitézek folyamodványainak feldolgozási sorrendjében a 116. sorszámú 1705. dec. 12-én éppen Bátorban keltezett. Kulcsár István debreceni származású kuruc katona II. Rákóczi Ferenchez intézett kérelme ez. amely szerint a gáborjáni csatában (Berettyóújfalu mellett!) súlyosan megsebesülvén „sokáig volt a bátori borbély kezén”, s nem tudott fizetni. A fejedelem Ecsed várából 1705. dec. 15-én kiadott rendeletével 3 hópénzt (12 forintot) utalt ki sebesült híve számára. A bábákra vonatkozó legrégibb adatunk 1756. I, 6-i keltezésű. Fényt vet e korszakra az is, hogy ez az , utalás éppen az egyik boszorkányper anyagából származik. Kiss Anna bába Kiss-Várdán 1756. I. 6-án lefolyt boszorkányperének anyagából ugyanis az s kiderül, hogy e szülésznő börtönbe vitelé g Mihállydi. helységnek (Nyírmihálydi). másfél évvel ezelőtt pedig „Létai Helységnek volt bábája”. Megjegyzendő itt, hogy egészségügyileg rangos településnek számított ebben az időben az, amely bábát tartott! A legnagyobb orvosegyénisége a nyírbátori járásnak kétségtelenül dr. Jósa István (1756—1829) megyei főorvos volt. Egyik ősét az osztrákok magyar volta miatt kivégezték, s a rokonai egy részének el kellett menekülnie Szabolcsból. Jósa István is a Dunántúlon. Csepreg várában született, de kapcsolata nem szakadt meg a Nyírséggel, s 1787- ben Szabolcs megye Rendei küldöttségiieg hívták meg Gyuláról a, megyei főorvosi székbe. 50 éven keresztül vezette ezután a megye egészségügyét úgy, hogy 20 éven at Nagykállóban, az utolsó 3 évtizedben pedig Kisléía községben lakott. Ebben az időben vérbajos betegek hatósági kezelése céljából kis kórház is működött Kislétán. Más megyéből is jöttek ekkor betegek Létára. Említésre méltó az is, hogy Jósa István kezelte és pártfogolta Tessedilc Sámuel szarvasi lelkészt, a híres arborétum megteremtőjét. Nyírbátor első orvosa dr. Pazamenlér egyúttal gyógyszerész is volt, s a piactér, egyik kis viskójában működött. Patika létezéséről Nyírbátorban 1830-tól vannak adataink. Megyei főorvosi jelentésekből tudjuk, hogy 1861/62-ben Kohánui András volt a gyógyszerész. Nyírbátornak híres gyógyszerésze volt 1871-ig Mihalovits István, aki ekkor Debrecenbe költözött. Fia, Jenő 1906-ban vette át a híres debreceni Mihalo- vite-gyógyszertár vezetését. Jósa István 1778-ban Budán kinyomtatott orvosdoktori értekezésének címe: „Da ephialte” azaz a boszorkány nyomásról volt. A babonáról sajnos vannak frissebb keletű és egészségügyi vonatkozású adataink is. Seregély 1970-ben közzétett „Napjainkban is előforduló szokások, babonák és tévhitek az abortiyumok és antikoncipiensek körébő"’ c. dolgozatában két. a Nyírségben is élő babonás szokást említ: 1. a forró vízzel telt fazék fölé guggolást, illetve 2. parázsló szénre vizelést. Kétségtelen tény sajnos az is, hogy a babona még 1972. I. 26-án is majdnem halálét okozta Nyírlugos községben egy 4 hónapos csecsemőnek, akinek anyja babonából nyugtatás céljából mákgubófőzetet adott. Az ópiummérgezést szenvedett csecsemő szerencsére kórházi kezelés eredményeként meggyógyult. A fény és árnyék együtt! Ez jellemzi reálisan a nyírbátori járás nem is jelentéktelen orvostörténeti adatait. Két véglete: a XV. századi valódi himlŐ6 beteg gyógyítását ábrázoló becses értékű templomi freskó és az 1972. évben mákgubófőaettel megitatott csecsemő. A változás és haladás azonban törvényszerű! A mai ember alig akar a szemének hinni, amikor Nyírbátor főterének századforduló ideji fényképén az egyik cégtáblán ez olvasható: Schwartz Miksa fogás foggyökér húzó borbély és fodrászmester (nyíllal jelölve). Ez a régi Egy éve, tavaly, április 4. felszabadulásunk ünnepének tiszteletére nyílt meg Mátészalka ideiglenes múzeuma a Bajcsy-Zsi- linszky úton. Ez is egy lépés volt előre, mégpedig kétszeres értékű lépés. Értéke e lépésnek. hogy egy színfolttal tovább gazdagította és növelte Mátészalkát, hiszen nincs is több magyar város, amelynek ne lenne valamilyen — egy, vagy több — múzeuma, vagy muzeális értékű és egy múzeummal felérő műemléke. Például: ősi vára, temploma, vagy más épülete. A lépés másik értéke, hogy közelebb vitte Mátészalkát ahhoz az időponthoz és reális lehetőséghez, hogy végre igazi, a követelményeknek megfelelő, idegeneket is vonzó saját múzeuma legyen. Ez a tavalyi lépés kettős értéke, s talán még az is, de az előzőekkel együtt, hogy — lassan bár — ezzel az ideiglenes múzeummal szoktatni lehet a város és környékének lakosságát, hogy Mátészalkának, s egyben a szat- mári megyerésznek ilyen intézménye is van, vagy még pontosabban: lesz! Lelkes gyűjtők Az első lépés megtételében elévülhetetlen érdeme van a Szaboles-Szatmár megyei Múzeumok Igazgatóságának és néhány lelkes szakembernek. Elsősorban dr. Erdei Sándornak, a szervezőnek, Molnár Sándornak, a tervezőnek, valamint P. Erdélyi Zsuzsa és Miskolci Mária grafikusoknak, de a grafikai kivitelezésben Molnár Sándor is részt vett. És meg kell még említeni két nevet — ezt követeli a hűség és az igazság is —, hiszen azért, hogy Szatmárnak, azon belül Mátészalkának múzeuma legyen, korábban, hosszú éveken át, dr. Márton Árpád és dr. Fazekas József is nagyon sokat tettek. Elsősorban a gyűjtéssel, annak a gazdag, de még feldolgozatlan anyagnak a gyűjtésével, amely egyelőre raktárakban van, várva a nagy napot, az igazi múzeum megnyitását, amikor ezek a tárgyak is közönség elé, kiállításra kerülhetnek, hogy emlékeztessenek, tani ina nak és lélekben nemesítsenek. Ez a ma még csak néhány ember előtt ismert anyag — néprajzi és történelmi dokumentumok — kétezernél több értékes tárgy — mind szatmári. Méltatlanul említenénk az első lelkes gyűjtőiét, ha nem beszélnénk a valahai mátészalkai és fehérgyarmati diákokról, azokról, akik tanáraikkal együtt szintén részt vettek a gyűjtésben, de nevük — hivatalos iratokon — nem maradt meg pedig talán még valamennyien élnek, hiszen nem is lehetnek túlságosan időg emberek. 8 végül, de nem utolsósorban szólni kell Puskás Kálmán tanárról, akj nyugalmazott gimnáziumi igazgató. A látogatókat eligazítja, beszél nekik, ha igénylik a kiállított tárgyakról, a szatmári tájegység régi arculatáról és régebbi lakóinak életéről, életmódjáról. D ennek a kis — mindössze két helyiséget megtöltő — múzeumnak a mindenese. Vezető, ktéllításiwnertető és teremőr i® egy személyben. S mindent megtesz a látogatókért. azért, hogy az emberek belépjenek, hogy múzeumot lássanak — sokan talán életükben először — és Ismerkedjenek a régiségekkel. a múlttal, a múlt embereinek szerszámaival, használati tárgyaival, s így ma- gával a régi szatmári emberrel. „jöjjön csak be, kedves” Az igazsághoz tartozik ugyanis, hogy még a mátészalkaiak se nagyon ismerik ezt a múzeumot és nem túl nagy iránta az érdeklődés. Hát még az úgynevezett vidékiek, azok, akik a járás különböző községeiből érkeznek Mátészalkára. Csak megállnak és olvasgatják — eokan csak betüzgetik, s ez se bűnük — az aprócska táblára kiírt szöveget, hogy „Szaboles-Szatmár megyei Múzeumok Igazgatóságának mátészalkai kiállítóterme”. Ez a tábla — felirat —* is azt bizonyítja, hogy valójában nincs még Mátészalkának múzeuma, s az ami van — csak ideiglenes valami, a már említett első lépés az igazi, nagy és önálló mátészalkai múzeum teljes megvalósítása felé. A neve — a tervek szerint — Szatmári Múzeum lesz. A jelenlegi kiállítás címe: „A szatmári táj népművészete”. Ezt is betüzgetik az emberek, ha megállnak a bejárat előtt, de nem mindenki megy be, sőt, a legtöbben általában továbbindulnak, De Puskás Kálmán tanár úr ilyenkor gyorsan kinyitja az ajtót és utánaszói g továbblépőnek: — Jöjjön csak be, kedves, nagyon szép dolgokat láthat itt. Nem tart sokáig. Legalább húsz percet szánjon rá... És vannak, akik visszafordulnak, s a hívó szóra bemennek. Köztük többségben Olyanok, akik talán még sohasem jártak múzeumban. Egyszerű falusi emberek — nők, férfiak — és a gyerekek is. Mert Puskás tanár úr őket, a gyermekeket is behívja és magyaráz nekik. S még senki sem távo- aott csalódottan. Most. hogy a minap beszélgettem Puskás tanárral, kissé fájó szívvel mondta: — Szeretnék mindenkit behívni, de ezt azért mégsem tehetem. Csak azoknak szólok. akik bekukucskálnak. Pedig tudom, naponta is több száz olyan ember fordul meg Szálkán, »kinek volna egy óra, vagy fél óra ideje, az autóbusz, vonat indulása előtt. Valóban nem sok az. ami a jelenlegi, ideiglenes kis mátészalkai múzeumban látható, de hogy remekmű minden kiállított tárgy — az vitathatatlan, azt az is elismeri, aki életében először járt múzeumban és először látott ilyesmit. Történelmet, néprajzot ismerő és értő ember fél óra alatt, a tájékozatlanok maximum egy óra alatt megnézhetnek minden kiállított tárgyat Néprajz itt minden Csupa népi készítmény — néprajz — itt minden. Elsősorban fafaragások, a faépítkezés régi. eredeti tárgyai, a szövés-fonás, népi hímzés remekei és a szatmári fazekasság készítményei. Van köztük 150 éves, és olyan is. amit alig tíz évvel ezelőtt még használtak. Például: az agyagkorsók, amelyekben a mezőn dolgozó ember ivóvizét tartotta, mert sokáig hideg maradt benne a víz. A tárgyak — fafaragványok, hímzések és edények — uralkodó díszítései a különböző virágminták. Igazán csodálatosak. Van, például, egy evőkanál fából faragva. Remekmű. De az egykori szerszámok díszítése is az értelemre és az érzelemre egyaránt mélyen ható, szinte elragadó művészetet tárnak a látogató elé. Legyen az ostornyél, tükörkeret, fapipa, mángorló, sulyok (valaha a folyók vizében állva ezzel verték-mo6ták vászonneműiket az asszonyok-lányok), de a szaruból — ökörszarvból —• készített kasza- kőtartó (fenőtoknak is nevezik), borotvatartó és lőportartó — minden a népművészet szépségét, nagyszerűségét, gazdagságát hirdeti. Jő néhányon dátum, név, vagy monogram (a két névkezdő betű) is látható. Valahai Tóth Pál, például kereken 100 esztendővel ezelőtt készítette kedvesének az elragadóan szép fakeretes tükröt. Egy csinyvágó 1825-ből származik B. M. mestertől. Hogy mi a csinyvágó? Egy szerszám, amellyel a hordókészítők (kádárok) a dongák két végébe rést, metszettek, azt a rést, amelybe —- összeillesztve a dongákat — a hordó két fenekének deszkái kerültek. A lőportartók érdekessége, hogy feliratuk cirillbetűs. Bizonyára a közeli Kárpátaljáról származnak, A fazekasság mindig gazdag volt Szát- márban. Különösen Tunyogmatolcson, ahol még ma is élnek fazekasok, köztük a Dávid család, amelyben nagyapa, annak fia és unokája egyaránt fazekas ma is. Fényképük látható is a mátészalkai múzeumban. És a temetői kopjafák (fából faragott fejfák). Mintha az ősmagyarság — a honfoglalók — táltosait idéznék. Az ősmagyar pogány vallásra emlékeztetnek, formáik, arányaik ezer évvel ezelőtti képzeteket sejtetnek. Vagy a fából faragott tornácoszlop Tiszakó- ródról. De a sugarasan ragyogó napot érzékeltető kiskapu (kisajtó) is. Mind-mind remekmű. Nincg elég dicsérő és elismerő szó, hogy készítőiket megfelelően méltathassuk. Ugyanígy a szövés-fonás, népi hímzés, valamint, a* ezekhez szükséges szerszámok, eszközök. Ezek Szatmárban még nem is a múltat jdézik. hanem használati tárgyai a mának is, hiszen az idősebb házaspárok mind a mai napig ilyen házi készítésű, s általában hímzett kendőket, térítőkét, kötényeket, stb. használnak. És egy kis ízelítő Szatmár történelméből. E vidéken — a magyar Szatmárban — először a Balogsemjén, a Gutkeled és a Szente- mágócs család-nemzetségek telepedtek le. A honfoglalás után országvédő gyepű húzódott ezen a tájon. Vagy ki hallott már Tarpal Mártonról, a „parasztkirályról”, aki jóval Dózsa György előtt, még 1437-ben fellázította a szatmári jobbágynápet a kegyetlen elnyomás, sanyargatás. kizsákmányolás ellen...? F* lehetne sorolni a magyar történelem többi sorsfordulóját, ismert és dicsőséges korszakait is. Mindezek ellenére a —- bár ideiglenes jellegű — mátészalkai múzeumnak kevés látogatója volt. s ma már alig-alig tér be ide ember. Pedig a látogatás ingyenes. Egy év alatt — sajnos — csak-kétezernyi ember nézte meg a múzeumot, s az utóbbi hónapokban egészen lecsökkent az érdeklődés. a Otthon kellene Nagyon kellene már az új, az igazi, a nagy múzeum. A város vezetői mindent el is követnek érte, de amíg fel nem épül az OTF-ház — nem lesz Szatmári Múzeum Mátészalkán, ahol kiállíthatnák az összes anyagot. Mert az OTP mostani székházában rendezik majd be a nagy múzeumot. De kellene egy lelkes, hozzáértő fiatal igazgató is, aki nemcsak a múzeumhoz ért. hanem szervezni és gyűjteni is tud. Puskás tanár úr már idős, ő nem vállalja a nagy múzeum igazgatását. Rátermett, fiatal ember kell. És kellenének lelkes diákok is, olyanok, mint a régebbiek, akik segítenének a gyűjtésben, hiszen Szatmárban még ma is rengeteg muzeális értékű anyagot, tárgyat lehet találni. És nagyon kell — különösen majd a nagy múzeumnak — a propaganda: prospektusok, füzetek, kiadványok, plakátok, röplapok, hogy az emberek —- az idegenek is — megismerjék és megszeressék a múzeumot. 1 Ezen drei József gyógyító borbély utolsó maradványa e területen. Végezetül utalni kívánok egy szellemi hagyatékra és intelemre, amely sok, a leik' egészséggel kapcsolatos tanácsot is tartalmaz. Báthori András 1492-ben megerősítvén az ecsedi várat azon felírást helyeztetett el, amely egyebek között így szólt: „...kéri a maga maradékit. hogy Bátor névről el ne feledkezzenek, egyetértők legyenek, mert az egyesség által kis dolgok nagyra nőnek, az egyenetlenség által elenyésznek. Aztán: hogy a keresetet el ne vesztegesség. mert nem kisebb erkölcs a keresetet megtartani, mint azt összegyűjteni. Utoljára: szenvedjétek és óvjátok magatokat, mert eltávozni a gonosztól és jót cselekedni ooldogsága az m- 'érnék.” Úgy gondolom, a nyírbátori járás eddig figyelemre sem méltatott és most hézagosán bemutatott orvostörténete bőven tartalmaz tanulságot és követésre méltó példákat nemcsak az orvosok, de az egész okosság számára is. E szellemi hagyatékok feltárása, megőrzése és átadása is nemes céllá az orvostörténelemnek. Dr. Fazekas Árpád
