Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-04 / 79. szám
nSLW-MA<5TARORSZA6 = PfflfgP! MELLÉKLSf Mn Lepenegere Debreceni napok és emberek Történelmi eseményekről a barát szemével Kiből, miért, hogyan lesz író; miféle belaß kényszer hatására ragad tollat — ext, a tehetség mellett, sok minden befolyásolhatja. Leginkább persze az élmények felgyülemlé- >te, áradni kívánó feszítése. Kétségtelen, hogy Iván Lapooogovot ez utóbbi késztette rá, hogy agyéb munkája közepette köririnccaé tegye lerakodott, de még Mas, közel sem kövesedé élményeit Életútja oly sck szovjet emberhez ha- •onló, akit a háború kiszakított mindennapi környezetéből, hogy a haza védelmének hosszú országútiéra vezesse. A fiatal újságíró a TASZSZ katonai tudósítójaként végigjárja a különböző frontokat tanúja Bukarest, Belgrád, Budapest, Szófia felszabadításának. A hivatás azonban észtendókre Magyarországhoz kötötte, ott van Debrecenben az újjászülető Magyarország lármrn tevékeny eJsó napjaiban, majd Budapesten a felszabadulást követé esztendőkben. Egy nemzet sorsfordulójának tanúja tehát — s hosszú esztendők után is tanúskodni akar. Könyveiben fi; degyre a Nagy Élmény tér vissza — így a egutóbbiban, a Dunai történetek című dókámén filmregényében is. E könyve különösen érdekes számunkra: jelentős részét a magyarországi élmények alkotják. A dokumentumregényben a dokumentum kap hangsúlyt; nem önmagát mutatja le', hanem az eseményeket, s mozgatóit, az embereket. S éppen ez a legértékesebb benne — az események és arcok élesen hű kontúrjai, csaknem harminc esztendő távlatából la. S bár ez események már a történelem- könyv lapjaira kerültek, mégis érdekes számunkra a szemtanú, a barát emlékezése. Újdonságát pedig az adja, hogy először kap nyilvánosságot magyar nyelven a Debreceni »apók és emberek című fejezet egyik részlete. ★ A moszkvai távirat az egyik Budapest közelében harcoló csapattestnél ért. „Azonnal utazzon Debrecenbe, vegye fel a kapcsolatot a Külügyi Népbiztosság képviselőjével, Puskinnal”. S ime, a nyitott Villisz máris száguld velem keletre a debreceni országúton. A dermesztő szél sí-vitásán át mind halkabban ér el fülünkhöz a fővárosért folyó csata morajlása. Az út kétoldalún, elfutó mezők fekete pusztaságnak tűnnék. Estefelé érkezünk Debrecenbe. A máskor csöndes vidéki város utcáin nagy az élénkség. Mindenhol sok az ember, katonák és civilek tolonganak, az utcai hango6beszélő szünet eélkül. harsog, sok épületet fellobogóztak nem- aetiszínű és vörös zászlókkal. A városközpontjában, az Aranybika-szál ló bejárata előtt gépkocsik sokasága várakozik. Percenként nyílnak-záródnak az ajtók. Alig, hogy belépek az előcsarnokba, az egyik fotelból határozott mozdulattal felemelkedik egy negyven év körüli szovjet tiszt, bőrkabátban, alezredesi rendfokozattal a vállán. — Laponogov elvtárs? — megszorítja a kezem és bemutatkozik: — Zuszmanovics Alekszander Zaharovics. Már nagyon vártuk, Moszkvából közölték, hogy a TASZSZ tudósítójaként részt vesz az Ideiglenes Nemzetgyűlés ülésein... Menjünk a diplomataépületbe. Nincs messze... Éppen csak fordult egyet a gépkocsi velünk. s lefékezett egy kétemeletes, cikomyás homlokzatú, szürke épület előtt. E rövid három perc alatt a nagyon szívélyes, barátkozó természetű alezredes — később a budapesti városparancsnok politikai helyettese — igyekezett minél többet elmondani a Debrecenben kialakult helyzetről. A második emeleti, tágas szobában, egy kerek asztal körül három polgári ruhás férfi ült. — Örülök, hogy megérkezett — mondta ■z egvikük, amikor bemutatkoztam „Nyilván Puskin, a Külügyi Népbiztosság képviselője” — gondoltam, felidézve a moszkvai táviratot. Érdeklődő, kutató tekintettel mért végig. Fekete szemei okosságot sugároztak. Széles, orosz arc, magas homlok, egyszerűen hátra fésült sötét haj. Egész megjelenése megnyerő harmóniát sugárzott. Később. közös magyarországi munkásságunk éveiben, ez az első látásra kialakult szimpátia meleg barátsággá érlelődött. Lassanként megismertem G. M Puskin úgynevezett „diplomáciai karrierjét”, amely — mint ahogyan később, budapesti szovjet nagykövetté történt kinevezésekor a magyar újságok jellemezték — „a paraszti életsorsból lépett a magas diplomáciai posztra”. Harmincesztendős korában már követként képviselte hazáját Bratislavában. Mondják hogy egy követségi fogadáson az egyik magas, piros arcú, hitlerista diplomata megkérdezte a mellette álló jugoszláv nagykövettől: — Ki ez a picike ember? Az rápillantva Puskinra, akihez régi tisztelet fűzte, minden szót megnyomva így válaszolt: — Ez a „picike ember” a nagy Szovjetunió képviselője. Georgij Makszimovics 1944 második felében — a külügyminisztérium egyik európai osztályának munkatársaként — kezdett foglalkozni a magvar ügyekkel, s amikor az országban éles fordulatot vettek az események, részt vett fi magyar küldöttségekkel folytatott tárgyalásokon, gyakran tanácskozott fi Magyar Kommunisa Párt külföldi bizottsága képviselőivel Amikor aztán a Szövetséges Ellenőrző Bizottság politikai tanácsadójaként Magyarországra érkezett, hamarosan nagy tekintélyt vívott ki magának, élvezte a politikai pártok bizalmát, a lakosság széles körének rokon szén vét. Az érkezésem utáni napon az Ideiglenes Nemzetgyűlés első üléséről, a küldöttekről beszélgettünk Puskinnal. Sajátos helyzet alakult ki. A többséget alkotó munkás«* és parasztok mellett, képviselte magát az ülése» a burzsoáziának, a klérusnak, a régi tisztikarnak az a része is, amely szakított a németekkel és a nyilasokkal. — Igyekezzék megismerkedni a nemzetgyűlés elnökével, akit ma választottak meg — tanácsolta. — Egyúttal majd nekem fa elmondja a véleményét róla... Este betértem az Aranybika éttermébe. Zsúfoltság, nagy zsivaj fogadott, a küldöttek és az aznap alakult Ideiglenes Kormány miniszterei minden helyet lefoglaltak. Az egyik asztalnál egy széles vállű, markáns arcvonásé férfira lettem figyelmes, akinek a haja ezüstös boglyára hasonlított. — Zsedényi Béla professzor Miskolcról — mutatta be a távolból egy helyi újságíró, akivel hamar összebarátkoztam. — Érdekes ember. Miskolc környékén szőlője és hatalmas borpincéi vannak. Csodálom, hogy egy teljes hétre otthagyta őket. Másnap reggel, ugyanebben az étteremben sikerült beszélgetnem a miskolci szőlősgazdával. Láthatóan elégedett volt. hogy magára vonta egy moszkvai tudósító érdeklődését. — A kormányzó úr őfőméltóságát valamennyien nagyon szeretjük — mondta. Valószínűleg feltételezte, hogy magam is osztozom Horthy Iránti rokonszenvében. — Amikor megtudtuk, hogy a németek elvitték, valódi könnyeket sírtunk... Később egy érdekes történetet meséltek nekem Zsedényiről. A Debrecenbe tartó gépkocsin munkásküldöttekkel utazott együtt. Rövid időre Egerben megálltak, hogy felmelegítsék meggémberedett testüket. Egy-két pohár bort is lecsúsztattak a torkukon. Valaki énekelni kezdte az Intemacionálét, a többiek követték. Zsedényi nem titkolt iróniával megjegyezte: „Úgy látszik, a vörös egri bor hatása alatt kirajzolódik Magyarország jövője”. ...Az első, demokratikus kormány megalakításával az Ideiglenes Nemzetgyűlés Miklós Béla altábornagyot bízta meg. Erről az ötvennégy esztendős tábornokról — aki húszéves korában végezte eg a Ludovíka Akadémiát, részt vett az első világháborúban, katonai attaséként külföldön szolgált, s az utolsó időben a szovjet—német fronton harcoló Első Magyar Hadsereg parancsnoka volt — hallottam már. A magyar hadsereg vezérkarában az elsők között fejezte ki azt a véleményét. hogy a fegyvereket a németek ellen kell fordítani. Hasonló fellépést tulaidonftott magának egy másfk tábornok. Vörös János ts — akit ugyancsak beválasztottak a kormányba. Az A ranybfka -szán óban a legkülönbözőbb politikai nézetek, áramlatok képvisel® gyűltek össze; egyetlen közös vonásban hasonlítottak egymásra: nyíltan kifejezték Hit- ler-ellenes érzelmüket. Emlékszem egy szellemes megjegyzésre, amelyben valaki az Aranybikát Noé bárkájához hasonlította. Valóban: idejött mindenki, aki tehette — habár különböző okokból — az ország ideiglenes fővárosába, ahol éppen csak megalakult a kormány, szerveződtek a kormányhivatalok, tevékenykedni kezdtek a politikai pártok, s ahol mind több döntés született fontos állami és egyéb kérdésekben. A fényesen kivilágított étterem mindig zsúfolt volt. A nagy, kerék, fehér abrosszal terített asztalnál gyakran láttam Vörös Jánost, katonai dfszöltözetber. Rendszerint felesége és fia társaságában foglalt helyet — utóbbi egy fiatal százados, több kitüntetés- sáwa] a mellén, ő volt a tábornok papa adjutánsa. Miklós Béla külön asztalnál ült, egy kellemetlen külsejű ezredes társaságában. Kéry ezredes az Első Hadsereg vezérkaránál szolgált, s parancsnokával ő is átállt a mi oldalunkra. December 24-én, a sajtóban közzétették az Ideiglenes Kormány tagjainak névsorát. Újabb ismerős névvel találkoztam: „népjóléti miniszter: Molnár Erik”. Tudtam róla, hogy kommunista, a Szovjetunió őszinte barátja. Rajta kívül a kormányban még két tárcát kapott a kommunista párt: a földművelésügyi és a kereskedelemügygi miniszterét. Két-két minisztert adott a szociáldemokrata és a kisgazda párt. S bekerült a kormányba három volt horthysta tábornok, 6 egy párton kívüli miniszter: gróf Teleki Géza. A Nemzeti Parasztpártot dr. Erdei Ferenc belügyminiszter képviselte. Néhány nap múlva, december 29-én, jelöl voltam a debreceni pályaudvaron a Moszkvába utazó magyar kormányküldöttség búcsúztatásán, amelynek az volt a feladata, hogy fegyverszünetet kössön a Szovjetunióval és fi szövetséges hatalmakkal. A delegáció Gyöngyösé János külügyminiszterből. Vörös HINCZ GYULA ©RAFIKAJA János hadügyminiszterből, t egy szegedi katolikus lelkészből a miniszteri iroda titkárából, Balogh Istvánból állt. A félsötét, öreg, súlyos háborús sebektől rongált épületben sokan összesereglettek a búcsúztatásra: miniszterek, pártvezetők, katonatisztek. Debre ceni újságíróbarátom, a Néplap munkatárs megjegyezte: — Mennyire kfllöböző emberek... Már ami a politikai nézeteiket illeti — tette hozzá halkan. Igaza volt. S természetes fa, a kormány összetétele a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front szerkezetét tükrözte. A kommunisták mellett, akik a fasizmus éveiben a föld alatti ellenállási mozgalom lelkét képezték, a függetlenségi frontba tömörültek azok a kispolgári pártok fa, amelyek vezetői nem értettek egyet a Magyar Kommunista Párt eszméivel, a szocializmus magyar földön való felépítésével „.Egy februári napon a behavazott debreceni utcákon egy impozáns külsejű, egyenruhás magyar tábornok tűnt fel. A legfeltűnőbb rideg és gőgös viselkedése volt. A helyi lakosság hamarosan felismerte benne Béldy tábornokot, Szálasi egyik legközvetlenebb munkatársát, a fasiszta ifjúsági szervezet vezetőjét. Béldy a legutolsó napokig szilárdan követelte a Szovjetunió elleni háború folytatását, irányította a speciális különítmények partizán- és kommunistaellenes hajszáját. S ime, Budapest felszabadítása után. ez az ember is Debrecenben, az Ideiglenes Kormány néhány tagjánál igyekezett menedéket keresni. S a hadügyminisztérium valóban nyugdíjba helyezte — teljes fizetése meghagyásával. Másként álltak az eseményekhez a debreceni munkások! A helyi Nemzeti Bizottság felháborodott tagjai magyarázatot követeltek a minisztériumtól. S a Nemzeti Bizottság ha tározott követelésére néhány nap múlva mégis csak letartóztatták a fasiszta tábomo kot. Ez azonban nagyon jellemző epizód volt Budapestről akkoriban sok reakciós, sőt, háborús bűnös is menekült a munkások haragja és a felelősségrevonás elől, arra számítva, hogy Debrecenben, valamelyik minisztériumban menedéket, védelmet talál. Ez egyiknek-másiknak átmenetileg sikerült is De persze ideig-óráig... A kommunista párt Arany János utcs; székháza állandóan telve volt emberekkel. A kétemeletes épület minden szobájában lázas munka folyt. Ide érkeztek Budapestről, Szegedről. Miskolcról, s az ország más városaiból, falvaiból a felszabadulás és a demokratikus átalakulás első, örömteli hírei. Néhány nap maira jelen voftans a kommunista párt aktívaülésén, amelyre m Aranybika nagytermében került sor. Ekkor lépett először nyilvánosság elé a nemrégi ben hazaérkezett Rákosi Mátyás. Beszédében már az újjászülető ország jövőjét vázolt* fel. E»- után tartottak tömeggyűlést a szociáldemokraták, amelyen Szakasits Árpád, a párt elnöke tartott beszéde. Meglepett engem az az előrelátás és határozottság, amellyel a kél munkáspárt egyesülésének szükségességéről beszélt. „Ezt nemcsak mr érzelmeim diktálják — mondta —, hanem a pófitikai realitások ts. Csak a két. Párt egyesülése teremtheti meg az új Magyarország szilárd alapját" Körülbelül ezekben a napokban — m említett eseményektől nem függetlenül — fogadott el rendeletet az Ideiglenes Kormány a népbíróságok létrehozásáról A rendelet kiharcolásában nagy szerepet játszott a néptömegefe felháborodása és a kommunista párt határozott követelése. Valenttny igaz- ságügyminiszter — a külső nyomásra — a Népszava tudósítójának már így nyilatkozott „A rendelettel arra törekszünk, hogy mindé» háborús bűnös és népétlenes személy elnyerje méltó büntetését”. Nehezek, ellentmondásosak voltak e debreceni napok — mégis Itt tette meg első lépéseit az újjászülető, demokratikus Magyar- ország . Egy február eleji napon különvonat gördült be a debreceni pályaudvarra A szalonkocsiból Vorosilov, a Szovjetunió marsall- ja lépett ki és kezet szorított Miklós Bélával Zsedényivel, az Ideiglenes Kormány tagjaival, ellépett a felsorakozott díszőrség előtte Fontos esemény volt ez Debrecen és ae egész ország életében. Vorosilov a Szövetsége* Ellenőrző Bizottság fejeként érkezett Magyar- országra, azzal a feladattal, hogy ellenőrizz« a fegyverszüneti szerződés betartását, segítse az élet megindítását a háború pusztította országban. S valóban, hamarosan fény derült* >ZEB szovjet részének jelentős szerepére a háborús maradványok felszámolásában, az új élet alapjainak lerakásában Klemmt Jef- removics Vorosilov személyes szerepét, baráti érzelmeit a magyar nép iránt ma már nyilvántartja a történelem, kedves, végtelenül egyszerű egyéniségét sokan őrzik emlékezetükben. A SZEB szovjet apparátusa különösen nagy segítséget nyújtott a földreform megvalósításában. E történelmi eseményt tg itt készítették elő, a tiszántúli városban a* izgalmas, és tettekben gazdag napokban Ez azonban már a következő fejezet :ör- ténete lesz. Hbvm Ervin taráMm üt Mhi ft4M
