Kelet-Magyarország, 1973. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-14 / 87. szám

t, o!da! KELET-MAGYARORSZÄG 1973. április 14 Ef-Zaj;at New Yorkba utazott űr. Mohamed Hasszán El- Zajjat egyiptomi külügymi­niszter pénteken reggel el­utazott New Yorkba, hogy részt vegyen a Biztonsági Ta­nács rendkívüli ülésén, ame­lyen Libanon panasza nyo­mán megvitatják a Paleszti­nái ellenállás libanoni köz­pontjai ellen végrehajtott keddi izraeli agresszió kér­dését. A kairói A1 Ahram értesü­lése szerint Libanon Egyip­tommal egyetértésben, az egyiptomi és a libanoni kül­ügyminiszter telefonbeszélge­tése nyomán kérte a Bizton­sági Tanács rendkívüli ülé­sének összehívását az izraeli terrortámadás ügyében. Az El-Zajjat által kifejtendő kairói álláspont szerint nincs Hely az Egyesült Nemzetek Szervezetében olyan állam yzámára. amelynek a politiká­ja a politikai bűncselekmé­nyeken, a gyilkosságokon és a terrorizmuson alapul. A Biztonsági Tanács vitá­jának eredményességét azon­ban eleve kérdésessé teszi az amerikai ÉNSZ-fődelegátus- nak az a fenyegetése, hogv mindenképpen, a vétójog al­kalmazásával is megakadá­lyozza egy Izraelt elítélő ha­tározat megszavazását 31 kilométert tett meg a Holdon a Lunohod—2 Április il-én és 12-én is­mét rádiókapcsolatot létesí­tettek a Lunohod—2 szovjet automatikus holdjáróval. A Lunohod—2 folytatta a Le- monnier-kráter keleti részét átszelő tektonikus hasadék tanulmányozását. A kutatások során a Luno- hod—2 több térhatású felvé­telt készített, mérte a talaj mágnesezettségét, tanul­mányozta a holdfelszfn fizi­kai és mechanikai sajátossá­gait, valamint vegyi összeté­telét. A holdjáró fél kilomé­terre eltávolodott a hasadék- tól, majd pedig visszatért ki­indulási helyére és kedvezőbb helyzetet foglalt el. A holdjáró eddig t. Hold felszínén összesen 31 kilomé­ter 60 métert tett meg. A Lemonnier-kráter ta­nulmányozása folytatódik. Péter János Ulánbátorban (Folytatás az 1. oldalról) lyettese, P. Sagdanszuren. a Mongol Népköztársaság ma­gyarországi nagykövete, a mongol külügyminisztérium sok más képviselője, vala­mint Kádas István, hazánk mongóliai nagykövete fogad­ta Péter Jánost és a kísére­tében levő Kádár Lászlót, a Külügyminisztérium megbí­zott főosztályvezetőjét. A magyar külügyminiszter fogadtatásán megjelentek az Ulánbátort diplomáciai mis­sziók vezetői, valamint a népes mongóliai magyar ko­lónia — a magyar segítség­gel épült ruhagyárban és a közeli szonginói biokombinát építkezésén dolgozó magyar szakembergárda 1— képvise­lői. Lodongijn Rincsin a kor­mány vendégházában ebédet adott a magyar külügymi­niszter és kísérete tiszteleté­re. Az ebéden megjelent T. Ragesa. a Mongol Népi For­radalmi Párt Politikai B1 aottságának póttagja, a mi­nisztertanács első elnökhe­lyettese,. a magyar—mongol gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködési kor­mányközi bizottság mongol tagozatának elnöke, C. Da- vagszuren, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bi­zottsága külügyi osztályának vezetője. M. Das földműve­lésügyi miniszter, a Mongol— Magyar Baráti Társaság el­nöke, B. Zsargalszajhan, a külügyminiszter első helyet­tese. P. Sadgarszuren. a Mon­gol NK budapesti nagyköve­te, s a külügyminisztérium több Vezetője. Pénteken délután Péter János koszorút helyezett el Szuhebátor és Csojbaiszan, a mongol '. nép két nagy forra­dalmi vezetőjének mauzóleu­mában. este pedig Rincsin külügyminiszter kíséretében megtekintette a Mongol Ál­lami Népi Táncegyüttes dísz­előadását. Az előadás után a magyar külügyminiszter 'elbeszélge­tett a műsör három énekes szólistájával és az együttes vezetőjével, gratulált az elő­adáshoz. Az együttes emlék­könyvébe írt bejegyzésében Péter János kifejezte remé­nyét, hogy az együttest Bu­dapesten is üdvözölhetjük a jövőbe». TELEX BECS Pénteken délután Bécsben az európai haderők és fegy­verzet csökkentésének előze­tes konzultációja során újabb nem hivatalos megbeszélésre került sor. A szovjet nagykö­vetség épületében találkozott egymással a négyes tárgyaló küldöttség, a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Magyaror­szág delegációja, valamint a NATO-országok konzultációs főmegbízottja; HAVANNA A Bolgár Népköztársaság legmagasabb kormánykittin- tetését, a Georgi Dimitrov-ér- demrendet nyújtották át Ha­vannában ünnepélyes kere­tek között Fidel Castrónak, a Kubai Kommunista Párt el­ső titkárának, a forradalmi kormány elnökének, vala­mint Raul Castrónak, a kom­munista párt másodtitkárá­nak, a miniszterelnök első he­lyettesének és Osvaldo Dorti- cos köztársasági elnöknek, a kitüntetést megkapta a kubai párt és kormány több más ve­zetője is. Fidel Castro az ér­demrend átvételekor utalt a két ország megbonthatatlan barátságára. Kalabiska Dmitro tanács­elnökkel a hegyoldalon ta­lálkoztunk. Kissé megvára­tott. — Elnézést kérek —mon­dotta. — Manapság a tanács­nak munkastílust kell változ­tatnia. A képviselők helye az emberek körében van. Nos. a megfontolt szerve­zőmunka kézzel fogható eredményről ezúttal is meg­győződhettünk. A hegyolda­lon feltörő forrás vizét az emberek eljuttatják a nagy­községbe, és kiépítik Poija- nán a vízvezeték-hálózatot. — Eddig tizenöt kilomé­teren raktuk le a csöveket — újságolja az elnök. — Az el­következő két év alatt újabb 10 kilométeres szakasszal bővítjük a hálózatot. Útközben meg-megálltunk. Kalabiska Dmitro készsége­sei megmutatta a tanács ha- 'áskörébe tartozó gazdaságot. Vele együtt örülhettünk an­nak. hogy Poljana egyre szebb, rendezettebb. Lépten - nyomon . új létesítményeket látunk. Poljana központja ma már városias. Impozáns tanács­Kambodxsai jeS&nfés Szorul az ostromgyílrU Phnom Penh körűi Az elmúlt 24 órában a kambodzsai népi felszabadí­tó erők szorosabbra fűzték ostromgyűrűjüket Phnom Penh körül. B—52-es ameri­kai repülőerődök és F—111 tí­pusú változtatható szárnyallá- sú harci repülőgépek folytat­ták szőnyegbombázásaikat a felszabadított területek ellen. C—130 Hercules típusú ame­rikai szállítórepülőgépek ? thaiföldi Tapao légitámasz - pontról további üzemanyagot szállítottak a külvilágtól el­zárt városba — de csak a ka­tonai repülőgépek, s nem a főváros lakosságának ellátá­sára. A UPI amerikai hírügynök­ség pénteki haditudósitásából kitűnik, hogy B—52-es ameri­kai repülőerődök már a 37. egymást követő napon, na­ponként mintegy 220 bevetés­ben bombázzák Kambodzsa felszabadított területeit. Légi­támadásaik fő célja az elmúlt 24 órában Phnom Penh köz­vetlen környékén kívül Ta- keo tartományi székhely tér­sége volt. A fővárosban idő­közben még inkább fokozó­dott és aggasztó méreteket öltött a legelemibb közszük­ségleti cikkek hiánya. A Phnom Penh-i rezsim ka­tonai szóvivője pénteken kö­zölte az újságírókkal, hogy az éjszaka folyamán 52 tüzérségi lövedék csapódott be Takeo város térségébe. Tájékoztató­jából kitűnt, hogy a khmer hazafiak több összehangolt támadást intéztek a Lón Nol- . rezsim Phnom Penh védelmi gyűrűjéhez tartozó állásai, el­sősorban Takhmau és Throat Pong ellen. A VNA pénteken — a kam­bodzsai felszabadító erők hír- ügynökségére hivatkozva — arról tudósított, hogy a khmer hazafiak április első hetében 200 ellenséges kato­nát tettek harcképtelenné az 1., a 2. és a 4. számú kambod­zsai közúton, s nagy mennyi­ségű fegyvert zsákmányol­tak. PodBornij és Echeverria beszéde a szovjet-mexikói kapcsolatokról Stafford Gaiariiról Thomas Stafford űrhajós, az amerikai légihaderő dandár­tábornoka, akit a tervbe vett szovjet—amerikai űrrepülés­ben részt vevő Apollo űrhajó parancsnokává neveztek ki, nyilatkozatot adott a TASZSZ tudósítójának Jurij Gagarin űrrepülésének IS. évforduló­ja alkalmából. Kijelentette, hogy amikor 1961-ben Gagarin először tett utazást -a világűrben, ezzel teljesen új. addig ismeretlen távlatokat nyitott meg az űr­kutatásban és a világűr tit­kainak megismerésében. Ga­garin űrrepülése korunk egyik legjelentősebb esemé­nye volt, az űrhajósok számá­ra Gagarin nyitotta meg az utat a kozmoszban. — Most újabb lehetőségek és távlatok nyíltak a világűr meghódításában azzal kapcso­latban, hogy bővül e téren a nemzetközi együttműködés, elsősorban á Szovjetunió és az Egyesült Államok együtt­működése — mondotta továb­biakban az amerikai űrhajós. — Országaink megkezdték a gyakorlati lépések megvalósí­tását a békés célú űrkutatá­sok területén való együttmű­ködés céljából. Máris sikerült megoldani számos technikai problémát a Szojuz típusú szovjet és az Apolló típusú amerikai űrhajók összekap­csolását illetően. Folyamatban van az együttes gyakorlatok, kísérletek stb. menetrendjé­nek kidolgozása. Az Apollo le­génysége gondosan készül az együttes repülésre. szorgal­masan tanul oroszul — mon­dotta Stafford. Luis Echeverria Alvarez mexikói köztársasági elnök moszkvai látogatásának csü­törtöki napját két kiemelke­dő mozzanat jellemezte: a szovjet vezetőkkel folytatott tárgyalásai és a vacsora, amelyet a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának elnöksé­ge és a szovjet kormány adott a mexikói elnök tiszteletére. A tárgyalásokon Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgor- nij és Alekszej Koszigin ba­ráti légkörben megvitatta a szovjet—mexikói kapcsolatok további fejlesztésének kérdé­seit. Eszmecsere folyt egyes időszerű nemzetközi problé­mákról is. A meleg, baráti hangulat­ban végbement vacsorán Nyikolaj Podgomij és Luis Echeverria pohárköszöntőt mondott. Podgornij hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunió és a többi szocialista ország vál­tozatlanul a latin-amerikai népek mellett áll. A Szovjet­unió továbbra is támogatja a nemzeti vágyaikért, nemzet - biztonságuk erősítéséért és az egvüttműködés fokozásá­ért igazságos harcot vívó né­peket. A Szovjetunió és Mexikó között sikeresen bontakoznak A saigoni hatóságok 1973. februárjában és márciusában több, mint 20 000 alkalom­mal szegték meg súlyosan a tűzszünetet Ca Mau, Can 73io. Tra Vinh, Chau Ha és Soc Trapg tartományban — közölte a Felszabadulás hír­ügynökség. ki a baráti kapcsolatok és együttműködés a különböző területeken, mindkét fél ja­vára — mondotta Podgornij. — Az utóbbi idők esemé­nyei arról tanúskodnak, hogy a nemzetközi küzdőtéren mind jobban felülkereked­nek a békét és az enyhülést szolgáló áramlatok — jelen­tette ki Podgomij. Észrevehe­tő változás mutatkozik Eu­rópa politikai légkörében, a vietnami háború befejezése és a párizsi megállapodás megkötése nyomán kikü­szöbölődik az egyik legve­szélyesebb háborús tűzfészek. Echeverria pohárköszön- tőjében rámutatott arra, hogy hazáját és a Szovjet­uniót összefűzi a független­ségéért és a békéért vívott küzdelem állhatatossága. A továbbiakban azt fejte­gette, hogy Mexikó külpoliti­kájában a népek önrendelke­zési jogának szigorú tiszte­letben tartására, a belü gyek­be történő be nem avatkozás­ra, az államok egyen jogú sá - gára, a konfliktusok békés megoldására, a nemzetközi kapcsolatok igazságosságára törekszik. Az Egyesült Államok hall­gatólagos hozzájárul isával megölték, megsebesítették, il­letve letartóztatták a polgári lakosok ezreit, felgyújtottak több, mint 7000 lakóházat, raboltak, fosztogattak, hatal­mas rizsföldeket tettek tönkre, perzseltek föL Húszezerszer szegték meg a tűzszünetet a saigoni hatóságok Munkában apoljanai képviselők háza, modem üzletsorok épültek itt A forgalom is nagy, mert szanatórium » nyílt a községben, meg a turisták is szívesen látogat­nak el ide. Különösen Uklin festői vidéke vonzza őket. És Uklin is a tanácshoz tar­tozik. — Vendégeink kényeimé ért mindent megteszünk — mondja a tanácsé) nők. mikor megállunk a virágágyak kö­rül szorgoskodó, iskolások mellett. — A szünidő alatt a fiatalok aktívan bekapcsolód­tak a nagyközség rendezési munkálataiba. Fákat, virá­gokat ültetnek. A tanács irodájában is­merkedtünk azzal a munká val, amelyet a képviselők végeznek a jobb termelési eredmények érdekében. Az Iljics Kolhoz poljanai bri­gádjában, az ásvánwízüzem részlegén, az erdészetnél, a Poljana és a Napsugaras Kárpáton túl szanatóriumban, valamennyi intézményben megalakultak a képviselői őrsök. A tanács ezek révet igyekszik érvényesíteni befő Ivását. És az eredmények? Az Iljics Kolhoz poljanai brigádja vállalta, hogy már ebben az évben hektáronként 120 mázsa burgonyát, 365 mázsa silókukoricát. 360 mázsa takarmányrépát. 16 mázsa rozsot, 14 mázsa szé­nát, 70 mázsa évelőfüvet. 160 mázsa zöldségfélét ér el. No­vember 1-ig az államnak 140 mázsa húst. 90 mázsa tejet, 36 ezer tojást adnak el. Ezek az általános vállalások. En­nél sokkal magasabb hoza­mok elérésére kötelezte ma­gát Petrusz Olena zöldség- termesztő csoporttá. Denisz Mária és Lizánee Mária bur­gonya termesztő csoportja és más termelőegységek. A földművesek felkészültek a fokozott vállalások teljesí­tésére. — A mezőkre kihordtunk 1200 tonna szerves és 218 mázsa ásványi trágyát — mondja Ruszin Ivan brigád- vezető. — A háztáji gazda­ságokból is több, mint 200 tonna szerves trágyát szállí­tottak ki. Folyamatban van az őszi vetések felültrágyá zása. vetik a zabot és a nap raforgót Lendületesen folynak nagyközségrendezési mun kálatok is. Az időjárási vi­szonyok jók és mindenu't megkezdték a hivatalok, is kólák, a lakosok udvarainak rend behozását, tisztítják az utcai árkokat. Az országos kommunista munkaszomba ton, április 21-én más válla lásaik megvalósításán fog nak dolgozni Úgy tervezik hogy a legkisebb beruházás sál minél többet tegyene1 községünk rendezése érdeke ben. — Mi is felkaroltuk a vis kovóiak kezdeményezését — mondja az elnök. — Kárpá- tontúl felszabadulásának 26 KOMMENTAR „Lesipuskások6* a Montecitorio- palolában Mostanában egyre gyak­rabban elevenítik fel az örökzöld, szellemes kérdést Itália politikai értelemben bizony néni valami napfé­nyes ege alatt: ho] szorít az olasz csizma? A válasz na­gyon sokrétű, de talán min­denekelőtt gazdasági termé­szetű. A prognózisok mind Rómában, mind a Közös Piac brüsszeli főhadiszállá­sán kifejezetten további vi­harokat jósolnak. Egy te­kintélyes olasz professzor szerint legalább egy eszten­dőre van szükség ahhoz, hogy „a körülmények ked­vező alakulása esetén” hely­re lehessen állítani azt a pénzügyi egyensúlyt, ame­lyet a legutóbbi két év mam- mutdeficitjei alaposan meg­tépáztak. Az árak a nyugat-európai átlagnál jóval nagyobb ütemben emelkednek tovább és Viulio Andreotti, a ke­resztény demok ráta kor­mányfő konferenciát volt kénytelen összehívni, ame­lyen, egyetlen napirendi pont szerepelt: mit lehetne tenni a fenyegető folyamat leféke­zésére. Az eredmény nem le­hetett valami jó. mert a mi­niszterelnököt és kabinetjét a legutóbbi jelentések sze­rint rövid idő alatt immár tizenegyedszer szavazták le a Montecitorio-palotában, aX olasz parlamentben. Méghozzá olyan arányban, hogy a bizalmatlanok száma egyre gyakrabban haladja meg a baloldali képviselők számát. A matematikában nincsenek csodák. Ilyen arány — ez éppen az egyik gazdasági szavazásnál derült ki a leglátványosabban — csakis ügy lehetséges, hogy a kormányzat pillére, a ke­reszténydemokrata párt so­raiban is akadnak „lesipus- kásók”. Azokat nevezik így, akik a szavazás titkosságát kihasz­nálva a saját pártjukból ki­került kormányfő ellen ad­ták' le vökén kát. A „lesi pus­kások” nyilvánvalóan maga3 aránya két szempontból i® fi eveimet érdemel. Először is azért, mert ez önmagában is mutatja a centrista vezetés súlyosbodó válságát, amely bálimkor a kabinet válságává fajulhat. Másodszor pedig azért, mert közeleg — júniusban lesz — a kereszténydemokrata pár) kongresszusa. A pártnak ki­lenc nagyobb frakciója és jó néhány kisebb csoportja van. Vezetőik Ahdréotti he­lyére pályáznak, először a pártban aztán esetleg a kor­mányban is. Ehhez azonban az kell; hogy Andreotti meg­bukjon. így válik érthetővé a ..le­si puskások” össztüze a kor­mánypárton belüli hatalmi villongások fényében is.. évfordulójára több intézke­dést üxemeztüitk oe Megkezdik a munkálatokat a Diszkovice utcában, amely­ből a jubileumig 2 km-es szakaszt fognak újjáépíteni. Két év alatt l km-es sza­kaszon kiépítik a villamos vezetéket és . a közvilágítást. Hosszabb szakaszon járdái létesítenek. Uklin gépkocsi- ugvilont kap. Újjáépítik a hidat a Penya-folyón. .A nagyközség rendezésének szerves része a folyamatos fásítás. a kis pa-kok létesí­tése stb. Egyszóval, a poljanaiaknak van min munkálkodniuk. És a lakosságot hozzáértéssel mozgóit*)a a lelkes képvi- «elŐaárda. Kit is említsünk közülük? Ruszin Iván bri­gádvezetőt. Lizanec Mária Csoportvezetőt. Kondrjf Olga (soportvezetőt?... Ki-ki a maga helyén munkáját is, társadalmi megbízatását is odaadóan látja el. S ez az. amit a tanácsa képviselők státusáról szóló űj törvény megkövetel iA- Stik. Vladimír Mihály 1

Next

/
Thumbnails
Contents