Kelet-Magyarország, 1973. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-25 / 71. szám

fs. olM TVT AGYAROD *G W73. rnarcSis fSf Klsvárda: egy „csendes” délelőtt az évadában. (Hammel József felvétele) Emléktábla-avatás Matuzsa György határőr százados hősi halott emlék­tábláját szombaton avatták fel Vásárosnamény-Vitkán. A határőr tiszt 1956. október 25-én több társával együtt Budapesten a pártközpont vé­delmére indult. A Parlament­nél azonban tűzharcba kerül­tek, és harci feladatának tel­jesítése közben életét vesz­tette. A községbeli és a ha­tárőr KISZ-fiatalok eddig is minden évben megemlékez­tek. községük hősi halottjá­ról. Most — a forradalmi if­júsági napok keretében — a községi művelődési ház és a KISZ-alapszervezet felvette Matuzsa György nevét. Az emléktábla-avatáson és a névadó ünnepségen — ahol KISZ-fiatalok, határőrök, munkásőrök adtak díszőrsé­get — az ifjúsági szövetség harminc új tagja is fogadal­mat tett. KOOPERÁCIÓ. Évek óta gyárt a 120 literes villany- boylerekhez melegvíztároló tartályokat a Hajdúsági Ipar­műveknek a MEZŐGÉP bak- talórántházi gyáregysége. Az idén már tízezerrel többet, összesen 55 ezret készítenek. Esküvők, névnapok A nyíregyházi Családi és Társadalmi Eseményeket Ren­dező Intézet szervezésében szombaton tíz fiatal pár tár­sadalmi esküvőjére került sor. Ezenkívül a Nyíregyházi Tanácsi Építőipari Vállalat dolgozóinak négy, a Mezőgaz­dasági Gépgyártó és Szol­gáltató Vállalat két dolgozó­jának névadójára került sor. Az ünnepelt újszülötteket — Bally István Sándort, Csáki Józsefet, Szabó Péter Imrét, Vásári Melindát, Bodnár Tóth Lajos Árpádot és Szp - bó Szilviát — a vállalatok társadalmi szervei, a kedves családtagok és az Ifjú Zene­barátok Kamarakórusa kö­szöntötték. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabplcs-Saatmár megyei Bizott­sága ás a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: 4401 Nyíregyháza Zrínyi Ilona u 3. Telefon: 16-70. 16-71. 30-03 telexszám: megyében 344. megyén kívül: 73 344. Kiadja a Szabolcs megyei tapktadó Vállalat. Zrínyi Űóns u. 3 Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Mád! Lajos Terjeszti a Magyar Posta. EJőfi vethető Dórmely oostahlvatainál 9 kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központ) Hírlap irodánál (KHT Budapest V.. kerület József Nádor tér l 39..) közvetlenül vagy postautal­ványon. valamint átutalással - KHJ 215—96 162 oénzfotgalmi lel* cőszámrg.. Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, indexszám: 25 059. Kéziratokat nem ftrzünk mee és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Dózsa György a. 5. Telelős vezető; Hoiéczl István ŰTTÖRÖHÁZ1 NAPOK. 5 nyíregyházi úttörőház 20 éves jubileumi programjában már- cius 25-én, vasárnap 16 óm­kor a kulturális szakköröl', bemutatójára kerül sor. Hét­főn 14 órakor Szamuely em­lék akadályversenyt rendez nek az úttörőknek. TÖBB CIPŐ A VIKTÓ­RIÁBÓL. Harmincezer pár­ral több lábbelit készít ez évben a gávavencsellői Vik­tória Cipőipari Szövetkezet, mint az elmúlt évben. - Az éves mennyiség így eléri a 180 ezer párat. KlSZ-fiata'ok a tévé­műsorokról A televízió ifjúsági osztá­lyának szerkesztői, riporterei pénteken és szombaton sza­bolcsi fiatalokkal tanácskozó­tok a tv ifjúságpolitikai mű­sorairól. Csernussi Endre, a KISZ megyei bizottságának titkára adott tájékoztatást megyénk szervezett ifjúságá­nak életéről, majd a gumi­gyár KISZ-fiataljaival talál­koztak, este a mezőgazdasá­gi főiskolán a Radar mű­sorairól cseréltek véleményt. Szombaton a KISZ megyei bizottságának tagjaitól kér­tek javaslatokat: hogyan mu­tathatnák be Szabolcs-Szat- már ifjúságának életét. ISKOLAPATRONÄLÄS. Gyümölcsöző kapcsolat ala­kult ki a BRG nyíregyházi, UNIVERSIL gyáregysége és a Nyíregyháza-Sóstóhegy 11. számú általános iskola kö­zött. A vállalat szocialista brigádja az< iskola részére a patronálás alapján 10 000 fo­rint értékű kémiai-fizikai kí­sérleti eszközt készített. Az ajándék viszonzásaképpen az iskola kultúrcsoportja a vál­lalati ünnepélyeken ad mű- mrt — írja Ambrus László iskolaigazgató. Tüzesetek Az utóbbi napokban megyénk­ben is elszaporodtak a szárazság­gal kapcsolatos, de gondatlanság­ból eredő kisebb tüzek. Március 23-án például a megye területén összesen hat esetben riasztották a különböző tűzesetekhez az állami tűzoltókat. Magyon a kora délutáni órákban a Kossuth utca 46. szám alatt Tar Károly nyugdíjas gazdasági ud­varán keletkezett tűz. Leégett két gazdasági épület, 25 mázsa réti széna, különböző ' gazdasági fel­szerelések. A kár értéke 16 ezer forint. A tűz gyermekjátékból eredt, egy 3 éves gyerek játszott az őrizetlenül hagyott gyufával. Tiszavasyáriban ugyanebben az időben a Szőlőskert dűlőben 20 katasztrális holdon égett az avar és az aljnövényzet. Kár ugyan nem jelentkezett, de a tűz oltása során Lőrinczi Imre nyug­díjas másodfokú égést szenve­dett, s mentővel szállították kór­házba. Az esetek mindenképpen figyelmeztetnek. A szokatlanul száraz időben különösen ve­szélyesek ezek a tüzek; könnyen jóvátehetetlen károkat okoznak. Ne rakjunk tüzet tiflott helyen, vigyázzunk a tavaszi kerti hulla­dékok elégetésével, ne hagyjuk őrizetlenül a túzszerszámokai. 2/5 ezret fizet a négyes ottó A Sportfogadási rs Lottó Igazgatóság közlése szó int a 12. játékhéten üttalálatos szel­vény nem érkezeit. Négy talá­latot 22 fogadó ért el. n;vre­ményük egyenként 215 589 forint. Hárm is találata 3199 fogadónak volt, nyereményük egyenként 741 forint. A kétta- láiatos szelvények szám:. 130 956 darab, ezekre egyen­ként 20 forintot fizetnek. A nyeremények a nyeremányil- leték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) ÜNNEPI KLUBH1ÍT. Már­cius 28-án, 19 órakor veszi kezdetét Vásj-rosnaményban az ünnepi klubhét. A vásáros- naményi aranykoszorús és kétszeres kiváló ifjúsági klub április 4-ig tartó rendezvé­nyének programjában diapo- ráma (műsoros magnósklub), művész-közönség találkozó, sajtóankét, játékos klubtalál­kozó, megemlékezés és tánc szerepel. Gyermekkönyvhónap A gyermekkönyvhónap me­gyei megnyitójára kerül sor március 29-én Nagykállóban, a járási könyvtárban. Ez al­kalommal nyitják meg a Szép gyermekkönyvek és a Szép gyermekkönyv-illusztrációk című kiállítást is. Az április 9-ig nyitva tartó kiállításon Fábián Zoltán, a Magyar írók Szövetségének titkára mond beszédet, majd író-ol­vasó találkozót rendeznek, amelyen részt vesz dr. Ku­lin György csillagász is. PONTONHÍD üzembe HELYEZÉSE. A KPM Nyír­egyházi Közúti Igazgatósága értesíti az utazóközönséget, hogy Tiszadob és Tiszai ÚC községek között a Tisza fo­lyón a pontonhídat üzembe helyezték, s a közúti forga­lom részére átadták. , BALESETMEGELÖZÉS A TSZ-BEN. Befejeződött a ta­gok balesetvédelmi oktatása a penyigei Zöld Mező Terme­lőszövetkezetben. Harminc­hármán — a balesetvédelmi tennivalók elsajátítására kö- telézettek — eredményes vizsgát is tettek. FEJLŐDÉS — MEGAWAT­TOKBAN. Emelkedik a vil- lamosenergia-fogyasztás Kis- várda körzetében; míg 1960- ban a csúcsterhelés értéke csak 2 megawatt volt, tíz évvel később már 8-ra növe­kedett. A jelenlegi tervidő­szak végére várhatóan eléri a 20 megawattot, s öt évvel később — 1980-ban — 30. 1990-ben 50 és a kétezredik év küszöbén 80 megawatt csúcsterhelésre számítanak. AZ ÉSZAKI FÉNY OR­SZÁGAIBAN címmel tart elő­adást márc. 27-én, 15 órakor Nyíregyházán dr. Kneffel Pál, a Vas megyei KÖJÁL igazgató főorvosa a TIT Zrí­nyi Ilona utca 13. szám alat­ti Bessenyei klubjában. P R O G R A M 1973. március 25, vasárnap MARIA NAPJA A Nap kél: 5 óra 38 perckor, nyugszik: 18 óra 03 perckor. A Hold kél: 0 óra 20 perckor. nyugszik: 8 óra 30 perckor. 1973. március 26, hétfő ^.MANUEL, NAPJA anyanyelvűnk. (Ism.) — 8,40: A vadorzó. Részletek Lortzing operájából. — 9,13: Ha még nem tudná ... Márciusi tudományos mozaik. — 9,43: A „Nyitnikék’- postája. Kisiskolások műsora. — 10,13: Grófi földek urai és ván­dorai. Takács Ferenc dokumen- tumműsora. II. rész. — 11,00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót: A Magyar Rádió és Televízió ének­karának hangversenye. — Köz­ben: Kb. 11,40: Tavaszi népszo­kások. Olcsvaapátiban. Riport. — Kb. 12,00: A hangverseny-közvetí­tés folytatása. — Kb. 12,45: Vo­nószenekarok műsorából. — 13,09: A muzsikáló kávédaráló. Mesejáték. II. rész. (Ism.) — 14.00: Táskarádió. Az Ifjúsági rádió zénés műsora. — 15,00: Körkapcsolás bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről. — 16.20: Kok­tél és szendvics. Háziasszony: Nagy Piroska. — 17,05: Mit üzen a rádió? — 17,40: Bach: VI. brandenburgi verseny. —16,05: A vasárnap sportja. — 18,35: Mind­szenti Ödön és Lukács István felvételeiből. — 18,50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. — 19.00: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangver­senye az 1972. évi ílándriai fesztiválon. — Közben: 19,50: Jó estét, gyerekek! — 20.15: A hang­verseny közvetítés folytatása. — 20.53: A szív, az érzelem és a munka. Riport. — 21.08: Sláger- turmix. — 22,00: Mendelssohn műveiből. — 23,15: A denevér. Részletek Johann Strauss ope­rettjéből. HÉTFŐ 8.05: Verbunkosok, nóták. — 9.03: Ezeregy délelőtt. A Gyer- mekráriió műsora. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Kamarazene magyar előadókkal. — 13,03: A. család helyett. Ri­port. — 13.20: Hermann Jadlow- ker énekel. — 14,00: Kettőtől ötig ... A rádió kívánságműso­ra. — 17,00: ötórai tea. — 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 18.20: Életünk minősége. IV. rész. — 18,55: Közkívánatra ! A műsor vendége Pándy Tamás, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igaz­gatóság dolgozója. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 29.25: Uj' könyvek. (Ism.) — 20.28: Két szív háromnegyed ütemben. Részletek Robert Stolz melódiái­ból. — .21.04: Ut szovjet leme- ' zekből. A volgai állami orosz népi kórus orosz népdalokat, éne­kel. — 21.26: Két bizonyltvánv. B. Kon ez Gábor riportja érett1 ségizett szakmunkásokkal­(Ism.) — 21.41: Prágai slágerkok- tét. — 22,20: Klasszikus kórus- muzsika. — 22,30: A hét zene­műve. Bartók: VI. vonósnégyes. (Ism.) — 23,15: Könnyűzene Bá- gya András szerzeményeiből. Nyíregyházi rádió VASÁRNAP ISO--19,00 : Észak-tiszántúli tágakon,—Téglás Weíner 1 Leó műveiből, — Sport. HÉTFŐ 18.00—19.00 : Észak-t;s7.ántűli krónika. — Cimbalomszólók. — Orvosi tanácsok. — Válaszolunk hallgatóinknak. — Tánczenei ősz- szeállítás. Televízió 8,40: Sprechen Sie Deutsch? Né­met nyelvtanfolyam. Az ú.i autó. — 9,05: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. Bicikliverseny. — 9,30: A Tenkes kapitánya. Ifjú­sági tv-filmsorozat (ism.) 13. rész: Csattan az ostor. — 9.55: Qsak gyerekeknek! 1. Szép tájak (szov­jet kisfilm). 2. Lámpagyújtogató (lengyel rajzfilm). — 10,25: Játsszunk bábszínházát! Gyér- mekbábosok országos fesztiválja. 13. rész: 1. Gacsaj Pesta balladá­ja, 2. Karinthy Ferenc: Reggel 7- kor, 3. Népdalcsokor. — 11,00: Cse­pel—Bp. Honvéd. Bajnoki röplab- damérkőz^s közvetítése a Vágó­híd utcai pályáról. — 14.48: Pe­dagógusok fóruma, óvoda nélkül (ism.) — 15,35: A mi kis dokto­runk. (Dr. Gábor Ernő élete, munkássága.) Rinortfilm. — 16.05: Reklámműsor. — 16.10: Kuba! tavasz. Zenés űtlfilm a munkásőrség központi férfika­rának kubai turnéjáról. — 16.40: Delta. Tudományos híradó. — 17.10: Műsorainkat ajánljuk! — 17.35: Állatokról bizalmasan. An­gol filmsorozat. I. rész: így él a seregély. — 13.00: Reklámműsor. — 18,05: Mézga Aladár különös ka­landjai (színes!) Magyar rajzfilm­sorozat. 12. Mus'cante. — 18.30: Sporthírek. — 18.40: Esti mese. — 19.00: A HÉT... — 20.00: Hírek. — — 20,05: Klasszikusok tv­ftlmen. A kertész kutyája. Lope de Vesa színdarabjának magya­rul beszélő francia tv-filmválto- zata. —‘ 21.45: Hugues Aufray mű­sora (színes!) Zenés francia film. — 22,30: Hírek — sporthírek. Bratislava! tv 7.30: Finn Videro Buxtehude VASÁRNAP műveiből orgonái. — 8.00: Mit hallunk? Érdekességek a jövő 9.00: Overmekműsor. — f 30: hét műsorából. — 8.30: Zenei Randall és Hopkirk. Angol tv­A Nap kél: 5 óra 36 perckor, nyugszik: 18 óra 05 perciuu. A Hold kél: 1 óra 11 perckor, nyugszik: 9 óra 19 perckor. Derült, száraz idő Vá. ható időjárás ma estig: de­rűit. száraz idő. Gyenge, napköz­id m kissé megélénkülő változó Irányú szél. A hajnali órákban hét helyen gyenge ködkép- zddVárható legmagasabb nap­pá’; hőmérséklet 15—20 fok kö­rött. Kossuth rádió VASA«NAP 8,05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 8.20: ..Bonyhádi gimnazista ég . . rl’yés' Gyula bonyhádi éveiről. — 9,10: Szivárvány. — j0,30: Va­sárnapi koktél. Komjáthy Gy"'Tv tánczaneműsora. - 12,10: Édes anyanyelvűnk. - 12,15: Jó ebéd­hez szól a nóta . . . Genesy Sá- rí. Lovass Lajos és S/.alay Lász­ló énekel. Burka Sándor klari- r tűzik ős tárogatón játszik. — 1 ” ■ 14 : Tiszta' szívvel/.. EJarcs Sándor írása. — 13,24: Bemutat­juk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Bartók-összkiadásának új lemezét. — Közben: 13.49: Pillantás a nagyvilágba. — 14.99: Bemutatjuk a Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat Bartók-ossz- kiadásának új lemezét c. műsor folytatása. — 14.40: Mi ma az emberi életkor határa? Bázeli beszélgetés dr. Verzár Frigyes svájci professzorral. — 15.08: A műsort szerkesztette: Mesterházi Lajos. — 16,05: My fair Lady. Részletek Loewe zenés játéka- bői. — 16,30: Körkapcsolás bai­noki labdarúgó-mérkőzésekről. — 17.25: Faluról falunak — mu­zsikával. Túra. — 18.05: Lírai ön- arckép,: Hidas Antal versei. Be­vezeti a szerző. (Ism.) — 18,20: Maria Callas és Carlo Bergonzi énekel. —- 19,.15 : A kecskeméti Katona József Színház előadá­sának stúdió felvétele: E*ólyai János estéje. Kocsis István mo­nodrámája. — 20,43: Behár György—Jankó vies Ferenc: Da­locskák Kakukk Marciról. — 20,50: Országos Kodály-műveltsé- gi verseny. A Salgótarjáni Bo­lyai János Gimnázium és a Sze­gedi Ságvári Endre gyakorló- gimnázium páros versenye. — 22.10: Sporthírek — te tó. — 22.25: Fél óra sanzon. — 22,55: Test­vér. ki utánam jösz. Peterdi Andor versei. — 23.00: Két szim- fónia. — 0,10: Könnyűzene — hangszerszólók. . HÉTFŐ 8.15: Mit üzen a rádió? (Ism.'! — 8,50: Fernando Prevital két Rossini-nyitányt vezényel. — 9,06: Harmatos rózsa. Móricz Zsigmond regénye folytatások­ban. VH. rész: — 9.30: A hét zeneműve. Bartók: VI. vonósné­gyes. — 10,05: Iskolarádió. — 10,30: Zenekari muzsika. — 12,-20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13,20: Bo- ross Lajos népi zenekara ját­szik. — 13,50: Válaszolunk hall­gatóinknak! — 14,05: Édes anya­nyelvűnk. (Ism.) — 14,10: De­bussy: Három noktürn. — 14,32: E-íorváth Jenő—Rossa Ernő: Te drága, szép Budapest. — 14,38: A esászár. Gorkij elbeszélése. (Ism.) — 15,10: Iskolarádió. — 15,50: Két operettetek — 16,05: Tanulni — felnőtt fejjel. Rí- port. — 16.25: Staub: Tarka ba­lett — jelenet. — 16,34: Népdal­gyűjtő úton Bartók Béla nyo­mában. XXIV. rész. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: A hét rádióhallgatója. Portré mu­zsikával. — 17.40: Hangkének a budapesti Vasas székházából a nagyüzemek államosításának 25. évfordulója alkalmából rende­zett ünnepségről. — 18,00: Ver­bunkosmuzsika. — 18,15: Vi­lághírű előadóművészek Beetho- ven-felvételeiből. — 19,30: Sport­híradó. — 19,40: Don Juan kő­vendége. Puskin egyfelvonásosá- nak rádióváltozata. — 20.17: Mikrolánc. — 20.50: Országos Ko- dály-műveltségi verseny. A Bu­dapesti Leővy Klára Gimnázium és a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének Zenei Gimnázium csapatai­nak páros versenve. — 22.20: Néndalok. — 22.30: A XX. szá­zadban éltem. IV. rész. (Ism.) — 23.C0: Zenekari muzsika. — 0,10: Filmzene. Petőfi rádió VASÁRNAP sorozat. — 10,20. Mezőgazdasági magazin. — 10,45: Hangverseny. — 11,20: A Sportka húzása. — 11,30: Heti tv-híradó. — 15,00: Csehszlovákia—Svédország női kézilabda-mérkőzés. — 16,30: Hí­rek. — 16,35: Bolgár tv-műsor gyermekeknek. — 17,15: Kassza­fúrók. Cseh bűnügyi film. — 18,40: Esti mese. — 19,00: Tv-hlr- adó. — 19,40: Sporteredmények. — 19,55: Költészet. — 20,00: C. A. Puget: Boldog napok. Szín­házi közvetítés. — 21,40: Tv­híradó. — 21,55: Sporteredmé­nyek. — 22.10: Beethoven: C-dur hegedű- és zongoraszonáta. 2. MŰSOR: 18,50: Hírek. — 19,00: Titokza­tos menhely a világ teteje alatt — 19,25: Sosztakovics: I. cselló és zenekari verseny. — 20,00: Elő víz. — 21,15: Találkozás Gorkijjal. — 21,45: Népdalok. — 22,05: Tv-hiradó. HÉTFŐ 15,25: Hírek. — 15.30: Pedagó­gusok műsora. — 16.00: Beszél- jüjfik oroszul. — 16.30: Műszaki érdekességek. — 17,00: Pártmti­velődés. — 17.45: Kerületeink hangja. — 19,00: Tv-hiradó. — 10,30: Amerika útja. Publiciszti­kai műsor. — 20,00: Kolduska­land. Jan Solovic tv-játéka. — 22,00: Tv-hiradó. 2. MŰSOR: 14,55: Csehszlovákia—Kuba fér­fi kosárlabda-mérkőzés. — 18,50: Tv-híradó. — 19,00: Z • si krónika. — 19.30: Vihar előtt. — 21,05: Tv-híradó. Román tv VASÁRNAP 30: Pioníroknak. — 3,45: A f ,.u . életéből. — 10.00: Magyar nyelvű adás. — 12,00: Vasárnapi album. — 17.J0: Folytatásos film. Egyedül a világűrben. — 18,00: Folklorenüsor. — I8,2j): A legkisebbeknek. — 21,00: Képek Athénból. — 21,30: Románia­Olaszország VB jégkorongmér­kőzés közvetítése- Grázbol. \ , HÉTFŐ 16.30: Francia nyelvoktatás. — 17,20: Aradi riport. — 18,00: Színházi újdonságok. — 18.20: A legkisebbeknek. — 19,05: Tv-an- két. — 19,15: Folytatásos regény. — 20,30: Irodalmi, művészeti tv- újság. — 21,50: Donizetti-opera közvetítése. Moziműsor KBODY MOZI: A MAGYAR UGARON K, k.: fél 4, háromnegyed i es 8 őrs. BEKE MOZI: Március 25: A CSALÁD ŐRANGYALA NDK-film Március 26: MEDVE ÉS A BABA Francia film vígjáték E. k.: 4, 6 és 8 éra. GORKIJ MOZI: A SZULTÁN FOGSÁGÁBAN Szovjet film E. k.: 4, 5 és 8 óra MÓRICZ ZSIGMOND MOZI: CSAPDA A TÁBORNOKNAK Jugoszláv kalandfüm E. k.: fél 6 és fél 8 órm. KIS VÁRD AI MOZI: PISZTOLYPARBAJ MÁTÉSZALKAI MOZI: NAPOLYT LÁTNI ÉS.„ A HOTEL SZABOLCS BAB MŰSORA (23 órától): Részünkről a szerencse) A műsor szóvivője, akt minden este a szerencsektvánatokat tolmácsolja: WEISZ GYOKGT, Irta: BKICHTA JANOS. A műsorban fellépnek: KAL­LUS karikaturista, JUHA ÜT* ÁGI és NYILAS MIST tánc- dalénekesek, PFEIFER MA­RIKA bűvész. A KOLUMBIA BAR MŰSORA (22 órától): PÉCSI NAGY ÉVA és CSON­KA ANNA énekel. Hétfőn és kedden békekölcsön- sorsolás AZ ÖNTÖZÉS IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI. Március 28-án, 14 órakor Nyíregyházán, a technika házában dr, Balogh János tart előadást. Az érte­kezés témája az öntözés új tapasztalatainak felhaszná­lása a gyakorlatban. KÖNYVŰJDONSAGOK: Palotai B.: Szerelmespár (Szépirodalmi) — Török Gy.: A zöldköves gyűrű (Szépiro­dalmi) — Déry T.: Képzelt riport egy amerikai popfesz­tiválról (Szépirodalmi) — Ró­nai/ Gy.: Téltemető (Szépiro­dalmiJ. Az Országos Takarékpénz­tár március 26-án és 27-én Budapesten rendezi az I., az V., és a VI. Békekölcsön 1973. első félévi sorsolását. A húzásokat mindkét napon délelőtt fél 10 órai kezdettel az Utasellátó Vállalat Arany János utcai kulturális ter­mében tartják meg. Hétfőn az I. Békekölcsönt sorsolják, 112 100 kötvényre 29,2 millió forintot. Kedden először az V. Békekölcsön 532 950 köt­vényére több, mint 87,3 millió forintot, majd a VI. Békekölcsön 807 200 kötvé­nyére 101,6 milliói forintot sorsolnak ki nyeremény és törlesztés formájában! A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 1 452 250 kötvényt húznak kJ több, mint 198 millió forint értékben. — A kisorsolt köt­vények beváltása április iá­én kezdődik. A NAP HÍREI

Next

/
Thumbnails
Contents