Kelet-Magyarország, 1973. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-25 / 71. szám

Vasárnapi melléklet

Nyíregyháza: a Jósavárosban új 12 tantermes iskolát építenek, mellette bölcsőde és óvoda alapozását Is megkezdték az építők. (Elek Emil felvétele)

a főút mellett

Egy nap megint visszajöttek a munkások. Vezetőjük szép, magas, barna ember volt, özvegy Mihalik Pál, Két éve vesztette el vasutas urát az asszony is, akit ilyenformán özvegy Barna Mihályné- nak neveztek. Egyikőjük sem töltötte még be a hatvanadik évét.

Heggel, hét óra előtt pár perccel, kalapját megemelve, tisztességgel kopogott az asszony ajtaján a magas, barna férfi.

— Itt volnánk — mondta.

Erzsi asszony reggelit készített munkába induló lányának; tekintete az ember láttára megrebbent egy kicsit

— Már megint erre dolgoznak? — kérdezte.-- Nemcsak, hogy erre, itt!

— Már a kertből többet elvinni nem lehet — vélte az asszony —, hacsak le nem bontják azt a szegény fás- kamrát is.

— A férfi nevetett.

— Ellenkezőleg — mondta. — Vissza kell állítanunk az eredeti helyzetet. Itt a munkalap. kérem, meggyőződhet róla.

— Én teremtőm — sóhajtott fiz asszony.

Becsomagolta a tízórait a lányának, aki a félnyolcas vonathoz igyekezett; bent dolgozott a városban, amely innen tizenkét kilométernyire feküdt. Éppen csak megpuszilta édesanyját a lány, s már szaladt is.

— Szép gyermek — mondta, utánanézve Mihalik Pál.

— Hál’ istennek, az élet megadta nekem, hogy mind a négy gyermekemre azt mondják; derék gyerekek, Szegény uram volt ilyen jó faj1 tíjú, biztosan.

Galambos Lajos:

Ház

— Am Erzsi asszony szülte őket — mondta Mihalik Pál.

Egy kicsit hallgattak.

— Tavaszon még két lányt láttam itthon — emlékezett a férfi.

— Azóta volt egy esküvő.

— így hát már csak kettecskén?

— Újévben ez a legkisebb is elmegyen.

— És akkor egyedül?

— Éz az özvegyasszony sorsa. Majd a nyugdíjamból nevelek szépen aprójószágot; ha kijönnek a gyerekek, meg az unokák, legyen mihez nyúlni.

A ház előtt futó főút átépítését kora tavaszon kezdték a munkások. Az út szélesítése miatt özvegy Barna Mi- hályné kertjéből is kisajátítottak másfél méter mélységű területet. A tisztességes árat megkapta érte. Nem is a terület elvesztése fájt neki, hanem a rajta álló három diófa, melyet kíméletlenül kivágtak.

Akkor sírt az asszony.

E nagy, barna férfi, a pjaga módján szép szavakkal vigasztalta, megmagyarázván, hogy íme, ez az utasítás, ellene mit se lehet tenni. Az út a fontos, a nagy, korszerű országút.

Az asszony talán meg is nyugodott, felérte ő ésszel a változás szükségességét. Csak a diófák. S akkor Mihalik Pál tanácsára mindjárt hármas emlékoszlopot ácsoltatott az

ura sírjára. Jő lett. Mégis csak tisztességes helyük lett a fáknak.

De már nyáron a gyerekek hova ültek, ha kijöttek látogatóba? Csakis a szobába, mint télen. Odakint árnyék nem volt, csak a tűző nap a puszta udvaron. Mit tegyen? Milyen fajta fát szerezzen, hogy hamar legyen lombja?

Elment az egyetem kertészetébe, tanácsot kért: vajon meg lehetne-e oldani, hogy élő, lombos fát plántáljanak azonnal a beljebb telepített kerítés tövébe? A főkertész azt mondta, meg lehet oldani, csak egy kicsit sokba kerül.

Három lombos fácska idetelepítésére ráment az özvegyasszony minden megtakarított pénze. Visszatért viszont a nyugalma, ha következő nyáron jönnek a gyfere- kek, meg az unokák, nem kell behúzódni a tűző nap elől; ha kicsi is még az árnyék, de árnyék és szabad a levegő.

Most meg mit mond ez a szép, magas, barna ember?

— Jól értettem én?

— Jól, Erzsi asszony. Visz- szatelepítjük a kerítést az eredeti helyére. A leszórt követ elrámoljuk, helyére kerti földet hoznak a dömperek. Mindent úgy állítunk vissza, ahogy volt.

— És az út?

— Ügy határoztak, a másik oldalon kell szélesíteni, így

levághatják az amott lévő kanyar L

— Erre csak most jöttek rá?

— Nem én terveztem, Erzsi asszony — mondta a férfi.

— Én csak becsülettel végrehajtom a brigádommal, amit mondanak.

— De mennyi felesleges kár, mennyi kidobott pénz.

— Erzsi asszonynak nem

kell visszafizetnie semmit — nyugtatta a férfi. — Ha kívánja, a diófák árát is megtéríti a vállalat. Megérdeklődtem.

— Nem szeretem én az ilyet

— mondta az asszony. — Nagyon nem szeretem én az ilyet.

— Nem kell nekem semmiféle pénz. Úgyis mi fizetjük meg az egészet. Lám, ha rontanak, csak rajtunk rontanak. Ki felel érte?

Tán egy óra sem telt bele, a markolók a rengeteg kavicsot átemelték az út másik oldalára. Öt dömper újabb óra alatt nemes erdei földet terített a tavaszon kisajátított kertrészre. A déli harangszó még nem jött, Mihalik Pál vezetésével a munkások a vaskerítést már visszatették eredeti helyére. *

A magas, barna férfi bejött újra a konyhába.

— A három fácskát is visz- szategyük oda — kérdezte —, ahol a diófák álltak?

— Isten őrizzen. Legalább őket ne zavarjuk. Bál,

Az, hogy a nevén szólította az asszony, igen jólesett Mihalik Pálnak. Hirtelenjében meg se tudta volna mondani, mennyire jólesett.

— Az ebédet még ide kértem az embereknek — mondta —, úgyhogy ebéd utánig még itt maradunk.

— Mi lesz az étek?

— Két fajtát lehet rendelni — mondta az ember —, kocsival hozzák ki mindig a munkahelyre. Nem rossz koszt, én mondom. Ma az egyik zöldborsófőzelék fasírttal, a másik krumpli fasírttal. A leves mindkettőnél azonos, húsleves. Jó koszt.

Az asszony mosolygott:

— Én is megenném akármelyiket.

— Erzsi asszonynak mi lesz

az ebédje?

— Tört paszuly, karikára vágott hagymás kolbásszal.

— Cserélhetnénk — javasolta a nagy, barna ember.

— Mit szólnának a munkatársai?

— Ó, mit szólnának? Asz- szonyt akarnak keríteni azok nekem mindegyre. Mert hát van nekem is három családos gyermekem, az özvegy csak özvegy. Igazi melegséget hol kap? Minden családos embernek megvan a saját gondja. A magányos ember nagy teher, Erzsi asszony.

— Gondolja?

— Panaszszó el nem hagyhatja a számat a gyermekeimre, de van két szemünk. így hát még látni kell.

Megjött a városból a munkások ebédje, s a két özvegy valóban megcserélte az étkét. Csendesen, jóízűen ettek.

— Nem rossz ez a fasírt

mondta az asszony.

— A, — legyintett a nagjÉ barna ember —. ennek a töri paszulynak igazi íze vaaj Gondos asszony íze.

Az asszony friss vizet töltött két pohárba.

— Maga olyan szavakaif mondott már nekem a táv»* szón is, Pál — mondta —j hogy az ember vénségére elpirul.

— Miért kellene pirufkocj^ nunk, Erzsi asszony? Látbaij ja, én tisztességes munkás? ember vagyok. És ha sejt • szavaimból valamit, jól sejt»} bizony.

Így üldögéltek. Majd Miha# lik Pál megkérdezte:

— Abba a jó erdei ftSldbfit amit idehordattam, vajon mik ültetnénk?

— Virágot? '

— Vagy füvet, ahol az imái?

kák kedvükre hancúrozhatnA? nak. ,

Az is jó gondolat, PáL 1

Mihalikot már sürgették 4 munkások, föl kellett átala $ konyhai asztal mellől.

— Erzsi asszony — mcm<H ta —, a három gyermeken»? mel tehetném tiszteletemet 0 házánál? Szombat délután.

Az asszony a naptárra náf zett. (

— Addig még van idő -■*>

vélte — értesíthetem az éri négy gyermekemet is, Uletvri

csak hármat, hiszen a legki4 sebb még itthon van. ,

Akkor az ember tisztessé aí gél megemelte a kalapját, el? köszönt s elment Az asszony az újonnan felállított kertteH púig kísérte. Aztán felsietét! a padlásra, úgy emlékezett, * tavaszon vett a városi piaco» valamennyi fűmagot. H» megvan, még ebbe az jdehoa-j dott jó erdei földbe ilyenkor ősszel kell elvetni azt